Észak-Magyarország, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-03 / 99. szám

eszak-magyarqrszäg Szombat, 1969. május 3, JFí I mjegyzet NAGW1ÁS roppant kifejezőek, nemcsak a tájképek, nemcsak a gyilkos­sággal közvetlen kapcsolatban álló felvételek, hanem azok az álló képek, vagy csaknem álló képek is, amelyek például a fotomodellek lélektelen mun­káját mutatják be. Egyetlen érdemi szereplője van a film­nek: a fényképész, aki hang­talanul éli végig csodás drá­máját, miközben véletlenül felfedezi a nagyítás közben a bokorból leselkedő pisztoly­csövet, majd további nagyítá­sok során az áldozatot. Ennek a drámának érzékeltetésével David Hemmings, a fényké­pész alakítója emléktárunkban feltétlenül odajegyezte nevét a film alkotója, Antonioni neve mellé. Nem könnyed, olcsó szóra­koztatás a Nagyítás, de igaz érték, élmény az egyéni ízű művészeti alkotások híveinek. (bencdck) A Miskolci Szimfonikus Zenekar hangversenye AZ ÓROKÓS ban öltözötten jelennek meg, most sem tévesztették hatásu­kat. A „fekete zongora” alig- alig bírta a rákényszerített erőt és megterhelést, és na­gyon sokszor nyikorgó pedállal igyekezett helytállni. Hovato­vább — a megfelelő hangszer hiánya nagynevű vendégművé­szeinkből érthető idegenkedést vált ki. Nincs módunk rajta segíteni? A jól sikerült hangverseny Liszt: Les Preludes című szim­fonikus költemény kitűnő elő­adásával • ért véget, meleg tapssal jutalmazva a nagysze­rű karmestert és zenekart. V. Zalán Irén Rejtekhelyen Á matyó együttes készülődései „A kövesdi kertek alatt fo­lyik a Szerelem-patak...” E szép népdallal kezdik a tán­cot a lányok. Később U-ala- kot formálnak, ezt teszik a fiúk is, és e szép formájú tánc­ból kibomlik egy summás lány és egy parasztlegény tragédiá­ja. A summás balladát próbál­ják a matyó együttes tagjai. Kinn harsog a tavasz, igazi jó idő köszöntött az edzőtáborba vonuló fiatalokra. Mezőkövesd­ről Tokajba, pontosabban a 2. sz. Általános Iskola torna­termébe jöttek dolgozni az együttes tagjai, hogy felkészül­jenek a nagy idényre, fizikai­lag és lélekben eggyé ková- csolódjanak és szép táncaikkal gyönyörködtessék majd a népi kultúra barátait. Amíg a lányok, fiúk Póta György zongorájának hangjá­ra a summás balladát táncol­ják, néhány szót váltok Tóth Jánossal, az együttes művé­szeti vezetőjével. — Szükség volt erre a kör­nyezetváltozásra. mert a fiata­lokat. itt Tokajban, meg akar­juk erősíteni a tánckultúra is­mereteiben. gyarapítani sze­retnénk mozgáskultúrájukat, térforma-érzéküket és ének- kultúrájukat.. Ugyanis e téren, vagyis a2 alapozás nehéz munkáiban maradtak le a ma-' tyó együttes fiataljai Köztu­dott dolog, a csoport alig há­Ifjúsági énekkari hangverseny Ózd an Csaknem ezer általános is­kolás lelkes és szárnyaló éneke köszöntötte a Tanács- köztársaságra való nagysze­rű emlékezést Özdon, a Liszt Ferenc Művelődési Köz­pont színháztermében. A régi nagyhírű iskolák kitűnő ve­zetői mellett — Dobisz Ist­ván és Vámos József — öröm­mel hallottuk az alig 4—5 éves múlttal rendelkező isko­ltezése, hogy a kapitalizmus tág lehetőségeit „bizonyítsa”. Korábban a Másfél millió című film, s most Az örökös a mi rendünk megváltozott er­kölcsi normáira „terítette ra” a nagy vagyont, hogy a néző érzékelhesse: a gazdagság fo­galma, a lét értelme, az egzisz­tencia mennyire más, mint a tőkés államokban. A mi körülményeink között „tőkéssé” váló állampolgár históriája, s ennek képi feldol­gozása nem képzelhető el pré­dikátori módon. Ezek a témák természetüknél fogva vígjátéki, szatirikus feldolgozásért kiál­tanak. Palásthy mind az elö^ ző, mind pedig mostani rím­jében épített a vígjátéki szi­tuációkra. Különösen Az " ö- kösben találkozunk jói ülő. a társadalom fonákságait meg­célozó poénokkal. De nem-: csak „viccvonala” van a film­nek. hanem társadalmi ereded zésű eszmeisége is. Nem kisebb dologról van a filmben szó, mint 100 millió dollár örökségről, amelyre Drapp Tamás magyar állam­polgár. földalatti villamosve­zető illetékes. A nagy összegű örökség nem készpénzben van együtt, hanem részvényekben, álló- és forgóeszközökben. A magyar bankszerveknek az lenne az érdekük, hogy Drapp Tamás tartsa meg amerikai gyárát, termeljen, hogy minél több valuta jöjjön be az or­szágba, Drapp Tamás, aki tagja a pártnak, nem akarja vállalni a kizsákmányoló sze­repét, még népgazdasági ér­dekből sem. De végül a párt­titkár „megdolgozza”. Drapp Tamás nem mindennapi töp­rengéseken, s nevetést fakasz­tó félreértésen át találja meg régi önmagát, munkás mivol­tát és szerelmét. Sajnos a végső megoldást nem a fősze­replő lényeglátása, határozott­sága hozza meg, hanem a párt­titkár, aki felismerve korábbi tévedését, személyesen szaba­dítja ki a pszichiáter karmai közül Drapp Tamást. A filmnek ez a hamis befe­jezése csökkenti a gondolati vonulat erősségét, az alkotók kritikai szándékát. Az egyén döntésének próbáját tette mérlegre Bános Tibor forgató­könyvíró és Palásthy György rendező. De végül nem bíztak hősükben, s így másokkal vé­geztették el azt. amit jelen esetben az egyes embernek kellett volna véghez vinnie. A film befejező részéhez „idomult” az időközben pasz- szívvá váló főhős megszemé­lyesítője: Sinkovits Imre Ma­radéktalanul Datinovits Zoltán banktisztviselője és Almást Éva Pannija tetszett. (párkány) Palásthy György már má­sodszor járja körül a szocia­lizmusban hirtelen gazdaggá váló kisember magatartását és akörül vizsgálódik: a kiala­kult helyzet és az állapottá váló életforma milyen konf­liktusba lép egymással. Pol­gári keretek között a váratlan vagyonhoz jutó kisember iro­dalmi vagy filmes modellje jószerével semmilyen erköl­csi tanulságot nem hordoz magában, legfeljebb arra jó az „égből pottyant” örökség ér­a gyilkosságot es miért, pusz­tán a gyilkosság tényéről sze­reztünk tudomást, s arról, mi­lyen közönnyel fogadja e be­jelentést mindenki, akinek csak szót ejt róla a fényké­pész, mennyire nem törődik egy ilyen eseménnyel az az enervált polgári társadalom, amelynek közegében a jól ke­reső, felkapott divatfényképész mozog. De miért is lehetne el­várni, hogy az önkívületig sok­koló beat-koncertek közönsége, vagy a kábítószereket szip- pantgató zártkörű társaság tagjai, vagy mások, akiknek körében hősünk megfordul, érdeklődne az élet nehezebbik oldala, vagy éppen kellemet­len események iránt. Az utol­só kockákon már a fényké­pész is túlteszi magát az élmé­nyen, s az élet alighanem za­vartalanul megy tovább. . Alig hangzik el szó a film­ben. Viszont a színes képek Pontosan két esztendeje, hogy Michelangelo Antonioni, a világhírű olasz rendező Ang­liában készült, Nagyítás című filmjével elnyerte a cannes-i filmfesztivál nagydíját. A filmről azóta igen sokat hal­lottunk. sokat olvastunk, s most elérkezett a magyar mo­zik vásznára is. A magyar mozilátogató kö­zönség Antonioni egy-két ko­rábbi filmjének ismeretében már azzal a várakozással ül be a nézőtérre, hogy valami film­különlegességet, valami sajáto­san egyéni ízű alkotást kap. A Nagyítás nézői sem csalatkoz­nak várakozásukban. Sokan vitáznak Antonioniról, csak­úgy, mint más kortárs rende­zőkről, akik saját egyéni útju­kat járják és akik ebből az egyéni látószögből próbálják a. társadalom egyes problémáit megközelíteni és érzékeltetni, nem utolsósorban saját forma­nyelvükön tolmácsolni monda­nivalójukat. Akik végignézik a Nagyítást, és megpróbálnak a rendezővel együtt gondolkodni és a képsorok mögött keresik a mondanivalót, nem elégsze­nek meg az egymást követő képekből kibontakozó vékony szálú cselekmény felszínével, olyan élményt kapnak, amely hosszú idővel a film megtekin­tése után is foglalkoztatja gon­dolataikat, új, meg új gondo­latsorokat indít el bennük, következtetésekre sarkallja őket. A Nagyítás története tulaj­donképpen csak felszín. A címben is idézett nagyítás köz­ben fedez fel a film főhőse, egy fiatal divatfényképész egy közterületen elkövetett gyilkos­ságot. Nem tudjuk meg, kit gyilkoltak meg,’ kik követték el visszafojtjuk, megbénítják, hi­szen százezer és millió jóindu­latú. de kevésbé tájékozott ember hiheti, hogy pénzéért értéket kap, s ezeket a látott műveket tekinti értéknek. Eh­hez igazodik ízlésnormája, to­vábbi igénye. Egy, számában ennyire jelentős társadalmi ré­teg ízlésszintjének alakulásáért pedig nagy felelősséget kell vállalni mindazon szerveknek, amelyek a krimik és hasonlók közreadásával ezt az ízlést be­folyásolhatják. Azzal kezdtem folatg™: netet, hogy még mindig füstöl­gők egy rossz kémtörténet mi­att. Tudom, nem ez lesz az utolsó rossz kémtörténet, amit a televízióban látni fogunk, és azt is tudom, hogy igen sok embernek ez is tétszett. De biztos vagyok benne, ha e na­gyon gyenge, átlátszó törté­net helyett egy valóban érde­kes, izgalmas és művészi szín­vonalában igényesebb mű per­gett volna a képernyőn, még több ember tetszését nyerte volna el. A krimitől és tár­saitól nehéz elvárni, hogy je­lentős ízlésfejlesztő szerepet vállaljon. De hogy rossz ízlés terjesztője, igények fejlődésé­nek befagyasztója legyen, fel­tétlenül füstölgésre késztet. Füstölgésre, de nem a kalan­dos történetek összessége, ha­nem a rossz krimik és más hasonló történetek térhódítása ellen. Benedek Miklós krimi- és kalandos történetek színvonala egyre esik, mind több az önismétlés, s nem is kell túlzottan gyakorlott mo­zilátogatónak, vagy tv-nézőnek lenni, hogy jóelőre látható le­gyen a teljes kibontakozás, s akkor oda az izgalom. (Vajon van-e tv-néző, aki egy-egy An­gyal kalandnál nem tudja elő­re, hogy Angyal diadalmaskod­ni fog az ötvenedik percben?) A bevezetőben említett NDK kémhistóriánál is nagy vak­ság kellett volna hozzá, hogy mintegy a film egyliarmadá- nál ne legyünk már tisztában teljesen mindennel. Hangsúlyozzuk ölteni kell a képernyőre, a mozivá­szonra, a könyvek lapjaira és a lapok hasábjaira a kalandos történet, az izgalmas bűnügyi história. Kell, mert nagy kö­zönségigény mutatkozik vele szemben, de ezt a közönség­igényt a legmagasabb szinten, művészi eszközökkel kell min­denkor kielégíteni. Nem lehe­tünk arisztokratikusak, hogy a krimi- és kémtörténetek, foly­tatásos kalandfilmek iránt ér­deklődők igényeit ne vegyük figyelembe. De már mintha arányt tévesztettünk volna, mintha túltengenének minde­nütt az ebbe a kategóriába tar­tozó alkotások leggyengébbjei. Ha van közönségigény, már­pedig van, úgy azt a kategó­rián belüli legjobbakkal elé­gítsük ki, igyekezzünk mozi­vásznainkon valóban jó törté­neteket vetíteni, és ne Fanto- mas önismétlő manírjai je­lentsék a csúcsot. Az egyszer­re milliókra ható televízió is igényesebben válogassa meg az efajta műveket, s legyen szigorúbb a válogatás, maga­sabb a mérce a nyomtatásos publikálásnál is. Az önismétlő sorozatok mind kevesebb izgalmat nyújtanak a legelfogultabb krimirajon­gónak is, s hovatovább unal­massá válik az ő számára is a sekélyes értékű alkotás. De mindezen túl ezek a művek nemcsak konzerválják az íz­lést, hanem annak fejlődését Jlég miniig r“‘2£km£ visszagondolok az elmúlt va­sárnap estén sugárzott A ka­nadai férfi című kém-krimire. Tulajdonképpen a füstölgés nem kizárólag ennek a film­szalagra rögzített történetnek szól, hanem annak a dömping- nek, amely hovatovább el­árasztja a képernyőt, a mozi­vásznakat. hellyel-közzel a könyvkiadást és a sajtókiad­ványok folytatásos közlemé­nyekre szánt hasábjait. Elöl­járóban szeretném leszögezni, nem vagyok ellensége a ka­landos, szórak»ztató történe­teknek, az izgalmas filmeknek, sőt szeretem a feszült izgal- masságú detektívhistőriákat, a krimiket filmen, tv-játék- ban, olvasmány formájában egyaránt, ha azokban valóban a detektívregényeknél nélkü­lözhetetlen logikai élesség a domináló elem. De nem tudom szeretni, ha egy mesterkélten előállított és meglehetősen alacsony szintre 'leszorított kö­zönségigényre hivatkozással az izgalmasság, olvasmányosság, kalandosság zászlaja alatt se­kélyes értékűt adunk a néző­nek, vagy olvasónak, ha ezt tálaljuk a tömegkommunikációs eszközök vásznain és képernyő­in, s mind szélesebb közönség­rétegekkel akarjuk elhitetni, hogy az összebarkácsolt vala­mi, amit lát, művészeti alko­tás, feszült izgalmasságú bűn­ügyi történet, vagy kalandos história, holott valójában csak talmi utánzata annak. Tudott dolog, hogy a krimi, a kalandos történet tíz- és százezreket vonz, sőt a tele­vízió közbeiktatásával egy­szerre milliók lesik feszült iz­galommal egy-egy kalandos történet, vagy krimisorozat vil- lódzó képeit. Már-már mozi­előadást sem érdemes tartani, mondják egyesed, ha a tv-ben Angyal kalandjai láthatók, ha pedig több részből álló sorozat jelentkezik, úgy akár minden más szórakoztató intézmény becsukhat arra a hétre. Ügyes kultúr-üzletemberek jól meg­lovagolják ezt a. közönség­igényt. A szériában gyártott Füstölgés krimi-ügy ben rom év leforgása alatt hat mű­vészeti vezetővel dolgozott. A koreográfusok elsősorban a produkciókra mentek rá, mel­lőzve és figyelmen kívül hagy­va a táncművészet ábécé­jét. Most nekünk az a felada­tunk, hogy a rendelkezésünk­re álló 8 nap alatt, két új tán­con kívül a népi táncművészet néhány fontos elemével is­mertessük meg a fiatalokat. — Miként esett a választás Tokajra? — Tokaj csendes és szép vi­dék. Fiataljaink többsége nem ismeri még eléggé megyéjét. Tehát ismeretterjesztő jellege is volt e kirándulásnak. De a döntő az, hogy mi a környé­ken turnézunk, vagyis műso­rokat mutatunk be. Fellép­tünk már Tarcalon, Tállyán, Mádon és Tokajban is. Az ed­zőtábor költségeinek csak egy részét vállalta a mezőkövesdi járási művelődési központ. A hiányzó pénzt nekünk kellett ..megkeresni”. A ballada végén néhány per­ces pihenő következik. A fia­talok körbe ülnek bennünket, s beszélgetünk. Az iránt ér­deklődöm. hogy miért olyan gyakori a koreográfuscsere. Kovács László táncos vála­szol: — Az elmúlt években való­ban több táncoktatónk volt. Ezt bizony megérezte az együt­tes, mert különböző módszere­1 két' kellett megszokni, s gyak- I ran stílustöréshez vezetett a koreográfusváltás. — Milyen számokat tanul­tak az elmúlt időszakban? — Állandó műsorszámaink i között szerepel a matyó leány­tánc. a matyó csárdás, a ma- i tyó lakodalmas, a summás bal­lada és a tűzugró. — Milyen szereplési lehető­ségeik voltak? Bóta Ferenc, az együttes leg­régebbi tagja válaszol: — Sainos. nem léphetünk fel annyit, mint a megyei nagv együttesek, külföldön is mind­össze kétszer voltunk. Mező­kövesden és környékén, ter­mészetesen nagyon ismernek és szeretnek bennünket. Az együttes tagjai minden­nap kemény munkával készül­nek táncos hivatásuk teljesíté­sére. De nemcsak szorosan vett koreográfiái témákkal foglalkoznak, hanem más mű­vészeti ágazatokkal is, mint például a balladamondással és karénekkel. A menyecskekó­rusnak és a szépen mondott balladáknak nagy szerepük van, különösen a cselekményes táncjátékokban. Meg Is hall­gattam Kiss Erzsébetet, aki jó úton halad már a ballada­mondásban. Lanszky József pedig tánctörténeti kiselőadást tartott a hajdútáncok kialaku­lásáról. ' A tanfolyamok és tovább­képzések általában , akkor hasznosak, ha nem bonyolít­ják, nem bürokratizálják túl azokat. A kövesdi fiatalok ön­ként vállalták a 8 napos ki­küldetést. a szoros program teljesítését is. Amikor ott jár­tam, már egészen jól mozog­tak, színpadi mozgásuk fel­szabadult volt, harmonikus térformákat alakítottak ki, egyszóval a jelentős együtte­sek tablóját nyújtották. A fia­talok tánctrikóján ott virított a csinos matyó rózsa, az a szük­séges és nélkülözhetetlen emb­léma, amelyik hovatartozásu­kat hirdeti. S mert érdemes, jó együttesről van szó, örö­münkre szolgálna, ha a Vasas és az Avas együttes mellett valóban jelentős tánccsoporttá alakulna a matyó együttes. Ezt kívánná meg Mezőkövesd je­lenlegi pozíciója, a népművé­szetben elfoglalt helye és sze­repe­Erről beszélgettünk búcsú­zásképpen a fiúkkal, lányok­kal, akik időközben átöltöztek, hogy ebédre siessenek. A ci­vil ruha hajtókáján és a blú­zokon az Omega-, az Illés- és a Hungária-fiúk kócos buksijai tűntek elő. a közismert kör emblémáról. Ki-ki bekapcsolta kis táskarádióját és tánczenére indult ebédelni, hogy délután újult erővel a népi kultúrának adhassák át magukat. Párkány László Iák szép hangképzésú kórusa­it, Frits Sándorné és Vincze Olivérné vezetésével. Minden okunk van azt remélni, hogy a kitűnő hangképzésű énekka­rok mellé lassan felzárkózik a többi kórus is. A szép, fegyel­mezett időbeosztással és íz­léssel összeállított, hangver­seny hatásos zárókórussal ért véget. V. 35. I. Német karmester, Wolf Dieter Hauschild, vendégsze— re*ptésévél szép és színvonalas hangverseny részesei voltunk. Az est sikerét növelte Bacher Mihály . zongoraművész ~ito2reB~ rhűködése. A mai német zene bemutatásaként érdekes mű­vet hallottunk első számként Siegfried Mathus: Kleines Orchester koncertjét. Az erőe ütőapparátust igénylő, olykor groteszk, olykor ironikus, de mindenképp szellemes művet a jeles felkészültségű karmes­ter világos, érthető módon közvetítette — érzésünk sze­rint az előbb említett eleinek erős hangsúlyozásával, zene­karunk láthatóan lelkes látó­ké-': an. L-hubert V. szimfóniája ára--' döan dallamos, meleg színeit az apró finomságok iránti ki­váló érzékkel bontotta ki. Kü­lönösen árnyalt az ellentéte­llet és belső feszültségeket is erzékeltetőnek hallottuk a szimfónia 111. és IV-es téte­lét örömmel észleltük a ki­váló karmester igényes keze alatt nagyon szépen szóló ze­nekarunkat '•Jacher Mihály zongoramű­vészünk Liszt: Haláltánc cí­mű látványos, igényes, nagy lélegzetű, technikailag bravú­rom művét nagyon nagy siker­re ■ "n elő. A dübörgő, félel­mei - kkordok és glissandók, amelyek a gregorián Dies Irae dallamára százféle alak-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents