Észak-Magyarország, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-01 / 98. szám
ÉSZAK - MAGYARORSZÁG 4 — Csütörtök, T969. május ?. (4^ ügynök háláin Arthur Miller drámájának bemutatója a Miskolci Nemzeti Színházban Húsz évvel a dráma születése és tíz évvel az első magyar- országi, budapesti Nemzeti Színház-beli bemutatása után a Miskolci Nemzeti Színház színpadára is elérkezett Arthur Miller világsikert aratott drámája, Az ügynök halála. (Fordította: Ungvári Tamás.) Az előadást meghívott vendégművész, Both Béla érdemes művész, a budapesti Nemzeti Színház igazgatója rendezte. Az ügynököt, Willy Loman-t Némethy Ferenc alakította. 1 'Az ügynök halála egyetlen nagy monológ, Willy Loman- nak, a kifáradt, megbetegedett és lecsúszott kisembernek meditációja afölött, miként alakult ilyen keserűen sorsa. Az öreg ügynök gondolatban ismét végigéli életét, visszatérnek emlékezetébe azok az időszakok, amikor a különböző amerikai kisvárosokban örömmel fogadták a kereskedők, s ő éppen ezért megbecsült ember volt cégénél. Nem akarja észrevenni a körülötte megváltozott világot, önmagának is hazudik, hogy ne kelljen ész- revennie, vagy tudomásul vennie saját lecsúszását. Minden reménye fia, Biff. akiben saját ifjabbkori énjét szeretné viszontlátni, illetve továbbéltetni. Fiai azonban már nem az ő útját járják. S amikor egy küzdelmes munkával teli élet után végre ki van fizetve a ház utolsó részlete is, amikor végleg az övé a nyomasztó bérkaszárnyák közé 'beékelt kis családi otthon, rá kell döbbennie, hogy nincs tovább, munkájára nem tartanak igényt, az apró baráti kölcsönök nem lehetnek alapjai egy család életének, és hosszas töprengés után megérlelődik a gondolat, beteljesül az ügynök tragikus sorsa, öngyilkos lesz, hogy élet- biztosításával családjának valami kis pénzt szerezzen, anyagi alapot biztosítson. ' Mint említettük, mindvégig, kivéve talán a darabot záró rekviemet Willy Loman sírja fölött, az egész játék egyetlen nagy töprengés, nagyrészt gondolatilag feltámasztott szereplőkkel, illetve a jelen !dő élő szereplőinek múltbeli felidézésével. Az ügynök gondolatvilágában teljesen összemosódnak a jelen és a múlt képei. A jelenben él, de ugyanakkor él a múltban is, mai ismerőseivel van, de beszél a rég eltűnt bátyjával, Bennel. Fel-felvil- lannak a hosszú ügynöki pálya jelentős, vagy kevésbé jelentős epizódjai, mindez azt jelenti, hogy egyszerre több idősíkban él és gondolkodik Willy Loman, és vele együtt egyszerre több idősíkban kelnek életre a körülötte történtek. Arthur Miller éppen az ügynök kapcsán írja egy tanulmányában a következőket: „az életben semmi sem következik ,ez után’, hanem minden együtt és egyidejűleg van meg bennünk; nincs olyan múlt, amit .felszínre lehet hozni’ az emberi lényben; ő maga minden pillanatban azonos múltjával, és a jelen csakis az, amit a múltja is felfoghat, tapinthat, érzékelhet és amire reagálni képes. Olyan formát kívántam létrehozni, amely úgy, ahogy van, betű szerint értelmezve, Willy Loman észjárása maga”. A kiszolgáltatott, még ábrándjaitól is megfosztott kisember. Willy Loman nem hős, de családját mentő öngyilkosságával azzá emelkedik. Esendő ember, sokféle hibával terhelten, mégis tragikus sorsának beteljesülése, mert egy jobb sorsra érdemes ember életének vakvágányra futása tárul fel a jelenben és a víziókban felidézetten korábban játszódó, a kronológiai sorrendnek sokszor ellentmondó jelenetsor okban. 0 r 'A Miskolci Nemzeti Színház együttesére és a vendégrendezőre nagy feladat hárult Miller dramajanak eletre keltese- vel. A nagy feladatot sikerült megoldani. Még akkor is, ha sok néző a tíz év előtti budapesti nagy sikerű előadás emlékével és az attól fel fűtött várakozással ült be és a későbbi előadásokon így ül be a nézőtérre. Nincs és nem is lehet szándékunkban semmiféle ösz- szevetés egy hajdani előadás értékeivel, a miskolci színpadra állítást önálló, egyedi produkcióként kell tekintenünk, értékelnünk, elemeznünk. És nem utolsósorban élveznünk. Nekünk, s a közönségnek egyaránt. 3 Both Béla rendezői elképzeléseiről szólva a közelmúltban azt nyilatkozta, hogy a világos, tiszta értelmezés, a darabnak szimplifikálás nélküli puritán megragadása és megjelenítése jelenti művészi elképzeléseinek, hitvallásának vezérfonalát. Az előadás e koncepció jó megvalósulását tükrözte. Sikerült a szerző által megragadott szituációk, az életből kiragadott pillanatok pregnáns megjelenítése, az egyes helyzeteknek, állapotoknak lényegbevágó megfogása. Both Béla rendezése nyomán úgy állt előttünk a történet, ahogyan azt Miller is írja egy tanulmányában: „Története elmondásának módja éppoly eszeveszett, mint maga Willy, éppoly szélsőséges, éppoly váratlanul lírai”. Ez a Miller által eszeveszettnek jelzett előadásmód az ábrándvilágban élő Willy gondolatmenetének követését, kusza, egybemosódó, egymással logikátlanul is ölelkező vízióinak életre keltését jelenti. Willy még a jelenben él és kártyázik szomszédjával, de már a régmúltból előtűnő bátyjával beszél, züllés útjára jutó felnőtt fia sorsán kesereg, de még az érettségi előtt álló, jó sportolónak induló kamasz van előtte,' őt látja, vele társalog. Tér és idő szüntelenül keveredik. Both Bélának sikerült e kusza jelenetsorokat úgy elénk állítani, hogy jóformán pillanatnyi törés nélkül követhettük Willyt a vissza és előre szálló időben, mintegy belülről figyeltük mi is a történéseket, mélységes együttérzéssel, s nem a kívülálló kíváncsi érdeklődésével. Hatásvadász technikai eszközök nélkül, mindössze a nélkülözhetetlen világítási effektusok alkalmazásával és egy-két alkalommal egy-egy paraván, vagy egyéb jelzés beiktatásával hidalta át a tér és idő nehézségeit, produkált folyamatos, egyre feszültebb légkörű drámát. Mindvégig a színészekre, a színészi játékra építve ragadta meg mindenkor a szituációkat, a tragikus sorsú ügynök életének pillanatait. Talán azt róhatjuk fel, hogy az első rész érezhetően lazább a robbanásig feszült légkörű másodiknál. Mintha itt még nem mosódna halk csikorgás nélkül egybe a jelenben és a múltban játszódó jelenet, még éles az idősíkok határvonala, a színészi megvalósításban is itt mutatkozik némi — alighanem kezdeti elfogódottságból adódó — helyenkénti merevség. Hisszük, hogy mindez csak a premieren szembetűnő jelenség és a későbbi előadásokon eltűnik, s az előadás a darab mindkét részében egyformán magas szintű lesz. A rendezői elképzeléseket Wegenast Róbert nagyszerű, több játéktérre osztott, a szerzői instrukciókat jól követő díszlete, Gergely István több jó ruhája — például Ben jelmeze — igen eredményesen segítette, Gyulai Gaál János zenéje pedig hangulatos bevezetőnek és aláfestőnek bizonyult. 4 A színház együttese nagy ügyszeretettel és tisztelettel jelenítette meg Miller alakjait. Willy Loman alakjában Némethy Ferenc sikerekben es nagyszerű szerepíormálásokban gazdag színészi pályájának egyik legjobb alakítását nyújtotta. Meg kellett küzdenie a Miller írta Willy és saját alkata közötti különbséggel, s Tímár József alakításának emlékével. Sikerrel küzdött. Az általa életre keltett Willy Loman valóban az a tragikus sorsú kisember, akit Miller írt, s akit hibái ellenére is szívünkbe zártunk. Ügy érezzük, hogy Némethy a fentiekben részletesen vázolt Willyt nagyrészt maradéktalanul valósította meg, s talán csak az első részben volt egy-két alkalommal valami kis mesterkéltség időváltásaiban, de mindinkább sikerült a történet előrehaladásával maradéktalanul azonosulnia a térben és időben csapongó, ábrándozó, önáltató, saját kudarcait tudomásul venni nem akaró, végül tragikus hőssé emelkedő ügynökkel. Ahogyan minden apróságnak örülni tudott, ahogyan felvillanyozta, visszafiatalította fiainak egy-egy szépnek vélt gesztusa, ahogyan el tudott kalandozni gondolataiban a messzi múltba, hogy töprengő, önvizsgáló kérdéseire ott keressen feleletet, ahogyan a hangulatok és időszakok, életkorok változásait eszköztelenül érzékeltetni tudta, óriási és hosszú időre emlékezetes élményt adó teljesítmény volt. Az első rész egy-két zökkenőjéért bőven kárpótoltak a későbbi jelenetek, különösképpen a második rész vége felé a teljes letörtség, a kisemmi- zettség érzékeltetése, a végső összetűzés a családban. Ham- vay Lucy, Lindának, Willy feleségének alakítója méltó partnere. Melegszívű asszony, aki érzi előre a tragédiát, néma szenvedéssel látja férje teljes összeomlását, de szereti, s nem tudja hazugságokból és ábrándokból szőtt álomvilágából kizökkenteni, Hamvay Lucy hihetően állította elénk ezt az asszonyt, aki az egyensúlyszerkezet szerepét tölti be egy hánykódó hajón, egy széthulló családot próbál nagy erőfeszítéssel együtt tartani. Alakítása a miskolci színművészet történetének legszebb lapjaira kívánkozik. A Loman-fiúk közül Biffet Markaly Gábor alakításában láttuk. A fiatal színész különösen a második részben tudott azonosulni szerepével, azzal a Biffel, aki immár másfél évtizede hordoz magában egy riasztó emléket, s akinek apjához fűződő kapcsolata magára erőszakolt gyűlölködésből és eltörölhetetlen alapvető szerétéiből szövődött. A másik fiú. Happy alakítója, Gonda György figurájának még mindig kamaszos szertelenségét, de apja iránti sajnálkozását is hangsúlyozta. Csikós Sándornak, a fiúk barátja, Bemard alakítójának a fiatal diákot hittük el inkább, apja alakját, Charleyt pedig Somló Ferenc formálta melegszívű, rokonszenves, mindig segítőkész jó baráttá. A csak álomvilágból előlépő Ben bácsi Füzessy Ottó kitűnően felépített alakításában vált a sikerkergetés félelmetes, szoborszerű szimbólumává. Szili János nagyképű, öntelt, rideg üzletemberként formálta meg — igen helyes értelmezéssel — Willy kegyetlen főnökét. Lő- rinczy Éva csábító nőalakja, Csapó János csendes pincére. Zoltán Sára, Balogh Erzsi és Pásztor Mária egy-egy jó villanása egészíti ki az együttes nagyszerű teljesítményét. 5 Az ügynök halála — világsikere után — Miskolcon is igen jó megjelenítést kapott. Még ha a darab két része között az előadásban eltérés is mutatkozott az első rovására, a második részben olyan drámát láttunk, olyan előadás részesei lehettünk, amilyenben ritkán van részünk, örömmel regisztráljuk mindezt. Benedek Miklós Egy éra máivá május..., A szeszélyes április utolsó napján, hazafelé menet a barátokkal arról beszéltünk, ki kinek visz az éjjel májusfát. Még csak tizenöt évesek voltunk, de bevallom én nagyravágyó voltam, barlanglakásban nem találtam olyari lányt, akinek én szívesen vittem volna májfát. Bátorság, fiatalember — biztattam magam —, az öt hold igazán nem sok. Iskolában Rozika soha nem éreztette velem, hogy szegényebb vagyok nála. Kétszer meg is várt hazafelé menet, de én lemaradtam tőle, mert szégyelltem a pinceház udvarára belépni előtte. Enyhe tavaszias idő volt, borongó, mint az április. Édesapám már hazajött a szőlőből. ■'< — Hazagyöttél fiam? — simogatta végig a fejemet, aztán a fészer alatt összebarkácsolt asztal mellé ültünk vacsorázni. Friss kenyérlángos volt, kemencében sült. Idegesen figyeltem, mikor beszélhetek apámmal. Nem volt bátorságom bevallani, hogy Rozikának májfát akarok vinni. Tulajdonképpen gyerek vagyok. Lefeküdtem. Édesapám nemsokára bejött a szobába, do- hányoslárcáját kereste, és ahogy a zsebében kutakodott, ezt mondtam apámnak: — A többi fiú májfát visz az éjjel, én is szeretnék vinni... Apám hirtelen megállt, végignézett rajtam, és erélyesen betette maga után az ajtót. Aztán kintről hallom apámat: — öltözz! Megyünk. — Édesapám, azt a fát keressük, amelyiknek a leggömbölyűbb a koronája... Elindultunk. Az este szokatlanul elsötétült, fekete borulások kergették egymást. Félúton sem voltunk, csepergélni kezdett az eső. Perceken belül mintha dézsából öntötték volna. — Édesapám, megérdemli egy lány, hogy megázzunk érte? — Van, aki megérdemli. S a fejsze lesújtott. Hatalmas reccsenéssel zuhant a földre a nagy fa. Vállra vettük és az csőben hazaíndul- tunk. Egyszer megkérdi apám: — Nem nehéz? ... — Még ha megszakadok, akkor se nehéz. — Azért pihenjünk fiam. Kétszer pihentünk meg hazáig, otthon aztán volt nekünk! Édesanyám még bolondnak is lehordott mindkettőnket. Apám száraz gúnyát kért mindkettőnknek és aludni küldött: — Vagy két-három órát aludj, akkor lesz itt az ideje, hogy elvigyük. Nyugodt légy, felköltelek idejében. Halálos csend lett, csak az eső csepegése hallatszott. Még egy óra és május lesz. Ezzel a gondolattal aludtam el. Semmi fáradtságot nem éreztem, amikor apám kézérintésére felébredtem. Az eső megállt, derengett a hajnal. — Már holnap van ugye, édesapám? — Az bizony, május elseje. Az izmunk megfeszült, sapkámat a váltamra tettem, nagyot nyilait, de azért nem fájt. Szép fa, azt meg kell hagyni, még nappal sem tudnánk szebbet választani. Ha kinéz Rozi- ka az ablakon... Ahogy közeledtünk, remegni kezdett a lábam. S a hajnal pírjában megpillantottam Rozikáék házát. Lehetetlen! Ez nem lehet igaz! A kapufélfához egy görcsös, otromba májfa volt erősítve. Apám ment elől, nem szólt, mintha semmi sem történt volna. Nem álltunk meg a ház előtt, mentünk végig az utcán. A másik utcán vissza, ha valaki látott, azt hihette, arról hozzuk. — Aki kódusnák született, maradjon kódus. Ne vágyjék attól többre — mormolta apám és a baltával gallyazni kezdte, a fát. — Jó lesz a törzse szőlőkarónak, lesz belőle vagy tizenöt, vagy még húsz is... Ezt mondta apám, aztán erről soha nem beszéltünk. Takács József VARGA RUDOLF ÖREGEK Kovács Gáspár metszete Május 1 Hosszú út porából, köpönyeget lenget, hétmérföldes csizmájában átfut a tájon a szél. Tüzet visz, fák felett, örvénylik, halott szivet küszködtet, csavarodása gyökérig ér. Szikla-csigaszarvak az emlékek, sziklatörő a hit, ami éltet, miért még nőni akar, miért enni kér a törvény szerint törvénytelen paraszt, munkás, a szegénységben világméretű nép a tengeren túl, ha mondja, vár rá elölről látott, iszonyatos halál, vitlamosszék. Nagy Duna, kék Duna, Duna-parton egy ország sorsával törődni kevés. Kis kacsa fürdik Fekete tóban, valamit, valakit gyászol, sehol sincs hazája valamit kér, hát segíts, te megvesztegethetetlen, megsemmisíthctctlen ifjúság, te tüntető, létezhetetlen-létező. Erős vagy, jöhet bármilyen évszak, nem félsz mint a virágok, rövid életük földbe szökött, — te ősz, se tél előtt meg nem hajiasz, a múlt lendít, áll a hátadmögött, de hátra ne nézz, létezésedért-halt halottaidat ne sirasd, más gyásszal gyászolj azokért, akik a munkában hagyva körmeiket, átgyúrták a földet. Születésed óta a tavaszok lepkévé válnak, elárasztják a fákat, ékességük hullatják kavicsnak, pornak, földközelben röpülő csillagnak. 1919, az első szabad május 1. Pártkfadványok árusítása f
