Észak-Magyarország, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-24 / 224. szám
C&uKmoK, sxefH. a*>. ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Rtindnik issek Minden szerv, intézmény fontos feladata tájékoztatni a lakosságot a közérdekű kérdésekről, nem utolsósorban önmaga munkájáról. Formáját, módját ki-ki tetszése, legjobb balátása szerint határozza meg. Leninváros tanácsa például az időszakosan megjelentetett Tanácsi Híradót választotta egyik módszeréül. Ebben olvashatunk a tanácsnak, illetve végrehajtó bi- zoílságának lakosságot érintő határozatairól, a legújabb kormányhatározatokról és miniszteri rendeletekről. Ugyanígy bárki választ kaphat a kiadványból arra is, hol találja a központi orvosi ügyeletet, mellől meddig tart nyitva a gyógyszertár, v. gy milyen fontosabb városi beruházás építése kezdődött el. Leninváros Tanácsi Híradójának borítólapjait minden alkalommal a város festőművészének. Pa' aki János nák munkái diszk1’, Szüretelik a csemegeszőlőt Eredményesen dolgoztak a szakközépiskolások Az idei tanévet gyakorlati munkával kezdték megyénk több szakközépiskolájának tanulói. Szabolcsban, az árvíz okozta károk helyreállításánál szükség volt a fiatalok szorgalmára, lendületes, jó munkájára. A szakközép- iskolások nagy része különböző kisegítő munkát végzett, a Miskolci Építőipari Szakközépiskola harmadikos és negyedikes hallgatói pedig konkrét szakmai munkát kaptak. A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat Fehér- gyarmaton 202 lakás felépítésére kapott megbízást, így a fiatalok — tanáraik irányításával — itt építették a válaszfalakat. Hibátlanul étt gyorsan Gyorsíró- és gépíróverseny Október 30-án rendezik meg az idei gyorsíró- és gép- iróversenyt. A magyar nyelvű egyéni gépíróversenyek két részből állnak, hibátlan sági és sebességi versenyből. Ha az indulók száma eléri a 20-at. a munkahelyen is lebonyolítható a verseny, de több munkahely együttesen is megrendezheti. Egyébként a vetélkedőre Budapesten kerül sor. Az idegen nyelvű gyorsíróversenyeket október 31-én és november 1-én tartják meg a fővárosban. Idegen nyelvű gépíróversenyt ebben az évben nem rendeznek. Jelentkezni lehet szeptember 31-ig Miskolcon, a gépírói és gyorsíró iskolában. Híres famatuzsálem Abaúidevecserben Abaújdevecser határában, a szőlőhegyen áll Európa, de ve.1 színűleg a világ legöregebb kajszifája. A nagy hírű matuzsálem még mindig 500—-600 kiló barackot terem évente Termetre is jóval felülmúlja társait. Két- évvel ezelőtt alaposan nv?g- U’oázta a vihar, de a rendkívüli ellenállóképességű ta könnyen kiheverte ezt a veszteséget is. Jelenleg a legjobb magyar fajtának tartják. és hogy ezt a tulajdonságát átörökíthessék, most az Országos Mezőgazdasági Faj- tr.’ 'sVieti Inthet szemzőrü- g—',-et kért- a {«óriásról. Ezeket a ritka értékes rügyeket mór útnak bocsátották, és a további kísérletek során dől el, valóban a legellenállóbb. a legnemesebb kajszifajtát képviseli-e az abaújdevecse- ri óriás, amelyet annak idején törzs magasságban szilvaalanyba oltottak. Ha az új hajtások igazolják a szakemberek feltevését, úgv idős Hajdú László kajszifája bizonyítottan a legértékesebb fák közé tartozik Európában, és nemcsak a kora miatt jár meg számára ez a tisztelet. A famatuzsálemről még annyit, hogy kora teljes bizonyítást nyert, ugyanilyen öreg volt idős Hajdú László gyermekkorában is, s látszatra sem nagyobb, mint most. Korszerű csomagolás é le lm iszervéde le m Polgári védelmi kiállítás nyílik Miskolcon, a Pedagógus-szakszervezet művelődési otthonában Az élelmiszer- csomagolás védelmi követelményei címmel szeptember 28-án. hétfőn. Célja kettős. Bemutatni a szakembereknek és a lakosságnak azokat a korszerű csomagolási anyagokat és módszereket, amelyekkel az élelmiszer megvédhető a radioaktív, baktérium- és