Észak-Magyarország, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-13 / 137. szám
Szombat, 1970. június 13. É$2AK-MftG¥ARORS2ÁG 7 I \ Naptár ______________ 1 970. június io, szombat A nap kelte 3.46, nyugta 10.42 órakor. A hold kelte 13.02, nyugta 0.11 órakor. Névnap: Antal. ♦ I ♦ I ♦ t ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ❖ i o o ♦ ♦ ♦ ♦ * ♦ ♦ Hatvan évvel ezelőtt, 1910. június 13-án halt meg Paul Ehrlich, Nóbcl-díjas német orvos-professzor és vegyész, a vérbaj hatásos gyógyszerének, a Salvarsan- nak a felfedezője. Már mint fiatal tanársegéd (Boroszlóban, Freiburg- ban, Slrassburgban, Lipcsében végzi tanulmányait) kitűnik kísérletező kedvével. Huszonhét éves, amikor rendkívüli tanárrá nevezik ki és harmincegy évesen (1885-ben) kerül a berlini klinikára. Hamarosan a fertőző osztályon dolgozik. Később a Berlin melletti Steg- lilzben létesített szérumtermelő intézet igazgatója, majd 1899-től a Majna-Frankfurtban emelt kísérleti terápiái intézetet vezeti. Behring mellett a szérumterápia egyik alapítója 190S- ban Nóbel-díjjal tüntetik ki. Az egész világ figyelmét azonban 1910-ben megjelent tudományos dolgozatával vonja magára; ebben — tudományos vizsgálataira, azok tapasztalataira hivatkozva — új szert, egy arzénvegyületet ajánl a szifilisz gyógyítására. A Salvarsan néven ismertté vált gyógyszer hosszú évtizedeken keresztül a legjobban bevált eszköznek bizonyult a vérbajra. Rádió Kiállítás Kossuth rádió. 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40; Kodály-művek. 9.14: Egy rádiós naplójából. 10.05: Zenekari muzsika. 10.48: Allahnak száz neve van. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Melódiákoktól. 13.50: Lehet valamivel több? 14.00: Grace Bumbry francia áriákat énekel. 14.12: Filmdalok. 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj Zenei Újság. 15.20: Csak fiataloknak! 18.08: ..Virágnak virága...” 16.39: Szombat délután. 18.04: Az évszázad nagy Beethoven-előadói. 19.30: Dupla, vagy semmi. 20.30: Hogyan kell detektívregényt Írni? 21.02: Népi zene. 21.37: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 22.15: Kötöttfogású birkózó Európa-bajnokság. 22.25: Táncoljunk! 0.10: Melódiákoktól. Petőfi rádió. 8.03: A Slrauss- család nyomában. VI. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Népzenei Magazin. 9.45: Válaszolunk. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 11.55: ( útikalauz üdülőknek. 12.00: Könyvszemle. 12.10: Cosl fan tutte. 13.03: Nyulak, 15 hónap után. 13.30: Fúvószene, táncritmusban. 14.00: Napraforgó. 15.00: Orvosi tanácsok a fertőzésről. 15.05: Henryk Szeryng hegedül. 15.20: Falvakban, mezőkön. 15.50: Lidholrr.: Négy kórus. 16.05: Aranv a természetben. 16.20: Bach: d-moll csembalóverseny. 16 44 • A hét műsorából. 18.10: Kíváncsiak Klubja. 19.00: Népi zene. 19.20: Utak, terek, emberek. 19.50: Jó estét, gyerekek! 20.28: Hanglemezgyűjtők húszperce. 20 40: Louis Armstrong felvételeiből. 21.01: Grúzia népdalaiból. 21.39: Színházbarátok. 21.54: Nóták. 22.15: Hangverseny. Televízió Budapest 9.00: A lcisfilmek kedvelőinek. 9.33: Tv-mintabolt. 10.25: Ken Hughes: Sammy. Tv-játélc. 16.18: McGill: A látszat csal. Angol film. 17.10: Reklámműsor. 17.15: Hírek. 17.20: Nemzetközi mezőgazdasági filmszemle. 17.40: Hozzál nekem kengurút. III. 18.05: Reklámműsor. 18.10: Turpi úrfi. III. Téli kégli. 18.35: A Tv jelenti. 19.20: Cicavízió. 19.30: Huncut kísértet. Vígjáték 3 felvonásban. 20.15: Tv-liiradó. 21.55: Tv- híradó — 2. kiadás. 22.15: Dühöngő Ifjúság. Angol film. Bratislava 16.00: A gőgös hercegnő. Cseli film. 17.30: Rövidfilmek. 18.00: LányöK. fiúk magazinja. 19.20: Időszerű nemzetközi kérdések. 20.00: Bratislava! lant. '70. 21.30: Mates: öt kívánság. 22.30: Pctr Schgulhoff vígjátéka. Mozi Béke: K: f. 4, lm. « és 8 ó. Dr. Holst fantasztikus esete. Dán. — Kossuth de.: K: n. 10 és n. 12 ó. Dr. Holst fantasztikus esete. Dán. — Kossuth du.: K: f. 3, f. 5 és f. 7 ó. A naRy kék jelzés. Magyar. — Filmklub (Kossuth moziban): K: G ó. Helyár 5 Ft. „Z”, avagy epy po- lititkai gyilkosság anatómiája. Fr. — Fáklya: K: 5 ó. Fanto- ir.as a Scotland Yard ellen. Színes fr.—ol. — Petőfi: K: 7 o. A csendőr nősül. Fr. — Táncsics: K: f. 5 és f. 7 ó. Keret kétívesem arcához. Mb. jugoszláv. 16 éven felül! — Szikra: K: 5 és n. 8 ó. N. N., a halál angyala. Színes magyar. — Ságvári: K: 5 és 7 ó. Katonák szoknyában. Mb. lengyel. — Tapolca, kertmozi: K: f. 8 ó. Hétszer hét. Mb. színes ol. — Népkert, szabadtéri: K: f. 9 ó. A nagy kék jelzés. Magyar. Miskolci Galéria: A Pécsi Képzőművészeti Stúdió kiállítása. Nyitva délelőtt 11 órától este 7 óráig. Miskolci Képtár: A Petró-gyűj- temény kiállítása. Nyitva délelőtt 10 órától este 6-ig. IX. országos vasas fotókiállítás a Bartók Béla Művelődési Központ' előcsarnokában. Megtekinthető egész nap. Choma József festőművész emlékkiállítása a Rónai Sándor Művelődési Központban. Nyitva délelőtt 10-től este 6 óráig. Politechnikai kiállítás az Encsi járási Tanács nagytermében. Megtekinthető délelőtt 9-től este G óráig. AFÉSZ-kiállítás a sárospataki művelődési házban. Megtekinthető délelőtt 10 órától este 8 óráig. Libresszó: dr. Sidló Gábor fotóművész képsora. Nyitva 1. órától este 3 óráig. Központi Kohászaid Múzeu-m, Hámorban. Nyitva délelőtt 10 órától délután 5-ig. Sárospataki vármúzeum: A Rákóczi-család emlékei című kiállítás. Megtekinthető délelőtt 10 órától délután 5-ig. Rendezvény ____ A pereces! ifjúsági klub irodalmi színpadának műsora, a művelődési házban, este 6 órakor. A Héliosz-együttes beat-hangversenye a Budai József Művelődési Házban, este 7 órakor. Encsi szabadtéri színpad: János vitéz — a Miskolci Nemzeti Színház előadása, este 8 órakor. Bartók Béla Művelődési Központ: A Szinkron-zenekar táncdélutánja, 5 órától. Gárdonyi Géza Művelődési Ház: A Zrínyi Ilona Gimnázium fiataljainak indiai estje, az árvízkárosultak megsegítésére, 6 órakor. A Alagyar Rádió miskolci stúdiójának műsora (a 188 m-es hullámhosszon 18—19 óráig) Hét végi krónika. Árvédelmi őrjárat a piacon. Akit már régen hallottunk. Borsodi földek, borsodi falvak, jelentés a földekről. Népdalfeldolgozások. A kriminológiai tudományról. Zenés hétvége. Időjárás _______ V árható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, már csak szórványosan előforduló kisebb záporral, zivatarral. Mérsékelt, napközben megélénkülő északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 2.1—28 fok között. Színház_______ 1 3, szombat. Ne szóljatok bele (7). Bérletszünet. 14, vasárnap. Csárrláskirálynö (3). Bérletszünet. Csárdáskirálynő (7> Bérlet- szünet. 15, hétfő. A Debreceni Csokonai Színház vendégjátéka (71. Dohot ay bérlet. Sporthírek Szeszély - vagy valami más... MVSC otthon: ö győzelem, 20:1 (!) gólarány, idegenben 6 vereség, 2:13 gólarány. A fentiek alapján nem nehéz megállapítani, hogy a totózók kedvenc csapata: az MVSC. Könnyű tippelni mérkőzéseire. Csupa egyes. Egy csapatnak lehetnek „nagy napjai”, vagy kétségbeejtően gyenge 90 percei. Ilyenkor kisiklásról, vagy megtáltoso- dásról beszél a szurkoló. Az MVSC-re viszont egyik megállapítás sem illik. Mi lehet az ok? Erre keressük a választ. A mester: ,,Idegenben gyár áh a fiúk“ — A szeszélyes szereplés eredője — szűri megfontoltan a szavakat Szentmarjay Tibor edző — még az elmúlt évre nyúlik vissza. Az idény végén 10 játékos távozott cl a klubtól, s csupán négy jött helyettük. Az alapozást is akkor tudtuk elkezdeni, amikor más együttesek már szinte befejezték. Aztán meg jöttek a sérülések és egyéb okok, amelyek miatt állandó cserére kényszerülök. Még most sem az a gárda játszik, amelyet elképzelek! A hullámzás legfőbb oka azonban más. Támadó stílust igyekszem a csapatnál kialakítani, viszont játékosaimba évelien keresztül a védekező harcmodor rögződött be. Idegenben egyszerűen nem mernek támadni! Döntetlenre pedig nem játszhatunk a tapasztalatlanság következtében. Különben ez a „tét nélküli” bajnokság nékünk nagyon jól jött. Őszre kialakul a csapat, s akkor egyenletes lesz a teljesítmény is. Az intéző: „ Változó a játékkedv“ — Talán nem is szeszélyes a mi szereplésünk — töpreng Buna János intéző —, hiszen „rendszer” van teljesítményünkben. Itthon győzelem, idegenben vereség. Az ok? Sok minden. Főképp mégis a változó játékkedv. Itthon nagyobb erőbedobással játszunk, idegenben már kevésbé! • A kapitány: „Kern mindig találjuk fel magunkat“ Nehéz arra válaszolni — kezdi megfontoltan Buczkó István csapatkapitány —, milyennek látom én, belülről a teljesítményüket. Azt hiszem, az az igazság, hogy idegenben nagyon tartanak a csatáraink az ellenféltől, így olyan nyomás nehezedik védelmünkre, amelyet nem lehet kibírni. Sajnos, mi nem tudunk egy meccset „kibek- kelni”. Pedig akarás van a fiúkban, csak hiányzik még az összeszokottság. Kicsit várni kell még az egyenletes, jó teljesítményre, mert csak most kezdünk igazán feloldódni. De — fog ez menni! Igen. Csupán idő kérdése, mikor találja meg a csapat önmagát — hosszú távra is. Monostori Gyula A Kézilabda Szövetség betiltotta az ózdi kézilabdapályát június 23-ig — akkor fejeződik be a vizsgálat — a TF elleni találkozó közbeni, s utáni botrányért. Megfiatalodott a DVTK természetjáró szakosztályának vezetősége. Két 30 éven aluli fiatal is bekerült a szakosztály vezetőségébe. * A megyei asztalitenisz-bajnokság tavaszi szezonja után férfiaknál a MÉMTE II., nőknél pedig a Borsodi Volán együttese áll az élen. * Technikai okokból elmarad a mára és a holnapra tervezett megyei váltófutó-bajnokság! * Népi birkózóverseny lesz vasárnap Szerencsen. A járási TS ugyanekkor atlétikai spartakiádot is rendez a Kinizsi sporttelepén. Mindkét küzdelem 9 órakor kezdődik. SPORTMŰSOR Szombat Kajak-kenu. A-típusú válogató verseny, Űjpesti-öböl. Városi bajnokság, Csorba-telepi tó, 16 óra. Kézilabda. NB I. női: Híradótechnika—Özdi Kohász, Bocskai u. 15,30 óra. NB I. B. férfi: Özdi Kohász—Komlói Bányász, Ózd, 18. óra. Női: j Borsodi Bányász—Savaria j Cipőgyár, Sa j ó.szentpétery 18.30 óra. NB IL férfi: Nyíregyházi Kinizsi—DVTK, Nyíregyháza, 17 óra. Női: Nyíregyházi Kinizsi—DVTK, Nyíregyháza, 16 óra. Kosárlabda. MNK, férfi: Nyíregyházi Haladás—DVTK, Nyíregyháza, 16 óra. Labdarúgás. NB I. helyosztó, 7—8. helyért: Pécsi Dózsa—Diósgyőr, Pécs, 17 óra. Magyar. NB III. Északi csoport: MEAFC—Berva Vasas, Egyetemváros, 16 óra, Czibolya. Miskolci Bányász—Ormosbányai Bányász, Pereces, 16,30 óra Gáspár. MÁV HAC— Papp J. HSE Hatvan, 17 óra, Braun. Vasárnap Atlétika. Megyék közötti Béke-kupa I. fordulója, Borsod férfiak, Debrecen nők, Nyíregyháza. Birkózás. Miklós Róbert emlékverseny,. Kazincbarcika, 10 óra. Kajak-kenu. A-típusú válogató verseny, Üjpesti-öböl, 8.30 és 15 óra. Városi bajnokság, Csorba-telepi tó, 9 óra. Kézilabda. NB I. B, férfi: Miskolci Bányász—FTC, Pereces, 11 óra. NB II, férfi: Miskolci V. Meteor—Vörös Október Ruhagyár, Népkert 10 óra. Gyöngyösi Vasas Izzó —MVSC, Gyöngyös, 11 óra. Női: Egri Lendület—MVSC, Eger, 11 óra. Kosárlabda. MNK férfi: Budapesti Pedagógus—MVSC, Szentkirályi u. 12,10 óra. Röplabda. NB I. női: Díjbeszedő—MVSC, Ajtósi Dürer sor, 11 óra. NB II, férfi: Debreceni ASE—MVSC, Debrecen, 11 óra. MEAFC—Özd- vidóki Bányász, Miskolc. 11 óra. Női: MTK—DVTK, Hungária körút, 11 óra. Tenisz. NB II. női: Pécsi EAC—DVTK. Pécs. Vitorlázás. Építők kupa, Mályi tó, 10 óra. labdarúgás. NB I. B. Helyosztó mérkőzések. 13—14. helyért: BVK Előre—Özdi Kohász, Knopp u. 16 óra, Mohácsi. NB II. Északi csoport: Leninvárosi MTK—Sátoraljaújhelyi Spartacus, Lc- ninváros. 16 óra, Hoffer. Kazincbarcikai Vegyész—Kiste- renyei Bányász. Kazincbarcika. 16 óra, Gáli. Esztergom —MVSC, Esztergom, MK30 óra, Jaczina. Nagybátony— Borsodi Bányász, Nagybátony, 16 óra, Dombai. NB. III. Északi csoport: Gyöngyösi Spartacus—Alberttelepi Bányász, Gyöngyös, 17.30 óra, Szabó J. Rudabányai Ércbányász—Edelényi Bányász, Rudabánya, 16 óra, Spanyol. Ózdvidéki Bányász—Trencsé- nyi SE, Somsály, 15.30 óra, Bucz. Megyei I. o.: Borsodi Volán—Tállya, Ifjúsági sporttelep, 10 óra. MÉMTE—Bor- sodnádasd, Nópkert, 9.30 óra. Alsózsolca—Királd, SÜMSE— Szikszó, T&ktaharkány—Szu- havölgy. Rudolftelcp—Folső- zsolca. Sátoraljaújhelyi Kinizsi—Szerencs, Sárospatak— Miskolci Üveggyár. Megyei II. o.: Északi csoport: Sajó- 1 cazai MEDOSZ—Harsány, Csokvaomány — Szalonna, Szirmabesenyő—Arló, Bor- sodszirák—Bánréve, Neké- seny—Sajóbábony. Múcsony —Herbolya, Borsodbóta—Sa. jókazai Bányász, Putnok— Izsófalva. Keleti csoport: Ti- szakarád—Karcsa, Hernádné- meti—Sátoraljaújhelyi MÁV Vasas, Bodrogkeresztúr—He- jöcsaba, Monok—Pálháza, Miskolci Helyiipar—Bodrog- olaszi, Tárcái—Mád, Miskolci Közlekedés—Tokaj, Pácin Tiszalúc. Középcsoport: Me- zőcsáti Vörös Meteor—Hidasnémeti, Mezőkövesd—Bükk- ábrány, Szentistván—Bakta- kék, Arnót—Tárd, Hejöke- resztúr—Onga, Alsóvadász— Encs, Mezőnyárád—Kinizsi SE, Nyéki Kavics—Sajószö- ged. Jé wAt, szép volt, de... . Tegnap délelőtt vizes napjuk volt a vasárnapi SZÜR-ra készülő miskolci újságíróknak. Az óriási zápor a tornaterembe kergette őket, ahol majdnem felbuktak Sikora. Hafner. Serfőző lábaiban. A DVTK II. ugyanis éppen akkor kezdte meg napi edzését, és a játékosok „akasztják a hóhérokat” felkiáltással, pillanatok alatt beválogatták a torinózö csapatokba a toliforgatókat. Rövid idő alatt, kiderült, hogy a sűrű nyári zápot szerényen csepegő vízcsap ahhoz az izzadságáradathoz képest, ami pillanatok alatt elöntött minket. De ez sem zavart bennünket abban, hogy remek cseleket (kettő sikerült is), gyönyörű becsúszó szereléseket (Kovácsik talán még most is fogja a lábát), pompás lövéseket (drótháló van az ablakokon) mutassunk be. Persze nem játszottunk azért olyan rosszul. Tóth József edző gyakran hangos „bravó" felkiáltással kísért egy-két, valóban szép megmozdulást. Pedig Sikoráék nem „könyörültek meg” rajtunk, keményen hajlottak. Bundáról szó sem lehetett. Jó volt, szép volt, de másfél óra után elég volt. Ma délután: Pécs—DVTK Most fordítva lesz? Fekete edzötaniolyamon vizsgázik, Mathesz még csak most kezdte meg az edzéseket. a hosszabb ideje sérüléssel bajlódó Udvarev sem szerepel a Pécsi Dózsa ellen a DVTK-ban. — Nem félek a pécsi mérkőzéstől — nyilatkozta Hö- rich Tibor szakosztályvezető —, még egyszer otthon sem íj súlycsoportban is Rusznyák ezüstérmet nyert Sokan bíztak Rusznyák József (DVTK) jó szereplésében, hiszen a fiatal szabadfogású birkózó ragyogóan versenyzett a magyar bajnokságon, amelyet meg is nyert. De új súlycsoport, Európa-baj- nokság, kevés nemzetközi rutin — érmet nem igen mertek jósolni. Berlinben aztán kitett magáért Rusznyák. Igaz, első mérkőzésével megijesztett bennünket, eltaktikázta. Aztán a folytatás már ragyogó volt. A fiatal diósgyőri birkózót a szerencse is segítette, hiszen két versenyző eredményét megsemmisítették, komolytalan versenyzésért. Egyébként utolsó mérkőzésén döntetlenre birkózott. Ezüstérme nagy diadal, nemcsak a versenyzőnek, hanem a DVTK-nak és itthoni edzőjének, Gutman Józsefnek is. A szabadfogású birkózó EB végeredménye: 48 kg: 3. Laták. 52 kg: 6. Erdős. 57 kg: 5. Klinga. 62 kg: 6. Szabó. 68 kg: 2. Rusznyák. 90 kg: 2. Bajkó. 100 kg: 4. Csatári. Nehézsúly: 6. Botond. A birkózó Európa-bajnok- ság a kötöttfogásúak versenyével folytatódik. Ebben a fogásnemben is indul Rusznyák József, mert egy kötöttfogású magyar válogatott megsérült, s a fiatal diósgyőri „beugrik” helyette. lesz olyan könnyű dolga a Pécsi Dózsának, mint itt volt. Szép lenne, ha a Diósgyőr visszavágna és győzne, bár a vidék legjobbja hely, a 7. helyezés és a hazat veretlenség már mindenképpen elúszott. A DVTK várható összeállítása: Veréb — Kovács, Salamon, Sáfrány, Gál, Hajas, Hajdú, Csuhány, Horváth, Földesi, Vass. Csere: Benczc, Druzsin, Török. A fiatal Druzsin minden valószínűség szerint pályára lép Pécsett, hogy először szerepeljen az NB I-ben. A Pécsi Dózsa biztos abban, hogy a Diósgyőr 1:4 után nem nyerhet ettől jobban a PVSK-pályán, de hát az „ördög nem alszik”. Mindenesetre aligha akad még egy olyan csapat, mint a Pécs és a DVTK, hiszen mindkét együttes több újoncot dobott be a „mélyvízbe” ebben a szezonban. Czibulka Mihály dr. beépítette a Pécsbe Tóthot, Kocsist, Kincses II-t, a középpályás Maurer- bői pedig közéohátvédpf faragott. A pécsielv gondoskodni szeretnének arról, hogy a DVTK ne lephesse meg őket. Szerintük erre a következő tizenegy a garancia: Rapp — Maurer, Hernádi, Kocsis, Konrád I.. Kincses I., Daka, Tóth, Zombori. Bérezési Máté.