Észak-Magyarország, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-20 / 246. szám

Kedd, 1970. október 20. ÉSZAK-M&GYAfiORSZÁG Naptár. PERCEK, GÓLOK, MÉTEREK Motorsport Kerékpár 1970. október 20., kedd A nap kelte 6.09. nyugta 16.48 órakor. A hold kelte 20.31. nyugta 12.43 órakor. Névnap: Vendel, Irén. Évforduló. ♦ i * ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ * ♦ «► * * Százhúsz évvel ezelőtt, 1860. október 20-án születeti < Gerster Béla, kiváló magyar mérnök. A 73 éves korában elhunyt Gerster tanulmányait fi < bécsi műegyetemen végzi. 1874-től Becsben városi mér- _ nők: 1876-ban — Türr István munkatársaként — a Pa- J nama-csatorna tanulmányozására, illetve nyomvonalá­nak kitűzésére kiküldött tudományos expedíció tagja. Később a. Korinthoszi Csatornaépítő Vállalat igazga­tó-főmérnöke; ö tervezi a csatornát, és személyesenl vezeti a kivitelezési munkálatokat is. Nevéhez fűződik < az athén—larisszatempevölgyi vasút kitűzése is. Köz- < ben Magyarországon a Ferenc-csatorna Társulat fő-] mérnökeként, vezeti a Ferenc József-csatorna építését, s' részt vesz Türr István vízgazdálkodási tervének kidől gozásában. 1886-ban végleg visszatér Magyarországra; < 1919-ben ö vezeti a Duna—Tisza csatorna építési igaz- ( gatóságát. , Rádió. Szinház. Kossuth rádió. 8.20: Verdi-ope- rákból. 8.59: Gyermekrádió. 9.34- A magyar népdal hete. 10.05: Elbeszélés. 10.25: Händel-müvek. 10.50: Édes anyanyelvűnk. 11.00 Zenekari muzsika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Melódiákoktól. 13.49 Mezőgazdasági rovat. 14.04: Pol- beat. 14.14: A tenger ördögei. I. 14.28: Mesejáték. 15.10: Rádióis­kola. 16.00: A világgazdaság hí­rei. 16,05: Farkas: Gyümölcsko­sár. 16.22: A képviselő és vá­lasztói. 16.42: Operarészlct. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! 17.05: Lipovecz Iván műsora. 37.25: Mo­zart: D-dúr szimfónia. 17.45: Van új a nap alatt. 18.00: Könnyűze­nei híradó. 18.30: A Szabó csa­lád. 19.25: A magyar népdal he­te. 19.35: Kedves lemezeim. 20.36: A magyar népdal hete. 20.59: Es­ti beszélgetés. 21.29: Tánczene. 22.20: Telemann: A szerencse. 22.30: Konzultáció. 23.00: opera- részletek. 0.10: Csárdások. Petőfi rádió. 8.05: Táncrttmus- ban. 8.45: Külpolitikai figyelő. 9.00: Operettrészletek. 9.15: Mu­si ca Rinata. V. 10.00: A zene hul­lámhosszán. 11.45: Szép magyar növeli^. 12.00: Kamarazene. 13.03: Törvénykönyv. 13.20: Kórusmü­vek. 14.00: Kettőtől hatig. 18.10: Tudományos körkép. 18.35: A magyar népdal hete. 18.55: Zon­gora szó; in.27: ül könyvek. 19.30r Mese. 19.35: Kapcsoljuk. Kb. 2.1.50: Művelődéspolitika. 22,05: Operettrészletek. 22.35: Előadás. 23.15: Nóták. A Magyar Kátlió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon. 18—10 óráig) A megye életéből. Vetnek! Egy miskolci panasz nyomán. Zenekari muzsika. Kezdeményezések, í apasztala­tök üzemeinknél, vállalataink­nál, intézményeinknél — A Mo- zi üzemi Vállalatnál. A vöröskereszt megyei szer­vezetében hallottuk. Az egészségügyi kultúra kér­déséiből'. Operett melódiák. 20., kedd, Péntek Rézj f7 óra) * Bérletszünet. 21., szerda, A tanítónő (7 óra) \ Shakespeare-bérlet. 22., csütörtök, A tanítónő <7 < óra) Schiller-bérlet. 23., péntek, A nagy karrier (7 < óra) Bemutató bérlet. 24., szombat, A nagy karrier (3 óra) Petőfi ifj. bérlet — (7 * óra) Csiky-bérlet. v 25., vasárnap, A tanítónő (3 s óra) Bérlet szünet — A nagy kar­rier (7 óra) Déryné-bérlet. 26., hétfő, nincs előadás. Mozi A Papp J. HSE rendezésé­ben vasárnap délelőtt ke­rült sor a Népkert salakján az országos junior salakpá­lyás motorosbajnokság befe­jező, 5. futamára. A napsüté­ses idő ellenére is csak 2000- en voltak kíváncsiak a leg­ifjabb versenyzők legjobb­jainak összecsapására — amely egyben évadzáró is volt. Feltűnt, hogy milyen kevés az indulók között a szegedi, így derült ki, hogy két súlyos bukás történt a szombati edzésen, s a négy futam alapján jól álló Sza­bó J. (Szegedi Volán) kulcs­csonttörést szenvedett. Mindjárt az első futamban rajthoz állt a hazai Szakos, aki mór az első kanyar után élre vágott, s végig vezetve, fölényesen nyert. Futamról futamra akadt valami szép­ség, vagy izgalom. A 14. fu­tamban került össze Szakos, Egri, Tanács és Molnár. Sza­kos biztosan vezetett az élen, amikor érthetetlenül — leállt — az utolsó körben — s még pontot sem szerzett. A verseny meglepetése a miskolci Sziráczki volt, aki ragyogóan motorozott, nem egyszer belül előzve, egy­szerre két versenyző* is. Kár, hogy egy második hely, s há­rom győzelem után, a 18. futamban utolsó lett Szakos, Berki és Bihari (Debreceni Volán) mögött. Egyébként a miskolci verseny úgyszólván bukások nélkül zajlott, a 3. futamban Oszikó (Papp J. HSE) esett, a 9.-ben pedig Kis-Fekete (Szolnoki MTE), Bihari és Holozsi (mindkettő Debreceni Volán) már az el­ső kanyar után egymásba szaladt, egyedül az áfakor már 6 pontos Egri „úszta meg” — így ezt a futamot a verseny végén még egyszer indították. A miskolci futam eredmé­nye: 1. Egri (Debreceni Vo­lán) 14 ponttal. 2. Tanács (Szegedi Volán) Í3, 3. Szakos (Papp J. HSE) 12, 4. Szárácz- ki (Papp J. HSE) 11, 5—6 Tóth B. és Berki J. (Debre­ceni Volán) 10—10 ponttal. Ezzel pedig véget ért az 1970. évi junior bajnokság, amelyet Tanács nyert meg 25 bajnoki ponttal, 2. Szakos 15, 3. Molnár (Papp J. HSE) 14, 4. Tóth B. 13, 5. Egri 12, 6 Szabó J. (Szegedi Volán) 10 bajnoki ponttal. ny. p. Atlétika A diszkoszvetők verseny- sorozatában a Budapesti Spartacus sporttelepén csap­tak össze ismét a dobók. S bár a szél majdnem hiány­zott a versenyről, mégis kitű­nő eredmények születtek a férfiak küzdelmében. Szá­munkra külön örvendetes. hogy Faragó (DVTK) is be­lépett a 60 méteresek klub­jába, ugyanis 60 méter 64 centimétert ért el, s ezzel Tégla, Fejér és Murányi után, neki is sikerült a bű­vös határ fölé kerülni. Budapesti Vasas—Borsod megye 112:92. Budapesti Épí­tők—Borsod megye 113:9S. NB I., férfiak, Budapest A várakozásnak megfelelően' alakultait a pontversenyek, a futók már idényvégi formá­ban szerepeltek. Jobb borso­di eredmények, KW m: 1. “Laurencsik 10,9. 400 m: 1 Nagy L,. 50,3, 3000 m aka­dály: 3. Juhász 9:25,4. 4x100 m: 1. Borsod 42,8. Távolug­rás: 1. Laurencsik 683, súly­lökés: 2. Farfegó 17,39, kala­pácsvetés: 4. Kapusi 54,40. 200 m: 1. Bánhidi 22,2, 3. Laurencsik 22,7, 5000 m: 4. Tóth Gy. 15:15,2, 4x400 m: 3. Borsod 3:30,7, magasugrás: 1. Farkas 198, hármasu grás: 1. Tamás 14,44, diszkoszvetés: 3. Faragó 57,86. (Ezzel Borsod megye az NB I-es csapat- bajnokság utolsó helyezettje lett.) Asztalitenisz A hét végén bonyolították le a Sportcsarnokban az or­szágos Tízek bajnokságát, melynek felnőtt mezőnyébe 19 fővárosi és mindössze egyetlen vidéki. Molnár An­na (MÉMTE) került. A mis­kolci kislány bekerülése a Tízek bajnokságába már ön­magában is siker. Molnár eredményei: — Izsó 3:2, — Zongor 0:3, — Papp A. 0:3, Hernádi 0:3, — Petrányi 1:3, — Magos 2:3, — Lothal- ler 3:2, — 1:3. Végeredmény­ben a 8. helyet szerezte meg. A serdülő lányok Tízek baj­nokságában Brilla (MÉMTE) 4. lett. Kaposvárott a vidéki Tízek bajnokságára került sor. Fel­nőtt nőknél: 6. Kolozs (MÉMTE). Felnőtt férfiak­nál: 9. Madarász (MÉMTE), 10. Vanesura (DVTK). Ser­dülő fiúknál: 3. Fischer (DVTK), 7. Kriwton (MÉM­TE). Béke: K: f. 4, hn. 6 és 8 6. t Vörös berkenye. Eengyel. — <; Kossuth de.: K: n. 30 és n. 12 ó. * Vörös berkenye. Lengyel. — \ Kossuth du.: K: f. 3, f. 5 és f.« 7 ó. Erotissimo. Színes ír.—óL « 16 érven felülieknek! — Film­klub (a Kossuth moziban): K: ’ 6 ó. Kálim a g dóra kedvese. Cseh. * 18 éven felülieknek! — Fáklya:' K: 5 és 7 o. Bosszúállók újabbJ kalandjai. Mb. színes szovjet. — . Petőfi: K: f. 7 ó. öten az égből., Mb. szovjet. — Táncsics: K: f. < 5 és f. 7 ó. Fehér robbantás. < Szovjet- — Szikra: K: 5 ó. Vi­gyázat, hekus! Fr. 7 ó. Gra- « migna szeretője. Színes bolgár— * ol. 16 éven felülieknek! — Ság- ’ vári: K: f. 5 és hn. 7 ó. Dél ] csillaga, angol—fr. Labdarúgó NB ISI. Kiállítás Televízió BUDAPEST 9-üo: Is-kola-tv. KürnyezeUsme- mértan. M.oo. Környezetismeret 14.5,3: Fizika. 16.40: Számtan-' mértan. 17.28: Hírek. 17.3s: Nem­zetközi kaleidoszkóp. 18,ig; Fran­cis az 6sl Afrikában. 7. a kis napherceg. 18.45: Sanzonról — sanzonra. IS.10: Esti mese. 19.3d - Tv-híradó. 20.00: Színházi al­bum. 21.25: A Szófia zenekar játszik. 21.40: Korszerű Élelmi­szergazdaság, jobb ellátás. 22.10: Tv-híradó - 2. kiadás. BRATISLAVA 15.50:' Pályaválasztási tanács­adó. 111.20: Műszaki érdekességek. 16.50: Hírek. 16.55: Orosz nyelv­tanfolyam. 17.25: Francia nyelv­tanfolyam. 17.55: Gyermek- éa Ifjúsági műsor. 18.40: isti mese 10. IX): Tv-híradó. 19.80: Kitcrvi­■zió műsor: Csehszlovákia a len­gyel tengeren. 