Észak-Magyarország, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-26 / 226. szám
is meghívják A j elélkedoFe késmi a megy* Építkezés társalalii nonkábaa Mint ismeretes, október 2- án. Bács-Kiskún megyével mérkőzik Borsod a Tiszán innen, Dunán túl című rádiós vetélkedő negyeddöntőjében. A péntek esti műsorban, Zala és Vas megye vetélkedőjéből megtudtuk, hogy társadalmi munkában egy- egy játszóteret kellett építő- J nie mindkét megyének. Te- | hát egy ehhez hasonló fel- ; adatot kell megoldaniuk a j negyeddöntőbe .jutott me j gyeknek. A borsodiak az j Ozdon épülő vásárcsarnok , építkezésénél vállaltak társadalmi munkát: húsz paneltartó oszlop beállítását és betonozását. A vetélkedő zsűrije bizonyára figyelembe veszi, hogy a paneltartó oszlopok beállítása szakértelmet igénylő munka, amelyből nem mindenki vállalhat részt. A 300—350 ezer forint értékű társadalmi munkát már elkezdték az Ózdi Kohászati Üzemek szocialista brigádjai és a városi KlSZ-szerve- zetek. A vetélkedőnek méltán örülhetnek az ózdiak, Uj felfedezés az orvostedományban A XX, századi orvostudomány ióTtteoetében ritka es?et, hogy űj kórt fedeznek fel. A csehszlovák kutatóorvosok azonban nemrég kimutattak egy olyan megbetegedést — a tüdőparazitát —, amellyel még nem találkozott az orvostudomány. A ■sum berki gyermekszanatórium egy kis betegének tüdején fedezték fel azokat a gombák családjába tartozó elősdieket, amelyekről eddig csak azt tudták, hogy főképpen üregekben megbúvó rágcsálókat támadnak meg. Ezekről \ a kórokozókról először egy orosz természettudós számolt be. s Jellison, amerikai kutató ti/, évvel ezelőtt feltételezte, hogy a kór esetleg emberre is átterjedhet. Ezt a feltevést igazollak most Csehszlovákiában. Az eset világszerte nagy érdeklődést keltett tudományos körökben. meri a vásárcsarnok építésének decemberi határideje októberre módosul. Megyénkben — főleg a nyugdíjasok körében — igen sokan foglalkoznak j barkácsolással, és közülük többen érdekes munkával töltik szabad idejüket. Vannak, akik a | különböző alakú .szőlőgyökerekből dísztárgyakat készítenek, mások fából faragnak szobrokat, vagy szalmaszá- I lakból alakítják ki a környezi) tájak és falurészek képeik De akadnak olyanok is, Teaszüret Grúziában akik saját szórakozásukra és szabad idejük eltöltésére mintás pipákat faragnak és tojásokat patkóinak. 'A megye különböző tájain már száz ilyen ügyes kezű dolgozót ismernek — akik tudásukkal és munkájukkal színesebbé tehetnék a megye 43 barkácsoló szakkörének tevékenységét. Ezeknek az embereknek egy része — a népművelők felmérése szerint — megfelelő esztétikai neveléssel jelentősebb népi iparművészeti alkotások el - készítésére is képes. A megyei tanács művelődésügyi osztálya most úgy határozott: a maguk szórakozására dolgozó barkácsolókat meghívja a szakkörökbe, hogy tapasztalataikat, szakmai fogásaikat átadják a fiataloknak, A jövő év első felében megrendezik a borsodi barkácsolók konferenciáját, és kiállítást nyitnak munkájukból. Négy liiométer út A Prügyi községi Tanács egyik nagy gondja az utak, járdák megépítése, rendbehozatala. Ez évben e területen is sikerült előbbre lépni. Négy kilométer hosszúságú, új utat építettek, főleg a helyi erők, lehetőségek felhasználásával. Ily módon két utca kapott új utat, amelyekben eddig különösen esős időben szinte lehetetlen volt a járművek közlekedése. Géppel szüretelik a teát a gráztíH Jnsirszkj sssovhozba,n. Wroshordók Szerencsen Ha nem is lesz túl gazdag az idei szüret, boroshordókra sok szőlőtermelőnek lesz szüksége. Az egyéni termelők és a nagyüzemi gazdaságok most nagyon olcsó áron beszerezhetik hordószükségletüket a szerencsi MÉH-telepen. Nagy mennyiségű, 200—600 liter közötti, jó állapotban levő, kis javítással újjávarázsolható boroshordó között válogathatnak. A MÉH által felkínált hordók ára „literenként” csak 1 forint 50 fillér. m ■ Ügyeletes riporterünk jelenti: Éjszakai tűzoltás Elmúlt évi .szép szerepléseién jutalomkirándulásra viszik a Palóczy utcai Általános Iskola énekkarának tagjait. Nagyon kedves mozzanata lesz ennek a Rakacat.őhoz vezető kirándulásnak. A szép dalok, a kórusművek, s ezek között is elsősorban Bartók müveinek kis kedvelői Borsodszirák érintésével utaznak kirándulásuk színhelyére. A borsodsziráki öreg temetőben felkeresik Bartók Béla. őseinek sírját. A vagy zeneszerző halójának negyedszázados évjor- dulója alkalmából kis virágcsokraikkal, s a 40 gyermek ajkán felcsendülő dallal, emlékeznek meg arról, akinek oly sokai köszönhet; zenekultúránk. Rázuhant az oszlop Ittasan vezetett Csütörtökön délután 5 órakor vették észre a geleji Petőfi Termelőszövetkezet központi majorjában, hogy meggyulladt egy. 350 mázsás lóherekazal. A leninvárosi, a miskolci és a mezőkövesdi tűzoltók siettek oltani, de ott voltak a mezőcsáti és a geleji önkéntes tűzoltók is. Megfeszített erővel dolgoztak egész éjszaka, mert az óriási kazlat teljesen szél kellett bontani. A miskolci tűzoltók pénteken reggel fél 9-kor érkeztek vissza a parancsnokságra. A takarmány felét sikerült csak megmenteni, a kár 17 ezer forint. A tűz öngyulladásból adóA tárgyalóteremből Lesz hol lehajtania fejét... Emészt István 26 éves kazincbarcikai lakos fiatal kora ellenére* meglehetősen züllött életmódot folytat, legszívesebben talán mindig a borosüveg mellett ülne. Általában kőműves kisiparosoknál vállalt alkalmi munkából él, de keresetének zömét saját bevallása szerint is italra költi. Már 16 éves korában megismerkedett az igazságszolgáltatással, könv- nyű és súlyos testi sértésért, garázdaságért állt már bíróság előtt. Mint korábban, niosi is ;v/ ital hatására követte el bűncselekményét. A testvéreivel közösen örökölt házal eladták L. András kazincbarcikai lakosnak, s valamennyi formaságot elintézve átadták az új tulajdonosnak. Mivel Ernesztnek se munkája, se lakása nem volt, h. András megengedte, hogy ruhaneműit a házban hagyja, amíg nem rendezi körülményeit. A megvett ingatlanba azonban az új tulajdonos nem költözött be, mert annak rendbehozását, átépítését tervezte. Erneszt István egyik alkalorftmal erősen ila- losan érkezett meg Kazincbarcikára, s hogy nem voll hol lehajtania fejét, feltörte régi házuk bejáratát, s ott töltötte az éjszakát. A lu lajdonos ezt rossz néven vette, s feljelentést tett. Akkor a rendőrségen nyilatkozatot irt alá, amelyben megígérte, hogy az eladott házba — különösen hívatlanul — többet nem megy be. ígérete nem sokat ért; rövid idő elteltével ismét, behatolt a lelakatolt házba. ■Erneszt István elten az ügyészség kétrendbeli magánlaksértés miatt emelt vádat. A Miskolci Járásbíróság bűnösnek találta, s három- hónapi szabadságvesztésre ítélte. A szigorított börtön- büntetés letöltése alatt kényszer alkoholelvonó kezelésre is kötelezték. —- <ta — dott. Tegnap délután a sátoraljaújhelyi tűzoltóknak akadt dolguk Vajdácskán. Nitro András portáján egy szalma- kazal és egy lovas kocsi égett. A tüzet, amely 2 ezer forint kárt okozott, két kislány játéka idézte elő. Sajóládon V, Bernáték udvarán szenet szállított tegnap egy lovas koesi. Tolatás közben a kocsi nekiütközött a tornác egyik tartóoszlopának. Az kidőlt és rázuhant az ott tartózkodó V. Bernül- néra. A 49 éves asszonyt súlyos sérülésekkel szállították a kórházba. A „Vendégül lát Borsod” rendezvénysorozat programjaként zenés vetélkedőt rendeznek szerdától vasárnapig, minden délben a miskolci Dominó eszpresszóban. A vetélkedőt Varsányi Zsuzsa, a miskolci rádió zenei szerkesztője vezeti. A tegnapi fejtörő három bátor részvevője egyaránt otthon volt a komolyzenei és a könnyűzenei kérdésekben. Megérdemelték a Iurrr.it, s az ajándékokat, amelyeket, a presz- doigozóitól kaptak. Aszaló és Szikszó között a szikszói Béke Tsz vontatójával egy silózó kombájnt vontatott ittasan tegnap délelőtt Árvái Sándor. Előzéskor elütötte az úttest szélén haladó H. Nagy Imréné aszalói lakost, aki egy kerékpárt tolt maga mellett. Szerencsére 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel sikerült átvészelnie a balesetet. Pihenő ft-v-' . : Wzéfáb -fsdlÉf-S ■ -jm m . :; TT Ä A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI: A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Zalaegerszegen megtartóit, lottósorsoláson a 39. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 26, 32, 56, 64, 86 A szeptember 211-án megtartandó tárgynyereménysorsoláson a 37. játékhét szelvényei vesznek részt. OK a ró/,Álmatlanságra A férj kereskedelmi utazó, hazaérkezik és feleségét egy ismeretlen férfi karjai közt találja. — Szóval, amikor nem vagyok otthon — kezdi ordítva. — Elég legyen, Alfred — szakítja félbe a felesége — már másodszoi fordul elő, hogy nem mondasz igazat a lu/za- térésed időpontja felől. Ha ez Így megy, nem leszek képes többé hinni neked. BEAT-PliESSZÓ Ä rádió tánczenei műi,órai ból jól ismert Komjáthy György látogat ma, szombaton este a miskolci Gárdonyi Géza Művelődési Ház fiatal közönségéhez. A Csak fiataloknak! című műsor után a Hellasz tánczenekar játszik * KOZMETIKAl TANÁCísOK Kazincbarcikán, a BVK művelődési házában bemuUi lóval egybekötött kozmetikai szok tan ács adás t vend ez n e k szeptember 23-án, hétfőn délután. A bőr tulajdonságairól, korszerű ápolásáról dr. Buch László tart. előadást. ŰJ MŰVELŐDÉSI OTTHON Taktekenézen ;i regi kas lélyban levő művelődési ott hon életveszélyessé vált, a község azonban hamarosan új otthont kap, melynek ki vitelezési munkáit a termelőszövetkezet vállalta el. Az új művelődési otthont a tervek szerint a jövő évben szerelnék átadni rendeltetésének ŰJ PINCÉÉABIKINTÜS Rá lka határában, a kemény riolit tufából álló hogy mélyébe ha tálmas borpincét mélyít a helyi Búzakalász Tsz Az 560 méter bosszúsa gú pinceágakban 6(M)n hektoliter bori tudnak majd tárolni. MÁI! A JÖVŐRE KÉSZÜLNÉK Megkezdte foglalkozásai: az encsi járási pedagógus énekkar. A szép múltra visszatekintő kórus részi vesz a tokaji kulturális napok rendezvényein is. I fontosabb célkitűzésük az hogy folyamatosan felkészül jenek az 1972-ben sorra kerülő országos minősítő kórus hangverseny-sorozatra. Fotó: Laczó József. FÜRDŐBŐL. ÜZEMHÁZ Bükkábrányiban gyors ütemben építik át az egykor községi fürdőnek épített, de erre a célra sosem használt, s évek óta üresen álló épületet. Egy fővárosi szövetkezet létesít kis üzemet a községben. JÓKAI VACSORÁJA A Tardona-parton lelt menedéket az 1848-as szabadságharc bukása után Jókai Mór. Erről az eseményről emlékeznek meg ma, szombaton este a Kazincbarcika) Béke étteremben. Az ipari szakmunkásképző intézet irodalmi csoportja ad műsort. Az étlapon olyan régi, magyaros ételek szerepelnek, mint például a Jókai-bable- ves. BŐVÍTIK A DERÍTŐT Edelényben jó ütemben halad a derítőtelep bővítése. Remény van rá, hogy a szükséges munkákat év végére befejezi k. ELLENTÉTES NÉZŐPONTOK Egy neves szörmesza- lon tulajdonosa két meghízottat küld az Északi Sarkra, az eszkimók kosé. — Ahogy megérkeznek. azonnal küldjenek táviratot, tájékoztassanak a helyzetről — mondja a főnök. Nemsokára két táviratot. kap. — Holnap érkezem — írja az első. Üzlet, lehetetlen. Itt, már mindenkinek van bilit dny — Fióküzletei, alapitól;. Üzleti lehetőségek óriásiak. Mindenki bundát vinj. — igy a másik. 1 ELVÉTÉI, Gyors és gépírónál felveszünk az Észak-Magyaror- szúg szerkesztőségébe, Miskolc. Bajcs.v-ZsUlnszky u. 15. II. emeld, titkárság Tejelőn : I6-886. ÉSZ A K-MAG Y A RORS7 VG A M igya)- Szocialista Munkáspárt Borson megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: VÖDÖR LASZI.O Szerkesztőség - A] iskola Bajesy-Zs. u. ló : Kő, pont: Síi-1ÍT. I0-OT2. 15-31:0, 311-570 Titkárság * IU-W8 - ílns.-iypnlllikin rovat: in-035. Párti-óval 1 n. KzloólitlcH.) rovat 10-450 Kultvu-rovai: lO-rnti Spuri róva I: i(j-(H!i. Mimkásleve- lePinias/u - -k : nt-o-tn. Kiadja 1 a Borsod megyei • api*latié Vállalat Miskolc. Bajcsy-Fs. u. ló Felelős kiadó Wirts i? fajos Telefon: .10-131. Hirdetésfelvétel ■ Miskoh 'Széchenyi u. i, li. Prioron: l’o-Si:; l'er.iesz.tl a Magyal Uo*.ta Előfizethető a helyi postaim ai milím,! es a ler-hesli öltn - Az eloti/eiZ's clij; egy prn ::ii forint, index: 15050 Készült ,:j Borsodi N,s jtutlaPaP Felelős vezető: S/.HMHS ISTVÁN KÖSZÖNET BARTÓK DALIHERT -