Észak-Magyarország, 1970. június (26. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-19 / 142. szám
Péntek, 1970. június 19. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 sa IMMÁR egy esztendeje íJuMAn annak, hogy lezajlott a hatvanas évek legjelentősebb világpolitikai eseménye: a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása Moszkvában. A tanácskozás elemezte a haladás, a béke és a reakció, a háború erői között éleződő küzdelemben formálódó világhelyzetet, felvázolta a forradalmi offenzíva és az imperialista ellentámadás viszonyai között alakuló erőviszonyokat; megerősítette a nemzetközi kommunista mozgalomnak a forradalmi világ- folyamatban betöltött szerepét; elősegítette a kommunisták sorai egységének megszilárdulását; kidolgozta a legfontosabb kérdésekben a közös politikai platformot; megfogalmazta az imperializmus elleni egységfront programját; felhívta a kommunistákat a marxizmus— leninizmus, a proletár internacionalizmus elveinek védelmére a revizionista jobb- és a „baloldali” dogmatikus nézetek ellen. A dokumentumok hosszabb távra szólnak. Egy év rövid idő a számvetésre. Már annak idején aláhúzták a részvevő pártok képviselői, hogy a tanácskozás történelmi jelentőségét az fogja megmutatni, milyen mértékben segíti elő az egység további erősödését, milyen mozgósító hatással lesznek az elfogadott dokumentumok. Közelebbről: a tanácskozásnak az lesz a próbája, miként válnak valamennyi testvérpárt közkincsévé a tapasztalatok és az eszmék, magukkal ragadják-e a dolgozó tömegeket, megszilárdulnalt-e az egységtörekvések. A kidolgozott ' irányvonal valóra váltásának csak a kezdeti szakaszában vagyunk. Az eddigi eredményeket vizsgálva megállapítható, hogy a tanácskozás hatása a kommunista mozgalom folyamataira igen pozitív. Nagymértékben aktivizálódott a testvérpártok ideológiai-elméleti és gyakorlati politikai tevékenysége. Az egységtendencia felülkerekedését jól mutatják a tanácskozás utáni megnyilatkozásaik melyekben az egység szükségességét húzzák alá. Negyven testvérpárt teljes egészében nyilvánosságra is hozta az okmányokat, más pártokat az illegalitás körülményei gátoltak meg ebben. A kommunista és munkáspártok kapcsolatai erősödtek azóta a két- és több oldalú találkozókkal, tapasztalatcserékkel. Lenin születésének 100. évfordulóján 78 kommunista és munkáspárt vett részt a moszkvai ünnepségen. Ez év januárjában 28 európai kommunista párt a kontinensünkre háruló feladatokat vitatta meg. Tanácskozott 18 nyugat-európai kommunista és munkáspárt is azóta. Bár a javasolt időben nem ülhet össze az összeurópai értekezlet, a NATO és az USA fékezési törekvései miatt, a tanácskozás óta sokkal nagyobb lendületet kapott ez az ügy. Alátámasztja ezt a két német állam közötti tárgyalások megkezdése is. A testvérpártok ideológiai egységének megszilárdulását is sok tény mutatja. Több testvérpárt leleplezte, és kizárta soraiból az egységbontó csoportokat. Abban a négy pártban, amelyek csak a főokmány harmadik fejezetét írták alá, erősödött a vita, az értékelés, illetve annak fenntartása körül. Éles polémia folyik a Dominikai Kommunista Párton belül is, a párttagság nem ért egyet a vezetők magatartásával, amiért nem írták alá a dokumentumokat. A Csehszlovákiának nyújtott internacionalista segítséget helytelenítő pártokban is sürgetik a korábbi álláspont felülvizsgálását. vezetők | A KÍNAI kitartanak egységbontó, az osztályellenséget segítő politikájuk mellett. Azonban egyre inkább elszigetelődnek. Kénytelenek voltak emiatt felfüggeszteni a határprovokációkat és tárgyalóasztalhoz ülni. Általában visszaszorultak mind a jobb-, mind a „baloldali” irányzatok, s a kommunisták útját állják a széthúzó törekvéseknek. A testvérpártok túlnyomó többsége vallja, hogy ami egyesíti a kommunistákat, sokkal erősebb, mint ami bizonyos körülmények között, ideiglenesen megosztja őket. A nemzetközi kommunista mozgalom az imperialistaellenes harc újabb fellendülésének szakaszába lépett; az antiimperialista és monopol- ellenes erők világméretekben aktivizálódtak. Szélesedett a forradalmi antiimperialista irányzatok bázisa. Ezt bizonyítja a szudáni, líbiai, Szomáliái fordulat, a khartumi kiscsúcs, a baloldali forradalmi erők pozícióinak erősödése Kongóban (Brazzaville), Nigériában. A Lenin-centená- rium moszkvai ünnepségén részt vett 21 nemzeti demokrata párt és felszabadító mozgalom képviselője is. Negatív fejlemény, hogy az USA kiterjesztette indokínai agresszióját, s a konfliktus további kiszélesítése is fenyeget. A testvérpártok helyzetelemzése teljes mérSzámítástechraikai vársdorgyííSés Miskolcon Az ország középiskoláiból mintegy 80 matematika szakos tanár vesz részt a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen június 18-a és június 24-e között sorra kerülő számítástechnikai vándorgyűlésen. A vándorgyűlés rendezője, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság azt a célt tűzte maga elé. hogy felveti, illetve, megvitatja a középiskolai tanárokkal. hogyan lehetne bevezetni a számítástechnikával, a computerekkel kapcsolatos ismeretek oktatását. A tudományos tanácskozás öt. munkanapján összesen nyolc előadás hangzik el. Szó lesz többek között a számítástechnika oktatásáról, a computerek gazdasági alkalmazásának lehetőségeiről és lékben helytállónak bizonyult: az imperializmus változó módszerekkel törekszik változatlan céljai felé. A kommunista világmozgalom izmosodó ereje, növekvő aktivitása ösztönzőleg hat az antiimperialista-antimonopo- lista erők harci kedvére is. Üj erőre kaptak az indokínai háború megszüntetésére irányuló tömegakciók, amelyekbe egyes polgári körök is bekapcsolódnak. A korábbi évek 8—10 milliójáról több tízmillióra emelkedett a sztrájkolok száma, különösen erőteljes a sztrájkharc Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, Japánban. " "‘""erősödtek a függetlenségi törekvések Latin-Ameri- kában. Peru és Ecuador kormánya intézkedéseket tett az amerikai monopóliumok birtokolta földek, bányák, gyárak államosítására, erre az Útra kezd lépni Bolívia is. Több ország kész felújítani kapcsolatait Kubával. azon van, hogy nemzeta modern „programozási nyelvekről” is. A vándorgyűlés részvevői az egyetem számítógépén gyakorlatban is tanulmányozhatják a korszerű számítástechnika módszereit, alkalmazási lehetőségeit, s vitafórumon cserélhetik ki tapasztalataikat, elképzeléseiket. Az országos vándorgyűlést tegnap, június 18-án, csütörtökön délután a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen dr. Czibere Tibor egyetemi tanár, a gépészmérnöki kar dékánja és dr. Krekó j Béla egyetemi tanár, az | Egyetemi Számítóközpont ve- i zetője. a Neumann János Számítógéptudományi Társaság oktatási bizottságának elnöke nvitotta meg. PÁRTUNK közi céljainkért folyó munkánkat és harcunkat szorosan összehangolja hazai feladataink helyes megoldásával. A X. kongresszusra készülve, előtérbe került eddig végzett munkánk összegezése, értékelése, a tapasztalatok hasznosítása és az előttünk álló feladatok meghatározása, amellyel a nemzeti érdeket, s azzal együtt a nemzetközi érdeket szolgáljuk, a világforradalom ügyét. A tanácskozás évfordulóján a realitásokból indulunk ki. Nem becsüljük le a kis lépéseket, amelyek mind egy- egy eredménynek számítanak, de ugyanakkor tudatában vagyunk annak is, hogy építőmunkánk nyugalma, a nemzetközi béke és biztonság feltételeinek a megteremtése még sok-sok erőfeszítést követel meg tőlünk. Uray Miklós Erős házak építésébe: A Beton- és Vasbetonipari Művek bodrogkeresztúri üzeme napjainkban íeíjcs egészében az árvízsújtotta részek helyreállításának érdekében dolgozik. Az itt készülő betonelemeket szinte a nap minden részében, megrakott vasúti szerelvények viszik a Számos-mentére. Képünkön: szállításra váró elemek a gyár udvarán. (Foto: Szabados György.) Zajok szorítását! r a A karusszel rozsdás csontváza meg-megcsikordul, ha a focizó srácok „körbe- cselezik”. A kapunak használt néhai pad betonlábai között álló kisfiú félreugrik: fél a nála jóval nagyobb kamasz erősen rálőtt labdájától. Elvadult, borzas, csonka bokrok tövén nagyhajú srácok „zsugáznak”, odébb két legényke közé szorulva cigarettázik egy alig-teena- ger kislány. Dong a labda, gyakran túl- száll a lyukas kerítésen. A focizók meg-megeresztenek egy-egy diadal-üvöltést, s trágár szavak röpködnek a kártyázok köréből. Motorját túráztatja élvezettel egy fiaSzőlészcti kutatók szaktanácsa: A peronosspéru elleni védekezőé® A peronoszpóra. a szőlőt súlyosan fertőző gombakártevő hazánkban 1880-ban lépett fel először, s azóta keseríti a szőlőművelőket. Az ellene való védekezés nagy anyagi áldozatot követel mind az egyéni, mind a nagyüzemi gazdaságoktól. Kártevése, ha a védekezés késik, szinte katasztrofális, hiszen a szőlő minden zöld részére kiterjedhet a fertőzés. Tokaj- Hegyalján volt olyan évjárat, az 1951-es, amikor a peronoszpóra pusztítása miatt holdanként mindössze egy hektoliter bort szüreteltek. A fertőzéshez csapadékra és melegre van szükség. A meleg időjárás az előző évben képződött téli spórákat csírázásra készteti. E spóra fejlődésének végén rajzóspórák millióit fejleszti ki az eső hatására. Ilyen spóra indítja meg a közvetlen fertőzést. A spóra a levélen levő vízcsepp- ben tömlőt fejleszt. Ez a tömlő a levél sejtjei közé hatol, ahol kis oldalágakat, szívó- kákát nevel, amelyek a szőlőlevél sejtjeibe behatolva szivogatják azokat. Népiesen mondva, a gomba „gyökeret” ver a szőlő levelébe, amelyből táplálkozik. Táplálkozása során úgynevezett olajfolt alakul ki a levélen. A fertőzés kezdetétől az olajfolt megjelenéséig terjedő időt nevezik lappangási időnek. A magas páratartalom csökkenti ezt a lappangási időt. A jelenlegi időjárás nagyon kedvező a peronoszpóra fejlődése számára, szinte felére, vagy harmadára csökken a lappangási idő is, s ezért a védekezést mindenütt azonnal meg kell kezdeni. Ha az időjárás továbbra is hasonló lesz a mostanihoz, akkor a védekezést 7—8 naponként meg kell ismételni. Az sem lehet akadálya a védekezés végrehajtásának, ha a szőlő éppen virágzik, mert a virágzó fürt különösen érzékeny a peronoszpórára. A kísérletek szerint igen jó hatású a Dithane M 45 0,3 százalékos, az Antracol 0,2 százalékos, a Zineb 0,4 százalékos töménységben. Azok, akik mindenáron a réztartalmú szerhez ragaszkodnak, használhatják a Miltox spéciéit 0,4 százalékos vagy a Cuprosan Super D-t 0,4 százalékos töménységben. A fürtök megvédése érdekében, ha ködös, párás, harmatos és csepergős az idő, ajánlatos a fürtpoi-zás végrehajtása is Orthocid vagy Zineb poi'ozószerrel (tehát nem permetezőszerrel) és rézmész- porral. A pei'onoszpóra elleni védekezést más kártevők vagy kórokozók elleni védekezéssel Is össze lehet kötni. talember; két kisfiú egy biciklin vész össze. Az egyik földszinti lakásból családi jelenet csúnya hangzavara szű- rődik ki. Feldúlt arccal kirohan egy nő, s párolgó fazeka tartalmát csak úgy az utcára loccsantja. Miskolc, délután 3 óra. Belvárosi, körgangos régi ház. A szűk „dufahrt” alatt úi Wartburg. Sötét, penész- szagú, szűk lépcső, könyvkötő- és szabóműhely, a „keresztyén testvérgyülekezet” helyisége. Bejárata mellett kettős nyíllal festett eligazítás: „Bibliaórák”. A toldalék épületekkel zsúfolt udvaron madzagra kötött jér- cék. Lakások egymás hegyén- hátán. A lakók: fáradt ápolónő, maszele szabó, későn ebédelő munkáscsalád, tanár, bigottan vallásos, magányos öi'egasszony. A rádiók és magnók hangját időnként elnyomja az úton nehézkesen kúszó, tömött buszok brum- mogása, a dömperek puskalövésnek is beillő kipufogó döreje. Két idős ember levelet írt. Egyik ablakait félti a „nekivadult” focizástól, s éjszakás fia álmát óvná az „ordítozó suhancoktól”. A másik — névtelenül — lelki békéjére apellál, „gonosz emberek”- ről beszél, s a hangos, rádiós-magnós emberiséget korholja. Csendre, nyugalomra vágynak. Még sokan laknak a város tenyérnyi udvarokra néző, öreg, elavult házaiban. Az „összezárt” három nemzedék eltérő szokásai nap mint nap ütköznek. A feszültség — úgy ahogy — csak vasárnap oldódik. Hangos világ, sűrű világ, fárasztó világ. Az öregek szerint értetlen és rosszindulatú ■ világ. Száz decibeles, fülfájdító zajok; a közlekedés elkeräl- hetetlen zaja. De nem minden zaj elkerülhetetlen. Tehetünk is a hanginvázió ellen; mindnyájunk érdekében, a zaklatott életűek, a túlfeszült idegzetűek érdekében. Elkeinilhető lenne a maguk sem tudják miért gyűlölkö- dők veszekedése, a szom- szédhergelők rádióbőgetése. A gyerekelvnek játszani kell valahol: azonban ezeket a gyerekeket szerénységre is lehet nevelni, s szülői szóval le lehet csendesíteni. A modern „zajládák” megszállottái tudhatják: szobahangerő is van a világon. Ne sértődjünk meg, ha fáradt, ideges lakótársaink néha figyelmeztetnek : csendre, nyugalomra vágynak. Zajok szorításában élünk, s pihenni mindnyájunknak kell. Közhely, de mégse feledjük: a ma még kötélidegzetűek is megöregszenek egyszer. Takács Lajos 900 év történetéből 1973-ban ünnepük meg Tokaj fennállásának 900. évfordulóját. A ritka jubileumra már megkezdték a felkészülést, hogy az elkövetkező két esztendőben elkészítsék a boráról világszei'te ismert Tisza-pax-ti település monog- ráfiáját. A nagyközségből elszármazott és az ott élő kutatók, főiskolai és gimnáziumi tanárok bevonásával az elmúlt napokban 15 tagú munkabizottságot alakítottak, akik megírják . Tokaj történetét, társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődését 1073-tól napjainkig. A 200 oldalra tervezett. fényképekkel, gi*afi- konokkal és térképekkel gazdagoii illusztrált monográfiában külön fejezetben foglalkoznak majd a szőlőtermeléssel és a tokaji bort dicsérő irodalmi emlékekkel. Ezekből a vernékből és nagy emberek mondásaiból eddig már több mint 300-at gyűjtöttek össze. Így például Voltaire az aszúbor megkós- tolása után versében így írt: „Tokaj tündöklő borostyán nedűje, megtáltosítja az agy- rostokat, s gyúlnak tüzében szellemes szavak, oly csillogók, mint habzó gyöngy e borbul. ha sárga cseppje a pohái'ba csoi'dul”. A monográfiát a jubileumi évben adja ki Tokaj községi Tanács», Rz egység megszilárdulásának illái