Észak-Magyarország, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-19 / 220. szám
Az országiban először O Gyógytornászok vándorgyűlése Miskolcon Ar. Orvos-Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének gyógytornász szakcsoportja októberben tartja első vándorgyűlését. Az összejövetelt Miskolcon rendezik, a Magyar Orthopaed Társaság vándorgyűlésével együttesen. A rangos ülések színhelyéül nem véletlenül választották Miskolcot. A városi tanács és az egészségügyi vezetők az utóbbi években nagy figyelmet fordítanak a mozgásszervi betegségek gyógyítására, s különösen a rehabilitációs ellátás biztosítására. A tudományos előadásokon kívül a meghívottak programjában szerepel a nagybarcai Rehabilitációs Intézet megtekintése, ahol a gyermekbénulásos mozgássérültek lovasbemutatót tartanak. A gyógytornász vándor- gyűlés programja az „Akarat” SE spartakiádjának ünnepélyes megnyitójával kezdődik. Árjegyzék ? tf'fc römmel fogadtáiv a há- ziasszonyok nemcsak Miskolcon, hanem Borsod más városaiban és községeiben is az ú.j tejüzem praktikus újdonságát, a műanyag zacskóba „csomagolt” tejet. Könnyebb a szállítása, de könnyebb a vásárlók dolga is: nem kell az üveget oda-vissza cipelni, mosni, hanem kiürítés után egyszerűen a tűzbe, vagy a szemétkosárba lehet dobni. Egyszóval dicséretes „újítása” ez az üzemnek, az azonban nem tetszik, és ha akarjuk, ha nem, szemet tfzúr, hogy a zacskón valóságos árjegyzéket közölnek — alul is, felül Is — arról, mennyibe kerül 1 liter, fél liter és negyed- liter tej, tekintet nélkül arra, hogy a megvásárolt zacskóban liternyi, félliter" nyi, vagy éppen negyedliternyi tej van-e. Szerintünk teljesen elegendő lenne csupán annak a tej- mennyiségnek az árát közölni, amennyit a zacskó tartalmaz, mert így a szinte „dekorációként” ható sok szám inkább zavar, mint segít a tájékozódásban. Ehelyett jobb lenne, ha „csomagoláskor” gondosabban ügyelnének a gépek munkájára, mert bizony egyik-másik zacskó esetében még baj van a biztonságos „plombálással”: a tel ugyanis némelyik tasakból — ha kis mértékben is, de bizony csöpög, szivárog . , . (hej) Ifivel telt a nyár? Érdekes vizsgálatba kezdett a Borsod megyei Tanács népművelési csoportja. Arra kíváncsiak, hogy az általános iskolák felső tagozatos tanulói a nyári szünidőben milyen szervezett foglalkozásokon vettek részt, általában mivel töltötték a nyári vakációt. Ennek megállapítására felmérést végeznek a sárospataki és a leninvá- rosi általános iskolákban, valamint a megyei könyvtár gyermekklubjában. Ezeken a helyeken szeptember első felében kétezer általános iskolásnak küldtek kérdőívet. A kérdésekre beérkezett válaszokat összesítik, és azok alapján dolgozzák ki az iskolákkal, úttörőcsapatokkal és népművelési intézményekkel közösen a fiatalok szervezett foglalkoztatásának jövő nyári programját. Szarvashőgés dollárért Tegnap estétől már dollárért bőgnek a Szelce-puszta környéki szarvasbikák. Megérkeztek ugyanis a híres vad- rezervátumba az első nyugatnémet vadászok, akik természetesen valutával fizetnek a szép trófeákért. A szarvasok őszi násza különben már javában zajlik a borsodi erdőségekben. A vadőrök jelzései szerint néhány nagyon szép, ezüst- és aranyérmesnek ígérkező trófea is vár a vadászokra. Miskolci fényképészek Sopronban Sopronban rendezik meg október 10-vel kezdődően az immár VII. országos szövet-4 kezeti fotókiállítást. A Miskolci Fényképész Szövetkezet dolgozói közül a tavalyinál néggyel többen, összesen tízen vesznek részt munkáikkal a nagy