Észak-Magyarország, 1969. október (25. évfolyam, 228-253. szám)
1969-10-28 / 250. szám
ESZAK-MAGYARORSZAG 4 Kedd, 1969. október 28. A képernyő előtt Bernarda házától a beat-miséig Az elmúlt hét egyik legértékesebb televíziós élménye — minden túlzó lokál- sovinizmus nélkül állíthatjuk — a Bernarda Álba háza című Garcia Lorca-dráma miskolci előadásának közvetítése volt. Az elmúlt színházi évadban kiemelkedő sikert elért színházi produkció csaknem egyesztendei késéssel került képernyőre. (A felvételt még januárban készítették, a bemutató 1968. november 1-én volt.) A kitűnő előadás drámai feszültsége a képernyőn talán még fokozottabban érződött, az egyes szereplők premier-planba hozása hangsúlyosabbá tette a mondanivalót, a fekete-fehér kontraszt pedig még keményebb jelleget kölcsönzött a játéknak. A nagyszerű szereplőgárda produkciója — Párkány László meleg hangú bevezetőjével — nagy mértékben segitett színházunkat, az ország közönsége előtt a legjobb oldaláról megismertetni. Q ■ Felszabadulásunk 25. évfordulójára készült a Történelmi lecke című dokumen- tumfilm-sorozat, amelynek első részét szerdán, október 22-én este láttuk. Az ország délkeleti. keleti, elsőként felszabadult részein keresik a műsor szerkesztői a felszabadulás emlékeit. Megszólaltatnak egyszerű embereket és akkori tisztségviselőket, s a beszélgetésekből, egyéni emlékekből akarják mozaiksze- rűen összerakni azt a történelmi eseménysort, ami az ország teljes jelszabadulásához vezetett. Az ilyen fajta műsoroknál, a sok és sokféle emberrel folytatott beszélgetéseknél elkerülhetetlen, hogy a műsor egyes mozaikdarabjai között ne legyen színvonalbeli, hangulati, értékrend! eltérés. Egy bizonyos, hogy egyes epizódok, mint például a girgic katonára emlékező apró nénike történeté, hosszú időre emlékezetesek maradrmk Lágymányos és Újpest mérkőzött egymással pénteken a fővárosi kerületek vetélkedőjének III. elődöntő- - jén. Imponáló felkészültség, a nemes vetélkedés szenvedélyessége, s magabiztos játék- vezetés volt most is az est jellemzője. De jelentkezik már valami más is: a zsűri egy-két bizonytalankodására épülő reklamáció, a „ha te óvni fogsz, úgy én is” kellemetlen mellékízt adó törekvés. A játék izgalma, s nem utolsósorban ismeretterjesztő értéké azonban töretlen továbbra is. Napjaink egyik legnépszerűbb színművésze Sinkovits Imre. Színházi, film-, rádió- és televíziós szerepei szinte minden nap biztosítják a közönség találkozását sokszínű egyéniségével. Akik szombaton a tánczenei pótvásár előtt a készülékek elé ültek, élvezetes másfél órát tölthettek együtt Sinkovits Imrével. Akadhatott persze, akinek némi csalódást jelentett, hogy nem a Molnár tizedes- szerű kópét látta, hanem elsősorban az a Sinkovits tárulkozott fel, aki a főiskolai felvételi vizsgától napjainkig mindig küzd és vívódik önmagával, aki Bánk és Tiborc, Cyrano, Macbeth, Mózes, Adám új, meg új megformálásán, belső felépítésén töpreng. Másfél óra egyedül — roppant művészi teljesítmény. (örömünkre a délutáni órákban is Sinkovits-fil- met láthattunk: az 1956 elején készült Szakadékot, Darvas József megrázó drámáját, amelyben a még pályája kezdetén álló művész nagyszerű alakítását élvezhettük.) » Szálkái Sándor kisfilmje, a Beat-mise zárta a hetet. A ’ budapesti Mátyás-templomban is megpróbálkoztak néhány alkalommal azzal, a nyugati országokban már sokfelé dívó gyakorlattal, hogy az istentiszteleteken az egyházi zenét — nagy vonzereje miatt — beat-muzsika váltsa fel. A kisfilm a kontrasztok előtérbe helyezésével mutat rá a beat-zenés mise fonákságaira. Benedek Miklós A 31. sz. Állami Építőipari Vállalat 18. sz. iöépítésvezetöségc berentei munkahelyre felvesz szakiparban gyakorlattal rendelkező festő művezetőt, csoport- vezetőt és építésvezetői teendők ellátására építésvezetőt, továbbá nagy gyakorlattal rendelkező építőipari technikumi érettségivel technikust. 44 órás munkaidő, minden héten szabad szombat. Bérezés megegyezés szerint. Munkásszállót cs étkezést térítés ellenében biztositunlc. Jelentkezés: 1». sz. füépítésvezetöség, Bercntc, 54. lakás, C. épület. Pofi, zenés képsorok, kislümek Vasárnapi lapszámunkban beszámoltunk arról,, hogy a három északi megye’ fotóköreinek összefogásával Észak- Magyarország 1969 címmel fotókiállítás nyílt Miskolcon, a Rónai Sándor Művelődési Központban. Ügyeletes riporterünk pedig ugyancsak vasárnap gyorshírben adott számot a szombat esti kisfilmes zenés képsor bemutatóról. E rendezvények megérdemlik a figyelmet és a bővebb megemlékezést.. Első ízben rendezett a hú rom megye együttesen tájegységi bemutatót. A művelődési központ színházi előcsarnokának paravánjain sorakozó fotóknak szinte miniegyike megállásra késztet. Az. élet mozzanatainak, az embert körülvevő környezetnek sajátos meglátása és lát- látási szándéka, u valóságnak a fotóművészet eszközeivel történő átfogalmazása, a lényeg ilyetén kiemelése csaknem mindegyik kiállítónál más és más módon jelentkezik. A téma megközelítésének sokfélesége, a technikai eljárások változatossága ragadja meg a látogatói szén a kiegyensúlyozottságot tükröző tárlaton. A szakzsü- ri díjazásával csak egyetérthetünk, s külön is ki kelj emelnünk Kunkovács László Spartacus és Száz év című képét. Tárcái Béla Kétféle meditáló című képpárját. Bark ácsi József színes kompozícióit. Veres Mihály Já- nossy professzorról készített sorozatát és Mizerák István A munka földrajza kompozícióját. Szombaton este négy kis- íilmet és négy zenés kép sori láttunk. A négy kisfilm közül a Bodó Sándor és Szepsy Szűcs Levente készítette Alku néprajzi témájú alkotás. A bodrogközi vásározási szokásokból a tehéneladást mutatja be, filmnél szokatlanul bőbeszédű kísérőszöveggel. A képsorok szinte csak illusztrációnak hatnak a szakszöveghez, s a kép és hang aszinkronitúsa miatt, nemegyszer értéktelenek, mert a magyarázatot előbb kapjuk, mint a képet. Huszár István kisfilmje (Féléretten) kamaszvágyakat, kamaszáb- rándokat villant fel színesen. Elek József munkája, a Zarándokút ’69 figyelmet érdemlő operatőri etűd, autóstoppos fiatalokról. Dr. Gulyás László természettudományos kisfilmje. A selyem- hernyó érdekes alkotás, kár, hogy néhány megvilágítási hiba miatt a mondandót inkább hallottuk, mint láttuk egy-két helyen. A zenés képsorok újszerűnek hatnak. Álló képek, színes diapozitívek sora, amelyben a képek bizonyos tematikai sorrendben követik egymást, s ez a sorrendiség, valamint az aláfestő-összekötő zenei motívumok adják együttesen a sorozat mondandóját. Ebben a kategóriában láttuk a perecest bányász stúdió Mesél a Bükk című. nagyon hangulatos összeállításút, dr. Sidló Gábor Reflexiók című. viliódzó, jó ritmusú képsorát, Tárcái Béla három tételre osztott, igen jól szerkesztett és nagyszerű képeket felsorakoztató. Ússzel című sorozatát. A Harc a vasért, című sorozat hosszan kitartott, nem egészen újszerű képeivel kevésbé hatásosnak tűnt. A legjobb filmek és képsorok díjakat kaptak, mi, nézők. pedig szívesen néztül: valamennyit. Igazán sajnálatos, hogy szombaton este olyan kevesen gyűltünk ösz- sze. (bpnedefe) A 31. sz. Állami Építőipari Vállalat 38. sz. főépítésvezetősége berentei munkahelyre felvesz betonelőgyártó szakmunkásokat és betanított segédmunkásokat, valamint előkészítő csoporthoz előkészítésben gyakorlattal rendelkező műszaki dolgozót. 44 órás munkaidő, minden heten szabad szombat. Bérezés beton- előgyártóknál teljesítménybér, előkészítőknél kötött állományban megegyezés szerint. Munkásszállót és étkezést térítés ellenében biztosítunk. Jelentkezés: 18. sz. főépítésvezetőség, Bereute, 54. lakás, C. épület, s A Miskolci Ingatlankezelő Vállalat vízvezeték-szerelő, asztalos, ács-tetőfedő, bádogos szakmunkásokat, valamint központi fűtőket és segédmunkásokat felvesz (lehet nyugdíjas is), heti 44 órás munkaidővel és kéthetenkénti szabad szombattal. Jelentkezni lehet Miskolc, Dózsa György u. 30. sz. alatt. Gyakorlattal rendelkező auló- motorszerelőket, valamint gépkocsivezetőket felveszünk. Cím: Szövetkezeti Szállítási Vállalat, Miskolc, Kun Béla u. 11. Telefon: 13-224. Titkárnői munkakörbe, állás nélküli gépírót felveszünk. TIT, Széchenyi u. 14., I. cm. Telefon: 35-750. A 21. sz. AKÖV nyíregyházi üzemegysége azonnali belépéssel felvesz motorszerelőket, változó munkahelyre. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Miskolcon, a kirendeltségnél, Miskolc, Tatárdomb, A Miskolc és Vidéke ÁFÉSZ a JSzcntpéteri-kapui ABC-áruházba, szakképzett mészáros és hentes eladót keres, felvételre. Fizetés megegyezés szerint. Ugyancsak felveszünk sajóvámosi iparcikkboltunkhoz gyakorlattal rendelkező boltvezetőt. Érdeklődni az ÁFÉSZ kereskedelmi osztályán, Miskolc, Besenyői út 1. sz. A Gábor Áron Kohó- és Öntő- ipari Technikum (Diósgyörvas- gyár. Bolyai Farkas u. 10. sz.). a fűtési ioényre alkalmaz nyugdíjas fűtő segédmunkásokat. Jelentkezni lehet az intézet gaz- : dasági irodájában. A Cement- és Mészművek he- ! lőcsabai gyára felvételre keres j lakatos, hegesztő, villanyszerelő szakmunkásokat, férfi és női ' könnyügépkezelőket és segédmunkásokat, valamint gyors- és gépírónőket. Jelentkezés: munka- , ügyi osztályunkon. Azonnali belépéssel felveszünk | gépkocsivezetőket, szállító segédmunkásokat, darus gépkocsive- 1 zetőket, éjjeliőröket. Szállítási részlegünknél kéthetenként szabad " szombat, munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés írásban, vagy személyesen: Miskolci Építőipari Vállalat, Miskolc, József Attila u, 44. sz. alatti irodahe- íviscgcbcu. U órás munkahétben, szabad i/ombattal, belföldi és külföldi asiiti szabad,legyek, díjmentes állítások, családi üdülések, ol- •só üzemi étkezés és egyéb kedvezmények biztosításával alkalmaz lakatos, hegesztő, bognál munkakörbe dolgozókat a MÁV Járműjavító Üzeme. Jelentkezés az üzem munkaügyi osztályán, Miskolc, Tiszai pályaudvar. (Bejárat az aluljáróból.) Leinformálható, egyedülálló nőt keresünk pótnagy- mamának, lakással, teljes ellátással. Miskolc-Tapolca, Újjáépítési u. 13. sz. Telefon: 13-368. Főrjni tudó bejárónőt felveszek a délelőtti órákra. Miskolc, I,, Bacsó Béla u. 50. Wartburg do Luxe lOUO-es teljesen felújítva gyári új motorral, eladó. Diósgyőr, Vár utca 8. Renault 16-oß, 1 éves CU rendszámú eladó. Kossuth utca 10. Tesla B—4-es magnetofon. garanciális, eladó. Bolgáríöld, 2. ép., 1. lépcső. 111,3. Jó állapotban levő mosógép eladó. Felszabadítók u. 28. Benezéék. Bérház mögött. __________________ E ladó ebódlöbútor, intarziás, 10 db márkás festmény, selyem kel lm falvédő. Dózsa Gyógy u. 35. Két dl> filodendron- Virág eladó. Major u. 12. sz. Uáromajtós szekrény, hálószobabútor. rekamlé, fotel, szék. heverő, biedermeier kétajtós, Öveges könyv- szekrény, sarok falipolc, konyhaberendezés, könyvespolc és egyéb használt bútorok eladók. Táska írógép bérbe adó. Széchenyi u. 76. Kétajtós, erős ruhás- szekrény eladó. Madarász Viktor u. 32. Hálószoba- és konyhabútor, világos nagy asztal é* szekrény eladó. Ruzsln’ u. 2. ________ Takarmányrépa és vasrács eladó. Sajőkercsztúr, Rákóczi u. 42, Kombinált szekrény és sarok rekamléváz eladó. Széchenyi u. 32. Minikalort vennék. Telefon: 37-54! 15. Len key. Négyszemélyes rekamic eladó. Vörösmarty u. 78., emelet. Pálfinénál. Takarmányrépa eladó. Mályi, FŐ 'ti. 35. 3Z. Balia József. Erős, jó hámos szamár eladó. Miskolc, Eábonyi- bérc 18. Négyszemélyes 'CsillaS rekamlé eladó. Misüccfta Kassal u. 46., földszint 1. Eladó x.ománcos kályha, kis méretű tűzhely, többféle virágállvány, zsíros- bődön (30 literes). Kun Béla. u. 135. Takarmányrépa eladó. Mályi, Főút 35. sz. Bállá József. Villatelek eladó. Beregi u. 2, sz. alatt. (Zója u. 56. sz. mellett.) Érdeklődni: vasárnap délután. Eladó másfél szoba, konyha, fürdőszoba, éléskamrából álló házrész, beköltözéssel. I., Fábián u. 12. Városhoz közel, 200C négyszögöl fiatal gyümölcsös, részben szántó, eladó. Major u. 12. Házhely Diósgyőri Papírgyárnál, építési anyaggal eladó. III., Kemény u. 20. Külön bejáratú, bútorozott szoba egy-két férfinak kiadó. Kun Béla u. 83. Beköltözhető háromszobás, összkomfortos ház eladó. Zrínyi u. 51. Bútorozott szoba, fürdőszoba-használattal férfi részére kiadó. Pozsonyi u. 76., III/l. (Szentpéteri-kapu.) Bútorozott szoba férfinak kiadó. Széchenyi u. lfa'., I/l., hátsó lépcsőház. Külön bejáratú, bútorozott szoba egy, vagy két személy részére kiadó. Martintelep, Balaton u. 11. Külön bejáratú, bútorozott szoba gyermektelen házaspárnak kiadó. XIT.. Kandó Kálmán u. 22.. 1/3. Központi íütéses, külön bejáratú szoba egy-két igényes személynek kiadó. Űjgyör, Szerdahelyi u. 8. Elcserélném kétszobás, étkezőfülkés, tanácsi lakásomat szövetkezeti egyszobásért. Telefon: 34-775, 34-530, porta. Rendes férfi albérlőt keresek. Mátyás király u. 10. Miskolc, III., Schőnherz u. 1. sz. alatt bútorozott szoba két személynek kiadó, november 1-től. Külön bejáratú szoba házaspárnak lcio-dó, november 1-től. II.. Jegenyéi» u. 5. (Űttöröpárk.) Gyermektelen házaspárnak külön bejáratú, bútorozott szoba kiadó. Avar utca. 11/a. a Marx : térnél. Érdeklődni: 11—6 óráig. Lakáskiutalással rendelkező értelmiségi házaspár, egy gyerekkel, 3—4 hónapra üres albérleti szobát keres. Győri-kapu. Kilián környékén. Telefon: 15-399. Hevesiné, 8—5 óráig. Külön bejáratú, bútorozott kis szoba kiadó november 1-től. III. kér,, Lilla u. 5. Külön bejáratú, bútorozott szoba 2 dolgozó nő, vagy diák részére azonnal kiadó. Béke tér 6. Bútorozott szobába szobatársat keresek; diákfiút, ipari tanulót, vagy fiatal dolgozót.. Széchenyi u. 58. vz.. 1/3. tlren szoba, november 1- től kiadó. Miskolc. III. kér., Csipkés u. 10. Papírgyártól 5 percre. Szoba, kiadó házaspárnak, vagy 2 személynek. Jegenyés u. 9. üttöröpark. Különálló szoba gyermektelen házaspárnak kiadó. Görömböly, Kaffka M. u. 1 /a. 3x1 szoba-konyhás ház eladó. 1 szoba, konyha, spájz, beköltözhető. Érdeklődni: Melinda u. 1/a. Betegség miatt, sürgősen elcserélném 2 szoba, összkomfortos, gázos, ház- felügyelői lakásomat 2, vágj' 3 szobás tanácsira. Szentpéterl-kapui lakótelepen. Érdeklődni: Pozsonyi u. 86.. házfel ügyelőnél. Telefoni 18-717. Fiatal, gyermektelen házaspár albérleti szobát ke. rés, fürdőszoba, konyhahasználattal, Értesítést ..Alkalmazkodó 84901” jeligére a hirdetőbe, pf.: 13. Csinosa« bútorozott, szoba , fürdőszoba-használattal, szellemi dolgozó férfi részére kiadó. Győri-kapu 6. sz. KUián-déh-n garázs eladó. Érdeklődni: Miskolc, III.. Hegyalja u. 52/a. Különálló szoba kiadó. Martlntelep, Tömöri u. S3.. Táfckaírógép tanulónak bérbe adó. Széchenyi u. 54., II. emelet. Becsületes, korrekt, káros szenvedélytől mentes, józan életű élettársat keres 59 éves önnyugdíjas, független asszony. föbérleti lakással. Leveleket „Megbízható jellemű 10 480” jeligére a kiadóba kérek, Széchenyi u. 15—17.- Mérnöktanár korrepetál matematikából, fizikából, műszaki tárgyakból. Vörösmarty u. 56., földszint 2. A Miskolci Mélyépítő Vállalat megvételre felajánl 5—6 tonnás dömpereket, önrakodó és forgórakodó dömpereket, első- és hátsómeghajtású ZIL tehergépkocsikat, Marabu—8 széntüzeléses kazánt. Érdeklődni lehet: Miskolc, Partizán u. 2. sa. Telefon: 36-991. Felveszünk lakatos, géplakatos, esztergályos, villanyhegesztő szakmunkásokat, segédmunkásokat. Kedvezményes munkafeltétel, 44 órás munkahét, szerelési helyen magasabb órabér. Jelentkezni lehet: Cementes Mészművek, Cementipari Gépjavító, Miskolc-Hejőcsaba (munkaügyi osztály, 7—15 óráig). A Miskolci Pamut-fonó Vállalat azonnal felvesz szállítómunkásokat. 44 órás munkahéttel dolgozunk, kiemelt fizetést biztosítunk. Jelentkezés a Pamutfonó munkaerő-gazdálkodásán. Felvételre keresünk g.yors-gép- h-ókat. esztergályos, marós, köszörűs, palást- és furatköszörűs, géplakatos, őtiio szakmunkásokat. betanított öntőket és férfi segédmunkásokat. Bérezés megegyezés szerint, a kollektív szerződés alapján. 44 órás munkahét, páros heteken szabad szombat. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál. Mező*r«rt1a«áw4 f?ér»tavftA vállalat. Miskolc, Besenyői u. 10. A Közmű és Mélyépítő Vállalat alkalma/ szállítási ügyintézőt Budapesten, továbbá felvesz jó kereseti tehetőséggel föld- aiuukagépészckct, építőipari gépkezelőket. röntgen hegesztőket, motorszerelőket, maróst, esztergályosokat. lakatosokat, ácsokat, kőműveseket, kubikosokat (brigádokat is), táró- és cölüpözö gépekhez segédmunkásokat budapesti és változó vidéki munkahelyekre. Szállás, üzemi étkezés. építőipari szociális juttatások. szabad szombat, kedvezménye» utazás biztosítva van Második héten felvételre utazá- vasúti költségét kifizetjük. Jelentkezés Budapest, VII., Wesse lény) ti. 4. •*». Állami vállalat érettségivel rendelkező adminisztratív munkaerőt alkalmaz. Jelentkezés önéletrajzzal, az Állami Biztosító edelényi járási fiókjánál. Cím: Edclény. Hősök tere 9. sz. Ruha, konfekciós termékek gyártásában gyakorlott szalagve- vetőt, minőségi ellenőrt,’ speciálgép-müszerészt, budapesti, füzesabonyi, mezőkeresztesi telepeinkre felveszünk. Jelentkezést írásban, részletes önéletrajz kíséretében a Konfekció Ktsz, Budapest, XIII., Lehel u. 14., munkaügy címre kérjük. A Miskolci Közlekedési Vállalat felvételre keres gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket, 18. évet betöltött női munkaerőket jegykezelőnek, valamint motor- szerelőket, autóvillamossági szerelőket, karosszérialakatosokat, lakatosokat és segédmunkásokat. Dolgozóinknak és családtagjaiknak korlátlan utazási igazolványt biztosítunk autóbusz és villamos járműveinken. Forgalmi dolgozók részére téli-nyári egyenruha, szak- és segédmunkások részére munkaruha, valamint 44 órás munkahét. Azonnali belépésre felveszünk dömpervezetőket, autó-motorszerelőket, vasszerkezeti lakatost, hegesztőt, kubikosokat, aszfaltfőző és bedolgozó szakmunkásokat. Heti 44 órás munkaidő, étkezés, hetenként szabad szombat, munkásszállás, utazási költségtérítés. Cím: Miskolc! Mélyépítő Vállalat. Miskolc, Partizán u. 2. sz. Az Északmagyaroiszagj Vízügyi Igazgatóság II. sz. főépítesveze- tősége felvételre keres miskolci munkahelyre: 6 autó-motorszerelőt, 1 gyengeáramú villanyszerelőt, 3 ív- és lánghegesztőt, 2 univerzális esztergályost, 4 lemez- és szerkezeti lakatost, 6 ncliézgépszerelőt, 1 targoncavezetőt, 3 vizsgázott kazánfűtőt, 4 segédmunkást, valamint, változó munkahelyre: 15 nehézgépkezelő! jogosítvánnyal rendelkező szkré- per- és dózervezetöket. Fizetés a kollektív szerződés szerint. 44 órás munkahét. Minden második szombat szabad szombat. Vidékieknek kedvezményes ebéd, valamint munkásszállás biztosítva. Jelentkezés a II. sz. főépítésvezetőség központjában. Miskolc, Sajó-part, Fonoda u. 8. sz. autóbusszal, a Hűtőház mellett. műszaki felvételi vizsgára előkészítő tanfolyamol szervezünk a főiskola gyártástechnológiai ős üzemszervezési szakának nappali, esti és levelező tagozatára az 1370/71. tanévre felvételre jelentkezni szándékozók részére. A tanfolyam időtartama S0 liét, heti két foglalkozással. Részvételi díj ,30 Ft. Jelentkezés a Tanulmányi Hivatalban (Miskolc, Kun Béla u. 10.) kapható nyomtatványon november 10-ig. Értesítjük kedves vevőinket, hogy a Bajcsy-Zs. u. 18. sz. alatt levő üvegező, képkeretezö üzletünk november elsejével ismét a kedves fogyasztók rendelkezésére áll. A Miskolci Építőipari Vállalat megvételre felajánl tipizálás végett 1 db Garant K. 30. tip. csukott, 1 db Garant K. 30 2 tonnás nyitott tehergépkocsit, továbbá 1 db Ro- bur LO. 2500, 2,5 tonnás nyitott tehergépkocsit. Érdeklődni a 34-575 számú telefonon, vagy személyesen, a vállalat Sajó- parti telepén levő szállítási részlegnél. Fájdalommal tudatjuk, hogy a forrón szeretett férj, édesapa, nagyapa ABONYI JANOS életének 76. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése október 2»-én 3 órakor, a Szent Anna temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága jó édesanya, nagymama, anyós és rokon • özv. VARAD! JÖZSEFNÉ Bártfai Margit 77 éves korában elhunyt. Temetése október 28-án, kedden délután 2 órakor, a Mindszenti rom. Itat. temető kápolnájából. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak és Ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, Karaffa Gábor temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett gyermek, férj és rokon SZŰCS FERENC nyugdíjas életének 43. évében, októbér 25-én elhunyt. Temetőse október 29-én, szerdán délután 3 órakor, a diósgyőri temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, gyermek és rokon KISS BÉLA cipész kisiparos 1869. október 24-én, 51. éveben. hirtelen elhunyt. Temetése október 29-én, szerdán délután 2 órakor, a Szent Anna temetőben. A gyászoló család KOSZÖNÉTNYILV ANITAS Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, Lukács Andrásné temetésén részt vettek és fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a 106- os Ruházati Bolt dolgozóinak. Lukács András és gyászoló családja