Észak-Magyarország, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-26 / 48. szám

Meglepetés Befutott a miskolci Ti­szai pályaudvarra a Ráma— Moszkva expressz. A vagá­nyok mentén egy ZO—30 ta­gú diákcsoport várakozott. Amikor kinyílt az egyik ko­csi ajtaja és feltűnt egy fia­tal Jórfiarc, a diákcsoport örömrivalgásban tört ki Pillanatokon belül kiderült, hogy a gyerekek tanárukra vártak, aki hat hétig volt távol az osztálytól. Moszk­vában töltötte ezt az időt, több társával együtt. To­vábbképzésen vett részt, mint oroszszakos tanár. Szádeczki Zoltán, a Kos­suth Gimnázium tanára, aki a diákok körében igen nany népszerűségnek örvend, nem tudta, melyik lábára álljon, kinek nyújtsa kezét, hiszen szülei, felesége is várták már. Az egyik meglepetésből még fel sem ocsúdott, kö­vetkezett a másik. Kérdi feleségét, fogadjunk-e taxit, mire az volt a válasz, hogy ne fogadjunk, mert a lá­nyok másképp döntöttek. Az aluljáróból felérve meg­lepetten Vatta, hogy előállt egy autóbusz, amelyet a gyerekek fogadtak. Az au­tóbuszba valamennyien be­szálltak. és egészen hazáig kísérték Szádcczkiékat. Nem tudom, volt-e, akt arra is odafigyelt a nézelö- dök közük hogy ezek is mai fiatalok voltak. (takács — j.) líj várossioifsdet terveznek Kazincbarcikára Ügyeletes riporterünk jelenti: A Miskolci Tervező Válla­latnál megkezdték Kazinc­barcika új, kétezer lakásos városnegyedének tervezését. A beruházási program sze­rint az új városnegyed a ré­gi, falusias település szaná­lásával, az Özd felé vezető főútvonal mellett épül fel, s kapcsolódik a város most ki­alakulóban levő főteréhez. A korszerű, távfűtéssel, melegvíz-szolgáltatással, be­épített konyhával felszerelt kétszoba-összkomfortos laká­sok egy részét négy- és tíz­emeletes, házgyári elemekből összeszerelt épületekben ala­kítják ki. Itt építik fel a vá­ros „felhőkarcolóját”, a ti­zenkilenc emeletes, öntött technológiával készülő, két­százötven lakásos mogashá- zat. A lakótelephez egy száz Kiizdeiei a hóval és egy százötven férőhelyes óvoda, százhúsz férőhelyes bölcsőde és tizenkét tanter­mes általános iskola tarto­zik. A mintegy tízhektárnyi, területen több kereskedelmi és szolgáltató létesítmény, valamint gyógyszertár, orvosi rendelő is helyet kap. A városi tanács a terület szanálását és előközművesí- tését már az idén megkezdi. A szerencsi nők farsangi mulatsága Február utolsó szombatján vidám, tarka farsangi estét rendez Szerencsen a községi nótanács és a nők klubjának vezetősége. A február 28-i mulatság érdekessége lesz, hogy az asszonyok feleleve­nítik a helyi farsangi szoká­sokat. Sári Lászlóré pedagó­gus ismertetője után a ci­gányzenére fánkot sütnek majd a nők, s azzal kínálják az éjfélig tartó mulatság részvevőit. A Rákóczi-várban, a nők klubjának helyiségében Da- mu Tibor zenekara szolgál­tatja a talpalávalót. Öröm az iskolában Füsímárgezés A KPM Közúti Igazgatósá­ga hóügyeleíének tájékozta­tása szerint hőátfójások van­nak a megyében Hernádné- meti és Tiszalúc között. Ugyancsak hófúvás volt teg­nap Megy aszó környékén, a gépek hiába takarították meg az utat délelőtt, délután újabb hófúvást jelentettek. Éjszaka két gép dö'gozolt a megyaszói út megtisztításán. Szerencs és Miskolc között ügyeletes riporterünk szemé­lyesen tapasztalhatta tegnap., hogy milyen veszélyesen hordta a havat a szél. Két hókotrógép indult este, hogy a veszélyeztetett útszakaszt rendbe tegye. Ez annál is in-> kább szükségszerű, mert volt: olyan fél kilométeres sza-. kasz is, ahol már csak egyet­len nyomon közlekedhettek aj gépkocsik. Füstmérgezés áldozata letl a Hajdú-Bihar megyei Nagy- kereki községben Karácsony Albert, Jókai utcai lakos. A férfi egyedül maradt a la­kásban és bezárta az ajtót, s amikor felesége hazaérke­zett, füst tódult ki a lakásból és férjét holtan találta. A vizsgálat eddigi megállapítá­sai szerint a füstöt, illetve a tüzet a kályha közelében le­vő gyúlékony anyag- okozta. Miskolcon, a Győri-kapu­ban a közutat nagyon meg­viselte a tél és a nagy for­galom. Különösen egyes sza­kaszai alaposan tönkremen­tek. Két napja éjjel-nappal dolgoznak rajta az útépítők és ma reggelre jelentős hosz- szúságban új bitumenburko- latot kapott az úttest. Ajándék a szcnlisíváni öregeknek (Tudósítónktól.) Napról napra érezhető a mezőkövesdi járásban az idős, egyedülálló emberekről való gondoskodás. Mezőkö­vesd és Mezőkeresztes után Szentistván községben átad­ták rendeltetésének a járás legújabb, öregek napközi ott­honát. Sokan gondoskodnak róla, hogy igazi otthonná váljék. A helyi VII. Párt- kongresszus Termelőszövet­kezel rádiót és 6 ezer forin­tot, a kövesrii ÁFÉSZ dolgo­zói otajkályhót, a Matyó Há­ziipari Szövetkezet kollektí­vája pedig televíziós készü­léket ajándékozott az otthon lakóinak. Makó József Ötös ikrek ötös ikrek születtek szerda hajnalban a New Ycrsey-i Columbia kórházban. A há­rom kislány, a két kisfiú és az anya jól vannak. A kór­ház szóvivője bejelentette, hogy az ötös ikrek anyja ko­rábban meddőség elleni hor­monkezelésben részesült. M — Megtenned azt a szívességet, hogy végre rám is figyelsz...! A NAIV ORGAZDA Méra község vezetői ünne­pélyes keretek között adták át a mér.\i Új Élet Tsz aján­dékát a mérai általános is­kolának — agy tv-készülé- ket. Átadáskor az általános iskola szemléltetően mutatta be a televízió hasznosítását. A VI. osztályos tananyagból a „Dózsa György paraszthá­borúja” című adást mutat­ták be az új készüléken. Egyébként ez a készülék volt az 57., amelyet az encsi járásban az általános isko­láknak ajándékoztak. * A Magyar Repülőszövetség tájékoztatása szerint, végle­gessé vált, hogy szeptember 13-án az MHSZ Borsod me­gyei vezetősége és a repülő- klub megtarthatja nagysza­bású nemzetközi repülőnap- ját, amelyen majd minden szocialista ország legjobbjai részt vesznek majd. A mis­kolciak tehát a világ legjobb repülő sportolóit láthatják városunkban — mert a szo­cialista ország sportrepülői a legjobbak a világon. A téglaszállítás a bíróságra vezetett ítélet a társadalmi tulajdon dézsmáló! felett A társadalmi tulajdon több enyves kezű dózsmálójá ke­rült a Miskolci Járásbíróság elé: Takács Sándor, a 3. sz. AKÖV gépkocsivezetője és Prihoda János, a 3. sz. ÉPFU rakodómunkása. Társtettasi minőségben, folytatólagosan elkövetett, társadalmi tulaj­dont károsító sikkasztásban mondta ki őket bűnösnek a bíróság. Csabai Istvánná fe­lett a társadalmi tulajdont folytatólagosan károsító or­gazdaságért mondtak ítéle­tet, Furkó János büntetett előéletű segédmunkást pedig visszaesőként, folytatólagosan elkövetett, társadalmi tulaj­dont károsító sikkasztásban mondta ki bűnösnek a bün­tetőtanács. Valamennyien miskolci lakosok. A társaság az elmúlt év májusában a Görömbölyi Téglagyártól szállított téglát az egyetemvárosi építkezésre. A három férfi korábban égy munkahelyen dolgozott, és mint cimborák- könnyen szót értettek abban, hogy saját zsebükre túladjanak a rako­mány falazótögtán. Az „olcsó árun” kapva kapott Csabai Istvármé, és 1200 forintért megvásárolta a kétezer da­rab téglát. Az „enyves kezű” eladók testvériesen megosz­toztak a pénzen. Ám. az építkezés anyagátvevője nem méltányolta a merész vállal­kozást, és nem írta jóvá az elsikkasztott szállítmányt. A három cimbora gondolkodott, aztán visszaszállította a tég­lát az egyetemvárosi építke­zéshez. „A becsületnek is van ha­tára” — gondolt egyet a há­rom cimbora. Csabainé „jo­gos” igényét újabb szállít­mányból elégítették ki. A Ságvárí utcai KISZ-lakóshoz nem vittek el egy szállít­mány falazőtéglát, sőt., Csa­bainé vigasztalására még egy pallódeszkával is megtolddt-, ták a lopott anyagot. A társaság még azon a na­tion rajtavesztett. A téglát visszaszállíttatták velük az építkezéshez, az ő további út­juk pádig a vádlottak padjá­ra vezetett Valamennyíüket bűnösnek mondta ki a bíró­ság. Takács Sándort és Pri­hoda Jánost- öí-öthónapi, Csabai Istvánnét 4 hónapi, Furkó Jánost pedig 1 évi szabadságvesztésre ítélte. Ta­kács, Prihoda és Csabainé vádlottakkal szemben a bíró­ság 3 évi próbaidőre felfüg­gesztette a szabadságvesztés végrehajtását. Furkó János vádlottal szemben a bíróság elrendelte, hogy a szabadság- vesztést börtönben kell letöl­tenie, s a vádlott csalt a bün­tetés háromnegyed részének letöltése után helyezhető fel­tételes szabadságra. Csengeti Ervin Olt már tavasz van... A minap még Miskolcról kellett gépi segítséget küldeni, hogy a keleti országrészben megtisztítsák a hótól az utakat. Ugyanakkor hazánk legdélibb vidékére, a Mecsekaljára vég­legesen beköszöntött a tavasz. Megszólaltak a vadgerlék is. A kismadarak annyira biztosak dolgukban, hogy már a köl­téshez is hozzáfogtak. Pécs verőfényes utcáin tarkabarka vi­rágvásár zajlik: sok ezer hóvirág-, kankalin- és barkacsokrot kínálnak az árusok. A Mecsek déli lejtőin a méhesekből ki­repültek a méhek: ez azonban már nem a szokásos téli tisz­tuló repülés, hanem virágport gyűjtenek a korán kinyílt nö­vényekről. Megjelent az első primőr is: az áttelelő zöld­hagyma. A mezőgazdaságban is zajlik a munka, szántanak, vetnek, a szőlőkben pedig javában metszenek. TARTÓSÍTÖUZEM Kertészete moHett kisebb tartósító, vagy savanyító üzemet szeretne létesíteni a putnoki Egyetértés Tsz. Ügy tervezik, hogy a borsodi MÉK-kel közösen valósítják meg az üzemet. KIRAK ÁTRENDEZÉSI KIÁLLÍTÁS Dr. Juhász Zoltán belke­reskedelmi miniszterhelvet- tes nvitotta meg az Országos Piackutató Intézet budapesti mintatermében február 24- én a Papír- és Irodaszer Nairvkereskedelmi Vállalat által rendezett A kirakatren­dezés technikai eszközei cí­mű kiállítást. A február 27- ig nyitva tartó kiállítás kap­csán a dekorációs szakembe­rek megvitatták ennek az ér­dekes szakmának a helyze­tét. A LAKŐK SEGÍTSÉGÉVEL Sátoraljaújhelven tavaly önkéntes városfejlesztési hozzájárulást szerveztek, fő­képp a művelődési ház. a színház bővítésére. A tanács az idén elkészítteti a bővítés­hez szükséges terveket. ÚJ MŰANYAG Üí építési hahanyagot ál­lítottak elő a Pnt-si Építő­ipari Ktsz-ben. A fenolgyan­ta felhasználásával készülő herollt nevű anvaa felülműl- ja az összes hazai szigetelő- anvag képességeit, és külön előnye, hogy éghetetlen. CSERE A Bnrse^néftasdi I.emez- srvár most kötött megállapo- dnrt ejrv sváírl céggel. A sv.áicl cég anvagot szállít, a lemezgyár pedig ötezer gar­nitúra gépkocsiabroncsot gyárt részükre. ÚJ ISKOLA A kutatások, a fejleszté­sek. az új üzemek irdi'ása mind több szakembert köve­tel a BVK-ben. Ezért 1970— 71-ben nyolcmilliói költség­gel 16 tantermes vegyipari szakközépiskolát építenek, VÁSÁROK Megyénkben legközelebb Miskolcon lesz vásár. Már­cius elsején autó vásárt tar­tanak a szokott helven. Már­cius 3-án Bédvaszílason és Saiókazán, 4-én Miskolcon és Sárospatakon. 5-én Enrsen és Ónodon tartanak országos állat- és kirakodóvásárt. MINDEN KÖZSÉGBEN A mezőkövesdi járásban egy 12 tagú TIT-csoport kezdte meg munkáját. A cso­port tagjai előadásokat tarta­nak a járás valamennyi köz­ségében hazánk felszabadu­lásáról és a negyedszázad alatt elért fejlődésről. ZÁTONY A hejőcsabaj Gárdonyi Gé­za Művelődési Ház színpada február 28-án este mutatja be Leroi Jones Zátony című darabját. Az amerikai néger drámaíró művét, a Gárdonyi Géza Művelődési Házban mutatják be. ÜDÜLŐ TSZ-TAGOK Több száz, gyógykezelésre szoruló tsz-tag üdül az év el­ső felében Debrecenben és Bükkszéken. Valamennyien a biztosítási és önsegélyző csoportok tagjai. POSTÁSOK SZTRÁJKJA Huszonnégy órás sztrájkba lépett az ausztráliai posta kö­rülbelül 20 ezer dolgozója. A sztrájk végére négymillió le­vél és csomag gyűlt össze. KÉZIMUNKA­SZAKKÖR Szép eredményekkel mun­kálkodik Monokon a kézi­munka-szakkör. A népművé­szeti elemeket felhasználó hímzéseken és egyéb munká­kon hétfőnként 20—25 asz- szony dolgozik Lázár Lajos- né pedagógus irányításával. (Zsuffa Tibor leveléből.) Japán 1970-rc. ffirdßruha-modell MILLIÓK A NÉPMŰVELÉSRE Kazincbarcikán ebben az évben több mint 18 millió fo­rintot irányoztak elő a nép­művelés és a kultúra céljai­ra. Ez a tervezett összeg a városi tanács idei költségve­tésének csaknem a 30 szá­zalékát képezi. MINI ÜVEGHÁZ Kilencholdas bemutató gazdaság, erőgépek és az. alapvető műveletekhez szük­séges néhány munkagép se­gíti a hernádvécsei Mezőgaz­dasági Szakmunkásképző Is­kola növendékeinek tanulá­sát. Az intézet tervei közölt szerepel egy mini üvegház létesítése is. ÉSZAK MAGYARORSZÁG Ä Magyar Szocialista Munkáspárt Borson cnecyet Bizottságának j laola Főszerkesztő: fodor t aszlO Szerkesztőség: Miskolc. Baiosy-Zs. a 15. Központ S6-1S2 16-672. 33-380, 36-57!) Titkáraira 16-B86 Gaz­daságpolitikai rovat 16-035. Párt rovat 'O-OTO Belpolitikai rovat • IR-üDO KultOrroval 16-067. SpoMrovat 16-040 Munkáslevo- lesés oanasznsyek: 16-046. Kiadta o Bc-sod megyei Lapkiadó Vállalat Miskolc Ba*csv.Zs u. IS,. Felelős kiadó: WIRTH l.AJTÓS Telet jr) 39-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi u *ö—ÍV. Tetefr r> 16-213 Teriesztt a Magyar Posta Előfizethető Q helyt oostatHVBtatoknál és a Kézbesítőknél Az előfizetés álla egy hónapra ; ?n forint tilde;; 25655 Készült a Borsodi votndában Felelős vezető: SZEMES ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents