Észak-Magyarország, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-07 / 132. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 6 Vasárnap, 1970. június 7. Bacon világhírű gondolataiból (Francis Bacon angol filozófus és államférfi, aki 1561-től 1636-ig élt, az újkori materializmus és a kísérleti tudomány megalapítója. Művei: a Novum Organum és az Üj Atlantisz, valamint esszéi is számos költői tömörséggel fogalmazott bölcs gondolatot tartalmaznak.) * Az igazság kutatása súlyos erőfeszítést ’követel tőlünk, s ha megtaláltuk, még súlyosabbat ró ránk. * Meghalni éppoly természetes, mint megszületni. * Akinek hitvese és gyermekei vannak, az túszokat adott a sorsnak. / * A kíváncsi ember rosszindulatú is. * Akik hiúságból, vagy áUhatatlanságból túlságosan sok tekintetben akarnak kitűnni, mindig irigyek. * Az igazi tudás az ökok ismerete. * A tudományok célja az, hogy új találmányokkal és javakkal gazdagítsák az emberi életet. * A természetet szolgáló és magyarázó ember annyit tehet és foghat fel, amennyit a természet rendjéből tények alapján, vagy elméje segítségével megfigyelt: ennél többet nem tudhat és nem tehet. * Emberi tudás és hatalom egy és ugyanaz, mert ha az okot nem ismerjük, az okozat is elmarad. (E. Kovács Kálmán gyűjteményéből) lip«.« liléi Meleg hangulatú ünnepség színhelye volt a napokban Arló község tanácskozóterme — írja Adler István levelezőnk. A község legnagyobb helyiségét szúfolásig megtöltötték az érdeklődők. Az első széksorokon a tizenegy házaspár foglalt helyet. 25, illetőleg 50 évvel ezelőtt fogadtak egymásnak örök hűséget, s akik most a kedves évforduló alkalmából ismét megjelentek az anyakönyvvezető előtt, hogy megújítsák esküjüket. Az emlékezetes családi, egyben társadalmi ünnepségen jelen voltak a község párt-, állami és tásadalmi szervezeteinek képviselői, az ünnepeltek hozzátartozói, barátai és ismerősei, akiknek az általános iskola úttörői színvonalas műsorral kedveskedtek. Az ünnepélyes aktus utána községi tanács családi ünnepeket rendező állandó bizottsága vendégül látta a jubiláló házaspárokat. Á mezőkeresztesi csata Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem menekülése Diósgyőrbe Keli a, sssén Bányászat és szakemberképzés A kazincbarcikai Ságvári Endre Gimnázium és Szakközépiskola épületében — mint ezekben a napokban országszerte — érettségiznek. Izgalommal teli és örvendetes esemény: négy év szívós munkája után, elérkezett az aratás. A szákközépiskolái tagozat vizsgabizottságának hangulata azonban a jelöltek jó felkészültsége ellenére is kedvetlen és csüggedt. Megszűnik egy tagozat 1905-ben indult az első évfolyam a bánya-elektrolaka- tos tagozaton, 1966-ban a második. Most ennek tanulói érettségiznek. S jövőre? Jövőre már senki. Felsőbb intézkedésre, megszűnik a bá- nyászszakember-képzés Kazincbarcikán. Ezután egyetlen ilyen intézmény lesz majd az országban, Esztergomban. S ami sajnálatos, onnan nemigen jönnek a Borsodi Szénbányák üzemeibe a fiatal szaktechnikusok, akikre viszont egyre nagyobb szükség lenne megyénk bányáiban. Erről beszélgettünk a Borsodi Szénbányák négy szakemberével, a vizsgabizottság tagjaival. Barta László, a személyzeti és oktatási osztály főelőadója, Bulla Gusztáv, a Borsodi Szénbányák gépészeti osztályának területi főmérnöke, Tóth József, az Edelényi Bányaüzem bányagépész- mémöke, Bari Imre pedig üzemmérnök a Berentei Szénosztályozóban. A termelés fokozódik A Borsodi Szénbányák napi termelési átlaga az 