Észak-Magyarország, 1970. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-10 / 8. szám
ÉSZAIMMAGYÁRÖRSJtAG 2 Szombat, 1970. január 10. Csepel ünnepe Csepel felszabadulása Z5. évfordulója alkalmából Ünnepi ölest tartottak a Iíadnóti Miklós Művelődési Házban. Képünkön: Major Tamás az ünnepi műsorban verseket mond. Értekezlet a Belügyminisztériumban Január 9-én országos parancsnoki értekezletet tartottak a Belügyminisztériumiján. Az értekezleten megjelent Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Borbándi János, az MSZMP KE közigazgatási és adminisztratív osztályvezetője, dr. Szénási Géza legfőbb ügyész. Az értekezleten Benkei András belügyminiszter előadói beszéde alapján megtárgyalták azokat a feladatokat, amelyek a Belügyminisztérium szervei előtt állnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1969. november 26—28-i határozata végrehajtásával kapcsolatban. A minisztérium különböző szervei és testületéi részéről több felszólalás hangzott el. Az értekezleten felszólalt Biszku Béla, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. Hz építőipar a vártnál tiMet proMáll Kondor József miniszter megáliapításai A Mélyépítési Tervező Vállalat kultúrtermében tartották meg pénteken az építőipari ágazat vállalati vezetőinek — igazgatók, párt- és szakszervezeti vezetők — hagyományos év eleji tanácskozását. Bondor József, építésügyi és városfejlesztési miniszter megállapította, hogy az építőipar — az ismert gondok ellenére — a vártnál lényegesen többet produkált. Az állami építőipar 8—10, az ÉVM-vállalatok 12 százalékkal több munkát végeztek mint 3 9G8-ban. Az ágazat 62 000 lakást épített. Hangsúlyozta: az 1969. évi terven felül épített új otthonok azonnal beköltözhetők. A múlt év szépséghibája az, hogy 7480 új otthont csak decemberben adtak át. Megengedhetetlen, hogy ilyen hajrá munka legyen az idén is. A szövetkezeti építőipar — bár termelése lényegesen növekedett —, mégis az előző évinél kétezerrel kevesebb lakást épített. A tanácsi építőipar 10 százalékkal több munkát végzett, de elsősorban új beruházásokon dolgoztak, és a fenntartási munkák aránya az 1967. évi 45-ről 36 százalékra csökkent. A miniszter ezt. veszélyes jelenségnek értékelte, hiszen évtizedes a lemaradás a lakásállomány tatarozás! fenntartási munkáinál. Terv szerint, az idén 7—8 százalékkal kell növelni az építésügyi ágazat termelését. Mivel munkaerőhiány megoldására nem lehet számítani, igen fontos feladat az intenzív műszaki fejlesztés és a munkaszervezésnek, a munka hatékonyságának javítása. Nem elfogadható olyan műszaki fejlesztés, amely mellett csökken a terLárma Hess korul Cschszforák disszidensek Olaszországban A szovjet közvélemény növekvő felháborodással figyeli azt a lármás propagandahadjáratot, amelyet a nyugati polgári sajtóban és diplomáciai körökben folytatnak a nürnbergi perben életfogytiglani börtönre ítélt Rudolf Hessnek, Hitler helyettesének, az egyik fő náci háborús bűnösnek megkegyelme- zése érdekében. Vajon a humanizmus azt követeli-e, hogy megkegyelmezzenek egy olyan bűnösnek, akinek lelkiismeretét « hitlerista agresszió áldozatainak milliói terhelik? Hess most elaggott öregember; de él. Azok azonban, akiket a fasizmus küldött halálba, sohasem kelnek ki a sírokból, sohasem állnak fel a csatamezőkön, sohasem támadnak fel a hitlerista haláltáborok kemencéinek hamujából. A rájuk való emlékezés a humanizmus legfőbb elve — írja a Novoje Vremja legújabb száma. Számítógépek m tervezésben Bolgár szakemberek előadása A magyarországi bolgár műszaki hét keretében tegnap, január 9-én, pénteken délután két előadásra került sor Miskolcon. A MTESZ- székházban a népgazdasági szintű termelésszervezésről és vezetésről hangzott el előadás. Bulgária — hazánkhoz ha- . sonlóan — nagy erőfeszítéseket tesz népgazdaságának hatékonyabbá tétele érdekében. Módszerükben azonban a bolgár törekvések eltérnek a magyar gazdasági reformtól. Bulgáriában elsősorban a központi, népgpazdasá- gi tervezés tudományosságának fokozására törekednek. A tervezésben és az irányításban igen nagy szerepet szánnak a számítógépeknek, amelyeket felhasználnak majd az egyes gazdasági ágazatok tevékenységének koordinálására, és segítséget várnak a modern elektronikus számítógépektől a népgazdaság egész termelésének összehangolásában is. Ehhez sok tudományág — köztük a szociológia — magas szintű fejlesztését tűzték célul. A Diósgyőri Gépgyárban került sor a másik előadásra. Itt a bolgár gépipar korszerű technológiai eredményeiről hallhattak a magyar szakemberek igen érdekes, színvonalas előadást, Mindkét előadást számos mag' >:<ember hallgatta A bolgár gazdasági élet hatékonyabbá tételéről szóló előadást igen élénk, tartalmas vita követte. Az olasz sajtó jelentése szerint a csehszlovák utazási iroda, a CEDOK szervezésében Olaszországba utazott turisták közül az elmúlt hónap folyamán 33-an nem tértek vissza hazájukba, s menedékjogot kértek az olasz hatóságoktól. Mint a csehszlovák sajtó beszámol .róla. az olasz ható. Ságok Csehszlovákiára nézva kedvezőtlen nyilatkozatokat kérnek a disszidensektöl a menedékjog megadásának fejében. A nyilatkozatokat azután az olasz burzsoá sajtó Csehszlovákia ellen intézett támadásokra használja fel. A menedékjogban részesített csehszlovák állampolgárok mozgási szabadságát korlátozzák, nem léphetnek munkaviszonyba. A menedékjogot kérő csehszlovák disszidenseket a hontalanok táborába küldik Faházakban szállásolják el őket, személyi szabadságukat nagymértékben korlátozzák Élelmiszerellátásuk a kalória- minimum határán mozog, s közegészségügyi szempontból sem megfelelő. A menekültek többségének még a legszükségesebb apróságokra sincs pénze. Csak „feketén” vállalhatnak munkát, az olasz munkásokénál sokkal kisebb bérért. melés, a lakásátadás. A miniszter úgy értékelte, hogy az alagútzsalus építésmód még kiforratlan, ezért helytelen, ha az a vállalat, amely alagútzsalut vásárol, elhanyagolja a régi, jól bevált, blokkos lakásépítési módszert. Megengedhetetlen pazarlás — mondotta a miniszter — a munkaerővel, hogy az 1967. évhez viszonyítva 10 százalékkal csökkent az előregyártóit betonváz és egyéb betonelem felhasználása. Elmondotta, hogy az idén a szolnoki ú;i épületelemgyár több mint 800 000 négyzetméter előregyártott szerkezetet gyárthatna, de csak alig 550 ezer négyzetméter elkészítését tervezi, mivel ennek is csak 40 százalékát kötötték le az építőipari vállalatok. A tanácskozáson felszólalt Gyöngyösi István, az Építők Szakszervezetének főtitkára. Felhívta a vállalati szakszervezeti tanácsokat, hogy az idei tervek elkészítéséhez és az ösztönző bérezéshez nyújtott támogatással is segítsék az építőipar termelési feladatainak teljesítését A Hold egyidős a naprendszerrel Csütörtökön Houstonban véget ért az a. négynapos tudományos értekezlet, amelynek 142 részvevője az Apollo—11 által Földre szállított hold-kőzetek tanulmányozása során szerzett tapasztalatait ismertette. Az elhangzott tudományos előadások sokszor egymástól eltérő következtetéseket tükröztek, a tudósok azonban a következőkben egyetértettek: a Hold egyidős a naprendszerrel, mintegy 4500 millió éves; a Holdon nincs víz, nincs élet és valószínűleg sohasem volt; volt egy olyan időszak, amikor a Hold — legalább Háborús pszichózis Kínában részben — megolvadt állapotban volt; jelenleg a Hold legfelső rétege „geológiailag holtnak” tekinthető, nem tesz lehetővé életjelenségeket; a Hold a naprendszer, a Nap és valószínűleg a Föld eredetére vonatkozó információk valóságos tárháza lehet, az eddigi kutatási eredmények azonban még nem elegendők határozott kép kialakítására, ezért a Hold újabb és újabb részeit kell majd felderíteni, hogy végül a naprendszer eredetére vonatkozó következtetéseket lehessen levonni. A csütörtöki záróülésen több tudós kifejezte azt a véleményét. hogy a holdkráterek túlnyomó többsége meteorok becsapódásának a következménye, nem pedig vulkánok, mint valaha feltételezték. Valószínű azonban, hogy a meteor-becsapódások több százmillió évvel ezelőtt történtek. Eseményekről RÖVIDEN Ásta Nielsen üán színésznő, a némafilm korszakának világsztárja volt. Olyan név, mint manapság Sophia Loren. A 88 éves művésznő most bcjclenletle: a jövő hónapban férjhez megy. Ezúttal harmadszor. BEJELENTETTÉK 0 A NASA (Amerikai Országos Űrhajózási Hivatal) szóvivője bejelentette, hogy az Apollo—12 március 12-re kitűzött fellövését április lire, az Apollo—14 július U-i indulását pedig „valamikor őszre” halasztották. A Jövőben az eddigi átlagosan három fellövés helyett csak kettőt hajtanak végre, takarékosság miatt ELUTASÍTOTTA 0 Golda Meir izraeli miniszterelnök csütörtökön a zsidó világkongresszus ülésén mondott beszédet. Ezúttal is leszögezte, hogy Izrael csupán az arab országokkal folytatandó közvetlen tárgyalásokon hajlandó a béke lehetőségeit megvitatni. Elutasított mindenfajta közvetítést, beleértve a New Yorkban, illetve Washingtonban tartott négy- és kéthatalmi tárgyalásokat is. MEGLEPETÉS 0 Busztani tábornok, volt libanoni hadseregfőparancsnok meglepetéssel értesült a leváltásáról szóló döntésről, és nem fogadta el a felajánlott nagyköveti posztot — írja a kairói A1 Ahram pénteki száma INDIÁBAN* 0 A Nguyen Van Tien professzor vezetése alatt álló DNFF-küIdöttségct, amely jelenleg látogatást tesz Indiában, csütörtökön fogadta Indira Gandhi indiai miniszterelnök, és húszperces beszélgetést folytatott a küldöttség tagjaival. A miniszterelnök-asszony a beszélgetés folyamán azt kívánta, hogy a vietnami háború -békés megoldást nyerjen. Röviddel újév előtt Kínában tovább korlátozták a külföldi diplomaták és újságírók mozgási szabadságát és visszavonták a korábban kiadott utazási engedélyeket. Az AFP hírügynökség jelentette, hogy e lépést pekingi diplomáciai körökben „a háborús előkészületek kiszélesítésével” magyarázzák. Külföldi sajtójelentések szerint Pekingben „védelmi intézkedéseket” foganatosítanak, azon nyilvánvaló célból, hogy a háborús pszichózist mesterségesen szítsák. A katonai hatóságok felszólítják a lakosságot, hogy a házak udvarán légoltalmi futóárkokat és óvóhelyeket létesítsenek. Az élelmiszer-fejadagok újabb csökkentését azzal indokolják, hogy háború esetére készleteket kell felhalmozni. „A háborúról vallott két, homlokegyenest ellentétes álláspont” című cikkében a Zsenmin Zsibao december 24-én leszögezte: jóllehet, a háború együtt jár bizonyos rombolásokkal, az a világnak a „felszabadulást” és Mao Ce-tung eszméinek teljes győzelmét hozza. A lap elismerően szól Mao Ce-tung feleségének, Csiang Csing- nek a színdarabjairól, a „Női vörös zászlóalj” című balettről és több olyan operáról, amelyek a háborút vidám ünnepként ábrázolják. Soviniszta hangulatot és háborús pszichózist keltve, a maoisták folytatják szovjetellenes rágalomhadjáratukat. Azt akarják elhitetni a kínai néppel, hogy a Szovjetunió, „összeesküdve az amerikai imperializmussal és a nemzetközi reakcióval” (értsd: Indiával és Japánnal) „Kína bekerítésének” politikáját folytatja és szándékában áll Kína lerohanása, hogy ott „visszaállítsa a kapitalista rendszert”. Külföldi megfigyelők szerint a pekingi vezetők az országban szándékosan az „ostromlott erőd” atmoszféráját keltik, hogy így enyhítsék a komoly gazdasági és politikai nehézségeket és az országban fokozódó elégedetlenséget A maoisták propagandája az állítólagos „külső veszélyt” arra is felhasználja, hogy a saját soraikban mutatkozó szakadáson és marakodáson felülkerekedjenek. A pekingi sajtó „az egész pártot, az egész hadsereget az egész népet”' hisztérikusan arra szólítja fel, hogy a háborús veszélyre való tekintettel tömörüljön az új évben Mao Ce-tung és helyettese, Lin Piao köré. A .„szovjet fenyegetésről’- szóló rágalmakat a maoisták arra is felhasználják, hogy az úgynevezett „pártbeii rendcsinálásnál” megakadályozzák azoknak a kínai kommunistáknak a pártba történő visszavételét, akik síkraszálltak a Szovjetunióval való együttműködés és baráti kapcsolatok mellett és ' ezért, üldöztetésnek lettek kJ téve. fiz 1970. évi tavaszi diva! U71 mm 7» § ' ■ * . ' •*n / % /' 4 • .) ' ->,V’ ■ • mmmmm-V - ' , - „ . - j \7. új kollekcióra a sárga és zöld színek váltakozása, valamint a fehérrel való kombinálása jellemző. Az. új modelleknél az erős szabásvonalak a jellemzőek, a bosszú sálak pedig kiegészítőként jelenti- őznek, ttt estélyi ruha, három mostani nyári nagyestélyi és két igen nőies megöl, dású, hosszú estélyi ruha látható képünkön.