Észak-Magyarország, 1969. augusztus (25. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-24 / 195. szám
^ J ffl. (A ÉSZ AK-MAGYARORSZAG 4 Vasárnap, 1969. aug. 24. Hálás, egyben hálátlan feladat A Vörös és fekete miskolci próbáján — Elküldesz? — Nem rejtegetek szökött tzeminaristákat. — Nem szöktem meg. Pi- eard abbé, a szeminárium igazgatója visz magával Párizsba. — És hol hagyta az abbét? Talán lent várja a kertben? — Ne gúnyolódjék. Nem érdemiem meg. — Miért jött? Miért akarja megint feldúlni az életemet? — Mert szeretem. A FENTI DIALÓGUS Julien Soréi és de Renalné között hangzik el ez utóbbinak hálószobájában a Stendhal Vörös és fekete című regényéből készült színmű első felvonásának harmadik képében, amikor Julién a szemináriumból eltávozik, Párizsba indul, közben felkeresi egy éjjel de Renalnét. A dialógust többször is hallom. Többféleképpen, különféle hang árnyalatokkal próbálják a Miskolci Nemzeti Színház művészei. Az évadot nyitó darab próbáján vagyok, a jelzett díszletek között, s hallgatom, amit Jurka László, a darab rendezője újra, meg újra elpróbáltatja a harmadik képet, meg-megállítva a színészeket egy-egy mondat elismétlésére készteti Julien Soréit, azaz Markaly Gábort és de Renalnét, azaz Gyön- gyössy Katalint. A próba szünetében beszélgetünk. Ismert regényt színpadra állítani nem könnyű feladat, hiszen a történetet sokan ismerik, nagy a várakozás a regény olvasásakor kapott élményeknek színpadi viszontlátása iránt. Milyen gondolatokkal látott hozzá a darab színpadra állításához a rendező? JURKA LÁSZLÓ így foglalja össze: — Hálás, egyben hálátlan feladat az ennyire ismert és közkedvelt művet színpadra vinni. Szinte minden házban olvasták és mindenki a régi élményeit várja. A színpad sűrít. Nem követheti a regény széles áradatát a me'se höm- pölygését, a magyarázó, leíró részeket nem adhatja vissza. Alig több, mint két és fél órába kell összesűríteni a történetet, a mondanivalót. Viszont éppen, mert ismert a történet, s mert a sűrített feldolgozásban minden egyes jelenetben, mint cseppben a tenger, tükröződik Stendhal, bizonyára könnyen megértésre talál a közönségnél. Színé- szíleg sem könnyű feladat a Vörös és fekete egyes alakjainak életre keltése. Nincs p'f '' f ; it jlgi Wmf m m 1 iBl ’■ I ff/f, Gyöngyössy Katalin hosszú expozíció, nincs sok lehetőség a felfokozódásra, : mindjárt a forrponton kell kezdeni, mert a sűrítés folytán azok a mozzanatok, amelyek a felfokozást szolgálták volna, a színpadról már nagyrészt hiányoznak. Kevés az átmenet. Miskolcon sokan ismerik a regényt, ez felfokozza a várakozást, de bizalommal várjuk a közönséggel történő találkozást. Ügy érzem, sikerült Wegenast Róbert díszletével és Hruby Mária kosztümjeivel a színészi munka szerves részét képező, és attól elválaszthatatlan keretet, mint a jó játék egyik biztosítékát is megteremteni. Mint rendezőnek legnagyobb problémám visszaadni a mű alapvető mondanivalóját. Ez legfőbb törekvésem. Hiszem, hogy siker koronázza. De Renalné alakjában lép először a miskolci közönség elé a sokoldalú Gyöngyössy Katalin. A szolnoki színházból jött művésznőt film- és televízió szerepei alapján szinte az egész ország ismeri, színpadi alakításainak jó híre is megelőzte. Hogyan látja szerepét, milyennek tartja de Renalnét? GYÜNGYÜSSY KATALIN így látja: — De Renalné egy más kor asszonya. Lázadó, ha gyengén is, de a maga módján csak az. Csak érzékeltetni, jelezni tudja, mit jelent szerelem nélküli házasságban élni. Lázong ellene, de ez nála nem tudatos. Rettenetesen fél, bigottan vallásos. Ha egy mai asszony nem szereti a férjét, van rá lehetőség, hogy elváljon tőle. De Renalné idejében ez elképzelhetetlen volt. Egyet tehetett: a valláshoz menekült, vagy meghasonlott önmagával. Ez a fajta gyengéd asszonyiság teljesen hiányzik eddigi szerepeimből, ezért örülök neki nagyon. Az a szép benne, hogy rendkívül gyenge, kislányos, önmaga feláldozásával lázadó. És hogyan látja Julien Soréi alakját megformáló ja? MARKALY GABOR ezt mondja: — Rövid színművészi pályám eddigi legnagyobb szerepe. Nem kifejezetten hős, s úgy érzem, ebbe az alakba sikerült átmenteni a stendhali filozófiát. Megvannak a figurának az árnyoldalai is, s ez emberibbé, hálásabban játsz- hatóvá teszi. Szívesen, nagy érdeklődéssel és szeretettel formálom Julien Soréi alakját. Érdekel ez az összetett ember, aki vállalni tudta önmagát, vállalni tudta korát. A próbált jelenetben ugyan nem szerepel, csak később kerül sorra, de érdeklődve figyeli társainak munkáját Balogh Zsuzsa, színházunk új tagja, aki a budapesti Nemzeti Színházból jött hozzánk, és sok fővárosi szerepe, nemkülönben film- és televízió alakítása révén ismert közönÁz út embere tűnődik.«. ségünk előtt, ö kelti életre de La Mole márki Mathilde j lányát. Milyen is ez a régi, | hajdani lázadó Mathilde? BALOGH ZSUZSA szerint ilyen: — Mathilde megformálásánál nem a szövegből, hanem az emberségből indulok ki. Szerintem Mathilde ma is él. Ma is van önállóságra vágyó, más társaságba kívánkozó, más társadalmi közeget vágyó lány, akinek társadalmi kötöttségei továbbra is fennállnak. Csak szövegében régi Mathilde. De ma is ugyanúgy él, gőgje, megsértodései léteznek, a mai Mathildet is visszataszítja az unalmas társaság és a mai Mathilde is kikívánkozik abból a társadalmi körből, abból a társadalmi közegből, amelybe beleszületett, de az számára már idegen. Julien nyakas- sága azért vonzó számára, mert ez a férfi eltér a többiektől. Benne találja meg azt az embert, akivel beszélgethet, akitől tanulhat, aki Balogh Zsuzsa (Fotó: Laczó J.) társa lehet, és akit szerethet. Ezzel a belső magatartással már a szöveg sem lesz régi, s így Mathilde megformáló- jának sajátjává válik a szöveg. így látom, s így építem fel Mathilde alakját. A próbaszünet kissé hosz- szúra nyúlt. Csík Sári ügyelő a játéktérre hívja a szereplőket, elfoglalja helyét a rendező, mellette ül famulusa, Háy Andrea segédrendező, dramaturg, Majtényi Gabi, a súgó feladja a végszót A próba folytatódik. Benedek Miklós Űj művek a miskolci könyvesboltokban Áz elmúlt hét könyvújdonságai közül tulajdonképpen csak egy szépirodalmi kötetet nevezhetünk valóban újdonságnak, mégpedig a Kísértő igazság című, mai jugoszláv elbeszélők írásait tartalmazó, gyűjteményt. A másik szép- irodalmi alkotás Szabó Magda regényének, a Pilátusnak második kiadása. Több ismeret- terjesztő munkáról számolhatunk be, elsősorban Kis András történelmi visszapillantásáról, amelynek A Magyar Közösségtől a földalatti föve- zérségig a címe. A könyv a koalíciós idők kisgazda összeesküvésének történetét tárgyalja Nagy Ferenc és Saláta Kálmán illegális szervezkedésétől a Dálnoki Veres Lajos- féle katonai tevékenységig. Bizonyos fokig a történelem és a szépirodalom határán áll Kürthy György memoárja, a Derű a deszkán. A kiváló művész színészanekdoták sorozatával kedveskedik az olvasóknak. Érdekes tudományos mű az ismert angol írónak, Robert Gravesnek és a magyar származású Raphael Patainak közös alkotása, a Héber mítoszok. A közgazdászok érdeklődésére számíthat dr. Ausch Sándor könyve, A KGST-együttműködés helyzete, mechanizmusa, távlatai. Végül valami speciálisan a hölgyeknek: megjelent számos rajzzal a Varrjunk divatosan. IMaplöjcg^/zßißk ötven után az ember útja, mi tagadás, lefelé visz. Ám az út embere még áltatja magát, hogy felfelé megyen... Talán erre gondolt valami egy éve az a fiatalember ös- merősöm — az úgynevezett „okoskodó” típusból való, e típus minden erényével és tehertételével —, aki azt mondotta nékem: nem ér- zem-e, hogy ideje lenne megírnom önéletrajzomat, vagyis: formába öntenem mindazt a sok élményt, emléket, gondolatot és tapasztalatot, mely fél évszázad forgatagában és küzdelmeiben felgyülemlett bennem, s majdan valamikor, valakiknek tanulságul is szolgálhat ... (Természetesen nem arra a „szabvány” önéletrajzra gondolt, mely jóformán semmit sem mond írója életének belső tartalmáról, csak szövegben ismétli meg a törzslap és egyéb kérdőívek amúgy is rögzített adatait, de amelyet — átlag négy évenként, a személyzeti munka „régi mechanizmusának” bűvöletében — a különböző szervek és felettes hatóságok meg-megismétlődően „bekérnek” az embertől, hogy betehessék egy irattartóba, s pusztán e művelettel — munkát könyvelhessenek el maguknak ...) — Én azt hiszem, fölösleges lenne megírnom azt a bizonyos „nagy” életrajzot. Egyrészt még nem éltem túl annyi kortársamat, hogy sze- retetről és haragról elfogulatlanul szólhatnék. Másrészt — és ez a fontosabb —, bármikor s bármiről írtam cikket, tanulmányt, kritikát, mindig önéletrajzom egy-egy részletét készítettem el. Hiszen azért kívánkozott írásba a téma, mert életem alkotórészének éreztem. A „kívülről” kapott feladat elvégzéséhez is csak akkor fogtam hozzá, midőn már a belső indításból fakadt kötelességnek kijáró gonddal, szeretettel, a szívemet is odaadva — beleírva tehettem... I Ha most, közeledve ötven- kettedik életévemhez, egy a felfelé vivő úton éppen csak elindult ifjú megtisztelne azzal, hogy megkérne: foglaljam össze számára egy mondatba eddigi életem legfőbb tanulságát, ezt mondanám neki: Még ma is, csapások és küszködések után és közepette, romló és változékony egészségi állapotban, napról napra bizakodással és teljes odaadással tudok hozzáfogni munkámhoz, annak ellenére is, hogy a kicsinyesség, a tör- tetés, az irigység, a felszínesség, a külsőségeskedés, az ostobaság és a nagyzolás megmegújuló jelei ütnek szíven ... Ugyancsak naponta... S ha netán ez az ifjú nem kellő mennyiségű élettapasztalata folytán nem tudná megfelelően méltányolni mindazt, ami e mondat mögött van, hozzátenném: örömök és bossziíságolc szegélyezik és töltik ki az ember útját; az öröm a kevesebb, de kialakíthatunk magunkban olyan arányérzéket és ítélőképességet, hogy a töméntelen bosszúság törpül végül is jelentéktelenné ... Mennyit bosszankodunk például a közéletben, az ügyes-bajos dolgaink intézése közben tapasztalható mechanikus és bürokratikus módszerek miatt! Talán ez az oka annak, hogy ha olyan emberektől — vezetők, tudósok, művészek, nevelők —, akiknek módszerét hatékonynak, jónak, sajátosnak érezzük, önvallomást kérünk a „titoktól”, tiltakoznak. Azt mondják: nekik voltaképpen nincs is módszerük!... Ez viszont: öröm. Jele annak, hogy a „fajsúlyos” részt társadalmunkban mégis csak az erős, őszinte, önálló gondolkodásra képes és kész alkotó egyéniségek képviselik... két szóban és írásban egyaránt hibásan, gondatlanul, csúnyán használók száma, akiknek éppen hivatásbeli elemi kötelességük lenne a kifogástalan és szép nyelv- használat! A fordítók például nem magyarra fordítják az idegen szöveget, hanem átveszik azt, magyar szavakkal.1 „Engedjék meg, a nevem Cox!”, ez volt a címe a televízióban nemrégen bemutatott , többrészes, ostobácska krimi-filmnek. E' cím természetesen az eredeti német cím volt, nem magyarra fordítva, csupán: magyar szavakból összerakva!... Ha a fordító anyanyelvén is tudott volna legalább annyira, mint amelyikből fordított, a cím így hangzott volna: „Bocsánat, Cox vagyok!” & Örök bosszúság viszont — s úgy tűnik világszerte — a közlekedés... Mióta a miskolci villamosok első kocsijai KN jelzéssel cammognak (csaknem üresen, holott a bérletesek nagy számára hivatkozva kényszerítették az utasok többségét a túlzsúfolt második, harmadik kocsikba!), rajtakapom magam, hogy ezt a jelzést én nem „kaluz nélküli”-nek, hanem „közlekedés nélküli ”-nek olvasom. Talán nem is alaptalanul; hiszen a miskolci közlekedés olyankor, ha azok a bizonyos „csúcsforgalmi időszakok” vannak, és ha egy- egy vonat a Tiszai pályaudvarra beérkezik, — már nem közlekedés! — Nem szűnő bosszúságom az is, hogy nem tudunk jól magyarul. S főleg azok között szaporodik az anyanyelvünS végül egy öröm, az iménti bosszúságok után. Harminchárom évvel ezelőtt elszakadtam szülőhelyemtől, Hajdúszoboszlótól, s éppen harminc éve, hogy utoljára ott jártam; de most, tavasszal, két hetet tölthettem, beutalt üdülőként, gyermekkorom — megváltozott — színhelyén. A sok felemelő élményt, a gondolatokat, ahogyan a múlt emlékei és a jelen tapasztalatai összeszövődtek bennem, még nem tudtam kiérlelni magamban; a „Séta bölcsőhelyem körül’’ témával még várnom kell... Ám azt már elmondhatom, aminek a legjobban örültem. Az egykori járásbíróság épületében (ahol apám huszonkét évig robotolt kistisztviselőként, úgy, hogy idő előtt bele is roppant...) ma SZTK- rendelőintézet működik, s ezt az odavalósi nép, a szobosz- laiak egészségház-nak nevezik! ... Az egykori bírósággal kapcsolatos kis börtönben pedig — városi szülőotthon ... Ha másért nem: már csupán ezért is érdemes volt fölkeresnem a városkát, melynek életemet, első emlékeimet, egyéniségem sorsformáló megalapozását köszönhetem! Gyárfás Imre SZÉKELY DEZSŐ Egy életem, egy halálom Népem, szerelmem, kis családom, értetek élek e világon. S már nem leszek se jobb, se rosszabb. Elek, mint akik fáradoznak a föld mélyén, a rögös földön. S tudom, hogy ez se tart örökköi\. Nincs átokszavam, se fohászom. Ami hiányzik, kitalálom. Ha süllyedni kezd futó lábam, tudom, hogy mi marad utánam: az ősi porban iker-lábnyom: F.gy: életem — egy: halálom. (Barczi Pál rajza)
