Észak-Magyarország, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-17 / 40. szám
VILÁG PROLETÁRJA«, EGYESÜLJETEK! Miskolci, fcö A MAGVAK SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVI. évfolyam, 4?. szám Ara (Mi Pillén Kedd, 15170. február 17. 1 . A Külügyminisztérium több vezető munkatársának kíséretében hétfőn este Szófiába érkezett Péter János külügyminiszter. A magyar vendégeket Szófia repülőterén Ivan Basev bolgár külügyminiszter, Roska István magyar nagykövet, több miniszterhelyettes, és más hivatalos személyiségek fogadták. Jelen volt a repülőtéri fogadtatáson a szófiai diplomáciai képviseletek számos vezetője és a magyar nagy- követség több diplomatája. Az érkezés után Péter János rögtönzött sajtóértekezleten válaszolt a bolgár újságírók kérdéseire, a bolgár— magyar kapcsolatokat és a mostani látogatás konkrét céljait illetően. Hangsúlyozta egyebek között, hogy politikai, gazdasági és kulturális együttműködésünk Bulgáriával egyaránt nagyon jól fejlődik. A jelenlegi látogatás két közvetlen célja — mondotta Péter János — felmérni, hogy mennyire jutottunk a kétoldalú kapcsolatok gyarapításában és gondoskodni további erősítésükről, másrészt pedig megvizsgálni a jelenlegi nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit és fokozni a két ország együttműködését ezen a téren. Fontos eseménye az európai, de közvetve az egész nemzetközi politikai életnek Péter János szófiai látogatása. A magyar és a bolgár 1 külügyminiszter eszmecseré- jóre. miként a bolgár sajtó is rámutat, olyan időpontban kerül sor. amikor a világpolitikai helyzet sok probléma elé állít minden külügyminisztert. Bulgáriában az a meggyőződés uralkodik, hogy Basev és Péter tárgyalásai jelentősen hozzájárulnak az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtéséhez. T ASZSZ- k öz! em é ny A TASZSZ szovjet hírügy- nö'-s-'g h'Hfőn este nyilatkozatot adott ki a legújabb kuzd-keieti fejleményekkel kaocsolatban. A szovjet nép erélyesen elítéli Izrael barbár, agresz- szív cselekményeit. Kifejezi szolidaritását a törvényes jogaiért küzdő arab néppel. A Szovjetunió politikájának az a célja, hogy a Közel-Keleten ismét megszilárduljon a béke, s eltűnjenek a nemzeti széthúzás és a háború nyomai. Országunk nem csökkenti erőfeszítéseit ennek érdekében. Rödönyi Károly Moszkvában Rödönyi Károly közlekedés- és posta ügyi miniszter- helyettes, MÁV vezérigazgató vezetésével hétfőn küldöttség utazott a Szovjetunióba. A magyar delegáció részt vesz Moszkvában a magyar— szovjet vasúti munkabizottság február 17—19. között sorra kerülő negyedik ülésén. Nasszer, az EAK elnöke terjedelmes interjút adott James Restonnak, a_ New York Times szerkesztőjének. Az interjút a lap vasárnapi száma közölte. Az EAK elnöke kifejtette: Az Egyesült Államok teljes mértékben felelős a kialakult helyzetért. — „Az USA, Nagv-Britanniával együtt, kezdettől fogva ellenőrizni akart bennünket, ellenőrizni akarta az egész közel-keleti területet” — állapította meg Nasszer. hangsúlyozva, hogy az Izraelnek nyújtott amerikai támogatás kifejezetten az agresszív katonai akciókat segíti elő. Az amerikaiak például olyan repülőgépeket adnak Izraelnek, amelyek támadó akciókra, bombatámadásokra alkalmasak. Egyiptom légiereje viszont rőleg elfogó vadászgépekből áll. Az amerikai hadfelszerelés a többi közölt olyan elektronikus berendezéseket tartalmaz, amelyek megzavarják az EAK radarberen- dezéseinek működését, hogy biztosítsák a légitámadásokat. Az EAK elnöke utalt arra, hogy a Szovjetunió segítséget nyújt az országnak. Mint mondotta: két hónappal ezelőtt kérést intézett a szovjet kormányhoz, hogy a fokozódó izraeli fen.vegetés elhárítására új típusú szovjet elfogó vadászgépeket kapjon. Nasszer hangoztatta: Az EAK népét nem felemlítik meg az agresszív akciók. „Az egyiptomi nép több mint hétezer éve itt él és sok táji Napjaink ankétja Óidon Tegnap, február 16-án, délután 4 órakor Özdon a Liszt Ferenc Művelődési Központ klubtermében a Napjaink an- kétjával egybekötött író—olvasó találkozón mutatkozott be a gyárváros olvasóinak Gulyás Mihály író, megyénk irodalmi és kulturális lapjának főszerkesztője. Az írót Sárközi Ferenc, a művelődési központ igazgatója köszöntötte, majd Nagy Zoltán, a me- Syei pártbizottság osztályvezető-helyettese tartott ismertetőt megyénk irodalmi lapjának történetéről, első megjelenéséről, az azóta eltelt időszak eredményeiről. Elmondotta. hogy 1962. április 4-én először megjelenő Napjaink bizakodó hangvétellel indult, s mint azóta kiderült, nem Volt ez elbizakodottság. Ezt követően bemutatta az írót, eddigi munkásságát, s részletesebben is szólt Gulyás Mihály múlt évben megielent két kötetéről. A viszonylag kis létszámú találkozón sok kérdésre kelmadást ért meg. Most az új invázió ellen harcolunk” — mondotta. Kijelentette: Az EAK kész elfogadni a Biztonsági Tanács határozatát, sőt, bizonyos módosításokat is, azonban feltétlenül ragaszkodik valamennyi megszállt terület kiürítéséhez és a Palesztina) kérdés megoldásához. Ez a béke alapkérdése — mondotta. „Ha beket akarunk, akkor teljes „ kj kell üríteni az elfoglalt területeket, beleértve Jeruzsálemet. meg kell oldani a menekül (-kérdést, s akkor valóban béke lehet”. Az EAK elnöke így folytatta: „Ezután sor kerülhet Izrael elismerésére. Izrael létének elfogadására, a hajózás szabadságára a Szuezi-csatornán. Ekkor béke lesz. nem lesz szükség rendőri erőkre, demiütarizált övezetekre, mert ha megoldjuk a menekült-kérdést és Izrael elfogadja határait anélkül, hogy expanziót hajtana végre, megoldhatjuk a 20 éve húzódó problémát. Ha azonban a menekült-kérdést továbbra sem oldják meg, a probléma még további húsz. évig is elhúzódhat.” Az EAK elnöke ugyanakkor kijelentette: Mindaddig, amíg Izrael a jelenlegi agresszív politikát folytatja, nem lehet sző rendezésről. „Ha a légitámadások ipari körzetekre is kiterjednek, akkor ezek nemcsak egyiptomi ipari körzetek, hanem izraeliek is lesznek. Tanulmányozzuk, mi történt, és megfelelő határozatokat hozunk” •— hangoztatta Nasszer elnök az Abu Zabal-i fémmű elleni támadással kapcsolatban. fi-«ifei : (Euto: Laczó József) » A krónikája <2. oldal) • Nem történt csoda <3. oldal) Sötél-c még Abaui? (4. oldal) „Türelmetlen vagyok" (6. oldal) Tragédia (8. oldal) Negyedmillió néző cJ A Művelődésügyi Minisztérium illetékesei egy naptári évre. 1969-ie vetítve megvizsgálták a vidéki színházak munkáját, műsorpohtikáját. A vidéki társulatok 1969- ben 131 bemutatót tartottak. A legtöbb premiert — 15-15- öt — Szegeden.'Pécsett. Kecskeméten és Miskolcon tartották A vidéki színházak következetes. átgondolt műsorpolitikájának nem marad el az eredménye sem: a Miskolci Nemzeti Színház negyedmilliós nézőszámmal dicsekedhet. íanacskazás Seiifiien A 25 ország leszerelési konferenciájának kedden megnyíló új ülésszakára hétfőn megérkezett Genfbe Gerard C Smith amerikai és Lord Chalfton brit fődelegátus Ugyancsak várják Génibe U Thant érkezését is. A világszervezet főtitkára —» az AP értesülése szerint — a leszerelési konferencia szerdai ülésén szólal majd fel. A múlt év ősze óta Magyarország is ott van a genfi leszerelési tárgyalásokon A nemzetek palotájának 7. konferencia termében kedden délután a tárgyalóasztalnál elfoglalják helyüket dr. Kőmíves Imre nagykövet, a magyar leszerelési delegáció vezetője és a küldöttség tagjai is. A genfi leszerelési értekezlet mostani- ülésszakának munkája előreláthatólag 8— 10 hétig tart Kiállítási készülődés Ez évben ismét megrendezik. az immár IV. helyiipari termékkiállítást .. Bocsánat! Ebben a pillanatban még nem tudhatjuk, hogy a hagyományokhoz méltóan továbbra is a tanácsi, a szövetkezeti és a kisipar mutatja-e csak be termékeit, s nem lépnek-e színre termékeikkel az állami ipar képviselői? A kiállítás rendező bizottsága ma, lett válaszolnia Gulyás Mihálynak, úgyis mint írónak, úgyis mint megyénk irodai- 1 mi lapja főszerkesztőjének. A részvevők közül többen felvetették, szeretnék, ha a Napjaink a jövőben többet foglalkozna Űzddal, a munkásemberek életével, gondjaival. A találkozó sokszínűségét és nem utolsósorban sikerét is bizonyítja — volt olyan kérdés is —, hogy az író hogyan ítéli meg az értelmiségiek távolmaradását a kulturális rendezvényekről, irodalmi eseményekről. A baráti hangulatú találkozón az irodalmi munkásságon, Gulyás Mihály megjelent művein, és várható kötetein túl, szó esett mewénk irodalmi lapjának elődjéről, s megyénk irodalmi munkásságáról is. A lan főszerkesztője többek között elmondotta, feltétlenül jónak ítéli, hogy az áprilisban nyolcadik születésnapját ünneplő Napjaink szerkesztőitől az eddig eltelt időszakig 18 kötet látott, napvilágot. Bariapest - Miskolc-Szarajevó Meghívás a fesztiválra A Miskolci Nemzeti Színházban Játékszín névvel az elmúlt esztendőben alakították meg a stúdió színpadot. Elsőként Choinski Riadó című drámáját mutatták be. A bemutató és az utána következő előadások egyaránt sikert arattak. A Játékszín ’70 programjában is jelentős helyet kapott ez az előadás: február 23-án és 24-6n Budapesten. a Thália stúdióban is bemutatják. Az első napon a szakma képviselői, a másodikon pedig a meghívott közönség tekintheti meg a produkciót Február 28-án ismét Miskolcon mutatják be: ezúttal a művészklub tagjainak. A Játékszín ’70 produkciójának rangos elismerése lesz egy szarajevói vendégszereplés. A jugoszláv városban minden esztendőben megrendezik a stúdiószínpadok országos fesztiválját, melyre évenként más-más ország egy-két stúdiószínpadát is meghívják. Idén Magyarországra esett a választás. A Művelődésügyi Minisztérium két színpadot delegál: a Thália Színház stúdiószínpadát és a miskolci Játékszínt. A jugoszláviai impresszárió február 27-én érkezik városunkba. hogy megtekintse az előadást. A stúdiószínpadok szarajevói fesztiválját március végén, április első felében rendezik meg. Reméljük, ott is elismeréssel fogadják a miskolci művészek előadását. február 17-én, kedden reggel 9 órakor tartja meg első tanácskozását. A párt-, a tanácsi. a szövetkezeti, a kisipari szervek képviselőinek jelenlétében értékelik az elmúlt évi kiállítás tapasztalatait. s döntenek az idei kiállítás elveiről, arról, hol rendezik meg. s várhatóan hány szektor, hány kiállító jelentkezését fogadják el. • • Üzemlátogatás A Bodrogkereszlúri Kerámia Szövetkezetben a csökkent munkaképességűek foglalkoztatása végett jelentős beruházások történtek. Mintegy négymillió forintos költséggel új üzemcsarnokot, illetve új kemencét létesítettek. Ennek kiegészítőjeként még egy kétszintes épületet húznak, ahol az öltözők, mosdók helyezkednek el. Ugyancsak a csökkent munkaképességűek elhelyezéséré új telepet akarnak létrehozni Tokajban. E hét szerdáján üzemlátogatást tartanak Bod- rogkeresztúron, amikor is a megye, a járás több szervének vezetői megtekintik az új üzemet, s megbeszélik a további fejlesztéssel kapcsolatos tennivalókat. Módosítás Tegnap hagyták jóvá a Miskolci 3. sz. Autóközlekedési Vállalatnál a kollektív szerződés módosításával kapcsolatos elképzeléseket. Még ezen a héten ezer példányban sokszorosítják a tervezetet, illetve az üzemi híradó külön példányszámát is megjelentetik. Ebben az évben 3,8 százalékkal növelik a dolgozók jövedelmét. A nyereség elosztásában több megkülönböztetést alkalmaznak. Az üzemegységek közötti elosztásban a nyereség 50 százalékát bérarányosán osztják el, a másik 50 százalékát az eredményességtől teszik függővé. A dolgozók a nyereségrészesedést 70 százalékban a bér arányában, 20 százalékot a vállalathoz való hűségtől és 10 százalékot az eredményességtől függően kaphatják meg. A törzsgárda tagjainak fokozottabb megbecsülése végett a dolgozók nyereségrészesedése 10 évi 1—1 százalékkal nő, s tíz évi folyamatos munkaviszony után — visszamenőlegesen is — másfél százalékkal emelkedik. így például egy húsz éve ott dolgozó 30 százalékos nyereségemelke déssel számolhat. Tanácsülés Szerdán, február 18-án tartja meg idei első ülését Kazincbarcikán a városi tanács. Az idei fejlesztési tervei, valamint a költségvetést vitatja meg és hagyja jóvá. A városok és a járások közül megyénkben Barcika kapja a legnagyobb összegeket a tanácsi fejlesztési alapból, s a helyi bevételi forrásokból is a szocialista város fordít a legtöbbet — idén a tervek szerint mintegy 20 millió forintot — fejlesztésekre. A tavalyi pénzmaradványokat is figyelembe véve összesen mintegy 200 millió forint sorsáról dönt majd szerdán a kazincbarcikai tanács. Péter János Szófiában üasszer nyilatkozata A hét borsodi eseményeiből