Észak-Magyarország, 1969. május (25. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-18 / 112. szám

Vasárnap, 1969. május 18. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG Uégy éltig öntudatlanul John Broekhouse chicagói ablaktisztító miután három emelőt magasságból. lezuhant létrájáról, fennakadt egy fán. Tisztában volt vele, ha a .'10. emeleten csúszik ki lába alól a létra, egy egész erdő sem menthette volna meg a biztos haláltól. Miután ezt még egy baleset követte elhatározta, hogy más foglalkozást választ. Munkát vállalt egy taxivúlla- latnál. Családja most már azt gondolhatta, hogy nincs többé ok az állandó aggodalomra. Ekkor még nem sejtették, mekkorát tévedlek. Egy regge­len a bűnügyi rendőrségről hívták telefonon a taxisofőr feleségét, és közölték vele, hogy férjét leütötték. Ereiimfinyteíen gyóöymntlo« A taxisofőrre egy járókelő talált rá, aki azonnal értesítet­te a rendőrséget. A rendőrsé­gen elmondotta, az tűnt fel neki, hogy két férfi gyanús si­etséggel távozott a taxitól. A sofőrt megoperálták, azonban nem tért magához. Mereven, tágra nyitott szemmel feküdt kórházi ágyán, s nem reagált sem szúrásra, sem érintésre. Sőt még az éles kiáltásokra sem, amelyekkel orvosai mély kábulatból fel akarták ébresz­teni. A rendőrség hiába várt arra. hogy magához térjen és hozzákezdhessenek a kihallga­táshoz. Orvosok utaztak a világ minden tájáról Chica­góba, hogy konzultáljanak gyógyításának lehetőségeiről, azonban egyetlen gyógymód sern hozott eredményt. A rendőrség a taxiban véres övét talált., amivel valószínű­leg hátulról próbálták megfoj­tani a taxisofőrt. Egyébként ezt a nyakán tálát nyomok is bizonyították. Súlyos fejsérü­lése pisztolyaggyal végrehaj­tott nagy ütéstől származha­tott. Ennél többre azonban nem jutott a rendőrség. John Broekhouse 1318 nap után tért magához — írja a sanlcént visszatért emlékező­tehetsége. lteszketeg betűkkel írta fel egy cédulára élmé­nyeit, arról a bizonyos négy évvel ezelőtti éjszakáról. Kábítószer-csempészek nyomában Akkor éjjel egy utast vett fel a kikötőnegyedben, akinél Schweizer Illustrierte. Megér­tette amit mondtak, de beszél­ni nem tudott. Állapota azon­ban szemmel láthatóan javult. Amikor orvosai naptárt mu­tattak neki, amelyből kiderült, hogy négy év telt el kórházba szállítása óta, egész magánkí­vül volt. Azt hitte ugyanis, hogy csak néhány órát töltött öntudatlan állapotban. Las­börönd volt. és a város köz­pontjába vitette magái. Üt- vózben meg egy utast vettek fel. Azok ketten a taxi utas­részében izgatottan beszélget­tek. Bár csak szófoszlányok jutottak el a vezetőülésig, azt azonban kivette beszédjükből, bogy az elsőnek beszállt utas szemrehányást tett a másik­nak, amiért nem volt időben a megbeszélt helyen, továbbá, hogy az árut már el kellene osztani. Broekhouse azt gya­nította, hogy az áru nyilván kábítószer és kábítószerűzé- rek nyomára bukkant. Mi­vel nem jutott más az eszé­be, utasainak azt mondta, hogy azonnal a kórházba kell telefonálnia, mert felesége szül. Az utasok azonban — át­látva a szándékot — övét dob­tak a nyakára és ütlegelni kezdték. A személyleírás, amelyet négy év után adott tá­madóiról, elég volt a rendőr­ségnek ahhoz, hogy általános razziát rendeljenek el a ká­bítószer-csempészek között, és a két támadót rövidesen elfog- ták. Az orvosok most arról vitáz- n;úc, hogy a sokféle gyógymód közül vajon melyik hozta visz- sza a taxisofőrt a tudatos vi­lágba. John Brockhousenak újra meg kell tanulnia be­szélni, de hogy ezek után vajon milyen munkát vállal majd, azt még nem tudta eldönteni. Bemutatkozik: az A tudomány az aulóközlcíiccK*« N/otgnlutában Sí yen ssz a krÓBvíkűi — Sajnos, nem tud a telefonhoz fontos munkát végez! jönni, mert rendkívül vannak még az ATUKI- nak? — A közúti közlekedésnek jelentős gazdasági vonatkozá­sai is vannak, amelyek szoro­san összefüggenek a műszak: \s szervezési problémákkal. Az intézetben két osztály is fog­lalkozik ezek megoldásával. A közgazdasági osztály a közúti közlekedés olyan jellegű gaz­dasági kérdéseit kutatja, amelyek a népgazdaság kü­lönböző ágazatai es az autó­közlekedés közötti kapcsolat­ból adódnak. A kutatások eredményeként kidolgozásra aerül például az úgynevezett ágazati kapcsolatok mérlege: ebből kövekeztetések vonhatók le a kapcsolatok hatékonysá­gára. Többek között a mun­kaerő-gazdálkodás egyes kér­déseivel, az autóközlekedes egészének tervezésével is fog­lalkozik a közgazdasági osz­tály. A közúti áruszállítás es személyszállítás problémai a forgalomfejlesztési osztály te­vékenységi körébe tartozik. Az áruszállítás területén a szállítási technológiák korsze­rű megoldásaival, a rakodás- gépesítéssel, a termeteken'ség növelő eszközök (például kon­téner, alkalmazásának lehető­ségét kutatják. — Beszéltünk a köz­lekedés biztonságáról. A műszaki feltételeken kí­vül ennek nyilván más feltételei is vannak. Hallhatnánk-e ’’égül ezekről is valami.'’ — A közlekedésbiztonsági osztály behatóan foglalkozik — más szervekkel együttmű­ködve — a KRESZ előírásai­nak állandó korszerűsítésével. A közlekedési szabályok igen sokrétűek, ezért ez a munka a jogász mellett nem nélkü­lözheti a mérnököt, sőt a pszichológust sem. A közle­kedés szervezése, irányítása és lebonyolítása nem képzelhető el jogszabályok alkotása nél­kül. Hadd hívjam fel azon­ban a figyelmet arra, hogy van még egy olyan tényező, amely ugyan nem írott jog­szabály, de amely nélkül szin­tén nem képzelhető el a köz­lekedés: ez az udvariasság. Ezt mindenkinek meg kell értenie. Bár e rövid beszélgetés so­rán számos kérdésre nem tér­hettünk ki részletesebben, bi­zonyos. hogy az autóközleke- | dés előtt álló feladatok meg- I oldása nem nélkülözheti a tu- | dománvos megalapozottságot, a- tudományos kutatást. És az j is bizonyos, hogy hazánk | autóközlekedésének fejleszté- j sénél az eddiginél még na- ! gyobb munka- hárul majd az ] Autóközlekedési Tudományos Kutató Intézetre. Pápai László Ismerve a kübültyügyár- belieket, ha ők egyszer elkez­dik a szimpoziont... E Táncolj ide»cnncí Fölöttébb érdekes dolgokat tudtam meg népszerű képes­lapunkból. A „Kit illet a menyasszonytánc dija?” című cikk egyebek közt közli: „...az életközösség megsza- dása után gyakran vita tár­gya, hogy ez a pénz közös vagy külön vagyon-e?” Az illetékes vélemények alapján: ,.... közös vagyonnak minő­sül, kivéve, ha az ajándé­kozó kifejezetten csak a menyasszonyi kívánta abban részesíteni”. Az írás rendkívül meg­győző. mégsem tudom egyér­telműen magamévá tenni, hi­szen a menyasszony megtán­colt azért a pénzért, az ifjú férj viszont nem, Vagyis pénzhez csakis úgy jut a menyasszony, ha nem a fér­jével, hanem másokkal tán­col! Korai tanulság: ha pénzt akarsz, táncolj idegennel! \ zett elsődleges és másodlagos biztonságra történő tervezés. Amikor egy új típus iép be a forgalomba, a gépjárműkísér­leti osztályon gondosan meg­vizsgálják az egész járművei, különös figyelmet szentelve a biztonság kérdésének. Az el­sődleges biztonság fogalomkö­rébe a járműnek azok a tu­lajdonságai tartoznak, hogy a jármű stabil, jól irányítható, kormányozható legyen, meg­bízható fékekkel. szerelvé­nyekkel, tehát, hogy a jár­művel eleve elkerülhető, meg­előzhető legyen a baleset. A másodlagos biztonságon azt értjük, hogy ha mégis baleset következett be, ennek hatása a lehető legkevésbé legyen súlyos az autó utasaira. — Ha jó a gyártmány, bizonyosan jó bizonyít­ványt is kap az ATU- Kl-tól. He mi történik akkor, ha üzem közben valami elromlik? — Semmi sem örökéletű. Időnként át kell vizsgálni a járművet, ellenőrizni kell a szerkezeti részek állapotát és beállítását. Ha valaki ezt nem teszi meg rendszeresen, az nemcsak sok pénzébe, hanem — súlyos esetben — az életé­be vagy útitársa életébe is kerülhet. Meg kell tehát szer­vezni a járművek tervszerű, megelőző karbantartását. Az ATUKI üzemeltetési osztálya a karbantartás modern mód­szereinek kidolgozásával, jár­műjavítási osztálya pedig a gazdaságos és korszerű javítá­si eljárásokkal foglalkozik. — Az aufóközlékedés természetesen nem kép­zelhető e! komoly mű­szaki bázis nélkül. Mi­lyen egyéb feladatai Mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a növekvő hazai gépjár­műállomány sajátos gondokat támaszt a népgazdaságnak. Nemcsak egyszerűen arról van szó, hogy az elkövetkezendő 15 évben több százezer gépkocsit kell üzembe állítani, hanem gondoskodni kell ezeknek a gépkocsiknak a megfelelő mű­szaki ellátásáról, a sokszoro­sára növekedett forgalom le­bonyolításához szükséges út­hálózatról és forgalomirányí­tásról, a gépkocsikkal történő áruforgalom gazdaságos meg­szervezéséről, a kulturált sze­mélyszállítás (autóbuszközle­kedés) feltételeinek megterem­téséről és számos kapcsolódó feladat megoldásáról. A bonyolult és egymással szoros összefüggést mutató problémák megoldásán sok szerv és intézmény fáradozik. A hatékony munka alapjait azonban — mint minden terü­leten — itt is a tudományos kutatás adja meg. Erről kér­deztük meg dr. Nádasi Antalt, az Autóközlekedési Tudomá­nyos Kutató Intézet (közismert nevén: ATUKI) tudományos főmunkatársát. — Sokirányú és sokrétű az intézet munkája — hangzott a válasz. — Minden vizsgála­tunk kiindulópontja az ember —gép—környezet fogalomkap­csolata. Bármilyen szituációt is vizsgáljunk az autóközleke­désben, e hármas fogalom- kapcsolat. minden egyes eleme mindig fellelhető. — Általában milyen fontosabb feladatokkal foglalkozik az ATUKI? — Nézzük például a jármű­vek vizsgálatát. Az autók gyártásánál egyre nagyobb hangsúlyt kap az úgyneve­Hans Martin Einacker rá- dióleadója négy hónapig mű­ködött, amíg a posta végül is felfedezte és a bíróság a sze­relmes fiatalembert egyhavi fogházra ítélte, szerencséjére feltételesen ... TILTAKOZÁS A minap négy férfi vonult fel Brüsszelben, kezükben ha­talmas táblát cipeltek a kö­vetkező felirattal: „Tiltako­zunk!” A kérdésre, hogy miért til­takoznak, ezt felelték: — Mindmáig a mi falunk volt a legkisebb az országban. Most azonban a szomszéd fa­luhoz akarnak csatolni ben­nünket. Ha ez megtörténik, soha többé nem keresnek feí bennünket a turisták ... BIZONYÍTÁS Magnetofonnal a hóna alatt állított be a bíróságra Frank Ford tisztviselő, s kérte, hogy válasszák el feleségétől. Ma­gyarázat helyett bekapcsolta a készüléket. A hosszú szalag a harcias asszonyka nem éppen szelid szemrehányásait örökí­tette meg. Noha a bíró feje alaposan megfájdult a pergő nyelvű feleség mondókájától, nem választotta el a házas- társakat.. Az indokolás: — Ha jóváhagynám a vá­lást, holnap legalább ezer férj keresne fel, hasonló magneto­fonnal ... SZÓRAKOZOTT ELEKTRONAGY A brit légierő nemrégiben félmillió Iont sterlinget érő elektromos agyat vásárolt. Hamarosan kiderült azonban, hogy a masina szórakozot- tabb. mint egy öreg profesz- szor. Egyik nap ugyanis azt ajánlotta, hogy az egyik öreg pilótát bocsássák el, mert — másállapotban van... HARMINCÉVES NAGYMAMA Egy argentínai televíziótár­saság pályázatot hirdetett. Nyertes: az ország legfiatalabb nagymamája. Néhány héttel később a bemondó jelentette, hogy a képernyőn látni fog-, jak a pályázat győztesét, és megjelent „egy bájos kis nagyanyó”, aki éppen akkor ünnepelte a harmincadik szü­letésnapját. A tévénézők elké­pedésére egy miniszoknyás, divatosan fésült nagymama mosolygott a képernyőn, be is mutatkozott: Elida Ibara a neve, cs dióhéjban elmondta önéletrajzát. Para gúnyban született har­minc esztendeje. 14 éves ko­rában férjhez ment és hama­rosan megszületett első gyer­meke. Férjének halála után anyjával — aki most 47 éves —, és négy gyermekével Bue­nos Aires mellé költözött, ahol egy jól menő falatozó társtulajdonosa. Amikor első gyermeke férjhez ment és megszületett Claudio, az uno­ka, Elida kijelentette, ő a vi­lág legboldogabb ^nagymamá­ja.’ Akkor még nem sejtette, hogy ehhez hozzájárul majd a „legfiatalabb” jelző is. Befejezésül kifejezte remé­nyét, hogy a tévéreklám még jobban fel fogja lendíteni fa­latozója forgalmát... RÁOIÖ­SZERENÁD Kamen nyugatnémet város hallgatói nagy meglepetésére, minden előzetes bejelentés nélkül, új rádióadó szólalt meg esténként nyolc órakor. A gyakorlatlan bemondó kö­zölte. hogy hanglemezműsor következik, slágerek, mégpedig „kizárólag Marion kívánsága szerint”. \ kalvzállomás elkészítője és bemondója, a húszéves Han« Martin Einacker így val­lott szerelmet választottjának a tizenhat éves Marionnak, akinek kedvenc énekese az osztrák Udo Jürgens volt. rozta, hogy kübültyűtulajdo- nos lesz, lejárhatta a lábát, akkor sem kapott sehol, csak < rendkívüli összeköttetések alapján, ugyanis a kübültyüt pult alól árusították. Az új mechanizmus száz­nyolcvanfokos fordulatot ho­zott. A kübültyűgyárban megszüntették az értekezlete­ket, Azóta — noha nem kor­látlan mennyiségben, de — lehet kapni kübültyüt. Per­sze, még igen messze va­gyunk attól, hogy mindenki kielégíthesse kiibültyű igé­nyét. És eljön-e az az idő, amikor valamennyien — e széles honban — kübültyú- tulajdonosoknak vallhatjuk magunkat? Nagyon aggódom, mert mi­után naponként olvasom, hogy ilyen és ilyen szimpo­ziont tartottak, felütöttem az idegen szavak szótárát: „A szimpozion görög eredetű szó" — írja. — „Lakomát je­lent”. Pontosabban, a régi görögöknél az étkezés utáni iddogáló társalgást nevezték szimpozionnak. Tele vagyak tehát kétség­gel: megszűntek az értekezle­tek és kezdetéi vették a szimpozionok. A menyasszony reggelig J táncol, s aztán hullafáradtan ? kasszát csinál. Tizenötezer fo- í rint a „bevétel”, és akkor a 5 férj megszólal: „Add ide a i felét!” — pedig semmi ér- 5 demlegeset nem tett, csupán «[ egész éjjel evett, ivott és j azon heharészett, hogyan tán- S colja össze ifjú felesége a ti- í zenötezer forintot... S Továbbá: többnyire nem <J készül jegyzőkönyv a meny- V asszonytánc „bevételéről”. ? Ahhoz, hogy a pontos össze- \ get regisztrálni lehessen, a f lagzi ideje alatt könyvelést j, kellene végezni. Bárhogy la- 5 tolgatom, rendkívül kínos do- ij lop. A könyvelést a vőlegény- % nck kéne kezdeményezni, pél- Ij dánl így: ..Drága Stefániám. í vezessünk kimutatást a meny- 5 asszonytánc ,bevételéről’. íj mert sosem tudja az ember. S mire lehet jó". Stefánia: „Mi r jut eszedbe Árpi, még el sem S vettél feleségül, és máris életközösségünk megszakadó- í ■sara gondolsz? Vedd tudó- S másul, hogy egy rohadt vasat íj se fogok összetáncolni!” — 7 Közben kínos jelenet: Stcfá- !* ni a lehúzza uj járói a jegy- »I gyűrűt és sárba tapossa. Árpi ,* pedig könyörgőrc fogja: „Értsd meg Stefiké, nem az [« én ötletem uolí, az újságból •’ olvastam, hogy így kell el S járni"... J Vincze György Kiibültyíí A kübültyü egy igen ara­nyos kis használati tárgy. Le­het vele citromot reszelni, húst darálni, hajat szárítani, és szájharmonikázni, hogy csak a legfontosabb rendelte­téseit említsem. Ezért érthető, hogy a kübültyü hosszú évek­ig hiánycikk volt. No meg i azért, mert a kübiiltyűgyár 1 dolgozói szüntelenül értéhez- | leteket tartottak. Értekezlet i volt a kübültyü gyártása [ előtt, a kübültyü elkészülése i után, továbbá a két kübültyü ‘ készítése közben, valamint a , kiibültyű csomagolása (kisze- J relcsc) alkalmából, [ Minden alkalommal hori- ■ zontálisan és vertikálisan ele- • mezték a kübültyü gyártását, J majd megvonták annak szin- 5 tézisét. Aztán továbbra is J ugyanolyan kübültyüt gyár- C tottak, mint azelőtt, amikor { jutott idejük a gyártásra, a V sok értekezlet miatt. így lett !■ a kübültyü hiánycikk. Az •’ egyszerű halandó, aki elhatá­Két reflexió

Next

/
Thumbnails
Contents