Észak-Magyarország, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-12 / 133. szám

Csütörtök, 1969. június 12. ÉSZAK-MAGYARORSZAG 3 Együttes ülés Mezőkövesden II. i A JELENTÉS I megaUapitot­I ______________I ta: tovább e rősödött a járásban a párt ve­zető szerepe és befolyása, fej­lődött a pártélet, növekedett a párt tekintélye, á kommunis­ták aktivitása, a lakosság köz­ügyek iránti érdeklődése. A járás helyzetét a politikai, a gazdasági cs a kulturális élet fejlődése jellemzi. A megyei pártbizottság a pártértekezletet követő időben hatékony segítséget nyújtott az akkori vezetésben jelentkező problémák megszüntetéséhez. Az intézkedések és a tanácsok alapján a járási pártbizottság levonta a szükséges következ­tetéseket. Nyíltabb, őszintébb lett a kritikai légkör. A pártbizottság rendszere­sen, minden év elején átfogó programtervet készít, melyben meghatározza a járás gazdasá­gi, társadalmi életének főbb irányait. A pártbizottság és a végrehajtó bizottság igényes és következetes abban is, hogy döntéseit, határozatait megfe­lelő előkészítés után hozza meg. Az előterjesztések, jelen­tések a felsőbb pártszervek ha­tározatának helyi viszonyokra való alkalmazását elemzik, ugyanakkor egyre nagyobb te­ret kap bennük a helyi prob­lémák megtárgyalása is. A pártbizottság tagjai í>0—100 százalékban megjelennek az üléseken és 20—22 százalékuk részt vesz a vitában. Aktivitá­suk különösen akkor élénk, ha egy-egy helyi problémát tár­gyalnak. A pártbizottság és a végre­hajtó bizottság által elfogadott határozatok helyesen szabják meg a konkrét politikai és gazdasági tennivalókat. Az utóbbi időben a gazdasági fel­adatok elősegítése mellett olyan politikai kérdések tisz­tázásában is lényeges előreha­ladást értek el, amelyek a párt vezető szerepével; az ön­állóság helyes értelmezésével; az egyszemélyi felelősség és a demokratizmus érvényesülésé­vel ; az anyagi érdekeltség és az erkölcsi ösztönzőkkel kapcsola­tosak. Sikerült elérni, hogy egy területre egy érvényes ha­tározat legyen. A végrehajtó bizottság rend­szeresen beszámol a pártbi­zottságnak munkájáról, az ál­tala hozott és a felsőbb párt­szervek határozatainak végre­hajtásáról. A járási pártbizottság appa­rátusa területi és körzeti elv szerint dolgozik. Tevékenysé­gének előterében azok a szer­vek, egységek állnak, amelyek közvetlenül a pártbizottság irányítása alatt végzik mun­kájukat: a Mezőkövesdi közsé­gi Pártbizottság, három csúcs- vezetőség és 6(5 alapszervezet, 1003 taggal. * S javul a _______________________Mező­kövesdi községi Pártbizottság munkája. Tevékenyen irányít­ja területein a politikai, a gaz­dasági és a társadalmi életet. A három közül különösen so­kat fejlődött a Mezönagymi- hályi Állami Gazdaság és a mezőkövesdi Búzakalász Tsz csúcsvezetőségének tevékeny­sége. Ehhez nagyban hozzájá­rult, hogy több kérdésben si­került tisztázni feladatukat, hatáskörüket. Helyes irányban hatad a mezőkeresztesi csúcs- vezetőség tevékenysége isv S miután a jó elképzelések, tervek az alapszervezetekben realizálódnak, egyáltalán nem mindegy, azok' hogyan dolgoz­nak Éneién ezért az együttes ülés mérlegre tette a mező­kövesdi járási pártalapszerve- zetek munkáját is. A IX. pártkongresszus óta eltelt idő­szakban javult az alapszerve­zetek tevékenysége. Többségük alkalmas a helyi társadalmi, gazdasági szervek politikai irá­nyítására, a felső pártszervek határozatainak a helyi viszo­nyokra történő alkalmazására. Az alapszervezetek munkaterv szerint dolgoznak. Rendszere­sebbek és színvonalasabbak lettek a taggyűlések és a ve­zetőségi ülések. A pártalap- szervezetek a részkérdések he- ta: tovább lyett helyesen foglalkoztak a hatáskörükbe tartozó területek fejlesztésével: a gazdaságosság­gal és a jövedelmezőséggel; az anyagi és erkölcsi ösztönzők helyes alkalmazásával; az üze­mek belső tartalékainak a fel­tárásával; a munkafegyelem megszilárdításával; a tsz- és a földjogi törvény alkalmazá­sával. örvendetes, hogy az alapszervezetekben az eszmei és politikai egység erősödő«. Fejlődött a párton belüli de­mokrácia. Javult a párttagság fegyelme is. Ehhez nagyban hozzájárul, hogy a pártálap- szervezetek többsége helyesen alkalmazza a nevelés eszközeit Megfelelő a pártalapszerveze- tek tagfelvételi munkája és a tagdíjfizetés is. Két év alatt 178 tagfelvételt erősített meg a járási párt-végrehajtóbizottság. A felvételt nyert tagok 48 szá­zaléka fizikai dolgozó, 30 szá­zaléka nő, 73 százaléka 40 éven aluli. A felvett tagok 31 szá­zaléka KISZ-tag. Az alapszervezetekben 139 pártcsoport működik. Elsősor­ban az országos és helyi fel­adatokról szóló tájékoztatások­nál, az információk gyűjtésé­nél javult munkájuk. Tevé­kenységükkel kapcsolatban azonban még van kívánniva­ló. általában negyedévenként ta­lálkoznak. Ezzel is segítik, te­hermentesítik az alapszerveze­ti titkárokat. Tóth József elvtárs, az SZMT vezető titkára arra hívta fel a mezőkövesdiek figyelmét, hogy legyenek büszkék az elért eredményekre — de kellő sze­rénységgel, ez ugyanis a veze­tés komolyságát és tekintélyét erősíti. Majd a megfelelő kri­tikai légkör kialakításáról szólt, ami nélkülözhetetlen az apparátus munkájában. Ugyancsak ezt húzta alá Veres Sándor elvtárs, a megyei pártbizottság osztályvezetője. Külön kiemelte a mezőköves­diek tagfelvételi munkában el­ért szép eredményét. A fel­vett tagok 30 százaléka nő, s ez az arany messzemenően jobb a megyei átlagnál. Bíró József elvtárs, a Me­zőkövesdi községi Pártszerve­zet titkára a tagfelvételi mun­ka javítására azt javasolta, hogy a községi pártbizottság kapja meg a tagfelvételi jogot. A községi párt-végrehaj tóbi­zottság alkalmas rá. hogy ezt a munkát színvonalasan ellássa. A PÁRTBIZOTTSÁG | FOLYAMATOSAN és az ________________appa­rátus az alapszervezelek mun­kájához több irányú segítséget nyújtott. Különösen hasznos volt a segítség, amelyet a munkastílus javításához nyúj­tottak. Rendszeressé tették a csúcsvezetőségek és az alap­szervezetek vezetőségének be­számoltatását. A havonkénti titkári értekezletek mellett évenként 1.—2 alkalommal kör­zetenként is tartanak értekez­letet. Kétévenként 5—ö napos tanfolyamot szerveznek az alapszervezeti titkárok részére. Ezeken egy olyan gyakorlat is kialakult, hogy egy-egy alap­szervezet titkára beszámol munkamódszeréről és azt elem­zik. Tapasztalataik szerint he­lyes lenne a tanfolyamot éven­ként megrendezni. Rendsze­ressé tették a reszortfelelősök 1—2 napos továbbképzését is. Helyesnek bizonyult: egy-egy időszerű feladat előtt az alap­szervezeti vezetőségele közötti módszertani tapasztalatcseréket szerveznek. Az apparátusban kialakulóban van az „egy nap, egy alapszervezel’’ munkamód­szer. „ Az egy nap, egy alapszer­vezet” munkamódszerrel kap­csolatban Molnár András elv­társ, a járási pártbizottság el­ső titkára hangsúlyozta: azt akarják elérni, hogy alaposabb legyen az alapszervezelek se­gítése. Régebben az apparátus tagjai egy nap két-három alapszervezetet is meglátogat­tak. Ilyen rövid idő alatt tar­talmi munkát nemigen tudtak végezni. De ha egy nap csak egv alapszervezethez, látogat­nak el. alaposabban megis­merhetik munkáját, és hatha­tósabb segítséget adhatnak. Or. Bucsl-ó Mihály elvtárs, a Mezőkövesdi járási Tanács Végrehajtó Bizottságának el­nöke elmondotta hozzászólásá­ban: a jövőbeni munkasikerek feltétele az lesz, hogy a terü­leti pártszervezetek hogyan tudnak előbbre lépni szerve­zettségben. Ehhez az kell. hogy a pártszervezetek vezetőségei­ben olyan elvtársak tevékeny­kedjenek. akik mindjobban megfelelnek a mai idők köve­telményeinek. Havasi Béla elvtárs, a Mis­kolci városi Pártbizottság első titkára arra hívta fel a figyel­met: a párttitkárok képzé­sében bizonyos rugalmasságra van szükség. A Miskolci vá­rosi Pártbizottság nem tar' évente főbb napos titkári érte­kezletet, hanem minden hó­napban megbeszélésre hívja össze az elvtársakat, s mód­szerbeli előadásokat hallgat­nak meg. A reszortfelelősökkel I A pártközpont! Borsod instruktora, Koszorús Ferenc elvtárs javasolta hozzászólásá­ban, hogy a Mezőkövesdi köz­ségi Pártbizottságnak a tagfel­vételi jog megadásán kívül a fegyelmi jogkört is célszerű megadni. Majd hangsúlyozta: a mezőkövesdi pártbizottság munkamódszerében határozott célkitűzés, törekvés tapasztal­ható, hogy megfelelően érvé­nyesítsék a Központi Bizott­ság, valamint a megyei párt­végrehajt,óbizollság . határoza­tait. Annak ellenére, hogy a já­rási pártbizottság sokai foglal­kozik az alapszervezetek mun­kájával. előbbre lehet lépni ezen a területen. Különösen az alapszervezetek belső életével foglalkozzanak többet. Felhív­ta a járási pártvezetés figyel­mét. hogy nagyobb igényessé­get támasszon az apparátus munkájával szemben, és hasz­nos tanácsokat adott a járási pártbizottság feladatkörének, munkarpódszerének jobb ki­alakításához Fodor László (Folytatjuk) Felhívás a lsz-ek ivényvéieiiaérs Az elmúlt napok esőzés- | sorozata ismét a növényápo-1 lasi munkákra ösztönzi a me- j zőgazdasági üzemeket. A MÉM ezzel kapcsolatban felhívta a lsz-ek figyelmét: a ! növényeket pusztító állati ká- j rosítók, gombabetegségek és a gyomok kártételének csökken­tése. vagy megszüntetése alap­vetően elősegíti a termésered­mények növelését. A tsz-ek- nek ezért ajánlják: valameny- nyi közös gazdaság — de fő­képpen az a szövetkezet, ahol nincs szakképzett vezető, vagy dolgozó — feltétlenül vegye igénybe a megyei növényvédő állomás díjmentes szaktanács- j adó szolgálatát. Lényeges, j hogy növényvédelmi megbí- j zottnak a közös gazdaságok ; olyan tagot jelöljenek ki. aki legalább növényvédelmi szak­munkás. Előbbre viszi a nö- , vényvédelem ügyét az is, ha J több termelőszövetkezet közö­sen szervez nagyüzemi gépek­kel felszerelt brigádot és együt­tesen alkalmaz növényvédelmi szakmérnöki, vagy szaktechni­kusi képesítéssel rendelkező dolgozót, vezetőt. Befejezés előtt A kelenföldi lakótelepen megkezdték a negyedik építés! ütem utolsó nagy épületének szerelését A T0 szintes. 180 la­kásos ház második emeletén dolgoznak jelenleg az cpito!.. Kelenföldén több, nagy lakóépület előreláthatólag nem készül, néhány miniház és kommunális létesítmény épül még a kö­zeljövőben. Ebbe a toronyházba már beköltöztek a lakók. A gépesítés gondjai a szerencsi járásban i Borsod többi járásához ha- | sonlóan a termelőszövetkeze- ] tek a szerencsi járásban is 1961-ben kezdték el gazdasá­gaik nagyobb mérvű gépesíté­sét. Eleinte főképp az erőgé­pek beszerzésén volt a hang­súly. majd 1965 után a külön­féle munkagépek vásárlása kö­vetkezett, Az első években ál­talában a beruházási összeg 60—65 százalékát az állam vál­lalta magára, majd az utóbbi három évben a tsz-ck gazdasági megerő­södése következtében for­dult a helyzet, vagyis a gépvásárlásra fordított összeg nagyobb részét, mintegy 65—70 százalékát maguk a tsz-ck fedezik a saját pénzükből, s csál; a harmadát, negyedét kapják ál­lami támogatásként. Egyébként a termelőszövet­kezetek gépesítési problémáit a járási Népi Ellenőrzési Bi­zottság megbízásából egy ki­váló szakemberekből álló bi­zottság is alapos vizsgálat alá vette, s megállapította, hogy a szövetkezeti gazdaságok erőgépekkel való ellátott­sága megfelelő, de helyte­lenítették. hogy egy-egy tsz-ben 8—10 fajta trak­tort is üzemeltetnek, amiből igen sok nehézség, gond származik. Ezért a köze­A tűz játéka Csodálatosan szép látvány: csapolás az LKM öntőcsarnokában Foto: Sz, Gy. li évek egyik legfontosabb fel­adatának tartják a tsz-okben az erőgépek tipizálását, úgy. hogy 4 típusnál több ne legyen a járás termelőszövetkezetei­ben. Az is kiderült a vizsgálat során, hogy a gépek műszaki állapota évről évre romlik, így az egy traktoregységre cső normálhold-teljesítmény is csökken. Csak a prügyi Tisza- mente Tsz-ben találkoztak en­nek ellenkezőjével: itt ugyan­is a jó szervezés következté­ben a többi tsz-szel el­lentétben nő a traktorok tel­jesítménye. Erről egyébként is az a véleményük alakult ki a szakembereknek, hogy a Tiszamcnte Tsz a járás egyik legjobban szervezett cs vezetett mezőgazdasági üzeme, ahol 105 százalé­kos a gépek kihasználási foka, míg másutt általában csak 60, sőt Rátkán 54,8, Abaújszán- tón pedig mindössze 47,7 szá­zalékos. A kalászosok gépi betakarí­tásával még csat; törődnek a szövetkezeti gazdaságok, de sehol sem oldották meg teljesen a kukorica, cu­korrépa betakarításának gépesítését. Ugyancsak hiányoznak az ap­rómagvak telepítésére szolgáló korszerű vető- és talajművelő gépek. A munkabizottság a tsz-ek egyik elsőrendű felada­tául jelölte meg a rakodás, a szállítás és az állattenyésztés gépesítésének mielőbbi megva­lósítását, mert a tagok elöre­gedése miatt ezeken a terüle­teken jelentkezik leginkább a munkaerőhiánv. Az utóbbi években kissé le­lassult a szövetkezeti gazda­ságokban a korszerű gépesítési folyamat. Ez a helyzet 1969- tól kezdve minden bizonnyá! javulni fog, mert az állam a rövidebb idő alatt megtérülő beruházásokat helyezi előtérbe, így a Nemzeti Bank nagyobb összegű hitelt nyújt a jövőben a gépvásárlásra. (h. j.) a járási pártbizottság munkája

Next

/
Thumbnails
Contents