Észak-Magyarország, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-03 / 178. szám

Vasárnap, 1969. aug. 3. 5 ESZAK-MAGYARORSZÁG ÁSioI w üveget gyártják Mint egy rossz álom A hajlékony üvegszál Naponta 70 ezret gálóüzemék létesítésével. Ez a hosszú távú rekontsrukció 1972 márciusára fejeződik be. © Várható még egy kapacitás- bővítő beruházás is, 376 millió forint költséggel. Ezzel jelen­tősen növekszik majd az amúgy is gyorsan emelkedő termelés; hiszen míg 1961-ben csak 27 ezer tonna üveget gyártottak. 1968-ban már 65 ezer tonnát; 1975-re, ezután a beruházás után már 120 ezer tonna üveg lesz a termelés. A durva üveg­szálon kívül jelenleg csak fehér és zöld színű csomagolóüvege­ket gyártanak: különböző mé­retű palackokat, konzerves üvegeket, kenőcstégelyeket, mustáros poharakat. Az előbb tonnával jellemzett mennyiség érzékeltetésére egy adat: ez év­ben csupán a konzerves üveg­ből 70 ezer darabot készítenek naponta itt, a Sajószentpéteri Üveggyárban. (Hídvári) Glédába rakott befőttesüve- gek a drótkerítés mögött. Azt hiszem, minden háziasszony megkönnyebbülten sóhajtana fel ébredése után: „milyen jó, hogy csak álmomban kellett ennyi rengeteg üvegbe befőttet készítenem!” Pedig a konzerv­gyárakban befőttek kerülnek ezekbe az üvegekbe is. Az üvegek mellett, mint megannyi széttört álom: nagy halom zöld üvegcserép. © — Beolvasztásra várnak — mondja Kovács József, a Sa­jószentpéteri Üveggyár igazga­tója — 47 millió forintos beru­házással tpegkezdtiik a zöld üveg gyártását. A cserepek szí­ne és összetétele már megfele­lő, a kéthónapi késéssel érkezett olasz gép szerelése után majd újra beolvasztjuk. A kemencé­be bevitt keverékbe ugyanis 8—10 százalék üvegcserepet kell beadagolni. A selejt csak 4 százalék, messze alatta van a minimális cserépszükséglet­nek. Állandó gondot okoz a megfelelő mennyiség beszerzé­se; egyrészt a konzervgyárak­ban tönkrement üvegekkel, másrészt a MÉH által össze­gyűjtött. megfelelő összetételű és színintenzitású üvegek meg­vásárlásával biztosítjuk leg­alább a minimális üvegcserép­mennyiségét. A Sajószentpéteri Üveggyár nem nagy üzem, ezért meglepő, milyen nagy beruházások, bő­vítések történtek és milyen nagy fejlesztés várható még. Szó volt már a zöld üveg gyár­tásáról, ez 47 millió forint költ­séggel épült. A 20 mikronnál vastagabb üvegszálat is itt ál­lítják elő. A 3—4 millió forin­tos költséggel Budapestről át­telepített berendezés teljes ka­pacitással üzemel, a piaci igé­nyeket maradéktalanul ki tud­ták elégíteni. Hőszigeteléseknél használ iák fel ezeket az üveg­szálakat. Sikeresen kísérleteztek a fee­der színezéssel. A fehér alapon olvasztott üveget — a kemen­cék átfestése nélkül — a íee­mennyiségben és minőségben változnak kedvezően az ered­mények. hanem a gazdaságos­ságot tekintve is. Terv-tárón különösen szépek az eredmények. Három évvel ezelőtt még 313 forintba került egy tonna szén kitermelése. Két évvel később, 1968-ban már csak 206 forint volt a ráfordí­tás. Ebben az évben pedig, jú­nius végére már 179 forintra csökkent egy tonna szén ön­költsége. Egy kis nekirugasz­kodással pedig teljesen rentá­bilis lehet az akna. Az árbevé­tel és az önköltség között mind­össze négy forint a különbség. Eves szinten ugyanis egy ton­na szénért 175 forintot kap az üzem. TERV-TÁRON TEHAT MIN­ŐÉN tekintetben felfelé ível a grafikon. Ha néha adódnak is nehéz helyzetek, igyekeznek le­küzdeni, s az ebből eredő ki­eséseket pótolni. Legutóbb is vető állta az útját a fejtésnek, ami miatt ki kellett szerelni az egyik frontot. Ez a helyzet érzékenyen érintette az üzemet, mert hisz ez alatt a termelés bizonyos mérvű visz- szaesésével kellett számolni. (tőlh) idejéhez” érkeztek. Az értéke­lés megtörtént. A naplók hűen tükrözik a brigádok tevékeny­ségét és nemcsak a termelés­ben, hanem más területen is. A „Május 1” pénzügyi szocia­lista brigád 1968-ban úgy ha­tározott, hogy a sályi Mozgás- terápia Intézet gondozottjait patronálja. Ez az intézet gyer­mekeket gyógyít. Olyan gyer­mekeket, akik paralízis-megbe- tegedés következtében utókeze­lésre szorulnak. És e gyerme­kek hálásak minden kedvessé­gért, amelyeket a brigádtagok nyújtottak és nyújtanak a gyer­mekeknek. „Tisztelt Brigádtagok! — ír­ják az egyik köszönő levelük­ben. — A kis ajándékot, amit tetszettek küldeni nagyon szé­pen megköszönjük és sok bol­dogságot. kívánunk a brigádia- goknak.” A Március 21. számlázó szo­cialista brigád naplóját lapoz­gatva olvasom, hogy 1968. no­vember 2-án a brigád kollektí­vája elhatározta, hogy patro­nálja a nagybarcai Heine-Mcdin utókezeléses gyermekeket. „Cé­lunk, hogy a kis betegek szo­morú sorsán könnyitsünk, ez­zel is igyekezzünk pótolni a szülők részéről elmaradó szere- tetet” — írják naplójukban a brigádtagok. A brigád megtar­totta ígéretét, és kisebb ajándé­kokkal és kedvességekkel már sok örömet szerzett eddig is a beteg gyermekeknek. Megkárosított a MÁV kozva. A kalauz viszont csak a két forint hetven fillért em­legette, végül látta, hogy ne­hézfejű utassal van dolga, ki­mondta, amit gondolt. Csele­kedetem csalásnak minősül, s ha nem fizetem meg a bír­ságot, leszállít. Nem voltam hajlandó fizetni. Megtartotta a szavát. Űticélom előtt két ál­lomással leszállított. A követ­kező vonattal, kétforintos jeggyel, három óra késéssel ér­tem a faluba. De akkor let­tem igazán dühös, amikor már itthon utolért a MÁV keze. Negyven valahány forintról kaptam csekket. Bírság a csa­lásért .. A KÜLÖNÖS KIS TÖRTÉ­NETET a vonaton mesélte egyik útitársam Miskolctól Özdig július 9-én. Még hozzá­fűzte, hogy . szerinte a MÁV olyan vállalat, melynek a té­vedéseit az utasok fizetik... És az ember elmehet panasz­ra az... Őszintén megvallva a két forint hetven 'filléres történe­ten mosolyogtunk. Olyan hihe­tetlennek tűnt. Talán már el is felejtettem volna, ha a napok­ban nem kerül a kezembe ■ a július 9-i vonatjegyem. Azon a napon ugyanis hivatalos úton voltam, s utólag az útielszámo­lásomat csináltam. Már auto­matikusan, a szokásnak meg­felelően, majdnem beírtam a jegy árát, 31,20-at, mikor szinte véletlenül a jegy árára pillantottam. Azon csak 15,60 állt. Az ózdi állomáson váltottam én is a jegyet. Retúrt kértem, mint mindig, s biztosítással 31,60-at fizettem. A nagy siet­ségben nem vettem észre, hogy csak menetjegyet kap­tam. Látszatra különben is ugyanúgy néz ki. A pénztá­rosnő gondolom észrevette, nála a 15.60 csak többlétként jelentkezhetett, az én buk­számban azonban hiánynak könyvelendő. A vállalatom sem hiszi a történetet, s csak annyit számolhat el, amennyi a jegyen áll. Pedig aki megy. az általában utána jön is ... ÉN IS VISSZAJÖTTEM. A rossz jeggyel gyanútlanul fel­szálltam a vonatra, s úgy lát­szik. a jegyem nemcsak en­gem. a kalauzt is megtévesz­tette. Az előző lyuk mellé egy másikat is csinált, s szó nél­kül visszaadta. Szerencsére ... Ha figyelmesebb, akkor nem úszom meg tizenöt forint hat­van fillér ráfizetéssel. Váltha­tok új jegyet, fizethetem a bírságot., vagy rosszabb eset­ben leszállít a vonatról. Nem kételkedem már abban a történetben sem, amit az útitársam mesélt... „Kedves Március 21 brigád és tagjai! Szeretnénk közölni, hogy a gyermeknapi ajándékot megkaptuk. Nagyon szépen kö­szönjük, egészséggel elfogyasz­tottuk. Sok szeretettel az I—IV. osztály’’ — írják köszönő leve­lükben a gyerekek. A Volán személyzeti csoport szocialista brigádja a Szondi- telepen működő óvoda felett vállalt védnökséget. Az itteni óvodába járó gyermekek szülei anyagilag nem a legjobb hely­zetben vannak. Ezen próbált és próbál segíteni jelen esetben is a brigád kollektívája. A Bé­ke fődarabműhely szocialista brigád tagjaival közösen meg­javították a gyermekek rossz játékait, és különböző játékok készítésével is igyekeztek örö­met szerezni a gyermekeknek. A naplójában szerepel az is, hogy a most iskolába induló volt óvodásokat a brigád pén­zéből írószerekkel látják el. A brigád terveiben szerepel, hogy a vállalati busszal egy Csanvik- völgyi kirándulásra viszik a gyermekeket. A Zója statisztikai szocialista brigád a szikszói szociális ott­hon öreg lakóit patronálja. A naplóból kitűnik, hogy egv-egy kedves figyelmesség, egy név­napi üdvözlet milyen boldog­ságot jelent az öregeknek. Molnár Lajos — íóth — „KÉPZELJE, HOGY JÁR­TAM ... Özdon váltottam meg a vonatjegyem, egy dunántúli kis faluig. A kalauz annak rendje-mődja szerint kilyu­kasztotta, s többet nem is tö­rődött velem egész úton. Két állomással a bizonyos falu előtt újra hozzám jött, a je­gyet kérte. Mondtam, hogy már kezelte, de azért gyanú nélkül odaadtam. Sokáig né­zegette, végül kijelentette, hogy a jegy nem jó. Nem ad­dig szól, egy faluval már ko­rábban le kellett volna szán­nom. Tiltakoztam, hogy én ad­dig kértem, s ha nem jó, ak­kor bizonyára a pénztárosnő tévedett Csak egy utas va­gyok, nem értek a tarifához, annyit fizettem, amennyit a MÁV hozzáértő alkalmazottja mondott. Őt nem érdekli mondta, én kettő hetvennel megkárosítottam, azaz csak meg akartam károsítani a vál­lalatot, és ezért megbírságol. — Élénken tiltakoztam, újra és újra a pénztárosnőre hivat­derbe adagolt festőanyagokkal az igényeknek megfelelően kékre, zöldre, barnára, sárgára színezik. Már külföld is érdek­lődik az eljárás iránt, az NDK valószínűleg megvásárolja. December 31-i határidővel épül finomüvegszál-gyártó kí­sérleti csarnok, amely 30 mil­lió . Ft-ba kerül. Ez a 10 mik­ronnál vékonyabb üvegszál már rugalmas, felhasználható a tex­tiliparban, a műanyagok meg­erősítésére. A kísérletek célja, a hazai előállítás megvalósí­tása. Ez évben kezdik el a 2. szá­mú rekonstrukciót. Ez színtar­tó beruházás lesz, 64 millió fo­rint értékben. A termelékeny­séget csali közvetve növeli majd; a munkakörülmények javításával, korszerűbb kiszol­bemegy egy üzletbe: a keres­kedő nem akar eladni neki semmit, legfeljebb azért van ott, hogy vigyázzon a búto­rokra, vagy ha a vevő mégis talál valami megfelelőt, akkor kiállítja a blokkot, és ezzel be is fejeződött egész tevékenysé­ge. De vajon ezért fizetik? Ezért állították oda az üzlet­be? Aligha hiszem. — A BUBIV nem folytat önálló piackutatást? — Természetesen van ilyen tevékenységünk is. Szakembe­reink általában havonta egy­szer eljutnak az üzletekbe. Ezek a látogatások azonban nem pótolhatják a kereskede­lem folyamatosan gyűjtött napi tapasztalatait, rendszeres jel­zéseit. — Mi a véleménye a bú­torok áráról? — Egyes termékek ára emel­kedett az elmúlt esztendőben. Ez elsősorban az alapanyag magasabb árából fakad. Még­is, örömmel mondhatom, hogy az egyetlen bútoripari vállalat voltunk, amely árengedmény­nyel árusította egyes termé­keit. — Például? — A népszerű Varia bútort három vállalat gyártja, de mi adjuk a legolcsóbban. A szé­riagyártás feltétele ugyanis, hogy termékeink sokak szá­mára elérhető áron kerüljenek forgalomba. Mi a nagyobb for­galom, kis haszon elve alap­ján kívánunk dolgozni a jövő­ben is. S hogy teljesebb legyen a BUBIV-ról alkotott kép, dr. Lázár László vezérigazgató ki­egészítésként végigkalauzol a vállalat 800 négyzetméteres be­mutatótermében, ahol a kiál­lított 22 szobagarnitúrának naponta akad számos magyar és külföldi látogatója A gar­nitúrák többsége nemcsak mu­tatós, a minősége ellen sem lehet különösebb kifogás. A változatossága ellen már igen. Merész formájú, a modern la­kásoknak minden tekintetben megfelelő korszerű bútort alig- alig látni. Prukner Pál romezer-háromszáz ember dol­gozik. Még legalább négyszáz embert tudnánk foglalkoztat­ni, de nem kapunk megfelelő munkásokat. Ha ez így folyta­tódik tovább, előbb-ulóbb a ma még két műszakban dol­gozó üzemrészeket is kénytele­nek leszünk egyműszakosra átállítani. — Miben látja a megol­dást? — A vidéki iparfejlesztés­ben. Elsősorban olyan helye­ken, ahol még találhatunk szabad munkaerőt. Így került hozzánk például a Jászberényi Asztalosárugyár. Egerben új gyárat építünk, amelyet zö­mében a nálunk feleslegessé vált berendezésekkel szerelünk fel. — Más problémák is gá­tolják az eredményesebb termelést? — Sajnos, igen. Az összevo­nás után a műszaki fejlesztés nem tartott lépést a megnö­vekedett igényekkel, ez pedig jelentősen befolyásolja a gyár költségtényezőinek alakulását. Gyáregységeinkben még min­dig kevés a jól felkészült mű­szaki és gazdasági vezető, akik rendelkeznek a piac igényelte rugalmassággal. — Milyen a vállalat kap­csolata a kiskereskedelem­mel? — Nemcsak az a baj, hogy a bútorszaküzletek — elsősor­ban a vidékiek — többsége kicsi és korszerűtlen, hanem az is, hogy a kiskereskedelmi tevékenység még nem jutott arra a szintre, ami gazdaságos szériagyártást tenne lehetővé. Ennek következtében ma még az ország kevés bútorszaküzle- tében kapható gyáraink ter­méke. Miért? Az igazság az, hogy még mindig csak elosz­tás van és nem kereskedelem. A piac törvényszerűségeiről is csali beszélnek, de lényegé­ben nem tudják megmonda­ni, mi kell a vásárlónak. A vásárlótól, ha nem kapja meg az üzletben a keresett bútor­féleséget, nem kérdezi meg senki, mi az, amit keres, mire lenne igénye. Tömeggyártás pedig naponta folytatott igény- felmérés nélkül elképzelhetet­len. , — ön hogy látja ma nap­jaink kereskedőjét? —■ Furcsa, de igaz, néha úgy érzi magát az ember, ha Az utóbbi hetekben gyakran szerepel a napilapok hasábjain a bútortéma. Miért drága a bútor? Miért szegényes a vá­laszték? Miért olyan gyenge a minőség? Ilyen és ehhez ha­sonló kérdések hangzanak el jogosan, mert évelt óta nem tapasztalható jelentősebb for­dulat a bútorpiacon. Pedig a bútorvásárlás nem olcsó mu­latság. Egy valamirevaló .szo­bagarnitúra ára egy átlagmun­kás nyolc-tíz havi fizetése! Ennyi pénzért már jogosan szeretnének a vásárlók jó mi­nőségű árut kapni,_ mi több, Válogatni is szeretnének. Az okokat keresve, az egyik legnagyobb bútoripari válla­lat, a BUBIV vezérigazgatójá­val, dr. Lázár Lászlóval be­szélgettünk a magyar bútor­ipar gondjairól és problémái­ról. — Bemutatkozásként talán mondhatna valamit a válla­lat „nacionálc” járói? — A BUBIV hat esztendő­vel ezelőtt alakult, hét buda­pesti bútorgyár összevonásá­ból. Az évi termelési értékünk mintegy félmilliárd forint A Budapesti Bútoripari Vállalat (BUBIV) az országosan eladott bútorok 15 százalékát, az ál­talunk gyártott bútortípusok­ból pedig a hazai piacon ér­tékesített termékek 40 száza­lékát állítja elő. — Milyen bútortípusokat gyártanak? — Jelenleg tizenegy fajta komplett szobagarnitúrát ké­szítenek gyáraink. Ha azon­ban figyelembe vesszük, hogy ezek közé tartozik a Varia és a Modul bútor is, amelyeknek húsz-harminc elhelyezési va­riánsa is lehetséges, akkor ez a szám megsokszorozódik. — Általában mennyit gyártanak évente cgy-egy bútortípusból? — Számunkra a bútorgyár­tás akkor a legelőnyösebb, ha legalább négy-ötezer darabot készíthetünk egy-egy típusból évente. Vannak azonban olyan, elsősorban drágább típusaink, amelyekből évente 800—900 garnitúra készül. — Véleménye szerint c® kielégíti az igényeket? — Nyilván nem; hogy még­sem tudunk többet gyártani, az elsősorban keserves munka­erő-gondjainknak tulajdonítha­tó. A BUBIV gyáraiban há­jjff látja a vezérigazgató... Ki kutassa a bútorpiacot? — Bútor van, megfelelő szaküzlet nincs — Elvük; nagy forgalom, kis haszon Lapozgatom a naplókat 4© millió forint története ugyanakkor a szén nem jut el kellő ütemben és időben a fo­gyasztóhoz. Ez pedig a szállí­táson múlik. Szükség volt te­hát arra, hogy a szállítás kapa­citását is a front teljesítményé­hez igazítsák. Át kellett építeni az egész szállítópályát. Na­gyobb teherbírású gumiszala­gokat szerelnek fel a fronthoz vezető útvonalon. A régi gumi­szalagot kicserélik, amire csali szakaszos menetben kerülhet sor, hiszen nemcsak a szalag cseréjéről van szó, hanem — miután sokkal nagyobbak a méretek — a görgőrendszer cseréjét is el kell végezni. Ez a beruházás 4 millió forintba kerül. Igaz, hogy a villamos berendezések kellékeinek rész­beni hiánya miatt ebekben a napokban lassúbb a munka, de úgy számítják, hogy a harma­dik negyedévben á teljes át­építéssel elkészülnek. SZEPTEMBER 25-IG MEG­ÉRKEZIK 65 darab dobsonos keret is, amit a majd Indúló új fronton építenek be. Ennek a szállítmánynak az értéke mint­egy 9 millió forint, de hamar megtérül majd. A tapasztalatok és az általános vélemény sze­rint érdemes ilyen nagy össze­geket áldozni, hiszen nemcsak CÉLTUDATOS. TERVSZE­RŰ MUNKA eredménye, hogy Terv-tárón .— éves szinten — ma már 40 millió forinttal ol­csóbban termelik a szenet, mint korábban. E tekintélyes summa az elmúlt évek munkájának sikerét jelzi, amihez nagyfokú gépesítés, a korszerűsítés, s az az önmagában is sokatmondó lény tartozik, hogy ezen az ak­nán mindig igyekeztek lépést tartani a követelményekkel. A fordulat lényegében há­rom évvel ezelőtt. 1966-ban kezdődött. Ekkor nyitották meg ugyanis az önjáró, dobsonos biztosítással felszerelt frontot, amivel az ácsolási munkát tel­jesen kiküszöbölték. Ez az új eljárás szinte maximális biz­tonságot nyújt, a berendezé­sek kezelése egyszerű, hidrauli­kával működik, gombnyomásra engedelmeskedik az ember akaratának. Nincs nehéz fizi­kai munka. Ideális viszonyok között — éves átlagot véve ala­pul — négyszeres teliesítmény érhető el ezen a munkahelyen. A teljesítmények ilyen mér­vű növekedéséhez kell igazíta­ni a bányaművelés egyéb állo­másait is. Hiába nagyobb a produktív teljesítmény, ha (Tudósítónktól.) A 3. sz. SPFU-nál dolgozó szocialista arigádok az éves verseny „fél­

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents