Észak-Magyarország, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-01 / 76. szám
Szerda, 1970. április 1 ESZAK-MAGYARORSZAG 5 Három kapufa után PÖSPED Szállítok—Ózd 1:0 (0:0) Ózd, 3000 néző. Vezette: Orosz Ózd: Katona (6) — Gö- böly (6), Murányi (7), Vár- konyi (5), Várallyai (6), Abuczki (5), Dolezsál (5) íSchiller, a szünetben, Széles a 09. percben). Szén drei fő), Egri (5), Fükő (6), Hozó (5). Edző: Dobó Zoltán. Visszatért a közönség a csapathoz, mondogatták azok a szurkolók, akik eddig jó- ban-rosszban kitartottak. A hózápor ellenére sűrű sorokban siettek a nézők a pályára. Kissé érthető volt az érdeklődés, hiszen a Szállítók mindig mumusa volt a Kohásznak. Mintha az első három perc felszabadította volna e ..babona” alól a nézőket és a csapatot. Viharos ózdi rohamok közben meglátszott a vendégek taktikája, az erősen biztosított védekezés. Mindössze 2 csatárral támadott. Záporoztak a lövések Timler kapujára. De a kapus jó napot fogott ki. A 35. percben Fükőt a kapus az 5- ösön földre rántotta. Bozó büntetőjét Timler kivédte. Fordulás után még nagyobb lett az iram. A nagy igyekezetben azonban sok volt a bosszantó hiba. Nem volt szerencsés a csere sem. A jobbszárny elhalt. Bozó lövését az üres kapu előteréből szögletre mentették. Murányi 30 méterről lőtt. de a kapus a léc fölé tornászta a labdát Szendrei ti méterről emelt kapu fölé. Bosszantó hibákat vétettek a hazaiak, a csatároknak semmi sem sikerült. A 64., a 74. és a 76. percben a kapufa mentette meg Timler hálóját Szendrei hátrahúzásos lövése nyomán a labda a felső léc tetejéről pattant a kapu mögé. Óriási nyomás nehezedett a vendégek kapujára. Már csak egyetlen emberük tartózkodott elöl, s ebből lett a baj. Egy szabadrúgás után a labda a félpályán álló Murányiról lepattant, Kanyó rácsapott, a hátvéd fordulás közben elcsúszott, s a gyors szélsőt sem Várkonyi, sem Göböly nem érte utói. Katona kifutás közben hibázott, a. szélső kicselezte, és a 83. percben eldöntötte a mérkőzés sorsát 1:0. Ez is a futballhoz tartozik, ilyen is van. Legalább tíz biztos gólhelyzetet, s egy büntetőt hagytak ki az ózdi csatárok. Jellemző az ellenfél védekezésére a 10:3-as szögletarány. A pályára zúduló hózápor nem lehet mentség. A játékvezető sok hibát vétett az egyoldalú mérkőzésen. Egv 11-est nem adott meg az Ózd javára. Vinczc Zoltán Nil 1. B B-csoport: 1. Eger 5 3 — 2 8:11 6 2. Bp. Spart. 4 2 1 1 4: 3 5 Szállítók 4 2 1 1 4: 3 5. 4. SZMTE 5 2 1 2 9: 8 ' 5 5. Ózd 4 2 — 2 9: 5 4 6. Debrecen 4 2 — 2 5: 4 4 7. Kecskemét 5 1 •* 2 9: 8 4 8. Békéscsaba 4 2 — 2 4: 7 4 9. UV SC 5 — 3 2 6: 9 3 Egykapura játszott a Vegyész Diósgyőr, 6000 néző. Vezette: Somlai (8). Diósgyőr: Veréb (6) — Kovács (7) (Kolláth), Salamon (7), Sáfrány (7), Mathesz (7), Hajas (7), Uávarev (6), Fekete (4) (Földesi), Horváth (4). Gass (6). Hajdú (6). A sikeres rajt után sokan tartottak a hazai pályán vereséggel felérő döntetlentől, hiszen Diósgyőrött a legutóbbi tíz év alatt mindössze kétszer tudott győzni a DVTK a Bányász ellen. Tatabányán viszont 7 alkalommal. Ezúttal sem sikerült a győzelem. Elsősorban a támadósor ludas ebben. Fölényben játszottak a diósgyőriek, rengeteg gólhelyzetük is akadt, de vagy elügyetlenkedték a legjobbakat is, vagy pedig elakadtak támadásaik a szervezetten és lelkesen küzdő tatabányai védőkön. Megkönnyítették a Bányász munkáját a diósgyőri csatárok is. Túlságosan egysíkúak, köny- nyen háríthatóak voltak a hazai rohamok, és a pálya közepén futott a legtöbb támadás. A tartós diósgyőri fö- lény’t váratlan öngól követte. Végül még a döntetlennek is örülni kellett. Sokat ártott a játéknak a hideg szél és a hózápor. Fekete elé. A csatár előtt szabad volt az út, ő azonban gyatrán kapu mellé lőtt. ót perc múlva újahb gólszerzési lehetőség nyílott. Fekete azonban nem találta el a labdát, és a nagy lendülettől még el Is esett. Mindez 8 méterrel a tatabányai kapu előtt! 5 perc múlva újabb lehetőséget szalasztott el Fekete azzal, hogy 6 méterről ollózva akarta a hálóba rúgnj a labdát. De ismételten hibázott, 53. perc: Óriási gólhelyzet, ezúttal Hajdú hibázott a kapu torkában. Teljesen beszorult a Tatabánya. Mégis a 67. percben váratlanul vezetést szerzett a Tatabánya, Zöldi szerzett meg a tatabányai térfélen egy labdát, felfutott, két diósgyőri védőt is kicselezett, utána kissé hosszan beívelt. Veréb fölöslegesen kifutott, a szél is megváltoztatta a labda ívét, A diósgyőri kaDe vegyük sorra a mérkőzés jellemző pillanatait. 2. perc: Hajas 20 méteres, lapos lövését Rothermcl bravúros vetődéssel szögletre nyomta ki. 25. perc: Horváth nagyszerű labdát tálalt a 16- os vonalán fedezetlenül álló Ör0m a pályán u egyenlítő *Ó1 után. pus nem tudta megszerezni a 16-osnál a labdát. A 11-es ponton áltó Kovácsot is meglepte a váratlan helyzet, lábáról az üres kapu irányába perdült a labda. Hiába iramodott utána, már csak a hálóból tudia kivágni, öngól. 1:0 a Tatabánya javára. 75. perc: Hármas játékoscsere: következett.: Kolláth Kovácsot, Földesi Feketét, a tatabányaiaknál Hernádi Végheí váltotta -tel. Elkeseredetten rohamozott a Diósgyőr. Á 30. percben a tatabányai védelem pillanatnyi megingását kihasználva Hajdú beadását Földesi fejelte a kapu jobb oldalába. 1:1. Első NB I-es gólját lőtte a fiatal csatár. Még Sáfrány és Horváth. majd Gass előtt adódott gólszerzési alkalom, de az előzőekhez hasonlóan ők sem használták ki. Verébnek ritkán akadt védeni valója. A gólnál azonban nagyot hibázott. Kovács jó teljesítményét lerontotta a sokszor fölösleges szabálytalankodása. Salamon kissé halványabb volt. Sáfrány' a megszokott játékot nyőjtotta. A két fedezet. Mathesz és Hajas sok jó támadást indított. Nagy területen játszott mindkettő. A támadósor szétesően játszott és egy idényre való helyzetet hagy'ott ki a tatabányai kapu előtt.. NB I. A-csoport; 3. \asns 2. Újpest 3. Diósgyőr 4. MTK 5- Tatabánya 6. Videoton 7. Rába ETO 8. Romié 5 4 1 — 8: J s 3 4 — 1 15: 5 8 5 2 2 1 5: 5 t 3 2 1 t Sí 5 5 5 12 2 Cl I 5 2 — 3 ft: 9 4 5 113 4:16 3 5 — 1 4 SOI 1 Csak a védelmek jeleskedtek! A helyzetkihasználás döntött T5ITE—-5IY3C 5:2 ÍÍ:I) KVSE—BEAC 3:0 (1:0) Kazincbarcika, 1500 néző. Vezette: Bodon. KVSE: Fülöp — Lipcsei (0), Ködmön (7), Erdőst (6), Ver- bovszky (7), Várhelyi (7), Lá- ,zár (7). Varga (8), Szitka (7), Ráczi (7). Cservenka (7). Edző: Nagy György. A zuhogó hóesés ellenére is nagy kedvvel játszott a Vegyész. A mérkőzés rögtön góllal kezdődött Lipcsei nyesett labdáját Varga kapásból lőtte a felső sarokba. 1:0. A hazai csatárok heves támadásait a fővárosi védők sokszor önfeláldozó belevetődésekkel KEIjTEX—Borsodi Bányász 3:1 (0:0) Budapest, 200 néző. Vezette: Kristóf. Borsodi Bányász: Vörös (5) — Szakács (6), Katona (8), Négyes! (7) (Tóth 5), Benkő (0), Tátrai (6), Urban (5) Csipke (8), Bódis (5), Vere- i bélyi (6), Szűcs (6). Edző: Bá- | náti. Rezső. Az erősen tartalékos Bá- : nyúsz széllel hátban kezdve, * 1 szünetig jelentős mezőnyfö- • lényt harcolt ki, azonban nem ] tudott igazi gólhelyzetet te- j romteni. Fordulás után Né- j gyesi sérülése zavart keltett ! a védőmunkában, s ezt a 46. percben ki is használták az ügyes fővárosi csatárok. Ez- után nagy erővel támadtak a ! vendégek, és az 58. percben i Csipke kiegyenlített. Ötletes, i Az egyik italkedvelő sportolótól kérdezték a I szurkolók: ,Jonz-e. hopp ‘ sok alkoholt fogyaszt?” J ( ..Nem. nem — válaszolta a sportoló —. nekem szőlőm van, az anyó- somnak szilvása, ‘minek nekem alkohol?” mentették. Ugyanakkor a Vegyész-védőknek nem okozott gondot az erőtlen BEAC- kísérletezések szerelése. Az újabb gólra mégis a 46. percig kellett várni, amikor is Cservenka beadását Lázár lőtte közelről a hálóba. 2:0. Nagy taktikai és erőfölényben játszottak továbbra is a hazaiak. A harmadik gólt mégis egy rossz kapuskirugás után lőtte Varga, mintegy 20 méterről. 3:0. Ezután Is több helyzet adódott az egyetemisták kapuja előtt, az eredmény azonban nem változott ügyes támadójátékot produkált a Bányász mintegy 20 percen keresztül, azonban nem tudta helyzeteit értékesíteni. A 82. percben, majd 2 perc múlva nagy védelmi, illetve kapushiba azonban megpecsételte sorsukat Jók: Katona, Csipke. netében még az egyetemisták vezettek, ám a játék képe alapján már sejteni lehetett a végeredményt. Szabó Imre. a MEAFC edzője gondterhelten meg is jegyezte: — Nem tudunk nyerni, annyi már a „személyink”. A végére talán még játékosunk sem marad. A DVTK mestere. Karádi Norbert annál bizakodóbb volt — Nyugodtabban játszunk, mint ellenfelünk; győzünk! S a két jóslat bevált. * A TMTK—MVSC megyei rangadón már 4:l-re vezetett a hazai csapat, Bán Nándor edző hangja mégis pattogott a szünetben. — Bámulatos, hogy a szelet mennyire nem veszik figyelembe! „Vegyék le” « labSiítoraljaűjbclyl Spartacus— KIsterenyc 0:0 Sátoraljaújhely, 1000 néző. Vezette: Szabó. S. Spartacus: Szakáll (7) — Suszterics (8), Lengyel (8), Szűcs (7), Toronyi (7), Pere- csi (5), Noszál.v (7) (Kováé# 7), Telenkó (6). Szepesi (6), Dutkievics (6), Séra (5) (Jász- ter 5). Edző: Sipos Ferenc. A szeles, hűvös időben nem alakult ki jó játék. A védelmek mindkét oldalon kitűdát, gurigázzanak, s akkor folyamatosabbá válik a játék. Hasonló utasítással vonultak ki a második félidőre a miskolciak is, és feladatukat ők oldották meg jobban. Csak éppen a góllövőcipőt hagyták el valahol. Nem is csoda, hogy a mérkőzés végén Szentmarjay mester hangulata nem volt éppen „ünnepi”. * Piricz és az egri Kovács „gyúrták" éppen egymást a szőnyegen, amikor Göndör István, az Országos Birkózó ,TB tagja elégedetten bólintott. — Jók az északi terület birkózói, különösen az alsóbb súlycsoportokban. Persze, kelet még előttük jár. ám a fejlődés itt is kétségtelen. Az elismerés láthatóan Jólr nőcn zártok, & fis torozotton verték vissza az erőtlen támadási kísérleteket. A hazai csatárok mindent középen akartak megoldani, mintegy elfelejtve, hogy a legutóbbi három gól szélről kiindult, ügyes akciók eredménye volt. A mérkőzés két pontját így is itthon tarthatták volna a Spartacus-jdtékosok, ha • Telenkó lövését nem n kapufa menti, illetve Szepesi, Dutkievics és Kovács értékesíti nagy helyzeteit A 73. percben Márton belerúgott a földön fekvő Szepesibe, ezért a játékvezető kiállította a Bányász-játékost Jók: Suszterics, Lengyel, Szűcs, Toronyi. Nagy tömegversenyre kerül sor a Csanyik-völgybcn április 1-én, délután 15 óraesett az északi szakembereknek, Filácz Gyula bácsiból mégis kikívánkozott a megjegyzés. — Majd meglátjuk a vidék-bajnokságonl Hát igen. Bizonyítani a magasabb szintű versenyen kell! * — A rosszul sikerült rajt és a szegedi vereség ellenére sem vagyok elkeseredve — hangoztatta Szlovák Aurél, az MVSC edzője —. mert most már játékot is láttam a lányoktól, s főleg az edzés- látogatottságban van lényeges javulás. Ez pedig biztató a jövő szempontjából. A szemlélet így helyes, mert két vereség még nem a világ, meg aztán „holnap is nap lesz...!” — Monostori — Tiszaszederkény, 1000 néző. Vezette: Sándor. TMTK: Dohány (7) — Breuer (7), Németh (8), Kecs- kó (7), Homródi (7), Tóth (8), Kiss (5), Haisz (8), Széles (8), Bodzsár (7), Frits (7). Edző: Bán Nándor. MVSC: Gulyás (6) — Hernádi (6), Takács (7), István (7), Szendrei (7), Molnár (6), Jónás (4) (Simonyi 5), Marosi (6), Krompaszki (6), Kiss (7), Buczkó (6). Edző: Szentmarjay Tibor. A pályán keresztbe fújó viharos erejű szél erősen bekor. Ekkor rendezik meg Miskolc város mezei futó bajnokságát. Novák Pál, c városi atlétikai szövetség elnöke így nyilatkozott az előkészületekről; — Azért tettük a versenyt az országos bajnokság utáni időpontra, hogy kedvezőbb időjárási viszonyok között j kerülhessen sorra. — Nemcsak a győztesek és az első helyezettek részére írtunk ki dijakat, hanem külön serleggel jutalmazzuk az általános és a középfokú iskolák női és férfi együtteseit. Négy szép serleggel jutalmazzuk a legtöbb pontot szerző fiú- és leánycsapatokat, külön az általános, külön a középiskolás csoportokban. Figyelembe véve a várható nagy érdeklődést, legalább 1000 indulóra számítunk. — Április 3-án a hagyományos felszabadulási váltó futóversenyt rendezzük meg a szokásos útvonalon. Beérkezés után a csapatok megkoszorúzzák a szovjet hősök emlékművét. A városi szövetség ezekkel zárja tavaszi versenysorozatát. Nemei, Péter kialakulását A mérkőzés nagy részében a Tisza (előli partvonal mentén folyt a küzdelem. A csapatok tagjai — érthetetlenül — a magas labdákat a hosszú, lőtt átadásokat erőltették, így meglehetősen „egyoldalú” volt a játék. Ebből vezetést is szereztek a hazaiak. A 12. pereljen István röviden mentett a labda Széles elé pattant, s a csatár nagy erővel a bal sarokba lőtt 1:0. A 25. percben Kiss egyéni akció után egyenlített (1:1), ám 5 perccel később újra a hazaiak vezettek. Szabadrúgás után Széles 18 méterről, hagy erővel a felső lécre lőtt, s a visz- j szapattanó labda Gulyás há- | tárói vágódott a gólvonalon I túlra. 2:1. Két perc múlva Frits találta el éles szögből a felső kapufát A 42. percben Breuer beadását Takács Bödzsár elé fejelte, s a csatár nem hibázott 3:1. Egy perc múlva nagy kavarodás támadt Gulyás kapuja előtt, s Bodzsár újra a hálóba talált 4:1. Szünet után teljesen megváltozott a játék képe. A hazaiak láthatólag az eredmény tartására törekedtek, s az MVSC végigtámadta a félidőt. Ebben a játékrészben gyakran adódtak gólszerzési lehetőségeik, ám a miskolci csatárok egyszer sem találtak a hálóba, s az eredmény nem változott, A küzdelmes mérkőzésen Németh, Tóth, Haisz. Széles, illetve Takács és Kiss nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Monostori Gyűl» Mi DL, Északi csoport: x. k. Vegyész 2 3 — — 9* * 2. TMTK 3 3 — — 8:3 f 3. Volán SC 3 2 I — 7:2 5 4. Izzó 3 2 I — 1Ü 5 5. K. KFSE 3 2-— I 3:2 4 $. Ikarus 3 1 í 1 4:3 3 S.-újhely 3 1 1 1 4:3 3 S. Esztergom <? I — 2 5:5 2 KELTEN 3 1 —2 3:3 2 10. Kistcrenye 3 — 2 1Í3Í il* Nagybátony 3 — n l St* 2 SKSE 3 — •* 1^2 13. Miskolc S 1 — 2 2r€ 2 14. Nyíregyháza 3 — 2 1 6:4 3 15. Borsodi B. 2 — I 2131 1C. BEAC 3 — l x a Jók: Varga, Lipcsei, Lázár. Védelmi hibákból... Öltözőkben — pá A kosárlabda rangadó szüAtlétáink mozgalmas hete MediW íöfién^ obi ól Diósgyőr—Tatabánya 1:1 (0:0)