Észak-Magyarország, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-29 / 99. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 Szerda, Í970. április 29, íziésneve'ésért: jeles A sárospataki Bodrog-együttes kitüntetése A megyei tanács emlékpiaketteí tüntette ki a felszabadulás óta eltelt negyedszázadban a szocialista kultúrát legállhataiosabban szolgáló műkedvelő művészeti együtteseket. Megyénk öt legjobbja között ott van a Sárospataki ÁFÉSZ Bodrog-együítese is. A kitüntető plakettet az együttes klubestjén adta át Laczkó József, a megyei tanács képviselője. Lett volna alkalom nagyobb nyilvánosság előtt fitogtatni a méltán kiérdemelt elismerést, hiszen a klubestet kétórás műsor előzte meg a városi művelődési ház színpadán. Az együttes rokonszenves szerénységgel elkerülte még a látszatát is annak, mintha önnön dicsőségében kívánna sütkérezni. Aminthogy nem kapatta el ezt, az egy ügy önkéntes szolgálatába szegődött, kis közösséget az elmúlt évben elnyert Kiváló együttes cím sem, a legrangosabb kitüntetés, amelyet amatőr művészeti társulat kaphat. Hogy mennyire az ügy a meghatározó a közösség életében. arra bizonyíték: okkal hivatkoznak a tagok az együttes immár 16. éve megszakítás nélkül folytatott eredményes működésére, pedig a jelenlegi táncosok többsége nagyon fiatal, alig több mint egy éve kapcsolódott a munkába. A művészeti vezető kezdettől fogva Sipos György, tanítóképző intézeti tanár, koreográfus. ö néptáncművészetünk legmarkánsabb egyéniségének, Molnár Istvánnak volt a tanítványa. Tőle tanulta meg, s érvényesíti tánc- pedagógusi munkájában a következetességet, a „tiszta forrás” tiszteletét, az eredeti néptáncmotívumokhoz való ragaszkodást. Ezt értékelik a szakértők az együttes teljesítményében — idehaza, s külföldön egyaránt. Egy év alatt 28 alkalommal léptek színpadra a táncosok. Szerényen számolva is, legalább 25 ezer nézővel kedvel- tették meg néptáncművésze- tünket. Két hosszabb külföldi útjukon kilenc alkalommal léptek fel: az NDK-ban a tavaly őszi nemzeti ünnepségsorozaton hatszor, az idén januárban pedig Bécsben, nemzetközi gálaműsorokban háromszor szerepeltek. S nemcsak a színpadon, hanem „műsoron kívül” is példás magatartásukkal váltak mindenütt népszerűvé. — örülünk, hogy amikor azzal szolgálhattunk a leghasznosabban. külföldön is népszerűsíteni tudtuk hazai művészetünket, de annak méginkább. hogy itthon mind szélesebb körben tudunk hatni — fogalmazza meg Sipos György, törekvéseik lényegét. — Valljuk, és tőlünk telhetőén bizonyítjuk, hogy a műkedvelő művészeti mozgalomnak a szocialista közművelés rendszerében fontos személyiségformáló, ízlésnevelő szerepe van. Ezért igyekszünk különös gondot fordíMegjutalmazták a Riadó „társulatát“ A Miskolci Nemzeti Színház Játékszínjét újabb szép elismerés érte. A Művelődés- ügyi Minisztériumban április 27-én dr. Simó Jenő, a művelődésügyi miniszter helyettese fogadta azoknak a színházaknak a vezetőit, akik sikerrel képviselték a magyar színházművészetet a különböző külföldi fesztiválokon, vendégszerepléseken. A Nemzeti Színház, a József Attila Színház, a Thália stúdiószínpada mellett a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínjét jutalmazták meg. Mint ismeretes, a Riadóval — az évad kétségtelenül legnagyobb visszhangot kiváltott bemutatójával — Jugoszláviában vendégszerepeitek a miskolci színészek. A Riadó színészei és technikai személyzete nevében Sarlós Gábor, a színház igazgatója, a darab rendezője vette át a jutalmat. 6 f 3 0 S 2 külföldi társasulazási ajánlatai: NAGYVÁRAD: 1 napos társasutazás Miskolcról, autóbusszá! Időpontja: május 26. Részvételi díj: kb. 190 Ft -f- költőpénz, Jelentkezési határidő: május 5. CSEH—LENGYEL KÖRŰT: 3 napos társasutazás Miskolcról, autóbusszal, teljes ellátással. Időpontja: június 1—3. Részvételi díj: kb. 620 Ft + költőpénz. Jelentkezési határidő: május 10, UNG VÁR—MUNKÁCS: 3 napos társasutazás Miskolcról, autóbusszal, teljes ellátással. Időpontja: május 29—31. Részvételi díj: kb. 850 Ft -|~ költőpénz. Jelentkezési határidő: május 5. NAGYVÁRAD—KOLOZSVÁR: 2 napos társasutazás Miskolcról autóbusszal, ellátással, Időpontja: május 18—19. Részvételi díj: kb. 500 Ft-j-költőpénz. Jelentkezési határidő: május 5. ÜDÜLÉS OPATIJÁBAN: 7 napos társasutazás Miskolcról autóbusszal, teljes ellátással. Időpontja: június 13—19. Részvételi díj: kb. 2350 Ft + költőpénz (júliusban kb. 2500 Ft, augusztusban kb. 2700 Ft). Jelentkezési határidő: május 3. KÖRUTAZÁS NÉGY ORSZÁGON ÁT: (Ausztria, Svájc, Olaszország, Jugoszlávia). 12 napos társasutazás autóbusszal, Budapestről. : látással. Időpontja: szeptember 2—13., szeptember 9—20. Részvételi díj: kb. 9980 Ft + költőpénz- jelen tkezési határidő: május 5. tani arra. hogy együttesünkbe minél több tanítóképzős hallgatót bevonjunk, akikre nemcsak a színpadon számítunk, hanem módot adunk nekik, hogy megismerkedjenek a művészeti együttes szervezési és pedagógiai problémáival is. s az így szerzett ismereteiket, tapasztalataikat majd jövendő munkaterületükön hasznosítsák — az iskolán kívül is továbbterjesz- szék a művészet szeretetét. s igényessé formálják a közízlést. —ez Elmarad a filmvita Korábban hírt adtunk, lapunkban arról, hogy a miskolci Kossuth mozi Hevesy Iván Filmklubjában a rendezők és a színészek részvételével vitat terveznek az ítéletről. Az érdekesnek ígérkező beszélgetésre ma, április 29-én este került volna sor. Sajnos, a baráti beszélgetést mégsem tarthatják most meg. A .filmmel ugyanis a szerzők indultak a IV. kőszegi ifjúsági filmfesztiválon, s így nem tudnak eljönni városunkba. Szekré- nyessi Lajos, a Kossuth mozi igazgatója azt a tájékoztatást adta. hogy a vitát egy később megállapítandó időpontban mégis megtartják majd. Kémia linyen, gyorsan Egy sikeres okf-afási ksséríefrő! Előzetesen már hírül adtuk, hogy az egri és a nyíregyházi tanárképző főiskolák kérésére megyénkben is több általános iskola bekapcsolódott abba az oktatási kísérletsorozatba, amelynek célja, hogy kipróbálja és kidolgozza a kémiatanításban alkalmazható legeredményesebb módszereket. Most, a kísérletsorozat befejezése után felkerestük Sárospatakon Szentpétery István megyei szakfelügyelőt, aki Irányította ezt a munkát, hogy tájékoztasson az elért eredményekről. — Korunk pedagógiájának általános problémája, hogyan tanítsuk meg a rohamosan növekvő ismeretanyagban a túlterhelés veszélye nélkül eligazodni a tanulókat — kezdi rögtön a lényeggel Szentpétery István. — A nyolcadikosok például heti 31 órát töltenek az iskolában. Ha otthon csak napi 1 órát tanulnak, úgy minden egyéb különfoglalkozás (úttőrő-ösz- szejövetel, énekkar, szakkör) nélkül is heti 37 óra az elfoglaltságuk. Ennél többel a 14 éves gyermeket nem is terhelhetjük. Az otthoni 1 órai tanulás azonban az átlagos képességű tanulónak nem elég arra, hogy elmé- lyülten felkészülhessen minden másnapi tantárgyból. Ezt bizonyítják a legfogósabbnak tartott természettudományi tárgyak átlagosztályzatai. A programozás lényege Ezért kézenfekvő az Igényes pedagógusok törekvése, hogy a gyermekekkel a tudnivalók javarészét már az iskolai tanítási órákon elsajátíttassák. Ezt a célt jól szolgálja a programozás néven ismert módszer. A tárgyak jellegéhez igazodó program a tananyagot köny- nyen áttekinthető logikai lépésekre bontja, biztosítja az összefüggések gyors felismerését, s gondoskodik az ön- ellenőrzés lehetőségéről Is. Az egymáshoz kapcsolódó feladatrészek önálló megoldása után a tanuló visszakeresheti a programlapról a várt választ, s ezzel meggyőződik munkája helyességéről, illetve kijavíthatja az esetleg elkövetett hibáit Ennek a módszernek a hagyományos iskolai gyakorlathoz képest az az előnye, hogy minden tanuló a saját tempója szerint haladhat, önálló tanulással már az órán elsajátíthatja a kívánt anyagot Önálló tanulás A sárospataki Zrínyi Ilona Általános Iskola VIII. b. osztályában 10 kémia órán nyomtatott program szerint dolgozták fel a tanulók a „Sók” című, összefüggő anyagrészt Az előző anyaghoz való kapcsolást szolgálta az első óra programlapjának kitöltése, amely olyan játékos elemeket is tartalmazott a tanulók figyelmének fel- frissítésére, mint például a szellemi totó. A következő fejezetek egy-egy új témával bővítették a tanulók ismereteit, késztették őket a sók tulajdonságainak önálló felderítésére, s végül a megismert tulajdonságok összesítésére. A programozott oktatás sikerét bizonyítja, hogy az így dolgozó osztályban a kísérlet előtti 2,54-ről 2,88-ra javult az átlag-osztályzat kémiából. A tanulók a korábban, hagyományos módszerekkel tanult anyagrészeket is logi- kusabban illesztették az új anyaghoz. Lényeges az értékelés szempontjából az is, hogy a programozási kísérletet szándékosan olyan osztályban folytatták, amelynek tanulói összetétele és tanulmányi eredménye nem jobb az országos átlagnál. Az itt szerzett tanulságok tehát Réti Láaxíóa Lenin és a map mnnlasmezgalnn: A könyv hiteles okmányok, dokumentumok alapján elemzi Leninnek a magyarországi munkásmozgalommal kapcsolatos állásfoglalásait, ösztönzéseit. Az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom győzelme után azért küzdött, hogy az események nálunk is a proletárforradalom irányába kanyarodjanak. A kapcsolatok 1919. március 21-e után léptek valóban intenzív szakaszukba. Ettől kezdve Lenin és Kun Béla között gyakran került sor üzenetváltásra. A magyar munkásmozgalom történetének becses dokumentuma Leninnek a magyar munkássághoz 1919 nyarán intézett üdvözlete. A magyar proletárdiktatúra vérbefojtása után Lenin a Kominternben és a magyar elvtársakkal folytatott közvetlen eszmecserékben újra meg újra visszatért a magyar kommtin gazdag tanulságaira. (Kossuth Könyvkiadó) nagy valószerűségi százalékkal általánosíthatók, másutt is hasonló módszer alkalmazására ösztönözhetnek. A tanár szerepe A programozott oktatással kapcsolatosan azonban sokan felvetik azt a kérdést: mi marad a pedagógus szerepe ennél a módszernél? A félreértések elkerülése érdekében nem lehet elégszer ismételni, hogy a tanár jelenlétét és aktív pedagógiai munkáját semmilyen módszer nem teszi fölöslegessé. Irányítóra, segítőre az iskolai tanulásnál mindig szükség lesz. A programozott oktatással Is csak akkor érhető el az optimális eredmény, ha a tanárnak az óra elején sikerül a soron következő anyagrész lényegét, kulcskérdéseit a tanulókkal érdemben megbeszélni, felkészíteni őket az önálló munkára. Az óra végén pedig a tanár összegező értékelése megerősíti a tanulók önbizalmát. A nyilvános elismerés, a sikerélmény arra készteti őket, hogy a következő órán is hasonló buzgalommal igyekezzenek minél jobb eredményt elérni önálló munkájukban. Berccz József hogy nehogy elcsússzon rajta. Mert nagyon mélyen, sajnálatos módon igaz: sokaknak csak az utolsó percben jut eszébe: mi is lesz, ha... Felrémlenek az elbliccelt napok, a trécseléssel, focizással eltöltött órák. Aki sok mindent kihagyott, az bizony könnyen kerül időzavarba. Túl sok az ismeretlen tananyag, a hiányos ismeret — s ezt az alatt a néhány nap «alatt, ami a felkészülésre áll, bizony már nehéz pótolni. Azok »Ihatnak csak nyugodtan, azok készülhetnek igazán felszabadultan a rövidesen elkövetkező erőpróbára, akik a középiskola négy esztendeje alatt becsületesen. készültek. Mert a rendszeresség, a tudatos munka mindig meghozza az eredményt. Bárhogyan is van — s bízunk