Észak-Magyarország, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-27 / 172. szám

ESZAK-MAGYARORSZÄG 4

Vasárnap, 1969. július 27.

A^ért9

hogy észrevegyék

Napjainkban különböző köz- művelődési megbeszéléseken, tanácskozásokon, nem utolsósorban a sajtó hasábjain gyakran kerül szóba a kritika, a kritika feladata, szükségessége és színvonala. Különösen gyakran emlegetik mostanában a kritikát a játékfilmek és a televízió szórakoztató műsorai kapcsán. Az országos lapokban folyó és a televízió-kritikát érintő vita mintha az eszmecserébe való bekapcsolódásra sarkallná a már említett köz- művelődési tanácskozások részvevőit, az olvasók, illetve a filmek és szórakoztató műsorok nézőinek nagy hányadát is, csak éppen ellenkező előjellel megnyilvánuló kívánalmakkal, mint ami a kritika tulajdonképpeni feladata, és mint amit az országos jellegű vitában a kritikától követelnek, elvárnak.

A kritikai jegyzetek írásával foglalkozó újságíró szinte nap mint nap találkozik olyan közönségvéleménnyel, vagy értekezleten elhangzó állásponttal, amely — a közízlés és tömegigény nevében, de nem egyszer még a szocialista kultúrát és a tömegművelődési célkitűzéseket is zászlóul lobogtatva — a csökkentett értékű művészeti produktumokat, vagy az éppen művészi értékkel nem is bíró szórakoztatóipari megnyilvánulásokat, kommersz termékeket veszi védelembe és elutasítja az ezekben a művekben jelentkező káros tendenciák, vagy megbúvó polgári filozófiák felfedezésének szükségességét. Természetesen a mozilátogatónak, vagy a televízió nézőjének joga van hozzá, hogy jó véleményt formáljon az olyan alkotásról, vagy kommersz produkcióról is, amely a kritikusi mérlegen bizony nagyon köny- nyűnek találtatik. Joga van hozzá, hogy a művészetek nagy családjából éppen egyik, vagy másik ágazat tessék neki, és joga van hozzá, hogy az jelentse neki a szórakozást, amin más felháborodik. Mindenki jogosult rá, hogy élvezze a táncdalfesztivált, vagy az Angyal kalandjait, ugyanakkor arra is jogosult mindenki, hogy a tömegszórakoztató ' forrásokból, mint a mozi, rádió, televízió, időnként az opera-, vagy a balett-, esetleg a drámakedvelő ízlésének megfelelően is csur- ranjon-csepegjen valami, ha már a forrásnak ez az ága nem is buzog olyan bővizűen, mint néhány másik ág. És joga van mindenkinek, hogy érzelgős történeteknél kisírja magát, joga van hozzá, hogy ezeket részesítse előnyben, és joga van, hogy a tömegkommunikációs eszközök által kínált szórakozási lehetőségek közül a polgári töltésű, vagy politikamentesnek látszó műveket tüntesse ki érdeklődésével. -4 kritika feladata viszont, hogy a bemutatott műveket mind esztétikai, mind művelődéspolitikai szempontból mérlegelje, s úgy mondjon róluk véleményt, fi- gyelembevéve miként illik ez a mű a mi programunkba, a szocialista tudatformálás és a szocialista társadalomban élő ember üdítő, szórakoztatásának programjába.

Így kell vizsgálnia a műveket, és ilyen értelemben kell róla véleményt mondani, hogy az a közönség, amely látta, vagy hallotta már a művet, saját véleményét összevethesse a kritikusi véleménnyel, ha pedig még nem látta a művet, vagy nem hallotta, úgy tájékozódhassák róla. Nem kötelező a kritikusi vélemény elfogadása, a kritikus nem diktálja a véleményt, de álláspontjának közzétételével tájékoztatni szeretné mindazokat, akik a kritikára és a műre kíváncsiak, fel szeretné hívni a figyelmet olyan jelenségekre, amelyek esetleg a nézőét, hallgatóét korábban elkerülték, és nem utolsósorban véleményének közzétételével, elemző bírálatával az adott mű, vagy művészeti ágazat további fejlődését is szolgálni szeretné.

csak nem győzik meg őket, de fel sem hívjuk rá a figyelmüket. Az ellenséges ideológiák hirdetői pedig csakúgy, mint a polgári életszemlélet propagálói, a szocialista társadalomtól idegen életformák apostolai mindenkor megtalálják a módot, hogy a legkülönbözőbb műfajokban, a látszatra teljesen politikamentes szórakoztató produkciókban is fórumot teremtsenek saját elméleteiknek, úgy szőve azokat a történetek szálaiba, hogy ne tűnjenek azonnal szembe, de a többnyire érzelemdús sztorival együtt ivódjanak a néző vagy hallgató emlékezetébe. Találkozunk ilyen jelenségekkel detektívtör- ténetekben csakúgy, mint állatfilmekben és nagyszerű muzsikával operáló musical comedy- ben éppúgy, mint a rajzfilmben.

Az „ábrázolásitól a „zenetudományiig

Megjegyzések az „Esztétikai kislexikon“~ról

(Kossuth Könyvkiadó)

Egy tanácskozáson a közelmúltban elhangzott egy felszólalás, amely részben azt tartalmazta, amiről fentebb szóltunk, nevezetesen, hogy az állampolgárnak, a filmek és tv- műsorok nézőjének, a rádió hallgatójának jogában áll tetszésével azt a müvet kitüntetni, amely ízlésvilágának, életfelfogásának, esetleg világnézetének leginkább megfelel. A felszólalás további része azonban már elgondolkoztató. Vitapartnerünk ugyanis azt a gondolatot pendítette meg, vajon szükséges-e a kritikának minden esetben éberen figyelni, hogy egy-egy ártatlannak látszó szórakoztató műben nem rejlik-e valamilyen polgári filozófia, nem tapintható-e ki benne valamilyen káros ideológia propagálása, mert hiszen a néző, ha szórakozni akar, úgysem ezeket keresi a filmekben, meg egyéb játékokban és minek bolygatni azokat, „hátha a néző nem veszi észre”.

Talán szükségtelen részletezni, mennyire téves és káros ez a vélemény. Nem kevesebbet mond, mégha a felszólaló nem is kifejezetten ezt akarta vele mondani, mint hogy a tájékozatlanabb közönségrétegeket meg kell hagyni a maguk hitében, nem szabad kiábrándítani őket, ne zavarjuk meg a szórakozásukat azzal, hogy a jónak, értékesnek vélt produkciókban észrevétetjük velük a gyenge pontokat, vagy éppen a hibás tendenciákat. Aligha számolt a felszólaló azzal, hogy az ideológiai fellazítási tevékenységnek nyitnánk utat, ha nem tárnánk fel a különböző művekben rejlő és vitára késztető ideológiai és filozófiai vonatkozásokat, s ha természetesnek tartanánk azok elfogadását. A politikailag és esztétikailag kevésbé járatos közönségtömegek nemcsak ezeket a műveket fogadnák el kifogástalannak, hanem az általuk propagált életformákat és életfelfogást, valamint ideológiai vonatkozásokat is természetesnek tartanák, hiszen azoknak ellenkezőjéről nemA kritikának éppen azért kell ezeket a jelenségeket feltárni, felhívni rá a figyelmet, hogy a közönségnek azok a rétegei is, amelyek kritikai mérlegelés nélkül fogadnak el műveket, észrevegyék a képek mögött mindenkor fellelhető valamilyen mondanivalót. A kritika feladata, hogy segítsen a felszín mögé látni, s az esetlegesen vonzó, színes képek mögé engedjen pillantást a nézőnek, s a lehetőség szerint mind szélesebbre nyissa azt a nyílást, amelyen keresztül mindenki bepillanathat a felszín mögötti egyszerű, vagy kevésbé egyszerű szerkezetbe, és az ott jobban látható összefüggések érzékelésével a látott, vagy hallott mű egészét is elemzőbben tudja fogadni, könnyebben tudja annak tendenciáit felismerni. Ez a kritikusi feladat vonatkozik a mű eszmei, politikai, esztétikai vonatkozásaira egyaránt. A fentiekben többször említett állampolgári jog, amely szerint mindenki maga határozza meg, tetszik-e neki egy mű vagy sem, a kritikusi véleménytől nem szenved csorbát, de kell a kritika változatlanul, hogy segítsen észrevenni egy-egy produktumban azt is, ami az első felületes találkozás kapcsán, vagy a csak szórakozás keresés közben nem tűnik szembe.

Benedek Miklós I

Megjelent a JELENKOR július-augusztusi száma

Gazdag tartalommal, értékes szépirodalmi és tanulmányanyaggal jelentkezik a pécsi folyóirat összevont r nyári száma. A szépirodalmi írások sorában többek között Bertók Lászól, Csorba Győző. Galam- bosi László, Pál József, Takács Imre és Takáts Gyula új költeményeit; Ajtony Árpád, Bertha Bulcsu, Fábián Zoltán és Lázár Ervin novelláit olvashatjuk.

Az irodalmi tanulmányok közül figyelmet érdemel Czine Mihály írása a népi irodalomról, Illyés Gyuláról és Németh Lászlóról, továbbá Bárdosi Németh Lajos Móricz Zsigmond útja című; tanulmánya. Kiss Ferenc Kosztolányi Édes Anna ■Című regényét, Pomogáts Béla

pedig Juhász Ferenc új kötetét elemzi.

Két interjút is közöl a nyári Jelenkor: Domokos Mátyás

könyvheti beszélgetését Németh Lászlóval és Bertha Bulcsu Lázár Ervin interjúját.

A balatoni írások csokrában Thiery Árpád irodalmi riportját, Lipták Gábor, Gál István és Szigeti Jenő jegyzetét és Heitler László képzőművészeti írását olvashatjuk.

A művészeti írások közül érdeklődésre tarthat számot Tüskés Tibor: A jövő városa című pécsi tárgyú cikke, továbbá a pécsi és a baranyai képzőművészek budapesti kiállításáról, valamint a II, kaposvári ta- ! vaszi tárlatról szóló beszámoló.

Székely Dezső

Nyugodt éjszaka

Az árokszél, a koldus-nyoszolya zizegő füve rejti ifjúságom.

Emlékek törnek át a pocsolyákon s nem akarnak visszatérni soha.

Szegénységemet ott őrzi a por, hol szétgurult a zápor aprópénze. Felhőkarcolók töve hív ebédre; a tér kezében vasbeton-csupor:

langyos szerelmek teagőze illan —

S már nem beszélek félre álmaimban, nyugodtan alszom, mint a kisfiam,

míg az éjszaka fülledt ékszerboltja csillárait egy lehelet kioltja: a hajnali szél szobámba suhan.

Nyitray Péter

Kedvesem

Sugarat fakaszt csöndes szavad orgona

megnyílnak

ó csupa bús vonal ajkadon csupa gond-csillag szemeden szerelem

megvéd a virágok boldogsága vetkőzz

szélkiáltó kisasszony jajgathat sétáló esőben

estike

megyünk illatos nyugalomba kedvesem

vakító észak hó és tűz sápadt arcán zöld tavak mosolya folyton készülő tavasz rezeda.- tős kiadói bőkezűséggel mért

■ 18 000 példány... Ez előrevetíti ; újabb, de feltétlenül javított,- átdolgozott (itt-ott egyszerűsí- i tett, amott bővített) kiadások i lehetőségét. A mostani első ki- ; adás alapján, s nem beláthatat■ lanul távoli jövőben...

E

Kissé „olvasmányosabb” és ; „magyarosabb” stílus, „hangvétel” nem járt volna a Kislexi- ; kon elvi következetességének . és tudományos szintjének sé- ; relmével! Nem a meghonosodott műszavak, szakkifejezések i erőszakos, értelmetlen* sőt fél- . reértéseket okozó magyarításá- . ra gondolunk természetesen, hanem az elkerülhető, anyanyelvűnkön is jól. sőt: érthe- | többen, szemléletesebben, „esz- ' tétikusabban” megszólaltatható : jelzőkre, igékre ... Ezek, páro- . sulva egyrészt bizonyos „akart” . nehézkességgel, másrészt itt-ott i közhelyes, megfakult és pongyola megfogalmazásokkal, in- . kább taszítják, mintsem vonz- . zák az olvasót. Azt a látszatot i keltik, hogy az eszt'tikai mű- . veltség meglétét csakis ilyen , fontoskodó, idegenszerűségek- . tői hemzsegő „szakmai tolvaj- l nyelv” elsajátítása bizonyíthat- . ja, holott...

, A terjedelmi megoldás sem mindig szerencsés: néha kínál- i kozó fontos problémák előtt „megáll” a szöveg, máskor viszont indokolatlanul tág teret ; biztosít némely — vólemé- i nyünk szerint — nem elsőrendűen fontos témának, érezhetően azért csupán, mert az — a közvetlenebb sajátos érdeklődési területe az éppen ezt a címszót megszövegező munkatársnak ... (Nem egészen ízléses, hogy az egyik lektornak még sajtó alatt levő munkáját helyenként úgy idézgetik, mintha az már a tudományos életben közismert és „klasszikus” rangját vita nélkül elnyert mű lenne!) Sokakat lóg zavarni a keresztneveknek mindig csupán kezdőbetűvel történt feltüntetése. A történeti fejlődés állomásainak ismertetése szükségképpen nem mehetett túl a jelzésszerű felsoroláson, de néha még így is az eleven elvi kérdések elől veszi el a levegőt.,.

Érezhető olykor a sebtében készültség, az, hogy „szorított” a határidő, s az utolsó egyeztetésre, a logikai-stilisztikai „szépséghibák” helyreigazítására nem futotta. Az irodalomtudomány címszó befejező mondata például csakis azért kerülhetett olyan szöveggel nyomtatásba, mely a lemaradások megindítását (!) a tudományág rohamos fejlődésnek indulása bizonyítékaként (!) könyveli el (156. oldal, jobb oldali hasáb, első bekezdés végén) ...

E

Mégis — befejezésül: az Esztétikai kislexikon eredményei, hez, erényeihez, jelentőségéhez képest az efféle fogyatékosságok súlya csekélyebb.

Sikerült megtalálni és ki-' emelni a legfontosabb „kulcsszavakat”, ezek tartalmának kidolgozásában az összefüggésekre, más címszavakra utalás olyan rendszerét végigvinni, mely további tanulmányozásra, a könyv ismételt forgatására csábít.

Hozzájárul eddig meglehető^ sen „irodalomcentrikus” esztétikai műveltségünk tágításához, s ahogyan az esztétikum címszót tárgyaló rész befejezése — más vonatkozásban — utal rá,' mint szocialista kulturális forradalmunk egyik vívmánya, ez a könyv — az esztétikai nevelés eszközeként — közremű»' ködhet a művészetek és a közönség közt ma még fennálló válaszfalak ledöntésében, és helyes irányban befolyásolhatja társadalmunk esztétikai tudatát!..ú

Gyárfás Imre

Az ábrázolás az első. a „nyitányt” jelentő címszó, a zene- tudomány pedig az utolsó, a záradék — témakör ebben a könyvben. Lexikon, éspedig szaklexikon ez, tehát „A-tól Z-ig” haladó és terjedő összefoglaló kézikönyv. Kislexikon, tehát az úgynevezett „teljességre” nem törekedhetett, sem a cínjszavak szinte határtalan gazdagságából való válogatásban, sem pedig a megszövegezésben.

Ismeretes, hogy — legalábbis a felvilágosodás kora óta, s különösen a nagy változások, a gyorsultabb fejlődés időszakaiban — az enciklopédiának, lexikonoknak (sőt az értelmező szótáraknak is) — melyek rendszerint ilyenkor készülnek — társadalmi és politikai igényeket hordozó világnézeti jelentősége van. Ezek a művek állásfoglalások, gyakorlati tettek is, nem csupán „egyszerű” tudományos vagy szakirodalmi „termékek”.

— Ez késztetett bennünket arra, hogy néhány — a dolog természeténél fogva csupán futólagos — megjegyzésünkkel siessünk felhívni olvasóink figyelmét a Kossuth Könyvkiadónak erre az újdonságára, mely mindössze két hete érkezett meg a könyvesboltokba...

E

Régen várt, szükséges és hasznos kézikönyv. Hogy készülőben van, hónapok óta tudtuk, s megjelenését minden bizonnyal nemcsak a művészek és a szakemberek, oktatók és népművelők, egyetemi, főiskolai hallgatók és különböző tanfolyamokon résztvevők várták, hanem az úgynevezett nagyközönség köréből is számosán, olvasók, művészet-kedvelők, művelődni vágyók... Hiszen, ahogyan a Kislexikon előszava is mondja, az esztétika kérdései, új eredményei egyre nagyobb visszhangot keltenek a kulturált (hozzátenném: és a kulturálódó) közönség mind tágabb ■tőreiben, a filozófiai elvontságú esztétikai fogalmak lel felbukkannak társasági beszél getésekben, baráti vitákban; a; esztétika csak a „beavatottak | nak” szóló, csak általuk értheti és csak részükre hozzáférheti tudományból a közművelődé: , szerves részévé fejlődik társa í dalmunkban...

Csökkenti hát e kiadvány az a hiányérzetet, mely ilyesfélí ’ munka iránt, mintegy nyolc-tí; t év óta, egyre élesebben és egyre szélesebb rétegekben nyilvánult meg, de legalábbis sejtheti ’ volt. Miért?

Mindenekelőtt azért, mer . bevallottan is, de olvasói, hasz- ’ nálói által „ellenőrizhetően” is ’ marxista—leninista kézikönyv A dialektikus és történeim materializmus szemlélete sze- : rint és módszerével fejt ki, is- . mértét, magyaráz és bírál min. ‘ den olyan esztétikai fogalmat ‘ témakört, problémát és nézetet ’ amely egyáltalán beleférhetet . a kislexikon viszonylag szül ‘ „műfaji” kereteibe. Természe- i tesen ezek a keretek többnyirí . határt szabtak a megszövegező!

lehetséges terjedelmének is . „Csodát várni” tehát semmi- ' képpen sem szabad az Észté- ’ tikai kislexikon-tói: többször I és igen gondos áttanulmányo- _ zása önmagában senkit sen juttathat igazi esztétikai műveltség birtokába (s kivált nen ’ az önálló gondolkodás erőpróbája nélkül!), éppúgy, min ' ahogyan egy idegen nyelv szótárának „bevágása” sen egyenlő az illető nyelv tudásával ...

Továbbá: „hazai termék” c; ; a kiadvány, nem lefordított éí

■ magyar viszonyokra átdolgozott, magyar vonatkozásokká' is kiegészített átvétel. S e tekintetben, úgy vélem, úttörő vállalkozás. Jelzi és dicséri mai marxista esztétikánk eredményeit, e tudományág honi helyzetének fejlődését és fejlettségét. Aligha tévedünk hát, ha ily módon az Esztétikai kislexikon nemzetközi jelentőségére is utalunk.

T

Arról, hogy gondosan, körültekintően, megbízhatóan és színvonalasan megalkotott ösz■ szefoglaló kézikönyvvel, ha úgy tetszik, „segédkönyvvel” van dolgunk, a szerkesztők és szerzők névsora is kezeskedik. Helyszűke miatt csupán a fő- szerkesztőt: Szigeti .József és a szerkesztőt: Zoltai Dénes — említjük meg...

— Gyors, futólagos megjegyzéseinkben is utalnunk kell annak a gondolatnak megszívlelendőén hasznos és tartalmas igazságára, melyet a szerkesztő- és szerző-gár-da nevében nyomatékosan hangsúlyoz az előszó: „...a lexikonban rögzített eredmények semmiképpen nem tekinthetők megfellebbezhetetlen dogmáknak”! (E használati utasítást” nem csupán pedagógiai szempontból kell nagyra értékelnünk, hanem a helyes tudományos szemlélet és tudósi magatartás, az elvi következetességgel párosult hajlékonyság és szerény- ség „ars poetica”-jaként is!...)

E sorok írója sem ért mindenben egyet (az olvasó „jogán” sem, a tudománynépszerűsítő népművelő „jogán” sem) a könyv szerkezetével, egyes címszavak kifejtésével, megszövegezésével, más — fontos, az utalások segítségével sem megtalálható — címszavak mellőzésével, elhagyásával... Mégis meggyőződése, hogy az Esztétikai kislexikon „így is, ahogyan van”, hosszú időre egyik legfontosabb forrása és kiindulási alapja lesz — bármely fokon — szervezett esztétikai oktatásunknak és „kötetlenebb” ismeretterjesztésünknek csakúgy, mint önkéntes egyéni önművelésünknek, szabad elhatározásból vagy felkérés, megbízatás folytán szükségessé vált frissítő, felújító tájékozódásunknak ...

Valószínű, hogy „siker” lesz e kézikönyv sorsa, s mihamar kevésnek bizonyul a meslehe-