Észak-Magyarország, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-30 / 100. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 Csütörtök, 1970. április 30. A Szerencsi Cukorgyár ÉMtoor is a szála nub iára Az új vidéki szíÉázi hálózat tervéről Szerdán a Művelődésügyi Minisztériumban dr. Malo- nyai Dezső, a színházművé­szeti főosztály vezetője tájé­koztatta a sajtó képviselőit azokról a tervekről, amelye­ket a minisztérium az MSZMP Központi Bizottságá­nak egy korábbi határo­zata alapján, a vidéki színházi élet színvonala hatékonyságának fokozására kidolgozott, s amely a vidéki színházi hálózat konstrukciós változtatását teszi szükséges­sé. A tervek szerint — ame­lyeknek elemző méltatására később térünk vissza —■ a meglevő színházak közül né­gyet (köztük a Miskolci Nem­zeti Színházat) sajátos városi feladattal a nagy színházak csoportjába sorolnak, négy más színházból pedig körzeti színházakat alakítanak ki. A hálózati rendszer átszervezé­sének alapvető célja, hogy ha kevesebb helyen is, de több emberhez jusson el jobb, magasabb szintű előadás. Tegnap, szerdán délután ülést tartott Miskolcon a Hazafias Népfront Borsod megyei elnöksége. A tanács­kozáson többek között meg­vitatták a békemozgalom idei feladatait, s elfogadták a nemzetközi és békemozgalmi társadalmi bizottság munka- programját. Az erről szóló írásos javaslatot Bartha I>ászló, a HNF megyei tit­kárságának munkatársa, az MSZBT megyei titkára ter­jesztette az elnökség elé. A VII. magyar békekong- resszus irányelveinek szélie­mében, s a jubileumi évfor­dulókra való emlékezés je­gyében végzik majd Idei te­vékenységüket a békemozga­lom aktivistái. A már jól bevált, hagyományos módsze­reken kívül további haté­kony, változatos eszközökkel kívánja majd ismertetni a társadalmi bizottság társa­A Magyar Cukoripar sze­rencsi cukorgyára ismét el­nyerte a kitüntető élüzem címet. Ezzel egyidőben, több éves versenyvállalásainak teljesítésével harmadszor is megkapta a szocialista mun­ka gyára kitüntetést. Tegnap, április 29-én dél­után dr. Vigh Albert, a Ma­gyar Cukoripar igazgató fő­mérnöke adta át az élüzem- és a szocialista munka gyá­ra kitüntetést dr. Szemere Endre igazgatónak. A me­gyei és a járási pártbizott­ság nevében Nagy Zoltán, az MSZMP Borsod megyei Bi­zottságának helyettes osz­Elmúlt évi kiemelkedő munkája elismeréseként a Sá­rospatak és Vidéke Általános dalműnk valamennyi rétege körében a jelenlegi nemzet­közi helyzet összefüggéseit, azok jelentőségét. Az agitációs munka továb­bi javítására és színvonala­sabbá tételére a társadalmi bizottságon belül négy mun­kacsoport alakul. A béke­kongresszus állásfoglalásának megvalósításával; az európai biztonság kérdéseivel és a fa­sizmus felett aratott győze­lem jelentőségével foglalko­zik majd egy-egy munkabi­zottság. A vietnami szolida­ritás, valamint a népek kö­zötti barátság ápolása a har­madik, illetve a negyedik munkacsoport témaköre. Az elnökség ezután jóvá­hagyta a társadalmi bizott­ságok 1970-es munkatervét, amelyet Hegyi Imre, a nép­front megyei titkára terjesz­tett az ülés elé. tályvezetője köszöntötte a gyár ünneplő dolgozóit. Az elnökségben helyet foglalt Imri Gyula, a Szerencsi já­rási Pártbizottság első titká­ra, országgyűlési képviselő, Erdélyi Sándorné ország- gyűlési képviselő, Tóth Já­nos iparági szb-titkár. Kádár Sándor, az SZMT osztályve­zetője. Az ünnepségen nyolcvanan kaptak kiváló dolgozó okle­velet, ötvenkilencen törzs- gárda-jelvényt, s 8 éves te­vékenységük jutalmaként 6 szocialista brigádnak adtak át aranyplakettet, illetve aranykoszorús jelvényt. Fogyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet is elnyerte a kiváló szövetkezet címet. Ebből az alkalomból tegnap, április 29-én este Sárospatakon, a történelmi patinájú Boros­tyán-szállóban ünnepségre került sor. Az ünnepségen megjelent Majoros László, a megyei pártbizottság osztály­vezetőhelyettese. dr. Németh Pál, a Sátoraljaújhelyi járási Pártbizottság első titkára, Bujdos János, a Sárospataki városi Pártbizottság titkára, Majoros László, a Sátoralja­újhelyi járási Tanács vb-el- nöke, Csege Géza, a MÉSZÖV elnöke, Gelb Miklós, a KPVDSZ megyei bizottságá­nak titkára, valamint a járás és a város számos más veze­tője. A megjelenteket Joősz György, a szakszervezeti bi­zottság elnöke köszöntötte, majd Kovács Barna, a kitün­tetett szövetkezet elnöke szá­molt be a Sárospatak és Vi­déke ÁFÉSZ országosan is elismerésre méltó gazdasági eredményeiről. Kovács Barna beszámoló­ja után a MÉSZÖV nevében Csege Géza adta át ja kiváló szövetkezet cím viselésére jo­gosító díszes oklevelet, vala­mint a kiváló dolgozó jelvé­nyeket, az arra érdemes szö­vetkezeti alkalmazottaknak. A békemozgalom idei feladatairól tanácskozott a népfront megyei elnöksége 4 sárospataki ÁFÉSZ is kiváló szövetkezet lett Lehoczky Alfréd: vége 12. A Duce végzete Mussolini, a „Salói Köztár­saság" élén csak látszólagos hatalommal rendelkezett. A tényleges hatalom a terüle­ten levő német parancsnok­ság kezében volt. Hitler szá­mára a látszat fenntartása elsőrendű politikai-morális jelentőséggel bírt Mussolini most minden idejét a pózo­lással tölthette. Tényleges feladata nem igen volt. Észak-Olaszországban 1915 tavaszán a fasiszta hadvezetés 22 német és 5 olasz hadosz­tállyal rendelkezett. Közülük tizennyolc az arcvonalban tartózkodott, három a parti­zánokkal harcolt (Venezia, Verona és Ferrara körzeté­ben). hat pedig a liguri had­seregben Franciaország felől védett. A szövetségesek 23 hadosztállyal rendelkeztek, de lövegben 3-szoros, harckocsi­ban 15-szörös, repülőgépben pedig majd tízszeres volt a fölényük. A szövetségesek oldalán lengyel és csehszlo­vák önkéntes egységek is harcoltak. Az észak-olaszországi front-^ szakaszon április 5-én kezd­ték meg az új támadást Az olaszországi harcokban mind nagyobb szerep jutott a partizánoknak. A kommu­nista párt április 10-én adta ki a „16. felkelési utasítást”, mely a hazafiakat „utolsó ostromra’’ szólította fel. A szövetségesek április 19- én élérték a partizánok által már felszabadított Bolognát. 20-án a németek megkezdték a Pó folyó völgyének kiürí­tését. Április végén általá­nossá válik a felkelés Észak- Olaszországban. Április 24-én új tárgyalá­sok kezdődtek Svájcban, s a német parancsnokság közöl­te, hogy az angol—amerikai csapatok előtt készek letenni a fegyvert, de az olasz parti­zánok előtt nem. A Duce kísérletezik A hadműveletek ily alaku­lása közben április 17-én Mussolini váratlanul Milánó­ba utazott. Schuster bíboro­son keresztül felvette az érintkezést a Nemzeti Fel­szabadító Bizottsággal (CLN). Mussolini kijelentette, hogy kész feloszlatni a „köztársa­sági” hadsereget és milíciát, mí.g ő a Valtellina-völgybe megy. A bíboros feltette a kér­dést: — Ez azt jelenti, hogy ön a hegyek között folytatni akarja a harcot? — Csak egy ideig — felel­te Mussolini. — Utána meg­adom magam.. A Du'ce időt akart nyerni. Már napokkal előbb Svájc­ba küldte fiát, Vittoriót, hogy a luganói amerikai konzullal tárgyaljon. Mussolini az iránt puhatolódzott. hogy milyen módon kaphatna menedékjo­got Svájcban. Vittorio április 25-én nem­leges válasszal tért vissza. A konzul nem garantálta Mus­solini sértetlenségét. Még aznap este 6 órakor Mussolini találkozott Cadoma tábornokkal, a partizán had­sereg parancsnokával és a CLN két másik képviselőjé­vel. Cadoma feltétel nélkül ka­pitulációt követelt. A tárgyaláson jelen levő Graziam tábornok, Mussoli­ni „hadügyminisztere”, dagá- lyos frázisokban fakadt ki: — Ez árulást jelentene Né­metországgal szemben... A meglepetés leírhatatlan volt, amikor közölték a tá­bornokkal: a németek már maguk is teljes kapituláció­ról tárgyalnak. Mussolini dü­hösen kiáltott fel: — A németek elárultak minket! A „saloi kormány” feje kérte, hogy az ülést függesz- szék fel, s egy óra múlva végleges választ ad. Mussolini a németek lépé­sétől rosszat sejtett: attól félt. hogy háta mögött megegyez­nek, s ő csapdába kerül. Sietve elhagyja a bíboros! palotát, s a sötétség leple alatt megszökött. Legmegbíz­hatóbb embereivel Comóba megy. Ide rendeltek három­ezer „feketeingest”, akik a Duce mellett híven kitartot­tak. Comó csak egy ugrásnyira van a svájci határtól. Mussolini nem tudta, hogy ezen a napon általános felke­lés tört ki Észak-Olaszország­ban. Titokzatos menetoszlop Április 27-én a lukéit kö­zött borús volt a reggel. Erő|S szél fújt. Comótól észak­ra — festői tájak között — kanyarog az út, a tó partján. A kitüntetések az egész megyének szólnak 0p. Lévárdi Ferenc nehézipari miniszter interjúja az Észak-Magyar or szagnak A Leninvarosban tartózko­dó dr. Lévárdi Ferenc nehéz­ipari miniszter a TVK-ban rendezett ünnepség után vá­laszolt az Észak-Magyaror- szág munkatársának kérdé­seire. Észak-Magyarországi — Milyen benyomásokat szerzett miniszter elvtárs a TVK-ban? Dr. Lévárdi Ferenc: —- A nap folyamán alkalmam volt Huszár Andor igazgató elv­társsal meglátogatni vala-r mennyi gyáregységet. Ami nagyon imponáló volt: a szer­vezettség, a fegyelem. Nem véletlen, hogy elnyerték a magas kitüntetést. Észak-Magyarország: — Milyen jövőt szánnak a Tiszai Vegyikombinátnak? Dr. Lévárdi Ferenc: — Ami a jövőt Illeti, nagy fejlődés vár a kombinátra és Lenin­Fennállása alatt három al­kalommal nyerte el az MT— SZOT vörös vándorzászlaját a Tiszai Erőmű Vállalat, Négy élüzem-kitüntetés dí­szíti az üzem bejáratának homlokzatát, egy elismerő ok­levelet őriznek, s mindezek mellé most megkapták a ki­váló vállalat kitüntető címet is. A bensőséges hangulatú ünnepségre tegnap került sor a leninvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központ- ® ban. A vendégek között je­len volt Kovács Sándor, a megyei pártbizottság osztály- vezetője, lAczai Szabó Tibor, a Nehézipari Minisztérium főosztályvezetője. Ünnepi be­szédet Zagyvái Béla, a vál­lalat igazgatója mondott, majd Láczai Szabó Tibor ad­ta át a megtisztelő kitünte­tést. Ez alkalomból a vállalat dolgozói közül ötvenötén kapták meg á kiváló dolgozó Az űt mentén Ids falucskák: Musso. Dongo, majd Germa- sino. A körzet — egészen a Pon­te del Passoig — az 52. „Ga­ribaldi" partizánbrigád ellen­őrzése alatt állt Hajnalban egy gépkocsi­oszlop közeledett Musso felé. Harmincnyolc, hitleristákkal megrakott teherkocsi. A me­net végén néhány olasz gép­kocsi. Néhány lövés után gz egyik kocsin fehér kendő jelent meg. A partízánbrigád parancs­noka (fedőnevén Pedró) a parancsnoki kocsihoz ment A német százados közölte: — Németországba mennek, s nem akarnak az olaszok el­len harctSlni. Elvárják, hogy a CLN-nel kötött megállapo­dás alapján akadálytalanul átengedik őket. Pedro nem tudott ilyen megállapodásról. Azt java­solta tehát, hogy menjenek a parancsnokságra, hogy dön­tést hozzanak. Pedro a nyo­maték kedvéért hozzátette: — Önök fegyvereink tűzte- rében vannak, aknavetőink IS perc alatt megsemmisíthetik a konvojt. Pedro hallgatott az igaz­ságról, hogy a községben most csak 18 fős osztag volt, mert a többi Dongóba ment, a védelem megszervezésére. 0 ... A százados óráit múlva sem tért vissza. A hátsó kocsiban levő olasz fasiszták különösen ide­geskedtek. ' Nyugtalankodtak a többiek is. A százados csak délután ért vissza. A megállapodás szerint a német oszlop to­vábbmehetett, de az olaszo­kat ott kellett hagyniuk. Megállapodtak abban is, hoßy az okmányokat a következő városra. Itt épül a Barátság II. kőolajvezetékre telepíten­dő olajfinomító, a szénhidro­gén bázisra telepítendő, két­ezer megawattos erőmű és itt valósítjuk meg az olefin programot. Tehát három nagy beruházást bonyolítunk le egyidőben. Ez pedig azt je­lenti, hogy több száz szak­embert kell itt letelepíte- nünlc. Kormánybizottsági szinten döntjük majd el, ho­gyan helyezzük el őket, ho­gyan biztosítunk részükre lakást stb. Mindezt a hármas beruházási programmal együtt valósítjuk meg. Észak-Magyarország: — Milyen benyomásokat szerzett miniszter elvtárs Leninvarosban ? Dr. Lévárdi Ferenc: — Most örülök igazán, hogy a TVK-t ide telepítették, és az új város helyét is itt vá­kitüntetést, öten részesültek miniszteri kitüntetésben, és a legjobb teljesítményt elérők között több mint 210 ezer fo­rint pénzjutalmat osztottak ki. Az ünnepség fénypontja volt, amikor Zagyvái Béla igazgató kilenc fiatal házas­párnak átadta az új lakás kulcsát, amelybe még az idén beköltözhetnek. lasztották meg. Az előbb em­lítet *m, milyen beruházások­ra szántuk el magunkat, Az új üzemek kiszolgálásá­hoz 40—50 ezer lakosú városra lesz szükség. Le- nlnvűrosra, erre a gyö­nyörű szép kisvárosra tehát ez a jövő vár. Ma még kis­város. De hamarosan nagy­város lesz. Észak-Magyarország: — Tudomásunk szerint a mi­nisztériumi tárca négy vörös vdndorzászlót kapott. Ebből hármat a Borsodi megyei vállalatok hoztak el. Ezek a következők: Borsodi Szénbá­nyák Vállalat, Tiszai Vegyi­kombinát és az Északma­gyarországi Áramszolgáltató Vállalat. Hogyan értékeli ezt a teljesítményt miniszter elvtárs? Dr. Lévárdi Ferenc: ~ Nagyszerű teljesítmény. Meg kell mondanom, nem volt eb­ben semmi részrehajlás. A számok, a pontozás eredmé­nyei beszéltek és győztek meg bennünket. A Borsod megyei vállalatok nagyszerű eredményeket értek el, éppen ezért ezek a kitüntetések az egész megyének szólnak. Ügy Is mondhatnám, győztek a jobbak. Ahol személyesen jelen voltam, ott is elmond­tam, s itt is azt mondhatom: ehhez igazán gratulálok! Észak-Magyarország: — A vállalatok dolgozói ne­vében is köszönjük! O. M, Vezérigazgatói elismerés 16 munkát végeztek a miskolci Gömöri pályaudvar dolgozói Bensőséges ünnepély szín­helye volt tegnap, április 29- én, szerdán délután a vas­községben, Dongóban ellen-* őrzik majd. A nép ítélete A német százados javasla­tára Mussolini az egyik né­met kocsira szállt át. A két falu között német katonakö­penybe bújt. Dongóban az egyik olasz páncélautó ki akart törni a gyűrűből, de egy gránáttal megállították. Pavolini mi­niszter és még két társa ki­ugrott a kocsiból, és a tó felé futottak. Gyorsan elfogták őket. Az okmányok ellenőrzésé­nél az egyik helybeli parti­zán — egy cipész — megrán­totta a politikai biztos ka­bátját: — Te, az ott, a Hájas! Rövid tanácskozás. Az őr­séget megerősítik a kocsi kö­rül, s így kezdik meg az iga­zoltatást. Már csak egy sze­mély volt hátra: a kocsi- szekrény aljában „részegen”, szemére húzott sapkában „aludt” valaki. A németek igyekeztek elterelni róla a figyelmet. Nem így a politikai biz­tos. Határozott mozdulattal felrántotta a kocsi aljából a félelemtől szinte megbénult Mussolinit, s olaszul szólalt meg: — Az olasz nép nevében letartóztatom! 1945. április 28-án az olasz hazafiak Mussolinit és tizen­hat miniszterét, valamint a szeretőjét, Clara Petaccit ki­végezték. A hullákat Milánóban, a Piazza Lorettón — ott, ahol 1944. augusztus 10-én a fa­siszták 15 lemészárolt hazafi holttestét közszemlére tettek ki —, fejjel lefelé felakasz­tották. Az olasz nép akarata be­teljesedett. .. (Következik: Esküvő és végrendelet.) utasok miskolci Vörösmarty Művelődési Otthona. A Gö- möri pályaudvar kollektívá­ja — I960, évi feladatainak sikeres teljesítésével — el­nyerte a MÁV vezérigazga­tójának elismerő oklevelei Sánta János, a Gömöri pá lyaudvar szakszervezeti bi zottságanak titkára nyitott, meg az ünnepélyt. Köszön­tötte a kitüntetett kollektí­vát és a megjelent vendé­geket, köztük a megyei és a Miskolci városi Pártbizottság, valamint a vasutas-szakszer­vezet területi bizottságának képviselőit. Az elmúlt esztendő ered­ményeiről Lévay Imre MÁV- főintéző, a Gömöri pályaud­var állomásfőnöke tett jelen­tést Zsiga Lajosnak, a MÁV miskolci Igazgatósága he­lyettes vezetőjének. Elmon­dotta, hogy a sokszor rend­kívül nehéz körülmények — többek között a bocsiellátás zavarai — ellenére a pálya­udvar dolgozói teljesítették, illetve túlteljesítették felada­taikat. Ünnepi beszédet Zsiga La­jos, a miskolci MÁV Igazga­tóságának helyettes vezetője mondott. Méltatta az állomás kollektívájának a jubileumi szocialista munkaversenyben elért eredményeit. Megkö­szönte valamennyi dolgozó jó munkáját, s kérte az állomás dolgozóit: a jövőben is töre­kedjenek hasonló eredmé­nyek elérésére. Ezután Mak­kal László, a MÁV miskolci pártbizottságának titkára, a megyei, a városi és a vasutas pártszervek. valamint a szakszervezet és a KTSZ ne­vében köszöntötte a kitünte­tett kollektívát. Méltatta a vasutasok helytállását, s hangsúlyozta: az elért ered­ményekre csak egy minden szempontból egységes, szer­vezett, becsületesen dolgozó kollektíva lehetett képes. Zsiga Lajos átadta az áll" más dolgozóinak a vezérigaz­gatói elismerést jelképe/>■ oklevelet, majd kitüntetés. 1- és jutalmak átadására kerüli I sor. A kilencedik kitüntetés

Next

/
Thumbnails
Contents