szövetkezeti seregszemlén. A miskolci fényképészek egy másik kiállításra is készülnek. A jövő év februárjában ünnepük a szövetkezet megalakulásának 20. évfordulóját. A jubileum alkalmából fotókiállításon, fény- képfelvételekkel akarják ábrázolni a két évtized alatt megtett útjukat. Hijacker-eset A légitársaság New York • —Los Angeles közötti járatának óriásgépe 12 ezer méter magasságban halad úticélja felé, amikor feltépik a pilótafülke ajtaját, és egy hatalmas termetű, kegyetlen pillantást! férfi robban be a megriadt személyzet közé, markában jókora revolvert szorongatva. A fegyvert egyenesen a gép első pilótájának fejére irányítja, s azt suttogja rekedt, de jó hallható hang m: — Repüljön egyenesen Lón Angelesbe, különben egy pillanat alatt kásává lövöm a fejét. — De uram — nyögi ha- látraváltan a pilóta —, hiszen Los Angeles az úti célunk. — Nekem mondja! — rikolt a géprabló vérbebo- ruit szemmel. — Az elmúlt két hónapban háromszor ültem fel a járatra New Yorkban azzal, hogy Los Vngelesbe utazom, s mind a háromszor Havannában találtam magam . . . Ügyeletes riporterünk jelenti: ü szélien vöris szegfűk veitek A vizes úton elcsúszott Halálos baleset Zalaegerszegen Tegnap tartotta 148. évadnyitó premierjét a Miskolci Nemzeti Színház. Bródy Sándor A tanítónő című drámáját mutatták be telt ház előtt. A színház kedves meglepetése volt, hogy valamennyi néző egy vörös szegfűt talált ülőhelyén, mellette a színház egész évi műsorfüzetével, valamint a bemutatott darab ismertetőjével, A felszabadulás óta ez A tanítónő negyedik bemutatója Miskolcon. A Miskolci Nemzeti Színház egyébként „erős iramban indít”; egy hét múlva újabb bemutató lesz. A Péntek Rézi című, zenés játék kerül színre. Október 2-án a társulat Egerben Szakonyi Károly Adáshiba című, szatirikus játékával nyitja az évadot. * Tegnap délután a miskolctapolcai elágazásnál a locsolókocsi után egy motorkerékpáros haladt. A szerencsétlen ember elszámította a kanyart és a csúszós úton felborult motorkerékpárjával, Súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett A mentők agyrázkódással szállították a kórházba. * Halálos baleset történt tegnap Zalaegerszeg-Bazitán, a tv-erősítő torony építkezésénél. Az építők az antenna- tartó acélszerkezet beemelésének utolsó fázisán dolgoztak, 55 méter magasságban. Emelés közben a csigasor jobb oldali lánca elszakadt, s a vasállványzat fő tartópillére a mélybe zuhant, magával sodorva a torony fazsaluzatát. Az állványzaton álló Bánfalvi Péter 39 éves művezető is lezuhant; a zsaluzat agyonsújtotta. Kránicz Péter 23 éves lakatos pedig az acélszerkezet alá szorult. A mentési munkálatokat azonnal megkezdték. A torony tetején hét munkás fennmaradt. Megmentésükre kivonult a katonaság és a tűzoltóság és helikoptereket is igénybe vettek. A munkások közül még megsérült Molnár József. A mentési munkálatok a késő délutáni órákban még folytak. A baleset körülményeinek tisztázására a vizsgálatot tovább folytatják. Balatoni játékterem A Balaton partján az utószezonban kevés szórakozási alkalmat találnak az üdülök. Erre gondolva építették fel a balatonfüredi Annabella-szálló mellett az új játéktermet, ahol teke, pingpong, biliárd és automatajátékok állnak a vendégek rendelkezésére. Botrányos táncrakérés Balogh Béla rudabányács- kai lakos, akit már súlyos testi sértések, hivatalos személy elleni erőszak és garázdaság miatt több ízben elítéltek — legutóbbi szabadulása után sem fért a bőrében. Még a nyáron történt, hogy már a kora délutáni órákban italozni kezdett, s estére teljesen „feltankolt”. Ilyen állapotban tért be Sátoralja újhelyen a Gyöngyvirág cukrászdába. A közelében levő asztalnál ült Buka Tibor, két lány társaságában. Mikor a férfi kis időre eltávozott, Balogh táncra kérte az egyik lányt. Az látta a vádlott ittasságát, s elhárította a tánc- rakérést. Mikor Buka Tibor ‘visszatért társaságához, Balogh őt kezdte fenyegetni: — Gyere ki velem! — támadt rá, s kétszer megütötte. A lányokat pedig goromba szavakkal sértegette. A cukrászdában sokan tartóz íródtak, akik tanúi voltak . botrányos jelenetnek. A cukrászda személyzete értesítek te a rendőrséget. A helyszínre érkező járőr előállított» Balogh Bélát. A Sátoraljaújhelyi Járásbíróság súlyosbító körűiméiig - ként vette tekintetbe a vádlott többszörösen büntetett előéletét, s azt, hogy az ő és a hozzá hasonló garázda elemele társadalomellenes magatartása miatt Sátoraljaújhelyen elszaporodtak a botrányos és erőszakos jellegű cselekmények. Megakadályozásukra a törvény teljes szigorát kell érvényesíteni. Ezért a bíróság Balogh Bélát visszaesőként elkövetett garázdaságért egy év és kéthó- napi szabadságvesztésre ítélte. — ez Az első tízemeletes A Borsod megyei Építőipari Vállalat dolgozói jelenleg két új városrészt építenek Miskolcon házgyári pa nelekből. A Győri kapuban — ahol 2400 lakást szerelnek össze — 1971 tavaszára fejeződnek be a munkák, Diósgyőr új városrészében pedig most kezdték meg az első tízemeletes ház építését. I. Lajos király hajdani várának. környékén, a Lillafüred leié vezető út mentén hullámvonalban telepítve 40 darab ilyen panelházat szerelnek össze, amelyekben csaknem 3 ezer lakás lesz majd. A két hullámvonal köULÉST TART A VÁROSI TANÁCS A Miskolci városi Tanács legközelebbi ülését szeptember 24-én, csütörtökön, délelőtt 9 órai kezdettel tartja, a városi tanáesház tanácstermében. HAZINYÚL EXPORTRA Az encsi járás mezőgazdaságában új jelenség, hogy egyre több házinyulat tartanak a háztáji gazdaságokban. Az idén ezerrel többet, mint az előző évben. A nyulak jó részét exportálják. JÖN A SZÍNES TELEVÍZIÓ A szerencsi járásban működő GELKA, már most gondol rá, hogy a színes televízió elterjedésekor hogyan fogja ellátni a javítási igényeket. Felméréseik szerint ehhez egymillió forintos műszaki beruházásra lesz szükségük. BORÁSZATI KIÁLLÍTÁS Az Ózdi Vendéglátóipari Vállalat szeptember 22-én borászati kiállítást rendez, a Kun Béla Művelődési Házban. A vállalat először tart ilyen bemutatót Ózdon. KÖSZÖNET A KGM-BÖL A kohó- és gépipari miniszter megköszönte az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozóinak, a vállalat párt- és KlSZ-szcr- vezetének azt a segítséget, amelyet az árvízkárok helyreállításában nyújtottak. IFJÚSÁGVÉDELEM A főváros példájára ez év februárjától ifjúságvédelmi aktívák működnek megyénk két városában, Ózdon és Kazincbarcikán. Kazincbarcikán két nyugdíjas látja el az ifjúságvédelmi feladatokat. Rendszeresen látogatják a magányos fiatalokat, s fölkeresik azokat is, akik korábban már összeütközésbe kerültek a törvénnyel. Közlemény ___ 1 970. szeptember 20-án rendezi a Magyar Autóklub Borsod megyei szervezete az I. Bükk-kupa autóversenyt. Az autóklub megyei szervezete felhívja a lakosság és az autósok figyelmét, hogy reggel 5 órától délelőtt 11 óráig az alábbi útvonalon óvatosan közlekedjenek: Szentpéteri-kapu—Kazinczy u. —Széchenyi u.—Győri-kapu— Marx K. u.—Lorántffy Zs. u.— B ükk szén ti ászl ó—B ükk sze n tk e - reszt—Hollóstető—Bányahegy (erdőgazdasági út)—Szilvásvárad— Lénárddaróc—Dédestapolcsány— Bánhorváti—Dubicsány—Putnok— Serényfalva—Kelemér—Zádorfal- va—Ragály—Trizs—Aggtelek— Színpetri*—Szín—Perkupa—Szalonna—Szendrő—Edelény—Bold vasa jósenye—Sa jóvámos—Szirma besenyő—Miskolc, Szentpéteri- kapu (Katowice étterem mögül 1 '■ parkírozó terület). Autóklu b megyei szervezete Ügyeletes állatorvos szombat déltől hétfő reggelig: dr. Búbján ■\ntal, Miskolc, III., Dorottya u. L sz. Telefon: 21-000. Betegbe.ie- lentés 0—í) és 13—14 óráig. dőjáras _______ V árható időjárás ma estig: időnként kisebb felhősödés, eső nem valószínű. Tovább mérséklődő északi szél. Hűvös éjszaka. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. /.ölti területen iskolát, bölcsödét, óvodát, áruházai, orvosi rendelőintézetet és más szociális és kommunális létesítményt építenek. Az eddigi tapasztalatok szerint egy-egy ilyen tízemeletes sávházal. — a már előre elkészített alapokon —• általában négy-öt hónap alatt szerelnek össze. Ennek tudatában az építők vállalták, hogy a párt X. kongresszusa tiszteletére az év végéig —• tehát nem egész négy hónap alatt — hét, egyenként 80 lakásos épületet tető alá hoznak. ARANYLAKODALOM Kedves ünnepséget rendezett tegnap délután a Miskolc III. kerületi Tanács anyakönyvi hivatala a 72 éves Salamon András és felesége 50. házassági évfordulója alkalmából. Az idős házaspárnak a népes család és sok kedves ismerős kívánt hosszú, boldog életet. A LOTTÓ E HETI NYERŐSZÁMAI: A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a Kőszegen megtartott 38. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 1. 44, 55, 61, 66. HÁNY GÉPKOCSI LESZ MISKOLCON? Az UVATERV által készített közlekedésfeljesztési terv adatai alapján Miskolcon a lakosság növekedése és egyéb fejlődési tényezők feltételezésével 1975-ben tízezer. 1985-ben pedig huszonötezer lesz a személygépkocsik száma. HOSSZÚTÁVÚ TERVEZÉS Tíz évre szóló f^itpsztési tervet készített a Gagyven- dégi Állami Gazát..... %/. állattenyésztéséről ismert kitűnő gazdaság közgazdászok által készített hosszútávú programja a termelés nagyarányú növelését irányozza elő. KÉPES LEVELEZŐLAP KIÁLLÍTÁS A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata 100 éves a képes levelezőlap címmel a magyarországi képes levelezőlap kiadást a kezdetektől máig bemutató kiállítást nyit a Műcsarnokban, Budapesten, szeptember 25-én. A kiállítás rendezéséhez — többek közölt — a szerencsi helytörténeti múzeum, és személy szerint Petrikovics Sándor főorvos nyúitott sok segítséget MUNKÁSVÉDELMI VETÉLKEDŐK Az Ózdvidéki Szénbányák üzemeiben befejezték a balesetvédelmi vetélkedő’*«»' ' 'cgjobbak október második telében mérik össze : fsukat a vállalati döntőn. A vetélkedő során összesen 20 ezer forint jutalmat osztanak szét. gszak-maoyauokszag a Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságán»* ; ■ lapra Főszerkesztő; FÖDÖK I.ASZLO szerkesztősem: Miskolc. Ba.1CSy-2s u IS. ! tCÖZDOnt: Iß-152. U-R72 45-38046-579 Titkárság ifi.ßitt Taz- ; daságpuHttkai rovat ir-OSS- Pártrovat ifi-ojc Belpolitika* rovat: 16-450 Kultúrrcvat: 10-067- Sportrovat: i« 04P Munkasleve- lezés. oanas7l)gyek. tfi-046 Kladia a Borsoo megye} Lapkiadó Vallala? Miskolc Batcsv-Z*. u. 15 Felelős Kiaac; WIRTIJ LAJOS relpfon: 86* isi Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széchenyi u 15—1** Telefon 16»213 Terjeszti * Magyar Posta Előfizethető a helyi oostahivataloknöJ és a kézbesítőknél Az előfizetés 111a egv hőnHor* 20 forint Index: »5658 Készüli a Borsod» .MvomdÖ&an Felelős vezető: «2EMES ISTVÁN /