Észak-Magyarország, 1969. június (25. évfolyam, 124-148. szám)
1969-06-14 / 135. szám
ÉSZAK-MAGVARGRSZAG 2 Szombat, 1969. június 14. A szovjet kormány a moszkvai kínai nagykövetség útján június 13-án nyilatkozatot juttatott el a Kínai Népköztársaság kormányához. A nyilatkozat azzal kapcsolatos, hogy a szovjet kormány úiból javasolta: a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság képviselői ismét tanácskozzanak az egyes határvonal-szakaszok pontos kijelöléséről, alapul véve a fennálló szerződéseket. A szovjet kormány javasolta. hogy az 1964-ben megszakadt konzultációkat Moszkvában folytassák, a legközelebbi két-három hónapban. A szovjet küldöttség vezetőjévé Pável Zirjanovot nevezték ki, miniszterhelyettesi rangban. A szovjet kormány elvárja, hogy a kínai kormány hamarosan közli, elfogadhatók-e számára ezek a javaslatok. „A Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között jelenleg fennálló feszültséget kizárólag a kínai fél akciói okozták” — mondja a szovjet kormány- nyilatkozat —, „ha a Kínai Népköztársaság kormánya hajlandó a helyzet rendezésére a szovjet—kínai határon, az út ehhez nyitva áll.” A Szovjetunió állást foglal amellett, hogy azokra a határ- szakaszokra vonatkozólag, amelyekkel kapcsolatban nincsenek nézeteltérések, szögezzék le" a vélemények egyezését; azokon a szakaszokon pedig, amelyekre vonatkozólag nézeteltérések forognak fenn, jussanak megértésre a határvonal menetét illetően; az olyan szakaszokon, amelyek természeti behatásokra változást szenvedtek, a határvonal megállapításánál a szerződésekből induljanak ki, betartva a kölcsönös engedmények elvét, valamint a helyi lakosság gazdasági érdekeit. A megegyezést dokumentumok aláírásával rögzítsék. A kormánynyilatkozat hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió jószomszédi viszonyt és barátságot óhajt Kínával, szeretne mindent kiküszöbölni, ami bonyolulttá teheti a két ország viszonyát. Mao Ce-tung 1945-ben kijelentette, majd 1949-ben megismételte, hogy „a Szovjetunió elsőként mondott le a nem egyenjogú szerződésekről és kötött Kínával új, egyenjogú megállapodásokat”. Most azok, akik Kína politikáját alakítják, nem a lenini dekrétumokat részesítik előnyben, amelyek véget vetettek a nem egyenjogú szerződéseknek, hanem Dzsingiz kán és más feudális vezérek hadjáratait, akiket „nagy kínai államférfiaknak és hadvezéreknek” minősítenek. Hogy a határszerződések „nem egyenjogú jellegéről” szóló állításaiknak az igazság látszatát kölcsönözzék, a kínai vezetők nem átallják még azt sem, hogy a marxizmus—leni- nizmus klasszikusaiból idézzenek. „Lenin soha és sehol nem tette kétessé' a Szovjetunió és Kína határait” — állapítja meg a szovjet kormánynyilatkozat. „A valóságban a Szovjetunió és Kína között semminemű területi kérdés nem létezik. Szó sem lehet a szovjet fél részéről a fennálló határhelyzet valamiféle megsértéséről, vagy „kínai területek elragadásánalt” bármiféle eseteiről. A szovjet nép és fegyveres erői 50 esztendeje egy és ugyanazon határokat védelmeznek az Amur és Usszuri folyók mentén. Ezek a határok ma éppoly érinthetetlenek, mint tegnap.” A szovjet kormány felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a kínai hatóságok által szervezett határprovokációk tovább folytatódnak. Az egész kínai propagandagépezetet üzembe helyezték, hogy szovjetellenes hangulatot szítsanak, hogy bemagyarázzák a kínai lakosságnak: a Szovjetunió, úgymond, meg akarja támadni Kínát. „Az ilyen állítások képtelensége nyilvánvaló.” „A Szovjetunió politikája a kínai nép viszonylatában nem változott és nem változik: ez a politika a hosszú távlatok alapjára épül. Mi nem felejtjük el, hogy a szovjet és a kínai nép alapvető érdekei megegyeznek. A Szovjetunió állást foglal a jószomszédság és a barátság mellett Kínával, állást foglal amellett, hogy eltávolítsanak minden akadályt, amely bonyolíthatja az államaink közötti viszonyt” — hangoztatja a szovjet kormánynyilatkozat. Gromiko hazautazott az EAfí-ból Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter pénteken befejezte négynapos baráti látogatását az Egyesült Arab Köztársaságban, és hazarepült. Gromiko Mahmud Riad külügyminiszter meghívására tartózkodott az EAK-ban. Gromikot fogadta Nasszer elnök és a szovjet külügyminiszter tárgyalásokat folytatott a Mahmud Riad vezette egyiptomi küldöttséggel. A tárgyalásokon megvitatták a közel-keleti helyzetet. Cyra n h sewics PoZiifiElSfflSi Józef Cyrankiewicz lengyel miniszterelnök látogatást tett a 38. nemzetközi poznani vásáron. A látogatás során Cyrankiewicz megtekintette a vásár magyar pavilonját és elismeréssel nyilatkozott a magyar ipar új és legújabb termékeiről. |an Marko Berlinben Ötto Winzernek, az NDK külügyminiszterének meghívása alapján pénteken baráti látogatásra Berlinbe érkezett Jan Marko, csehszlovák külügyminiszter. Közérdekű, közlemérny Páinii riasztóivések Amíg Moszkvában a kommunisták nemzetközi értekezlete nyugodt légkörben munkálkodik, a reakció elleni harc stratégiájának kidolgozásán, Peking utcáin még éjfélkor sem csitulnak cl a riasztólövések. Miután a Mao-féle sajtóorgánumok vezércikkének felolvasásával a rádióban tömörülésre szólították a kínai népet, a „KKP IX. kongresszusának zászlaja alatt”, riasztólövésekkcl és dobpergéssel verték fel a főváros lakosait álmaiból. Ki ellen? Maga a tény, bogy L. Brezsnycvnek, az SZKP küldöttsége vezetőjének a tanácskozáson tartott beszéde után a katonák utcára vezényelték az álmatlan gyerekeket is, önmagáért beszél. A szerkesztőségi cikkek ismét a „nagy háborúra”, a „hagyományos és atomháborúra” való felkészülésről beszélnek, a vidéki rádióállomások pedig továbbra is harsogják a „felkészülés a háborúra és az éhségre” jelszót. Miért kell Pekingnek Moszkva határozott hangjára a lakosságnak ijesztgetésével válaszolnia? Az egyik magyarázat kézenfekvő: a „kulturális forradalom” még nyitott sebeinek, az egység hiányának és az országon belüli meg fennálló cles konfliktusok következtében a pekingi vezetőség legjobban attól fél, hogy a józan ész áttöri a kínai falat. Feltehető, hogy a „nagy kormányos” rádiója és Ling Piao, a katonák vezére kénytelen háborúval ijesztgetni, hogy támogatásra találjon, amellyel nyilvánvalóan nincs minden rendben. Ha Peking már régen katonvárossá alakult, akkor az általános mozgósítás az ország többi részében a legjobb mód arra, hogy Kínát egy hatalmas kaszárnyává változtassák. Akkor azután nem kell Maonak, a „nagy kormányosnak” nyugtalankodnia a tömegek feletti ellenőrzés miatt, a tömegeknek pedig, akik kincstári kosztat kapnak, az élelmezés miatt. De mindemögött komolyabb ^olgok is rejtőznek. A Kínából érkező bizonyítékok újra, meg újra a kínai vezetőség politikájának alapos átformálásáról tanúskodnak. A kaszárnyarcudszer kísérlet a belpolitika szocialista tartalmától való végleges elszakadásra, ugyanakkor, amikor a külpolitika már régen szovjetcllencssé vált, mivel számos ütőkártyát adott a kommunistaellenes körök kezébe. Sz. Beglov, az APN politikai hí rmagyarázó ja A Miskolci városi és járási Rendőrkapitányság felhívja Miskolc város és járás területén lakó azon személyeket, akiknek 1949. évben vagy - korábban személyi igazolványuk érvényességi ideje lejárt, vagy lejár, hogy annak kicseréléséről a legrövidebb időn belül gondoskodj anak. A miskolci lakosok személyi Igazolványuk kicserélése végett a városi és járási rendőrkapitányság. lgazgatásrendészeU alosztályán (Rudas László ü. 14. sz., fszt. 14. ajtó) jelentkezzenek. A Miskolc Járás területén lakók a lakóhely szerinti rendőrőrsökön, vagy a körzeti megbízottaknál kérjék személyi Igazolványuk kicserélését. A lejárt személyi Igazolvány cseréjéhez az alább felsorolt kellékek szükségesek: 1. 2 db 4x1 cm-es nagyságú személyi Igazolvány fénykép; 2. 10 forintos Illetékbélyeg; 3. bejelentőlap, személyi Igazolvány kicseréléséhez, szabályosan kitöltve; 4. katonalcöteles személyek katonai igazolványa; 5. a személyi igazolvány adataiban beállott változások Igazolására okirat, bizonyítvány, vagy igazolás. Az új személyi igazolvány kiváltása után mindenki köteles a lakóhelye szerint illetékes lakónyilvántartókönyv vezetőjét felkeresni, személyi Igazolványa Bzámában történt változás bejegyeztetése végett. Az 1/1954. (I. ».) DM. sz. rendelet szerint szabálysértést követ el és a 17/1953. (IV. 14.) sz. kormány- rendelet 2. paragrafus (1) bele. alapján 1000 forintig terjedhető pénzbírsággal sújtható, aki a lejárt személyi igazolványa kicserélését elmulasztja. A Jövö évben várható tömeges személyi igazolvány cserére tekintettel kérjük a lakosságot, hogy a lejárt személyi igazolvány kicserélését ne mulasszák el. Saját érdekében mindenki abban a hónapban jelenjen meg a személyi igazolvány kicserélése végett, amikor az igazolvány érvényességi ideje lejár. A Miskolci városi és Járási Rendőrkapitányság vezetője A m&ss^hwáí A kommunista és munkáspártok június 5-én Moszkvában megnyílt nemzetközi tanácskozása — amelynek napirendjén az imperializmus elleni harc feladatai a jelenlegi szakaszban, továbbá a kommunista és munkáspártok, az összes antiimperialista erők akcióegysége, valamint a Lenin születésének 109. évfordulójával kapcsolatban kiadandó dokumentum áll — folytatja munkáját. Harminc felszólalás után csaknem mindenki elfogadta a fő dokumentumot. Mint ismeretes a 86 meghívott párt közül 75 részt vesz a találkozón (két illegalitásban működő párt nevét biztonsági okokból nem közölték). Hl szocialista Interiftaaiaaálé kongresszusa A dél-angliai Eastbourne városkában hétfőn kezdődik a szocialista internacionálé 11. kongresszusa, amely öt napon át megvitatja a nemzetközi helyzetet, az európai „egység- mozgalom” fejlődését, a szociáldemokrácia és az ifjúság, a kulturális politika kérdéseit, a leszerelést stb. A kongresz- szus utolsó napján az egybegyűltek Kari Czernetz referátuma alapján foglalkoznak a szocialista országok és a kommunista pártok helyzetével. A kongresszus iránt élénk érdeklődés nyilvánul meg, és olyan ismert jobboldali szociáldemokrata vezetők is részt vesznek rajta, mint Harold Wilson, Pietro Nenni, Golda Meirj Willy Brandt, Bruno Pittermann, Bruno Kreisky, George Brown és mások. A kongresszus ünnepélyes meg- ny tójára hétfőn kerül sor; ezen az ülésen hallgatják meg Wilson, Brandt és Nenni referátumát a nemzetközi helyzetről. Golda Mcir Izraeli miniszterelnök Londonban a külföldi újságírók egyesületének ebédjén megismételte kormányának elutasító álláspontját a közel-keleti válság rendezését célzó négyhatalmi megbeszélésekkel szemben. Képünkön: Golda Meir „eígarett aszünctet” tart nyilatkozata közben. Tűzpárbaj Szueznél Csütörtökön délután a Szue- zi-csatorna térségében összecsapásra került sor izraeli, utánpótlást szállító járművek és az egyiptomi haderők között A tűzpárbajban az izraeli járművek 80 százaléka megsemmisült, és lelőtték az izraeli tüzérséget irányító helikoptert —, jelentette be az egyiptomi katonai szóvivő. Öt világrész nők ül Jöttéinek tanáesk ozása „Közös vágyunk, hogy a béke tartós legyen, s hogy érezhesse azt a földkerekség valamennyi országa. Egyesüljünk, hogy mozgósíthassunk minden erőt a háborús veszély ellen, hogy biztosíthassuk a tartós békét az egész világon. Ha akarjuk, diadalmaskodik az élet!” Tapsvihar köszöntötte Eugénie Cotton asszonyt, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség azóta elhunyt elnökét, amikor 1963 júniusában a nők világkongresszusának záróközleményét Moszkvában felolvasta a fényárban úszó kongresszusi palotában. A felhívásból idézett mondatok ma is időszerűek és hozzátehetjük: ma még szorosabb összetartást, több erőfeszítést parancsol á béke védelme, mint öt esztendővel ezelőtt. Ezért találkoznak ismét az öt világrész, nőküldöttei Helsinkiben ma, június 14-én. Nemcsak a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség tagországainak képviselői jönnek el a találkozóra, hanem ott lesznek a legkülönfélébb felfogású, világnézetű nők, nőszervezetek tagjai, akik korunk legfontosabb tennivalóiban, a béke védelmének ügyében egyetértenek, és megvitatják a tna asz- szonyának sok más problémáit is. A kongresszus programja híven tükrözi a női egyenjogúságért folytatott harc célját, ezért az ott megvitatandó témákat így foglalta össze: „A nő szerepe a mai világban”. Az átfogó probléma ismertetője Cécile Hugel lesz, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség főtitkára. Fontos napirendi pontja lesz a kongresszusnak „A nő a családban” című téma, melyet Elsie Leyden ausztráliai Küldött tár a kongresszus elé. Nagy érdeklődéssel várjuk az „Évszázad asszonyának”, Va- íentyina Nyikolajeva Tyeres- kovának „A nő a munkában” című referátumát. Végül a kongresszus részvevői jelentőségéhez mérten megvitatják majd Marta Lopez Portillo de Tamayo asszonynak, a Mexikói Nőszövetség elnökének „A nő a közéletben” című előadását. Helsinkiben négy napig tart a nők világkongresszusa, s az utolsó napon a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség megválasztja új vezetőségét. Az előzetes információk szerint több mint száz ország nőmozgalma küldötteinek részvételére számítanak. Hazánk tíztagú delegációval képviselteti magát a kongresszuson. N. L Sziliét kormánynyilatkozat a kínai knánykiz