Észak-Magyarország, 1969. november (25. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-23 / 272. szám
Votfémop, V&Ű9. nos. 23. .-^•sx’-ww^ uj^.Tsrrrsrr.u'^'g^^ ÉSZAK-MAGVARORSZAG 5 ■ Másokért ,/ • és mások helyett f A villamoson egy ismerős, Héjj Károly, az egyik vasutas szocialista brigád vezetője mosolyog rám, s felajánlja székét. Ha elfogadom, utólag szégyenkeznék miatta. Hamarosan kiderül, hogy Héjj Károly éjszaka volt szolgálatban. — Most az igazgatóságra, a területi bizottságra megyek, av.iun véradásra. f— Nem sokat fog pihenni. — Délután lesz, mire hazaérek Sárospatakra. Nem sok idő múlva jöhetek vissza. Fára ztó? Szeretem, vállaltam, «pnélom. 3£-£~5£2H Pár napra rá meghívtak a November 7. brigád össze- 3Ö /©telére. Rögtön felhívták a figyelmet egy emberre. — Most kapott négyezer forintot baleset.-elhárításáért. Meglepett, hogy a mozdonyvezető, Karányi István, alig akart „kötélnek” állni. Nagyjából ilyen szűkszavúan mondja el az esetet. — A Miskolc—Budapest között közlekedő 415-ös személyvonatot vezettem. Hatvanban észrevettem, hogy az egyenes helyett, másik vágányra irányítottak ... Szóra se érdemes. Szimpla eset. Csak figyelni kell. A vonat hatvan kilométeres sebességgel haladt. Karányi- nak 200—300 méterre már meg kellett látnia, hogy a i váltó rosszul van állítva. ; — Ugyan — legyint — nem történt semmi baj. 1 De történhetett volna. Ak kor, ha a mozdonyvezető nem ennyire figyelmes, ha a gyors Iékezessél el nem hárítja a más, vagy mások hibájából !rii> I' bekövetkezhető bajt. J i Egy másik mozdony vezető. J j I-ászdó József, jó adag szak 4 i mai büszkeséggel, jóleső ér-t 1 zéssel meséli: £ — Akkor is ón vezettem aj Moszkva—Torinó-i expresszi,f 1 amikor Tyereskova utazott! vele haza. Pesten még nem? tudtam, hogy a vonatod van.? 'Miskolcon jöttem rá. Kelle-? mes meglepetés volt. Addigi Is vigyáztam, de innentől Zá-A honyig meg különösen. Min-? den alkalommal úgy fékez-3. 1em, hogy a vonat minél si-v 1 mábban álljon meg.. Na-? gyón kedves, szerény, színi-4 patikus asszony. i — Nekem van egy szoká-í som — árulja el Martos? György. Ha Pestre érkezünk,? kihaj lók a mozdonyból, s fi-X gyelem az arra jövők arcát.* ! Van, aki felpillant az órára, í | aztán rám, látom, örül, hogy* | idejében érkeztünk, s ez igen? ! jólesik nekem. De — borul! | el a mozdonyvezető arca —y ! kevesen tudják, mit kínló- dunk, morgunk, verekszünk^ néha, hogy pontosak lehes-| sünk. 4 A sajnálatos valóság az,| hogy a vasútnál baj van a'| munkafegyelemmel. Olyan | jelenségek is elő-előfordul-| nak, amilyenek eddig isme-ó rettenek voltak. I A November 7. brigád,« összejövetelén, ahol a húsz] 1agú kollektíva munkáját ér- i tékelték dr. Pásztor Pál, a.í MÁV Miskolci Igazgatóságé-1 nak vezetője ezeket mondót-3 ta: 4 — Ez a szocialista brigád] példaképül állítható nem-1 csak a miskolci főnökség, ha-’ nem az, egész ország vasutas : dolgozói elé. Nem túlzott dicséret-e?’jj Nem. A brigád útját sok i nagyszerű kezdeményezés, si-'j kér fémjelzi. És most megint : kezdeményeztek valamit.)- FAég egy mondat Katona La-: jósnak, a brigád vezetőjé-j nek beszámolójából. ' .j — Nemcsak magunk Igyekszünk fegyelmezetten dolgozni, hanem erre igvek-J szünk késztetni másokat isó És vállaljuk az ezzel járó népszerűtlenséget. Ez az elvi vonal. És a gyakorlat? A brigád a felszabadulás negyedszázados évfordulójára készülődés jegyében elhatározta: szeptemberben munkafényképezést végez. Voltak, akik csak legyintettek, látványos vállalásnak mondták. De idézzünk dr. Pásztor Páltól. — Egyik nap bekopog hozzám a brigád két embere. Vaskos iratcsomót, kimutatásokat tettek elém. Először azért lepett meg, mert a mozdonyvezetők nem szeretnek frkálnl. És ebben bőven volt feljegyzés. És ami benne van, az feladta nekünk a leckét. Mi a lényege? Bár a vonat útját adminisztrálják, — a sebességet, megállást a gép is automatikusan jelzi —, de olykor apró, megbocsátható tényváltoztatások vonnál: benne, és sok mindent nem mutat. Az összehasonlításra pedig aligha van ember, aki vállalkozik. A brigád abból indult ki: ha rájuk nézve kellemetlen is, de mindent pontosan jegyeznek. Van benne összesítés, amely a menetrend szerkesztőknek segít. Az egyik állomáson személyvonatnál például 3 perc megállás van előírva. A sok utas s csomag miatt soha senki nem tudta ezt betartani. Később könnyedén behozhatnák, de a/120—130 kilométert kibíró szerelvénnyel maximálisan 90 kilométerrel mehetnek. Ha a mozdonyvezető túllépi, időben beér a következő állomásra —, de elveszti a negyedévi prémiumát. Érdekes, hogy egyes állomáson az azonos hibák gyanúsan sokszor ismétlődnek. Ilyen volt többek között Nyékládháza, Kál-Kápolna. Nyékládházáról el kell mondani, hogy a hiba felfedése, a figyelmeztetés óta javulás van. Vannak, akadnak, akik hanyagságukat, fegyelmezetlenségüket a most divatos szólamok mögé bújtatják: nem kapok annyit, amennyit szeretnénk; másutt jobb; ha nem tetszik, megyek stb. Nem kétséges; a vasutasok egy része valóban nagyobb anyagi, erkölcsi elismerést érdemel, vannak jogos igények. De ehhez anyagi alap, eredmény kell. Munka nélkül nincs semmi, s többhöz, több munka, nagyobb eredmény kell. — Lehet, hogy az anyagiakat illetően igazuk van — mondja a brigád egyik tagja. — De véleményünk sze- 'rint, ha valaki vállalta a munkát, akkor végezze is el. N© várja, how banvpc* munkáját mindig mások hozzák rendbe. Nos, ennyi elég. A belső erjedés megindult, terjed. Hisszük, hogy erős mozgalommá válik. És azt is. hogy esetleges bérfejlesztésnél nem az egytsttősdi, nem a nagy hang, a követelőzés, hanem a végzett munka eredménye lesz a döntő. Csorba ww ** **** * Az éSeft negyvenöt éve , A. Mongolok Titkos Története — ez a XVI. században lejegyzett, de dokumentumszer őségében realista mű — írja meg, hogyan lett egy kisfiúból, aki még a kutyától is félt, nyomorból, szegénységből, küzdelemmel, cselszövéssel és vérrel-vassal, elnyomással a világ urává. A Dzsingisz és közvetlen utódainak története már magyar történelem is: a tatárjárás, a Muhipuszta 1242-es, tragédiája egyben a korabeli mongol birodalom ‘ fénykorát is jellemezte. Dzsingisz kánnak nincs szobra Mongóliában, csak egykori! metszet őrzi képmását a Nemzeti Múzeumban. A múzeum ablakából ellátni Ulan Bator központi terére, ahol a parlament előtt egy kivont kardú lovas 'Szobra áll. Talapzata körül padok, s a padokon szerelmespárok és öregek, a padok körül gyermekek - és meg-megrebbenő galambok. És üvöltöznek és birkóznak, és futkosnak és vigyáznak is egymásra, és természetesen féltőn vigyáznak rájuk a felnőttele 1930-ban a természetes szaporulat 2,2 százalék volt, már legyőzve a kihalás tragikus veszélyét. Az 1965-ös adatok szerint a természetes szaporulat eléri a 30,3-et! Amilyen hihetetlen volt a mongol nép pusztulásának aránya, szinte olyan fantasztikus az élet kiterebélyese- dése. És egészségesek ezek a gyermekek, nemcsak az erőteljes urbanizáció hatására gyarapodó városokban, de a távoli jurtákban, ezer vagy még több kilométerre a fővárostól. Egy alkalommal kisebb magyar társaság verődött össze a Mongóliában dolgozó magyar szakemberek orvosának lakásán. Iíözbevetőleg, már a társaság összetétele is jellemző arra a segítségre, amit mi nyújtunk a távoli mongol népnek. Beszélgetés a „mongol kérdésről” Dr. Somogyi István, a házigazda, orvos, a 60 évesen is a húszévesek vitalitásával izgő-mozgó, tervektől nyüzsgő dr. Jansky Béla, geológus, Mózes Endre, mérnök, a Mongóliában dolgozó vízkutatók vezetője, mindhárman öreg rókák a „mongol-kérdésben” és jómagam, aki sok lelkesedéssel, de legalább olyan kevés tapasztalattal rendelkeztem Mongóliát illetően. A széles és sok ágú, hozzáértő beszélgetésnek talán csak azt a részét idézem fel, amely a mongol egészségügy és kulturális élet átalakulásával kapcsolatban elmondottak. Manapság majd kétezer Szuiic Bator lovas szobra A lovas szobor egy volt nincstelen napszámost emelt az emlékezés pantheonjába: Szuhe Bator ő, a mongol nép nagy forradalmár fia, a mongol párt egyik megalapítója. Az ő, a párt harcaihoz fűződik a mongol nép jelenlegi és igazi felemelkedése, az egész mongol társadalom berendezkedésének legforradalmibb és éppen ezért legkorszerűbb átrendeződése. A mongol népi forradalomig olyan fél évezredes sötét időszak borult erre az országra és népre, amelyhez foghatót valóban csak az ázsiai népek történelme és legendái ismernek. Gyerek, gyerek, mindenütt gyerek. Tíz mongolból tizenkettő biztosan gyerek. Ha társadalmi ügynek érzik... Az eredmény nem marad el Egy évvel ezelőtt a járási pártbizottság ankétot rendezett Szerencsen. A tanács, a tömegszervezetek és az iskolák képviselői vettek rajta részt: az oktatásuk helyzetének javításáról, valamint a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek megsegítéséről beszélgettek. Az ankét előre nem látott társadalmi visszhangot váltott ki. Nemcsak visszhangot, hanem tettekben tükröződő széles körű tevékenységet is. Sikerült az oktatásügyet az érdeklődés középpontjába állítani. A feladatok megoldásában részt vesznek a járás termelőszövetkezetei, állami gazdaságai és üzemei is. Társadalmi üggyé vált az oktatónevelő munka tárgyi feltételeinek megteremtése és a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek segítése. Hz iskoláhon Mi Ez már az iskolában megkezdődik. Az elmélyültebb egyéni foglalkozásokkal, a tanulókhoz „mért” módszerekkel nyilvánvalóan nagyon sok hiányos ismeretet lehet felszámolni. Ez a munka azonban nem maradhat csak a pedagógusok feladata — s ezt értették meg a járásban —, mert ez lényegesen több az iskolai feladatnál. Komplexebb — s ezért társadalmi segítséget kíván. Ilyen anyagi és erkölcsi segítségnyújtás tapasztalható a szerencsi járásban. Nyilvánvaló az is, hogy a fizikai dolgozók hátrányos helyzetben levő tehetséges gyermekeinek megsegítése — éppen , a társadalmi összefogás eredményeként — az is♦WH **************** kólákban is határozottabb, dinamikusabb lett Több olyan általános iskola is van a járásban, ahol a pedagógusok személyekre bontják le a feladatokat, s egy-egy évfolyam felett védnökséget vállalnak. Ösztöndíj a diákoknak A hátrányos helyzet gyakran szociális körülményekben jut kifejezésre. Sok olyan tehetséges általános iskolás gyermek van, akiknek továbbtaníttatását a szülők anyagi okok miatt nem tudják vállalni. Kimaradhatnak-e ezek a gyerekek a középiskolákból? Valahogy így fogalmazták meg a kérdést a már említett ankéton. A válasz egyértelmű : nem. Ezt a választ nagyon sokan tették magukévá a járásban. Íme néhány példa. A csobaji termelőszövetkezet tagsága megszavazta, hogy évente 8— 9 általános vagy középiskolás gyermeket támogat. A járásban 9 vállalat összesen 19 tanuló anyagi patronálását vállalta. Kevés járás van, ahol 30 általános és négy középiskolás tanuló kap rendszeres anyagi segítséget. Természetesen nem minden termelőszövetkezet képes rá, hogy akár egy tanulót is rendszeresen patronáljon, de kisebb összeget szívesen felajánlanak erre a célra. Ezért tervezik a szerencsi járásban, hogy psztöndíj alapot hoznak létre, melynek ’odaítéléséről bizottság döntene. Így olyan tehetséges gyermekek támogatását is biztosítani tudnák, akik kevésbé gazdag szövetkezet közelében élnek. Korrepetáló mérnökök Nemcsak ösztöndíjjal, oktatási intézmények megvalósításához nyújtott anyagi támogatással vesznek részt az oktatásügy feladatainak megoldásában, hanem vannak érdekes kezdeményezések is. Szerencsen egy matematikai szakkörbe a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeit szén vezték be. Annak ellenére, hogy a szakkör tagjai általános iskolások, mégis a gimnázium tanárai vállalták a vezetést. A szakkörnek más érdekessége is van. A Szerencsi Cukorgyár 900 forintot biztosit a fenntartási költségekre, sőt a DIGÉP is hozzájárul: egyik dolgozójuk gyermeke ugyanis szakköri tag. Nem nagy ösz- szegekről van itt szó: de jól példázza, hogy a társadalmi segítés ilyen úton is járható. Érdemes még megemlíteni, hogy a Szerencsi Cukorgyárban három mérnök elvállalta: a nyolcadikos tanulók korrepetálását matematikából. A szerencsi járásban társadalmi ügy a fizikai dolgozók hátrányos helyzetben levő tehetséges gyermekeinek a patronálása. Nemcsak forintokat költenek rájuk, hanem időt és energiát is. S ez a munka az elkövetkező években biztosan meghozza az eredményt. Csutorás Annamária »♦♦♦ Utazás Mongóliában Kis mongol pánin öreg mongol lovas: „Melyik sarkon Is árulják azokat a tankönyveket?” mongol orvos dolgozik a kereken száz kórház nyolcezer betegágya mellett — 18 közép-, és 7 egyetemen, illetőlég főiskolán kereken kétszázezer fiatal tanul. ím, egyik és nem kis magyarázata a dinamikus népszaporulatnak. És az egészségüggyel párhuzamosan csak felsőfokú jelzőkkel illusztrál ható a mongol közoktatás fejlődése. A népi forradalom győzelme idején a lámákon kívül írástudatlan volt jóformán mindenki, s a lámák jórészét is beleértve, műveletlen, tudatlan egy égés/ ország, már ami a korszerű tudást, műveltséget illeti. Volt egy elemi iskola negyven fővel — és kész. Ma félezer általános iskolában, ősztől tavaszig egy-egy számon (járási), vagy ajmak (megyei) székhelyen többszáz kilométerekről gyűjtik össze a ferdevágású, fekete szemű kis lovasokat és fűtött helyen, kollégiumi formában, fittyet hányva a dermesztő kinti világnak, tanulnak szakképzett pedagógusok kezei alatt. A mongol nép felemelkedésének útja is nyilvánvaló az erőteljes iparosítás, de ezzel párhuzamosan a feltétlenül szükséges urbanizáció, a külterjes állattartásról át* lores a belterjes állattenyésztésre. Hogy egy különösen kegyetlen tél — minden évtizedben akad kettő, néha három is — ne vigye cl mondjuk a juhállomány felét! Mint ahogy elvitte az elmúlt esztendőre fordulón is. Sátrak cs modern városok Nos, az urbanizáció megindult, Sajátosan, érdekesen, de feltartóztathatatlanul. Ulan Bator, a főváros 260 ezer lakost mondhat magáénak. Hipermodern városrészek váltakoznak az 50-es évek stílustalan, de akkor szügségszerűen gyorsan és nem szépen emelt épületeivel, aszfaltozott utak, hőerőmű, amely az egész várost ellátja gőzfűtéssel. Színházak, mozik, egyre több üzlet, ha még nem is világvárosi szinten, lüktető forgalom, s az autók tülkölésébe minduntalan belevegyül az apró mongol lovak patáinak kopogása a járdán. A lakosság lélekszámú ugyan rend- v szeresen ingadozik és a gyors ütemű építkezés mellett is, ott állnak a jurták, négy-öt, tíz, ötven, bekerítve, hogy „egységes” tömb legyen. De középen ott a villanyoszlop, a jurtákban a villany ég és rádió szól és 14 jurta lakója sofőr egy építkezésen. Itt nincs városszél. Itt város van és jurta van, s a végtelen sztyeppe bekúszik a város közvetlen szélére. És éppen ott, talán tíz méterre a most lefektetett gőzvezetéktől, egy félhalomnvi salakdombon, ősi ösztönből, mint a legmagasabb messze- látó dombon, két jak kérődzik. Szelíden ostoba, barna szemük belemered a végtelenbe gördülő távolságba. (Folytatjuk) Gyurkó Géza