1965—68- as években 1500 vagon volt, 1969-ben viszont már elérte a 2 ezer vagont. Ezt az eredményt — az átszervezés intézkedései következtében — 5 ezer dolgozóval kisebb létszámmal érték el! A termelés egyre nő, hisz a szén iránti igény is fokozódik. Ma már bizonyos: a korszerű energia- hordozókon (kőolaj, földgáz) kívül, hazánkban még hosszú évtizedekig fontos szerepet játszik a szén is. (Csak egy példa: az utóbbi években jelentkezett fűtőanyag-igényével az Alföld falusi lakossága. miután szinte egyik napról a másikra megszűntek a rési fűtési szokások.) A világ közgazdászai is a Aőszéntermelés fokozódását jósolják. Úgy vélik, az ezredfordulóra földünk széntermelése meghaladja majd az évi 4 miliárd tonnát. Ez a hatvanas évek termelésének kétszerese lesz, a jelenlegi ugyanis „mindössze” 2,1 milliard tonna. Technikai forradalom Aki az ötvenes évek óta először, napjainkban látogatna el egy borsodi bányába, nagyon elképedne. A fás ácsola- tok teljesen eltűntek. Modern, önjáró, hidraulikus biztosítóberendezések vették át helyüket. A sokszor embertelenül nehéz fizikai munka is egyre inkább kiszorul: a termelést jövesztőgépek, maróhengerek sora forradalmasította. A régi értelemben vett vájármesterség kihalóban van. Az új szakmunkások és technikusok nem csákánnyal, lapáttal vagy fejtőkalapáccsal dolgoznak. Képzésük is átalakult: auto- matikát, elektronikus vezéi-- lést, hidraulikát, mechanikát tanulnak. Igaz, hogy a fiatalok tapasztalatai még hiányosak. De az is igaz, hogy a kör színvonalának megfelelő elméleti, tudományos-technikai felkészültségüket a ma bányájában nem pótolhatja semmiféle tapasztalat. Kevesen vannak Csak kevesen vannak, nagyon kevesen, hiányuk ostora a bányaüzemeken csattan. Gyakran kell üzemmérnököket beállítani a hiányzó technikus helyére; más esetekben pedig olyan embereket kénytelenek úgy-ahogy betanítani „gyorstalpaló” módon — s rájuk bízni a drága és bonyolult gépeket —, akik erre lényegében alkalmatlanok, de régi beosztásukban továbbra is hibátlan munkát végezhetnének. A jelenlegi helyzetén, a borsodi szakemberek szerint, sürgősen segíteni kellene. Fokozott propagandával meg kell győzni a szülőket és a fiatalokat a korszerű bányászkodás szépségéről, hasznosságáról. Korszerűsíteni kell az iparitanuló-intézetek tankönyveit: napjainkban egy ötéves tankönyv már csak fenntartásokkal használható, a 15 éves pedig teljesen elavult. A vizsgabizottság tagjai teljes felelősséggel jelentették ki: jó lenne, ha Kazincbarcikán újulna meg a középfokú bá- nyászszakember-képzés. Személyi és dologi feltételed adottak. A környék termelőüzemed, a Kazincbarcikai Központi Bányagép javító, a Berentei Központi Szénosztályo- zómű mindenben segítenék a gyakorlati képzést. Monos János, a Borsodi Szénbányák igazgatója a közelmúltban — egyáltalán nem tréfából — kijelentette: ha akarják, írásba adja a fiatal szakembereknek, hogy a bányákból mehetnek nyugdíjba. Nem járnak rosszul, akik a bányászkodást választják: a megifjodott szénbányászatnak nagy jövője van. T. L. 1596. OKTÓBER 26, szombat. A ködös őszi estében, fáradt lovakkal, az alig 24 éves erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond érkezik meg, csapatkapitányai, Kornis Gáspár és Huszár Péter kíséretében, ök a mezőkeresztesi csata után, csapataik maradványával nyargaltak ide, de a várba menekült már Nyáry Pál is, aki Dobó félelmetes várát, Egert, könnyelmű és hozzá nem értő magatartásával valósággal odadobta október 12- én III. Mohamed törők szultánnak. A fejedelem, megvert csapattestein kívül, ide zsúfolódtak Báthory István, Thurzó György katonái is. A csatát vesztett fővezér, Miksa főherceg pedig tovább nyargalt, Miskolcon keresztül, Kassa falai közé. Ez a mezőkeresztesi csata volt az, amelynek kimenetele most már eldöntötte a diósgyőri vár környékének és Miskolcnak a sorsát is. Azzal, hogy Eger vára a töröké lett, a királyi országrész határai a Sajó vonaláig védtelenné váltak, és lehetővé tették, hogy ki legyen szolgáltatva az egri szandzsák pasájának, alaj- bégjének, cseri-basijának és agáinak. Mindez pedig a mezőkeresztesi csata szerencsétlen és drámai fordulaté kimenetelének volt köszönhető. Mert mi történt a keresztesi síkon? A kácsi és a Lator paitak ösz- szefolyásánál lei alakult akkori mocsaras területen? A szultán csapatai ellen Miksa osztrák főherceg és Pálffy Miklós seregei sorakoztak fel a Lator keleti partszegélyén. a keresztény sereg mintegy 63 000 jól felszerelt harcosból: Miksa vallon és vesztfáliai lovasaiból, német gyalogjaiból, Báthory Zsigmond erdélyi és német lovasaiból, Teuffenbach generális felső-magyarországi lovas és gyalogos katonáiból, Pálffy Miklós alsó-magyarországi fegyvereseiből állt össze. A seregnek 70 sárgaréz ágyúja, 12—20 csöves, egyszerre elsüthető golyószórója („halálorgonája”) és több „forgó ágyúja” volt, ami jelentős és egymagában is félelmetes tűzerőt képviselt. A katonák vasváriézettel és karabélyokkal voltak ellátva. A seregnek tábori kovácsok álltak rendelkezésére üllőiekéi és fúvókkal ellátott szekereken. Nagy élelmiszerkészlettel kísérte a hadtáp a sereget, búzával, liszttel, kenyérrel, vajjal, sajttal, szalonnával, kolbásszal, marhahússal és más ennivalóval bőven ellátva. ' A SZULTÁN SEREGE viszont szűkölködött élelemben, öt napra való élelme volt ekkor. A szultánt kísérő Burton angol követ híradásából tudjuk, hogy még a kétszersült- állomány is kifogyóban volt, a csata előtti napon két janicsár csak aranyit hozott a hatvantagú angol követség! csoportnak, hogy felét lovaiknak adták. A török seregiét Or- telins, Istvánfy és Jansonius 3)50 ezerre becsülték. A két sereg úgy állt szemben egymással, hogy köztük volt a Lator vize és körülötte a mocsár. (A szultán: „éppen olyan, mint az, amely a poklot a paradicsomtól választja el”.) A mocsáron és a vízen egy keskeny gázló volt. Ezen át fejlődött fel a keresztény sereg támadásra. „Ügy jöttek, mint a disznócsorda — jegyezte fel a török —, hadosztályaik pedig vashegyekhez hasonlítottak...” A folytonos ágyútűz és puskaropogás közben a törökök meginogtak. A szultán sátra előtt 24 000 szpáhi tömörült, és lán_ c okkal összefűzött könnyű ágyúk sora. Az angol Burton is menekülésre gondolt, és puskalövésnyire el is lovagolt a szultán sátrától, látva a rendetlen török tömörülést. A janicsárok rendje is felborult. Amikor a keresztény csapatok a szultán kincstárához értek (hetven láda arany!), rögtön fosztogatni kezd teli. Ez lett a „győzelem” végzete. A felbomlott császári seregre a ruméli ai lovasság és a tatár lovasok csaptak. A keresztény lovasság eszeveszett futásnak eredt, otthagyva tüzérségét és a gyalogosoícat. Ezeket a törökök felkoncolták. Csak a lovasok közül tudtak a gázlón át menekülni, a nyárádi romos templom, az egri hegyek és a Bükk alján Harsány irár nyába. Az üldözöttekből is sokat levágtak. Így fordult meg a mezőkeresztesi csata kimenetele. KERESZTEST, az 1456-tól privilegizált civitast és Csatot, nagy jószágállományáva’. a kácsi gazdag pisztrángost és rák telepet. Geszt gyümölcsöseit, Harsányt, Bükkaranyost a száguldó tatárok elpusztították. Ónod és Diósgyőr várának hatókörébe azonban már nem mertek közeledni. Vidékünk a török hódoltság szélére került. Komáromy József Egy hasznos tájékoztató Megjelent az encsi József Attila könyvtár idei első módszertani tájékoztatója. Bár elsősorban a járás könyvtáraiban működő könyvtárosoknak készült, több olyan cikket találhatunk benne, amely nagyobb érdeklődésre is számat tarthat Így a módszertani tájékoztató olyan ismereteket is tartalmaz, amelyeknek alapján bepillanthatunk a járás könyv- ' tárainak életébe és művelődéspolitikájába. Bizonyára hasznos segítséget nyújt majd a könyvtárak dolgozóinak az az alapos és érdekes elemző anyag, amelyet Szabó Gyula, a járási könyvtár igazgatója írt az országos közművelődési konferencia kapcsán a falusi művelődésügyi gondokról. Föltétlenül tanulságos Kiss Lászlónak, az encsi járás köz- művelődési könyvtárainak 1969-es évi munkájáról ösz- szeállított anyaga is. A sum- másan összefoglalt, egy-egy könyvtár munkájának lényegére tapintó megállapítások bizonyára nagy segítséget nyújtanak a további munkához. Szerencsés találkozás a módszertani tájékoztatóban az is, hogy a járás könyvtárügyének általános jellemzésén kívül, a körzeti könyvtárak működéséről, s két — a hernádcéeei és a mérai — kiskönyvtár munkájáról is reális képet kapunk. A módszertani tájékoztatóban egy érdekes kezdeményezésről is hírt ad Takács Gyula, aki az encsi járás irodalmi emlékeit kutatja. A már felfedett irodalmi emlékek birtokában hívja fel a községekben élő könyvtárosok figyelmét: kutassák azokat az emlékeket, amelyek szinte teljesen feledésbe merültek. így, együttesen tekintve a módszertani kiadványt, elmondhatjuk: tartalmas, hasznos gondolatokat tartalmaz. A jól szerkesztett módszertani tájékoztató bizonyára segíti majd az encsi járás könyvtárosainak és népművelőinek munkáját. Műsorom kívül ■'otd: Laczó József — Jácint! A hang élesen sivít bele a presszó halk zsongásába. A vendégek meglepetten kapják fel fejüket. A hang tulajdonosa, egy kis termetű, vörös hajú nő fürgén perdül az egyik sarokasztalhoz, s gumibotszerű esernyőjével jókorát csap egy őszes férfi vállára. Az ily gyengéden szólított és érintett úr olyan mély elmerülésben bűvölte a szorosan mellette ülő teenager kor osztálybeli hölgyet, hogy néhány pillanat kellett, míg az álomvilágból visszazökkent a való élet sivár szomorúságába. — Ki ez a csirke, Jácint? Ez a túlóra, a hóvégi hajrá’ No, hát, hajrá neked, de igen gyorsan, előttem! Jácint úr, termetéhez és korához képest, roppant fürgeséggel ugrott fel a szituációt szemmel láthatóan élvező miniszoknyás mellől, s húzta a csíkot az ajtó felé, s nagy sietséggel egy húszast dobott az elösiető pincérnő felé. Az ügyesen megkapta, és a kedves vendégnek kijáró mosoly- lyal nyugtázta. Nem így a jácinti oldalborda. Nyársaló tekintetét mélyen beleszórta a felszolgáló nőbe, s rikácsolni kezdett: — Mert ezek az átkozott lehajolc az okai, hogy a férjek elzüllenek, szégyelljék magukat! Mire a pincérnő válaszolhatott volna, még egy jókorát vágott életepárja háta- közepére, lökött is rajta egy alaposat, mire az még sürgősebbre fogta lépteit, s igyekezett aprócska, da annál kardosabb neje előtt. Azon a délutánon néhány percig igen jól szórakoztak a kis presszó vendégei — nem haragudtak a műsoron kívüli számért. Szegeczky Ilona / Emlékezés
