Észak-Magyarország, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-30 / 203. szám
Feró Král kiállítása Iskolások utazása késés nélkül A miskolci a. számú Autó- közlekedési Vállalat dolgozóinak pártkongresszusi versenyvállalásában a gazdasági eredmények növelésén kívül egy értékes kezdeményezés is szerepel. Ez Borsod megye 93 körzeti iskolájának tanulmányi munkáját segíti majd. Az autóbuszokon dolgozó szocialista kollektívák ugyanis úgy határoztak, hogy az új tanévben a körzeti iskolák tanulóinak szállítását késés és járatkimaradás nélkül végzik el. Ez azt jelenti, hogy az iskola járatokon és a me- netredszerinti autóbuszokon 1-23 községből naponta 16—17 ezer tanuló kényelmes utazását biztosítják. A versenyben legjobb eredményt elérő szocialista brigádokat a vállalat és a megyei tanács művelődési osztálya külön jutalomban részesíti. Tegnap, augusztus 29-én délben a Miskolci Galériában nyílt meg a neves szlovák grafikusművész, Feró Kral kiállítása. A művész az utóbbi 5 év terméséből választotta ki a tárlat anyagát, 60 különböző technikával készült grafikai alkotását. A művek zöme fametszet és monotípia, de számos Bezár az /inna és a Panoráma Az ősz közeledtét jelzi a nyári vendéglátóhelyek zárása is. Hétfőn nyit az idén utoljára a tapolcai Anna étterem: szeptember elsején befejeződik a népszerű nyári szórakozóhely szezonja. De Ügyeletes riporterijük jelenti: Játék a tűzzel reméljük, még sokáig élvezhetjük a napsütést. Egy kis hűsítő italra, kávéra azért még betérhetnek a tapolcai parkban sétálók a Kertpresszóba, amely egészen addig tart nyitva, amíg végérvényesen be nem köszönt az ősz. A fiatalok kedvence, a vidám Panoráma söröző is elsején zár az Avason. Az őszi Avasra kirándulók megpihenhetnek a Tv-presszó- ban, mert azt is csak a rossz idő beálltával zárják. vegyes technikával készült lapot is láttunk. Gondolatgazdag, meglepő asszociációkban, ötletekben bővelkedő Kral műveinek világa. A látvány helyébe a grafikai jelkép, írásjelek absztrahálts ágához közelítő jelrendszer lép nála, látásmódja tehát közvetlenül rokon a kubista irányzatokéval, s azok mai, továbbfejlesztett változatával, a ta- sizmussal. Jelképei, történelmi sorsfordulókra, a szlovák nép életének jelentős időszakaira utalnak, máskor pedig egy intenzív lelki élet, s vívódó, gondolkodó elme nyilatkozik meg általuk. A nemzetközileg elismert, s a modem szlovák képzőművészet élvonalába tartozó mester grafikai kiállítása mindenképp nyeresége, s egyben érdekes színfoltja is az idei képzőművészeti kiállítások miskolci programjának. A makajevkai dolgozók üdvözlete flfórwn mázsás vadkan Megkéselte a férjél Tyeíontolvajok Tegnap ismét — ká tudja hányadszor — tüzet okoztak megyénkben a játszó gyermekek. Hogy a nagyobb anyagi kárt sikerült megelőzni, tűzoltóink gyors segítségének köszönhető. Délelőtt háromnegyed kilenckor Sajószentpéteren, a Zalka Máté utca 21. számú ház udvarán, Horváth István portáján lobbant lángra az 50 mázsás szénakazal. A szomszédból átjött kis rokon, a 8 éves Czövek Ferenc gyufával játszott: ez okozta a tüzet. A talált gyufával akaratón kívül gyújtogató kisfiú haja megpörkölődött, de komoly baja nem történt. A kivonuló miskolci és kazincbarcikai tűzoltók elfojtották a szénatüzet. Délután fél négykor az en- csi járáshoz tartozó Alsóvadászra riasztották a miskolci és a diósgyőri tűzoltóságot. A Fő utca 188. számú ház ud- ( vasán a gazda fia, az 5 éves ©eitnös József gyújtotta fel a kazalba rakott 30 mázsa szénát. * Az utóbbi évek egyik legnagyobb vaddisznóját kapta puskavégre Drenka Pál, a tokaj-hegyaijai vadásztársaság tagja. A Borsod megyei Czekeháza környékén, egy zafotáblában lőtte ki, a megközelítőleg 3 mázsa súlyú, hatalmas állatot. A vadkan agyara 26 centiméteres. A vadásztársaságok szombaton is hajtóvadászatot rendeztek a kukoricatáblákat dézsmáló vaddisznókra. A korábbi vadkár-elháritó vadászatok eredményeként eddig több mint 30 vaddisznót lőttek ki. Budapesten, a IV. kerületben, a Tél u. 32. számú házban, Gestmayer Tibomé 28 éves betanított munkás részegen összeveszett a férjével. A vita verekedéssé fajult, és a büntetett előéletű asszony konyhakéssel többször megszúrta férjét, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba. A rendőrség az asszonyt őrizetbe vette. * Vasmegy er külterületén Szőke János 15 éves fiú jogtalanul használt egy motor- kerékpárt. A járművet figyelmetlenül és gyakorlatiaméi vezette; nekiütközött egy lovaskocsinak. A baleset következtében Szőke János és utasa a kórházban meghalt öten telefonkészülékeket feltörő fiatalok ügyében ítélkezett a Budapesti Központi Kerületi Bíróság. Az ügy szereplői — egy kivételével fiatalkorúak — szabad idejüket együtt töltötték. Elhatározták, hogy szórakozásaikhoz, utoai telefonkészülékek feltörésével szereznek pénzt. A bíróság Dröszler Pál 19 éves segédmunkást 5 évi, T. Lászlót 4 évi és 10 hónapi, A. Gusztávot négyévi, három vádlottat egyévi és 2 hónapi szabadságvesztésre ítélt, további hármat próbára bocsátott, egyet pedig jawétóin- téaetbe küldött. * Tegnap délután atbaiadt Lillafüreden a Hollóstető felől Szilvásváradra igyekvő IX. nemzetközi Cordatic rallye mezőnye. A magyar bajnokság részvevőinek és a szocialista országok csapatainak gépkocsijait alaposan igénybe vevő verseny — néhány kisebb összekoccanás kivételével — szerencsésen, baleset nélkül zajlott le. Az Ózdi Kohászati Üzemek dolgozói a gyár alapításának 125. évfordulója tiszteletére, majd a kongresszusi munkaverseny során nagyszerű, többlettermelésre vonatkozó felajánlásokat tettek. A szocialista brigádok fokozott versenylendületének eredménye megmutatkozott az első fél év mérlegénél, és az azóta eltelt időszakban is, hiszen az üzem termelőegységei sorra túlteljesítik nemcsak az eredeti tervüket, hanem többletvállalásaikat is. A kongresszusi munkaverseny nagyszerű eredményeinek híre eljutott a baráti országokba is. A napokban levél érkezett a Szovjetunióból Ózdra. A Lenin-renddel kitüntetett Makajevkai Kohászati Kombinát dolgozói a következő levélben köszöntötték az ÓKÜ munkásait: „Kedves Barátaink! A Pravda július 13-i számából értesültünk arról, hogy a Munka Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett Ósdi Kohászati Üzemek dolgozói az első fél évben több mint 18 ezer tcnma jó minőségű acélt gyártottak terven felül. Az MSZMP X. kongresszusa tiszteletére 2Í> ezer tonna terven felüli acél gyártását tűzték ki célul év végére, s jelenleg sikeresen fáradoznak a vállalás teljesítésén. A Lenin-renddel kitünte- tett, Kirov nevét viselő Makajevkai Kohászati Kombinát dolgozói szívélyesen üd- vözlik az ózdi kohászokat munkasikerük alkalmából, s kívánjuk önöknek, kedves elvtársak, hogy további sikereiket érjenek el szocialista vállalásaikban, mellyel a magyar nép boldogulását segítik elő.” A makajevkai dolgozók a megbonthatatlan szovjet—^ magyar barátság éltetésével zárják üzenetültet. A levél írásakor még nem juthatott el hozzájuk a híre, hogy azóta az ózdi kohászok újabb felajánlást tettek és a 25 ezer tonna többletacélra vonatkozó felajánlásukat 30 ezer tormára módosították. Délutáni pihenő Dunai „Express99 klub népszerű a fiatalok körében az Express Ifjúsági Diák Utazási Iroda sétahajója. Háromórás dunai útra viszi vendégeit a Táncsics motoroshajó, miközben a fedélzeten népszerű amatörzenékarok szórakoztatják a fiúkat, lányokai. TANÉVNYITÓ Az Erkel Ferenc Zeneiskola értesíti növendékeit, hogy a tanévnyitót szept. 1-én délután 4 órakor tartja a Bartók Béla Művelődési Központban. HITEL — LAKÁSÉPÍTÉSHEZ Az OTP szerencsi járási fiókja az elmúlt években az állami gazdaságokban dolgozó 42 család számára adott lakásépítési kölcsönt. Erre a célra több, mint 4 millió forint hitelt fizetett ki összesen az OTP-fiők. Eri k a-k Őszön t ő Ismeretlen sátoraljaújhelyi olvasónk versikét küldött hozzánk azzal a kéréssel, hogy augusztus 31-i számunkban közöljük. A dátum megjelölése nem véletlen, mert a vers címe: Erika, és augusztus Síén a naptár is Erika napot mutat. Tekintettel arra, hogy augusztus 31-e hétfő, lapunk nem jelenik meg, így hát sátoraljaújhelyi olvasónk versét — kérésének megfelelően — nem tudjuk közölni. Máskor meg nem is akarjuk közölni, mert annyit nem ér. A versben megénekelt Erikához — és más Erikákhoz — bizonyára így is eljut a köszöntés, vers nélkül. <W A X. KONGRESSZUS TISZTELETÉRE Az Abaújszántói Állami Gazdaságban, tavaly kilenc brigád nyerte el a szocialista címet Közülük négy már harmadszor, kettő pedig másodszor lett szocialista brigád. A X. pártkongresszus tiszteletére kibontakozott szocialista versenymozgalomban 15 brigád vesz részt. BELVÁROSI ÉTTEREM Harmadosztályú éttermet nyit a Borsod megyei Vendéglátóipari Vállalat Sátoraljaújhelyen. A Belvárosi éttermet egy italbolt helyén alakították ki a Kazinczy utcában. Az étterem szeptember elején nyílik. KUTYASZORÍTÓ Krasznokvajdán vendeg- szerepeltek az alberttelepi Hunyadi János Művelődési Ház színjátszói. Tóth Miklós Kutyaszorító című háromfel- vonásos bohózatát mutatták be, és az előadás- teljes bevételét az árvízkárosultak részére ajánlották fel. PALYADÍIAK A Borsod megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága által korábban meghirdetett középiskolai jubileumi pályázat díjait a tanévnyitó ünnepélyeken adják át a díjnyertes Intézeteknek. SZOCIALISTA BRIGÁDOK Sárospatakon is mind több brigád küzd a szocialista dm elnyeréséért. Jelenleg az iparban, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, a közlekedésben hetvennél több brigád nyerte már el a megtisztelő címet. ÜJ PAPÍRBOLT Mindeddig egy üzlethelyiségben árusítják a papírt, írószert, valamint a játékokat is Kazincbardkáu. Hamarosan megnyílik egy új boll a város főutcáján. Ebben a helyiségben leap majd, otthont a papír- és írószer szaküzletKORSZERŰ TANMŰHELY A Baj ómen bi Vegyesipari Ktsz-ben szeptembertől tizenkilenc fiatal lány ismerkedik majd a szakmával, tanulja a szabást-varrás!, A szövetkezet új, korszerű gépekkel felszerelt tanműhelyt létesített számúikra. IKERHÁZ —PEDAGÓGUSOKNAK A tervek szerint Ariéban még az idén megkezdik annak az ikerháznak az építését, amelybe a községi általános iskolában tanító pedagógusok nyernek elhelyezést. A felépülő új lakásokkal együtt már 15 pedagógus megfelelő elhelyezése lesz biztosítva a községben. KÖZLEMÉNYEK A Nehézipari Műszaki Egyelem értesíti hallgatóit, hogy az ünnepélyes tanévnyitó szeptember 12-én (szombat) 10 órakor, a/ oktatás szeptember 14-én (hétfőn) 8 órakor kezdődik. * A miskolci 3. sz. Ipar* Szakközépiskola 1970. szép' tember 1-én de. 9 órakor tartja tanévnyitó ünnepélyét. Igazgatóság ÉSZAK-MAUYAIIORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt BorsoO megye) Bizottságának lapja i'űszerkesztő: l'ODOK LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc. Balcsy-Zs. u. 10. Központ: 36-132. 16-672. 35-380. 36- 579. Titkárság: Gazdaságpolitikai rovat 16-035. Pártrovat: 15-078 Belpolitikai rovat: 16-450 Kultúrrovut: 16-067. Sportrovat: 16-04‘J Munkáslevelezés oanaszüuvek• 16-046Kiadta b Borsod megye) Lapkiadó Vállalat Miskolc Balcsv-Zb u 15. 8'eieiős kiaclO: WIRTH LAJOS Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi u. 13—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyai Posta Előfizethető: 9 helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. \? előfizetés dija eev hónapra 20 forint Index: 25655 Készült a Borsodi Nyomdába** Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN