Észak-Magyarország, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-15 / 39. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4. Vasárnap, 1970. febr. 15. TAPSOKROL Újdonságok a hénzí vészet világából Bronzból, kőbői Kétezer szobor Michelangelo azt mondta, a szobor benne van a kőben, csak a felesleget keli eltávolítani róla. A Képzőművészeti Kivitelező és Iparvállalat kőszobrász üzemében pontosan ezt teszik. A művész gipszbe alkotott szobrát „teszik át” kőbe, márványba. Az itt dolgozók amolyan interpretálok, akik a szobrász utasítása, korrekciója szerint megvalósítják a művészi elképzelést. , Hasonlóan a végső megvalósítás a feladata a bronzszobor-öntödének. Üj öntödéjüket nemrég vették birtokukba. A díszítő szobrászat, épületdíszítő szobrokat készít, most éppen a Pénzügyminisztérium épületén dolgoznak. A faszobrászok nemrég fejezték be a sá- rosoataki templom műemlékoltárának restaurálását. Dolgoznak a sátoraljaújhelyi templom oltárán és a fertődi kastélyban. A vállalat gondozza, javítja a fővárosi műemlékeket és emlékműveket, a budapesti és vidéki köztereken, parkokban álló szobrokat. Most sok a dolguk. A 25. évfordulóra valamennyi felszabadulási emlékművet megtisztítják, felújítják. sokon súlyos, nehezen szállítható termékeik helyett így annak pontos, működő, kicsinyített másával szerepelhetnek a kiállításon. Alig 50 kiló a súlya az öttonnás ívkemence modelljének, kis ládába belefér a 17 tonnás úszódaru. vagy a széles lábú daru. Itt láttam Buda- pest-belváros makettjét. Fából, cserélhető részekkel. Ezt a makettet a Duna Intercontinental Szállóban áprilisban kiállítják. A felszabadulás jubileumának jegyében folyik a munka a kőszobrász üzemben. Itt faragják a debreceni Páncélos csata emlékére a Pátzay Pál Kossuth-díjas kiváló művész alkotta emlékművet, haraszti mészkőből. — Mennyit dolgoznak ezen az emlékművön a kőszobrá- szok.? — Úgy ötezer órát! téri Tanácsköztársasági emlékművel, és a Lenin-szofcor- ral kezdhetnénk. A miskolci, a szentesi Tanácsköztársasági emlékmű — amelyek bronzból készültek. A kőbe faragott művek közül az Operaház és a Nemzeti Galéria homlokzatának szobrai is emlékezetes munkák. A Budavári Palota belső udvarának 12 allegorikus kőszobra nemrég került a helyére. Most készül a négyméteres Marx—Engels emlékmű, ma- uthauseni szürke gránitból. Augusztusban avatták Tisza- dobon, Vásárhelyi Pálnak, a Tisza első szabályozójának magas domborművét. A modellező üzem az ipari- és külkereskedelmi vállalatok részére épület-, gép-, gépsor-modelleket készít. Külföldi vagy hazai kiállítáMásik teremben Búza Barna felszabadulási emlékműve készül Bakf al órán dházára. Szabó Iván ülő, teljes alakú Lenin-szobráí Hódmezővásárhelyen állítják fel. Marton László háromalakos kompozíciója Jászberénybe kerül, A vállalatnál az utóbbi évek l°ffnagyobb munkáiról érdeklődöm. — Nehéz lesz felsorolni! Csak tavaly 130 szobrot készítettünk. A Dózsa György S megtalálhatók a vállalat szobrai külföldön is. Besztercebányára tavaly készítették el a szlovák nemzeti felkelés emlékművét, szlovák művész munkája alapján. Dolgoznak francia, kanadai és belga megrendelőknek. Kastélyok restaurálása, építészeti modellek készítése iránt Angliából, Svájcból és Nyugat-Né- metországból érdeklődnek. A vállalat fennállása óta, 1954-től több mint 2000 kő- és bronzszobrot készített, sok reliefet, emlékművet, kisplasztikát. Évente 20 tonna bronzot és alumíniumot és 200 köbméter Í600 tonna) követ használnak fel. Kádár Márta. Kiállítás — hétköznapi szemmel Alig egy éve hunyt el Alisa Mellon Bruce, Mellon volt amerikai pénzügyminiszter leánya, akit az Egyesült Államok egyik legnagyobb mű- gyűjtőjeként tartottak számon, s a washingtoni National Gallery máris kiállítást rendezett gyűjteményének legszebb festményeiből. A gyűjtemény értékét 500 millió és egymilliárd dollár közötti összegre becsülik. A kiállításon bemutatták Leonardo da Vinci egyetlen, amerikai tulajdonban levő festményét, Ginerva de Benci arcképét is, amelyért a gyűjtő ötmillió dollárt fizetett. A műgyűjtés történetében egyébként ez volt a legnagyobb összeg, amelyet valaha is egy képért kifizettek. * 1970. augusztus 20-án nyílik meg a Szépművészeti Múzeumban a külföldre szakadt magyar és magyar származású képzőművészek kiállítása. A tárlat számos viláehíressé- get fog bemutatni (Vasarely, Schöffer, Vértes Marcell stb.), de természetesen megközelítőleg sem lehet és lesz teljes. * Nagy botrányt okozott Olaszországban az a felfedezés, hogy a firenzei gótikus templom három üvegablaka — hamisítvány. Az üvegablakot a második világháború alatt leszerelték és sok más műtárggyal együtt a volter- rai sóbányában rejtegették. Az eredeti alkotásokat ott cserélték ki a templomban látható másolatokkal. A nyo. mozás megindult ugyan, de — huszonöt év után — a várható eredmény nagyon is kétséges. * * Az 1972-ben megrendezendő müncheni olimpia első plakátjai — plakátonként 200 számozott példányban — máris megjelentek. Egyelőre Kokoschka, Marini, Lapicque, Poliakoff, Hans Hartung, Fritz Winter és Jan Lenica alkotásait sokszorosították. További negyven művésztől rendeltek még plakátokat s ezek között a magyar származású Victor Vasarely is szerepel. Kokoschka szignált plakátjának darabjáért már- . is 800 márkát fizetnek a gyűjtök. * A fiatal művészek hatodik párizsi biennáléja (Musée d’Art Moderne, 1969) elsősorban a szocialista országok fiatal művészeinek hozott sikert. A kritika a lengyel és csehszlovák fiatal művészek alkotásainak politikus-humanista magatartását emelte ki, s a magyar résztvevőket is dicsérőleg említette meg. * Tíz évvel ezelőtt halt meg Egon Vietta, a neves színpadi szerző és művészeti kritikus; harmincezer lapot kitevő kézirati hagyatékának felA februári napfény a tavasz melegét idézi. A fagyott föld pedig arra emlékeztet: nincs még vége a télnek. A mucsonyiak közé azonban a perzselő meleget, a. nyár virágait hozta el egy kiállítás. Az Üj Élet Termelőszövetkezet irodaépületének bejáratán nagybetűs plakát hirdeti: Mazsaroff Miklós kiállítása, nyitva február 9-től 22-ig, Édesanyám ott a házunk... A mini-kiállítás — hiszen mindössze egy tucatnyi festmény és öt rézkarc van kifüggesztve a tsz-íroda folyosóján és tanácstermében — sikert arat a községben. Igaz, sokan fejcsóválgatva állnak meg az Aratás Mucsonyban sárga ege előtt, a festményeket sem tudnák szakszerűen elemezni, mégis... Megállnak, nézegetik, a felfedezés örömével, mert falujuk, a mucsonyi táj is megihlette a festőművészt R. Csóré . Pálné, miközben a Vörös Istálló című képet mutatja, boldogan mondja: — „Itt hátul, ez a mi házunk. Én nem vettem észre dolgozása azóta is folyik, és máris sok értékes írást hozott felszínre, amelyek a XX. század művészetének történetéhez számtalan új szempontot és ismeretlen adatokat szolgáltatnak. Manfred Ohl tollából életrajza is befejezés előtt áll. A könyvtárat kitevő Bre- ughel-irodalom értékes gyarapodása az a kötet, amely 1969 decemberében Amsterdamban látott napvilágot, s a holland és belga tulajdonban levő Breughel-festmé- nyeket, rajzokat és grafikákat mutatja be. Akác István: ÁLL^Í FEDETLEN FŐVEL 131 -Ari: • . iiszonyattal fogható fel, ui e képben benne van: riadt madárként jár a testén. És nézem, nézem egymagám. Köröttem a meddő komolyság megkövült árnya tántorog. S szívemre a Hold rideg fénye — a csillagokkal — rácsorog. Tudja: mint fájja őt a férfi, s azért gyötrődik már a nő, nehogy kínjába belehaljon a láthatatlan szerető. Iszom a vert idegek táncát, s világosodik éjszakám; úgy lényegül át szenvedélyem, az arcából néz vissza rám. először, a gyerek szaladt haza nagy boldogan: édesanyám mink is ott vagyunk, rajta vagyunk a képen.” Mazsaroff Miklós jó ismerőse már a falunak, és az edelényi járás néhány községének, Az elmúlt esztendőben is volt itt kiállítása, akkor barátkozott össze az itt élő emberekkel. Mostani kiállítására pedig már olyan képeket is hozott, amely az ő életüket mutatja meg. Megállnak, nézgelődnek Nézzük a képeket. S közben hirtelen valóságos kis embergyűrű vesz körül. — Nézze csak a Szénakaz- lazók-at! Amikor készült, a Harangozó Ferinél volt éppen a szürke. Ezt Szabados János mondta, aki az állattenyésztésben dolgozik. Mustrálgatja egy kicsit a megfestett szürke lovat, hasonlít-e eredetijére. — Jól megfogta. Tényleg így dolgoznak. A fény a munkára esik. Sz. Kaulics Jánosnak viszont inkább az Aratás Mti- csonyban című festmény tetszik. Nem véletlen, ő kertész. — Nem zavarja a sárga ég? — Biztosan azért festette ilyenre, mert az aratás aranyszínét akarta megmutatni. Egy idős néni nem csatlakozott hozzánk. Az irodából jött ki, megállt a képek előtt, nézegette. Aztán megvonta a vállát és kiment. — Meg kell barátkozni előbb a képekkel. Amikor tavaly először hozták el őket, olyan furcsán éreztük magunkat. Amikor vége volt a kiállításnak, nagyon hiányoztak. Meeszoktuk. hogy ott vannak a falon. Ezt már Ferenczi Mária, a tsz fiatal üzemgazdásza mondta. Ránézett az ott levőkre és folytatta: — Néhányat igazán itt kellene tartani. Mindnyájan helyeselték. S azután „elárulták”, hogy Kincsem János, a tsz elnöke r így gondolja. Felkelti az érdeklődést A termelőszövetkezet dől gozói közül senki sem érz magát műértőnek. De azért örülnek, hogy immár másodszor sikerült megrendezn Mazsaroff Miklós kiállítását. — Többnyire nincs időnk kiállításokra járni, mondotta Lipták János, a tsz főagronó- musa. Meg legyünk őszinték: nem is nagyon érdekelte eddig az itt élő embereket így más. így eljönnek. A festőt is ismerik, sokan beszélgettek már vele. Lassacskán magunkénak érezzük majd. Különösem akkor, ha ő is magáénak érzi ezt a községet. Mazsaroff a könyen értheti festők közé tartozik. Tud be szélni az emberek nyelvén, képeiben. Nem véletlen hát, hogy szinte senki sem megy ki a tsz épületéből anélkül, hogy legalább egy pillantást ne vessen a képekre. Vissza- ! térnek, el is beszélgetnek róla S ha sikerül folyamatossá, évenként megismétlődővé ten- i ni ezt a kiállítást, egészen biztosan lesznek olyanok, akik nem kapcsolják majd ki tv- készüléküket egy-egy hasonló témájú műsor alatt. Ha nem is tudnak mindent egészen • pontosan megmagyarázni, változik majd ízlésük. Talán néhányan leveszik a giccské- peket a falról, ha nem is vesznek helyette másikat. Mazsaroff Miklós amikor a múltkoriban beszélgettem vele azt mondta: neki is sokat adott ez a kapcsolat. A festő és az egyszerű ember is csak nyerhet rajta. Csutorás Annamária A taps a tettzés, helyeslés, ünneplés kifejezése; megnyilvánulás, amely valamiből ráadást, valaminek á megismétlését sürgeti. Előidézője a tenyerek többszöri összeverése, illetőleg az így keletkező hangok együttes hangzása. A taps lehet dörgő, egetverő, falrengető, hosszan tartó, továbbá nyíltszíni, valamint szűnni nem akaró, ütemes, viharos és zúgó. Mindezt értelmező szótárunk hatodik kötetében olvastam, abban a szócikkben, amelyik a taps értelmezését ismerteti, aminek tudományos alaposságához nyilván nem férhet kétség. Mégis elgondolkodtam. Valóban, az értelmezés tudományos alapossága kétségtelen, nyelvészeti pontossága példás. Korrekt, tiszta, klasszikusan egyszerű, precíz, hűvös meghatározás. Ke- . rek igazság. Ennek ellenére nem stimmel mégsem valami. No persze, különös, bonyodalmakkal teli, ellentmondásokkal barázdált, egyszóval — átmeneti korban élünk, ahol a dolgok nem mindig azt jelentik, amit jelentenek. Nem klasszikus, nem letisztult ez a kor, nem azok nyilván mindennapos, kis igazságai, s nem az az ember, a kor embere sem. Vegyük csak például a tapsot, az emberi érzések e kollektív nyilvántartási módját és eszközét, e kollektív érzelmi reakciót! Előző korokban, előző századokban is tapsolt az ember, összeverte a tenyerét, újjongott, kendőt lobogtatott, kalapot dobált a magasba, ha örült valaminek, ha tetszett neki valami, ha valamit, vagy valakit ünnepelt S ha nem tetszett? Ott van például a színház. Aiszkhülosz, Szofoklész, Euripidész korában jössz darabot írni és előadni egyenlő volt a halállal, sokszor annak fizikai értelmében is. A bukott előadás színészeit megdobálták, szerzőjének házát feldúlták, őt magát gúnyolták, megkergették, megverték, időnként meg is kövezték. A római cirkuszi játékok gladiátora: nem lehettek gyávák, nerr lehettek ügyefogyottak; ha azok volnának, pillanatig sem maradtak volna a porondon. A középkori vásári mutatványosok, udvari bolondok, jongleirr-ök móká- zása ha sületlen volt, s nem tetszett a publikumnak, ugyancsak megkapták érte a magukét. V oltak ugyan időnként régen különös, zavaros, bonyolult évek, évtizedek, korszakok; Nérónak is tapsolni kellett, pedig nagyon rossz író volt és ha lehet, még rosszabb színész. Taps, tetszés fogadta az autodafékat is mindig, pedig azok igazán rossz, embertelen, gonosz látványosságok voltak. Tapsolok, lelkende- zők környezték Dózsa tüzes trónját is, de azok is azért tapsoltak, mert tapsolt, aki élni akart. Más a helyzet a ma emberével! A színház volt a példánk. Ha a ma embere elmégy a színházba, a tapsot úgy viszi magával két tenyerében, mint a látcsövet A taps a színház-, vagy hangversenylátogatás nélkülözhetetlen járuléka. Kellék és nem több. Ha premier van, mindegy, kitűnő, lélekbe markoló, fenséges-e az előadás, nagyszerű-e az új darab, vagy pocsék tákolmány unott, fád, lélektelen színészekkel, a ma embere egyformán tapsol, ütemesen, a második felvonás végén vasfüggöny elé szólítja a színészeket, ha van szerző, a szerzőt is. A második felvonás végén, mert befejezéskor erre már nincs idő, akkor már a ruhatárra, s nem a látottakra, hallottakra gondol. Tapsol ütemesen, dörgőn, egetverően, mert ez a szokás. Nem jegyezték fel, s fejemet rá, hogy sehol, soha, véletlenül sem fordult elő, hogy a ma embere akármiféle hitvány fércművet, dilettáns ocsmányságot, tehetségtelen vergődést kifütyült volna, vagy uram bocsá’ jelezték volna a nemtetszést egyetlenegy fej vöröshagymával is! A ma embere ott van a képzőművészeti kiállításon, s egyformán lelkendezik egy primitív vízf'estmény, s egy nagy erejű művészi látomás előtt. A ma közönsége nem választ, nem értékel, nem differenciál, legfeljebb otthon, szűk körben meri bevallani, hogy bár tapsolt és áradozott, volt azért valami, ami mégsem tetszett neki. A ma közönsége bizony meg is érdemli, hogy azt kapja a művészettől, amit kap sokszor: gúnyos fintorokat, izmus-vicceket, amelyek hőse ő maga, anélkül, hogy ezt észrevenné. Ez a kritikátlanság, az értékelni tudásnak, vagy pláne akarásnak ez a hiánya a sznobság jellegzetes tulajdona. A ma embere tehát sznob? Nem biztos, hogy az, de tapsol. Pedig nem kényszeríti Senki és semmi erre. Nem ülnek mellette, vagy mögötte árgus szemekkel felfegyverzett őrök, nem csapják fejbe fokossal, szúrják hasba éles gyilokkal, ha elmulasztaná a tapsot. A ma embere nincs őszintétlenség- re kényszerítve. Maga kényszeríti arra önmagát. De miért? Honnan az őszinteségnek ez a makacs ficama, a választó, értékelő akaratnak ez a bénasága, honnan ez a lélektelen, gépies, minden őszinte érzéstől megfosztott „taps-szemlélet”? S honnan a mögötte levő, s nem kevésbé szomorító érdektelenség, közöny, üresség? A ma embere gyakran abban leli örömét, hogyan tudja minél homályosabban, minél kevésbé egyértelműen, határozottan kifejteni, hogy valamivel nem ért egyet, valamit nem tart jónak, szépnek, igaznak, valami nem tetszik neki. A ma embere tapsol akkor is, ha bírál. Tapsolva bírál. Al- szenteskedő szemforgatással, mellébeszéléssel fogalmaz hozzáértő, alapos, elfogulatlan kritikákat. Az értelmező szótár jó. De valami nincs rendben a ma emberéveL Papp Lajos Képek és emberek
