Észak-Magyarország, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-04 / 53. szám
ÉSZAK-MAGYÁRORSZAG 4 Szerda, 1970. március 4L Két érdekes film elé A napokban kerül a magyar premiermozík közönsége de két külföldi film: a jugoszláv Horoszkóp és a nyugatnémet, Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban. A két film között kevés azonossági, vagy rokonjegyet lehet felfedezni, legfeljebb alkotóiknak azt a törekvését, hogy egy-egy adott társadalmi jelenséget valami újszerű megközelítéssel próbálnak ábrázolni és a nézőtársadalom ítélőszékc elé állítani. A két film már jól ismert Európában. Szinte egymással párhuzamosan bukkantak fel az elmúlt évben több fesztiválon, szemlén mindenütt élénk figyelmet keltve. Igaz, e figyelem nem mindig azonos előjelű volt.. A Vadászjelenetek Alsó-Bajoror- szágban című például 1969. szeptemberében a pesarói nemzetközi " filmfesztivál egyik legkedvezőbben fogadott darabja volt. a Horoszkópról ugyanott nagyon megoszlottak a vélemények. Egyszerre került e két film 1969. októberében a magyar filmnézők elé is. Pécsett, s íme. a műsorosztás legfőbb irányítóinak akaratából a nagyközönség is egyszerre ismerheti meg e két alkotást. Horoszkóp Bora Draskovic filmje vitára, tiltakozásra ingerlőén kegyetlen alkotás. Annak ellenére, hogy Jugoszlávia messzi, eldugott hegyvidéki falvainak társadalmi élétét nem ismerhetjük teljesen, tiltakoznunk kell az ellen a rendezői szándék ellen, amely a film öt fiúszereplőjét, s különösképpen a Vida nevűt a társadalmi tespedtség áldozataiként szeretné elénk állítani. Tiltakozásra, vitára késztet az a koncepció, amely szerint öt munkabíró, de tétlen fiatalember semmittevése, majd garázdasága, otromba tréfasorozata, majd az egészet betetőző, meghökkentően visszataszító nemi erőTAVASZI— VÁSÁR ^OrofÉRT>-nál ífefcr. 23 -mcirc.K. Fényképezőgépek, mozigépek, filmek nagy árengedménnyel Felveszünk építőipari gépkezelőket, főldmunkagépészeket, kot- rőkezelőket ÉM-KPM képesítésnél — különleges Jogosítvánnyal rendelkező EM-KPH képesítésű autódaru-kezelőket, ácsokat, íves lánghegesztőket, gép- és motorszerelőket, villanyszerelőket, lakatosokat, kőműveseket, gépjármű- és dömpervezetöket, kubikosokat, építőipari és fúró segédmunkásokat budapesti és változó vidéki munkahelyre. Jelentkezés: Közmű- és Mélyépítő VáUalat, Budapest, VII., Wesselényi c. t. sz. Fűtőt állandó munkára (elveszünk. AMFORA-ÜVEGERT, Besenyői út IS. sz. szaktevése nem más, mint a fiatalok visszafojtott vágyainak kiélése, csaknem természetes tombolás a sivár környezetben. E fiatalok magatartását nem indokolhatja a környezet, s nem bocsátható meg életmódjuk, tettük akkor sem, ha a már említett Vida a film végére egy rendőr golyóitól találtán holtan lóg egy tovarobogó vonat ajtaján, mintegy a fiatalok „szabad” élete és a hatósági beavatkozás ütközésének véres szimbólumaként. Amikor a Horoszkópnak minden kockája vitára sarkall. el kell ismernünk a cselekmény hatásos felépítését, a film feszültségét, egyes részletek sikerültségét. A magyarországi fogadtatást nehéz előre kiszámítani. Nehéz azonban elhinnünk, hogy a magyar nézők jelentős hányada vita nélkül elfogadja a rendező teremtette világ megbocsátó, sőt sajnálatra Indítani akaró megjelenítését Vadászjclcncíek Alsó-Baj orországban A cím félrevezető, a vadászkalandok kedvelői csalódnak, de akik azt várják, hogy a film a társadalom életét új, meg új oldalról mutassa be. értékes élménnyel gazdagodhatnak. A mai nyugatnémet társadalomról sok filmet láthattunk már. Többségükben a „gazdasági csoda” kulisszái mögé tekintő, városi tárA tespedt falu unalmában, ki nem élt vágyaiktól tüzelve garázdává lett fiatalok kapcsán tapogatja a társadalmi valóságot a Horoszkóp. Egy ember üldözésével mutat rá egy másik társadalom félelmetes belső Indulataira a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországbaa Egyszerre mutatják be a két filmet. Mindkettő érdekes. A Horoszkóp mondandójával szembeni fenntartásunk ellenére is. Benedek Miklós sadalmi életet boncolgató, kritikai alapállásé alkotásokat. Peter Fleischmann első filmje, a Vadászjelenetek Al- só-Bajorországban egy -s 'ilM mikrovilágában tár'a fel, miként válhat az ember üldözött vaddá társai közölt, miként válik végül gyilkossá, hogy aztán indokolt legyen ellene a vadászat. Jómódú parasztgazdák és családtagjaik élnek együtt cselédjeikéi, s életüket durvaságok, vaskos tréfálkozások töltik ki. Amikor egy falubeli fiú hosz- szas távoliét után visszatér, s másfélének látszik, mint ők, szinte mindenki ellene fordul. A legkülönbözőbb okokkal teszik köznevet"ég tárgyává, majd veszedelmes szabónak tartják, ifjúság elleni bűntettel vádolják, szökésre késztetik. A rendező látszólag állás- foglalás nélkül tárja elénk a társadalmi képet rajzoló történetet: lássátok és Ítéljetek magatok! Lássátok a vastag, vörös tarkójú bajorokat, nézzétek meg mozdulataikat, amint disznót vágnak, amint a kiszolgáltatott cselédlányhoz nyúlnak, mennyire azonosak a huszonöt év előttiekkel. Nézzétek önteltségüket, durvaságukat, heccelődései- ket, s álláspontjukat: aki nem olyan mint mi, azt el kell pusztítani. És lássátok az örömtől csillogó szemeket, amikor a falu minden lakója fegyvert, vagy fütyköst ragadva, embervadászatra indulhat az erdőbej a szerencsétlen kiüldözött, gyilkosságba taszított fiú után. Művészi megfogalmazású figyelmeztetés ez, memento, hiszen amit a bajor falucskában láttunk, nagyon lekicsinyített társadalmi vetület- ben, azt azon a környéken már „eljátszották” világméretben. Lj magyar Mm készül Szép magyar komédia címmel Balassi Bálint hányatott, kalandos életéről forgat filmet Banovich Tamás rendező. A forgatókönyvet Garai Gábor írta. A színes, szélesvásznú film operatőrje Kende István. Balassi Bálintot Sztankay István alakítja, Dobó Krisztinát Széles Anna. Jelenet a filmből. A szocialista munkaiskoláért I Kiállítások, előadások a mezőkövesdi járásban A hagyományos pedagógiai napokon, a március 20- tól április 28-ig tartó rendezvénysorozaton egyrészt szeretnénk bemutatni a mezőkövesdi járásban: mit tettek azért, hogy az általános iskolák betöltsék szerepüket, valóban az életre neveljenek. A dokumentatív jellegű kiállításokon kívül előadásokon fogalmazzák meg azokat az Igényeket, feladatokat és követelményeket, amelyek a pedagógusokra és a társadalomra várnak a szocialista munkaiskola megvalósításában. A programsorozat március 20-án kezdődik meg egy politechnikai kiállítással a mezőkövesdi Járási művelődési központ nagytermében. Március 22-én dr. Oroszt András, Riese apraja-nagyja megmozdult Parádés fogaton érkeztek az öregek Hét határra szóló ünneplésben volt részük a ricsei idős embereknek. A járás vezetői azt mondják, hogy ehhez hasonló társadalmi megmozdulásra nemigen emlékeznek, pedig az öregek megbecsülésének, köszöntésének szép múltja van már ezen a vidéken. Nem túlzás azt mondani, hogy az elmúlt héten alig volt a községben olyan ember, aki valamilyen formában ne tett volna valamit az. idős korosztályért. Ahogy azt meghatott szavaival a 82 esztendőt megélt Deák Gy. Felsőfokú munkaügyi képzettséggel üzemgazdasági csoportvezetőt« mérlegképes könyvelői végzettségű belső ellenőrt és változó munkahelyre 2 kőművest felveszünk. B.-A.-Z. megyei Építő- anyagipari V., szem. cs., Győri-kapu 23. Károly Is kifejezte: sokáig emlékezetesek maradnak majd számukra az apró kis figyelmességek, a feléjük áradó szeretet és segíteni akarás megnyilvánulásai. Már a hét elején híre kelt a járásban, hogy Kiesén az öregek napközijének lakóit ünnepük, fgy aztán sok-sok dísztávirat futott be a baráti találkozók, előadások színhelyére. Talán a legszebb alkalom mégis a szombat esti záróünnepség volt. Ekkorra virágdíszbe öltözött a művelődési ház nagyterme, s nagyon sokan várták az ünnepeiteket. akik a tsz jóvoltából parádés fogatokon érkeztek. Az egy hétig tartó rendezvénysorozat befejezése alkalmából eljöttek az idős ricsei emberek közé a járás vezetői, s a helybeli párt-, állami és társadalmi szervek képviselői is. Meleg szavakkal üdvözölte és köszöntötte a megjelent öregeket dr. Németh Pál, a járási pártbizottság első titkára. Ez alkalommal jutalmazta meg az idős, ám még a tsz- ben sok-sok órát dolgozó embereket — szám szerint harmincat — a termelőszövetkezet. És Kiesén nemcsak egy-egy ilyen alkalommal törődnek a hatvan-, hetvenéves, vagy a még idősebb emberek gondjaival, bajaival. Ezt is elmondotta ezen az estén az öregek 8? "•’‘•’n- dős szószólója. gy. k. 1970. Vll. 20-31: Borsodi nyári egyetem PÉCS-NAGYPOSTA VÖLGY* MÜANYAGÜZEMET A SÁSDI ÁFÉSZ-TÖL A DÉLPESTI ÁFÉSZ VETTE AT. FOLIA HAJTATÖnAZAK ÉS FÖLIAPONYVÁK 420 cm széles, egybehúzott fóliáből, a kívánt méretre i 1970-ben hatodszor rendezik meg Miskolcon a borsodi nyári egyetemet. Okulva az. elmúlt év szervezési hibáiból, az idén sokkal korábban és körültekintőbben kezdődött meg az előkészítő munka. A napokban elhagyta a nyomdát a tavalyinál szebb kivitelű, érdekesebb, több nyelven készült tájékoztató prospektus: hamarosan megkezdik szétküldéséi A nyári egyetem \ titkársága ezúttal — megyénk lengyelországi és NDK-beli, hagyományos látogatóin kívül — megpróbálkozik a jugoszláviai és a romániai magyarság figyelmének felkeltésével is. A július 20-án kezdődő 12 napos program „hallgatói” elsősorban Miskolc és Borsod megye történetével, természeti és gazdaságföldrajzával, műszaki és tudományos létesítményeivel, kultúrájával ismerkednek majd. Megtekintenek kiállításokat, múzeumokat, ellátogatnak hangversenyekre, folklórbemutatókra, s a legszebb kirándulóhelyekre. Ezenkívül felkeresik Eger, Debrecen és a Hortobágy nevezetességeit is. A gazdag programhoz képest nem magas a részvételi díj; 1980 forint. A jelentkezési határidő: 1970. május 10-c. Természetesen a rendezők szeretettel várják szőkébb hazánk, megyénk, városunk lakóit is. az Országos Pedagógiai Intézet főmunkatársa tart előadást, s ugyanezen a napon tart vitaindító előadást Fir- kó János, főiskolai adjunktus is. Témája: A gyakorlati oktatás didaktikai koncepciójának hatása a közismereti tárgyakban érvényesülő munkára nevelésre. A bonyolult cím mögött az a követelmény van, hogy a különböző tantárgyakban — hasonlóan a gyakorlati foglalkozásokhoz. — tudatos, aktív munkára kell ösztönözni a tanulókat Érdekes színfoltja lesz a programnak az óvodai báb- kiállítás, amelyet március 27-én nyitnak meg. A kiállítást bábjáték-bemutatóval kapcsolják össze, és a bábjáték jelentőségéről tartanak előadást az óvónők részére. Az V. nevelésügyi kongresz- szus szellemében e program elsősorban a gyermekek érzelmi neveléséhez kíván segítséget nyújtani. Április 7-t51 14-ig a fel- szabadulás emlékére készített gyermekmunkákból rendeznek kiállítást a mezőkövesdi úttörőházban. A kiállítást, amely az általános iskolás gyermekek alkotó fantáziáját és munkakedvét reprezentálja, a hazafiságra neveléssel kapcsolják össze. Két érdekes előadás is elhangzik majd április 7-én. Nagy Ildikó megyei szakfelügyelő Szocialista hazafiságra nevelés a rajztanításban, Bodó László, az OPI munkatársa pedig A honvédelmi nevelés mai rendszere fejlődő társadalmunk igénye címmel tart előadást. A pedagógiai rendezvény- sorozat két rangos előadására kerül sor április 22-én' és 28-án. Előbb dr. Kiss Árpád.. az OPI didaktikai tanszékének vezetője tart tájékoztatót a szocialista munkaiskola korszerű módszertanáról, majd a pedagógiai napon utolsó eseményeként a járás kommunista pedagógusai tanácskoznak a közoktatási re- form adta feladatokról. A mezőkövesdi járásban nehéz, de igen szép témát választottak a pedagógiai napok megvitatandó témájául. Ahhoz, hogy általános iskoláink szocialista munkaiskolák legyenek, még nagyon sokat kell tenni. De szükség- szerű, hogy időnként ellenőrizzük: mit tettünk már eddig, és mit kell még tennünk érte. Cs. A. Megjelent a Béke és Szocializmus legújabb száma A februári számban közzé tett cikkek többsége a nemzetközi jelentőségű esemény, a Lenin-centenáríum jegyében íródott. Az elmúlt év novemberében Prágában nagy érdeklődésre számot tartó elméleti konferenciát rendezett a folyóirat A leninizmus és korunk témakörből. A világ kommunista és munkáspártjainak illusztris vezetői és teoretikusai közül harminchármán szólaltak fel. Az előadások rövidített szövegét közli a folyóirat februári és márciusi száma. Ezúttal B. Ponomarjov a szovjet, Tim Buck a kanadai, Alvaro Vas- quez a kolumbiai, Werner Lambcrz a német (NDK), Hyman Lumer az amerikai, Chinmokan Schavavis az indiai. Julio Laborde az argentin, Albert Buchmann a németországi (NSZK), Jan Szydlak a lengyel. Luciano Gruppi az olasz, Ib Nörlund a dán és Jean Buries a Francia Kommunista Párt nevében világítja meg sokoldalúan azt a központi gondolatot, hogy a korunk által fölvetett elméleti és gyakorin li problémák csak a leninizmus jegyében oldhatók meg. Elmúlt havi számában a folyóirat „lenini kérdőívet” bocsátott ki, amelyben felkérte olvasóit, írjak meg a lenini életművel kapcsolatos személyes élményeiket. A mi pártunk részéről Komócsin Zoltán elvtárs, a Politikai Bizottság tagja tett eleget a kérésnek. A Szovjetunióban, a kolhozparasztok nemrég lezajlóit harmadik kongresszusiról — amelyet Magyarországon is élénk érdeklődés, kísért — olvashatunk értékelést A lenini szövetkezeti terv realitása és perspektívái címmel. A kommunista és munkáspártok életéből című rovatban G. Napolitano elvtárs. az Olasz Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja elemzi a párt XII. kongresz- szusa utón kialakult helyzetet. a kommunisták feladatait a jelenlegi bonyolult belpolitikai viszonyok közöli. Hasonlóan sokoldalú beszámolót olvashatunk a Chilei Kommunista Párt XIV. kongresszusáról ./. Dickman- nak, a párt elnökének tollából.