Észak-Magyarország, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-04 / 152. szám
Péntek, 1969. július 4. ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Már mm vagy egyedül • •<5 A napokban £? íe^s: kolc utcáin. A hosszú hajú,. nyúlánk, s valószínűtlenül sovány fiatalember még idegenül, s úgy lépked a járdán, mint akinek életét nagy teher nyomja, vagy lelkiismeret- furdalás gyötri. Néha a kirakatok megcsillanó üvegére, a tükörbe néz. Az arcát, s különösen a szemét fürkészi. Ezt Párizsban szokta meg. A tömegszálláson, ahol lakott, rajta kívül még volt két magyar disszidens. Mindkettő megjárta a poklot, az idegenlégiót. Az öreg disz- szidens szeme, pillantása már olyan mint az őrülté. Talaját, hazáját, életcélját vesztett ember, akit a vörös boron kívül semmi nem érdekel. A másik, a 29 éves miskolci fiatalNagyon szép az idei szá- 1 as takarmány-termés a Bodrogközi Állami Gazdaságban. A szálastakarmányok betakarítását igyekeznek minél jobban gépesíteni. Esős időjárásban ez különösen fontos, mert a széna így gyorsabban kerül be a földekről. A képen: munkában az egyik rendsodró gép. (Fotó: Sz. Gy.) Látogatás as Ésxak-magyarorsxági Cipőnagykereskedelmi Vállalatnál — Igen. Csakhogy ezt nem úgy kell elképzelni, hogy csupán fogadni kellett az új megrendelőket. Utánuk kellett menni. Bejártuk az országot. Még Budapestet is. Kerestük a piacot, hogy pótoljuk a helyi kieséseket. Csupán ennyi “ a „kulisszatitok”. n Kapcsolatok r Ahogy így belepillant az em- bér akár csak egy nagykeres- g kedelmi vállalat életébe, ak- *• kor látja igazán, micsoda ál- £ lóvizet mozgatott meg az új * mechanizmus a kereskedelmi c életben. * — Honnan szerzik be árui- j kát? i — Az országban hat nagy cipőgyár működik, mindegyik- r tői szállítunk Ezenkívül he- J lyiipari vállalatoktól is. — Melyektől? I Az igazgató, aki korán be- ' illeszkedett az új szellembe, j ezen a kérdésen csak moso- | lyog. — Azért minden titkot magának sem árulhatok el! Most már ilyen tekintetben kon- kurrens szinte minden cipőbolt, Mi kerestünk, keressen más is új gyártó forrásokat... — És a tavaly szerzett új megrendelők? — Jórészük megmaradt. Most már nem szükséges országot járnunk, kapcsolataink tartósak. Azt azonban szeretném hangsúlyozni, hogy tavaly is, most is és a jövőben is fő feladatunknak tartjuk, hogy elsősorban a saját területünket lássuk el megfelelően áruval, s csak ezután következnek a távoli partnerek. A számokból megtudjuk, hogy míg az ország cipőnagykereskedelmi vállalatainak jórésze gondokkal küzdött tavaly is, s küzd az idén is, az észak- magyarországiak nemcsak hogy úrrá lettek a helyzeten, de azt is hozzá tehetjük, hogy sikeresen. Eredménytervüket 1968-ban 100 százalékkal túlteljesítették, s ezzel konszolidálódott a vállalat helyzete. Ez év első felében az ország valamennyi cipőnagykereskedelmi vállalata a bázisszint alatt maradt félévi tervének teljesítésében, ez a vállalat 114 százalékot ért el. Mindez valóságos, s bizonyára teljes vállalati konszolidálódást jelent. Adamovics Ilona mber szemében is fel-fel túlik ez a tompultság. De an- lál még tapasztalt némi em- icrséget, menekülési vágyat. !) kísérte ki az állomásra is. — Menj! Legalább te menj laza. Én is szeretnék, de ... Egy kéz nehezedik a vállá- a. A nyúlánk fiatalember iadtan. rajtakapottan fordul látra. Megnyugszik. Nincs tévedés. Miskolc utcáján van. s így ismerős mosolyog y, ró íagy-nagy barátsággal. — Szervusz Attila! Hát te agy? Alig ismertelek meg. laza jöttél? És kezdődik a kérdezőskö- iés. Fövényessi Attila, a hajdan ó nevű. divatos női fodrász i barátság fényében jólesően lütközve, ha kínnal is, ha celletlenül, s ki tudja hanyad- :zor elmeséli hányattatása örténetét. És mindig hozzáte- izi: — Ügy szeretném megfogni t kaland vágyók kezét: „ne ■nenj, ne tedd!” Fövényessi a szerencsés, iól kereső, s megbecsült fiatalok közé tartozott. Ügyes kezű női fodrász, s így vendége, s pénze is bőven volt. Gyakran járt külföldön. Tizenkétszer visszajött, s a tizenharmadik utazásnál csapott be a mennykő. Olasz—francia útra indult. Genovában már tudták, a francia útból nem lesz semmi. Akkor volt a nagy sztrájk, megbénult a közlekedés is. A csoport egész időre Olaszországban maradt — Én meg ideggörcsöt kaptam — meséli a női fodrász. — Mindig lobogós volt a természetem, mast is a fejembe vettem: nekem látni kell Párizst. Autóstoppal mentem át a határig, s azon túl. Lyonban álltam meg. Egy műanyaggyárban dolgoztam 9 hónapig. Gyűjtöttem egy kis pénzt, s úgy mentem Párizsba. De hogy mit dolgoztam! Ott idegen voltam. És az idegennek csak olyan munkát adnak, s olyan fizetést, amiért francia dolgozók nem kaphatók. Napi 10— 12 óra munka, majdnem éhbérért. A szakmában szeretett volna elhelyezkedni, de az nem ment. Egyrészt nem tudott franciául, másrészt szakmai tan folyamot kellett végeznie. Lyonban azért dolgozott, hogy valamicskét megtanulja a francia nép nyelvét, s egy kis pénzt összekuporgasson a tanfolyamra. A Loreley nevű híres párizsi cég szervez ilyen tanfolyamokat. Ez háromhónapos. Nem kel! ugyan érte fizetni, riég, ha ez idő alatt ingyen dolgozik, de a hallgató se kap semmit. Tömegszálláson alszik, naponta egy pár virslire jut. És csupa idegen veszi körül. — Mindenkitől félnem kellett. A szálláson kilopták a szobákból, a szekrényekből az értéket. Mindenkitől félnem kellett, de különösen a magyar disszidensektől. Ott lopták meg honfitársukat, csapták be, ahol csak tudták. Egyik fialni magyar disszidens például egy beteg, 75 éves embert gyilkolt meg néhány hitvány bélyegért Az itlú elmondta tainak, hogy sokat koplalt Párizsban. A hét még valahogy elment. De a vasárnap! A tömegszállást reggel fél nyolckor el kellett hagynia. Egész nap társtalanul, pénz nélkül járta az utcákat. A turisták lelkendezve jönnek vissza. A turistáknak gondoskodnak szállásról, étkezésről. És azt mutatják Párizsból nekik, ami szép, ami ragyog. Voltaképpen nem is a főváros vonzotta. Más. Amerikában van egy kislány. Utána akart menni, s úgy számított, hogy ez Franciaországból könnyebb lesz. S bár a lány felkereste ott. de rájött, hogy a szerelemnél van erősebb érzés is. Már elvégezte a tanfolyamot. Munkába állt a szakmában. Havi ezer frank fizetéssel. Én ekkor tört rá. A keze reszketni kezdett, s képtelen volt dolgozni. — Akármit csináltam, a gondolatom itthon járt. Láttam az anyámat, a város utcáit, barátaimat, ismerőseimet. Almomban a házat láttam* ahol születtem. És annyira vonzott minden, hogy szinte megbénultam. A főnök a kórházba küldött, de az orvos* mi utón rájött, honvágyam van* ezt mondta: „Erre itt nincs orvosság”. És most? A szövetkezet * fogadta. Azt mondják, örülnek a megtért fiúnak, de ő mégis csak csúful cserben hagyta, meg- szegyenítette a közösséget. És neki bizonyítani, s törleszteni kell. Csorba Barnabás Miért itif en lassan ? Néhány héttel ezelőtt riport jelent meg lapunkban a Semmelweis Kórház szülészeti osztályáról. Abban szóvá tettük, hogy az osztályon korszerűsítési munka folyik. Már ottjártunkkor is panaszolták, hogy az átalakítást végző vállalat nagyon felelőtlenül kezeli ezt a munkahelyet. No, de hogy szokott az ilyesmi lenni? Lehet, hogy ebben az esetben csak véletlen volt, hogy másnap, megjelentek az emberele, dolgoztak a kórház osztályán. Erre gyorsan telefonáltak a cikkírónak, hogy most már utólag ne „bántsa” az építőket, mert váratlanul megváltozott a helyzet. Közben hetek teltek el, s a Miskolci Építőipari Vállalat emberei ismét láthatatlanok. Nem ritka jelenség, sajnos. az effajta, de a kórház esetében különösen el kell ítélni az építő vállalat hanyagságát. amely itt joggal nevezhető lelkiismeretlenségnek is. A nőgyógyászati osztályon ugyanis az építés ideje alatt ugyancsak nehéz körülmények közt vannak a betegek. A fürdőszoba és a W. C. korszerűsítését kezdték el, s kora tavasz óta mindhárom emeleten egyetlen fürdőkád áll a betegek és gyermekágyas asszonyok rendelkezésére. És ez az áldatlan állapot hónapok óta tart, mert a vállalat emberei szétverték ugyan a fürdőszobát, hogy ott valamikor korszerű zuhanyozó legyen, de még a munka első tervezett szakaszával sem készültek el, holott régen be kellett volna fejezniük egész ottani tevékenységüket Nem kérdeztük meg e cikk megírása előtt a vállalat vezetőit, hogy miért hanyagolják el ennyire a kórházban vállalt viszonylag kis munkájukat. Bizonyára munkaerőhiányra hivatkoznának, amit semmiképpen sem tudnánk elfogadni. mert munkaszervezés is létezik, s ebben az esetben nem is annyira a munkaerő hiányzik, mint inkább a felelősségérzet, a kulturált átgondoltsága annak, hogy egy működő egészségügyi intézményben nem lehet éppen a betegek tisztálkodására szolgáló helyiségeket hónapokra használhatatlan állapotban tartani. Kérjük a vállalatot, hogy az ilyenkor szokásos válaszukban csupán azt közöljék. hány ember dolgozik kórházi munkahelyükön. s melyik lesz a legrövidebb befejezési határidejük! (Adamovics) Géppel gyersabb tj épületben — Dd© üríBwsilasztéliltiift vül —, hogy a hajnali órákban oly szépen „tisztába tett” — és oly sok költséget felemésztő munka után — városunk képét nappal se tegyék tönkre a makukázók és a szemetelők. Bizony a helyszínig bírságolás bevezetése Is időszerűvé kezd válni, amit már a pályaudvaron, a városunkba érkezők „nevelésével” el is lehetne kezdeni — olvashatjuk Dernc Dezső, Miskolc, Rácz Ad ám u. 15. szóm alatti olvasónk levelében. T Csörgő Ferenc, Miskolc, III., Győri-kapu D épület, 3. lh., 1/2. szám alatti olvasónk a város közlekedésének fejlesztéséhez. illetőleg a villamosmegállókban bekövetkezett gyakori balesetek csökkentéséhez kíván hozzájárulni javaslatával. Stoplámpák felszerelését javasolja a villamoskocsikra. Ezt főleg azzal indokolja, hogy az idegen gépkocsivezetők Miskolcon nem ismerik a járdasziget nélküli megállóhelyeket, és gyakran előfordul, hogv az utasok közé hajtanak. Levéléi eredetiben továbbítjuk az illetékeseknek. IT Pellionisz Irén, a dédesta- polcsán.vi szociális otthon lakója — tapasztalatai alapján — a miskolci szociális otthon építéséhez és berendezéséhez nyú jl javaslatokat. — Levelét továbbítjuk. B. S. miskolci olvasónk £ , Zielinszky utca állapotára hív- ’ ja fel a város vezetőinek fi- . gyeimét. Ebben az ügyben mái , közöltük az érdekelt utca 1( .' lakójának levelét. ) * Több terjedelmes észrevétel- , lel és javaslattal a későbbiéi során foglalkozunk. Várjuk ol- vasóink további leveleit dr i Fekete Lászlónak, a Miskolc- városi Tanács vb-elnökének í í lapunk hasábjain megjelen- nyilatkozatához. |j_| Idegenvezetői tapasztalataimat is felhasználva tennék néhány javaslatot Miskolc város fejlesztéséhez — mint levélírónk megjegyzi —, távirati stílusban. Sokan panaszkodnak városunk főútvonalának látványa i miatt a Tanácsház tértől az Eszperantó térig, Míg ennek a résznek teljes megváltoztatása be nem következik, a házak tatarozása most már nélkülözhetetlen. Csak nagy pirulással tudom bemutatni a turistáknak Déryné házát, mert már olyan állapotban van, félő, hogy az egyik ablaka kiesik ... Létre kellene hozni a lillafüredi „úttörővasutat” és ennek kapcsán az Eszperantó téren — a budapesti Szabadság- hegyen látottak alapján — egy szép végállomást kellene felépíteni, amely a miskolci úttörők jutalom-munkahelye lehetne. Tavasztól őszig sok tízezer turista, iskolás csoport utazik Lillafüredre a jelenlegi kisvasúton. , Fel kellene építeni a város fedett sportuszodáját, hogy hyen vonatkozásban is utolérhessünk több vidéki varost. Esetleg a műszaki egyetemmel «aröltve. Minden télen látok a bérházak között — öntözgetesek- hel létrehozott „jeges grundo- kon” — lécekkel, botokkal, sőt* áz utóbbi időben már normá- f's ütőkkel ..hokizó” gyerekeket. Meg kellene vizsgálni, nem *ehetne-e létrehozni Miskolcon műjégpályát a műkorcso- íya- és a jégkorong-sport felvirágoztatására. Szerintem sürgős lenne az ‘Augusztus 20. strandfürdő épültének korszerűsítése is. Elképzelhető lenne Tapolcán, az Ánna-szálló helyén egy maisba szökő korszerű, szép Szálló is, megfelelő étteremmel és bárral. Valószínűleg Rentábilis lenne. S végül az úttörők bevonásával célszerű lenne tisztasági őrjáratokat szervezni Miskolcon _ a több szemétgyűjtőn es sokoldalú propagandán kíUOZZÁSZÓLÁS Miskolc város fejlesztéséhez s az új mechanizmus első éve után. A mintateremben A raktárakban még rendezkednek, de a mintaterem készen áll. Kell is, hiszen egy költözködés miatt az élet nem állhat meg. A kiskereskedelmi vállalatok illetékesei most Is itt nézelődnek, válogatnak. Mondjuk meg őszintén, hogy van is miben. Kezdjük a gyermekcipőknél. Fehér, piros és drapp szandálok vannak 19— 30-as számban. Még fehér fűzős nyári gyermekcipő is — minden számban. Vajon a mamáknak miért kell mégis sorra járniuk Miskolc cipőboltjait, hogy végre megtalálják a szükséges számot a kívánt színben? A vállalat igazgatója elmondotta, hogy csupán a lakkbetétes fehér gyermekcipőkből nem tudják kielégíteni az Igényeket időnként, mert az lassabban érkezik a gyártó cégtől. Női szandálokból, nyári világos cipőkből is kielégítő a választék, ámbár megközelítően sem olyan impozáns, mint a íérficipőkből. Egy kis kulisszatitok Az idén éppen húszéves ez a vállalat. Kétszer volt nehéz helyzetben, egyszer az ötvenes évek elején, amikor átalakult a pesti nagykereskedelmi vállalat lerakatává — ez volt 1957-ig, s másodszor tavai)'. Ezekről a dolgokról már az igazgatói , irodában beszélgetünk Rajnai Géza igazgatóval. — Az elmúlt évtől ugyebár megszűnt vállalatuk monopolhelyzete a területen? Hogyan jelentkezett a konkur- rencia? Rajnai Géza régi, neves szakember, s ahogy elmondja, még őt is „megizzasztotta” az elmúlt év. — Számolni kellett vele hogy állandó vevőink jó része élni fog azzal a lehetőséggel. hogy rajtunk kívül, aj ország bármelyik nagykereskedelmi vállalatánál, vagy éppen a gyártó vállalatnál is vásárolhat. Így is történt. — És önök? — Mi is azt tettük. Csali fordítva. Nekünk ugyanis módunk lett rá, hogy az orszáf bármelyik kiskereskedelm egységeinek eladhassunk. — így mentették meg i vállalatot? A város szélén, a Szentpé- teri-kapu végén hatalmas, modern irodaháznak és raktárnak készült épület népesült be az elmúlt hetekben. Itt kapott helyet a Ruházati, és az Észak-magyarországi Cipőnagykereskedelmi Vállalat. Most az utóbbit látogattuk meg, hogy hírül adhassuk, mi újság náluk új otthonukban,