Észak-Magyarország, 1969. december (25. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-18 / 293. szám
Csütörtök, 1969. dec. 18. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Jubileumi év Sajószenfpéf-eren Ebben az évben ünnepelte alapításának 75. évfordulóját a Sajószentpéteri Üveggyár. Évente 150 millió konzerv-, palack- és csomagolóüveg kerül innen forgalomba. Folyik a hazai finomüvegszál-gyártás próbaüzemének építése is. Ez a kísérleti üzem — amely 35 millió forint beruházással készült — decemberben kezdi meg próbaüzemeltetését. Részlet az új üzemből. Erejük: a szocialista mmikaversenj Fiatalok fiatal vállalata Napjainkban — ha lehet — még fokozódik a szocialista munkaverseny jelentősége. Egy-egy vállalat eredményeiben számottevő szerepet játszik a kollektíva helytállása; az, hogy a dolgozók — kötelességük becsületes teljesítésén túl — menynyire éneik magukénak a közös feladatokat, mennyi többletet készek adni a gazdasági célkitűzések maradéktalan megvalósítása érdekében. A megyei polgári védelmi parancsnok a közelmúltban nyilatkozott a polgári védelmi szervezetek létrehozásának és továbbfejlesztésének szükségességéről. Elmondotta, hogy az átszervezés végrehajtása a korszerű védelem megvalósításának feltétele. Az átszervezés egyéni és közösségi érdek, a haza védelmének erdeke, s ebben részt venni minden állampolgár hazafias kötelessége. A parancsnok elvtárs utalt arra is, hogy az átszervezés igen sok embert érint, és ezért a feladatot szeretnénk olyan körültekintő módon végrehajtani, hogy lakosságunkat csak a szükséges mértékben vegyük igénybe. E célkitűzésünk azonban csak akkor valósulhat meg, ha az állampolgárok kellően ismerik a törvényes rendelkezéseket. az ebből eredő kötelességeiket és jogaikat. Szükségesnek tartom ezért, az ezzel összefüggő legalapvetőbb kérdések tisztázását, hogy így a problémákat elkerüljük és feladatainkat zavarmentesen. közmegelégedéssel oldhassuk meg. | Beosztás Elsődlegesen azzal a kérdéssel szükséges foglalkozni, hogy személyileg kikre terjed ki a polgári védelmi kötelezettség, és melyek azok a törvények, amelyek ezt szabályozzák. A polgári védelem céljának megvalósítása érdekében az állampolgárok a honvédelmi törvény alapján és annak végrehajtására kiadott utasítások szerint polgári védelmi kötelezettség alatt állnak és polgári védelmi szakszolgálatra is kijelölhetők. Ez a polgári védelmi kötelezettség magában foglalja: — a polgári védelmi kiképzésben, továbbképzésben, illetőleg gyakorlaton való részvétel kötelezettségét; — a polgári védelmi szolgálat folyamatos ellátásának kötelezettségét; __ a polgári védelmi szaks zolgálatra kijelölt személyek vonatkozásában, a megjelenési és bejelentési kötelczettsé- Qßt. A polgári védelmi kötelezettség kiterjed: — a férfiakra 14. évük betöltésétől 65. évük betöltér sóig; — a nőkre 14. évük betöltésétől 60. évük betöltéséig. A polgári védelmi kötelezettség alatt állókból szak- szolgálatra nem jelölhetők ki: — az 55. éven felüli nők; —'a 60. éven felüli férfiak; — azok az anyák, akik 14. éven aluli gyermeküket maguk gondozzák; __ és azok, akiket fontos á llami érdekből, országos hatáskörű szervek vezetői a honvédelmi miniszterrel egyetértésben a szolgálat, alól mentesítenek. A polgári védelmi kötelezettséget önkéntes jelentkezéssel azok is elvállalhatják, akik ezen kötelezettség alól egyébként mentesek. A szakszolgálatra való beosztást, illetőleg a polgári védelmi kötelezettség kiterjesztését, az életkorrhatáro- kon belül azonban egyéb tényezők is befolyásolhatják, s így mentesek a polgári védelmi kötelezettség alól: — terhes nő a terhesség 4. hónapjától kezdve, a. szoptató anya a szoptatás 6. hónapjának végéig; — az az anya, aki 6. éven aluli, vagy legalább három 14. éven aluli gyermekét maga gondozza; — az, akinek munkaképessége legalább kétharmad részben csökkent. A munkaképesség csökkenését a lakóhely szerinti illetékes munkaképesség-csökkenést véleményező orvosi bizottságnak kell igazolnia. Rokkantak esetében ez a társadalombiztosítási szerv határozatával és az utolsó folyósítási szelvénnyel is igazolható. Gyakorlatilag tehát a beosztás időszakában, vagy azt követően, akinett egészségügyi állapotában, vágj' nők esetében, családi körülményeiben az említett változások következnek be, kérheti a kötelezettség alóli és a szakszolgálati beosztás alóli mentesítését is, amelyet az illetékes polgári védelmi parancsnokság a körülményektől függően időlegesen, vagy véglegesen állapíthat meg. Az eddig említett mentesítő körülményeken kívül előfordulhatnak mils egyéb körülmények is, ilyen lehet pl. a továbbtanulás. Az ezzel kapcsolatos mentesítés elbírálására az utasítások alapján a parancsnokságoknak lehetősége van. | Kötelezettség A szakszolgálatokba és a szakszolgálati alakulatokba való beosztásnak már régi és helyileg változó gyakorlata van. Általában az állampolgárok berendelésével, elbeszélgetés alapján választják ki és osztják be az alkalmas személyeket a szakszolgálatba. A szóbeli közlésen túl a városi, járási, községi, vagy az üzemi polgári védelmi parancsnok, illetőleg az általuk megbízott szakszolgálati pa-, rancsnokok írásban, határozat formájában kötelesek a beosztás tényét a beosztottal közölni. A határozat névre szóló átadása történhet úgy, hogy az átvételt a másodpéldányon igazolják, és úgy is — elsősorban az üzemeknél —, hogy vétívvel, vagy külön kimutatáson veszik át. A határozat kiadása és átvétele teremti meg a feltételeket, egyrészt a kötelezettséget elmulasztókkal szembeni további intézkedésekre, másrészt a polgári védelmi kötelezettséget teljesítő személyek érdekvédelmének biztosítására. A határozat átvétele tehát gyakorlatilag nemcsak a polgári védelmi beosztás tudomásulvételót jelenti, hanem a polgári védelem kötelezettsége, az azzal járó jogok és kötelességek elismerését is. A polgári védelmi kötelezettséget teljesítő személyeket, amennyiben e kötelezettség teljesítésével összefüggő baleset, vagy sérülés éri, ugyanolyan jogok illetik meg, mint a katonai szolgálatot teljesítő személyeket. Az eddigiekből is világosan megállapítható, hogy amikor' államunk a haza védelmét minden állampolgár kötelességévé tette, s ezen belül szabályozta a polgári védelmi kötelezettséget is, ugyanakkor messzemvnően gondoskodott a beosztottak érdekeinek védelméről, életünk során elkerülhetetlenül adódó problémák figyelem- bevételéről, megoldásáról is. | Céltudatosság Az államigazgatási és üzemi polgári védelmi parancsnokságaink a polgári védelmi szervek továbbfejlesztését, a honvédelmi törvény és a végrehajtási utasítások szellemében végzik, tehát figyelemmel vannak a személyes problémákra, a mentesítő körülményekre is, ugyanakkor céltudatosan és következetesen hajtják végre a szervezéssel kapcsolatos feladataikat. Néhány üzemünkben e munkát már be is fejezték, mert a dolgozók intézkedéseiket megértéssel és segítőkészséggel fogadták. Bízunk abban, hogy megyénk valamennyi területén valameny- nyiünk közös érdekét jelentő munkánk azonos eredménnyel fog végződni. Prlcz Béla alez. a polgári védelem megyei törzsparancsnoka Nemrégen, az „Az lenne a szenzáció” című kis jegyzetünkben már írtunk arról a csalódásról, amelyet, a VILATI okozott Miskolcon. S hogy most ismét visszatérünk az automatikus forgalomirányító rendszer, vagy ahogy mindennap emlegetjük, a második miskolci villany- rendőr köi-üli bonyodalmakig ra, annak oka újra a VI- LATI. Am, ennek megértéséhez és elfogadásához ismerni kell a korábban oly nagy örömmel, ma már pedig inkább bosszús türelmetlenséggel várt automatikus forgalomirányító történetét. Minderről a legilletékesebbet, az I. kerületi Tanács — a beruházó —, építési és közlekedési csoportjának vezetőjét kérdeztük. — Kétségtelen, hogy kezdetben minden zavartalanul, sőt, kifogástalanul ment — mondja Gylmóthy László. — Júliusban már kiépítették a kábelvonalakat és helyükre, kerültek a jelzőlámpákat tartó oszlopok is. Ezután nagy csend következett. Augusztusban már nem láttunk semmi mozgást a Bajcsy-Zsi- linszky és a Kun Béla utca kereszteződésének környékén. A VILATI embereit is hiába kerestük. Ezért írtunk egy érdeklődő levelet. A válasz igen udvarias, sőt. mondhatni azt is, elfogadható, és A Sa jómenti Vízművek nem nagy vállalati Múltja sincs még. alig néhány éve: 1962-ben alakult. De a szocialista brigádmozgalom, a munkaverseny együtt izmosodott a vállalattal. S az utóbbi években a vízművek gazdasági eredményeiről már nem lehet úgy szólni, hogy ne említenénk meg azt, ami kizárólag az üzemek és a megnj'Ugtató volt. Közölték, anyaghiány miatt szakították félbe a szerelést, de ez nem veszélyezteti az eredetileg ígért november 10-i határidő betartását. Nem kételkedtünk, hiszen tudtuk, már csak az automatika beépítése és jelzőlámpák felszerelése maradt hátra, ami egy, vagy álig több mint egy hét alatt elvégezhető. — Mi történt ezután? — Többször sürgettük a munka mielőbbi befejezését. Sőt, a Miskolci városi Rendőr-főkapitányság közlekedés- rendészeti alosztálya is több alkalommal kérte a Belügyminisztérium illetékeseinek segítségét. A legutóbbi levéltől eltekintve, a Villamos Automatikai Intézet mindannyiszor azt válaszolta, hogy az eredeti, november 10-i határidőt tartani tudja. — Mit tartalmaz a legutóbbi levél, amely a „legérdekesebb” fordulatot hozta? — Ebben közölték velünk, hogy gyártási hiba miatt a berendezést nem tudják a vállalt határidőre üzembe helyezni, csak egyhónapos késéssel, tehát december 10- re. Ez a levél november 5-én kelt, s mi november 8-án kaptuk meg. Azaz. két nappal a szerződésben vállalt próbaüzemclési kötelezettség lejárta előtt. Így ternysszetes, brigádok versenyének köszönhető. A vállalat első — szocialista címért küzdő — brigádja 1966-ban alakult. 1969. január 1-én már hét brigád mérte össze erejét, most pedig 18 brigád verseng a jobb termelési eredményekért és a költségek csökkentéséért. A Sajómenti Vízművek dolgozóinak több mint kétharmahogy az általuk bejelentett határidő-módosítást nem fogadtuk, illetve nem fogadhattuk el. ♦ Az elmondottak elkerülhetetlenné teszik néhány igen lényeges kérdés feltevését. Miért, nem tartotta szükségesnek a VILATI, hogy időben tájékoztassa az I. kerületi Tanács építési és közlekedési csoportját a közbejött nehézségekről, s miért várt mindig a sürgetésre? Miként lehet az, hogy egészen november 5-ig úgy látta, eleget tehet a szerződés kötelezettségeinek. s miért pont öt nappal a határidő lejárta előtt vált ez lehetetlenné? Nem tudjuk. Elfogadnánk, esetleg meg is értenénk, hogy a vállalat igen nagy, s ráadásul objektív nehézségekbe ütközött, ha becsült volna bennünket, miskolciakat annyira, hogy ezekről őszintén tájékoztassa a tanács illetékeseit Hiszen városunkban az automata forgalom- irányító nem luxusigény, hanem már nagyon is égető szükséglet. Néhány napja a VILATI önmagának „engedélyezett” haladéka is lejárt. Ha legalább ezt nem lépi túl, talán va'amit szépít a helyzeten Így azonban ..pontosságáért'' semmiképpen sem vívja ki j elismerésünket! Bódval Péter I dát tömörítik ezek a brigádok. A maguk gondjának tekintik a munka ésszerűsítését, a szervezettség tökéletesítését, s — mint a sajátjukra — vigyáznak minden egyesi forintra. Egymillió megtakarítás Még a reform bevezetése előtt, 1967-ben a vállalat üzemei 232 ezer forint megtakarításért indítottak ver- senyt. Vállalásukat magasan túlteljesítették: több mint egymillió forinttal csökkentették a költségeket. 1969-re már 613 ezer forint megtakarítását vállalták, s eredményeik már szeptember végére meghaladták az egymillió forintot. Az üzemek ver- senyvállalásán felül a szocialista címért küzdő brigádok további 564 ezer forintos költségcsökkentést ajánlottak fel. A felszabadulásunk 25. évfordulója tiszteletére indított versenyben 1969. december 1. és 1970. március 31. között újabb 350 ezer forint megtakarítását tűzte célul a Sajómenti Vízművek kollektívája. A vállalat brigádjai közül négy már elnyerte a szocialista címet, az idei eredmények alapján pedig már a brigádok többsége számíthat e megtisztelő cím elnyerésére. A vállalat hat üzeme közül kettő — a Sajóecsegi Ipari Vízmű és az Ózdi Regionális Vízmű — élúzem. A Sajómenti Vízmüvek - kollektívája az idén a kiváló vállalat, jövőre a szocialista munka vállalata címet szeretné megkapni. Nemcsak a vállalat fiatal. Fiatal a vezetők és a beosztott dolgozók többsége is. Verseny lendületük bizonyára ebből is táplálkozik. Gyors fejlődés A jó gazdasági eredmények lehetővé teszik a vállalat gyors fejlesztését. Egyre többet fordítanak gépesítésre, a munka megkönnyítésére, a termelékenység fokozására. A Sajómenti Vízművek törzs- gárdáiának bére évente 7—8 százalékkal emelkedik. Vezetők és beosztottak egvetérte- >ek abban, hogy a fiatalok vállalatának legfőbb ereje: a szocialista munkaverseny- mozsatem A kollektíva önként vállalt jobb munkája kimeríthetetlen tartalak. Planck Tibor BÖLCSŐDÉK, ÓVODÁK, FIGYELEM! AJÁNDÉK-KARÁCSONYFA A GYEREKEKNEK. A MÉK igazgatósága a boltjaiban vásárló bölcsődék és óvodák fenyőigényét díjtalanul kielégíti. Kérjük, hogy igényüket az illetékes egysegeinknél jelentsék be. SZILVESZTER DEBRECENBEN: Z napos társasutazás Miskolcról, autóbusszal Időpontja: 1969. december 31—1970. január 1. Részvételi díj: kb. 285 Ft. Telentkezési határidő: december 19 Jelentkezés és felvilágosítás: IBUSZ-lroda. Miskolc, Széchenyi u. 56. Telefon: 35-150, 16-440. Az útkereszteződésnél még nagy a csend lőhbsxör sürgettük — Miért pont Sí nappal a határidő előtt? — iVem luxusigény, égető szükséglet Biztonság, önvédelem A polgári védelem álszervezésének törvényes alapjai