Észak-Magyarország, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-22 / 142. szám

Vasárnap, T969. június 22. ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7 Tapolcai emlék Áldalak búval, vigalommal, féltekei szeretnivalómmal, őrizlek kérő tenyerekkel: búzaföldekkel, fellegekkel. Azután mondtak mai verse- et, ha. jól emlékszem, Nagy ,ászlót, Juhász Ferencet, Ga- ait. Illyéstől azt, hogy „Szeress, ne, kérdezd, hogy miért, ha nem magamért: magadért. A jövőért, egy napodért, ezért a meleg mosolyért.. Nem is önmaguknak. Egymás­nak. Az utolsót A huszonhato­dik év-ből együtt mondták: „Mindenütt ott vagy, ahol valaha tudtalak, láttalak, szerette­lek” Kik lehettek ezek a boldog hallgatagok? Gimnazisták? Irodalomszakos bölcsészek? Színinövendékek? De mindegy. Akár pályájukhoz tartozott a vers, akár más természetű ta­nulmányokon túl vették birto­Előzetesben a tetibontók Elfogták os edelényi betörőket Azután megint idegen költők kukba őket; külön világot te­jöttek, angolok és oroszok. Még remtettek magukntó, s amikor most is fülembe csengene' Jeszenyin gyönyörű sorai: „Csupa árnyak vagyunk a világon, — Hull a juhar rézszín levele —, Mégis mindörökre áldva áldom mások ostoba vicceltkel, egy­más bosszantásával lopták az időt, ők Frospera szigetén bol­dog varázslat részeseivé lettek. Sose láttam őket viszont. Ha véletlenül olvassák ezeket a so­rokat, köszöntőm őket. S kö­szöntök minden versolvaső fia­talt. S minden versolvasót, fia­talt és öreget, akik magányo- Hogy virultunk s meghalunk san, vagy párosán, vagy csa- bele.” Iádban, vagy akármilyen meg­szokott, vagy alkalmi közös- Ha valamelyikük megakadt, ségben vállalják a boldog ér- a másik kisegítette. Néha ott telmi-érzelmi igénybevételt; volt a nyelvem hegyén a hi- hogy a verseken keresztül újra ányzó szó. Dehát hogyan is tör- meg újra átéljék gazdag lel­hettem volna meg a varázst? kék mély pillanatait. Nem a kívülállóknak verseltek. Riss Ernő ború valaki az utcákat. Rövid idő­vel a fűszerboltok feltörése után a járőr éppen a feltört bolthoz érkezett. Egyikük biz­tosította a helyszínt, a másik azonnal értesítette parancsno­kát. A rendőrök sejtették, hová kell menniük. Látták a lakás­ban felgyulladó, majd elalvó lámpát, beszéltek néhány em­berrel. akik szívesen mondták el, mit láttak, hiszen mindany- nyiuk éi-deke, hogy elfogják a betörőket. De azért kíváncsian várták, „mit mond” a legpár­tatlanabb tanú, a kutya. A kutyákkal egyszer már ba­juk volt a betörőknek, most még több lett. A nyomozó ku­tya ugyanis az üzlettől minden tétovázás nélkül elindult a Sallai utca 6. szám felé... Mácsi András tartózkodott otthon. Az asztalon az üzletből való italok és egyéb más hol-" mik. Elmondott mindent, vagy majdnem mindent. Akkor sem tiltakozott, amikor a rendőrök közölték: „Velünk jön!” Kézre kerüllek Hamarosan K. M. és Szabó István is kézre került. Elfogá­suk szintén jó példája az ede­lényi ■ rendőrség nagyszerű tár­sadalmi kapcsolatainak,. meg­becsülésének. Az edelényi MHSZ tizenéves fiataljai kispuskával a lőtéren gyakoroltak. — Srácok! Nem a két be­törő az ott? — kérdezte egyi­kük, a közelben elosonó két férfi után mutatva. — De azok! A rendőrség már keresi őket, mert betörtek egy csomó üzletbe! Fogjuk el őket! A fiúk gyorsan közrekapták a két embert. K. M. eldobta a nála levő vasfűrészt, de azt is felvették. Értesítették a rendő­röket, akik a két betörőt előze­tes letartóztatásba helyezték* Hamarosan bíróság előtt felel­nek tetteikért, Priska Tibor nem voltak annyira képzettek a szakmában, hogy ide bejut­hassanak. Egy másik helyen a kutyák kezdtek csaholni, így jobbnak látták, ha odább áll­nak. Nem mentek messzire, csak a központban levő trafikhoz. A lakatot lefűrészelték, a rácsot eltávolították, majd a fiú be­ment. Mit hoztak el a trafik­ból? Vagy 200 darab golyós­tollbetétet. bélyegeket, külön­böző piperecikkeket. Nagyobb részüket az úton eldobálták, nem volt rá szükségük. Üjra Edelénv következett, a 264. sz. bolt. Szép, új bolt. A bejárati ajtón erős. biztonsá­gos vasrács, úgy, ahogyan az illő. Közvetlenül a vasrács mellett pedig egy keskeny, hosszú ablak — teljesen sza­badon. A betörők feltehetően szívesen koccintottak volna a boltból elhozott itallal azok egészségére, akik ennyire meg­könnyítettek munkájukat, de mégsem őzeket az embereket keresték, hanem egy nagyobb fajta követ. Ezzel egyszerűen beütötték az üveget és már benn is voltak az üzletben. Ital. cigaretta, élelmiszer, készpénz a kasszából és máris mentek. K. M.-ék lakására, a Sallai ut­ca 6 alá, ahol a fiatalkorú fél­testvérét, a 44 éves Mácsi And­rást találták otthon. Beszámol­tak a sikeres útról és kérték, jöjjön ő is velük. Mert másik ilyen típusú bolt is van még Edelényben. Ugyanilyen rács­csal, ugyanilyen ablakkal. Mentek is rögtön a 265-ös fű­szerüzletbe, mindhárman. A behatolás módja már ismert, és hamarosan gazdagabbak lettek néhány üveg itallal, konzerv- vel. és egy kis pénzzel is. Visszamentek az előző la­kásra és a fiatalkorú, valamint. Szabó fellelkesülten indult Miskolcra, majd onnan Sze­rencsre, mert Szabó — úgy­mond — Szerencset ismeri jól, ott is van néhány üzlet.., „Velünk jön!" Ezeken az éjszakákon azon­ban nemcsak a betörők voltak készültségben, hanem az edelé­nyi rendőrség is. A kis létszá­mú gárdából állandóan járta Az egyik reggel nehanyan döbbenten nézegették az edelé­nyi kastély közelében levő, a körzeti fmsz-hez tartozó laci­konyhát. Az épület tetejét az éjjel valaki, vagy valakik fel­bontották, bemásztak, és amit érdemesnek tartottak, kivittek. Többek között ezer forintnál nagyobb mennyiségű készpénzt is. A következő néhány nap is izgalmasan telt el. Részben, mert a betörők meglátogattak még néhány más helyet, rész­ben pedig, mert az edelényi kapitányság rendőrei is meglá­togatták a betörőket. A tető­bontók így most előzetes letar­tóztatásban várják a bírósági tárgyalást. Éífél után K. M. 17 éves segédmunkás, edelényi lakos egy ideig együtt dolgozott Szabó István, 28 éves segédmunkással, ugyancsak edelényi lakossal. Mindketten szerették az italt, de az italhoz sok pénz kell. A 17 éves fiú­nak ötletei támadtak. — Törjük fel a lacikonyhát — mondta a fiú. Csendes, nyu­godt hely a kastély környéke, kicsi a kockázat, és gondolták, első alkalommal nem érdemes túl nagy rizikót vállalni.. Azért éjfél után alaposan körülnéz­tek. terepszemlét tartottak, majd felbontották a tetőt. A fiú bemászott az épületbe. Szabó pedig a tetőn maradt, figyelt és szedegette ki, amit társa fel­nyújtott. Simán ment minden, pár nap múlva a kastélykerti sörkert büféjét látogatták meg. Ter­mészetesen most is éjjel. El­húzták a rácsot, az ablakot be­törték, itallal, csokoládéval, ci­garettával távoztak. Megy ez! Van pénz, van ital! És van egy közmondás a kor­sóról, de az ilyenkor nem szá­mít. Elhatározták, hogy távo­labbi helyeket is meglátogat­nak. Vasfűrészt is szereztek, mert a lakatokkal néhol sokat kell bajlódni. Az egyik éjjel Szendröre indultak. Vsainak a kutyák Megpróbálkoztak az étterem, az italbolt feltörésével, de még Hirtelen kerekedett eső űzött be egy forró nap vége felé so- kadm-gammal a fedett autó­busz-megálló aló, a „karám­ba”, ahogyan a néphumor ta­lálóan elnevezte ezt az alkot­mányt, amelyik korlátok közé szorítja és fogcsikorgató belá­tásra tanítja a tolakodó töme­get. Kedvetlenül mértem fel a helyzetet. Vagy jó másfél óra álldogálás, topogás, meddő idő, „üresjárat”, türelmetlen embe­rek között. Mellettem egy ki- vasárnapozott házaspár mor- gott, sziszegett valami elpaza­rolt 190 forint miatt, míg túl- táplólt leánykájuk fagyiért nyafogott. Szerencsére kissé tá­volabb — egy kis táskából folyt valami rosszízű zene. Egy asszonyság kiabál: — Persze, mi itt sorakozunk, azok meg rögtön odatolakod­nak a kijárathoz. Általános morgás. Az eső esik. S akkor egyszeresük hallom halkan a hátam mögött: Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él... S hallom végig az egész szo­nettet. Pontosan, szépen, egyenlete­sen, áhítattal, de nem szavalva. Fiatal férfihang. Könnyű kita­lálni, hogy a tulajdonosa nincs egyedül. Óvatosan megfordu­lok, s azt teszem, amit az élet­ben nem szoktam; ravaszul he­lyezkedem. De hiszen ezek a „boldog hallgatagok”! Így ne­veztem el magambán ezt a párt, délután, mikor az Anna presszójában figyeltem meg őket, amint szótlanul pihentek, talán valami hosszabb túra irtán, egy megfelezett szimpla mellett. Nem unatkozva hall­gattak, hanem mintha nagyon is melegen kapcsolta volna őket össze ez a hallgatás, ame­lyik különben mégsem látszott egyetértőnek. A szép szőke lány: arcán mintha valami szemre- hányás bujkált volna, a fiú te-1 kintete hol megszeppent volt,; hol békekérő, hol tréfásan da-j cos. Akkor hiába vártam,; hogy megszólaljanak, vagy ősz-! szemosolyogjanak. S most lám,; közelről hallom "a hangjukat!; Bejön egy busz. Zaj. odébb-; topogás. S a lány csendesen el- j kezdi: ; Nem Pesten történt, amit ! hallotok. : < Ott ily regényes dolgok > nem történnek. ; A társaságnak úri tagjai ; Szekérre ültek és azon ■ menőnek... ; 5 Miért féltem, hogy gúnyosan; fogja mondani azt a sort. hogy; „Ne válasszunk magunknak j csillagot?”? ; Hallottam egyszer így vala-; kitg]? — Nem mondta gúnvo-; san. Bőt odaérve mintha össze-; ragyogott volna a szemük, mint; kiválasztott csillagok. ; Utána tűnődve elhallgattak.; Csak nincs vége? _ Nem vagyunk olyan hely-; z étben. hogy 190 forintot csak; úgy... i — Anyud. Miskolcon kapok; fagyit? _ Pofont, de azt rögtön. E gy busz bejön. Az eső zu­hog. S akkor a fiú hangja mély­ről, végtelenül kedvesen: ni. Csak álltam az ajtóban, s néztem a bal sarokban leró ágyat. Félméternyi magas kö- tegben véres géz- és vattacso­mó tornyosult mellette, a pok­rócon emberfej-nagyságú kö­tésben végződve feküdt kei karja. A robbanás mind a két öklét leszakította Jóskának. Néztem feljebb, de csak hom­lokától az áliáig bepólyázott, üszkösre pörkblödött hajú fe­jét láttam az én drága bará­tomnak, inge nyiladékából ki- feketedett megkormosodott melle. — Mind a két lábát szilánk­ká zúzta a robbanás — súgta az orvos. Példátlanul szívós fizi­kuma van. Más már belehalt volna. Nem bírtam fel belőlem. És ő felült fektéből. Az egész arcát beborító kötéssel, mint vádló felkiáltójel magasodott ki a párnái közül: „Te vagy, pajtikám?... Mondd meg a többieknek, hogy nemsokára visszatérek közétek . . , Haza­megyünk ...” Már sírtam: — Hoztam virá­got. — Tartsd ide! — s szagolta, szívta magába szenesre égett orrlyukán át az élet, a rózsa édes illatát. , Estére jött a hír századunk­hoz, hogy meghalt. Nem. nem volt hős. Áldozat volt' Tarján István De hát hogyan történhetett? Hiszen a hídépítéshez csákány­ra, baltára, lapátra, cölöpverő­re volt szükség, robbanóanyag­ra nem! Hamarosan megtudtunk mindent. Német tisztek jelen­tek meg a hídépítőknél, s új­fajta robbanóanyagot vittek magukkal kísérletezés végett. A szüntelen hirdetett „csoda- fegyver”-ből az ismert Tri 2- nél könnyebben explodáló rob­banóanyag lett, s veszélyessége miatt azt is magyar fiúknak kellett kipróbálniuk. Akárcsak két héttel előbb az egyik láng­szórójukat is, amely szétdur­ranva egy gyalogos hátán, örökre megvakitotta szegényt, A németek választása a foly­ton mosolygó Jóskára esetül —, egy pillanat... só, megfeke- tüll. a remény is, hogy hazánk ijúsági futóbajnoka valamikor '.ég lábra tud állni. Akik látták a tragédiát, ké­sőbb mesélték ugyan, hogy át­vészeli sérülését, s mivel eltelt egy nap, kettő, éledezni kezdett bennem is a remény. A harmadik nap mái' nem bírtam tovább. Engedélyt kér­tem a századparancsnokomtól, hogy meglátogassam szeren­csétlenül járt barátomat. A bajtársaim hatalmas rózsa­csokrot küldtek el velem . .. S amikor a kórterembe lép­tem, a torkomat fojtogató sí­rástól nem tudtam szóhoz jut­bánkódnod. Nyertem ennél már különbeket is.” Ekkor tudtam hogy országos ifjúsági futóbaj­nok, s ettől kezdve mindig volt hozzám, az újonchoz, egy-két jó szava. Mire a frontra vittek bennünket, barátságunk már mély gyökeret vert. Vérbeli sportember volt. A hídépítés nehéz munkája után : is lefutotta a „napi adagot . szívósan készült arra, hogy a háború után sorra dönti a re­kordokat. Egy délelőtt azonban pontot tett mindenre. Éppen a faluban, a század­irodán tartózkodtam, amikor jött az épülő híd mellől a hír, hogy Jóska négy társával együtt felrobbant, Egyiknek a lábát törte, másiknak fél sze­mét vilte ki a robbanás ereje. Jóska sebesülése a legsúlyo­sabb. Teherautón vitték őket a stryji katonai kórházba, gyakorlatozás közben horzsoló- dott meg egy kicsit a válla. A Jóskáról írott cikk azon­ban fájt, mert meggyalázta a közülünk való, velünk egyívá- sú jó pajtás emlékét, gúnyt űzött a mielőbbi hazatérés re­ménységében is kétségbeesett mi ndanny iunkból. Engem különösen felkavarta „megemlékezés”, mert Jóská­hoz testi-lelki jó barátság fű­zött. Esztendővel volt öregebb ka­tona nálam, s összebarátkozá- sunk különös módon történt. Néhány hetes újonc voltam csupán, amikor a hadsereg há­romkilométeres terepfutó ver­senyt rendezett. Engem vezé­nyeltek a pálya felénél vezető erdei ösvény kanyarjához út­jelzőnek. s szándékomban volt, hogy „tisztségemnek” dereka­san megfelelek. Elámultam azonban, amikor a nehéz utász­csizmákban egy nyurga szőke fiú elsőnek közeledett felém. Mint a szélvész. Minden erejét, figyelmét a futásra összponto­sította. S a nagyszerű látvány hatása alatt elfelejtettem az utat mutatni neki. Ezért né­hány száz méterrel többet fu­tott. de így is ő lett. a győztes. A díjkiosztás után megkeresett, barátságosan vállon veregetett, s mert alapos szidást kaptam a verseny rendezőjétől — egy nyegle hadnagytól —. még Jós­ka vigasztalt: „Ne búsulj, paj­tás. Ha elvesztettem volna a versenyt, akkor sem kellene ! Pnnlnsíin huszonöt csz­; 1 UUlUSdU tüdeje, 1944 I júniusában különös hírt hozott ! Ukrajnába a tábori posta. ; Akkor már egy hónapja vet­ítünk távol hazánktól, a fron- jton, de a harcoktól mintegy ; 100—150 kilométerrel hátrább, ia Kárpátok keleti lábánál. Ösz­tönösen, félig-meddig már tu- ;dalosán is felismertük: a há- ; ború nem miértünk dúl, s ;ezért örvendtünk a szerencsé­nek, hogy nem a lűzvonalban kellett lennünk. Utászok lévén, a „visszavonulás”-nak nevezett i meneküléshez egy hatalmas i'a- ; hidat építettünk a Sftryj folyón. És jött hazulról a posta, sár­ga sportújságot hozott, amely nagy belső cikkben arról szá­molt be, hogy Almási József if­júsági futóbajnok hősi halált halt a Kárpátok előtti térségen dúló harcokban. Arról is szólt az áldozatvállalásra buzdító, s a „hazafiságtól" csöpögő írás. bogy Almásira úgy tekintettek |az atlétika szakértői és rajon­gói, mint akire Európa-bajnok- v-ágok megnyerése várt. ; Undorral olvastuk a cikket, ■ mert tudtuk: hazudik. ; Az ilyesmi egyébként meg- iszokol.tságánál fogva közömbö- |sen érintett, bennünket, hiszen jnem sokkal előbb egy másik laíakulat emberfaló századosát :is hőssé avatták az újságok. Inoha a rohamban a saját kato- jnái lőtték szitává, Egv ezredes ifia hadnagyocskáról szintén ;dicshimnuszokat zengtek a 1a- ;pok, amikor a mellén arany vi- • tézségi éremmel tért haza a ! frontról, holott a harcoktól 'több mint száz kilométerre Hz áldozat

Next

/
Thumbnails
Contents