Észak-Magyarország, 1969. április (25. évfolyam, 75-97. szám)

1969-04-11 / 81. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG

5

Ot vess éve történt

AMIKOR Budapesten 1919. március 21-én kikiáltották a proletárdiktatúrát, Sárospatakon a hatalom már a szervezett proletariátus kezében volt, A munkástanács még a hír vé'tele előtt feloszlatta a Nemzeti Tanácsót és a községi képviselőtestületet, s átvette a teljes hatalmat. A pártszervezet Déri Gyula elnökletével jól képviselte a tanácshutaion) politikáját, irányította u direktórium, a tanácsok és a szakszervezetek működését

A klerikális reakció azonban kezdettől fogva izgatott a tanács hatalom ellen, s ez az agitáció p parasztság egy részénél mégha liga tusra talált, amihez a földbirtokpolitika megoldatlansága is hozzájárult; A pártszervezet vezetősége tudott a parasztság lazítására irányuló aknamunkáról, s ellensúlyozására még január f.9-én népgyűlést hirdetett. Itt Déri Gyula bejelentette, hogy a keresztényszocialisták a

következő Vasárnap a tápinté- zetbe alakuló gyűlésre hívták a „keresztény szülőket”, s a párt ezt ellenforradalmi megmozdulásnak ítéli. Felhívta a tömeget, ha kell, ezt a megmozdulást fegyverrel akadályozza meg. Ha szükség van rá, kész ő is a vérét áldozni. Nyisztor György, a magyar földmunkás-mozgalom kiemelkedő képviselője a pataki sze- gényparasztság előtt március 2-án nagyhatású beszédet mondott. Ez alkalommal Déri Gyula újból kikelt a parasztság izgatására irányuló ellenforradalmi propaganda ellen, ami a járásban tapasztalható.

A LELEPLEZETT reakció egyelőre visszavonult, április elején azonban, Déri Gvula távollétében elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. A mozgalom szellemi irányítója Leskó István kisgazda, tartalékos hadnagy, a megszüntetett polgári nemzetőrség parancsnoka volt, aki Becker András földmunkást tolta előtérbe. Ez a garázda legény a

Dél- Magra rországró l Éssa k-Magyaror szúgnak

(Eg) vándorlegény hazaeaiált)

A Gyékényes Szövetkezet termékei a fővárosi bemutatón.

Egy jó képességű tápéi parasztgyerek 1938-ban elvégezte a szegedi tanítóképzőt. A faluból egy nagy gazda fia is akkor kapta meg az oklevelet. Hiába volt a tudás, ördög Antal csupán ingyen taníthatott volna. Ezt nem vállalta, inkább nekiindult a nagyvilágnak. Bejárta a Dunántúli. Erdélyt és a Felvidéket. Kolozsváron a mezőgaz- dasági főiskolán, Kassán pedig a gazdasági tanárképző egyik szaktanfolyamán szerzett bizonyítványt. Csaknem 10 évi vándorútja végén betegen ért hu/a. 1949-ben még lábadozott, amikor felkérték, hogy legyen egyik alapítója a Gyékényes Szövetkezetnek. A vándorlegény hazatalált.

A mesterség honfoglalásunk előtti emlékeit is megtalálta Móra Ferenc a 30-as években. Tápé határában avar sírokat tárt fel. s az egyikben

gyékényfonatba burkoU

gyermekcsontváz volt... Másfél évezredet görgetett magával a Tisza. Halat adott az ügyes kétkezi embereknek, az áradások növesztették _ a gyékény!. A gvékény túlélté a

folyó szabályozását, s ma mintegy 1200 családnak ad kenyeret. Több száz azokna.; a fiataloknak a száma, ak’k ez! a szakmát választottak élethivatásuknak.

Az első években csak gyékényből készítettek szatyrokat;, szőnyegeket, ám tavaly már több mint 10 millió lórin I: értékű árut adtak el. Természetesen már sok-sok újdonságot is.

A gyékényért el kell menniük az ország minden vészébe. Most kísérleteznek a kis-balatoni vörös tövű sással amivel székeket. fotelokat kárpitoznak.

\v; országban nincs olyan járás, ahol 8—10 megrendelőjük ne lenne. Amint másutt. Miskolcon és a megyében sem

csak a nagykereskedelemmel, hanem közvetlenül a boltokkal is kapcsolatot tartanak. Pesti kiállításuk után több egyéni megrendelést is vállaltak.

Virányi Pál

háborúban huszárőrmester lett, de a háború végén egy huszár megölése miatt lefokozták. Ekkor megszökött, és visszakerült Sárospatakra. Belépett a Szociáldemokrata Pártba, egy darabig vörösőr is volt, de összetűzött a járási katonai népbiztossal, és Budapestre ment. Ott Leskó a gazdaszövetséghez irányította, ahol egy nagyobb szabású ellenforradalmi mozgalmat készítettek elő, s kitörését Csapon. Munkácson, Beregszászon és Sárospatakon április elejére időzítették. A pataki felkelés kirobbantására Leskó István és Becker András kapott megbízást. Leskó (10 db fegyvert kért Kassáról, de az nem érkezett meg Becker Kispala- kon. Hécén, Végardón, Bod- roghalüszon és Hércegkúton folytatott lazító szervezkedést, nacionalista, antiszemita jelszavakat hangoztatva. A mozgalom vezérkarához-' tartozott Hriskó József és Stefán János földműves is. Előbbi a pataki gazdakörben már februárban is gőzös demagógiával' izgatott a szocializmus ellen. Megállapodtak, hogy április 7-én, reggel 9 órakor a pataki városházán lefegyverzik az akkor felvonuló vörösőrséget, majd saját tömegüket felfegyverezve Sátoraljaújhely ellen vonulnak. Hriskó és Stefán vállalkoztak arra, hogy elvágiák a Patak—Üihely közötti telefondrótot. de Véghezvinni nem volt bátorságuk.

BECKER a 7-ére virradó éjszaka sorra járta az ellenforradalmi támaszpontokat, s a pataki városháza elé gyűlésre hívta embereit. Kora reggel Hercegkúton is agitációs beszédet mondott, s onnan 7 órára mintegy 110 ember élén a tetthelyre vonult, ahol botokkal felfegyverkezve, össze- *• kétszázan )'->’wtek. Becker “s Hriskó tűz át. majd

Becker borosa ,gel provokálta a vörösötöket, akik a szesztilalom betartására szólították fel. Becker erre a köpenye alá rejtett puskáját előkapta és Csókás Mihály, Bo- donyi Béla és Papp András vörösőröket súlyosan megsebesítette, Czentner Józsefet pedig agyonlőtte. A mozgósított vörösőrök a megtévesztett tömeget percek alatt szétkergették. Bartus Béla. bádogos munkás vörösőr Beckert elfogta és lefegyverezte.

A forradalmi törvényszék a főkolomposokat méltó büntetéssel sújtotta.

E. Kovács Kálmán

tliskolcon miért nem?...

A közelmúltban lezajlott tavaszi vásár alkalmával sok miskolci ember járt Lipcsében. Lépten-nyomon tapasztaltuk, hogy ez a város az NDK legfontosabb kereskedelmi központja, a Kelet és a Nyugat árukereskedelmének találkozóhelye. Akik addig nem tudták, hogy Lipcsében ennek már több mint nyolcszáz éves hagyománya van, azok is hamar rájöttek erre. Csak körül kellett nézni a város utcáin, hatalmas terein, ahol a színes, forgalmas estékben száz, meg száz fényreklám viliódzott, pompázott.

Miskolc főutcájára is azért sétálunk ki esténként, hogy az üzletek neonfelirataiban, színváltó rcklámaiban gyönyörködjünk. Az éj szakai Budapest is ezért szép; a sok hazai és külföldi látogató azért autózik fel este tíz óra tájban a Gellérthegyre vagy a Halászbástyára, hogy hazánk fővárosának gyönyörű esti kivilágításában gyönyörködjék, hogy megcsodálja a pompás fényreklámokat. S — mint olvassuk — a főváros esti képének színpompásabbá tételére most újabb, nagyszabású programot dolgozott ki a fővárosi neonberendezéseket gyártó vállalat. A Belgrad rakparton, a Március 15 téren, a Szabadsajtó úton, a Felszabadulás téren, a Kossuth Lajos utcában, s a Rákóczi úton, továbbá a Vörösmarty, a Baross, a Marx és a November 7 téren több mint száz nagyméretű fényreklámot helyeznek el. Különböző gyárak, kereskedelmi cégek hirdetik ezekkel termékeiket. De túl ezen az üzletpolitikai célon, újabb és újabb színfoltokkal gazdagodik Budapest.

A hírt olvasva, elgondolkodik az ember. Miskolcról a legkisebb iskolás gyerek is tudja, milyen fontos szerepet tölt be az ország, a népgazdaság éleiében. Nem kis büszkeséggel szoktuk mondogatni, hogy kereskedelmét, iparát, lélekszámút tekintve Budapest után a második. De csak az előbb felsoroltakat tekintve... Mert ha csak arra gondolunk, hogy az esti panoráma milyen, akkor még Szeged is messze, nagyon messze elhagy bennünket. Pedig azok a gyárak, nagyvállalatok, amelyek Budapesten is hirdetnek, s óriási méretű fénytáblákat szerelnek a pesti házakra, itt vannak a megyében.

Nem az bánt bennünket, hogy Pestre fényreklámot visznek, liánom hogy: Miskolcra miért nem? Vajon annak a megyének a székhelyén, melynek területén termelnek, dolgoznak, nem kell a reklám.•nem kell magukra felhívni a figyelmet? Van például Miskolcon a Tiszai Vegyikombinátnak egy impozáns mintaboltja. Szép a kirakata, szép a felirata is. De kívül esik a centrumtól. Néhány, annak idején írt sajtócikken kívül ma már erre semmi nem hívja fel a figyelmet. El tudnánk képzelni, hogy megyénknek ez a fontos gyára, de másik vegyikombinátunk, a BVK is, valahol a város forgalmas pontján nagyméretű fényreklámmá! hívja fel magára a figyelmet.

i miskolciak csak az Állami Biztosító, a* OTP és a DIGÉP-nek a Petneházi lakótelep legmagasabb házára felszerelt íényreklámjával dicsekedhetünk. Többre nem telik a miskolci és a megyei nagy gyárak, vállalatok propagandakeretéből?... Vagy arra várnak, hogy megyén kívüli vállalatok jöjjenek előbb Miskolcra?

Lehet, hogy erre hamarább sor kerül...

Önodvári Miklós

Harcban » tűzze!.

A hangonyi határőr alegységnél a telefon berregésével szinte egyidőben hangzott fel a tűzoltóautó szirénája. Csend lett egy pillanatra, a szobúEGY RÉGEBBI Népszahódságban olvasott kis elmefut- taláson, Mit ettek elődeink című cikken merengek, amikor csöngetnek. A kislányom nyit ajtót. Feketekendőscn, bekecsesen „Miska” néni lép az előszobába. Mielőtt levetkőzne, fehérmázas csuprot szed elő gyékényszatyorjából, s azt. nagy suttyomban (madárlátta kenyér) Éva lányom kezébe adja. — Édesmama, nézd mit hozott a „Miska” néni, jaj de finom, te sosem csinálsz ilyet. Kíváncsian nézek a bögrébe, hát abban bizony puhára főtt, szétnyílott sárga kukoricaszemek pöffesz- kedtek. „Miska” néni — gyerekeim nevezték így el — nagymamakorban levő. magas, csontos, eleven-kékszemü matyó asszony. Rendszerint akkor szokott felkeresni, ha valami ügyes-bajos dolga akad a hivatalokban, s biztos, ami biztos, velem is megkonzultálja .a dolgokat.

