Észak-Magyarország, 1969. október (25. évfolyam, 228-253. szám)
1969-10-08 / 233. szám
ft I i Óid legidősebb embere (2. oldal) PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! MAGVAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXV. évfolyam, 233. szám Ara: 80 fillér Szerda. 1969. október 8. Se lejt az út | A katonai díszszemle után (3. oldal) Ái „önmasától szüléiéit"‘ csábításai (5. oldal) négyszázezer berlini színes menete vonult el a Marx-Engels téren A tárgyaló- teremből 1949. (8. oldal) október 7-én alakult meg az első német munkásparaszt állam, a Német Demokratikus Köztársaság. Születésének huszadik évfordulóját ünnepli az NDK lakossága, együtt a 84 külföldi országból érkezett ven-, dégeivel. Még alig halt el 250 000 fiatal ütemes lépteinek hangja az éjszakába húzódó fáklyás felvonulás nyomán a történelmi Unter den Lindenen, amikor már gyülekeztek az NDK nemzeti néphadseregének egységei, hogy kedden reggel a berlini Marx—Engels téren katonai díszszemPúja Frigyes felszólalása az EHSZ-ben A vietnami kérdésben nincs előrehaladás Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese, a magyar ENSZ-kül d ö ttség vezetője, kedden felszólalt az ENSZ-közgyűlés 24. ülésszakának általános politikai vágtájában. Az elmúlt évet egyesek a várakozások és a reménykedések esztendejének nevezték mutatott rá Púja Frigyes, ’«aid hangoztatta, hogy az elmúlt évben történtek sok vonatkozásban nem igazolták a népek reményeit. A vietnami kérdésben úgyszólván semmiféle előrehaladásról nem adhatunk számot — folytatta. — Az amerikai megszálló hadsereg létszámának jelentős csökkenéséről még nem beszélhetünk. Igaz. az Egyesült Államok kormánya bejelentette 25 000, illetve 35 ooo fő kivonását Vietnamból, csakhogy e kivonás nem jelent lényeges változást, hiszen mintegy félmillió amerikai katona Dél-Vietnamban btarad. Másrészt, ha az ütem az eddigiekhez hasonló lesz, a csapatkivonás hosszú évekig elhúzódhat. A saigoní bábszínházban olykor cserélődnek a figurák, de a politika marad a régi. Az Egyesült Államok kormánya szemmelláthatóan ragaszkodik a lejáratott és a nép által gyűlölt Thieu-rezsimhez, s nem akar hozzájárulni olyan ideiglenes koalíciós kormány létrehozásához, amely általános. szabad és demokratikus választásokat tartana. Az amerikai delegátus végtelen taktikázásokba fojtja a párizsi tárgyalásokat. Mindez azt mutatja, hogy az Egyesült Államok vezető körei vonakodnak levonni a vietnami kudarc tanulságait, s alapjában mast is a régi, jól ismert célok megvalósítására törekszenek. — Nem mutatkozik javulás a Közel-Keleten sem. Izrael kormánya a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i Neruda nyilatkozata Pablo Neruda, akit a Chi- bd Kommunista Párt; jelöltként indít; a közelgő köztársasági elnökválasztáson, a Mercurio című lapnak adott Nyilatkozatában kijelentette, hogy választási győzelme ese- Jen népi kormány kerülne hajlómra, és ez alapvető társadalmi és gazdasági átalakításokat hajtana végre, államosítaná a magánbankokat és a külföldi kézben levő részvénytársaságokat. A kisajátítás mindennemű kártérítés nélkül történnék. A népi kormány elsőrendű feladatának tekintené minden paraszt földhöz juttatását. Evégböl igazi demokratikus földreformot hajtana végre. A Magyar Kereskedelmi Kamara közgyűlése Keddre összehívta évi ren- közgyűlését a Magyar Kereskedelmi Kamara. Ez a Násodik közgyűlése azóta, Nogy az új gazdasági mecha- »knius életbe lépésével cgy- idöben megújhodott. A tanácskozáson, amelynek szín kdye a Néphadsereg Köz- P?nt> Klubja volt, részt vett Kagy Józsefné könnyűipari Miniszter. Vályi Péter pénz- ^gyminiszter, Baczoni Jenő. * MUkereskedelmi miniszter első helyettese, Szalai Béla lkereskedelml miniszterhe- J’ettes, Keserű Jánosné belkereskedelmi miniszterhelyettes, László Andor államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Ott volt Rév Lajos, az OKISZ elnöke. Szabó István, a TOT elnöke. Bartolák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhelyettese. Kállós Ödön, a Kamara elnöke számolt be arról, hogyan fejti ki tevékenységét a Kamara, mint az állami gazdasági és társadalmi szervezetek külkereskedelmi tevékenységükkel kapcsolatos érdekképviseleti szerve. határozata ellenére folytatja agresszív politikáját — Az elmúlt évben remények támadtak az európai helyzet pozitív fejlődését illetően is — mutatott rá a magyar küldöttség vezetője. — A bizakodást fokozta a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületé budapesti ülésének felhívása az európai békéről és biztonságról, illetve annak fogadtatása a világban. A vezető NATO-hatalmak azonban továbbra is fenntartásokkal élnek az európai biztonsági rendszer gondolatával szemben, időhúzásra törekszenek, sőt, egyik-másik NATO-hata- lom teljesíthetetlen feltételek támasztásával próbálja meggátolni annak megvalósulását. (Folytatás a 2. oldalon) lével köszöntsék köztársaságuk születésnapját. Pontosan kilenc órakor jelent meg a dísztribünön Walter Ulbricht vezetésével az NSZEP Politikai Bizottsága, az NDK Államtanácsának és kormányának tagjai. A megjelent nézők velük együtt lelkesen ünnepelték a külföldi delegációk vezetőit Leo- nyid Brezsnyevet, az SZKP főtitkárát. Kádár Jánost, az MSZMP első titkárát, Fock Jenő miniszterelnököt, Wla- dyslaw Gomulkát, a LEMP, Gustáv Husákot, a Csehszlovák KP, Todor Zsivkovot, a Bolgár KP első titkárát és a többi vendéget. Heinz Hoffmann hadseregtábornok, az NDK nemzetvédelmi minisztere fogadta a díszszemle parancsnokának jelentését, majd megkezdődött a nemzeti néphadsereg gyalogos, motorizált, páncélos és rakétaegységeinek impozáns, jelentős ütőerőről tanúskodó, fegyelmezett felvonulása. A katonai egységek elvonulása után megindult a berlini lakosok színpompás menete. Közel öt órán át mintegy 400 000 berlini vonult el lelkes, színes menetben a dísztribünök előtt A Marx—Engels téri télvonulást a Szabad Német Ifjúság (FDJ) 20 000 tágjánál? menetoszlopai zárták le. A Német Demokratikus Köztársaság fennállásának huszadik évfordulójára rendezett nagyszabású berlini ifjúsági találkozó kedden, az Alexander-platzon megtartott nagygyűléssel és ünnepélyes íogadalomtétellel ért véget. Kecskemét városközpontjában a Bács-Kískún megyei Építőipari Vállalat kivitelezésében épül a város legmodernebb lakóháza, a 177 lakásos szövetkezeti szalagház. j Napirendim: Miskolc felszabadulásának 25. évfordulója és a pártszervezetek agitációs munkája Az MSZMP Miskolc városi párt-végrehajtóbizottsága — a felettes pártszervek útmutatása alapján — augusztus 12-én már tárgyalt a város felszabadulásának negyedszázados évfordulója alkalmából rendezendő ünnepségek eszmei-politikai célkitűzéseiről. A vb tegnapi, október 7—i, keddi ülésének napirendjén ismét szereplt e téma. Ezúttal azonban már a jubileumi rendezvények lebonyolításának intézkedési tervét, gazdag programját vitatta meg és hagyta jóvá a város vezető politikai testületé. Bevezetőjében az intézkedési terv hangsúlyozza, hogy a történelemkutatók legújabb dokumentációi szerint Miskolc 1944. december 3-án szabadujt fel a feudál-kapitalista Hor- thy-rendszer, a nyilas rémuralom és a megszánó német fasizmus igája alól. Ezért — a történelmi hűségnek megfelelően —■ az idén, és a jövőben is, december 3-K te í te te te te ■k A gépgyártás mesterei A Lipcse közelében levő John Schehr Gépgyár az NDK gépgyártásának egyik Uözponl- ja. A gyár dolgozói a gépgyártás valóságos mesterei, az elmúlt évhez viszonyítva 22.1 százalékkal növelik hatalmas üzemük termelését, az export növekedése ugyanakkor közel 30 százalékos lesz. án ünnepeljük Miskolc fel- szabadulásának évfordulóját. Az idei évforduló jelentőségét a munkás-paraszt hatalom sikeres kivívása, megvédése és a szocializmus alapjainak lerakása — a szocialista épitőmunka negyed- százados eredményei fémjelzik. Ennek megfelelően Miskolc dolgozó népe, ifjúsága, politikai és társadalmi szervezetei méltóképpen emlékeznek meg a város felszabadulásának történelmi jelentőségéről. Novemberben és .decemberben egész sor jubileumi rendezvény lesz Miskolcon: egyebek közt a fel- szabadulás és a negyedszázados szocialista fejlődés témaköréből megrendezik a szocialista brigádok megyei vetélkedőjét, kiállítás nyílik Miskolc rendezési és rekonstrukciós tervéröl, a város 25 éves fejlődéséről és más témakörökből. J. Miskolc ifjúsága rendbe- *■ hozza és megkoszorúzza Í * a város felszabadításáért hősi halált halt szovjet í és román katonák sír- * iát, ezenkívül koszorúzási ünnepség lesz a Hősök terén is. A. jubileumi rendezvények jelentős részére december 3-án kerül sor. Ünnepélyesen ekkor fogadják majd a Bat- tonyáról elindult felszabadulási úttörőstafétát; a Miskolci Nemzeti Színházban díszünnepséget rendeznék a város felszabadulásának 25. évfordulója tiszteidére, amelynek szónoka Aezél György eivtárs, az MSZMP Központi Bizottságának titkára lesz. Az .említetteken kívül számos kulturális esemény és helyi ünnepség,-ic az Avason színpompás te tűzijáték köszönti majd J Miskolc felszabadulásá- te nak 25. évfordulóját. A jubileumi események sorában kiemelkedő jelentőségű a város üzemeiben a fel- szabadulás tiszteletére már korábban kibontakozott munkaverseny, amely valamennyi gyárban és üzemben az idei év gazdasági célkitűzéseinek megvalósítását, és a következő gazdasági év előkésztését szolgálja. * A végrehajtó bizottság tegnapi ülésének napirendjén szerepelt az a jelentés is, amelyet a pártbizottság propaganda és művelődésügyi osztálya terjesztett a vb elé a miskolci pártszervezetek agitációs munkájáról. A jelentést a vb megvitatta, és intézkedett a pártszervezetek agitációs munkájának továbbfejlesztésére. (esé) 1