Észak-Magyarország, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-28 / 50. szám
Favágóleves Megyénk szövetkezeti éttermei és kisvendéglői, amelyek évről évre felkészültebben elégítik ki nemcsak a liihz borsodi vállalat képviselői az üzemi véradás helyzetéről, feladatairól tanácskoztak Munkaértekezlet és tapasztalatcsere színhelye volt tegnap, február 27-én délelőtt Miskolcon a Lenin Kohászati Művek Ifjúsági Háza. Az idén jubiláló térítésmentes véradómozgalom időszerű feladatairól és az üzemi véradónapok szervezéséről esett szó ez alkalommal. A tapasztalatcsere egyik élet- rehívója a megyei Vöröskereszt és a vérellátó állomás vezetőin kívül az LKM volt. Amint azt megnyitó szavaival dr. Pintér László, a Vöröskereszt megyei elnöke hangsúlyozta: a menyében tavaly összegyűjtött vér egyötödét a nagyüzem dolgozói Mezőkeresztes nagyközség Bicskázás Halmajon Sikerült megszüntetni megyénkben valamennyi hó- öKadályt. minden borsodi út járható. A hóéi takarításra rendelt gépek éjszaka is dolgoztak. A hegyi utakon nagy a síkosság, ezért a KPM Közúti Igazgatóság gépei teljes erővel dolgoznak az utal: érdesítésén. Nagyközséggé válása alkalmából ünnepi tanácsülés volt tegnap Mezőkeresztesen. Varga János, az MSZMP csúcstitkára nyitotta meg az ülést. Ünnepi beszédet mondott Prágai István, a Mezőkeresztesi községi Tanács vb-elnöke, majd dr. Bucskó Mihály, a járási tanács vb- elnöke méltatta a nagyközség jelentőségét. Ezután adta át Négyest István, a megyei tanács küldötte a megyei tanács vb határozatát, oklevelét a nagyközségi státuszról. | Dr. Pusztai Bél'a, a megyei tanács vb-elnökhelyettese tartotta meg tegnap a IV. xnezőcsáti agrámapok befejező előadását a mezőcsáti Egressy Béni járási Művelődési Központban. Az előadást követő filmvetítés után mezőgazdasági könyvkiállítás nyílt, amely március 1-ig tart nyitva. Az encsi járás 26 körzetének orvosai tartottak tegnap értekezletet az Encsi járási Tanácson. A megvitatott szakmai, politikai és szerve- zési-adminisztratív témák közül kiemelkedett, hogy 1969-ben egyetlen 14 éven aluli gyermeknél sem volt tbc-s megbetegedés a járásban. Ülést tartott tegnap a Miskolc III. kerületi Tanács, örvendetes, hogy a költség- vetési vitában 15 tanácstag szólalt fel. Két tanácstag, adták, szervezési módszereik tehát követendőek. A véradás borsodi eredményeiről és a mozgalom eddigi fejlődéséről Varga József, a Vörös- kereszt megyei titkára tartott előadást. Többek között kiemelte, hogy nem jutott még el a mozgalom társadalmunk valamennyi rétegéhez — a jövő feladata tehát ennek kiszélesítése, minél több ember megnyerése —, hiszen az üzemek fizikai _dolgozói k özül kapcsolódnak be évente legalább egy alkalommal a legtöbben a véradásba. Az LKM-ben. az ÖKÜ -ben. a vegviüzemekben és a többi borsodi nagy- és középözemGombás Lajos és Jakó János új mozgalmat indított el. Felajánlotta: a Kilián-északi lakótelepen megszervezik, hogy maguk a lakók parkosítsák a bérházukhoz tartozó területet, az ebből adódó megtakarított összeget .pedig más célra fordíthatják. H. András, miskolci lakos tegnap este 6 órakor ittasan kiesett egy álló villamosból, a Marx téri megállóhelyen. Az 55 éves férfit a kijózanítóba szállították. 