2000: Feher-kek- vros. Vetél kódéi-sorozat. 8. 21.50. ó'bdarűgás hírei. 22.10: Tv­hiració. Időjárás-— Várható időjárás ma estig felhőül vonulások, szórványo­san előforduló esővel. Több­féle élénk, helyenként erős déli szél. Az éjszakai fagyok megszűnnek. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. Miskolci Galéria: Vilt Tibor szobrászművész kiállítása. Nyit­va délelőtt 11 órától este 7 óráig. 1 Miskolci Képtár: Képek a Her- ^ man Oltó Múzeum gyűjteményé- N bői. Nyitva délelőtt 10 órától es- 1 te 6 óráig. Libresszó: Juhász Miklós foto- > kiállítása. Nyitva 1 órától este í* 8-ig. $ Rendezvény—_ Borsod megye sportélete cím- < met dr. Zfirtor Tibor múzeum-, Igazgató előadása a Diósgyőri! Gépgyár műszaki házában, dél- < után fél 3-Jior. Ady Endre Művelődési Ház: * Lakáskultúra baráti kör — A J lakás bútoiai címmel előadás, este 6 órakor. < Lengyel építőipari műszaki, filmek vetilése az SZMT-székház < színháztermében, délután fél 5- < tői. Értesítés! Értesítjük fogyasztóinkat hogy 1970. október 31-én november 2—3-án 7—1" óráig a Patak u., Kos­suth u., Palóczy u., De­ák tér. Hősök tere terü­letén lakókat, hogy mun­kálatok végzése miatt áramszolgáltatást szüneteltetjük. I ÉMAsz I. sz. kirend. Értesítés! Értesítjük a Széchenyi u számig, 23—105. számig, Déryné u. 2. sz., Kazinczy u. |2—18. szá­mig, i—13 szómig laké fogyasztóinkat, hogy 1970 október 21-én 7—17 órá­ig. munkálatok végzése miatt az áramszolgáltatást , szüneteltetjük. ÉMASZ I. sz. kirend. Gyöngyösi Spartacus—Papp J. HSE 0:0. Gyöngyös, 500 néző. Vezette: Braun. Papp J. HSE: Nagy — Márkus, Bí­ró, Toperczer, Kend}-, Antal, Fekete (Previtzer), Dobai, Tábori, Görgei, Takács. Edző: Szamosi Ferenc. A honvé­dek pontszerzése megérde­melt a listavezető otthonában is. Jók: Toperczer, Kendy, Dobai, Görgei. Mákvölgyi Bányász—Or­mosbányai Bányász 3:0 (1:0). Alberttelep, 400 néző, ve­zette: Szarvas S. M. Bá­nyász: Kovács III. — Dudás 11., Bene, Dudás I., Farkas, Kovács IV., Dózsa, Mocsnik, Kovács II.. Varga (Sípos), Vrabik. Edző: Pál János. O. Bányász: Kállai — Valeán, Nyárádi, Szarvas, Kovács I.. Hasilló (Grolmusz), Kovács 11., Szűcs (Burkus), Balogh, Kalászi, Zöldi. Edző: Bodola Gyula. Biztosan nyertek a hazaiak. Góllövők: Vrabik, Sipos Kovács II. Jók: Benc, Mocsnik, Kovács II., illetve Valeán, Nyárádi, Karászi. Edelényí Bányász—Ózdvi- déki Bányász 4:0 (3:0). Ede- lény, 400 néző. vezette Sza­bó III. E. Bányász: Szegedi — Kiss. Káli I., Káli II., Márton, Németh (Szabó I.), Kristóf, Kopcsik. Kállai, Bódvai. Molnár (Szabó II.), Edző: Priberszki Gyula ÓVBSE: Oláh — Nagy, Kis­hegyi. Beszkidiár. Jakab, Angyal, Borsodi (Leskó), Ze- lei, Bereznai, Szabó, Vesza. Edző: Balogh Zoltán. A NB III. Északi csoport: 1. Gyöngyös! Spart. helyzeteket a hazaiaknak si­került értékesíteniük. Góllö- vők: Kállai. Bódvai, Kristóf. Szabó II. Jók: Káli I., Kris­tóf, Kopcsik, il). Kishegyi, Angyal. Trencsényi SE—MEAFC 0:0. Mezőkövesd, 500 néző. vezette: Vasvári. Trencsényi SÍÉ: Hronyecz — Szopkó, Jablonkai, Laboda (Kúp­osok), Szilvási, Gulyás, Csir- maz, Balogh (Marton), Újvá­rosi, Csathó, Kriston. Edző: Antal Ferenc. MEAFC: Var­ga — Horváth, Szűcs, Sza- lontai. Viola, Együd, Bárczi, Sárkány, Szabó, Farkas, Demkó. Edző: Dömötör Fe­renc. Többet támadtak a vendégek. Jók: Hronyecz, Szilvást.. ill. Varga, Viola, Szabó. Rudabányai Ércbányász— Zalka SE 2:0 (1:0). Rudabá- nya, 500 néző, vezette: Suf- ránszki. R. Ércbányász: Bir­kás — Bartha 1L, Fazekas, Barthall., Békéi, Palatics, Oláh, Kőtai, Mixtai (Tom­bac), Kopa, Baffi (Virág) Edző: Virág Ferenc. Végig nagy föléhyben játszott a Bányász. Góllövők: Kopa, Oláh. Jók: Birkás, Bartha II., Kótai. Miskolci Bányász—MÁV Hatvani AC 6:2 (1:0). Pere­ces, 200 néző, vezette: Lóczi M. Bányász: Bandura — Csorba. Varga, Luczó, Far­kas, Vincze, Poós, Török, Rőthi, Domonkos, Cselényi Edző: Penderi Gvörgy. A szünet utáni gyakori „tűzi­játék” gólszüretet eredmé­nyezett. Góllövök: Poós (4), Rőthi, Cselényi, illletve Kon­koly. Jók: Csorba. Farkas. Poós. Gáspár SE—Egercschi Bá nyász 1:4 (0:3). Hatvani Kinizsi—Berni Vasas 1:1 (0:0). 10 6 3 1 15- 7 V* 2. Bcrva Vasas 10 6 3 1 22-15 15 3. lliKlabánya 10 6 2 2 15-8 14 4. Edelény 10 5 3 2 25-11 13 5. Egeresein 10 5 3 •> 18- 8 13 6. Miskolci Bányász 10 4 4 2 22-13 12 7* Mákvölgyi Bányász 10 5 2 3 17-13 12 8. Zalka SE 10 5 1 4 18-17 11 9. Papp .1. HSE 10 4 2 4 18-14 10 10. Ozdvitléki Bányász 10 4 l 5 16-19 9 11. Hatvani Kinizsi 10 3 2 5 9-27 ’ 8 13. Ormosba ny a 10 2 3 5 11-15 7 Trencsényi SE 10 2 3 3 9-22 7 11. Gáspár SE 10 2 1 7 13-22 5 15. MÁV 1IAC 10 1 3 6 8-20 5 16. MEAFC 10 1 2 7 15-20 4 Labdarugó panoráma NB I.: Salgótarjáni Bányász—Diósgyőr 4:0 (1:0). Góllövők: Szalai (2), Basti (2). Videoton—Újpesti Dózsa 2:1 (1:1). Gól­lövők: Wollek, Csukovics, ill. Bene. Budapesti Honvéd—Bu­dapesti Vasas 1:0 (0:0). Góllövő: Pál. Tatabányai Bányász—Pé­csi Dózsa 0:0. Szombaihclyi Haladás—Komlói Bányász 2:0 (2:0). Göllövök: Szabó, Iszak II. Ferencváros—Szegedi EOL 4:0 (1:0). Góllövök: Branikovits (2), Albert. Szőke (11-esböl). Csepel—Dunaújvárosi Kohász 3:0 (1:0^. Góllövök: Kalmár. Varga, Rottenbiller. Rába ETO—MTK 1:1 (0:0). Góllövök: Stolcz, ill. Dunai L. NB I. B: Özdi Kohász—Ganz-MÁVAG 0:0. Pécsi Bányász —BKV Előre 1:0 (1:0). Egyetértés—Székesfehérvári MAV Ebi­re 1:0 (1:0). Szolnoki MTE—Oroszlányi Bányász 3:1 (1:0). Eé­ri Dózsa—Debreceni VSC 2:0 (0:0). Békéscsabai Előre—Buda­pesti Spartacus 0:0. Budapesti VSC—Kecskeméti Dózsa 1:0 (1:0). Várpalotai Bányász—MÁV I)AC 0:0. Zalaegerszegi TE— FÖSPED Szállítók 1:1 (0:0). NB II., Északi csoport: Kazincbarcikai Vegyész—Esztergo­mi Vasas 1:0, Volán SC—Lcninvárosi MTK 4:3, MVSC—Va­sas Izzó 0:0. Nyíregyházi Spartacus—Borsodi Bányász 1:0.! Nagybátonyi Bányász—Sátoraljaújhelyi Spartacus 2:0, Buda­pesti EAC—KELTEX 0:0. Vasas Ikarus—Salgótarján! Kohá-z 2:1, Kossuth KESE—Kistoronyéi Bányász 2:t' . l A totó 42. heti eredménye: 1. x. 1. 1, törölve. 1, x. x. 1, x, 2, 2, 1, 1, -f egy: x. Vasárnap zajlott le az. ésr utolsó kerékpárversenye. Dobogókőn rendezték meg az országos hegyibajnoksá- got, amely egyúttal az öt részből álló országos össze­tett bajnokság befejező futa­ma is volt. Az úttörők ver­senyében Román (MVSC) ne- . gyedik lett. Az országos ösz- szetett bajnokság felnőtt me­zőnyében Géra (MVSC) 69 ponttal a negyedik hegyet szerezte meg. Teke FTC—Özdi Kohász ftö {5145:5040). NB I.. férfi, Óad. DVTK—Hódmezővásár­hely 8:0 (2934:2477). NB H„ férfi, Diósgyőr. Kézilabda Ózdi Kohász—Goidberger 9:7 (5:4). NB I., női. Ózd. Székesfehérvári MÁV Elő­re—Ózdi Kohász 19:16 (12:8). NB I. B. férfi, Székesfehér­vár. Miskolci Bányász—Video­ton 22:18 (11:9). NB I. B, fér­fi, Székesfehérvár. Debreceni MGM—Miskolci Vörös Meteor 30:25 (13:12V NB II.. férfi, Debrecen. Nyírbátori Vasas—MVSC 19:15 (6:7). NB n., férfi, Nyírbátor. Debreceni Építők—DVTK 29:17 (9:6). NB IT., férfi, Debrecen. / ELZETT—Borsodi Bányász fV 12:4 (4:1). NB I. B, női, Ba- > dapest. DVTK—Debreceni Köafrt 8:5 (5:1). NB II., női, Debre­cen. MVSC—Nyíregyházi Ta­nárképző 9:6 (4:4). NB H., női, Nyíregyháza. Kosária bda MEAFC—BKV Előre tWfSB j (33:28). NB II., férfi, Mis­kolc. DVTK—Szolnoki Olajbá­nyász 92:63 (48:34). NB IL, férfi, Szolnok. SZEOL—MVSC 89:63 (54:26). NB II., férfi, Szeged. Budapesti EAC—DVTK 69:65 (34:37). NB ti.; női. Budapest. Labdarúgás Megyei I. o. eredmények:: fáktaíavFimy—SÜMSE 2:1 (0:1). Felsőzsolca, 100 néző, vez.: Kreisz. Gl.: Papp, VSz- keleti, ill. Papszász. S. Kinizsi—Felsőzsolca 0:0. Sátoraljaújhely, 300 néző. vez.:,t Horváth. Ifj. 4:0. Szuhavölgy—Rudolf! ep 2:1 (2:1). Kuritván. 200 né­ző. vez.: Puskás. Alsózsolca—Szerencs 2:0 (0:0). Alsózsolca, 300 néző. vez.: Jakó. Gl.: Farkas II.. Kovács. Ifj. 1:2. B. Volán—Borsodnádasd 0:0. Miskolc. 200 néző, vez.: Paksi. Ifj. 3:0. Tállya—Szikszó 4:0 (3 :U) Tállya, 400 néző, vez.: Ma­rok. Gl,: Bodnár (2), :ívós I.. Pekö II. Ifj. 1:1. Sárospatak—MÉMTE 2:1 * (1:0). Sárospatak. 200 nézó. vez.: Ajler. Gl.: Pi urszki, Durányik. il!. Szabó I. Ifj. 0:0 Királd—M. Üveggyár l :0 (0:0). Királd. 600 nézó. vez.: Márkus Gl. Kristál' \ Ifi. 2:2 Megyei 1. o.: í. Tállya 10 6 1 3 24-11 13 2. Szuhavölgy 10 6 1 3 9- 7 13 3. Borsodi Volán 0 5 2 3 15- 6 12 4. Királd 10 5 2 3 17-13V V­Sárospatak 10 5 2 3 16-12 n 6. Alsózsolca 10 4 3 3 15-11 11 7. SÜMSE 10 5 1 4 17-15 11 8. Borsodnádasd 10 3 4 3 11-10 10 9. Taktaharkány 10 4 2 4 9-17 10 10. MÉMTE 10 4 1 5 16-14 « 11. Felsőzsolca ;o 3 2 5 13-12 8 12 S Kinizsi 10 3 2 5 10-13 X Szerencs 10 a 2 5 12-15 8 14. R udolftelep 10 3 2 5 8-15 8 15. Szikszó d 3 1 6 16-25 7 16. Miskolci ü \cgCN ár 10 2 b h- 18 6 \ laktaharkány—M. Üveggyár mérkőzésen egyik csapat som kapott pontot. /

Next

/
Thumbnails
Contents