Észak-Magyarország, 1969. július (25. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-15 / 161. szám

«*!•/> i-isrriMPs- c-trs 3 p. 7? o: 2, S' 5*« < K > o Tlc Sí zc V( SE Értékelték A Diósgyőri Gépgyár szak- szervezeti titkárai a közelmúlt­ban értékelték az 19G8—69-es oktatási év tapasztalatait és eredményeit, melyekről a szá­mok is beszédesen vallanak. A 73 tagozat foglalkozásain kezdetben 1S81 dolgozó vett részt, s 1514-en tartottak ki az oktatási év végéig. Tehát ösz- szesen 67-en maradtak el év közben, s hogy ez a szám ilyen kicsi, az már maga is jelentős eredmény. De a szak- szervezeti oktatásban más szempontból is előbbre léptek. Így például a vidékről bejáró dolgozók részvételét tekintve. Arányuk az 1967—68-as okta­tási évhez viszonyítva 19 szá­zalékról 28 százalékra emelke­dett. Ugyancsak nőtt a foglal­kozások női hallgatóinak szá­ma. A megelőző oktatási évben a hallgatók 22 százaléka volt nő, az elmúlt oktatási évben viszont már 27,6 százaléka. A szakszervezeti bizottság propaganda- és kulturális osz­tálya, valamint az oktatás pro­pagandistái a közeljövőben ér­tékelik e munkát, mely aktíva­értekezleten a 75 propagandis­ta közül 41 veheti át a szak­szervezeti bizottság tárgy- és könyvjutalmát. Felavatták a tiszaszeierksnyi áttöri nyári tiirlt Tiszaszederkényben a lakos­ság, valamint a környező üze­mek: a Tiszai Vegyikombinát, és a Tiszai Hőerőmű dolgozói­nak közös összefogásával ol­dották meg az úttörők nyári üdültetését. A városi KISZ-bizottság kez­deményezésére Tiszalökön — a Tisza és a Keleti főcsatorna közötti ligetes részen —nagy­részt társadalmi munkával, úttörőtábort építettek. Az új gyermeküdülőbe bevezették a vizet, a villanyt, utakat; par­kokat és központi épületet lé­tesítettek. Ezt egy eddig fel­vonulási célokra használt cseh-. szlovák faházból alakították ki. A 60 férőhelyes, csinos fa­házban fürdőt, konyhát, társal­gót, hálószobákat rendeztek be. Az épület szomszédságában nyolc sátrat állítottak fel. A tábor felszerelésére a vá­rosi tanács csaknem 160 000 forintot fordított. Ebből az összegből televíziót, rádiót, le­mezjátszót, bútorokat és ágy­neműt vásároltak. A társadal­mi összefogással épült úttörő­tábort pénteken ünnepélyesen felavatták és ezzel megkezdő­dött a tiszaszederkényi úttörők nyári üdültetése. A táborban szombat reggeltől 10 napos váltással egyszerre 100 pajtás tölti vidám szórakozással sza­bad idejét, szakképzett peda­gógusok és ifjúsági vezetők felügyelete mellett. Tibhh mset Misholenah l E céllal kutatják már évek óta a szakemberek a Bükk barlang- és karsztvízkészletét. Már az eddigi eredményekből is arra következtethetünk, hogy nagy mennyiségű, s még feltáratlan víz bújkál a hegy­ség gyomrában, a különböző járatokban. A kutatások folytatásaként a VITUKI ismét kísérletekhez kezdett, melyekben részt vesz­nek a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem geológus mérnökhallgatói is. A kérdé­sek, amelyekre az újabb ku­tatásoktól várják a választ: mennyi a bükki források víz­hozama, milyen vizük kémiai összetétele és hőfoka, s meny­nyire egyenletes a vízhozamuk. A felmérések végső célja a luirszt források vizének fel- használása a város vízellátásá­ban, s ezzel a krónikus víz­hiány enyhítése. mrai Napok óta kínoz bennünket a szeszélyes időjárás. Hányán és hányán panaszkodnak le­vertségre, fáradtságra, vagy épp ellenkezőleg, ideges fe­szültségre, vibráló nyugtalan­ságra. „Hiába, ez a frontát­vonulás” — szoktuk mondani. Frontátvonulás? Frontrohanás! Rohanás, már legalábbis, ami a szelet illeti. Helyi méré­sek alapján az utóbbi há­rom napon átlagosan 40 km-es óránkénti sebességű szél rohangált városunkban és megyénkben, s a széllökések időnként elérték a 60 km-es maximumot is. S nemcsak sze­münket vakítja porával, nem­csak hajunkat zilálja, nemcsak áz ajtókat és ablakokat csap­kodja, de igen komoly gon­dokat, sőt, károkat is okozott a megye életében. Az Állami Biztosító szak­emberei több száz viharkár igényre számítanak. A beérke­zett jelentések szerint külö­nösen sok kárt tett a rom­boló szeszélyű szél a miskolci, a mezőcsáti és a szerencsi já­rásban. Az eddigi hírek szerint a tegnapi, azaz a hétfői nap legnagyobb kárt szenvedett áldozata az Ongai Állami Gaz­daság. Vezetői kétségbeesetten kérték a biztosító szakembere­it, hogy szánjanak ki "a hely­színre. Búzatáblájukon ugyan­is, a szél annyira összekuszál­ta a még lábon álló termést, hogy kombájnjuk tétlenül és tehetetlenül áll a tábla kö­zepén. A szakértők lapzártáig még nem érkeztek vissza, de a jelekből ítélve a kár igen jelentős. Természetesen rossz idő járt a campingezőkre is. Jóformán üresen állnak a táborok Mis­kolc környékén. Tapolcán pél­dául hétfőn, csak mintegy 60 cseh. lengyel, román, holland és dán vendég táborozott, míg a megelőző évek júliusaiban számuk 400 körül mozgott. Ugyanígy nehéz idők járnak strandjainkon is. Tapolcán alig kétezren merészkedtek a vízbe, s a huzatosabb Augusz­tus 20. strandon már csak 900 bátor ember akadt. Bizony, ez jiagyon kevés a hajdani nya­rak napi ötezres vendégfor­galmához képest. * Hétfőn a déli órákban Lil­lafüreden a hámori autóbusz- megálló fölötti sziklán játszott két kisgyermekével Zs. B.-né 27 éves fiatalasszony. Eközben túlságosan a meredek szélére került, s a tömb, amelyen állt, mintegy 15—20 méteres mély­ségbe zuhant. A szerencsétlen asszonyt gerinc-, láb- és kéz­sérülésekkel szállították kór­házba a mentők. D. L. és D. J. tegnap csen­des, jó hangulatban iszogatott a Gömöri pályaudvaron. Ma­guk sem hitték volna, hogy ez a kellemes időtöltés oly hirte­len, s váratlan fordulattal sza­kad meg. A gyanútlan embe­reket ugyanis, fényes nappal leütötték. A mentők nem túl súlyos fejsérüléssel szállítot­ták őket kórházba. Víztisztító épül Ozdorí Kekordtermelés a TVK-ban Egyre szebb az otthonuk A bódvarákói szociális ott­honban 25 idős ember él. Az elmúlt években egyre szebb, csinosabb lett otthonuk. Elő­ször kényelmes fotelokkal ren­dezték be a társalgót, tavaly pedig több mint százezer forin­tos költséggel fürdőszobát, mos­dót létesítettek. Igaz, még mindig van mit tenni az otthon csinosításán, felszerelésének korszerűsítésén. Így például szükség lenne a meglevő orvosi rendelő beren­dezésének korszerűsítésére és a lakók szobáinak csinosítására. Igaz, néhányan már ebbe is besegítenek: többen ugyanis subaszőnyegeket és párnákat készítenek. Azzal teszik még barátságosabbá a szobákat. Új fípK&Ű §ktä8*MSok A gépjárműforgalom gyors fejlődése újabb és újabb feladatok megoldására készteti a konstruktőröket és formatervezőket. Finta László, az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár formatervezője és a gyári kollektíva elkészítették a legújabb Ikarus-modelleket. A ter­vezők elképzeléseit először tömör fából készült modellekkel, majd léptékhelyes maket­tekkel valósítják meg és később ezeknek mintájára gyártják az eredeti nagyságú jár­műveket. SZABÁLYSÉRTÉSI ELJÁRÁS A növényvédelmi előírá­sok elmulasztása miatt a Miskolci I. kerületi Tanács több esetben indított szabály­sértési eljárást. A városi ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya, valamint a növényvédő állomás is több alkalommal indított szabály­sértési eljárást a piacra ho­zott, forgalmazási tilalom alatt levő áruk árusítása mi­att. TÁRSADALMI MUNKA A mádiak is szívesen segí­tik falujuk szépítését, gazda­gítását, társadalmi munká­ban. A községben évente 300 —500 ezer forint értékű tár­sadalmi munkát végeznek el. A FENYVES ALJÁBAN A szerencsi nők klubjának tagjai évek óta, július utol­só szombatján tartják meg „évzáró” klubfoglalkozásu­kat. Idén is ragaszkodnak szokásukhoz, s így július 26- án, az Árpád-hegyen, a feny­ves aljában kerül sor a vi­dám összejövetelre. OLVASÓK Az elmúlt évben a Lenin Kohászati Művek » dolgozói közül ötezren látogatták rendszeresen az üzemi könyv­tárakat. A műszaki olvasó-1 mozgalom továbbfejlesztésé­től azt várják a kohászat ve­zetői, hogy az idén növeked­ni fog a rendszeresen olva­sók száma. KÖTEGELÖGÉPEK Harminc, kézi működteté­sű, hordozható kötegelőgépet helyeznek üzembe az idén a Lenin Kohászati Művek kü­lönböző üzemeiben. A közel egymillió forintos beruházás­sal növelik a kötegelések megbízhatóságát, ami különö­sen az exporttételeknél elő­nyös. A berendezésekkel ugyanakkor megkönnyítik 20 darukötöző eddig nehéz és balesetveszélyes munkáját is. IFJÚMUNKÁS PARLAMENT SÁTORALJAÚJHELYEN Július 17-én a KISZ járási bizottsága Sátoraljaújhelyen ifjúmunkás parlamentet ren­dez.' Ezen megvitatják az ifjúmunkások helyzetét, mun­kakörülményeit, és a KISZ tevékenységét a fiatal mun­kások körében. A tanácsko­záson a járás területéről, /va­lamint Sátoraljaújhely és Sárospatak üzemeiből vesz­nek részt az ifjúmunkások küldöttel. GYEREKSZÁJ Az egyik község ne­ves nótafájától auto­gramot kér a község­ben nyaraló Klárika. Az asszony komótosan ké­szül az aláíráshoz, mi­re a vendégkislányt el­kísérő Julika, a helyi ’ pedagógus hétéves le­ánykája készségesen megszólal: , — Mari néni kedves! Ha nem tetszik tudni írni, nem baj, én szíve­sen odaírok Mari néni helyett két keresztet... CSEHSZLOVÁK ÚJSÁGÍRÓK 12 tagú csehszlovák újság­író-delegáció érkezik ma, jú­lius 15-én, délután a Diós­győri Gépgyárba. A vendég­látók és az „idegenvezetők” a gyár üzletkötő mérnökei lesz­nek, akik megismertetik a vendégekkel azokat az üze­meket, melyek csehszlovák piacra termelnek. A cseh­szlovák újságírók a gyárláto­gatáson kívül városunkkal is megismerkednek, NYÁRI GÁT Az elmúlt évben kezdte meg a Dél-borsodi Vízgazdál­kodási és Nyárigát Társu­lat a nyári gát építését a Ti­sza bal partján. Az idén to­vábbfolytatják. e munkál, és az oszlári, valamint a tisza- keszi öbölnél be is fejezik. Polgárnál csak jövőre ké­szülnek el vele. CSINOSÍTJÁK A nyári szünidőben kifes­tik, felfrissítik az upponyi iskolát. A tanács biztosított e célra anyagi fedezetet, a szü­lői munkaközösség pedig fel­ajánlotta: társadalmi munká­val járul hozzá az iskola csi­nosításához. BÜCSÜ A TÁBORTÓL Az Eszak-magyaror- szági Horgász Egyesület az idén Halmaj közelé­ben rendezte be ifjú horgászainak a. Hernád- parti tábort. A gyakor­lati és elméleti foglal­kozásban részesülő gye­rekeket Főzy György tá­borvezető tanár és Párái Imre horgász oktatta a tudnivalókra. Előadást tartott számukra hal­biológiai kérdésekről Csikós József megyei halászati felügyelő is. Az ifi horgászok ma, július 15-én búcsúznak tábo­ruktól. JUTALOMÜDtlLÉS Az Északmagyarországi Vegyiművek 10 dolgozója utazik július 17-qn jutalom- üdülésre a Német Demokra­tikus Köztársaságba. A ju- talmazottak szocialista bri­gádvezetők és a különböző társadalmi szervek aktívái. Ez az út jó munkájuk elis­merését jelenti. VÁLTOZIK A PROGRAM Szerdán, július 16-án este hat órakor találkoznak a Ró­nai Sándor Művelődési Köz­pont biológiai szakkörének tagjai. Technikai okok miatt ez alkalommal a rendkívüli időjárás következtében fellé­pő növénybetegségekről lesz majd szó a foglalkozáson, amelyet a művelődési köz­pontban tartanak meg. TÖBB MINT 7000 KÖBMÉTER Vasárnap, július 13-án fe­jeződött be az első turnus a borsodivánkai középiskolás építőtáborban. A 260 közép- iskolás fiú közül 34-en má­sodszor, 11-en harmadszor és hárman negyedszer vettek részt nyári építőtáborban. A Pest, a Szabolcs és a Hajdú megyei fiatalok 7236 köbmé­ter földet mozgatlak meg két hét alatt. 360 BENZINKÚT Az autósokat és a motor- kerékpárosokat az idén az ÁFOR 360 benzinkútja szol­gálja ki, s ezeknek csaknem fele két műszakban dolgozik a nyári szezonban. Különös gonddal készült fel az ÁFOR a Balaton körüli forgalomra. A .főidényben — az eddigi tapasztalatok szerint — itt körülbelül 200 ezer hazai és 300 ezer külföldi gépkocsit kell ellátni. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod mseyn Bizottságánál la pia POsterkesztd: punon i.aszeO SaerkesrtOségt Miskolc. Ealcsy-Zs. u. 15. Központ: »8-135 16-673 S5-38Ci 56-576. Titkárság: 16-886 Gaz- da«3gpr>lltikai rovat: i6-®ío. Pártrovst: 16-078 Belpolitikai rovat- ie-450 KultOrrcvat- ie-n67. Sportrovat: 16-046 Munlcáslev^ l«és. oanacroevek: 16-046. Kiadta: a Borsod megyei fcaoiaadc vállalat Miskolc. Ba1csy-Zs. u. 15. P-elelds Kiadót bíró ePTEn Telefon S6-t.11 Hirdetésfelvétel: Széchenv u 15—17. Telefon- 16-611 Terleszt: s Maevai Porta EPStliethcV a hely oostahivatalrknál és a KévbesltAlmél A2 elöflzeté* ma -trv nőnapra re forint Index- rsn» KésíOlt a Bor«rd> Nyomdában Pelel/V verető: SZEMES ISTVÁN rébe újbóli felhasználásra. Er- ! re a célra két — egyenként — : 1900 köbméteres kotróval, ! szikkasztóval, olajlefölöző be- | rendezéssel ellátott, ülepítő > medencét építenek. A víz- és « anyagtakarékossági szempont- ! bél fontos beruházási munkát > a terv szerint a jövő évben í fejezik be. ; 5 Még az idén új víztisztítómű építését kezdik meg az Ózdi Kohászati Üzemekben. A sa­ját beruházásból több mint 20 millió forint költséggel meg­épülő létesítményben a hen­gerművekben felhasznált hű­tővizet tisztítják meg a szeny- nyező anyagoktól, revétől és olajtól megtisztítva juttatják majd vissza a gyár vízrendsze­J egy nap alatt 717,9 tonna am- A móniát termelt a gyár. Mint j arról értesültünk, azóta is jó- ! val 600 tonna felett van az ! ammóniatcrmclcs napi átlaga. ; A Tiszai Vegyikombinát műtrágyagyárában szüntelenül fokozzák az ammóniatcrmelcst. Július első napjaiban újabb rckordtcljcsitmcny született: •* ügyeletes riporterünk jelenti Viharos szél — Lezuhant a szikláról

Next

/
Thumbnails
Contents