Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-12 / 288. szám

Üj székházban a MEZÖBER megyei kirendeltsége Sok munka, várakozás után végre elkészült a ME­ZÖBER Vállalat Borsod me­gyei kirendeltségének szék­háza. Miskolcon, a Szemere utca 15. sz. házban, a Borsodi Szénbányászati Tröszt volt irodaépületét vásárolták meg, alakították át. és rendezték be. A székházavató ünnepsé­get december 11-én délelőtt 10 órakor tartották meg. A MEZÖBER megyei ki- rendeltségének dolgozói és a meghívott vendégek azSZMT székhazának színháztermében gyűltek össze, ahol Balogh Dávid, a kirendeltség igazga­tója mondott üdvözlő beszé­det. Köszöntötte a vendég­ként érkezett Kazareczky Kálmán MÉM miniszterhe­lyettest. Szögeczki Lászlót, a MEZÖBER vezérigazgatóiát és Fejes Lászlót, az MSZMP megyei bizottságának mező- gazdasági osztál '-'vezetőjét. Balogh Dávid igazgató — többek közt — elmondotta, hogy a kirendeltség lényegé­ben csak 1968-ban. 100 millió forint nagyságrendű beruhá­zási feladat elvégzésével kezdte meg igazi tevékenysé. gét úgy. hogy szétszórtan, négy-öt helyen dolgoztak, és szinte állandóan költöztek. A kirendeltség új' székhazában viszont megfelelő körülmé­nyek között végezhetik to­vábbi munkájukat. A kiren­deltségnek jelenleg 918 mil­lió forint értékű mezőgazda- sági beruházás lebonyolításá­ra van megbízása és megren­delése Borsod megye mező- gazdasági üzemeiben. Az új székházat Kazarecz­ky Kálmáh miniszterhelyet­tes adta át. Beszédében is­mertette a MEZÖBER Válla, lat eddigi eredményeit és to­vábbi. igen fontos feladatait A miniszterhelyettes elmon­dotta. hogy a MEZÖBER-nek az országban ielenlog 11 mii. Irárd forint értékű mezőgaz­dasági beruházás lebonyolí­tására van megbízása, és ez igen nagy felada*. de a fiatal vállalat kollektívája képes ennek tel terítésére. Űtlorob népdalversenye , Sárospatakon A sárospataki úttörőház rendezésében jól sikerült népdalverseny volt szerdán délután a városi művelődési ház nagytermében. Az Esze Tamás és a Zrínyi Ilona Általános Iskola, vala­mint a Tanítóképző Intézet gyakorló iskolájának tanulói bizonyították népes és lelkes ifjúhallgatók előtt, hogy isko­lai énekoktatásunk mint kö­veti a magyar zenepedagógia nagy tanítómesterének, Ko­dály Zoltánnak az oktatását, jól sáfárkodik gazdag örök­ségével. A gyerekek nemcsak megtanulják, hanem meg is szeretik a népdalokat — s minden iskolában kifejlőd­nek olyan tehetségek, akik másokat is gyönyörködtet­nek énekükkel. Ezért is hasz. nos és folytatásra érdemes-a sárospataki kezdeményezés. Rá for** dolgozó hasonló esed. a juvuuen <— forduljon elő. Kolozsi Zol tűnné és Kovács Rózsa Miskolc, Reményi u. 2. Türelemmel — de meddig? Még október 1-én beadtuk férjem szövetkabátját a Pa­tyolat Vállalat 13. sz. fiók­üzletébe tisztításra. Két hét­re vállalták, hogy elkészül, sajnos, még ma sem kaptuk meg. Többször érdeklődtünk a fióknál, a vállalat reklamá­ciós osztályán, de csak azt a választ kaptuk, hogy kere­sik, türelmünket kérik. ezen .ma »ci-jukI szívesked­jék felkeresni központunkat, hogy kártalaníthassuk.” Hiányos a közvilágítás Az Avas egyes részein csak itt-ott égnek a lámpák. Sokan járnak ezekről a ré­szekről dolgozni három mű­szakba nemcsak férfiak, ha­nem asszonyok is, akik bi­zony félve közlekednek itt. Korán sötétedik, az iskolába délután járó gyerekeknek sem biztonságos így az út. Az ÉMÁSZ-nál úgy tudják, hogy éppen a gyerekek ütik ki a villanykörtéket, g ezért nem i os. titk “dd'&Ha én egyszer kinyitom a számat! Örömn hogy ess•^mmmmamKmmmtnm.1 ........... e melkedet Stnó'!1btott! á al ó I ere m h ől tét is ki érdem, ' gyelemmei fit. ^ r> Szabó Viktor ei>í« «a'át anyját, testvérét sát, aki a munk^fay a htilátoZCftÚrdÚbit ft géről, a betegségek séről beszélt — írírott, mint ben Kozma Lajos Bí Aczél ’vi lakos, özdon, Fatnokon, Kazincbarcikán, Sajószentpétcren, Edelény- ben, Tiszaszederkényben, Szerencsen, Szikszón, Sátoraljaúj­helyen és a megyében levő összes boltjainkban ÜNNEPI BORVÁSÁRí Egyes minőségi borok 20—30 százalékos árcsökkentéssel Táblás CSOKOLÁDÉK 15 százalékos árcsökkentéssel Valamennyi SZALONCUKOR 10 százalékos árcsökkentéssel a A BORSODI ELET MTSZFR K»SKERPSKEDFT,MI VÁLLALAT boltjai előzékeny kiszolgálással és bő áruválasztékkal várják. Ne várjon az utolsó napokig, mát most szerezze be szükségletéti te anyja nyugdíját, s elsik­kasztotta. Egy alkalommal betört nővére lakásába, sllO nyakán forint készpénzt és ruhane­Az el- műt vitt el. ül ki- A vádlott ellen már 1961- 'vete- ben is folyt bírósági eljárás, négy lopás miatt. Most a Sátor­fel- aljaújhelyi Járásbíróság foly­be- tatólagosan elkövetett lopás­e- ért és egyrendbeli sikkasz­tásért, szigorított büntetés­végrehajtási munkahelyen eh- töltendő, egyévi szabadság- vesztésre ítélte Aczél Zol­tánt, Földházi Pál sátoraljaúj- ------dyi, köveshegyi lakost az K lbbi években már több >en elítélték garázdaság- ■ “ lopásért és tartási köte­I Ajámttség elmulasztásáért. <iiszt p. ismét bíróság eló ke- 1 A megrögzött italozó dem gaur bór kitanulta a vas- ! alakítása, zakmát —, sehol sem I u• *ti rendszeresen, ieg- í —T alkalmi munkákat tyes P’rekaiíf.eresetét egy fillérig Kun Béla u.öbbnyire csak éjje- Hízott serttTészegen tért haza, Anna u B2. t gyakran megver­Kombinált s.zony emiatt több­Itáromajtos sz.,.' hálószobabútor, 1 ta‘ haberendezús, re nyáron történt, foleit. sí.ék- ljeve’.ben is részegen egyéb használt „ , rok eladók. T4slla"07nan- Fele­gép bérbe adó. i szőlőben dol- chenyl u. 76. - j utána ment, s ha‘v<T, .K.br,y veszekedett l2 MarUnt‘e^prípával . rátámadt. Eladó két nizó!*, ?.n,y^.a segítsé- és kisebb. Sólyon'ahazi őt kezd­u- ____________szőlőkön ke­V áiiaiatok! Magá szeme láttára. sok! Szép. mode., ... ____ n agyméretű íratsz;?' a<s SSSZOny rény eladó. Várkony'n járt bevá- né, Kazinczy u. L (ví!„lás előtt — vezeték-szerelő). , arakozva —, v J sz. Olaj kályha eladó,’ elsőzsolca, Béke u. i'cS<ircMDa, S endeít. Fér­Kéz fürdőhenger el- utána, kö- adó. Érdeklődni: A forgal­Szendrey u. 0.. eme- ^léköt«*, 170—200 kg-os hízott sertés eladó. Bozó no<5zavd- Gvula Koppány u. 18. őt is. az- Skoda Furgon sze- e az asz- . mélysépkocsi eladó tránvnkn. 5000 Ft-ért. Telefon: 5... Kdelény 56. _____ rek. 1-old­K öitözködés miatt nOttak a szoba-, konyhabútor eladó. Butykat István főként pl­Miskotc. Gózon Lajos ____, u . n. Vasgyári teme- kürl 0,c­tfinéi. ________________• Aji'sre ítél­S uper Kálót kályha l'étés ide- -ladó. Herczeg u. 41. a orró-ko- Wrkás. mutonó Ke Egy harcsa elveszoff/,,, A napokban bejelentés érkezett: egy bérházi lakás­ban, helyesebben egy konyhai mosogatóban két har­csa varia, míg finom rántott hűl lesz belőle. Az esti órákban a lakó látni vélte — mivel közel van munka­helye a lakásához —, hogy világosság van a konyhá­jukban. Nagyon gyorsan hazasietett. Amikor hazaért, idegesen kutatta végig a lakást, hogy nem hiányzik-e valamije. A szekrényben mintha kereslek volna vala­mit, de semmi sem hiányzott. Az előszobában fogason kabátok, az egyik kabát zsebében pénz. nem is kevés, de abból sem hiányzik... Aztán felkiáltás. Jesszusom, a mosogatóból hiányzik az egyik harcsa! S szólt a házfelügyelőnek, nem ész­lelt-e valami gyanúsat, de az nem látott semmit. Akár hiszik, akár nem, késő estig kutatták a lakás­ban, hogy hova lett a harcsa... Hová is lehetett! Lehet, hogy sellő volt? Bárcsak találkozhatnék ve­le... takács GÖNCI 7 KULTURÁLIS HETEK December 20-tól február 1- ig tart majd a gönci kulturá­lis hetek rendezvénysorozata, melyben a helytörténet csak­úgy helyet kap mint a több­fajta művészeti rendezvény, vetélkedő, termelőszövetkeze­ti nap, vagy a községből el­származottak találkozója. Az ünnepségsorozatot december 20-án Simaházi Sándor or­szággyűlési képviselő, az En­csi járási Tanács vb-elnöke nyitja meg. MEGEMLÉKEZÉS A miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium, mint UNESCO- asszociált iskola, december 12-én. délután öt órakor megemlékezést tart a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központban abból az alka­lomból, hogy az ENSZ 1948 december 10-én fogadta el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. ÜNNEPSÉG MÚCSONYBAM Múcsony és Szuhakálló la. kői együttesen emlékeznek meg községeik felszabadulási évfordulójáról. Az ünnepsé­get december 13-án. 18 órai kezdettel tartják a most már néhány hónapja egységes közigazgatású község műve­lődési otthonában. GELKA-SZERVIZ MEZŐKÖVESDEN Megkezdte munkáját Me­zőkövesden a GELKA-szer- viz, mely az egri központhoz tartozik. A rádiót, a televí­ziót. a háztartási gépeket ja­vító szervizállomás az ünne­pek ideje alatt is tart szolgá­latot. KÉMET ÍTÉLTEK El Lengyelországban egy ka­tonai bíróság hétévi börtön­büntetésre ítélte a 41 éves Robert Albrecht, hamburgi lakost, az NSZK állampolgá­rát. aki beismerte, hogy fő­képpen a lengyel kikötőkben és a Balti tengerparti védel­mi berendezésekről gyűjtött adatokat, mint a nyugatné­met felderítő szolgálat ügy­nöke. I ÚJSZÍVES HALÁLA % A Michigan állambeli Ann Arborban ismét meghalt egy újszíves Az ötvenéves Philip Barnu 15 hónappal ezelőtt kapott ú.i szívet. A halál oka: a szervezet kivetette az ide­gen testet. ESZPERANTISTÁK ÜNNEPE Tegnap, december 11- én este a Rónai Sán­dor Művelődési Központban ürinepi estre gyűltek Miskolc és körnvéke eszperantistái. Eszperantó nyelvű műsorral emlékeztek Miskolc felszaba­dulásának negyedszázados jubileumára, valamint a leg­elterjedtebb nemzetközi nyelv, az eszperantó megal­kotója, Ludwig Zamenhof lengye1 orvos születésének 110. évfordulójára. Nagy sikere volt a nyéklád­házi úttörő eszperan lista énekkarnak és az ,.Űi élet küszöbén” című dialilmvetí- téses előadásnak. SZAKSZERVEZT! MŰVÉSZET! FÓRUM A Borsodi Szénbányák szakszervezeti bizottságánál^ művészeti fóruma december 16-án, kedden délután öt órakor tartja első összejöve­telét a Borsodi Szénbányák igazgatóságának klubjában Az első vitafórum témája a színház, szerepe szocialista kultúránk fejlődésében. A fő, rumon részt vesz, Sallős Gá­bor. a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. ÍRÓ — A LEGIFJABBAKNÁL „Nagy élményben volt részünk. Eljött iskolánk­ba Csányi Gyöngyi író néni. akivel sokat beszél­gettünk. Mi sok verset mondtunk, és ő is elő­adott néhány olyan mondókat, amit eddig még senki sem hallott, rajtunk kívül. Kértük, hogy a találkozást vers­ben is örökítse meg, és ezt meg is ígérte." — ír­ják a miskolci. Szilagyi Dezső utcai. 37 sz Álta­lános Iskolából l.övey .Didit, Kovács Tünde és Vida I'd ária negyedikes tanulók. * Közlemény Az influenza megelőzését szol­gált a o rendelkezésre álló influ* enza elleni oltóanyag. Az oltást követő védettségi állapot kifej­lődéséhez pár hét Idő kell. s ez­ért a? oldásokat decemberben/ de legkésőbb januárban kell el­végezni. Az oltás önkéntes Je­lentkezések alapján történik. Kí­vánatos, hogy a védőoltásban részt vegyenek elsősorban a? idősebb korúak és azok akiknek olyan idült betegségük van — pl. szívvérkerlncésl betegek, lég- zé«szerv1 betegek —. akiknél az influenzás megbetegedés szüvőd- ménvt okozhat. Kívánatos továbbá, hogy oltns- sák magukat azok is. akik fog­lalkozásuknál fogva különösen k1 vannak téve a megbetegedés­nek. így pl az egészségügyi* közlekedési dolgozók, pedagógu­sok. zsúfolt ipari üzemek dol­gozói stb A körzeti és üzemorvosokat, egészségügy! Intézménvoket ol­tóanyaggal a KflTAT látta el AZ oltásra a körzetekben és üze­mekben az orvosi rendelőben előre be kell jelentkezni. A je­lentkezőket az orvos nyilvántar­tásba veszi és ennek alánban hívja be oltásra. Ugyanis a fel­bontót* oUóDnvaeot 2 órán belül fel keli használni. Felkérjük az oltásra jelentke­zőket hogy Idegében jelentkezze­nek HZ Oltáern. Miskolc m. j. városi Közegészségügyi-JárvánvOgvi Állomás Eszók-maovahország A Masvar Szocialista Munkáspárt Borsod megvet Bizottságának lanto FŐs/erkesztŐ: FODOR LAS/I.O Szer kec/tőség: Miskolc. Bajcsy-Zs u. 15. Központ 3R-1S2 10-072. 35-300, ír* 579 TttKórsáe 16-086 Gaz- daseqpoimkat rovat ifi-035. Parimat ifi • 0711 Belpolitikai •ovot Ifi 450 Kultur rovat ’G-0fi7. ■^nortrovat lfi-049 Munkáslr-vc* lezés. ponaszligvek; 16-04G. K acJia a Borsod megyei Lapktadé Vállalat Miskolc Bajcsy Zs. u. 15. Felelős kiadó: BIRO «*PTFR Telefon 46*131. Hirdetésfelvétel: Miskolc Széchenyi u 15—XV. Telefon ifi ?13 Terles/ti o Magvar Posta Előfizethető n helyi postahivataloknál és o kézbesítőknél Az előfizetne dJ1a egy hónapra 20 forint Index - 25055 ! Készül* n Borsodi N' omdában Felelő« vezető: I SZEMES ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents