Észak-Magyarország, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-22 / 142. szám

Vasárnap, T969. június 22.

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 7

Tapolcai emlék

Áldalak búval, vigalommal, féltekei szeretnivalómmal, őrizlek kérő tenyerekkel: búzaföldekkel, fellegekkel.

Azután mondtak mai verse- et, ha. jól emlékszem, Nagy ,ászlót, Juhász Ferencet, Ga- ait.

Illyéstől azt, hogy „Szeress, ne, kérdezd, hogy miért,

ha nem magamért: magadért. A jövőért, egy napodért, ezért a meleg mosolyért..

Nem is önmaguknak. Egymásnak. Az utolsót A huszonhatodik év-ből együtt mondták:

„Mindenütt ott vagy, ahol valaha

tudtalak, láttalak, szerettelek”

Kik lehettek ezek a boldog hallgatagok? Gimnazisták? Irodalomszakos bölcsészek? Színinövendékek? De mindegy. Akár pályájukhoz tartozott a vers, akár más természetű tanulmányokon túl vették birtoElőzetesben a tetibontók

Elfogták os edelényi betörőket

Azután megint idegen költők kukba őket; külön világot tejöttek, angolok és oroszok. Még remtettek magukntó, s amikor most is fülembe csengene'

Jeszenyin gyönyörű sorai:

„Csupa árnyak vagyunk a világon,

— Hull a juhar rézszín levele —,

Mégis mindörökre áldva áldom

mások ostoba vicceltkel, egymás bosszantásával lopták az időt, ők Frospera szigetén boldog varázslat részeseivé lettek.

Sose láttam őket viszont. Ha véletlenül olvassák ezeket a sorokat, köszöntőm őket. S köszöntök minden versolvaső fiatalt. S minden versolvasót, fiatalt és öreget, akik magányo- Hogy virultunk s meghalunk san, vagy párosán, vagy csa- bele.” Iádban, vagy akármilyen megszokott, vagy alkalmi közös- Ha valamelyikük megakadt, ségben vállalják a boldog ér- a másik kisegítette. Néha ott telmi-érzelmi igénybevételt; volt a nyelvem hegyén a hi- hogy a verseken keresztül újra ányzó szó. Dehát hogyan is tör- meg újra átéljék gazdag lelhettem volna meg a varázst? kék mély pillanatait.

Nem a kívülállóknak verseltek. Riss Ernő

ború

valaki az utcákat. Rövid idővel a fűszerboltok feltörése után a járőr éppen a feltört bolthoz érkezett. Egyikük biztosította a helyszínt, a másik azonnal értesítette parancsnokát.

A rendőrök sejtették, hová kell menniük. Látták a lakásban felgyulladó, majd elalvó lámpát, beszéltek néhány emberrel. akik szívesen mondták el, mit láttak, hiszen mindany- nyiuk éi-deke, hogy elfogják a betörőket. De azért kíváncsian várták, „mit mond” a legpártatlanabb tanú, a kutya.

A kutyákkal egyszer már bajuk volt a betörőknek, most még több lett. A nyomozó kutya ugyanis az üzlettől minden tétovázás nélkül elindult a Sallai utca 6. szám felé...

Mácsi András tartózkodott otthon. Az asztalon az üzletből való italok és egyéb más hol-" mik. Elmondott mindent, vagy majdnem mindent. Akkor sem tiltakozott, amikor a rendőrök közölték: „Velünk jön!”

Kézre kerüllek

Hamarosan K. M. és Szabó István is kézre került. Elfogásuk szintén jó példája az edelényi ■ rendőrség nagyszerű társadalmi kapcsolatainak,. megbecsülésének.

Az edelényi MHSZ tizenéves fiataljai kispuskával a lőtéren gyakoroltak.

— Srácok! Nem a két betörő az ott? — kérdezte egyikük, a közelben elosonó két férfi után mutatva.

— De azok! A rendőrség már keresi őket, mert betörtek egy csomó üzletbe! Fogjuk el őket!

A fiúk gyorsan közrekapták a két embert. K. M. eldobta a nála levő vasfűrészt, de azt is felvették. Értesítették a rendőröket, akik a két betörőt előzetes letartóztatásba helyezték* Hamarosan bíróság előtt felelnek tetteikért,

Priska Tibor

nem voltak annyira képzettek a szakmában, hogy ide bejuthassanak. Egy másik helyen a kutyák kezdtek csaholni, így jobbnak látták, ha odább állnak.

Nem mentek messzire, csak a központban levő trafikhoz. A lakatot lefűrészelték, a rácsot eltávolították, majd a fiú bement. Mit hoztak el a trafikból? Vagy 200 darab golyóstollbetétet. bélyegeket, különböző piperecikkeket. Nagyobb részüket az úton eldobálták, nem volt rá szükségük.

Üjra Edelénv következett, a 264. sz. bolt. Szép, új bolt. A bejárati ajtón erős. biztonságos vasrács, úgy, ahogyan az illő. Közvetlenül a vasrács mellett pedig egy keskeny, hosszú ablak — teljesen szabadon. A betörők feltehetően szívesen koccintottak volna a boltból elhozott itallal azok egészségére, akik ennyire megkönnyítettek munkájukat, de mégsem őzeket az embereket keresték, hanem egy nagyobb fajta követ. Ezzel egyszerűen beütötték az üveget és már benn is voltak az üzletben. Ital. cigaretta, élelmiszer, készpénz a kasszából és máris mentek.

K. M.-ék lakására, a Sallai utca 6 alá, ahol a fiatalkorú féltestvérét, a 44 éves Mácsi Andrást találták otthon. Beszámoltak a sikeres útról és kérték, jöjjön ő is velük. Mert másik ilyen típusú bolt is van még Edelényben. Ugyanilyen rácscsal, ugyanilyen ablakkal. Mentek is rögtön a 265-ös fűszerüzletbe, mindhárman. A behatolás módja már ismert, és hamarosan gazdagabbak lettek néhány üveg itallal, konzerv- vel. és egy kis pénzzel is.

Visszamentek az előző lakásra és a fiatalkorú, valamint. Szabó fellelkesülten indult Miskolcra, majd onnan Szerencsre, mert Szabó — úgymond — Szerencset ismeri jól, ott is van néhány üzlet..,

„Velünk jön!"

Ezeken az éjszakákon azonban nemcsak a betörők voltak készültségben, hanem az edelényi rendőrség is. A kis létszámú gárdából állandóan járta

Az egyik reggel nehanyan döbbenten nézegették az edelényi kastély közelében levő, a körzeti fmsz-hez tartozó lacikonyhát. Az épület tetejét az éjjel valaki, vagy valakik felbontották, bemásztak, és amit érdemesnek tartottak, kivittek. Többek között ezer forintnál nagyobb mennyiségű készpénzt is.

A következő néhány nap is izgalmasan telt el. Részben, mert a betörők meglátogattak még néhány más helyet, részben pedig, mert az edelényi kapitányság rendőrei is meglátogatták a betörőket. A tetőbontók így most előzetes letartóztatásban várják a bírósági tárgyalást.

Éífél után

K. M. 17 éves segédmunkás, edelényi lakos egy ideig együtt dolgozott Szabó István, 28 éves segédmunkással, ugyancsak edelényi lakossal. Mindketten szerették az italt, de az italhoz sok pénz kell. A 17 éves fiúnak ötletei támadtak.

— Törjük fel a lacikonyhát — mondta a fiú. Csendes, nyugodt hely a kastély környéke, kicsi a kockázat, és gondolták, első alkalommal nem érdemes túl nagy rizikót vállalni.. Azért éjfél után alaposan körülnéztek. terepszemlét tartottak, majd felbontották a tetőt. A fiú bemászott az épületbe. Szabó pedig a tetőn maradt, figyelt és szedegette ki, amit társa felnyújtott.

Simán ment minden, pár nap múlva a kastélykerti sörkert büféjét látogatták meg. Természetesen most is éjjel. Elhúzták a rácsot, az ablakot betörték, itallal, csokoládéval, cigarettával távoztak.

Megy ez! Van pénz, van ital! És van egy közmondás a korsóról, de az ilyenkor nem számít. Elhatározták, hogy távolabbi helyeket is meglátogatnak. Vasfűrészt is szereztek, mert a lakatokkal néhol sokat kell bajlódni. Az egyik éjjel Szendröre indultak.

Vsainak a kutyák

Megpróbálkoztak az étterem, az italbolt feltörésével, de még

Hirtelen kerekedett eső űzött be egy forró nap vége felé so- kadm-gammal a fedett autóbusz-megálló aló, a „karámba”, ahogyan a néphumor találóan elnevezte ezt az alkotmányt, amelyik korlátok közé szorítja és fogcsikorgató belátásra tanítja a tolakodó tömeget.

Kedvetlenül mértem fel a helyzetet. Vagy jó másfél óra álldogálás, topogás, meddő idő, „üresjárat”, türelmetlen emberek között. Mellettem egy ki- vasárnapozott házaspár mor- gott, sziszegett valami elpazarolt 190 forint miatt, míg túl- táplólt leánykájuk fagyiért nyafogott. Szerencsére kissé távolabb — egy kis táskából folyt valami rosszízű zene. Egy asszonyság kiabál:

— Persze, mi itt sorakozunk, azok meg rögtön odatolakodnak a kijárathoz.

Általános morgás. Az eső esik.

S akkor egyszeresük hallom halkan a hátam mögött:

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér

s tavaszi zápor fűszere a földnek;

lelkem miattad örök harcban él...

S hallom végig az egész szonettet.

Pontosan, szépen, egyenletesen, áhítattal, de nem szavalva. Fiatal férfihang. Könnyű kitalálni, hogy a tulajdonosa nincs egyedül. Óvatosan megfordulok, s azt teszem, amit az életben nem szoktam; ravaszul helyezkedem. De hiszen ezek a „boldog hallgatagok”! Így neveztem el magambán ezt a párt, délután, mikor az Anna presszójában figyeltem meg őket, amint szótlanul pihentek, talán valami hosszabb túra irtán, egy megfelezett szimpla mellett. Nem unatkozva hallgattak, hanem mintha nagyon is melegen kapcsolta volna őket össze ez a hallgatás, amelyik különben mégsem látszott egyetértőnek. A szép szőke lány: arcán mintha valami szemre- hányás bujkált volna, a fiú te-1 kintete hol megszeppent volt,; hol békekérő, hol tréfásan da-j cos. Akkor hiába vártam,; hogy megszólaljanak, vagy ősz-! szemosolyogjanak. S most lám,; közelről hallom "a hangjukat!;

Bejön egy busz. Zaj. odébb-; topogás. S a lány csendesen el- j kezdi: ;

Nem Pesten történt, amit !

hallotok. :

<

Ott ily regényes dolgok > nem történnek. ;

A társaságnak úri tagjai ;

Szekérre ültek és azon ■

menőnek... ;

5

Miért féltem, hogy gúnyosan; fogja mondani azt a sort. hogy; „Ne válasszunk magunknak j csillagot?”? ;

Hallottam egyszer így vala-; kitg]? — Nem mondta gúnvo-; san. Bőt odaérve mintha össze-; ragyogott volna a szemük, mint; kiválasztott csillagok. ;

Utána tűnődve elhallgattak.; Csak nincs vége?

_ Nem vagyunk olyan hely-;

z

étben. hogy 190 forintot csak; úgy... i

— Anyud. Miskolcon kapok; fagyit?

_ Pofont, de azt rögtön.

E

gy busz bejön. Az eső zuhog. S akkor a fiú hangja mélyről, végtelenül kedvesen:

ni. Csak álltam az ajtóban, s néztem a bal sarokban leró ágyat. Félméternyi magas kö- tegben véres géz- és vattacsomó tornyosult mellette, a pokrócon emberfej-nagyságú kötésben végződve feküdt kei karja. A robbanás mind a két öklét leszakította Jóskának.

Néztem feljebb, de csak homlokától az áliáig bepólyázott, üszkösre pörkblödött hajú fejét láttam az én drága barátomnak, inge nyiladékából ki- feketedett megkormosodott melle.

— Mind a két lábát szilánkká zúzta a robbanás — súgta az orvos. Példátlanul szívós fizikuma van. Más már belehalt volna.

Nem bírtam

fel belőlem.

És ő felült fektéből. Az egész arcát beborító kötéssel, mint vádló felkiáltójel magasodott ki a párnái közül: „Te vagy, pajtikám?... Mondd meg a többieknek, hogy nemsokára visszatérek közétek . . , Hazamegyünk ...”

Már sírtam: — Hoztam virágot.

— Tartsd ide! — s szagolta, szívta magába szenesre égett orrlyukán át az élet, a rózsa édes illatát. ,

Estére jött a hír századunkhoz, hogy meghalt.

Nem. nem volt hős.

Áldozat volt'

Tarján István

De hát hogyan történhetett? Hiszen a hídépítéshez csákányra, baltára, lapátra, cölöpverőre volt szükség, robbanóanyagra nem!

Hamarosan megtudtunk mindent. Német tisztek jelentek meg a hídépítőknél, s újfajta robbanóanyagot vittek magukkal kísérletezés végett. A szüntelen hirdetett „csoda- fegyver”-ből az ismert Tri 2- nél könnyebben explodáló robbanóanyag lett, s veszélyessége miatt azt is magyar fiúknak kellett kipróbálniuk. Akárcsak két héttel előbb az egyik lángszórójukat is, amely szétdurranva egy gyalogos hátán, örökre megvakitotta szegényt,

A németek választása a folyton mosolygó Jóskára esetül —, egy pillanat... só, megfeke- tüll. a remény is, hogy hazánk ijúsági futóbajnoka valamikor '.ég lábra tud állni.

Akik látták a tragédiát, később mesélték ugyan, hogy átvészeli sérülését, s mivel eltelt egy nap, kettő, éledezni kezdett bennem is a remény.

A harmadik nap mái' nem bírtam tovább. Engedélyt kértem a századparancsnokomtól, hogy meglátogassam szerencsétlenül járt barátomat. A bajtársaim hatalmas rózsacsokrot küldtek el velem . ..

S amikor a kórterembe léptem, a torkomat fojtogató sírástól nem tudtam szóhoz jutbánkódnod. Nyertem ennél már különbeket is.”

Ekkor tudtam

hogy országos ifjúsági futóbajnok, s ettől kezdve mindig volt hozzám, az újonchoz, egy-két jó szava. Mire a frontra vittek bennünket, barátságunk már mély gyökeret vert.

Vérbeli sportember volt. A hídépítés nehéz munkája után

:

is lefutotta a „napi adagot . szívósan készült arra, hogy a háború után sorra dönti a rekordokat.

Egy délelőtt azonban pontot tett mindenre.

Éppen a faluban, a századirodán tartózkodtam, amikor jött az épülő híd mellől a hír, hogy Jóska négy társával együtt felrobbant, Egyiknek a lábát törte, másiknak fél szemét vilte ki a robbanás ereje. Jóska sebesülése a legsúlyosabb. Teherautón vitték őket a stryji katonai kórházba,

gyakorlatozás közben horzsoló- dott meg egy kicsit a válla.

A Jóskáról írott cikk azonban fájt, mert meggyalázta a közülünk való, velünk egyívá- sú jó pajtás emlékét, gúnyt űzött a mielőbbi hazatérés reménységében is kétségbeesett mi ndanny iunkból.

Engem különösen felkavarta „megemlékezés”, mert Jóskához testi-lelki jó barátság fűzött.

Esztendővel volt öregebb katona nálam, s összebarátkozá- sunk különös módon történt. Néhány hetes újonc voltam csupán, amikor a hadsereg háromkilométeres terepfutó versenyt rendezett. Engem vezényeltek a pálya felénél vezető erdei ösvény kanyarjához útjelzőnek. s szándékomban volt, hogy „tisztségemnek” derekasan megfelelek. Elámultam azonban, amikor a nehéz utászcsizmákban egy nyurga szőke fiú elsőnek közeledett felém. Mint a szélvész. Minden erejét, figyelmét a futásra összpontosította. S a nagyszerű látvány hatása alatt elfelejtettem az utat mutatni neki. Ezért néhány száz méterrel többet futott. de így is ő lett. a győztes. A díjkiosztás után megkeresett, barátságosan vállon veregetett, s mert alapos szidást kaptam a verseny rendezőjétől — egy nyegle hadnagytól —. még Jóska vigasztalt: „Ne búsulj, pajtás. Ha elvesztettem volna a versenyt, akkor sem kellene

! Pnnlnsíin huszonöt csz; 1 UUlUSdU tüdeje, 1944

I júniusában különös hírt hozott ! Ukrajnába a tábori posta.

; Akkor már egy hónapja vetítünk távol hazánktól, a fron- jton, de a harcoktól mintegy ; 100—150 kilométerrel hátrább, ia Kárpátok keleti lábánál. Ösztönösen, félig-meddig már tu- ;dalosán is felismertük: a há- ; ború nem miértünk dúl, s ;ezért örvendtünk a szerencsének, hogy nem a lűzvonalban kellett lennünk. Utászok lévén, a „visszavonulás”-nak nevezett i meneküléshez egy hatalmas i'a- ; hidat építettünk a Sftryj folyón.

És jött hazulról a posta, sárga sportújságot hozott, amely nagy belső cikkben arról számolt be, hogy Almási József ifjúsági futóbajnok hősi halált halt a Kárpátok előtti térségen dúló harcokban. Arról is szólt az áldozatvállalásra buzdító, s a „hazafiságtól" csöpögő írás. bogy Almásira úgy tekintettek |az atlétika szakértői és rajongói, mint akire Európa-bajnok- v-ágok megnyerése várt.

; Undorral olvastuk a cikket,

■ mert tudtuk: hazudik.

; Az ilyesmi egyébként meg- iszokol.tságánál fogva közömbö- |sen érintett, bennünket, hiszen jnem sokkal előbb egy másik laíakulat emberfaló századosát :is hőssé avatták az újságok. Inoha a rohamban a saját kato- jnái lőtték szitává, Egv ezredes ifia hadnagyocskáról szintén ;dicshimnuszokat zengtek a 1a- ;pok, amikor a mellén arany vi- • tézségi éremmel tért haza a ! frontról, holott a harcoktól 'több mint száz kilométerre

Hz áldozat