15 cigány — köztük nők és gyermekek is — verekedett össze tegnap este Halmaiban, egy lakásban. Valamennyien részegek voltak. A szóváltást követő tömegverekedésben B. József halmaji lakost a jobb füle előtt megvágták az arcán. A sok vért vesztett 31 éves embert a mentők a Szentpéteri-kapui baleseti sebészetre szállították. ben találhatóak a sokszoros véradók és a legaktívabb szervezők is. — Jóleső érzés azt is megállapítani — mondotta Varga elvtárs —, hogy szervező munkánkban nem maradunk egyedül. A vállalatok pártós társadalmi szervei és gazdasági vezetői is mindent megtesznek azért, hogy lei- váló eredmények szülessenek a véradásban. Elsősorban ennek köszönhető, hogy öt esztendő alatt megduplázódott az önként adott vér mennysége megyénkben. Példamutató az üzemek helyt- j állása akkor is, midőn a vér- ! adók köszöntésére, jutalma- ' zására, társadalmi megbe csüfésére kerül sor. A tegnap megtartott mun- j kaértekezleten ezután dr. Jo- vanovics Milos, a vérellátó alközpont vezető főorvosa» tartott érdeklődéssel kísért* előadást a vér szerepéről aj gyógyító munkában és a fel-' használás egyéb területeiről. Beszélt az alközpont módszereiről. a szakmai profil kiszélesítéséről és az állomás eredméraves kutatómunkájáról is. Mindehhez továbbra is kérte a vállalatok vezetőinek, a véradás szervezőinek támogatását. Végezetül Sealadnya Ferenc. az LKM üzemi Vöröskereszt-szervezetének titkára tájékoztatta a jelenlevőket a több éves módszertanig és gyákorlati tapasztalatokról. Gy. K. Gyöngy Sándor 25 éves bükkábrányi lakos két veszedelmes szenvedélynek hódolt: túlzottan szerette az italt, és ilyenkor nem tudott ellenállni. hogy valamilyen gépjárművet él ne emeljen. Köztudott, hogy a két szenvedély aligha megy_ együtt. S mint az utóbbi időben elszaporodott bűnesetek bizonyítják, mindig a börtönbe vezet. Gyöngy Sándornak is lett volna rá módja, hogy felhelyi, hanem az idegentofrgal-» mi igényeket is, az idén több tájjellegű ételkülönlegességgel bővítik étlapjuk választékát. A MÉSZÖV Miskolcon, Tokajban és Sárospatakon több napos tapasztalatcserét rendezett a szövetkezeti vendéglőkben dolgozó szakácsok részére. Részben egymástól „leshették” el több újfajta, magyaros étel elkészítési módját, és segítségükre volt Varga Ferenc világhírű, budapesti mesterszakács is. A továbbképzés során főzött „mintadarabokat” egyelőre maguk a szakácsok fogyasz-t tottálc el. Reméljük, hogy a továbbtanulás eredményeként a sok gyomormozgató, jó falat, így a hegyközi favágóleves, a zempléni vaddisznópecsenye, a kolbászos juhászpogácsa, a bojtáravató pecsenye és a gombás fánk hamarosan megjelennek a szövetkezeti éttermek étlapjain is. Szerencs 48 millió fcjlcszlésre A Szerencsi járási Tanács V. B. szakigazgatási szerveinek vezetői, a községi taná- csak vb-elnökei és osztály- vezetői értekezleten vettek részt tegnap Szerencsen. Az 1969. évi munka értékelése és az ez évi fejlesztési tervbe felvett feladatok szervezése és végrehajtása szerepelt a napirenden. A 48 millió forintos fejlesztési alapból 27 miliőt fordítanak az idén építésre a szerencsi járásban. Csak a szennyvízcsatornázás befejezése 11 millió forintot Igényel. hagyjon ezzel: a Mezőkövesdi Járásbíróság ugyanis 1967- ben jogtalan használatért háromhónapi szabadságvesztésre Ítélte, s ennek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette. Gyöngy azonban nem okult, hanem folytatta az italozást, a gép- járműlopást. Tavaly, miután néhány barátjával alaposan felön tótt a garatra, Mezőkövesden ismét elemeit egy motorkerékpárt, hogy barátaival együtt a sályi bálba menjen. A táncos kedvű cimborák azonban nem jutottak mesz- sze, az úgynevezett mezőkövesdi Jegenye.-soron felborultak, szerencséjükre egyikük sem sérült meg. A borgőzös állapot tovább hajtotta a társaságot, de nem jutottak messzire, az át másik végén újra felborultak. Noha Gyöngy Sándor letett a bálozásról, még elemeit egy kerékpárt, míg végül autóbusszal. tért haza, s éppen egy lopott motorkerékpárt javított, amikor megérkezett a rendőrség. A Miskolci Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben, valamint ezzel halmazaiban két jogtalan használatban mondta ki bűnösnek és 9 hónapi szabadság- vesztésre, mellékbüntetésként pedig a gépjárművezetéstől háromévi eltiltásra ítélte. A vádlott a szabadság- vesztést börtönben köteles eltölteni. A iárásbfróság egyben elrendelte az 1967-es háromhavi szabadságvesztés végrehajtását is. Cs. E. A székesfehérvári Videotonban kifejlesztették a teljesen tranzisztorizált, 12 voltos teleppel és 220 voltos hálózati árammal egyaránt működő hordozható televíziót. A T. T. 695-ös típusú, mindössze 8 kg súlyú készülék VHF és UHF sávon üzemeltethető, tehát a színes tv-adás is vehető — természetesen fekete-fehéren. Az új készülék sorozatgyártását még ebben a negyedévben megkezdik. Ügyeletes riporterünk jelenti: Kiesett s viliin Karambol a Jegenye-soron Szerette az itait, a lopott járóinkét, iriiiüke került A LOTTÓ E HETI NYERŐSZÁMAI A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint, a Nagykörösön megtartott, 9. heti lottósorsolá- són a következő számokat húzták ki: 29, 34,' 44, 74, 81 'A március 2-án megtartandó nyilvános havi tárgynye- remény-sorsoláson a 7. játékhét szelvényei vesznek részt. 200 KÁR Tovább emelkednek a közlekedési balesetek. Az Állami Biztosítóhoz az év elejétől eddig csaknem 200 kárt jelentettek be a megyéből. Sok a „koccanásos” baleset, de a súlyos karambolok száma is emelkedik. MEGHALT MARK ROTHKO Szerdán, New York-i műtermében borotvával felvágta ereit, és elvérzett Mark Rothko, akit a világ egyik legnagyobb modern festőművészének tartottak. A 66 éves korában meghall festőt, akinek müvei a világ minden jelentősebb képtárában fellelhetők, az utóbbi időben depresszió gyötörte. POKOLGÉP ROBBANT Időzített pokolgép robbant Belfast egyik inunká-sklub iában. üt ember megsebe ült. Egyesek szerint a katolikusok hajtották végre a merényletet, a katolikusok szerint viszont ellenük irányult a robbanás. FERNANDEL ÉS A JÖSNÖ — Csalódtam a jósnőkben — mondta a híres színész, Fernandel. — Elmentem ugyanis az egyikhez, kopogok az ajtaján, és ezt hallom: „KI az? Mit akar?" SZALONTANC — MA Merész dologba kezdtek az LKM Ifjúsági klubjában: Balogh Sándor tanár vezetésével szalontánc-tanfolyamot kezdtek, KISZ - j e 1 v én ys zerz{< akció jegyében. A kedden és csütörtökön tartott tanfolyamokra maris szép számmal jelentkeztek a fiatalok, BORSODSZIRAK, BOLDVA Jól sikerült véradó napot tartottak Borsodszirákon és Boldván. Borsodszirákon elsőként a tsz borjúnevelő szocialista brigádja jelent meg egységesen a véradáson. Ebben a községben és Boldván is jóval többen adtak vért, mint ahogyan arra számítani lehetett (Török Lászlóné leveléből.) Közlemény— A Miskolc városi és Járási Rerdőrkapitánvság eljárást indított előzetes letartóztatás mellett Veres László, Miskolc, I. kér., Zstgmond 11. 8. szám alatti lakos ellen. A rendőrkapitányság felhívja azoknak a személyeknek a figyelmét, akiknek sérelmére nevezett csalást követett el. hogy saját érdekükben jelentkezzenek a Borsod megyei Rendőr- főkapitányság. Zsolcat-kanu 32, szám, n. emelet 234. szí mű szobájában személyesen, vagy telefonon a 36-141, 234 mellékállomáson. Ügyeletes állatorvos szombaton déltől hétfő reggelig: dr. Pédery József. Miskolc. Madarász Viktor u 9. Teiefon: 36-603. Betegbejelentés: 8—9 és 13—14 óráig. időjárás ______ V árható időjárás ma estig: erősen felhős, párás idő, sokfelé ismétlődő kisebb havazással. Mérsékelt, időnként élénk, néhány helyen megerősödő északi, északkeleti szél. Helyenként kisebb hófúvások. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2—mínusz 3 fok között. HÁZASSÁGI HÍR Külön értesítés helyett: Egyed Ildikó és Fest Miklós házasságot kötöttek. MOSZKVAI VACSORAEST Az orosz konyha különleges ételei szerepelnek a miskolci Avas-szálló március '3-i vacsorájának étlapján. A moszkvai vacsoraestet a Fehérteremben rendezik meg. Miskolc költségvetésében jelentős összeget foglal cl a közvilágítás javítása. Sajnos, még ma is vannak „erős kezű fenegyerekek”, akiknek pusztító nyomai legjobban az Avason láthatók. Különösen télidében buzgólkodnak, amikor kevesebb a turisták száma. Ideje lenne már erősebb rendszabályokat életbe léptetni a rongálok ellen. Egy megrongált fénytest a sok közül. Fotó: Sz. Gy. LUXUS, VAGY EGÉSZSÉGÜGY? A .modern kozmetikáról hallhattak érdekes előadást „Luxus, vagy egészségügy?” címmel a napokban a mező- csáti nők, a község művelődési otthonában. Az estet a járási és a községi nőtanács rendezte. ISMERKEDÉSI EST A miskolci dolgozók gimnáziuma ma este rendezi meg az évről évre nagy/érdeklődéssel kísért, immár hagyományos ismerkedési estjét. A gimnázium esti és-levelező tagozatos hallgatói az Avas-szálló Fehártermében búcsúznak a farsangtól. JÉGTÖRŐ — A JÉGTÁBLÁK > FOGSÁGÁBAN A Fuzsi nevű Japán Jégtörő hajó. 220 emberrel a fedélzetén jégtábláit közé szorult az Antarktiszon. Az egyik hajúcsavar eltört. A Fuzsi a nyílt tengertől mintegy 120 kilométernyire várja a kedvezőbb időjárást, mely kiszabadítja szorult helyzetéből. ÉSZAK-MAOYARORSfcAC» A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod mecyet Bizottságán*! innia Fös/et Ues2tő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség- Miskolc. öajcsv-Zs u. lu. Központ 36-132. 16-672. 35-380. >6-379 nt kársáé 16-886 Gazdaságpolitika) rovat lG-033. Pánro\at '8-078 Belpolitikai rovat 16-430 Kultúrrovat I6-0G7. Sportrcvat 16-049 Munkásleve- le?ós oanasztlgyek 16-04C Ktadla a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc BatasyZs u. 15. Felelős: kiadó: WIRTII LAJOS Telelőn 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchényi u 15—VI. Tel»fc r 16-aiíl Tériéin o Manjvat Posta Előfizethető q helyi oostnhivataioknál és a kézbesítőknél. A2 előfizetés. 11 ío esv hónapra forint Index 25653 Készült n Borcofii vomdába* Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN