Észak-Magyarország, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-01 / 149. szám

jégkár négyezer holdon Borsod megyében az utóbbi másfél hét alatt hétszer volt jégverés és mintegy négyezer holdon károsodás érte a ter­• • ügyeletes riporterünk jelend Kirakat Nemrégiben láthattuk a televízió képernyőjén az idén végzett kirakatrende­zőket. Sőt, még egy-két diplomamunka-kirakatot is megmutattak nekünk. Mi­közben néztem a képet, valami olyan gondolat mo­toszkált a fejemben; ezt csak azért teszik, hogy idegeinket felborzolják. Mert itt nálunk, Miskolcon, még csak megközelítően modern, szellős, ízléses és mutatós kirakatot sem ta­lál az emberfia. De mégsem a modernebb kirakatokat „reklamálnám”. Már lemondanék a világ­városi színvonalú kirakat­ról! Csak egyetlen egy igényt támasztanék: legyen legalább egy kicsit ízléses, tiszta ... Ha a Széchenyi utcán végigmegyünk, akkor álta­lában elfogadhatónak ítél­jük őket. Határozottan job­bak, mint akár az elmúlt esztendőben! De óva intenék bárkit is, hogy a Széchenyi utcán kívül Is nézelődjön. Ha­csak nem akar igen-igen bosszankodni. Példaként csak a Bajcsy-Zsilinszky utcán levő 204-es fűszer- csemegebolt kirakatát hoz­nám fel. Poros, piszkos. Látszik, régen nem nyúl­tak hozzá. Ám a mellette levő húsbolt kirakatát sem lehetne megdicsérni. Ott is van por. Bizonyára nem ez a két rossz példa van csak. Ne­künk szembetűntek, mert itt vannak a sajtőszékház- zal szemben, közvetlenül a buszmegállóban. Nem tu­dom, van-c erre valami­lyen írott szabály! De azt hiszem, nem túl nagy az igény, ha azt kérjük: leg­alább tiszták legyenek azok a kirakatok. (cs. a.) Ha tálas miiávnesapás Elloptak egy harangot Integető motoros Modern nevelés mést. Az Állami Biztosító Borsod megyei Igazgatósága megkezdte a károk felméré­sét. Súlyos jégkárt szenvedett a Taktaközi Állami Gazda­ság, ahol 900 holdon nagyobb­részt kalászosokat vert el a jég. Egyes táblákon a kár 70 százalékos. A felmérés szerint a kár összege meghaladja az egymillió forintot. Legérzékenyebben a Tokaj- hegyaljai és a Bodrogközi Állami Gazdaság gyümölcsösét érintette a jégverés. A Tokaj- heeyaljai Állami Gazdaság szőlőültetvényeiből több mint 200 holdat már két alkalom­mal vert el a jég. De igen jelentős a kártétel a bodrog- keresztúri hegyközség szőlő- ültetvényeiben is. Nagy kárt szenvedett a hernádnémeti tsz dohányültetvénye is. MEGTALÁLTAK A tatabányai 11-es akná­ban négynapi megfeszített munka után hétfőn hajnal­ban megtalálták Czeiner Ti­bor technikumi hallgató holttestét. A szerencsétlen fiatalembert a gátszakadás­kor az iszap maga alá te­mette. A kerületi bánya­műszaki felügyelőség bevo­násával folytatja a vizsgála­tot a baleset okainak kide­rítésére. Diísgyiriek site az lil-fii Az elektromos írógépnél is „ügyesebbek“ voltak a mcÉi' versenyzői A tárgyalóteremből m Hamis vádért nyolchónapi börtön 523 Kct évre eltiltották a járművezetéstől Csoó Mihály 46 éves pa- rasznyai lakos ez év márciu­sában a Borsod megyei fő­ügyészségen feljelentést tett két falubelije ellen — mond­Kicsi— kocsi... Egy egri cs egy debreceni ktsz, va­lamint a Miskolci Vasipari és Gycr- mekkocsigj'árló Vállalat készít gyermekkocsit az országban. A ha­zai szükséglet kb. cgyharmadát a miskolciak adják. Termékükre a két­éves anyasági se­gély bevezetése óta megnőtt az igény: az 1966. évihez viszonyítva csaknem kétszere­sére, 14 ezer da­rabra emelkedett a legyártandó gyer­mekkocsik száma a miskolci vállalat idei tervében. Az idén 500 darab ké­szül az ikerkocsi­ból. ván, hogy azok öt megverték, majd a patakba lökték. A rendőrségi vizsgálat kiderítet­te, hogy feljelentése minden alapot nélkülöz. Megállapítot­ták, hogy a kérdéses napon Csoó Mihály az italboltból hazatérőben erősen ittas álla­pota miatt a faluban folyó Nyögő patakba esett, s az ar­ra járó falubeliek, illetve az italboltból kihívott emberek csak nagy üggyel-bajjal tud­ták kihúzni a mély medrű patakból. A Miskolci Járásbíróság ha­mis vádért vonta felelősségre Csoó Mihályt és ezért nyolc­hónapi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. ® Simon György 24 éves mis­kolci gépkocsiszerelő ez év március 29-én Opel gyártmá­nyú gépkocsijával sorra járta a helybeli szórakozóhelyeket, éttermeket, eszpresszókat, s ott kisebb-nagyobb mennyisé- ? gű italt fogyasztott. A diósgyő- < ri Pin te.s borozónál a rendőr­járőr igazoltatta, s a szondá­zás után vérvételre állította elő, ahol ittasságát megállapí­tották. A Miskolci Járásbíró­ság Simon Györgyöt ittas ál­lapotban való járművezetésért három hónapi szabadságvesz­tésre ítélte, és két évre el­tiltotta a gépjárművezetéstől. DIÁKOK A SZÍNHÁZBAN A Földes Gimnázium 175 tanulójának volt színházbér­lete a most befejeződött szí­ni évadban. Az iskola ezen­kívül 11 esetben rendezett Miskolcon kollektív színház- látogatást, egy alkalommal pedig 500 tanuló megtekin­tette Budapesten a Mózes cí­mű drámát. ! szénmosó ! Berentén, a Központi Szén- ' osztályozónál szónmosómű létesítését tervezik. A több < millió forintos beruházást 5 igénylő szénmosó, mely a dió- , szenet tisztítja meg a szeny­■ nyeződéstől, előreláthatólag másfél év múlva kezdi meg munkáját. MUNKÁSŐRÖK ! Kiválóan helytállnak a i termelőmunkában is a Le- | nin Kohászati Művekben ■ dolgozó munkásőrök. Három- | százötvenen szocialista bri- \ gádok tagjai, s az elmúlt években több, mint 250 mun­kásőr kapott kiváló dolgozó kitüntetést. HAGYOMÁNY A szerencsi járásban im­már hagyomány, hogy a köz­ségeket nagyarányú társadal­mi összefogással szépítik, fej­lesztik. Az elmúlt évben az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke meghaladta a 150 forintot. NYÁRI FOGLALKOZÁSOK Ünnepélyesen nyitják meg ma, július elsején a miskolci Molnár Béla Űttörőházban a nyári foglalkozásokat. Száz úttörő jelentkezett eddig, hogy részt vegyen az augusz­tus 15-ig tartó nyári prog­ramon. ERDŐTÜZEK Alaszkában hatalmas ará­nyú erdőtüzek pusztítanak. Legalább ötven ponton ég­nek az erdők és mintegy 300 000 acra terület megkö­zelíthetetlen. A pilóták sze­rint a gomolygó füst miatt a látási viszonyok megromlot­tak, körülbelül fél mérföld- nyire lehet csak ellátni. Em­beréletben nem esett kár. HÁZTÁJI RAKÉTA Az indiai főváros egyik teenager korú lakója csü­törtökön megkísérelte, hogy a maga készítette — robbanó- és vegyianyagokkal hajtott — rakétát a Holdra juttassa. A „rakéta” 64 méter magas­ságban felrobbant. A rend­őrség most azzal vádolja az ifjú embert, hogy „felelőtle­nül bánt a robbanóanyagok­kal”. TÁJÉKOZTATÓ Hasznos tájékoztatót adott ki autósok számára az Álla­mi Biztosító Borsod megyei Igazgatósága. A tájékoztató segítséget nyújt a károsult és a károkozó gépjárműveze­tőknek: mi kell tenniük kár esetén. ÜDÜLÉS Ebben az évben 220 ter­melőszövetkezeti tag üdül a debreceni tsz-üdülőben. Va­lamennyien a biztosítási és önsegélyző csoport tagjai. 200 DIÁK A GYÜMÖLCSÖSBEN A miskolci középiskolák­ból ezen a héten mintegy 200 diák meggyet és őszibarackot szüretel a 1-Iejö menti Állami Gazdaság gyümölcsöseiben. A leszedett gyümölcs nagy ré­szét a gazdaság exportáru­ként értékesíti. TÖKZSGÄKDA­JELVÉNY A miskolci Nehézipari Mű­szaki Egyetem szakszervezeti bizottsága nyilvános pályá­zatot hirdet kis méretű törzs- gárdajelvényre. A pályamű- veket július 21-ig kell eljut­tatni az egyetem szakszer­vezeti bizottságához. AZ ÜZEM TÁMOGATÁSÁVAL Szép eredménnyel munkál­kodik az MHSZ az Ózdi Ko­hászati Üzemekben. Különö­sen a modellezők érnek el rangos sikereket, de a többi szakosztály is mind többet hallat magáról. Az MHSZ te­vékenységét az üzem évente több százezer forinttal segí­ti. KATONÁK — VETERÁNOKNAK Levelet kapott szer­kesztőségünk egy mis­kolci nyugdíjastól, Hoff­mann József veterántól, melyben kedves figyel­mességről ad hírt. A napokban felkereste őt egy fiatal, udvarias honvéd, és átnyújtott neki egy csomagot. Hanglemez volt benne és emlékkönyv. A honvéd elmondta, hogy lakta­nyájuk KISZ-fiatáljai gyűjtöttek össze némi ajándékot, hogy kedves­kedjenek a közelben la­kó veteránoknak. Levél­írónk a többiek nevében is köszöni a katonák fi­gyelmességét. Szívesen adtunk hírt az eseményről és helyet a 19-es vöröskatona ké­résének. MEGNYÍLT „Lenin és a mai világ” címmel Moszkvában hétfőn, Lenin születése 100. évfor­dulójának szentelt nemzet­közi ifjúsági szeminárium nyílt meg. Kilencvenkét or­szág ifjúsági .szervezetei, va­lamint a DÍVSZ, a Nemzet­közi Diákszövetség és a Pánafrikai Ifjúsági Mozgalom képviselői jelentették be, hogy részt kívánnak venni a szeminárium munkájában. MEGSEBESÍTETTE Egy fegyveres férfi hétfőn Nyugat-Berlinben behatolt a jugoszláv katonai misszió épületébe és súlyosan meg­sebesítette Anton Kolendi- cet, a misszió vezetőjét. A merénylőt letartóztatták, de személyazonosságát eddig még nem sikerült megállapí­tani. A támadásnál megse­besült a misszió portása is. LIBACOMBOT KAPTAK Virágcsokrokkal és megfe­lelő számú sült libacombbal úttörők búcsúztatták hétfőn kora reggel a józsefvárosi pályaudvaron Babit, Mancit, Erzsikét cs Riált, az Állat­kert négy növendék orosz­lánját. Egész a belgiumi Grammontig vasúton teszik meg az utat. A kéthónapos René, Yvette, Ferrera és Tom kedden indul útnak. Ezeket a kicsinyeket azonban nem merik a hosszabb uta­zás fáradalmainak kitenni, így repülőgépen utaznak ugyancsak Grammontba. Észak-Magyarország A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod cnepyei Bizottságának lapja főszerkesztő: FODOR UASZEO Saerkesztőség; Miskolc, Uajcsy-Ks. u. 15. Központ' 3#-«2 16-672. 35-380, 36-578. Titkársági 16-886. Gaz­daságpolitikai rovati 16-033. Pártrovat: 18-078 Belpolitikai •ovat: 16-450. Kultúrrcvat: 16-067. Sportrovat: 16-048. Munkásleve- tezés, panaszücyek: 16-846. Kiadja: a Borson megyei taokladű Vállalat Miskolc. Bajcsy-Zs. u. 15. felelős kiadó: ÖittO PETER Telelőn: 86-131 fit rd etéslel vétel: Széchenyi u 15—17. Telefon: 16-S1S Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hely: postahivataloknál és a kézbesítőknél Az előfizető« alja egy hónapra 80 forint Index: 2505B Készült a Borsodi Nyomdában felelős vezető: SZEMES ISTVÁN csival. Miklós Gábort súlyos sérüléssel, nyílt lábtöréssel szállították a mentők a bal­eseti sebészetre. A vasárnap szenzációja volt Pereces bányatelepen, hogy fényes nappal ellopták a te­lep harangját, amelyet az is­meretlen tettesek vasúti sínek­ből készült állványról szerel­tek le. A harang azonban lé­nyegében értéktelen, mert nem bronzból, hanem egysze­rű acélból öntötték. A tettesek jóvátehetnék bűnüket, ha az ellopott harangot valamilyen úton-módon visszaszolgáltat­nák a telep lakóinak, akiknek ez az óriás csengettyű külö­nösen kedves, hiszen egyidős a teleppel. Közhasznát meg leginkább úgy vették, hogy ezzel jelezték az erdőtüzeket. ( Lakatos János községi pász- í tor a jószágot őrizte Sajóse­> nye határában, amikor bebo- s rult az ég és vihar keletke- < zett. Egy villámcsapás a pász- t tort találta el. Szekéren gyor- ! san a községbe szállították, } de a mentőorvos már csak a S halált tudta megállapítani. ; Tiszalúc községben elszaba- ] dúlt energia okozott súlyos í sérülést, ezúttal azonban a í villanyvezetékkel történt vala- i mi baj. Idős Bogdány Lajos, > 74 éves tiszalúci lakos gyanút- 5 lanul lépett ki lakása erkélyé- } re. Megfogta ott a korlátot, s | abban a pillanatban elterült, i Súlyos áramütés érte. Eszmc- I letét vesztette. A mentők | kórházba szállították. ; Tegnap délután a könnyel- ; műség, az elbizakodottság ’ okozott súlyos sérülést Miskol­con. Miklós Gábor 21 éves miskolci lakos motorkerékpá­ron haladt a Mindszenti temp­lomtól a Herman Ottó Mú­zeum felé. A fiatalember is­merőst fedezett fel az utcán és a motor kormányát elen­gedve integetni kezdett. A motor eközben a menetirány szerinti jobb oldalról átkanya­rodott a bal oldalra, ahol ösz- . szeütközött a szabályosan közlekedő Moszkvics gépko­verseny első helyezettje Ma- csuga Mária, gépgyári ver­senyző lett, aki hagyományos mechanikus írógépen verseny­zett, mégis 13 963 bruttó le­ütésével legyőzte az elektro­mos gépen író Irmgard Paet- zelt, akinek összleütése csak 13 622 volt. A sebességi csapatverseny­ben is magyar győzelem szüle­tett, mivel az első helyet a DIGÉP csapata szerezte meg 34 589 ponttal a vendéglátók 33 777 pontjával szemben. Megyénk versenyzőit elkí­sérte németországi útjukra dr. Barabási László, a Magyar Gyors- és Gépírók Országos Szövetsége versenybizottságá­nak titkára is, aki a vendég­látókkal együtt elismeréssel szólott a díjkiosztó ünnepsé­gen a diósgyőri versenyzők tudásáról. Sz. M. Az elmúlt napokban tovább erősödött az a barátság, amely a Diósgyőri Gépgyár és a frei- táli nemesacélmű gépírói kö­zött évekkel ezelőtt kialakult. Az elmúlt év végén ugyanis — mint arról lapunkban hírt adtunk, — Diósgyőrben ren­deztek nemzetközi versenyt, most épedig ennek visszavágó­jára az NDK-ban került sor. A magyar csoport vasárnap délután hazaérkezett, s öröm­mel hallottunk róla, hogy Freitalban a diósgyőriek szép sikert arattak. Haák Béla, a gyorsírószövetség DIGÉP-ben működő helyi csoportjának el­nöke, a küldöttség vezetője a következő eredményekről tá­jékoztatott bennünket: — Versenyzőink lelkesen és szorgalmasan készültek a hat­napos nemzetközi rendez­vényre. Június 25-én ezt tu­dásukkal is bizonyították. A 30 perces sebességi másolási

Next

/
Thumbnails
Contents