Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-25 / 299. szám
ÉSZM-MAÖYARORSZÁG 12 Bl n Csütörtök, 1969. dec, 25, Tarján István? Megváltó karácsony h Ä ífarícporv d25 aélben parancsot kaptunk, hogy részt kell vennünk az éjféli misén. Ezt ugyan nem éjfélkor, hanem délután 3 érakor celebrálták a jászóvár! apátság templomában, mert sötétedéstől minden alakulatnak fegyveres készenlétben kellett lennie. Tíz—tizenöt kilométerre állt a front, meglepetéstől minduntalan tartani kellett. -* Soha nem őröltünk úgy templomba szólító parancsnak, annak ellenére, hogy szakaszunk nem állott valami vallásos emberekből. Odahaza, ha elhangzott az ilyesfajta ukáz, aki csak tehette, eloldalgott a laktanya valamelyik zugába — ott, a fronton, a tűzvonal közelségében ezt igazán nem lett volna nehéz megtennünk. Mégis örültünk, mert legalább fedél alatt, viszonylag meleg he- . lyen lehettünk, amíg az isten- tisztelet tart. Néhány nap óta ugyanis, hogy a folyamatos visszavonulás közben ebbe a felvidéki községbe értünk, fáskamrákban, fészerekben húzhat'nk meg magunkat, mivel minden lakóházat a németek foglaltak el. ök egy-egy meleg szobában hárman-négyen pihenték ki magukat, mi meg összebújva, meggémberedett tagokkal vacogtuk át a nappalokat, s az éjszakákat. Lelkünk is jéggé dermedt; a legjobb cimborák is fagyos révületet fedezhettek te1 egymás szemében, vigasztaló kedvderítő tekintet helyett. Ráadásul sós vízben főtt bab volt már napok óta a mená- zsink, míg a németeknek teherautószámra hordták a szeretetcsomagot. Tudtuk azt is, hogy ideérkezésünkkor tiszti küldöttség kereste fel az apátot: engedné meg, hogy a klastrom folyosóin tanyázhassunk, mert megvesz bennünket az isten hidege. Elutasítás volt a válasz, mert ugyebár, zavarnók a tisztelendő atyák nyugalmát — mi, akiket bármely pillanatban riadóztathatnák. hogy menjünk a halálba. Értük, a szentségüket, fakadt ki nem egyőnk, ha szóba került közöttünk. % IMbb fculat katonái ugyan nem sokat kukoricáztak velük, 10—12 papot egy szobába költöztettek át, ők meg bekvár- télyoztak nem is a folyosókra, hanem a szentatyátlanított szobákba. Ez még magasabbra szította bennünk a gyűlöletet: nekik lehet, minekünk nem, nekünk csak meghalni szabad? Ilyen hangulatban mentünk a misére. Én vezettem a szakaszt, néhány hete ugyanis parancsnokának neveztek ki. Tudtam, miért. {lángomhoz ugyanis nem dukált ez a beosztás. A hivatásos tisztek ió néhányan, de ketten még a jobb összeköttetésű zászlósok közül is hazakerültek, a pótkerethez. A parancsban úgy állott: kiképzésre, de mi.alacsonyabb rangúak tudtuk, hogy azért, mert a magyar hadsereg foszlányai már nagyon benne voltak a harapófogóban. Akkor már tisztában voltam a háborúval. Édesapám búcsúszava — „vigyázz fiam, nem kell hősködni. nem miértünk halt meg a Donnál Sanyi bátyád sem” — ott lüktetett 24 éves agyamban, szivemben minduntalan, s 1944 végére megért bennem az elhatározás, hogy egy kedvező alkalommal hadifogságba ejteíem magam. Néhány barátommal közöltem szándékomat, s ők is bevallották, hogy hasonlóban törik a fejüket. Az alkalom egyelőre hiányzott. De legfőképpen. hogy parancsnoka lettem félszáz embernek, ők sem voltak közömbösek számomra. Felelősnek éreztem maeam az ő sorsukért is. De nem állhatok ki eléjük, hogy szökjünk át a túlsó oldalra; mert csak egyetlenegy legyen közöttük, aki nem pendül velem egy húron, alulról szagolhatom az Ibolyát a csapatcsendőrök golyóitól. A szökést forgattam raav gamban a mise alatt is, amely fényes papi segédlettel zajlott a díszes oltár előtt. Embereim szeméből palástolatlanul lövellt a gyűlölet az egyház szolgái felé, a tekintetek kérdően meredtek az enyémbe, ha összenéztünk: ezekért vigyük bőrünket a vásárra, akik kipihenten, jól tápláltan, a miseruhák alatt melegen öltözötten a szeretetet gajdoljáik, de tőlünk a folyosói enyhet is irigylik? — Nekünk kell itt megváltani magunkat! — hallottam mögöttem, ahogy az egyik tizedes félhangosan mondta a társának, mintegy válaszul a megváltás tényét egészen másképp prédikáló papnak. Öh, ha mind ezen a véleményen volna! A mise végén nem vári parancsot kaptam. Azonnal teherautóra kell ülnünk, mert támadásba vetnek bennünket a húsz kilométerrel odábbi frontszakaszon. Mindannyiunk tekintetében magasra csaptak a lángok, szó azonban nem esett köztünk. Fenn, a vonalban sem, a sailicei fennsík peremén, ahol kiderült, hogy a támadásból nem lesz semmi, mert egész csapatrészek átszöktek a románokhoz, akik tőlünk 200 méternyire, az erdőben meg- közelít-hetetlenné erősítették állásaikat. A megmaradt egységek ezért inkább hátrább vonulnak, le a hegyről, s az én szakaszomnak utóvédként kell fedezni a menekülési Erre másnap, délután öt órakor került sor. A mene- -külőket védve hatkor kellett volna nyomukba szegődnünk. h on!IliMé Percek követőd üli dS keztek. Néha megjelent pihenőhelyünkön, egy házmagasságnyi sziklafal előtt két csapatcsendőr, de nem tartottam tőlük: szakaszom nagyobbik részéről már tudtam, hogy tagjai nem hát. rafelé akarnak menni, hanem előre — át, a fogságba. Háromnegyed hatkor aztán odaálltam embereim elé, s megmondtam nekik, hogy lemondok a parancsnokságról. Mindegy, hogy ezt meg lehet-e tenni, vagy sem, de nekem elég volt az urak érdekeiért viselt háborúból. — Nézzenek körül. Lát- nak-e egyet is itt, ahol a ha. Iáit osztogatják? Én megadom magam a románoknak. Aki velem tart, tegye, aki nem, az vonuljon le a hegyről, ki-ki úgy cselekedjék, ahogy akarja. Ha valamikor találkozunk még az életben, ne hibáztassuk egymást, hogy netán másképp kellett volna cselekednünk. Az arcok felderültek, a szemek mosolyogtak, s visz- szautasították lemondásomat. Maradjak csak én a parancsnok mondta egy — a civil életben asztalos — őrvezető, s vezessem őket is oda, ahová menni akarok. Gyorsan kellett cselekedni, s néhány perc múlva megindultunk a paranccsal ellentétes irányba. Moldován tatával, egy apám lehetett vón’ erdélyi származású, pesti cipésszel elöl. mentem a horhosban, s az öreg románul kiabálta az erdőnek, hogy megadjuk magunkat. Egyszer csak tört magyarsággal jött a hang a fák mögül: „Tartsátok fel a kezeteket!” Ez is megtörtént, s öt perc múlva tisztást vettem fezre a bujkáló holdfényben. Ennek szegélyén, félkaréjban szakasznyi román katona várt már bennünket, s amikor odaértünk, valaki németül kiáltotta közülük: „Wer ist der kommandant?” (Ki a parancsnok?) Előléptem, s mert egy középtermetű férfi kilépett az ő soraikból is, és felém lépdelt, eléje indultam én is. A közelemben aztán hátralendítette jobb karját Pillanat alatt átfutott emlékezetemen mindaz, amit a* iskolában a magyarfaló románokról tanultam, s íme, igaz, ez most megüt, de — isten veletek édesanyám, édesapám, testvéreim, szerelmem — én visszaütöm, ráomlok, megfojtom, mert engem még nem ütött meg senki ... S ekkor csak azt éreztem, hogy két katonaitar fonódik a nyakam köré, az egyik az imént azért lendült hátra, hogy az előre csúszó géppisztoly ne akadályozza meg az ölelésben. Ügy megropogtattuk, meg is csókoltuk egymást a velem hasonló korú, rangú román parancsnokkal, mintha csak két rég látott testvér találkozott volna össze. Ahogy körbenéztem, embereim is ott parolázgattaik, ölelkeztek már a többi románnal. — De most már menjünk ám — mondta kis idő múlva —, mert odaátról (s a hátrább tolt magyar állások felé bökött fejéve!) mindjárt küldik a szeretetcsomagokat. , védett szikla. ’ fa! mögött vártuk be, míg a magyar tüzérség ránk pocsékolt hat gránátot, aztán két öreg román kíséretében elindultunk a fogságba — a békébe. Barátaink pedig nekivágtak abba az irányba, amerről jöttünk; Jászóvár felszabadítására is, ahol a klastromi papok bizonyára terített asztaloknál együtt ünnepelték a németekkel a kas Jézus megszületését. Csendes budai utca. A kapun, fekete táblán csak eny_ nyi áll: Négy Évszak. Aki ide jön, már tudja, mit jelent a szimbolikus felirat. És az emberek hetek óta jönnek. Mind a négy évszakból: fiatalok, javakorabeliek, idősebbek és öregek. Jönnek a társtalan nők és férfiak. Jönnek az özvegyek, elváltak, pár nélkül életük delére jutottak. Egy udvarias úr A kapualjból szőnyeges lépcsőn kis folyosóra jutunk, innen nyű mutatja, merre tovább. Fehér ajtó mögött tágas fogadó. Evv udvarias hivatalnok fogadja az ügyfelet. — Tessék helyet foglalni — mutat a modem vonalú fotelra. — Kérem a személyazonossági igazolványát. És az ügyfél, legyen az férfi vagy nö, először is köteles igazolni magát; miszerint sem törvényes felesége, vagy férje nincs. Igazolja vele azt is. hol lakik, hol dolgozik. Ezután kap egy számot, s a teljes diszkréció jegyében most már csak mint egy szám szerepel a továbbiakban. A Négy Évszak működési elvét jóval az intézmény megnyitása előtt részletesen ismertette néhány országos folyóirat. Akkor még csak szükségességét bizonygatták, s igyekeztek megdönteni minden olyan ellenvéleményt, amely szükségtelennek mondta a házastárskereső szolgálat létrehozását P áldatlan nyilatkozat A nyitás óta egy hónap telt el. Az intézet vezetője készségesen végigkalauzol a színes, nehéz drapériákkal elfedett ajtajú szobákon. Itt dolgoznak a pszichológusok, a szociológusok és a pedagógus. A fogadóból nyíló nagy hallban várakozók nem láthatnak be a kis szobákba, ahol minden gondolatnak, reménynek, óhajnak ki kell tárulnia. A társkereső érdeke ugyanis, hogy a pszichológushoz kerülve őszintén elmondjon magáról mindent. Mire kell válaszolni? Fel kell tárnia eddigi életútját. közölnie, milyen a világnézete, hiszen fanatikus vallásos ember nehezen találná meg az igazit egy ateistában. El kell mondaniuk, mi a kedvenc szórakozásuk, fiataloknak családtervezéssel kapcsolatos kérdésekre is választ kell adniuk Az alapos bemutatkozás után következik a legizgalmasabb kérdés: milyennek képzeli el a jövendőbelit? A mi kérdésünkre, hogy általában milyen emberek veszik igénybe a Négy Évszak szolgálatait és milvenek az igényeik, nem kantunk választ. Itt nem mondanak példát az újságírónak Még hozzávetőleges példákat sem. Ez a diszkréció háza. Meg különben is. kis ország vagyunk. soha sem lehet tudni, ki ismerne magára. vagy rosszabb esetben másra. ÜNIVAC 1004-es A személyiséggel kapcsolatos adatok és az úgynevezett „elvárások * egy lapra kerülnek. maid működésbe lép a legmodernebb házastárskereső, az UNIVAC 1004 komputer. Román Zoltánná, aki a géni adatfeldolgozással fog-1 lalkozik. szükségesnek tartja, hogy nyomatékosan hangoztassa: — Nem a gép keresi a párt A gép csak segít. Meghatározza a korábban betáolált több száz ücvfél adataiból azt a kört. abol keresni lehet a megfelelő partnert. Itt már ismét fontos szerepet kan az ember, hiszen a gép 23 szempont alapján választotta ki az egymáshoz illőket, de ezen túl még nagvon sok mindent figyelembe kell venni. — Mi a további lépés? — Az összeillőnek vélt embereket bemutatiuk. Először csak fénykénekből választ az ügvfél azután telefonon vagv személyesen összehozzuk őket. Egv hónapon belül jelentkezniük kell. hogy sikeres volt-e a találkozás. — Létrejött-e már házasság a szolgálat közreműködésével? — Még bem. Egy hónap kevés idő. még csak az adatok feldolgozásánál tartunk. Kalandorok kerüljenek! A Négv Évszak tehát tudományos eszközökkel dolgozik. Ezt az épület belső elrendezése is igyekszik hangsúlyozni. A házassági hirdetésekben szokták utolsó óvatosságként odabiggyeszteni ezt a felszólítást: Kalandorok kerüljenek. A Négy Évszaknak nem kell ezt hangoztatni, mert a kalandorok fennakadnak az első szűrőn, az udvarias hivatalnokon, de ha független magánzóként kalandorkodná- nak, itt azt is meggondolják, mert ez a játék kicsit sokba kerülne. A Négy Évszak működési szabályzattal dolgozik. A kis füzetecskét átnyújtják az ügyfélnek, miheztartás végett Ebben szerepel a díjszabás is. Hány forint egy vő.egény? Hány forint egy vőlegény, vagy menyasszony? Kinek-kinek anyagi helyzete szerint. Figyelembe véve az ügyfél havi átlagjövedelmét, táblázatból kimutatható az alapdíj, az első összeismertetés díja. Ehhez jön minden kategóriában az előzetes információ 100 fe a személyiségvizsgáló teszt alkalmazásának 150 forintos díja. A további összeismertetési ár ismét progresszív. Nézzünk, egy példát: 1501—2500 forintos fizetés esetében az alapdíj 400 forint, hozzá a 100. illetve 150 forintos tétel, tehát 650 forint a kezdet, s ha az ezért járó első bemutatás eredménytelen, minden további bemutatás 200 forint- ötezer forintos jövedelemnél már 1050 forint a „beugró”, s minden újabb ismeretség 450 forint. A szélhámosoknak ez drága szórakozás lenne. A társadalom haszna A Négy Évszak lelkes kollektívája meg van győződve róla. hogy ezzel a szolgáltatással nemcsak az egyénnek, hanem a társadalomnak is hasznára válik. Hegedűs Imréné tanár hosszasan fejtegette a magános ember lelkialkatát, mard elmondotta: rendkívül jó hatással lehet a társtalan, de szeretetre vágyó emberekre már'maga az a tény Is, hogy foglalkoznak velük, hogy a pszichológust például érdekli lelki életüknek minden momentuma. A párkereső munka hat hónapig tart. Ha az első hat hónap eredménytelen, az ügyfél újabb hat hónapra meghosszabbíthatja a megbízatást, ez már díjtalan mindaddig. amíg nem bizonyosodik be. hogy az illető szándéka komolytalan. Az üevfelek száma már az első hónapban több száz, nagy részük vidéki. A szocialista országokban ez a harmadik próbálkozás. Csehszlovákiában és Lengyel- országban működik hasonló szolgáltatás. Előzőleg mindkettőt megtekintették a Négy Évszak létrehozói, s a tapasztalatok során rendezték be. intézménvüket. amelv nem kom'rozott mása eevetlen külföldi házasságközvetítőnek sem. Beválik-e? Eletképes-e szocialista viszonyok között ilyen jellegű intézmény. s valóban szükség van-e rá? Ezekre a kérdésekre egv 'nőnap után hiába keresünk választ. F,gv év múlva többet tudhatunk •> diszkréció házáról. Adamovics Ilona Az éjszaka emlékei Csohány Kálmán munkája