Észak-Magyarország, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-08 / 130. szám
Vasárnap, 1969. június ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 „Aranyérmes” ülnök lett... Azt gondoltam, olyan emberről könnyebb portrét készíteni, riportot írni, akit jól ismerek. Természetesebbek a kérdések, őszinték a válaszok. Szinte ömlik a mondanivaló, a papírra kívánkozó gondolat. A megírás pedig egyszerű „rendezés” — némi átformálással, csiszolással. Most, amint egy nagyon kö- seli ismerősömmel — szabad legyen úgy mondanom, idősebb barátommal, kollegámmal — kellett „farkas szemet néznem”, valahogy nehezebben ment a dolog, mint máskor. Pedig nem hivataloskodtunk, éppen úgy társalogtunk, mint sok éven át, szinte napjában. Hol telefonon, hol személyesen A kezdeti feszültség azonban ■zinte észrevétlenül feloldódott. Nem jegyeztem és nem „tettem fel" kérdéseket és ő nem válaszolt. Beszélgettünk, úgy mint máskor. Azaz volt egy apropója társalgásunknak. csak anyja gyilkosának felelősségre vonóit látja. —- Három gyermekem van, a legkisebb lányom pedagógus akart lenni... Akkoriban már sokat iil- nökösködtem, és sokat beszélgettem vele a bírói hivatásról. Amikor pályaválasztásra került sor, jogra jelentkezett. Negyedéves hallgató... Amikor Péter bácsi átvette a magas kormánykitüntetést, sok minden megfordult a fejében. Tíz évig ülnökösködni... Kis és nagy perek. Apró tolvajlá- sok, háborús bűnök, gazdasági visszaélések. Bonyolult ügyekben igazságot tenni, ítéletet mondani. Átvette a kitüntetést Budapesten — és azon a napon ismét megválasztották népi ülnöknek Miskolcon. Szocialista brigádja legalább úgy örült a megbecsülést jelző elismerésnek, mint ő. És a szűkebb családi kör, melyről mindig oly közvetlen apai szeretettel beszél. — A legkisebb lányom — szokta mondani —, igen, a legkisebb is nagy lány. Negyedéves joghallgató. Az is lehet, bíró lesz. Az apja meg ülnök ... „Aranyérmes” ülnök. Paulovlts Ágoston r Nemes Péter a Diósgyőri Gépgyár osztályvezetője 10 éve ülnökösködik a megyei bíróságon. Mint népi ülnök, számos tárgyalás munkájában vett részt. Fáradozása, lelkiismeretes tevékenysége elismeréséül a napokban a munka- i imrend arany fokozatával tüntették ki. 4N» Öregasszony Itt született a Bükk hegység tövében, s kenyere javát is e vidéken ette. Gyermekkora — akár a hozzá hasonló bányász szülőknél — bizony nem volt könnyű. Akkoriban nagy szó volt, ha a magafajta egyszerű gyerek leérettségizik. Mégis, jó bizonyítvánnyal a zsebében, három évig a bányánál csillés- kedett, s csak 1937-ben kapott munkát a vasgyárban. Azóta sem lett hűtlen a kormos falú épületekhez. Ma is jól érzi magát az ismerős arcok között, a megszokott és megbecsült környezetben. Alig akarom elhinni, hogy 57 éves. El is múlt. Most is olyan vidám és energikus, mint amilyen akkor volt, amikor megismertem. Igaz, akkoriban mindenfelé csak úgy szólították: Péter. Most meg azt mondjuk: Péter bácsi. Szinte baráti közvetlenséggel — és jól értelmezett tisztelettel. Egyszer ott voltam a tárgyaláson, amikor ülnökösködött. Ki Ott is olyan közvetlen volt, mint a futball-mérkőzésen a sajtó-páholyban, amint éppen az első félidő „sztorijait” vitatjuk meg. (Mert egy gólt néha két ember háromféleképpen lát.) Barczi Pál munkája Kivel legyünk emberségesek? Egy család hat éves kálváriája Mizerák I. felvétele mert cselekményük súlya olyan, hogy ezután a bérbeadóktól nem várható el a bérleti jogviszony fenntartása. A lakáskiürítés határideje: 30 napon belül. Mit tehet a tanács? Hová költöztetheti azonban a tanács ezeket az összeférhetet- 1 len embereket egy olyan városban, ahol becsületes emberek százai, vagy ezrei várnak még jó lakásra? Részesítse előnyben a bíróság által elítélteket? Ezáltal adjon okot ilyen gondolatokra: „verekedjünk, veszekedjünk, öljük egymást, ítéljen el a bíróság és akkor hamar kapunk egy kényelmes, tanácsi lakást!"? Nos, bármilyen visszásnak tűnik: a tanács kénytelen biztosítani a lakáselosztásoknál egy bizonyos keretet a bírói ítéletesek számára. Hiszen a Ezzel a felháborító üggyel már egy esztendővel ezelőtt felkereste szerkesztőségünket Árvay Gyuláné. Akkor azonban azért nem írtunk róla, mert illetékes tanácsi szervektől ígéretet kaptunk rá: hamarosan rendezik és ezáltal igazságot szolgáltatnak, nyugodt életet teremtenek egy családnak. Az idő azonban múlik, a türelem fogy, s a törvény tekintélyének megóvásáról is szó van! De ismertessük az ügyet. Megverték a tulajdono st Miskolcon, a Margii a. számú házban 1962. október 23-án verekedés volt. A tulajdonost — egy idős asszonyt, aki azóta már meg is halt — és lányát, Árvay Gyulánét megverték a lakók. A Miskolci megyei Bíróság ítélete (II. f. Pf. 22114/1963.) szerint a lakóknak el kell hagyniuk a házat, Vádlottak és vádlók állnak a bírói pulpitus előtt. Mindenki az igazát keresi. Ügyek .., vaskos aktakö- tegek. Emberek, akik valamiképpen áthágták a szocialista törvényesség mindenkire kötelező szabályait. Bűnt követtelc el. S a bírói ítélet mégsem csak büntet, hanem nevel is. A vallomásoknál és az ítélethirdetéseknél minden szónak súlya van... A vádlottakat nehezebb osz-p tályozni, mint a középhátvéde- $ két. A kalkulus következmé- $ nyel sem egyformák. A jó ül-| nők segíti a bírót felelősségteljes munkájában. A tények tűk- S rében, mégis emberségesen ke- í resi az igazságot. | Egy tárgyalásról mesélte: egy gyerek anyját megölték. Az árván maradt fiú volt a tárgyalás / koronatanúja. A bűnöst elítél- ^ ték, de a gyermek ottmaradt. / Egyedül. Péter bácsi, ülnöktár- ^ sával és a tanács elnökével hetekig fáradozott azon, hogy a gyereket állami gondozásba vegyék. Aztán hónapok teltek el, s a fiú egyszercsak elment a bíróságra. Oj ruhában, megnyugodva, Látszott rajta, jó környezetbe került. S csak azért ment a számára kelle-1 metlen emlékeket Idéző épületbe, hogy megköszönje azt, amit érte tettek. Azóta nagy fiú lett. Tanulmányait kitűnően végezte el. A bírákban és ülnökökben nem törvényt érvényesíteni kell. Nem hagyhatunk végrehajtha- tatlanul egy ítéletet sem. Másrészt, a másik megoldó# a tanács számára: segítséget kér azoktól, akik éppen a sértettek. Arra kéri őket, hogy próbáljanak az összeférhetetlen lakó számára valamilyen szükséglakást szerezni addig is, amíg a tanács nem tud mást biztosítani. A szükséglakásba a tanács karhatalommal kiköltöztetheti a lakót. De hát befogad-e valaki ös»-' szeférhetetlen embereket? Igen, Persze nem ingyen. Ezt azonban most ne firtassuk. Térjünk vissza Árvayék ügyére. Hat év alatt ez a család három befogadó nyilatkozatot szerzett. Három lakást ajánlott fel lakójuknak. Dea a lakó még a mai napig is a házban van. Milyen legyen a szükséglakás? Sokan, akik rossz lakásokban gyerekekkel élnek, ugyancsak örülnének, ha olyan szempontok szerint jutnának más otthonhoz, mint amilyen szempontokat a bírói ítéletesek szükséglakásaihoz előírunk: „Lakás céljára alkalmasnak azt a helyiséget kell tekintem, amely a kiköltöztetendő személy huzamosabb ideig történő elhelyezésére mind a lakásméret, biztonsága, a mellékhelyiségek használhatósága, áss egészség megóvása, a kulturált ember lakásigényeinek a lehetőséghez képest történő kielégítése szempontjából megfelelő. Az elhelyezés vonatkozik a kiköltöztetendő személy bútorainak, felszereléseinek a megfelelő elhelyezésére is.” Mindez idézet az I. kerületi tanács igazgatási osztályának ez év május 0-i határozatából, amellyel elutasította a kilakoltatás végrehajtását az említett ügyben. E sorok írója látta a lakást, amelyet Árvayék most felajánlottak lakójuknak: két éve épült családi házban egy külön bejáratú, melegpadlós, nagy ablakos, utcára néző szoba, mellette főzőhelyiség vízcsappal. az udvaron fáskamra és mellékhelyiség. Mindez villamosmegálló közelében. Az ide költöztetendő személy pedig — aki egyébként egy özvegyasz- szony — jelenleg sokkal rosz- szabb, vízvezeték nélküli szoba-konyhát használ Árvayék- nál, jogcím nélkül. De neki ez az új lakás sem megfelelő. Ugyan, mire vár? Tanácsi összkomfortra? Hiszen a bírói ítélet szerint „cselekményének súlya...”, de ezt már irtuk. -És mire várnak a tanács illetékesei ? Milyen < lakást szerezzenek még Árvayék? Mennyire legyenek humánusak azzal, akit bírói ítélet kötelez a lakás elhagyására? Már hat éve. A törvény tekintélyének megóvásával törődni kell. Törvényünk pedig ez esetben is igazságot szolgálatott: az egyik embert megbüntette, a másikat megvédte. A továbbiakban melyiket részesítsük előnyben? Kivel legyünk emberségesek? Uutikay Ann» — Hajó úszik felénkl Oda nézz1 A fiú arra tekintett, ahonnan a lány a hajót jelezte. Innen, a kanyarból egész messze föl lehetett látni a folyón, de a kiszélesedő, lassú mozgású vizen sehol nem. látott semmit. Csak a hatalmas fák, sűrű bokrok tükörképe remegett, és egy nádirigó surrant egyik bokortól a másikig, közvetlenül a víz fölött. — Ottl Ott úszik a szélenl — nevetett a lány. — Ja! Az nem hajó! Valami gally lehet. — De az hajó! Nézdd meg Jobban, látnod kell, hogy hajó! — kérlelte a lány, és hangjából, érződött: mindenképp szeretné, ha hajó lenne, vagy legalábbis mindketten annak hinnék. — Gally! Agdarab — mondta a fiú kissé kedvetlenül és elfordult. A tisztást nézte, ahol zöld füvön, árnyékos fák alatt egy gépkocsi állt, arrébb pedig az utasok, két nő és egy férfi fényképezték egymást. Hol az egyik kezében, hol a másikéban kattant a gép, a lányok ide álltak, oda álltak, mosolyogtak, nevettek, átölelték egymást, fa mögül lestek ki, a gép pedig: katt-csett, Icatt-csett. .4 vízparton egy idős ember ült. Az imént érkezett egy kis robogóval, gyorsan leült a vízpart egy kiemelkedő pontjára, mintha attól félt volna, hogy valaki elfoglalja előle éppen azt a helyet. Mert látható volt, hogy éppen oda akart ülni, és nem másüvé. Nem figyelt a körülte levőkre, a vizet nézte, és néha — úgy tűnik — szundikál is egy kicsit. Kat-csett, katt-csett. Nevetés, futkosás zaja hallik. — Kedvesek, ugye? — Kik? — Az a társaság. A fényképezéssel. A fiú nem válaszolt nyomban. Nézte a fényképezőket, a nevetőket, majd megszólalt. — Nézdd csak azt a barnát! Annak a barim nőnek egyáltalán nincs jó kedve. — Miért ne lenne? Hiszen nevet, szalad velük! — Igen. De csak úgy tesz, mintha jó kedve lenne. Valamiért nem tetszik neki az a szőke lány. Az a szőkített lány. Bzitosan a férfi miatt, mert az meg ahhoz húz. Nyilván a szőke sem szereti azt a barnát, csak éppen nem tudták lerázni. Jött velük, és most mindnyájan úgy tesznek, mintha jó kedvük lenne. Pedig nincs. — Nem igaz! Lehet, hogy a barna testvére a férfinek, hasonlítanak is egymásra ... Külnvhen is olyan szén itt minden7 A kék ég, a napfény, a nagy- nagy nyugodt folyó, is ez a virág is nagyon szép! — A lány könnyed, puha léptekkel futott a virágért, feltartotta: — Nézd, milyen szép!... És a folyó is nagyon szép! Az öreg bácsi is azért ül itt, mert tetszik neki a folyó. Csak itt ül csendben, nézi és jól érzi magát. — Lehet, hogy másütt érzi nagyon rosszul magát. Kimenekült ide. — Szerintem szép emlék fűzi ehhez a részhez. Fiatal korából. Biztosan itt járt egy szép lánnyal, akivel nagyon szerették egymást. Most azért jött ide, hogy pihenjen, és örüljön az emlékeinek. Biztosan filrödtek is a folyóbanl — Itt nagyon mély a víz, legalább hatBVI y är hét méter és a kanyarokban örvényes. A lány beúszott és... — Nemi — kiáltott a lány. •— Nem így történt! Elhallgattak. A túlsó parton éleset sikoltott a nádirigó, valahonnan hűvös szellő siklott elő, a vizen apró fodrok jelezték, merre halad. Nézték az öreget. A fiú kis idő múltán megszólalt. — Figyeld csak meg jobban. Szomorú az arca. Inkább szomorú, mint nyugodt. — Igcn — mondta bizonytalanul a lány. — Inkább szomorú. — Es láttad, hogy rögtön oda sietett, leült arra az egy bizonyos pontra, nem is nézett körül, nem kereste a helyet. Most sem érdekli semmi. — Láttam — mondta csendesen a lány. — Mégsem úgy történt, mégsem azért van ittI — Kérdezzük meg. — Nem! Ne kérdezzük. A lány elcsendesedve ült le a vízpartra. A kezében levő virágot tépkedte, de nem látta. A lábánál levő fűszálakat nézte, de nem látta azokat sem. A fiú melléje ült.. Mozdulatlan, csendes volt a levegő, a folyó is lassan, alig észrevehetően haladt. — Miért vagy ilyen? — kérdezte a lány. A fiú értetlenül kérdezte: — Milyen? A lány ráemelte szemét, a fiú nézte. Mintha mondani akart volna valamit, de aztán csak megvonta kicsit a vállát. BI zonytalanul. És nézte a lány szemét. Melegen sütött a nap, töretlen, tiszta, szép fényű, nyári nap. A fiú felállt, körülnézett. Két nőt és egy férfit látott a közelben, az árnyékban ültek, a fényképezőgépet egy faágra akasztották. Jókedvűéit voltak xmla- mennyien, nagyon vidámak. — A barna a húga lehet — gondolta. — Tényleg a húga. —- Arrébb egy idős bácsika szundított nagy-nagy békességgel. — Az öreg még motorozik — döbbent meg a fiú. — Frankó srác leheti ~ gondolta még utána. — Mcgfürdök! Várj egy kicsit — mondta a fiú és elsietett. Pár perc múlva fürdőnad ragra vetkőzve jött vissza. Belenyújtotta lábát a vízbe, kicsit ledörzsölte magát. — Nem is hideg — nézett vissza a lányra. — Ne menj be, ne menj bel — állt fel gyorsan a lány. — Azt mondtad, mély a víz és... — Lehet, hogy nem is mély — mondta a fiú és úszni kezdett. — Nagyon kellemes a víz — kiabálta prüszkölve. — Megnézem, milyen mély! Lenyújtotta a lábát. Nem érte el az alját és érezte, nagyon messze lehet még a fenék. — Látod? Itt állok! Nem mély! A lány nevetett. Észrevette 6 is, hogy a fiú nem áll, csak igyekszik „meglá- balni" a vizet. A lány nevetett. Alit a parton, nagyon jókedvűen és nevetett. A fiú beúszott középre, hanyatt fordult, vitette magát kicsit lefelé, majd nagy karcsapásokkal igyekezett vissza. — Nagyon jó a víz — mondta, amikor kikapaszkodott a partra. — Csak igyekeznem kellett kifelé. — Miért? — Hogy el ne üssön a hajód! — A hajóm? — Igen — nevetett a fiú. — Ott úszik már lenn, nézdl Ott voltam egészen mellette. — Es hajó, ugye? — Igen. Kétkéményes, de vitorlája is van és a matrózok a horgász nótát éneklik. — A horgász nótát? Az melyik? — Az, hogy „Vonz a part, a nagy folyó...” Az idős bácsi felriadt az éneklésre, odanézett, rájuk kacsintott, majd kényelmesebben helyezkedett el és szundított tovább. Uv*, ftlrn rP,l. aw