vegyi harci anyagokkal szemben. Ugyanakkor szeretnék elérni, hogy az illetékes vállalatok megértsék a korszerű, biztonságos csomagolóanyagok mind szélesebb alkalmazásának jelentőségét. A sajóvamosi Aranykalász Tsz-ben megkezdték a csemegeszőlő szüretelését. Remélik. hogy a rossz időjárás ellenére is meglesz a 11 va- gonos terv. (Foto: Sz. Gy.) «■»rig«*» Hl Mezőkeresztes hétköznapjai ||| Mezőkeresztes. A község tavasszal kapott nagyközségi címet. Illik is hozzá, hiszen 5700 léleknek otthona. Prágai István, a helyi tanács elnöke, és Lakatos Ferenc, a tanács titkára társaságában ülök. A község gondjairól beszélgetnek és arról, hogyan tovább. Gondok — Nagyközség nagy gondokkal jár — mondja a tanácselnök — az embereket ki kell szolgálni, megnőttek az igényeik. Ma már a víz és a villany természetes. Elavult a gyógyszertár és új kell. az is természetes. Tulajdonképpen az egyszerű ember nem is tudja, hogy a tanácsnak mit kell letenni ezekért az asztalra. A gyógyszertár másfél millió forintba kerül. Építünk hozzá két szolgálati lakást is. Persze, községünk nemcsak a helyi szükségleteket kívánja ellátni. hanem a környéket is. Az új gyógyszertár közel tízezer embert szolgál ki. Szórakozzanak a fiatalok Vita folyt a helyi vezetők között, mert megüresedett a kultürigazgatói állás, s noha nincs új művelődési háza a községnek, azért arról a tanács mindenképpen gondoskodni akar. hogy a fiatalok kellőképpen tanuljanak, szórakozzanak. A régi ipartestület a mai művelődési ház. Ez élég a községnek. Csupán szakember kell. Jellemző a község vonzására, hogy akadnak vállalkozók; a tanács vezetői válogathatnak. Még az is kiderült, hogy a művelődési házat hamarosan bővítik, s így újabb szakkörök alakulhatnak. Az elnök invitált, hogy nézzem végig a tanácsházát, es nézzem meg a házasságkötő termet. Csodálatosan Garázsigény és parkolás Egyrészt örvendetes az a jelenség, hogy évről évre nő megyénkben is és Miskolcon is a személygépkocsi-tulajdonosok száma, örvendetes, mert bizonyos értelemben az életszínvonal növekedését is jelenti. Másrészről viszont — különösen Miskolcon —• nagyon sole gondot okoz a növekvő gépkocsipark. Gond azért, mert szűk utcáink már most is alig bírják a forgalmat. A Széchenyi utcán bevezetett forgalomkorlátozást is kinőttük alig fél év alatt. Már most azon töprengenek, hogyan lehetne további korlátozásokat bevezetni a közlekedés meggyorsítása és biztonságosabbá tétele érdekében. A belvárosi parkírozási gondok olyan méretűre nőttek, hogy a városi tanács végrehajtó bizottsága is foglalkozott vele, legutóbbi ülésén. Szinte minden kis utcát kihasználunk ilyen szempontból. Szóba került az is. hogy n belvárosban levő zöld területek egy részét is fel lehetne használni ilyen célra, de n végrehajtó bizottság határozottan megvédte az amúgy is gyér számú parkjainkat. Ugyanakkor nem zárkózhat el mégsem tőle. hogy területeket ajánljon parkírozásra, mert a közlekedés biztonsága megköveteli, hogy a forgalmas, szűk utcák elé kitegyék a megállni, várakozni tilos táblákat. Az óvárosban csak kompromisszumok révén oldódik meg ez a gond. Az új lakótelepeken viszont már gondoskodnak nappali parkolóhelyekről. A középületek építésénél szintén alakítanak ki gépkocsiparkoló helyeket Ilyet találunk az átadás elölt álló Centrum Áruház mellett, vagy a Borsodi Szénbányászati Tröszt székházénál A személygépkocsik éjsza- kai elhelyezése még ennél ’ is nagyobb gond. A gépkocsi-tulajdonosok természete sen azt szeretnék, ha a lakóházuk mellett minden további nélkül felépíthetnék kis garázsukat. Ennek azonban — különösen az új lakótelepeken és a belvárosban — határt szab a városkép. Egyelőre jelölnek ki területet a kis garázsoknak, mert anyagi helyzetünk nem engedi meg, hogy nagyobb vállalkozásokba bocsátkozzunk. Hosszú távon azonban ideigleneseknek kell tartanunk minden belvárosban épült kis garázst, hiszen a jövő az emeletes, nagy központi garázsoké. Olyan tá- rolóhelyeket alakítanak majd ki, ahol szerviz, kisebb javítás már szolgálbatásszámba megy majd. Hogy ez mikor lesz? Bizonyára mindenki egyetért a városi tanács végrehajtó bizottságával,, amikor olyan álláspontra helyezkedett, hogy pillanatnyilag o lakásprogram megvalósítása az elsődleges. Bár a lehetőségeken belül fi ©’elem be veszik a jövőben is a gépkocsitulajdonosok garázsigényeit, de sem erre, sem parkolási célokra nem csonkítják tovább a város zöld területeit, s a meglevő gyermekjátszóterekből sem áldoznak tovább. Ha azonban kihasználatlan. üres telkek ilyen célra való felhasználására javaslatot tesznek a lakók, megvizsgálják a lehetőségeket. Figyelemre méltó az a végrehajtó bizottságon elhangzott felvetés is, hogy bár a tanácsnak egyelőre nincs pénze nagy garázsok építésére. a vállalatok, intézmények viszont társulhatnának' ilyen beruházás megvalósítására. Sokkal célszerűbb lenne, mint az. hogy kis garázsokat építenek, sőt, nem egy példa van rá, kis garázsokat vesznek ki albérletbe, 3—40(1 forintos havi- díjért. (A. I.) van berendezve. Az új perzsaszőnyeg egész a falig ér. Van yillanyorgona is. A mezőkeresztesi fiatalok, akik e teremben mondják ki a boldogító igent, ennek hangját hallgatják. Az emeleten van a község könyvtára. Ebben a faluban 1200 ember az állandó olvasó. 15 ezer kötet könyv között válogathatnak. — Nagy gondunk egy új könyvtár felépítése — mondja az elnök. — Hárommillióba kerülne, a pénzt azonban egyelőre nem tudjuk honnan teremtjük elő, de megszerezzük majd. Két évtizeddel ennekelőtte újságíró aligha találkozott községekben hasonló gondokkal. Természetesen nem minden arany, ami fénylik. Elhagytam a tanácsot és végigsétáltam a falu főutcáján. Ott, ahol építkezik a tanács, építkeznek az emberek, a község lakói. Naponta terebélyesedik. nagyobbodik a község. Találtam egy eszpresszót, szép is, tágas is. Zenegép is van benne. A hatalmas ABC- áruház új és modern. Az árubőségről azonban nem mondhatjuk el, hogy a legjobb. Sok minden hiányzik. Nem volt szalonna és hentesáru. Az üzletvezető azt mondta; egy-egy héten alig kapnak fél mázsa húsárut. Bővítik az iskolát Az iskolában 750 gyerek tanul. Ahol ennyi gyerek van, ott jó a megélhetés, magabiztosak az emberek. Ezek- után az sem véletlen, hogy a tanács iskolabővítésre gondol. Két óvoda van a községben, s folyamatban van két pedagóguslakás építése is. Nagyközség ez, nagy gondokkal. Tulajdonképpen az igazság mégis az, hogy ezek már nem is gondok. Ügy érzem, ezek mai életünk hétköznapjai, ez mai életünk mindennapja. Hamarosan más falu és más község is oda jut, ahol most Mezőkeresztes tart. Csengeri Ervin Ismeretíeriesztés, Évelőé ez élőinél . Üj autóparkoló-hely Miskolcon, a Beloiannisz utcában, a Centrum Áruház előtt. Fotó: Fojlán. Az őszi-téli időszakban az építőipari vállalatok is nagyobb gondot fordítanak a dolgozók ismereteinek gyarapítására, művelődési lehetőségeik gazdagítására. A Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottságának művelődési otthona is elkészítette programját. Terveik szerint nagy gondot fordítanak rá hogy egy-egy rendezvény eljusson a vállalat minden nagyobb építkezésére. Leninvárostól—* Ozdig szinte mindenütt megtartják legértékesebb előadásaikat. hogy a nagy vállalat dolgozói — szerte a megyében — azonos ''silleretekkel gyarapodjanak Októberben például az ismeret* éri esztő filmvetítési programban Történelem es legenda címmel láthatnak tanulságos dokumentumokat az érdeklődők. A szórakoztató rendezvénvek közü1 kiemelkedik ^ Miskolci Rzim- ror»ikns "Zenekar hangversenye. a Miskolci Nemzeti Színház prózai előadása es az irodalmi színpad vidám műsora. Nagyközség Építkeznek a főutcán 1