Észak-Magyarország, 1970. május (26. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-01 / 101. szám

Péntek, 1970. május 1 6SZAK-MAGYARORSZAG 7 1970 Leninvárosi tavasz város első májusán a fel- szabadulás 25. évfordulója és a centenárium jegyében vidám majálisokkal köszön­tik a munka ünnepét. Dal, tánc, muzsika, jókedv! Mozgalmas volt Leninvá- ros lakóinak utóbbi kilenc napja. Ünnepségről ünnep­ségre érkeztek el a mai naphoz, a tizedikhez, ame­lyet a pihenésnek, szórako­zásnak, májusi majálisnak szentelnek. Az első eseményről, a leg- nagyobbról a város eddigi történetében még mindig úgy beszélnek, mintha csak az előbb jöttek volna ki a művelődési ház falai közül. Az epizódok, mozzanatok to­vább élnek: az ünnepi be­széd részletei, a pillanat emléke, amikor az Elnöki Tanács titkára átnyújtotta a névváltoztatásról szóló ok­iratot, és élnek azok a ké­pek, amelyek a falakon kívül történtek. A dekorációk, a sok virág, a megye minden részéből összesereglett ven­dégek arca. Nagy esemény volt, sokáig emlékezetes, de — valljuk be —, kissé fá­rasztó is. S alig hogy elült a mű­velődési ház körüli zaj, a tér felett még valahol ott lebegtek a fúvószenekar pattogó indulóinak utolsó hangjai, amikor újabb ün­nepségre került sor. Nem is egyre — kettőre! A Tiszai Vegyikombinál elnyerte a Minisztertanács és a SZOT vörös vándor­zászlaját, a Tiszai Erőmű pedig kiváló vállalat lett. Így történt, hogy ebben a kilenc napban jóformán. vissza sem akasztották a szekrénybe az ünneplő í'u- hát, s ma, a tizediken me­gint előveszik. A hagyomá­nyoktól eltérően ma nem tartanak felvonulást. Lenin­üz a mottója a mai napnak. A reggeli madárcsicsergést elnyoinja majd a művelődési központ és a munkásőrség fúvószenekarának zenés ébresztője. Ezzel a töme­ges szórakoztatás tulaj­donképpen meg is kezdődik. A Derkovits Gyula Művelő­dési Központban és a TVK sporttelepén ki-ki ízlésének és vérmérsékletének megfe­lelő rendezvényben válogat­hat. A leninvárosiak tudnak ünnepelni, önfeledten, vidá­man szórakozhi. S tudnak adni a külsőségekre is. Hon­nan, honnan nem, de még télen is mindig tele van­nak virággal. Elképzelhető, milyen virágpompában il­latozik a város májusban, a legszebb tavaszi hónap­ban. A munka ünnepét is vi­rágok és jókedvű emberek köszöntik. Fiatalok, akik sok ajándékot kaptak ezen a tavaszon, s akik ha majd nagyapák lesznek, így me­sélnek egyszer az unokák­nak: — Akkor, 1970 tavaszan, amikor az a szép majális volt... Onodvári Miklós MÁJUS 1 1949 Egy zászió alatt Ozdon találkoztam egy martinásszal. 70 éves. Az idő eljárt felette, ltégi má­jus elsejéket idéztünk. Ö szívesen beszélt róla, rnár 1919-ről is. Én egy későbbi időpontról faggattam: A munkásmozgalomnak és az acélnak e patinás hírű vá­rosából. Az az 1949-es má­jus elseje érdekelt: amikor a munkások már kevésbé osztották meg erejüket, a két: munkáspárt egyesült, s egy zászló alatt tüntettek, vonultak fel, demonstráltak a munkásegység mellett. Hosszú-soron. Ma: Munkás utca. Elkezdődött a. nótázás, a jókedv, s ha jól emlék­szem a gyárat is körüljár­tuk. de ebben nem vagyok biztos. Zászlóerdő volt. Ak­kor még más pártok is ott meneteltek sorainkban. En inkább csak különcöknek tartottam őket. mert gyér volt a létszám. Azért ünne­pelt mindenki. Mosolyogtak az emberek, hiszen egy tel­jesen új világ kezdődött. A gyár élt és dolgozott. Ke­nyerünk volt. Ősz, egészen fehérhajú ez — A liattonnás elektromos kemencében mangánt ol­vasztottunk. A kéttonnás- ban, karbidot gyártottunk, kellett a bányáknak — em­lékezik azokra a napokra vissza Csizmái’ János, ózdi martinász — Igen — folytatja itt Özdon erős volt ,a kommunista' párt, de nagy hangjuk voit a szoe- derneknek is, már úgy gon­dolom. a jobboldaliaknak Én 1947-ig szoc. dem. vol­tam. de aztán láttam, hogy a szociáldemokrata párt jobbszárnya ahelyett, hogy a reakciósok ellen küzdött volna, a kommunisták el­len acsarkodóit. Megtörüli a homlokát, a nap erősen tűz. — Emlékszem, igen pon­tosan emlékszem. Nagyon jó idő volt, ugyanígy sü­tött a nap. mint most. A gyár előtt gyülekeztünk, ez volt korábbi emlékeimben a legnagyobb, legtömege- sebb május elseje. A régi sporttelepre mentünk, ma oxigéngyár van ott. A szó­nokra nem is emlékszem, csak azt tudom, hogy a a hetvenéves martinász. 21 év előtti emlékeinek apró mozzanatait kutatom, s szinte csodálom, hogy oly , sok mindenre emlékszik, j Emlékszik nevekre, arcok­ra, talán szavakat is idéz­hetne: — amint véget ért az ünnepi beszéd, a felvo­nulók egy része már haza­fele indult Sokan meg a sátraknál, a lacikonyhák­nál ettek, söröztek, s egy­szeresük zápor zúdult ránk. Ezt nem felejtem el. Az em­berek elbújtak, ki-ki fa alá. vagy ahol helyet talált. Én a két gyerekkel kerestem helyet, mert kettő volt. egy fiam meg egy lányom. Azt hiszem vihar volt ez. A felhő nyugat felől jött. Fekete felhő volt. de ami­lyen gyorsan jött, olyan gyorsan elvonult. Folytató­dott azután a május else­jei vidámság. Énekeltünk, ettünk, ittunk ... Azt hi­szem. a gondolat később fo­galmazódott meg így ben­nem: De mindig éreztem, hogy a felhőn is áttűz a nap. Csengeri Ervin A munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepe, A II. Internacionálénak 1889-ben, Párizsban tartott alakuló kong­resszusa határozta el május elsejének a megünneplését minden évben, hogy a munkások nyomatékot adjanak a nyolcórás munkanap be- vezc'ésére vonatkozó követelésüknek. Az alakuló kongresszus az 188ő-i haymarketi vérengzés négy mártírjának emlékére, az amerikai munkások iránti szolidaritásból választotta május elsejét a nemzetközi munkásünnep napjának. Ettől kezdve minden évben megünnepelték május elsejét. A II. Iníernacionálé egyes opportunista vezetői május elseje helyett május első vasárnapjára akarták áttenni az ünnepnapot, hogy ne járjon munkabe­szüntetéssel, de az Internacionálé nem változtat­ta meg határozatát; néhány országban, pl. Ang­liában mégis vasárnap tartják. Május elsejét a kommunista pártok újra harcos munkásünneppé tették, amelyen az egész világon hatalmas töme­gek gyűléseken, felvonulásokon tesznek hitet a munkástestvériség eszméje mellett. A Szovjet­unióban és a szocialista országokban munkaszü­neti nappá nyilvánították. A magyar proletariátus már 185Ü-ben megünnepelte. A századforduló után országos jellegűvé váltak a népgyűlések, tün­tető felvonulások. Az I. világháború alott, 1917-ig. hatósági tilalom akadályozta megtartását. Az 1919. évi Vörös Májust, a hatalom birtokában, a proletár nemzetköziség jegyében ünnepelte meg a magyar munkásosztály. 1919—45. között az ille­gális kommunista párt arra törekedett, hogy má­jus elsejét a fasizmus és a tőkés kizsákmányolás elleni harcos megmozdulássá változtassa. A fel­szabadulás után a felszabadult magyar dolgozó nép minden évben megünnepli május elsejét, mint a proletár nemzetköziség, a munka ünnepét. 1963 Majális a Bükkben • Majális. A felszabadulás előtti években, amikor min­den csoportosulás, minden összejövetel gyanús volt. a május elsejei kiránduláso­kat, a majálisokat is fel­használták a munkások összetartozásuk, erejük érez­tetésére. Zöldbe, fák közé, szabad levegőre mentek. Szabad levegőre, nyitott, tágult ég alá. De a régi rend védői is ké­szülődtek a május elsejére. Lovakkal, kardokkal, pus­kákkal. Csak egyetlen egyet idézünk, amelyről a század- forduló irodalmi lapja, a Budapesten megjelenő A Hét is beszámolt. „Május 1-én, a munkások rettegett, ünnepén a rend­Az egykori majálisok em­eltet új rendünkben elő­ször 1963-ban idéztük. En­nek az évnek május else- éjén nem volt felvonulás, mindenki a zöldbe, a he­gyekbe ment, persze már nem bujkálva, rejtett, csak a beavatottaktól ismert ös­vényeken, hanem zászlók­kal. léggömbökkel, zeneszó­val, az elkészített sátrakhoz, színpadokhoz. A Lenin Ko­hászati Művek dolgozói kö­zül 6—7 ezres tömeg hul­lámzott a Királyasztalnál. Legalább ennyi gépgyári ünnepelt az erenyői réten. Az épitőmunkások több tíz­ezres tömege a Köpüs-völ- gyet választotta, mint már annyiszor. A miskolci fonó­órseg ismét megmentette a hazát. Mcgkardlapozott egy pár embert, kettéhasított egy pár koponyát, elkobzott néhány zászlót és a haza meg volt mentve. Ha a rendőrség nem kardlapoz meg néhány embert, nem hasít -ketté egy- pár - kopo­nyát, és nem koboz el zász­lót, akkor is meg volna mentve a haza, de a májusi munkásünnep szép rendben joly le, s a rendőrség nem szerez magának érdemet... A szocializmust ütni min­denképpen érdem, s miért ne szerezzen magának a rendőrség, élén az erélyes belügyminiszterrel érdeme­ket, mikor egy pár munkás- koponyamik a kettéhasítása untig elég hozzá.” (A. Hét. 1895. május 5.) i Es még egy idézet pár év­vel későbbről: „A csend május elsejéje volt ez, nagy és félelmetes csendé. Ez a csend most. megint nagy elhatározások csendje volt.” (A Hét, 1917. május 6.) Tehát a nagy elhatározá­sok csendje. Nehéz lenne kitűnőbben érzékeltetni azt a félelmetes erőt, melyet a nagy iparvárosok munká­sai mutattak azzal is, ha „csak” kirándultak, szalon­nát sütőnek, sörözgettek a zöldben, a szabadban, szó­val majálisoztak. munkások a Hemád-partra rándultak ki és ott terem­tették meg zászlókkal, sza­lagokkal, büfékkel az ilyen alkalomhoz illő környezetet. A perecesiek a Mátyásréten ünnepeltek, a sátoraljaúj­helyiek a Zemplénbe kirán­dultak. Mezőcsáton lovasbe- inutatón szórakoztak, az edelényiek a kastélykertben töltötték a napot. Akkor már a kora reg­geli órákban százával, ez­rével indultak mindenütt:! kirándulóhelyekre. A jó­kedv, a vidámság reggeltől estig sem szűnt. A színpa­dokról nem fogyott el a műsor, a büfékből sem az innivaló, a lacikonyhákban nem aludt ki a tűz. A ze­nészek is győzték-, különösen az alkalomszerűen verbu­válódott zenekarok. „Csak ilyenkor látja az ember: mennyi harmonika, hegedű, szaxofon van a munkások birtokában” — számolt be lapunkban akkor egyik munkatársunk az elsejei majálisokról. Arról az ünnepről, amely a régi majálisokat is föl­idézte. De a régiekből niijr nem maradt meg csak az öröm. a jókedv, a vidám­ság. Ez viszont mindert ré­ginél felfokozottabban. Meri valóban szabad leve­gőn. kitágult ég alatt lehel Príska Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents