Észak-Magyarország, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-10 / 260. szám

Villanyvonat az asztalon Hegyek, dombok között, városokon, falvakon keresztül, ■várak tövében száguldanak az apró szerelvények. Hatal­mas, fenyőtobozból készített erdők állják útját, teszik ka­nyargóssá pályáját. A teher­vonat időnként megáll a nyílt pályán, utat adva a személy­nek. A sínpár, a mozdonyok, íí vagonok és a személyko­csik, hű másai a valódiknak. A falusi és városi házak is elképesztő aprólékossággal fzészültek. öt évvel ezelőtt, 1964-ben indult meg a forgalom ezen a mesebeli tájon. Azóta éven­te bővül, korszerűsödik. A bódvaszilasi Táncsics Mi­hály úttörőcsapat VII. és VIII. osztályos tanulói a be­ruházók és a kivitelezők, akik Kolennik Imre tanár vezetésével dolgoznak. A po­litechnikai foglalkozásokon javítják a mozdonyokat, ott készítik az erdők fáit, a dísz­letet is. Számos versenyen kamatozott már munkájuk: díjakat nyertek, dicséretet kaptak a sok ötletért. De játszani is szeretnek vele. Délutánonként 25—30 úttörő figyeli a vezérlőasztalt és a pályatesteket. Most szomorúak kissé, mert a rend azt kívánja, hogy télre gondosan beola­jozva, szépen csomagolva, szekrénybe kerüljön az okos játék. A nyolcadik osztályo­sok különösen szomorúak, hiszen számukra ez az utolsó ősz, amikor felszerelve lát­hatják a modellt. De sokaknak éppen ez a kis játék adta az ötletet a pá­lyaválasztáshoz. A bódvaszi­lasi iskola több tanulója je­lentkezik villamosipari és gépipari technikumokba. J. gy. Ügyeletes riporterünk jelenti: MagdeburgI gyárvezetők az LKM-ben Egeit a reklám-maci Mindkét lábát levágta a vonat Tíz centis hó Bánkűton Jutalom balesetmentes közlekedésért A kettős ünnep után, teg­nap, november 9-én kedves német vendégek jártak Mis­kolcon. Az Ernst Thälmann Művek vezérigazgatója, gaz­dasági igazgatója, valamint főkonstruktőre látogattak el a Lenin Kohászati Művekbe. Mint ismeretes, a magdebur- gi gyár kötött szerződést az LKM-ben épülő új nemes­acél finomhengermű gépi be­rendezéseinek leszállítására. A vendégek dr. Énekes Sán­dor vezérigazgató kíséreté­ben tekintették meg a már épülő finomhengermű ala­pozási munkálatait. Ük Az elmúlt 24 órában a tűzoltókat csak két kisebb tűzhöz riasztották. Rövidzár­lat következtében a színház­zal szemközt levő játékbolt neon reklám-macija égett. A Kun Béla u. 3. sz. alatt egy család az „utcát fűtötte”. A gázkonvektor szellőzőjén lán­gok csaptak ki az utcára, s a járókelők tűzre gyanakod­va riasztották a tűzoltóságot. vesznek arról a több mint száz társukról, akiket tegnap, vasárnap délelőtt, tüntettek ki a 3-as AKÖV-nél. Egy nagy­szabású baleset-elhárítási közlekedési ankét keretében kapták meg a 250, 500, illet­ve 750 ezer balesetmentesen megtett kilométer után a balesetmentes közlekedésért járó plakettet és pénzjutal­mat Különösen Bogoly Ist­ván és Tóth X. József MÁVAUT-gépkocsivezetők érdemelnek dicséretet, akik mindketten már több mint háromnegyed millió kilomé­tert tettek meg járművükön minden baleset nélkül. * Miskolcon is havazott az ünnep másnapján, de fenn a Bükk tetején két napig már igazi tél volt. Bánkűton va­sárnap 10 centiméter vastag volt a hótakaró. A délutáni órákra azonban már eső „koptatta” a Bükk fehérsé- j gét. Akinek „És^nk** ho&ott szerencsét —• Kérem, én örökös já- tékcw vagyok. Elfeledhetek bármit, de szelvényeimet mindig bedobom. Már az asz- szony is belenyugodott, hogy hetente „úszik” az az ötve­nes... Csak a játék öröméért to­tózik és lottózik hosszú évek óta — bizonyára sok sorstár­sával együtt —, egyik mis­kolci olvasónk, Pajkossy Miklós. Mi másért tenné, hi­szen a kegyes Fortuna ritkán látogatja meg, és altkor sem tartogat nagy nyereményt számára a bőségszaruban. Játékszenvedélyéhez új va­riálási lehetőséget, kombiná­ló kedvet adott a miskolci 1 akatosmes temek lapunk tíz héttel ezelőtt kezdődött és a közelmúltban véget ért ver­senye, a T'otózzoa a lofilöra! Legalább hatezer olvasónk­kal együtt hétről hétre Faj­it ossy Miklós is szorgalmasan totózott az „Északban”... —• Nyereményre itt sem számítottam. Megszoktam már, hogy legfeljebb egy kettes fut be a lottón. De az­ért csak megjátszottunk az asszonnyal együtt 8—10 szel­vényt minden héten... Olvasónk számára ss „Észak” hozott szerencsét. Tegnap délben vette át a kiadóhivatalban a játék fő­nyereményét, egy 1500 forin­tos vásárlási utalványt. — Természetesen a követ­kező verseny fordulóiban is részt veszek majd. Mondha­tom. számomra most már egy kicsit kabala lett az Észak-Magyarország. Könyvtárosok továbhképxése A Borsod megyei szak- szervezeti könyvtárosok to­vábbképzése keretében no­vember 11-én, kedden kilenc órai kezdettel tanácskozás lesz a Borsod megyei Ró­nai Sándor Művelődési Köz­pont földszinti klubtermé­ben. Két vitaindító előadás vezeti be a továbbképzést szolgáló tanácskozást. Az egyik előadást Verseghy György, a Művelődésügyi Minisztérium könyvtári fő­osztályának munkatársa tart­ja Az olvasószolgálat idő­szerű feladatai a szakszerve­zeti könyvtárakban címmel, a másikat pedig Gerő Zsolt- né, a Könyvtártudományi és Módszertani Központ cso­portvezetője. Előadásának cí­me: A munkások és az olva­sás és az ezzel kapcsolatos szociológiai felmérések ta­pasztalatai. Papír Papírfogyasztók is va­gyunk. Nemcsak ruházko- dunk, élelmiszert és iparcik­keket vásárolunk; nemcsak építőanyagra van szüksé­günk az új lakás felépítésé­hez, hanem életünkkel — bárhol járunk, bármit cse­lekszünk, mindig vele jár a papír is. Papír kell a levél­íráshoz, papírba csomagolják a vásárolt cikkeket (újabban végre a kenyeret is);, újságot olvasunk, könyveket vásáro­lunk, a villamoson vonalje­gyet veszünk, és így tovább. A statisztikusok kiszámítot­ták, hogy hazánkban ma már negyven kilogrammot tesz ki az egy lakosra jutó felhasz­nált papírmennyiség. Nyolc évvel ezelőtt csak a fele, 20 kilogramm volt. A kereske­delmi szolgáltatások korsze­rűsítésével, kulturáltabbá té­telével, az új lapok, folyóira­tok meg jelenésével egyenes arányban nő a papírfelhasz­nálás is. Ezt a célt szolgálja a hazai papíripar fejleszté­se is; az új beruházások kere­ken 3,5 milliárd forintot tesz­nek ki, de még ezek megva­lósítása után is jelentős im- portpapirra szorulunk. Kiállítás üandlii életéről Száz éve született Mahat­ma Gandhi, India független­ségének és a népek közötti béke erősítésének nagy hu­manista hőse. Ebből az alkalomból hazá­ja fővárosából, Űj-Delhiből — a Magyar UNESCO Bizott­ság közvetítésével — vándor­kiállítási anyag érkezett ha­zánkba, s ezt elsősorban azokban az iskolákban mu­tatják be, amelyeket UNES­CO asszociált iskoláknak mi­nősítettek. így került az értékes és ér­dekes anyag bemutatásra a sárospataki Rákóczi Gimná­ziumban. A kiállítást megte­kintő közönség képek, tab­lók, könyvek, különböző használati tárgyak révén is­merkedhet meg Gandhi éle­tével, a népe függetlenségé­ért folytatott harcával, s I meggyőződhet róla. hogy az * Tragikus baleset történt tegnap, vasárnap délután 13 óra után az emődi állomá­son. K. A. szabadságáról ál­lomáshelyére visszatérni aka­ró fiatal katona késve érke­zett a Füzesabony felé már elinduló vonathoz. Megpró­bált felugrani, a már mozgó szerelvényre és olyan szeren­csétlenül esett a kerekek alá, hogy azok mindkét lábát le­vágták A sikos utakon, az erős ködben főleg a kettős ünne­pen volt több közúti baleset Mezőnvárád közelében egv budapesti szemé! v gépkocsi a fának Alsózsolca és Fel- sőzsolea között két gvalogosl ütött el egy motorkerékoáros. Kazincbarcika és Herbolva között égi mikrobusz Sajó- ládor / oedig egv személvgép- kocst gázolt el gyalogosan köziéi'cö'", embert. Az utako' továbbra ’s óvatosan kel! közlekedni Nem árt. ha a gépjárművezetők oéldát Bevezetés... «(í*«*>ser — Üld meg gyorsan, megjött a mama... j élete — ahogyan ő maga 1 hirdette — valóban küldetés volt. A trilliói ősei Hazánkban ma már egzoti­kumnak számító állatfaj a biyaly. Utolsó hazai csordá­ját Kápolnapusztán, az álla­mi gazdaság rezervátumában őrzik, s ez egyben Közép- Európa egyetlen törzsállomá­nya is. A traktorok ősei, egy kétezer holdas lápterületen élnek. A legidősebb bivaly- tehén 15 éves. a csorda leg­fiatalabb. bogárfekete tagja pedig éppen hétnapos. A törzsállomány jelenleg 30 ál­latot számlál, az idei bivaly­borjú s«*porulat pedig 14 volt. A rideg életmódhoz szo­kott állatok a havas téli idő­szak beálltáig a szabad ég alatt lesznek. 160 mázsa halat telepítettek a vizekbe Az elmúlt napokban gyakran járta, megyénk horgászóizei­nek területeit a halakkal teli tartálykocsi; az Eszakmagyar- országi Horgász Egyesület most fejezte be idei telepítését. í Az egyesület telepítési kötelezettségének mindenütt a több­szörösét teljesítette, összesen 160 mázsa halat rakott a la­tnakba, a folyókba. A legnagyobb mennyiség, összesen húsz t mázsa, a Mályi-tóba került. A nyéki Öreg-tóba tíz mázsái, ; a Gólem, a Debreceni, az István-tavakba tíz mázsánál többet tettek. Jelentős mennyiséggel frissítették az áriái, a mező­kövesdi, a hejőkeresztúri, a kurityáni, a herbolyai, a borsod- nádasdi, a szirmabesenyői, a putnoki és más vizeket is. A Hernád folyóba, a Boldvába ugyancsak sokszorosát telepi- , tették az előírt mennyiségnek. ISKOLATELEVÍZIÓK A Diósgyőri Gépgyár tar­goncaüzeme az újesanálosi iskolának juttatott televíziót. Az átadási ünnepségen az is­kola legjobb tanulója, Bíró József kapcsolhatta be első­ként a készüléket. A diákok egy saját maguk hímezte te­rítővei viszonozták a gép­gyáriak ajándékát. A pam- lényi iskolások a megye kis­iparosaitól kaptak televíziót. HAJÓK SZAZAI VESZTEGELNEK Napjainkban kétszáznál több folyami hajó vesztegel a jugoszláv és a román dunai kikötőkben, mert az alacsony vízállás lehetetlenné teszi a közlekedést. AUTÓBALESET Autóbaleset következtében életét vesztette Michal Gaz­da. neves lengyel filmszínész Számos film főszerepét ját­szotta. a magyar közönség többek között a Négy pán­célos és a kutya című film­ből ismeri. ELRABOLTAK EGY GYÁROST Guatemalában elrabolták Allan Phihal Mclennan, an­gol születésű gyárost. A rab­lók váltságdíjként több mint 200 ezer dollárt követelnek a családtól. A kolumbiai Pal­mira városban egy 14 éves fiút raboltak el, akiért 6000 dollár váltságdíjat követel­nek. ESKÜVÖN - KÍSÉRETTEL RENDŐRI Sukarno, volt indonéz el­nök, aki házi őrizetben él, nemrégiben megjelenhetett a nyilvánosság előtt. Engedélyt liapott, hogy részt vegyen egyik lányának esküvőjén. A volt elnököt rendőrgyűrű övezte a szertartáson. 11 MILLIÓ A Bodrogkeresztúri Kerá­mia Ktsz 7 millió 300 ezer forintos forgalmat bonyolított le a III. negyedév vegéig. Ha év végére a tervet sikerül teljesíteni, ez az összeg 11 millió forintra emelkedik: 2 millióval több lesz, mint a tavalyi eredmény. KÖZSÉGI KOLLÉGIUM A Tárcái környéki tanyák kisiskolásainak gondjain se­gít a községi tanács végre­hajtó bizottsága. A község- fejlesztési tervben szerepe) az általános iskolai kollégi­um építése. Oj otthonhoz jutnak majd az óvodások is. és még ebben pz évben átad­ják Tárcái új gyógyszertárát. A NÖVEKVŐ VÁROS Rohamosan fejlődik és szé pül Kazincbarcika. Az utób­bi években sok kis állampol­gár született a szocialista vá. losban. Korszerű nevelésük érdekében jövőre egy tizen­két tantermes iskola és egy százhúsz férőhelyes óvoda építését kezdik meg. MEGVETTÉK AZ „EGÉSZ HAZAT" Hosszú ideig tartó, sikeres véradás volt a Lenin Kohá­szati Művekben. A véradók részére november 12-én, szerdán este záróünnepélyt rendeznek a Miskolci Nem­zeti Színházban Az ünnepsé­gen megjutalmazzák a vér­adásban élen járó gyárrész­legeket. Az LKM vezetői pe­dig jutalmul megvették íiz „egész házat” a János vitéz előadására. NEM REKLAMÁLTAK A Lenin Kohászati Művek minőségellenőrzési főosztálya 02 év elején vállalta, hogy as exportszállítmányok 0.03 szá­zalékát nem lépi tűd a rekla­máció. Az év első tíz hónap­jában minőségi kifogást nem jeleztek a megrendelők. ÁLLAMI TÁMOGATÁS Hatmillió forint állami tá­mogatást kaptak az utóbbi öt év során a mezőkövesdi járás termelőszövetkezetei a rétek és legelők javítására, a rét- és legelőgazdálkodás színvonalának emeléséhez. A járásban több mint húszezer katasztrális hold rét és lege­lő van. s ebből 7650 holdat javítottak meg. KUKORICA SORREND A legtöbb kukoricát eddig a miskolci járás termelőszö­vetkezetei adták át a Gabo­nafelvásárló és Feldolgozó Vállalatnak, összesen 260 va­gon máiusi morzsol (ban szá­mított mennyiségben. A me­zőkövesdi járásban eddig 210 vagon kukoricát vettek át és vásároltak fel a vállalat te­lepein. Harmadik a mezőcsá- ti járás, 150 vagon átadott mennyiséggel. OJ IRODAHÁZ Elkészült a mezőkövesdi Búzakalász Termelőszövetke­zet új irodaháza, a főútvonal melletti központi majorban- A beköltözés az ünnep előtti napokban megtörtént. Az iro­daház építése, a hozzá tarto­zó szociális létesítményekkel együtt 2 millió 800 ezer fo­rintba került. ESZAK-MAGYARORSZ/ A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságán lapja Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztőség: Miskolc Bajcsy-Zs u. lö Központ: 36-132. 10-072. «S5-: I 36-570. Titkárság: I6-S86 G ! daságpoütlkai rovat: 16-1 | Pártrovat: 10-078 Belpollti i -ovat: ifi-450 Kultúrrovat: ír.-i Sportrovat: 16-019 Munkásle' lezés nanns7üeyek: 16-011 Kladla: a Borsod megyei Bapktadő Vállalat Miskolc Ba1csv-Zs u. 15 Felelős kiadó: BIRO PETKR Telefon: 38-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc. Széehenv: u. 13—3 Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a helyt oosta hivataloknál és a kézbesítőknél A2 előfizetés dija egy hónát 20 forint Index- 25050 Készölt a Borsodi Nyomdák Felelős vezető; 1 'ZBULS ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents