Észak-Magyarország, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-08 / 182. szám
Péntek, 1969. augusztus 15. ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Kohússbará tsúg Magyarok Trinyecben —■ Csehszlovákok Diósgyőrben elnöke tolmácsolta a vállalatvezetőség és a csehszlovák munkások üdvözletét, jókívánságait Késő éjszakáig tartott a búcsúest, a keményfogású kohásztenyerek még egyszer ösz- szeölelkeztek, a poharait magasra emelkedtek: — Éljen a két gyár testvér- barátsáea! — Éljen a csehszlovák— magyar barátság! — Éljen a szocialista tábor! Heggel 9 órakor indult el az üdülőből a csoportunkkal az a magyar IKARUSZ, amely a csehszlovák munkásokat hozta haza, Miskolc-Tapolcáról. Két hét nagyszerű élményével érkeztek vissza Diósgyőrbe a diósgyőri kohászati dolgozók, azzal a meggyőződéssel, hogy a Rékában és Rajecki- Teplicében töltött idő — évről évre megújulóan — még szorosabbra fűzi a két gyár dolgozóinak kapcsolatát. Ennek a meggyőződésnek igen erős és nemzetközi alapja van: a munkásszolidaritás, a munkás- barátság, s ami a legerősebb, a közös cél, a közös táborba való tartozás. Hold! János A barátkozás még Valkó Márton, a Lenin Kohászati Művek volt vezérigazgatójának Idején kezdődött. Egyszerű üzleti levelezéssel indult, azután a trinyeci kohókombinát vál- lalatvezelősége tett látogatást az LKM-ben, majd fordítva; diósgyőri vezetők utaztak Csehszlovákiába. Az üzleti összeköttetés alapja: a trinyeci kohókombinát bugát és öntecseket szállított Diósgyőrbe, s a a két vállalat vezetősége az üzleti megbeszéléseken túl egy nagyon is emberi, szép és nemes gondolatot kezdett formálni; váljék ez a hétköznapi, üzleti munka a két gyár barátságává. A gondolat, az elmúlt évek fbly:imán valósággá vált. Do mi is ennek a barátságnak a lényege? A kölcsönös megbecsülés és tisztelet! Természetesen nemcsak a szép szavakra, udvarias levélváltásra, vagy vezetői látogatásokra alapozták a két testvérgyár közeledését. Valami mélyebb, tartósabb, a két kombinát összes dolgozóira kiható lehetőséget kívántak létrehozni, és így találkozott a vezetők javaslata: csereüdül- telés révén ismerkedjenek meg dolgozóink egymással. Legyen a meleg nyár a barátság éltetője, további istápolója. A elhatározást tett követte. 1966-tól kezdve, minden év júliusában 30—40 emberből álló trinyeci munkáscsoport érkezik az LKM tapolcai éjjeli szanatóriumába és ugyanannyi diósgyőri kohász utazik a csehszlovák gyár rekai és rajecki- leplieei üdülőjébe. lg',’ történt ez év júliusában is. E sorok írója is abban a megtiszteltetésben részesült az LKM szakszervezeti bizottsága révén, hogy részt vehetett ebben a csereüdültetési akcióban. A diósgyőriek 33 fős csoportja július 6-án indult Csehszlovákiába, azon a buszon, amely a trinyeci, hasonló létszámú kohász csoportot hozta Toposára. A diósgyőri csoportnak a több mint 400 km-es út után kedves, őszintén meleg fogadtatásban volt része. De az emberi-baráti fogadtatáson túl, a családias hangulatú üdülő is megnyerte a diósgyőriek tetszését. A kosztra és kiszolgálásra sem volt panasz. A rekai üdülőben „telt ház” Volt. 30—40 trinyec-gyári munkás töltötte szabadságát családjával együtt a szép, kétemeletes épületben, s a következő estén már, mint jóbará- 1ok fogtak kezet magyar mun- kástársaikkal. A helyhiány nem teszi lehetővé, hogy a Rékában töltött egy hét minden napjáról, a krónikás hitelességével szóljunk, azt azonban kötelességünk megírni: az ott megismert csehszlovák kohászok nagyon reálisan dolgoznak, s nem cgy baráti beszélgetés közben elmondták: elítélnek minden olyan megmozdulást, akciót, amely a szocialista tábor békéjét, egymáshoz tartozását akarja megbontani. A diósgyőri csoport, rekai tartózkodásának (Réka 16 km-re van Trinyectől) negyedik napján látogatta meg a testvérgyárat. Hatalmas, nagy, modem gépekkel felszerelt gyár a trinyeci kohókombinát, közel 3.5 négyzetkilométeren terül el. Hasonlításképpen: az LKM 1.6 négyzetkilométert foglal el. s mig a trinyeci évi 2.5 millió tonna acélt termel, addig a diósgyőri talán jövőre éri el az egymillió tonnát. A testvérgyár egészére jellemző: nagy a rend, s a lehetőségekhez képest ügyelnek a tisztaságra. Az emberek barátságosak; a középsor üzemvezetője udvariasan, előzékenyen fogadta csoportunkat. Különben minden lehető módon felhívják a városban tartózkodó idegenek figyelmét arra, hogy a trinyeci gyár ez év szeptemberében lesz 130 éves; ennyi idő óta fejlődött ilyen nagyra, lett húszezer dolgozója, s exportálja áruit a világ több mint ötven országába. Buszok legendája „Csontvázak•* a llcrnád-parton Mese százhúszezer forintról Se presszóse csárda Két hemádkaki férfi járt a szerkesztőségben az elmúlt héten. Beszélgetés közben felvetődött a Hemád-parti buszok legendája. Három éve már, hogy a gépkocsival Szerencs felé utazók a Hcrnádon átvezető hídtól nem messze, három buszt láthatnak. Nemigen akadt még gépkocsivezető, de csak egyszer erre járó utas sem, aki ne töprengett volna el a lassan pusztuló Ikarusz karosszériák múltjáról, rendeltetéséről. A három év, de különösen a környék lakossága alaposan megváltoztatta a buszok küllemét. Most már úgy néznek ki, mint az emberi utazás „őskorából” itt maradt szállítóeszközök „csontvázai”. Az ablakokat, kerekeket kiszedték, a beLső rész lassan az éjszakai csavargók igényeit sem elógiti ki. A régen lekopott, festék nélkül ácsorgó jármű-emlékek vázáról a környékbelieknek eszébe jut egy-egy történet, kibővítik és el is mesélik szívesen. A legérdekesebb mese 120 ezer forintról szól, amibe állítólag ezek a buszok kerültek. A földművesszövetkezet ennyit fizetett ki a mesélők szerint annak a fagylaltosnak, aki idehozta a karosszériákat. Aztán semmi nem történt. A buszok lassan „kipusztultak”. Felkerestük a bocsi ÁFÉSZ igazgatósági elnökét, hogy tőle is meghallgassuk a történetet. Tényeket kértünk, hiszen a mesélők komoly összegről fan- táziáltak. Nos, itt vannak a tények. Egy kicsit kiábrándítják majd a meseszövőket. A buszokat 13 ezer forintért vásárolta a szövetkezet Zeisler Kálmán fagylaitos javaslatára, aki autós csárdát, illetve presszórészt akart kialakítani a karosszériákban, és üzletvezetőként a bőcsi szövetkezet alkalmazottja lett volna. Meg is született a költségvetés, amely szerint egy kisiparos — Zeisler ismerőse — százezer forintért vállalta a kivitelezést. A munkát el is kezdték, de közben a fagylal- tos és ismerőse összeveszett. A szövetkezet sürgetésére sem folyt tovább a munka, de Zeisler felajánlotta, hogy az eredeti árért megveszi a buszokat. Az üzlet megtörtént, a buszok — ma már roncsok — azóta Zeisler Kálmán tulajdonában vannak. A szövetkezettől azért vette meg, mert egyedül akarta befejezni a csárdaépítést és utána eladni valamelyik kereskedelmi szervnek. A szövetkezet tehát — az elnök tájékoztatása szerint — nem károsodott. Igaz, nincs is a Hemád-parton se csárda, se presszó. Pedig akkor „üzletet láttak benne”... (dankó) Cseppkőbe ágyazott istennő A hajdani bányavárosban* Rudabányán gyűjtik össze hazánk érc- és ásványbányászatának emlékeit. Az elmúlt négy esztendőben a bányászok segítségével számos ritkaság került a kiállítótermekbe. így például a rudabányai Vilmos külszíni bányamezőben masztodon temetőre bukkantak, s szinte teljesen ép állapotban megtalálták az ősállat alsó állkapcsát, amelyet több mint egy méter hosszú agyarak díszítenek. A 8 ezer évesre becsült leletet restaurálták és kiállították. Ennél is értékesebb a recski ércbányászok ajándéka, akik termelés közben egy cseppkőbe ágyazott római korból származó fateknőt találtak és adtak át a múzeumnak. Ezenkívül a hazai bányákból számos olyan kövület került birtokunkba, amelyeken csigák, különböző levelek és halféleségek lenyomatai láthatók. A múzeumnak sikerült egy 18. századbeli telepes bányászlakás berendezéseit is megvásárolni. Ezeket egy külön helyiségben állították ki. A múzeum egyik legérdekesebb gyűjteménye a hazai bányákban talált különböző ásványok. A ritkaságokra a magyar posta is felfigyelt és a rövidesen kiadásra kerülő, hazánk érc- és ásványkincseit bemutató bélyegsoron a rudabányai gyűjteményből három lesz látható. Tíz kilométer a jövőbe halóban" van. Mi ezzel számolunk. Az a tudat, szemlélet vezetett, hogy egy kicsit túlméreteztük a síneket, az építést. Olyan pályákat építünk, amelyek évtizedeken keresztül bírják a terhelést, tartósak, s amelyeket nem kell sűrűn javítgatni. A személy-, a teher-, a gyors-, ez expresszvonatok már az új pályaszakaszon zúgnak, rohannak a cél felé. Az új vasúti pályán, amely Miskolctól Kyékládházáig ór, s jövőre nyúlik tovább. Csorba Üdülők a ßalafontidl Megkezdték a bán-pataki vízkiemelő és tisztítómű bővítését Bánhorváti és Dédestapol- csány között a lázbérci völgyben 240 millió forintos beruházás felhasználásával épül fel a borsodi regionális vízmű új nagy víznyerő telepe. A Bükk hegység leendő mesterséges tavában csaknem 6 millió köbméter vizet tárolnak a két nagy északi ipartelep, Kazincbarcika és Özd ellátására. A mintegy 4 kilométer hosszú tó utánpótlását a Fényérzékeny, önműködő villanykapcsoló Bán-patak szállítja majd amelyből a jelenlegi kánikulai melegben — egyre csökkenő hozama miatt — a napi 6 ezer köbméternyi mennyiséget a korábbi években felépült tisztítómű már nem tudja kivenni. Ezért szükségessé vált a tároló építésének meggyorsítása, amelyen már 15 vállalat brigádjai dolgoznak. A jó együttműködés eredménye, hogy a tároló kialakítása befejezéshez közeledik. Igv példáül a 170 méter talpszélességű, 250 méter hosszú és 20 méter magas völgyzáró gát földmunkái elkészültek, a víz elszállítására mintegy 30 kilométer hosz- szú gerincvezetéket építettek és gyors ütemben végzik a tárolótér kitisztítását. A szakemberek szerint az új mesterséges tó feltöltését — amelynek legnagyobb mélysége 12 méter, szélessége pedig 300 méter lesz — a jövő év tavaszán megkezdik. A lázbérci tóban tárolt nyersvíz feldolgozására tovább bővítik a bán-pataki vizki- emelő és -tisztítóművet is. Ezt a munkát már megkezdték. Az ú.i szűrök szerelését és a technológiai berendezések korszerűsítését 1971 tavaszára — amikorra a mesterséges tó teljesen feltöltődik — fejezik be. Ettől az időtől kezdve a mű naponta 25 ezer, csúcsidőben 30 ezer köbméter nyersvizet dolgoz fel, amely a Sajó völgyében Kazincbarcikán és Ózdon kívül 15 település ellátására lesz elegendő. / energia-takarékossági szempontból előnyös és nagy jelentőségű. Ez idő szerint még az évszaknak megfelelően, havonként összeállított naptár szerint gondoskodnak a köz- világítás be-, vágj' kikapcsolásáról, függetlenül a tényleges állapottól. Így gyakran, vagy feleslegesen üzemeltetik a lámpatesteket, vagy pedig hiányzik a közvilágítás akkor is, amikor arra szükség lenne. Az egyik alkony kapcsoló típust Miskolcon már a gyakorlatban sikeresen alkalmazzák, s most folyik a kiértékelése a másik két fajtának is. Az ösz- szehasonlító mérések adatai alapján választják ki a leggazdaságosabb, leginkább megfelelő típust, amelyet általánosan használnak majd. Az Északmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat szakemberei — több változatban — tranzisztoros erősítőkkel, fényerősség érzékelő elemekkel működő villanykapcsoló- készülék típusokat dolgoztak ki. Az alkonykapcsolónak nevezett készülék automatikusan méri a mindenkori fényerősséget és meghatározott késleltetés után a készülék parancsot ad a közvilágítási rendszer főkapcsolójának a be-, vagy kikapcsolásra az, év-, illetve napszaktól függetlenül, alkalmazkodva a tényleges állapothoz. Igv önműködően akkor biztosítják a közvilágítást, amikor arra ténylegesen szükség van, így például napközben is, amikor erősen borús az időjárás. A készülék alkalmazása mind biztonsági, mind vasút életében történelmi esemény. Igaz, a pálya alig 10 kilométeres. De ez az első szakasz, amely a nagy súlyú sínekből készült... A Lenin Kohászati Művek gyártotta, itt készült Miskolcon, á miskolci igazgatósághoz tartozó vasutasok építették. Miskolcról indul ki, s később behálózza az országot. És megint szavak. Koasis Jenő, az építési főnökség főmérnöke Kistokajban rövid tájékoztatást ad: — Biiel-nappal építettük. A régi. pályából körülbelül hatvanezer tonna anyagot szedtünk ki, 26 ezer tonna talajjavítót. 30 ezer tonna zúzott követ raktúnk le. Öépckkel dolgoztunk, új gépeket állítottunk munkába. 160 ezer munkaóra, 30 milliós érték van benne... A mozdony ismét zümmögni, zúgni kezd. Erős léghuzat nyomul be az ablakon. Aztán szinte röpke idő múlva a zúgás halkul. És a bemutató vonat engedelmesen torpan meg a Tiszáin. — Milyen a pálya? A mozdonyvezető elégedetten mosolyog. — Sok pályán vezettem már, de eddig egyik se volt ilyen ló. És hogyan vélekedik a MÁV vezérigazaató-helyettese? Hgr- mathy Sándor azt mondja, hogy az új nálya, a méterenkénti 54 kilós sín a vasút fejlődésének újabb lépcsőjét jelenti. Az. 54 kilogrammos sin talpszélessége lehetővé teszi olyan pálvúk émtését. amelyet más országok vasútiaival egybekapcsolhatnak. iPetve a külföldi kocsik is közlekedhetnek raita. És még egy megjegyzése: — Tudomásul kell vennünk, ■hogy a fizikai munkaerő *kiA dátum: 1969. augusztus 5, 16 óra. A bemutató vonat aránylag lassan gördül ki a Tiszai pályaudvarról. A szerelvény most mindössze a háromezer lóerős villanymozdonyból, s egyetlen személykocsiból áll. A kocsiban, a kocsi ablakában a KPM, a megye és Miskolc város párt-, tanács-, tömegszervezeti vezetői, vasutasok, építők, ko- hás zolc. A rövid szerelvény kerekei vidáman kattannak a váltókon. Fehér László mozdonyvezető izmos ujjal lassan elfordítják a kapcsolókereket. A gép erőteljesebben zúg, s a kilométeróra eddig lomha mutatója élénken emelkedik: 60..., 70..., 90..., 100..., 120... A mutató időnként egy picit tovább billen, aztán vissza- visszaáll a 120-ra. Pár évvel ezelőtt ez a sebesség még elképzelhetetlen volt a vasúton, de most kevesellem. A sínek bírnák a 160 kilométert is. A vonat sima futással zúg az acélsíneken. Mintha muzsikálnának a kerekek, a sínek. Mintha ezt mondanák: „Hallgass csak és figyelj! Ez a jövő muzsikája! A jövője, amelyet diósgyőri kohászok készítettek elő, amelyet derék vasutasok, katonák építettek. Sokszor csörgött, róluk a verejték, belepte őket a por, verte őket az cső, kínlódtak a holt anyaggal. Utas, bárki is vagy, gondolj a nagy forróságban dolgozó hengerészekre, az építőkre. Ok most egy jó félszá- zaddal előre építettek .— Ez az ünnepély — csengnek vissza bennem dr. Pásztor Pálnak, a MÁV Miskolci Igazgatósága vezetőjének az induláskor mondott szavai — a Az LKM testvérgyára nagyon bőkezű a sportolókkal szemben. Gyönj’örű méreteiben is hatalmas sportkombinátot építtetett és tart fenn. A dolgozók jelentős része él is a sportolás lehetőségeivel. Maga a város alig 30 ezer lakosú, tiszta ó- és új városrésszel, ezerágyas kórházzal, s a főtéren egy szupermodern. 600 személyi; befogadó mozival, és sok, nagyon sok, szép parkkaL Az egy hét a rekai üdülőben hamar eltelt. A következő hetet a rajeci—teplicei üdülő- szanatóriumban töltötte a magyar csoport — ha lehet mondani —, még jobb körülmé- nj'ck között, még pompásabb környezetben, a Fátra hegyeitől körülvett fürdőhelyen. Az itt töltött napok egyik nagyszerű élménye volt a csorbától és tátralomnici kirándulás. Természetesen Rajecki- Teplicén is sok új munkásbarátság szövődött a két gyár dolgozói között. Azután elérkezett a búcsú pillanata is. A gyönyörűen feldíszített ebédlőteremberr Sta- nek Viliam, a trinyeci gyár szakszervezeti bizottságának
