Észak-Magyarország, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-23 / 171. szám

Csütörtök, 1970. július 23. ESZAK'MAGYARORSZAG 7 Naptár. 1970. július 23, csütörtök A nap kelte 4.10, nyugta J 0.31 órakor. A hold kelte 21142, nyugta 10.04 órakor. Névnap: Lenke. » Évforduló. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1895. július 23-án halt meg Mártonffy Frigyes szerkesztő, vó és műfordító. Komáromban született, 1825-ben. Diákéveit Pozsony­ban tölti, itt végzi az egyetemei is. Az 1840-es években tevékeny részt vesz az egyetemi ifjúság haladó moz­galmaiban. 1848-^49-ben végigharcolja a magyar for­radalmat és a szabadságharcot. Világos után emigrá­cióba kényszerül; beutazza Németországot, Angliát, Franciaországot, az Egyesüli Államokat, majd hosszú évekig Párizsban él, mint nyelvtanár. Amikor 1860-ban hazatér, bekapcsolódik az irodal­mi és a színházi életbe. Előbb a debreceni színház, majd Pesten a Nemzeti Színház titkára. 1879-ben a népszerű Képes Családi Lapok, majd. több más lap szerkesztője. Szombaton rajtol a kerékpáros Bükk-kupa mezőnye Megyénk kerékpársportjá- nak rangos eseményére kerül sor a hét végén. Immár ötöd­ször vágnak neki a Bükk-ku- pa részvevői a szürke utak­nak a Bükk-hegység szebb­nél szebb tájain'. Az 1966. júliusában először megrendezett kerékpáros ver­seny évről évre színvonala­sabb küzdelmet hozott. Ért­hető, hiszen nemcsak hazaiak ültele a nyeregbe, hanem csehszlovákok és lengyelek is. És mintha csak hírét vittél: volna a külföldiek is a két­napos miskolci versenynek, egyre több neves versenyző iratkozott fel a Bükk-kjpán indulók listájára. A július 25-én, szombaton kezdődő küzdelem ismét ki­tűnő versenynek ígérkezik, hiszen a miskolci kerékpáro­sokon, Gérán és társain kívül nemcsak lengyel és csehszlo­vák versenyzők vágnak neki a távnak, hanem a legjobb magyarok is. A Magyar Ke­rékpáros Szövetség ugyanis kötelezővé tette a válogatot­tak indulását a Bükk-kupán! Az előzetes hírek szerint száz indulóra számítanak. Természetesen a közvélemény elsősorban Géra Imrétől vár Rádió. televízió. M 0*1 Kiállítás. Kossuth rádió. 8.20: Verbunko- 5?k, nóták. 8.53: Kozmosz, 9.18: Kodály; Háry János. Daljáték. ,i-35: Llszt-zongoraművok. *2.30: Melódiákoktól. 13.40: Ta­gosaink a tudományos kutatás :"krében. 14.00: A lengyel kul- hete. 14.30: A magyar otínkásmozgalom dalaiból. v30: Szép magyar novella. i? }0: Dj lemezeinkből. 16.05: Is­kolák az árvíz után. 1G.23: Bá- Jvaszvárosl kiskertek. 17.15: Ne­il* muzsika. 17.50: Nyitott stúdió. Beethoven-felvótelek. *,"■25: Kritikusok fóruma. 19.35: ÍV bigband mesterei. 20.35: A fbH.Vel kultúra help. 22.20: Szim- mtukus zene. 0.10: Hégi magyar valók. hetöf i rádió. 8.05: Zenekari muzsika. 8.45: Külpolitikai ítgye- *°: 9.00: Az élő népdal. 0.10: Fil­mzene. 9.32: Műszer a konyha- etalon. 10.00: Zenés műsor 'miliőknek 12.00: Népművészei: ? mikrofon előtt. 12.10: Egy nap ?z uszodában. 12.46: Kodály-mú- }'ek. 13.03: Nyíregyházi stúdiónk iPwntkezik. 13.20: Koloralur3zop- Um-áriák. 14.00: Kettőtől hatig. *8.10: Fekete Gyula: Az orvos P.a'ála. 16.40: Presser Gábor {“'mániáiból. 16.50: Népi zene. : Rádlóhangversenyelcről. *9.51; -ÜJ könyvek. 20.25: Kórus- ’angverseny. 20.39: Balzac: Go- *°t apó. 21.45: Carlo Maria Giu- tnl vezényel. 22.18: Népszerű JPtténelem. 22.28: A lengyel kul- LP*a hete. 23.15: Bécsi vér. Opc- mttrészletek. A Magyar Rádió Miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon 18—10 óráig) A riportereké a szó. , Jubilál a kohászat Diósgyőr­ben. A húsellátás érdekében, gyarapodik a szolgáltatás Ka- z'hcbarclkán. Amiből nincs „kikapcsolódás”! fiatalok zenés találkozója. 125 év magyar fotóművészete és Holler Stefánia festőművész ki­állítása a Miskolci Galériában. Nyitva délelőtt 11 órától este 7 óráig. Miskolci Képtár: A Pelró-gyüj- lemény kiállítása. Nyitva dél­előtt 10 órától este 6 óráig. i Litoresszó: Siciló Gábor fotó­művész kiállítása. Nyitva 3 órá­tól este 8 óráig. Üjmassai múzeum. Megtekint­hető 10—12 és délután 2—4 óra között. Csoportoknak egész nap. Lenin varost képzőművészek ki­állítása a Rónai Sándor Művelő­dési Központban. Nyitva délelőtt 10 órától este 6 óráig. Gyártástörténeti emlékek cí­mű kiállítás az ózdi szakmun­kásképző intézet udvarán. Meg­tekinthető egész nap. Diósgyőri vasas képzőművé­szeti kör jubileumi kiállítása, a Vasás-klubban. Meg tekinthető: délelőtt 11 órától este 7 óráig. Sárospataki képtár. Nyitva dél­előtt 10 órától délután 5 óráig. Rendezvény. Magyar Elektrotechnikai Egye­sület vándorgyűlése a Rónai Sándor Művelődési Központban, délután 5 órától. Családtervezés napjainkban címmel ismeretterjesztő előadás a lyukőbányal legényszállóban, délután 5 órakor. Időjárás. BUDAPEST 18.23: Hírek. 16.30: Telespoit. *"■35: Róma hagyatéka. Amerikai “°KUmentumfllm. 19.10: Allator- osok. in.30: Esti mese. 19.40: ■Z Nílustól az Eufráteszlg. 20.00: '/-híradó. 20.20: tídv a kapi­tánynak. Lengyel tv-íilm. 21.20: ‘ábortűz. 21.40: Integrál. 22.20: *v-híradó — 2. kiadás. BRATISLAVA 16.30: Szovjetunió—Egyesült államok atlétikai viadal. 19.00: /v-híradó. 20.05: Dalok. 20.15: ^oncentráll. Kis tv-vetélkcdő. vk?3: 25 óv 25 filmic: Méhek a”'8ye. Cseh film. 22.25: Tv-hir­Várható időjárás irta estig: főként nappali felhőképző­dés, a délutáni órákban he­lyenként kialakuló záporral, zivatarral. Mérsékelt, időn­ként élénk, változó irányú szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 26—31 fok között. Béke: K: f. 4, hn. 6 és 8 ó. tintje. Színes NSZK. — Kos- “«th de.: K: n. 10 és n. 12 ó. jmlntjp. Színes NSZK. — Kos- luth du.: K: f. 3, í. 5 és f. 7 ó. A bosszúállók újabb kalandjai. Jones szovjet. — Filmklub (a ö-ossuth moziban): K: 6 ó. Hely- J,.; 5 Ft. Egy férfi és egy nő. ■i 5- színes fr. — Fáklya: K: 5 „r, * ó. Bűbájosok. Színes ma- 14 éven felülieknek! — t/tofl: K: 5 ó. My fair Lady. — J<r Színes nm. Dupla helyár! lancslcs: K: f. 5 és f. 7 ó. Jugoszláv. 16 éven J-iuiieknek! — Szikra: K: 5 és lseh Ö' dóriink hallgatása. Mb. Vállalatok, szövetkezetek, ügyelem / Újonnan létesített, kor­szerű műhelyünkben forgácsoló és lakatos munkára szabad kapacitási ajánlunk fel egyedi és sorozatgyártás­ra. Sajószöged, tel.:- 13. Ságvári: K: 5 és 7 ó. herceg < Tapolca, fért U»ri‘.va am‘ — Népkert, szabad­it a,' f. 9 ó. Állami Aru­Magyar. OfoVoA" »ágvári: K: 3 és 7 o. Nntr*e’ herceg elvtárs. Színes 3 y- 1— Tapolca, kertmozi: K: a férjem találkára. A csernclyi Béke Mg. Terme­lőszövetkezet pályázatot hirdet egy (fegyveres) mezőőri állásra. Hatósági erkölcsi bizonyítvány kötelező. Fizetés megegyezés szerint plusz illetményföld. Lakás lakbértérítés ellené­ben biztosítva. Jelentkezés sze­mélyesen, a termelőszövetkezet irodájában. Atlétikai verseny Mihály fi Éva emlékére Az atlétika baraiai még mindig szívesen emlékeznek vissza a Diósgyőrött megren­dezett magyar—olasz—román női válogatott viadalra, amelynek hőse a diósgyőriek tehetséges atlétanője; Mi­hályit Éva volt. A DVTK vá­logatott versenyzője az olasz és román versenyzőkkel ví­vott vetélkedés közben adta át a múltnak a női magas­ugrás magyar csúcsát, ame­lyet olimpiai bajnoknőnk, Csák Ibolya tartott. Augusztus 2-án fiulalon el­hunyt versenyzőjükről dr. emlékeznek meg a diósgyőri atléták. Erre a versenyre meghívták a Krakkó Hutnlk atlétáit, és bizonyára sokan indulnak a legjobb magyar versenyzők közül is. Legérde­kesebbnek a női magasugró- verseny ígérkezik, mert eb­ben a versenyszámban hár­mas csapatversenyt rendez­nek. A magasugrás első he­lyezettje a DVTK tiszteletdí­ján kívül elnyeri azt a ván­dorserleget, amelyet Mihályfi Éva .szülei alapítottak és ajánlottak fel. Ezenkívül tisz­teletdíjat kap az atlétikai pontértéktáblázat szerint leg­több pontot elérő versenyző is. A diósgyőriek jól sikerült nemzetközi atlétikai verseny­nyel kívánnak adózni válo­gatott atlétájuk emlékének. További tervük, hogy ezt az emlékversenyt a következő években is megrendezik. Nemes Pcter jó teljesítményt. A sokáig sé­rüléssel bajlódó kitűnő ver­senyző vasárnap már bizo­nyított. Nem azért mert meg­nyerte a területi hosszútávú bajnokságot, hanem mert há­romszori defekt után Is dia­dalmaskodott. Reméljük, hogy a Bükk-kupán szeren- j csésebbnek bizonyai. Az első napon 145 kilomé­tert teljesítenek a kerékpáro- 1 sok. Az útvonal: Miskolc— Kazincbarcika—Vadna— Szarvaskő—Felsőtárkány— Hollóstető—Lillafüred—Mis- i kolc. Hegyi hajrá is lesz a szombati programban, Ta- máskútnál. Másnap egyen­kénti indításos verseny lesz. Ennek távja 40 kilométer, Miskolc—Szikszó között. Dél­után ismét hosszabb távnak vágnak neki a részvevőit. A 1 110 kilométer útvonala: Mis­kolc—Lillafüred—Egpr—Me­zőkövesd—Nyéltládháza— Miskolc. A kitűnőnek ígérkező sport­eseményt valószínűleg több tízezren kísérik figyelemmel nemcsak Miskolcon, hanem az útvonalon érintett váro­sokban és falvakban is. Sporthírek Az állandó esőzés miatt csak két bajnoki versenyszá­mot fejeztek be Debrecen­ben — a férfi és női egyest — az országos vidéki tenisz- bajnokságon. A BAÉV KISZ-bizottsága ünnepélyes keretek között adta át tegnap a jutalmat a vállalat KISZ-szervezctei kö­zött tavasszal lezajlott kispá­lyás labdarúgó-bajnokság győzteseinek. * A Magyar ökölvívó Szövet­ség meghívta Radpez Gábort: (Ózdi Kohász) a nemzetközi ökölvívó Balaton-bajnokság- ra, amelyet Keszthelyen ren­deznek meg. * A DVTK női kosárlabda- csapatát az MNK II. cso­portjába osztották be. A Bu­dapesti Vörös Meteor, a Bu­dapesti Előre és a TE lesz az ellenfele. * A teke NB II. tavaszi fel­dúlójában a DVTK tekézői értók el a legjobb átlagot a Keleti csoportban, hazai pá­lyán: 1. Zámbó 469,7, 2. Bóta 457,4, 3. Glatz 453,6, 4. Kuba- csek 452 fás átlaggal. Bóta idegenbeli teljesítményével. 442,2 fa, a harmadik heiwen végzett. Újabb Volán-bravúr Borsodi Volán—BVSC 1:1 (1:1) Miskolc, 600 ne«». Vezette: Tóth A. B. Volán: Micskó (Vitányi) — Mike, Soós, Balázs (Ju­hász), Rozgova, Bírta, Fieze- re (Pál). Schverla, Harangi, Jurák, Bihari. Edző: Rozgova Gusztáv. A Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzéseken is több meglepetést okozó Borsodi Volán ezúttal ismét nagysze­rű bravúrt hajtott végre. A Volán-kupa küzdelmeiből ki­ütötte az NB I. B-ben szerep­lő Budapesti VSC-L Ez újabb Gyorsmérleg Edelényben Az Edelényi Bányász a fél- fordulós bajnokságban a második helyen végzett az NB III. Északi csoportjában és (mindössze egyetlen pont­tal' maradt le a bajnok Gyön­gyösi Spartacus mögött. Ez­zel teljesítette tervét, mely szerint a bajnokság első öt helyének valamelyikén akar­tak végezni. Az elmúlt esztendőhöz vi­szonyítva nagyot lépett elő­re az edelényi csapat. A jó Szereplésben az . együttes egysége volt a döntő, és Pri- berszki Gyula edző személye, aki olyan alapozást végzett, amilyenre a bányászfaluban még nem volt példa. Mindemellett fiatalított is a Bányász. Beépítették a csa­patba a 17 éves Molnár And­rást, aki az együttes stabil szélsője lett, ugyanakkor az eddig csak ritkán szerepelte­tett Szalovszki az Edelényi Bányász egyik erősségévé vált a balfedezet posztján. De őszre már helyet követel a csapatban Hajdú, Kalász és Német is. Egyébként a helyi értékelés szerint Káli L, Márton, Kristóf, Kállai és Bódvai nyújtotta a legjobb teljesítményt a íélszezonban. A szakosztály vezetői nem sok időt hagytak a pihenés­re. A játékosok mindössze egy hét szabadságot kaptak, s június 30-án már megkez­dődött a felkészülés az őszi­tavaszi bajnokságra, A Bá­nyász egy hét edzőtáborozá­son volt Hajdúnánáson, ahol napi kél edzéssel alapozott. Azóta heti három edzést tart Priberszki edző. és vasárna­ponként edzőmérkőzést. Az augusztusban kezdődő bajnokságnak nem vághat elégedettek neki vérmes reményekkel az Edelény, hiszen a behívások miatt ismét új játékosokat kell beépíteni a csapatba — újból az a célja a Bányász­nak, hogy ősszel az első öt hely valamelyikét megszerez­ze, s ha nem szakad le, aki> kor valószínű, hogy tavaszra merészebb tervekkel rukkol Id. Ny. P. sikerrel a Borsodi Voten to­vábbjutott. Hazai támadásokkal kezdő­dött a mérkőzés, és a veze­tést is a miskolciak szerezték meg. A 29. percben szép tá­madás végén a nagy területen és jól játszó Bihari remek gólt lőtt. 1:0. Nem sokáig örülhettek a vezetésnek a Volán szurkolói, mert tíz perccel később a BVSC Nagy I. fejesével kiegyenlített. 1:1. Szünet után mindkét csa­patban több csere volt, ekkor már többet rohamozott a BVSC, viszont a Volán rend­kívül lelkesen védekezett. A 48. percben Jurák újabb gólt szerezhetett volna, sőt a be­fejezés előtt még egy hely­zete akadt a hazaiaknak. Jók: Vitányi, Soós, Bihar*. !NB ll es női kézilalwla csapataink őszi sorsolása I. forduló, augusztus SK: DVTK—-Mátészalkai l*E- DOSZ, MVSC—Debreceni Közút. II. forduló, augusztus 16: Debr. Dózsa—DVTK,Má­tészalkai MEDOSZ—MVSC, III. forduló, augusztus 23: DVTK—DVSq, MVSC— Debr. Dózsa. IV. forduló, augusztus 30: Egri Lendület —DVTK, DVSC—MVSC. V. forduló, szeptember 6: DVTK —Ny. Kinizsi, MVSC—Egri Lendület. VI. forduló, szep­tember 13: Bp. Építők— DVTK, Ny. Kinizsi—MVSC. VII. forduló, szeptember 20: BEAC—DVTK, MVSC—Bp. Építők. VIII. forduló, szep­tember 27: MVSC—DVTK. IX. forduló, október 4: Egri Dohánygyár — DVTK, MVSC—BEAC. X. forduló, október 11: DVTK—Ny. Ta­nárképző, MVSC—Egri Do­hánygyár. XI. forduló, októ­ber 18: Debr. Közút—DVTK, Ny. Tanárképző—MVSC. Bizonyítványosztás Barcikán Kiosztották Kazincbarcikán a félidényes bajnokság máso­dik helyéért járó ezüst pla­Borsodi teke-siker Tehetségkutató seregszem­lét rendezett vasárnap a Magyar Teke Szövetség a 21 éven aluli versenyzők részé­re a BKV Előre hatpályás íe- kecsamokában. A küzdel­mekben két borsodi indult, s ragyogóan szerepelt, a 111— IV. pályán dobó Zámbó Ta­más (DVTK) 441 fás teljesít­ménnyel megnyerte 'a ver­senyt, Minva (Ózdi Kohász) pedig harmadik helyen vég­zett 427 fás eredményével. Megyei II. o. Nil 111. Északi csoport: 1. Bodrogkeresztúr 2 44:16 1. Gyöngyösi Spartacus 15 12 1 25 15 10 4 1 30:12 24 2. Hejőcsftba 3 5 n 1 3 41:18 23 2. Edelény 15 10 3 2 37:14 23 3. Pácin 15 9 2 4 40:32 20 3. lludabánya 15 8 5 2 26:14 21 4. S. MÁV Vasas 3 26:20 4. Papp J. SE 15 6 6 3 22:16 18 13 7 5 19 5. Gáspár SE 15 6 5 4 20:13 17 5. Mád 15 6 6 3 18:14 18 6. Zalka SE 15 6 4 5 20:18 16 6. Tokajhegyaijai rikdosz 7. Egercsehi 15 7 2 6 21:22 16 1.5 7 3 a 30:19 17 8. Miskolci Bányász 7. Hernádnémeti 15 4 7 4 13:13 15 15 5 6 4 32:16 16 9. Berva Vasas 8. Karosa 15 6 2 7 24:28 34 15 3 8 4 15:20 14 9. Pálháza 15 5 3 7 21:21 13 10. Trencsényi SE 10. Tiszalüe 15 ti 1 8 23:30 13 15 4 4 7 16:19 12 11. Tokaj 15 5 ■> ív 8 19:31 12 11. Hatvani MÁV 12. Monok 15 5 1 9 24 141 11 15 4 4 7 19:24 n 13. Bodrogolaszi* 12. Ozdvidéki Bányász. 15 4 3 8 24:28 10 15 5 2 8 18:31 12 14. Miskolci Hi-1> iipHi 13. Ormosbánya 15 3 4 8 25:32 10 15 4 3 8 18:20 11 15. Tiszakor A4 15 4 1 10 13:32 9 14. MEAFC 15 5 1 9 16:31 11 16. Miskolci Közlekedés 15. Alberttelep 15 „ 3 3 9 22:33 B 15 4 1 10 17 :43 9 16. Hatvani Kinizsi • 1 bünteti,nőni levonva. 15 3 3 9 10:31 9 kelteket a Kazincbarcikai Ve- gyész NB II-ben szerepeit labdarúgó játékosainak. Az ünnepélyes aktuson részt vet - tek a város párt- és állami vezetői, valamint a bázisval- lalat, a Borsodi Vegyikombi- nát képviselői. Nagy György, a KVSE ed­zője majdnem valódi bizo- nyilványosztást is rendezett ez alkalomból. A csapat tat­jai egy diagramon kapta : meg teljesítményük görbéje' mérkőzésről mérkőzésre. A „bizonyítvány” hátlapján pe­dig szöveges részben voltak az egyes játékosok értékelé­sei. Érdekes, hogy a Kazincbar­cikai Vegyésznek nemcsak az első csapata végzett dobogón a félidényes bajnokságban, hanem a többi is. A tartalék- együttes első lett. az ifjúsági csapat pedig harmadik he­lyet szerzett. A barcikai labdarúgó szak­osztály egyébként már meg­kezdte a tervezést az elkövet­kezendő bajnoki szezonra. Az első csapat keretében válto­zás történt, leszerelt az igen tehetséges Győri kapus, aki a Zalka SE-böl tért haza Ka­zincbarcikára; Tóth L. kö­zéppályás pedig a második csapatból került a legjobbak közé.

Next

/
Thumbnails
Contents