Észak-Magyarország, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-22 / 222. szám
osztrák vacsoraest „Barlang-kapu" Koktél kóstoló Közlekedési balesetek Tegnap délután 2 órakor riasztották a. tűzoltókat B’el- sőgagy határába. A Paptak- dűlőben. elektromos zárlat következtében kigyulladt a Virágzó Mezőgazdasági Tsz SZK—3-as típusú kombájnja. Az értékes gépben több ezer forint, értékű kár keletkezett. Az ózdi tűzoltók a késő (isti órákig birkóztak egy égő szalmaíkazal lángjaival Du- bicsány határában. A tűz keletkezésének okát még nem sikerült kideríteni. * A kazincbarcikai Napfény bisztróban érdekes rendezvény volt tegnap. Gyümölcs és zöldség alapanyagú koktélokat, vermutokat mutatta!; be a közönségnek. Olyan ínyencségeket kóstolhattak végig a harcikai ak, mint szamócatej, nieggytej, kókuszos tej, vitaminturmix, sár- garépatej. csokoládéfagylaU- koktél. Sikerük volt a gyümölcssalátáknak is. ■>k Vasárnap délbej) a 3. sz. főútvonal és az abaújdeve- cseri «1 kereszteződésénél nem adott elsőbbséget személygépkocsijával dr, Ho- monnai Béla, állatorvos a főútvonalon haladó Balázs József motorkerékpárosnak. Balázs József az útpadkára sodródott gépével, és felborult. ö is és utasa, Balázs Ferenc is kórházba került. * Legyesbényén egy ittas motoros karambolozott vasárnap. Hordár László beke- csi lakos egy kölcsönkért motorkerékpárral elütötte az utcán, gyalogosan közlekedő Tóth Jánosné szerencsi lakost. Tóthné könnyű sérülést szenvedett, a motorkerékpárban 2 ezer forint értékű kár keletkezett. A tegnap is motoros balesettel kezdődött megyénkben. A kora reggeli órákban Györgytarló és Kenézlő között szabálytalanul előzött egy járművet, és felborult motorjával Nagyidai Imre. Utasa, O. M. is megsérült. Gyorshajtás következtében elvesztette uralmát a jármű felett Polacsek Károlyné miskolci lakos tegnap délután Myékládháza és Mező- csát között. A gépkocsi az árokba rohant. A kocsi utasát, Polacsek Károlyt kórházba vitték. Porral töltött műké» mikor a kezünkkel megfogunk valamit, mechanikai szempontból úgy viselkednek uj jóink, mintha valamilyen össze préselt porral. lennének megtöltve. Ebből a felismerésből kiindulva Da,vid. Simpson edinburghi profesz- szor olyan műkezet szerkesztett, amelynek bőrből készült ujjait közönséges sóval, vagy hintőporral töltötte meg. Ezzel a protézissel a csonka ember úgy tudja megragadni és kézben tartani a ceruzái, tollat és a mindennapi élet egyéb tárgyait, hogy azok nem csúsznak ki az ujjai közül. A szakértők lehetségesnek tartják, hogy a jövőben nemcsak a gyógyászatban, hanem ipari célokra, manipulátorként is felhasználják majd a porral töltött mükezekeí. «So** . •wV*. Az idei Vendégül ,lát Borsod rendezvénysorozatban nagyobb szerepet, kapott a Bükk vidéki Vendéglátóipari Vállalat is, amely elsősorban az üzemi dolgozók étkeztetését, szórakoztatását biztosítja. Így a többi között a diósgyőri Hámor étterem . a Íven in Kohászati Művek és a Diósgyőri Gépgyár és környéke lakosságának szervezi alkalmi programját. Szombaton rendezték meg az al- j földi ételbemutatót ceglédi szakemberek közreműködésével. Vasárnap este, amíg a televízió a Röpülj páva kör műsorát sugározta Mezőkeresztesről, addig a neves kamarakórus már a Hámor vendégeit is szórakoztatta. Szénbunker A. rapszódikus vagonellá- tais miatt több esetben előfordult, hogy a bányaüzemeknél a földön kellett tárolni a szenet. Ennek elkerülésére a Farkaslyuki Bá- rmrüzern ifjú kommunistái társadalmi munkában segédkeztek egy 400 köbméteres szénbunker elkészítésénél. Városra siói aranyiaMalmak Zauxtdzkie egy alig 8 ezer lakosú kisbányászváros hengyekrrszagban, az apóiéi, vajdaságban. Hogy mostanában felfigyeltek rá, azt a mai. időkben csakugyan kuriozitásnak tűnő dologna.k köszönheti. Az idén ugyanis 2» házaspár ünnepelte meg a városkában házasságkötése S/tL évfordulóját. Az anyakönyvi hivatal közlése szerint jövőre énnél, is több lesz az aranylakodalmukat ülők száma. Zamadzkiébav. Tegnap, hétfőn este rendezték meg a Hámorban az osztrák vacsoraestet bécsi •szakácsok közreműködésével. Áz első ház átadása Fehérgyarmaton A 3. .sz. AKÖV sátoraljaújhelyi üzemegységének dolgozói az árvízsújtotta Fehérgyarmaton elsőként építették fel és adták ál szeptember 19-én Siket Zoltán ötgyermekes AKÖV-dolgozó- nak a ,'i szoba összkomfortos családi házat. Az odaadó munkáért Lengyel István, az 5. sz. AKÖV szakszervezeti bizottságának titkára mondott köszönetét az építőknek, majd Szabó József, a sátoraljaújhelyi üzemegység igazgatója 10 ezer forint jutalmat osztott ki az építőbrigád dolgozói és az építkezésben részbvett gépkocsivezetők között. A családias ' hangulatú házavató ünnepségen Síket Zoltán és családja fehér asztal mellett látta vendégül az építőket, és meghatódottam mondott köszönetét a sátoraljaújhelyieknek jó munkájukért. Takács Imre Óriás sziklatömb teszi romantikussá az aggteleki cseppkő- barlang bejáratát. A látogatóknak e csodálatos látvány legalább annyira szemet gyönyörködtető, mint az, ami utána következik. BVK-termék Csavar Káaayagiwi Megkezdték a műanyag csavarok sorozatgyártását a Borsodi Vegyikombinátban. Vigyáztunk rá Regi vágyuk teljesült a nyékládhá.zi szülőknek. Szeptember 16-án avatták új óvodájukat. A huszonöt kisgyermek, az óvoda lakóinak szülei levelet írlak, szerkesztőségünknek. Kérték, tolmácsoljuk köszönetüket: Nagy gondunkat oldotta meg a községi tanács. Most már nyugodtan dolgozhatunk, mert tudjuk, vigyáznak gyermekeinkre, gondjukat viselik. Köszönjük ezt a járási tanács végrehajtó bizottságának, a községi tanács vehetőinek. a. kavicsbánya dolgozóinak, és községünk kisiparosainak, akik nagyon sokat tettek, az új óvodáért, ígérjük, vigyázunk rá, hogy még sok-sok gyermek, és szülő lelje benne öröméi. Az óvoda első lakóinak szülei A tizenhat milliméter átmérőjű csavarok 24 milliméteres anyákkal készülnek a Borsodi Vegyikombinátnál kidolgozott bonamid-granu- létumból, fröccsöntéssel. A műanyag csavarokat különösen ott előnyös használni, ahol gyors szerelés szükséges. Lényeges a kis súly, mint például az öntözőberendezések esetében. A műanyag csavarok további előnye', hogy nem rozsdásodnak, korrodálnak. KÉP SZÖVEG NÉLKÜL Ügyeletes riporterünk jelenti: Égeti a kombájn Mozgalmas hét a színházban O Mozgalmasnak ígérkeznek a hét napjai a Miskolci Nemzeti Színházban. Alig tartották meg az évad első bemutatóját, pénteken, máris ül a második: szeptember 25-én, pénteken, este mutatják be Hegedűs László rendezésében az évad első zenés darabját. Török Rezső—Zoltán Pál— Horváth , Jenő: Pén tek Rézi című vidám játékát, a megsérüli. Péva Ibolya, helyett Kopetty Liával a. címszerepben. Ma, kedden este az egész ország, de legalább a fele ti miskolci színpadra figyel. A televízió képernyőjén jelentkezik ugyanis az elmúlt miskolci színházi évad. egyik darabja: Stendhal—Illés Vörös és fekete című romantikus színmüve, Jutka László rendezésében. E héten két új produkció próbái is megkezdődnek. Orosz György rendezi Leonid Zorin szovjet író vígjátékál, A nagy karriert, amely a szovjet kultúra napjainak során, október 23-án kerül színre. A miskolci premier egyben a darab magyarországi ősbemutatója is lesz. Ugyancsak megkezdődnek a, színház stúdiószínpadának, a Játékszín ’70-nek próbái is. Ratios Gábor rendezi a Játék a. ketrecben című előadást, amelynek első részében Albee Állatkerti történet című egyfeivonösosa és Aldo Nicolai három kis jelenete — Nászéjszaka, Kilátó, Rend a lelke mindennek — kerül a. közönség elé. A játékok szereplői: Upor Péter, Máthé Eta, Balogh Zsuzsa és Csiszár András. Befejezéshez közelednek Szakonyi Károly Adáshibájának próbái is. de ezt a vígjátékot előbb Egerben mutálják be. SZERENCS! SZERVIZ BARCIKÁN A Szerencsi Vas- és Fémipari Vállalat sürgető igényeket elégített ki, amikor szervizüzemet létesített Kazincbarcikán személygépkocsik és mikrobuszok javítására. Az igénybevétel mértékére jellemző, hogy az idén fé! év alatt 253 közületi és 128 magántulajdonban levő személygépkocsit javítottak az itteni szakmunkások. KORSZERŰ DIVAT Korszerű divat címmel kiállítás nyílik holnap Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központban. Hat fehérnemű és kötöttárugyár mutatja itt be termékeit délelőtt 9 órától a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi és az Észak-magyarországi Rövid és Kötöttáru Nagykereskedelmi Vállalattal közös rendezésben. AZ ELSŐ SZÜRETI BÁL A szüret előreláthatólag később kezdődik az idén, mert az időjárás eddig fukarkodott az , érlelő napsütéssel. A szüreti hangulat azonban hamarabb beérett, mint a szőlő. Megyaszón már ki is tűzték az első szüreti bál időpontját, h most következő vasárnapra. TARCALI KÖNYVBARÁTOK A községi könyvtár több éves jó munkájának köszönhető, hogy Tarcalon megnőtt az érdeklődés az olvasás iránt. Megszervezték a könyvbarátok körét, ennek tagjai minden hónap utolsó péntekjén gyűlnek össze, s cserélnek véleményt a hónap könyvé jdonságairól. BARTOKEMLÉKHANGVERSENY Bartók Béla halálának 25. évfordulója alkalmából hangverseny lesz a Diósgyőri Vasas Bartók Béla Művelődési Központban. A halhatatlan mester műveit a Miskolci szimfónikus Zenekar szólaltatja meg, Mura Péter vezényletével ORGONAKONCORT Gergely Ferenc orgonám ü- vész estjét szeptember 28-án 20 órai kezdettel rendezik meg Miskolcon az avas! templomban. Közreműködi k László Margit és Réti József. A műsoron Bach és Händel művei szerepelnek. KÉTSZÁZ CSILLE A Szuhavölgyi Bányaüzem TMK részlegének dolgozói teljesítették kongresszusi felajánlásaikat, mely szerint befejezték 200 darab bánya- csille felújítását. KOZMETIKAI ÜZLET A mind városiasabb külsőt öltő Sárospatak a közeljövőben újabb létesítménnyel gazdagodik. A városban egy korszerű kozmetikai üzletel, létesítenék. JAVULÓ SZOLGÁLTATÁS Kazincbarcikán a helyiipari szolgáltatást három tanácsi vállalat, három szakszövetkezet és 71 kisiparos végzi. Az elmúlt években állandóan növekedett az egy lakosra jutó szolgáltatás értéke; tavaly már meghaladta a 254 forintot. MODERN ÉPÍTÉSZET A Magyar Építőművészek Szövetsége Észak-magyaror- szági csoportjának rendezésében előadásra kerül sor szerdán, szeptember 23-án a miskolci művészklubban. A könnyűszerkezetes építés- módról tart előadást Bognár Bolond építész. SZEMLÉLTETŐ ESZKÖZÖK FÉLMILLIÓÉRT A sátoraljaújhelyi járás általános iskoláiban az idei tanévben sok új, korszerű szemléltető eszköz segíti a pedagógusok oktató munkáját, könnyíti a gyerekek tanulását. A művelődésügyi osztály félmillió forintot for • dított erre a célra. UJ TORNATERMEK Megyénkben rendkívül so- kát törődnek az iskolai testneveléssel. A korszerű test- nevelési követelmények elérése érdekében a IV. ötéves tervben — mint számítják — járásonként 4—7 tornaszobát valósítanak meg, egyenként mintegy 20 000 forintos felszereléssel. i5S 7: A K - iVI A li V A KOKSZ A O ő Magyar Szociálist* Munkáspárt ! Borsoc meayei Blzottsasána* lapu, L* őszeik esz tó. FÖDÖM LÁSZLÓ Szerkesztőséé. Miskolc Ba.1csv-Zs. u L3 Kózoom 10-131: 10-072. 15-380. •J8-57Í) titkárjáé 16-88* J ; dasagpolttUrai rovat iH-Mj Pártrovat 16-018 BeipolinkaJ COV8»; 16-450 Kultúrrovat: 18-rtW- Sportrovat ip 048 Munkásleve- oaoaszüevek 16-04# Kiadta Buryoc Gifcgyej oaukjadc vaMalai Miskolc Baicsv in felelő* KjfJüc W1RTB LAJOS Lei« ten 30-131 Hirdetésiéiv黫?! Miskolc Széchenyi <• ns—T*» Telefon. 16-213 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyi DOStahlvatajoknaJ 3« o kézbesítőknél Az slöflzeté? dJ'lb av t-Mvn^r?r# IV fonni Index 25*58 Készült B- 1 • ■*' vvonuJáöan Pel élőt- vezető: SZEMES ISTVÁN