Észak-Magyarország, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-20 / 246. szám

ESZAK-MAGYAROKSZAG 4 Kedd, 1970. október 20. (Folytatás a 3. oldalról) pártirányitás érvényre jutá­sát, egyúttal biztosította az egyetem állami vezetőinek önállóságát és növelte fele­lősségét. Szólt a korszerűsí­tés szükségességéről, a fizi­kai dolgozók gyermekeinek segítéséről, majd megállapí­totta, hogy ezek megvalósí­tásához az egyetemi pártbi­zottság hatékonyabb mun­kájára van szükség. A feladatok határozott megfogalmazásán és .igényes végrehajtásán kívül a közép­iskolák felelősségéről is szükséges szólni. A középis­kolák többsége nem megfe­lelően képzett fiatalokat küld az egyetemre. A szónok ezután a tudo­mánypolitikai irányelvekről, a kutatás lehetőségeinek bő­vítéséről beszélt, amely a módszertan elsajátítását, a kutatás közvetlen népgazda­sági hasznát hozza magával. BAKÓ MIKLÓS elvtárs, a XVI. sz. Autójavító Vállalat p á rt a 1 a pszerve zetének k ül ­(iütte az üzem és pártszer­vezetének munkáját elemez­te. s megállapította, hogy a felsőbb szervek meglehetősen magára hagyták a vállalatot Az üzem dolgozóinak létszá­ma, az évi termelési érték emelkedett, nagyobb forgal­mat bonyolítottak le. ennek ellenére, sokszor !:ifí>'>ásol iák tevékenységüket. Sok esetben pedig nem a vállalat hibájá­ról van szó. hiszen az alkat­rész-hiányról, az anyagellá­tás fogyatékosságairól nem ■ mindig ők tehetnek. Nagy feladatok várnak a vállalat­ra. dolgozói felkészültek mindezek elvégzésére, de na­gyobb segítséget kérnek a városi pártbizottságtól és a felsőbb szervektől. BALÁZS SÁNDORNÉ elv­társnő, az Édesipari Vállalat pártalapszervezetének kül­dötte gyáruk munkájával, női dolgozóik helyzetével, foglal­kozott. Eredményeik annál is értékesebbek, mert mindezt olyan női munkaerőkkel ér­ték el, akik a háztartásból, vagy az iskolapadból kerül­tek ipari munkások közé. Iparáguk fejlődik, ezért az elkövetkezendő időszakban még nagyobb lendülettel, a lehetőségeket, tartalékokat kihasználva kell munkálkod­niuk. Gondjaik zöme abból adó­dik, hogy a gyárban nagy­részt nők dolgoznak. A 44 órás munkahét és a gyer­mekgondozási segély beveze­tése örömet szerzett nődolgo­zóiknak, azonban, amikor visszakerülnek a gyárba, problémák jelentkeznek. A három műszak alóli felmen­tést nemigen tudják ne^ik biztosítani, a bölcsődei, ille­tőleg óvodai elhelyezés sem válik mindig lehetővé. Ezután a termelést nehezí­tő gondokkal, a bérszínvonal ' alakulásával és . pártszer­vezet munkájával foglalko­zó tt. NAGY LÁSZLÓ alezredes, a városban szolgálatot telje­sítő alakulatok köszöneté., jókívánságait tolmácsolta majd a honvédség és a lakos­ság kapcsolatairól beszélti Él- mondotta, hogy hivatásos ál­lományunk magas fokú po­litikai öntudattal, katonai szakmai és technikai ismere tekkel rendelkezik, amely biztosítja, hogy a bevonuló fiatalok megfelelő nevelésben és felkészítésben részesülje­nek. A katonák számos poli­tikai és egyéb jellegű akció­ban, társadalmi munkában vettek részt. Patronálnak, előadásokat tartanak, részt vesznek a különböző kultu­rális és egyb mozgalmakban, s amikor szükség volt rá, az árvédekezésben is részt vet­tek. TISER GYULA elv, .rs, a DIGÉP pártértekezletének küldi *te — többek között — a régi párttagok helyzetéről szólt. Vannak helytelen ál lés non tot képviselő pártta­gok. és ha meg akarják győzni őket a magatartás veszélyességéről, többen azt mondják, hogv a régi párt­tagok elleni akcióról van szó. Ezt így nem lehet elfo­gadni, pártellenes nézetet senki sem képviselhet. Sok-sok régi kommunista rosszul érzi magát, ha a közéletben, a pártban nem tevékenykedhet. A régi párt­tagok nagy többsége ma Ls képes rá, hogy a jelenlegi valóságot megismerje és megértse, s ha a párt úgy kívánja, képes is érte tenni, dolgozni. Élni kell. hát ez­zel a lehetőséggel. • SALAMON FERENC elv­társ, a szimfonikus zenekar pártszervezetének küldötte kultúrpolitikai kérdésekről beszélt a kongresszusi irány­elvek tükrében. Soksz.or és sok helyen jelentkezik a kis­polgári giccs, az eszmeietlen burzsoá, kommersz kultúra, a pornográfia és a szellemi seiejt. Miért kerülhetett erre sor ? Vitatkozz.unk azokkal, akik­nek eltér a véleményük a marxizmustól, változatlanul a politikai jeszközöké le­gyen az elsőbbség, ugyan- a .kor ne tűrjük elveink sem­mibevételét se jobbról, se balról. A közízlés formálását a párt fontos feladatnak te­kinti. SIMON JÓZSEFNÉ elv- társnő, az LKM pártértekez­letének küldötte azzal kezd­te felszólalását, hogy a vál­lalat eredményeiben 3500 nő­dolgozó munkája is benne van. A nők részt vesznek a munkaversenyben, 100 női szocialista brigádban tevé­kenykednek a hármas jelszó jegyében Kapcsolatot tarta­nak a vietnami fiatalokkal, elhalt szülök gyermekeit ne­velik, rendszeresen látogat­ják a diósgyőri gyermekott­hont stb. Még mindig vannak mun­kahelyek, amelyeken dolgoz­hatnának nőik. A pártbizott­ság a KB határozatai alap­ján megtárgyalta ezt a kér­dést, határozatokat hozott, de e problémák megoldása túlhalad a vállalatok kapuin. A nők kettős hivatásából fakadó gondokkal szemben tanúsított közömbösség sok feszültség és keserűség for­rása. Hozzászólása végén az étkeztetéssel, a piaccal, a bölcsődei, illetve iskolai nap­közi otthonokkal, az egyedül­álló nők gondjaival foglalko­zott, illetve ezekkel kapcso­latban tett javaslatot. ' HÁRY BÉLA elvtárs, az MSZMP KB párt- és tömeg­szervezeti osztályának he­lyettes vezetője a Központi Bizottság üdvözletét tolmá­csolta. A Központi Bizottság, amint' az irányelvek is rögzí­tik, az eddigi politika foly­tatását határozta el. Az ed­digi politika megvalósítása, minden tevékenységünk cél­ja a munkásosztály, a dolgo­zó nép jobb élete. A szocia­lista demokrácia fejlesztése útján nagyobb mértékben bontakozzon ki az alkotó, kezdeményező tevékenység, a maga munkájával mindenki hatékonyabb részesévé váljon ennek az építőmunkának. Háry elvtárs ezután a gaz­dasági alapokról, azok meg­termeléséről beszélt. Eloszta­ni, jobban élni csak gazdasá­gi alapok alapján lehetséges. A gazdasági alapok megter­melésében vannak sikerek, amelyhez hozzájárul az az eredmény, amelyet a szocia­lista tervgazdálkodás útján elértünk. Gazdaságirányítási rendszerünknek azonban vannak gyengéi Nem hasz­náltunk ki minden lehetősé­get az értéket létrehozó mun­ka folyamatossá tételében. A munkafegyelmi problémák alapvető oka sokszor a gaz­daságvezetők szervező mun­kájának gyengesége. Azért nem tudja a munkás kihasz­nálni munkaidejét, mert myag, alkatrész, tervrajz, vagy valami más hiányzik Nagyfokú a munkaerő-ván­dorlás. Elképzelhető, hogy ez központi, adminisztratív in­tézkedéssel is megoldható, azonban az egészséges üzemi légkör kialakítása, az üzemen belüli szervezettség megjaví­tása döntő fontosságú. Jövedelem-politikánkról szólva elmondotta, hogy az irányelvek magukban foglal­ják az életszínvonal növelé­sének nagyobb differenciálá­sát a munkák értékelése sze­rint és a családi jövedelmek kiegyenlítésében. Ez hosszú időszak alatt valósítható meg. A kispolgári szemlélet a IX. kongresszus óta helyen­ként növekedett. A nyerész­kedés egy sor vállalatnál megtalálható, indokolatlanul emelkednek az arak. Sok az ügyeskedő ember, mutatkozik az úrhatnámkodás, a túlzott reprezentáld. Ezek ellen ál­talában központi intézkedés­sel nem lehet tenni, ezt he­lyileg kell megoldani. Igaz, a Központi Bizottság pártapparátusának hibájából nem volt elég határozott fel­lépés a nagy népgazdasági károkat előidéző emberekkel szemben. Például az építő­iparban. Fent is vannak hi­bák. Az eddig kialakított politi­kát visszük tovább, de job­ban harcoljunk annak meg- ■ valósulásáért, tisztítsuk meg a hibáktól ezt a politikát. RÓNASZÉKI LÁSZLÓ elv- társ. a MÁV Járműjavító pártértekezletének küldötte a szocialista munkaverseny­ről és brigádmozgalomról szólt. A járműjavítóban ja­vult a munkafegyelem, a társadalmi tulajdon védelme, szélesedett a párt- és az üzemi demokrácia, közelebb kerültek egymáshoz fizikai­ak és műszakiak. Az üzemi klíma kielégítő volt. Mind­ezek megmutatkoztak a ter­melési eredményekben is. A pártmunkáról szólva megállapította, hogy a politi­kai. ideológiai továbbképzés fejlődött, a pártépítés jól alakult, azonban az agitációs és propagandamunkával nem lehetnek teljesen elégedettek. GÁCSI MIKLÓS elvtárs, a DIGÉP pártérte kéziét én ele küldötte a Diósgyőri Gép­gyár politikai és gazdasági munkájáról tájékoztatta a részvevőket. A III. ötéves terv befejezése jó ütemben ; halad, várhatópn a DIGÉP; í, eredményei ez évben lesznek a legjobbak. A megyei és a városi pártbizottság határo­zatai, segítsége és ellenőrzé­se megfelelő körülményeket teremtett a vállalatnál. Ezután a IV. ötéves tervre vonatkozó beruházási és ter­melési elképzeléseket ismer­tette. Csaknem háromszor annyi beruházást fordítanak az új technológiák, gépek be­szerzésére, mint a III. ötéves tervben. Végezetül a mecha­nizmus reformjából adódó feladatok végrehajtásáról, az életszínvonal-politikáról, a nehézipar szakmunkásután­pótlásáról és a fegyelmezet­tebb beruházásokról szólt. DR. FEKETE LÁSZLÓ elvtárs, a városi tanács párt- szervezetének küldötte Mis­kolc fejlődéséről, a tervekről beszélt. A III. ötéves tervben Miskolc város Tanácsa min­den előző időszakot megha­ladóan fordította figyelmét és anyagi eszközeit a város korszerűsítésére. A fő cél­kitűzéseket a városfejlesztés­ben és a lakosság ellátásában teljesítettük. Nem fordítot­tunk viszont elég figyelmet a belvárosi rekonstrukció meg­gyorsítására, s több, a lakos­ság által igényelt beruházás megkezdésére, vagy gyorsabb befejezésére. A IV. ötéves terv elő­irányzatai az építőiparnak és az építőanyagipamak a tervezettnél gyorsabb fej­lesztését írják elő, ettől a mainál kedvezőbb viszonyo­kat várunk a fejlesztések ütemének gyorsításában. Le­hetőségeink nagyobbak, ked­vezőbbek, mint az elmúlt időszakban bármikor voltak. A tervek között 12 ezer ta­nácsi és szövetkezeti lakás, tehermentesítő városi úthá­lózat kiépítése, közlekedési eszközök beszerzése, gz óvo­dai ellátás fejlesztése, a szol- .gáltató-javftó ipar támogatá­sa stb. szerepel. A városi tanács bővíteni, gyümölcsöztetnl igyekszik a város ipari üzemeivel, in­tézményeivel kiépített kap­csolatokat. j A tanácsok és szervei a | továbbiakban is elsőrendű feladataiknak tekintik a pártértekezlet és az irányí­tó pártbizottságok határoza­tainak maradéktalan végre­hajtását. DR. DITRÓI SÁNDOR elvtárs, az egészségügyi párt- szervezetek küldötte a veze tőségválasztó, illetve beszá­moló taggyűlések tapasztala­tairól szólt. Ennek kapcsán érintette a tudományos mun­kában az orvosokra háruló feladatokat. Szóit a kutató­munkával kapcsolatos igé­nyekről, amelyekhez a mű­szaki egyetem megértő se gítsége is szükséges. Ezután a párt- és KISZ-életről, a pártépítésről szólt. Az egész­ségügyi beruházásokról szól­va megemlítette a korszerű diósgyőri rendelőintézetet, valamint a vasgyári kórház Ijj sebészeti, traumatológiai pavilonját. Ennek az. épület­nek a tervezése már előre­haladott stádiumban van. s megvalósulásában nagy se­gítséget jelentett az LKM és a DIGÉP anyagi hozzájáru­lása. A felszólaló ezután a gon­dokat említette meg. A Fog technikai Vállalat szolgálta­tása nem tart lépést a jó fogorvosi ellátással. Az etikai kérdéseknél meg­említette, hogy ki kell rc- kesz.te’i az orvosoknak ma­guk közül azokat, akik tíz letel csinálnak az élet lenc­séből. Városunk az elmúlt négy- év alatt az egészségügyi tu­dományos élet jelentős köz­pontjává lett. Különböző vándorgyűlések, rendezvé­nyek tanúsítják mindezt. Vé­gül a kórházak, egészségügyi állomások felszereltségéről működéséről szólt. SÁNDOR JÖZSEFNÉ, a III !l-as kerület pártszerveze­tének küldőbe közoktatási problémákkal kezdte felszó­lalását. A pedagógusok fon­tos munkát végétnek, de bé­rezésük nem áll ezzel arány­ban. A pedagógusok sok olyan munkát vág^xnc'- ami nem az ö fe'ndatuk lenne. Mentesíteni kellene ókéi ezektől. Ezután az életkörülmé­nyekről, ezen belül a létmi­nimumról szólt. Fb'télte a burkolt áremeléseké' maid végül a családi és társadal­mi ünnepek meeszervezésé- röl beszélt. BÜZA GYULA elvtárs. a 3. sz. AKÖV pártértekezleté­nek küldötte a vállalat mun­kájáról. tevékenységéről szó'!, maid az útfeltételeket ele­mezte. A pártértekezletről szólva elmondotta, hogy a pártbizottság területén 53.7 százalékos a fizikai dolgo­zók aránya, majd javaslatot tett különböző oktatási for­mák létrehozására. Jó hatást váltott ki az. üzem dolgozói körében, hogy az elmúlt években több párt- és állam' vezető tartott a vállalatnál szabad pártnapot. A párt ve­zető szelepével kapcsolatos ■vitához szólt hozzá, végül a fizikai dolgozók nagyobb megbecsülésére hívta fel a figyelmet. CZIMMA JÁNOS elvtárs, a MÁV pártértekezletének küldötte az alapszervezeti és vezetőség választó taggyűlé­sek. valamint a csúcsvexelő- ség választó küldöttértekezlet tapasztalatairól szólt.­A MÁV dolgozói az év második felében megfeszített munkát folytattak a növekvő szállítási igények kielégítésé­ért. Kiilönö en az árvízkárok helyreállító- 'hoz szükséges termékek szállítása kívánt fokozott he 1 ,vtá Hast. Ezután országunk jövede­lempolitikájának egyes kér­déseihez szólt hozzá, majd a párt vezető szerepének érvé­nyesülésével foglalkozott. HALLOS G.ÓÉOR elvtárs, a Miskolci Nemzeti Színház párt a Tápszer vezetőnek kül­dötte, a vita utolsó felszóla­lója egy kamaraszínház meg­teremtésének szükségességé­ről szólt. A művészeti létesít­mények decentralizálását je­lentené egy önálló tv-slúdió, vagy egy miskolci filmgyár­részleg létrehozása. Kulturális életünk forra­dalmának legnehezebb sza­kaszához értünk. Igen nehéz megtalálni azt az utat. for­mái, amelynek segítségével eredményesen küzdhetünk a - /.í n h a /. m ű vésze t ben m egli o- nosodott rossz hagyományok­kal, a mai nyugati polgári dekaejens, morbid színházi törekvésekkel. Végezetül a színház terveiről, elképzelé­seiről szólt. A közületi tehergépkocsikat is igénybe veszik A közúti áruszállításban — elsősorban az árvíz, az újjá­építés miatt — előállott rend­kívüli helyzet következtében több nagyszerű megmozdu­lásra, intézkedésre került sor. Így az autóközlekedési válla­latok a Volán Tröszt felhí­vására kapcsolódtak be a rendkívüli szombati és va­sárnapi szállításokba. A Volán 3. számú válla­lata (régi nevén 3. sz. AKÖV) dolgozói október 10-én, szom­baton és 11-én, vasárnap összesen 1218 járművel 30 ezer tonna árut szállítottak. Az elmúlt szombati és vasár­napi szállításnál már 1405 tehergépkocsival dolgoztak és 9 ezer tonnával több mező- gazdasági terméket, építő­anyagot, tüzelőszert vittek cl. Nagy elismeréssel lehet be­szélni a gépkocsivezetőkről, rakodókról, akik szabad ide­jüket áldozták fel a közösség érdekében. A Volán emberei azonban még így sem tudták kielégí­teni az igényeket. Az elmúlt vasárnap nyolcvan tehergép­járművel kellett volna több. Az elkövetkező két szomba­ton és vasárnap is szükség van rendkívüli szállításra. Ezért a Borsod megyei Szállítási Bizottság — a KPM Az állampolgárság nróbáia A Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Központ, il­letve a MüM 100-as és 116-os Ipari Szakmunkásképző In­tézet az iskolán kívüli műve­lődés céljaira Az állampol­gárság próbája címmel jog­ügyi előadássorozatot szerve­zett. A sorozat előadója dr. Tímár László, járásbírósági elnökhelyettes. Az első elő­adást vasárnap, október 18- án tartották Az ifjú állam­polgár és a jog címmel, majd további öt előadás lesz. Az utolsóra december 6-án kerül sor. majd az egész sorozat anyagából december 13-án j vetélkedőt rendeznek a tanú- lók száfbára. J miniszterhelyettesétől kapott megbízatása alapján — igénybe veszi az október 24. és 25., az október 31. és no vember 1-i -nagy szállítók napokra a közületek gépjár műveit is. A bizottság okfó bér 21-én, szerdán rendkívü­li tanácskozásra hívja öss/.t a szállíttató, valamint a közületi járműveket üzem­ben tartó vállalatok képvi­selőit a közös feladatok rész­letes megbeszélése végett. Elöljáróban annyit, hogy a lakossági szállítási igények felvételével változatlanul a Volán 3. számú vállalatának lüvarvállaló irodája (Zsolcai kapu 18.) foglalkozik. A gép­járművek irányítását is in­nen végzik. Bővítik a berentci bányagépjavító üzemet. Egy új rlobson- javító műhelyt (kezdtek el építeni. A képen ■> szerelőcsar­nok vasbeton’ telőgerendát rakják a helyére Foto: Laczo József Tanácskozott a miskolci párfértekezlet

Next

/
Thumbnails
Contents