abban, a többség lelkiismerete nyugodt — egy biztos: alaposan ki kell használni az utolsó napokat, jól kell beosztani idejüket. Elsősorban önmagukért. Ilyenkor sok-sok tanács elhangzik: rokonok, ismerősök, idősebb barátok adnak tanácsokat, mesélnek kedélyes, vagy rémisztő történeteket. Kinek-kinek milyen élménye fűződik a diákok „mumusához”, az érettségihez. Ám — s ezt bizony minden diáknak tudomásul kell vennie — a bizottság előtt nem az ismerős vizsgázik, hanem ö. S a mérleg nyelve aszerint billen, amit produkál. Nehéz napok előtt állnak középiskolás tizennyolc éveseink. S abban, hogy sikeresen helytálljanak, segíthetnek a szülők és a pedagógusok is. Megtanulni ugyan, nem tanulhatják meg helyet, tűk az anyagot De vigyázhatnak, segíthetnek helye3 időbeosztásukban. Mert bizony még a legjobbakkal is megesik, hogy a vizsgától való „félelmükben” túlhajtják magukat, minimálisra — olykor elégtelenre — csökkentik a pihenésre, a kikapcsolódásra szánt időt. S a túlfeszített tempó legtöbbször megbosszúlja magát Ebben a rövid ban álljon első helyen a tanulás. De ne éjszakázzanak, ne zárkózzanak be teljesen a négy fal közé. Iktassanak be a tanulásra szánt idő közé egy kis sétát, s ha csak egy mód van rá, este 10 után már tegyék le a könyvet. Az ő érdekük. Pihent aggyal jobban megy a tanulás... Cs, A. Lengyel nép- és iparművészei A Lengyel Kultúra és a leninvárosi Derkovits Gyula Művelődési Központ közös rendezésében tegnap, április 28-án nyitották meg a lengyel nép- és iparművészeti kiállítást Első ízben rendeznek a városban olyan kiállítást, amely valamelyik baráti nép gazdag népművészeti és iparművészeti történetét, múltját és jelenét ismerteti meg az érdeklődőkkel. A Lengyel Kultúra boltja segítségével megrendezett bemutatón ízelítőt kaphatnak a város lakói a lengyel népművészek legjobbjainak fa-, fém- és textil-alkotásaiból. Képet alkothatnak maguknak az ország művészetéről. Különösen érdel;esnek ígérkeznek a modem és a hagyományos törekvéseket egyesítő faliképek, a rézdombori- tású tárgyak. A művészi lak- berendezési tárgyak mellett jó néhány praktikus, a mindennapi életben is nélkülözhetetlen — s mégis művészi kivitelű — használati cikket is bemutatnak. A művelődési központ „nyitánynak” szánk» a Lengyel Kultúra bemutatkozását. Amennyiben a város lakói szívesen fogadják a kezdeményezést, úgy a jövőben folyamatosan bemutatják a többi baráti ország nép- és ipán. művészetét is. A kiállítást — amely május 9-ig tart nyitva — vásárral is egybekapcsolták. Területi szövetkezeti táiicverseiiv Mezifmestfen Ez év július 11-én, Pécsett rendezik meg a IX. országos szövetkezeti táncversenyt és fesztivált. Ezt megelőzően az országban négy területi döntőt tartanak. Az egyikre május 2-án, Mezőkövesden kerül sor, melyen Hajdú, Szabolcs, Nógrád, a Budapesti Kötő Htsz táncegyüttesei vesznek részt Borsod szövetkezeti iparát a mezőkövesdi Matyó együttes, valamint a miskolci szövetkezeti bizottság táncegyüttese képviseli. A területi táncversenyek legjobbjai mérik össze tudásukat az országos vetélkedőn, hogy elnyerjék az OKISZ elnökének vándorserlegét, az 5 ezer forintos fődíjjal. Még néhány nap, s középiskoláinkban ünnepi csengöszó jelzi: ismét sorsfordulóhoz érkeztek tizennyolc éves fiataljaink. Ki- nek-kinek az életében lezárul egy szakasz, a felhőtlen, gondtalan ifjúság kora. Az első nagy-nagy erőpróba, az érettségi után már lesznek olyanok, akik dolgozni mennek, akik katonának, s egy részük még tanulni fog. így, a megszépítő távlatból sokunknak már játszi könnyednek tűnik az akkor még félelmetes érettségi vizsga — a felnőtté válás útján az első lépés. Ám akár bevalljuk, akár nem, annak idején mi is — valameny- nyien izgultunk. Volt, aki azért, hogy nagyon-nagyon jól sikerüljön, ki meg azért, Érettségi ©!©tt