Észak-Magyarország, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-16 / 243. szám
E= Viták, előadássorozat raunkásíiatalüknak Frankfurti fürdőruhák 1971 re , -«I™spi ill 1 II ;,Ä Immár több éves hagyomány, hogy a Bartók Béla Művelődési Központ olyan vitafórum- és előadássorozatot szervez, amelynek rendezvényein ismeretelméleti, társadalomtudományi és társadalompolitikai kérdésekkel ismerkedhetnek meg az IsKM, a DIGÉP és a terület | szakmunkásliépző intézetei- j nsek fiataljai. Olyan iníormá- <áófc birtokába jutnak, amilyenekkel — az egyetemet végzetteket kivéve — nem találkoztak, illetve nem ta- láMcoznajr az iskolákban, A legközelebbi ilyen ismeretterjesztő , előadás-sorozat október 18-án, vasárnap kezdődik, s folytatódik még hát j vasárnapon, december ö-ig. Mindegyik délelőtt 10 órakor kezdődik a 116. sz. Szakmun- icásképző Intézetben. Ez a mostani jogügyi sorozat. Címe Az állampolgárság próbája. Előadója dr. Tímár László, a Miskolci Járásbíróság elnökhelyettese. Hallgatói, a MüM. 100. sz. és 116. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetének tanulói. Október 10-én, hétfőn kerül sor a Fiatalok fóruma 1970. sorozat újabb, hatodik rendezvényére. E vitasorozat alaptémája, alapproblematikája a korszerűség, a modernség. Mindezt a korábbi J wtKákon a vitavezetők és a vitatkozó fiatalok mint magatartást vizsgálták. Most pedig arra keresnek majd választ, mi századunk modern, korszerű ideológiája, filozófiája, világnézete. Vitaveze- lök: Mike János egyetemi adjunktus és dr. Tímár László, a Miskolci Járásbíróság elnökhelyettese. Versenyben a szocialista címért Az elmúlt évben számos olyan évfordulót ünnepellünk. amelyeknek tiszteletére új munkasikerek születtek. Ezek az alkalmak, s jelenleg pártunk X. kongresszusára való készülődés a miskolci járásban is felélénkítette a m unk a versen y-sze II emel. br i gád mozgalma t. Jelenleg a járás ipari üzemeiben csaknem 450 brigád versenyez a szocialista címért, illetve a már elnyert cím további megtartásáért. A szocialista brigádmozgalomban több mint 6 ezer dolgozó vesz részt A brigádba tömörültek száma háromszor annyi, mint öt évvel ezelőtt volt. } i Ufabh regényünk A fekete macska visszatér Ágyúlövés a VadguLamb turistaházra — békében? Véletlen, vagy szándékosság? Mit keresett a fekete cica a parancsnok szobájában? A sötétben a macskának miért csak az egyik szeme villogott? Mi történt a sorompónál? Ki is az a másik „fekete macska”, Medgyes Kati? A költözködésnél a szekrény miért volt nehezebb a leemeléskor, mint a felrakáskor? Mit akartak a nyugati turisták a defektes kocsinál? Ezekre és hasonló kerde- sekre keresi a választ a nyomoré Beke őrnagy. Vöröskőy János rendkívül izgalmas, érdekes és fordulatos regényét vasárnap kezdjük közölni. A krimikedvelök bizonyára érdeklődéssel olvassák majd A fekete macska visszatér című kémregényt, amelyet több mint egy hónapig megtalálnak lapunkban. A bűnügyi írások „szabályainak” megfelelően több gyanúsított van, s az olvasó szinte észre sem veszi, hogy ! — az író ;j óvoltából — maga is megfigyel, következtet, ku- i tat, próbálja kibogozni az igazságot. Vasárnap kezdődő regé-1 nyűnket elsősorban a bűn- J ügyi regényeket kedvelők, s' — valamennyi olvasónk figyelmébe ajánljuk. Riasztják a sirályukat A sirályok sokezres csapata szállta meg az őszi leha- lászás' megkezdésével egyidő- ben a Szegedi Állami Gazdaság több mint kétezer holdas tórendszerét. Az egyébként hasznos madarak a lecsapolt tavakon kárt tennének a halállományban, ezért kar- bidágyúkkal riasztják őket. öt-, tizpercenként szólalnak meg a tavak partján a riasztó berendezések. Még csak' néhány. napja „ágyúz- zák” a madárcsapatokat, ám számuk máris fogyatkozik. Esőben F j!''hiwM!iIWiiIJ — Most mit csináljak? Nincs viz a hűtőben. „Zseben” m atu&sálew Tragédia a hányában Tájfun Sok ezer néző szeme láttára Hódmezővásárhely főterén tegnap délelőtt földre szállt az öreg harang. Nemrég, egy toronytűz alkalmával megrepedt és örökre elnémult a varos 1898-ban öntött harangja. A város vezetői elhatározták: új harangot öntetnek, s a régit a Kossuth téren talapzatra helyezik, megőrzik emléknek. A csaknem másfél tonnás bronzöntA tárgyalóteremből üyereságrészessilés sikkasztássá! Elek Ágoston, az Özdvidéki Szénbányáit farkaslyuki üzemének főkönyvelője visszaélt hivatali beosztásával. „Olcsón” jutott népszerűséghez közeli ismerősei körében, akiknek az állam kasszája bó! juttatott jogtalanul ki- sebb-nagyobb összegeket. Azt tette ugyanis, hogy saját szakállára nagyvonalúan osztogatta a pénzt, különböző személyeknek jutalmakat folyósított. Fiktív nevekre is állított ki elismervényeket, de ezeket az összegeket már saját zsebébe tette. 1968-ban új formáját alkalmazta a társadalmi tulajdon megkárosításának. Nem aprózta a dolgot, hanem Fürjes Miklós bérelszámoló csoport- vezetővel összejátszva 10 ezer forinttal megtoldottak az idei nyereségrészesedés összegét. S mivel visszaélésükre nem derült fény, 1969-ben ugyan ilyen módon jutottak illetéktelen nyereséghez. Mixe üzei- nlüket leleplezték, több mint 35 \ezer forint kárt okoztak. Az Ózdi Járásbíróság Elek Ágoston vádlottat folytatólagosan, részben társtettesi minőségben elkövetett, társadalmi tulajdont károsító sikkasztásban és hűtlen kezelésben mondta ki bűnösnek, s ezért kétévi szabadságvesztésre ítélte, a közügyek gyakorlásától pedig 3 évre eltiltotta. Fürjes Miklóst folytatólagosan és társtettesi minőségben elkövetett, társadalmi tulajdoni: károsító sikkasztáséit egyévi és hathónapi szabadságvesztéssel sújtották, s a közügyek gyakorlásától három évre öt is eltiltották. A bíróság az ítélet meghozatal állá 1 mi ndkettöj ükn él enyhítő körülményként értékelte büntetlen előéletüket, s azt, hogy az okozott; kárt teile.; egészében megtérítették. — aa — vényt honvédségi helikopter hozta lo a 25 méteres magasságból. * Tetten értek a nyomozók Budapesten, a Hunyadi téri vásárcsarnokban Uótii József, többszörösen büntetett előéletű, foglalkozás nélkülit, midőn ellopta egy idős asszony pénztárcáját. A matuzsálem korú — hetvenegy esztendős — visszaeső bűnös a rendőrségen elmondotta, hogy szenvedélyes játékos, és ily módon akart pénzt szerezni a lóversenyre. * Mályi os Nyékládháza között, a 3. sz. főútvonal e forgalmas szakaszán megfordult gépkocsijával Bcély Miklós, miskolci lakos, s nem adta meg az elsőbbséget a Miskolc felől érkező, Molnár Gyula álla) vezetett motorkerékpárnak. Az aránylag szerencsésnek mondható baleset alkalmával a motoros nyolc napon túl gyógyuló lábtörést szenvedett, a motorkerékpár utasa pedig' könnyebben megsérült. A baleset, ügyében még tart. a vizsgálni. Tragikus baleset történt a Borsodi Szénbányák szuha- völgyi üzemének Szeles-aknájában. Kkötött be cgv transzformátorba a. fiatal, huszonnégy esztendős Balázs János szerelő. Halálos áramütés érte. A felelősség megállapítására — a. Bányaműszaki . Felügyelőség bevonásával — vizsgálatot indított á remi- őrség. * Rettenetes tájfun söpöri v'égig a Fülöp-szigetek legnagyobbikának, a Luzon-nak középső és déli részén. A 240 kilométeres sebességgel haladó tájfunnak eddig legalább száz halálos áldozata van. A fedél nélkül maradt családok szama eléri az ezret is. Zenés irodalmi séta — ezt a címet adta műsorának Sinkovit.s Imre, Gombos Kati és Antal Imre. De akár azt is adhatták volna: Szabálytalan irodalomóra. Igaz, ezen az „órán" csak a tanár úr, Sinkovits Imre és — azt hisszük nem veszik rossz néven a többiek — segítöparl- nerei feleltek. Az „érdemjegy” kitűnő. Nehéz feladatra vállalkoztak a műsor szereplői. Röpke két órában ízelítőt adtak mindabból, ami érték a magyar és a világirodalomban, a zeneművészetben. Sinkovits Imre — aki hallatlanul tiszteli közönségét, s GONDOSKODÁS Hogyan lehet nyugodtabbá, gondtalanabbá tenni az idős, egyedülálló emberek életét — erről tanácskoztak Debrecenben Észak- és Kelet-Magyar- ország szociális otthonainak vezetői. A \ negyedik ötéves tervben előtérbe kerül a társadalmi összefogás. Az öregek napközi otthonának hálózatát is kiterjesztik. Amíg 1965-ben 75 öregek napközi otthona működött hazánkban, 1975-ben a tervek szerint — hétszáz fogadja az idős embereket. GÁZ-MÉREGTELENÍTŐ Úgynevezett gáz-méregtelenítő berendezést szerkesztettek Szegeden a Dél-magyarországi Gázszolgáltató Vállalat műszaki dolgozói, az egyetemi kutatókkal együttműködve. A berendezés segítségével a földgázból átalakított és a városi hálózatba bocsátott úgynevezett bontott gáznak az emberi szervezetbe káros szénrno- noxid-tartalma I. a korábbi 15—Ki százalékról 2 százalékra csökkentik. AZ IFJÚSÁG ÉS A TÁRSADALOM Az ifjúság helye és szerepe a társadalomban címmel Németh Antal, a megyei pártbizottság munkatársa tart előadást az encsi járási művelődési központ ifjúsági klubjában. Az érdekes témáról ma, október 16-án, délután tél hétkor beszélgetnek az encsi fiatalok. ÚJ ÜZLETSOR ÉPÜL EDELÉNYBEN Az IV. ötéves terv során Edelény központjában 2x24 lakásos, négyszintes magas házat építenek. Ezek földszintjén’ 1500 négyzetméteres új üzletsor kialakítását, is tervezik. 52 EZER LÁTOGATÓ Ebben az esztendőben több mint 52 ezren látogattuk el a helyreállított diósgyőri várba. Most a BÁÉV dolgozói vették birtokukba a várat: a belső udvar és 'a torony villanyszerelési, illetve fűtési munkáinál tartanak. így tavasszal megkezdődhetnek az állandó ki á Ilit á s elő kész 'delei. ÚJ GYERMEKOTTHON Országos, így megyei gond is az állami gondozásba került gyermekek elhelyezése. Ezt enyhítendő, a IV. ötéves terv során új, kétszáznegyven túlkoros gyermeknek otthont adó lélesílirriny épül Alsnzsolcán. KÉTEZERREL TŐBE FELÖLTŐ A sátoraljaújhelyi Hegyül ,iu Ruházati Szövetkezet a kongresszusi munkavcrson.v ben 2000 felöltő elkészítéséi vállalta évi tervén felül. A vállalást már október köz; pere teljesítették az üzem dolgozói. meggyőzöd.'sülik, hogy ez elleti művészetét is — szinte magával ragadta partnereit. Ö volt a karmester, vagy a tanár, aki magyarázott cs példázott, s aki melleit a többiek is tehetségük legjavát nyújtották. Akik részesei lehetlek tegnap este a megyei Rónai Sándor Művelődési Központ színháztermében az előadásnak, emlékezetes élménnyel lettek gazdagabbak. Kár, igazán kár, hogy — különösen a második előadáson — olyan kevesen ültek a nézőtéren. Cs. A. „HORDOGYAR" ERDOBÉNYÉW Az erdöbényei szakszövetkezet hordóüzemmel növelte szaktevékenységét. Gazdaságosan űzik a csaknem kihalóban levő kádáripari. Csupán ebben az esztendőben annyi bordót gyártottak, hogy a saját szükségleten kívül mintegy 600 hektónyit értékesíthettek. A Székesfehérvári ÁFÉSZ, illetve a tállyaiak vásárolták meg a hordókat. Narkózis — Enyhe narkózist kell alkalmaznom — mondotta páciensének a jogorvos. A beteg bólintott, ex kihúzta pénztárcáját. — Hagyja kérem, még ráér fizetni. — Nem is akartam fizol ni — morogta a beteg —, csak gyorsan megszámolom a pénzem. HAJNALI DAL Kórustalálkozót rendezett a nyíregyházi művelődési központ Bárdos Lajos Kos- suth-díjas zeneszerző tiszteletére. A találkozón az idős mester is megjelent. A miskolci Rónai Sándor Művelődési Központ kamarakórusa igen nagy sikert aratott a találkozón a „Hajnali dal lal és a ..Régi láncdal” című produkcióval. (Bárc/y Klára leveléből.| ALFÖLDI SZŐLŐTERMELŐK TOKAJ-HEGYAIJÄN A Kiskőrösi Szőlőtermelő Szci kszövet kezetek '»2 tagú küldöttsége látogat október 20—21-On Tokaj -Hegyaljára, ta - I x i s/.ta 1 a ( cseré re. Bőd rogkeí eszi úron. Érdőbe- nvén. Mádon és Olasz- ! iszskán tanúim á nyozzá k a szakszövetkezetek munkáját. ESZAK-MAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja főszerkesztő: lOUOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Bajcsy-Zs. u. íj. Központ: 36-132. 16-672. 35-380. 36-579. Titkárság* 16-836 Gazdaságpolitika) rovat 16-035. Pártrovat: 10-070. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevc- lezés. oanaszügyek: 16-046 Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó vállalni Miskolc, Bajcsy-Zs. u. ló Felelős kiadó: IVIltTH LAJOS Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u. I3~ 17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: o helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél A? előfizetés díja egy hónapra 20 forint index: 25655 Kés/UH •< Borsodi Nyomdában felelős vezető: SZEMES ISTVÁN I HÉ síi! a Ians • • Ügyeletes riporterünk jelenti: Vastaps Szabálytalan Irodaloirséra