A gyerekek közben „hajba”- kapnak a kukoricán, még a szőnyegre lepergett szemeket 's fel szedegetik. — Ugye mi- '•ten finom, ez még régi maq- ’’ól való. nem olyan mai hibrid „furma”. Bizony — mereng vissza a múltba — a summás világban ez volt a '■'gfőbb csemege.

— Erzsi néni — szói kislányom, mi volt az a summás- ság. — Hát az olyan volt. hoav kora tavasszal nagy gazdaságba elszegődtünk munkásnak 'érfiak-nők vegyesen, volt. aki még a gyerekét is hozta. Amikor megérkeztünk a marhavagonokban, azonnal lei ketlett pakolni. De rendszerint istállóban, vagy valami fészerben

helyeztek el bennünket, amiben állatok teleltek, tgy először kitakarítottuk, meszeltük, tiszta szalmát hordtunk bele, csak ezután foglalt mindenki helyet. Külön sarokban a lányok, külön a férfiak, meg a családok. Megesett néha, hogy

5«!

iska’’ néni

a jószág, amely megszokta a helyét, vissza akart jönni, alig tudtuk elzavarni.

— Hát aztán vendéglőben tetszettek étkezni? — kérdi tovább a kislányom. — Á, dehogy, nem volt akkor még ilyen módi. Sorba főztünk mindannyian. Reggelre szalonnát. ettünk, már amíg tartott. A nők három, a férfiak pedig négy kilót kaptak egy hónapra. Tíz deka jutott, egy napra. De úgy osztottuk be, hogy a reggelre nyársalt szalonnának csak a zsíros kenyerét ettük meg. A szalonnát uzsonnára hagytuk. Ebédre mindig egyfélét ettünk. Hetenként kétszer volt sűrűbb étel, a többi napokon ritkább. — Mi volt a sűrűbb, és mi volt a ritkább? — Hát egyszer sürűbab és sűrűkrumpli. Más napokon lebbencsleves Qombólaleoes és csíkleves. A sűrű ételben volt egy kis füstölt hús is. Vacsorára mindig rántott bab volt, savanyúan, amit hatan ettünk egy tálból.

Vasárnap magunknak főztünk. Akinek volt még otthonról hozott tarhonyája, az „göfüst” csinált, őszfele bengésztünk krumplit, káposztát az uraság földjén, s azt főztük meg. Hogyan kell készíteni a göfüst? Háromlábú kasztrolyban az igazi. Először egy kis szalonnát sütünk. Ennek zsírjában pirítjuk meg a tarhonyát, de mielőtt vízzel felengednénk, apróra vágott krumplit és sok petrezselyem zöldjét teszünk bele, és puhára főzzük.

— Erzsi néni mostanában is ilyeneket főz? — kíváncsiskodik Évike. — A, dehogy, babot igen ritkán, krumplit gyakrabban. Legszívesebben levágok egy tyúkot, annak három napig tart a levese. Veszek hozzá üveges zöldborsót, rizskását, meg ami mostan divatos, fagyasztott zöldfélét.

— Hát a Miska bácsit is a summásságon tetszett megismerni?

— Annak . külön sora van, abba nem kezdek bele, mert már így is rámestelcdelt. — 1,eteszi a kiscicát, ami időközben az ölébe kuporodott, komótosan felöltözködik.

~ AZTÁN LEGKÖZELEBB magul: jöjjenek — mondja —, majd megmutatom a szép régi ruháimat, meg elmesélem a Miska bácsit is.

Forszén a kapuig kísérjük a vendéget. Befelé a kislányom megjegyzi.

— Ugye milyen jo mese volt ez a summásság9

D. X

ban levők Margittay István őrnagyot nézték. A parancsnok letette a kagylót, majd nyugodtan a beosztottaihoz fordult:

— Ég az erdő. Tűzriadó!

Lépések robognak le a lépcsőn, gyors, határozott vezényszavak pattognak, s mire a piros kocsi a laktanya elé ér, a fiúk egytől egyig a kapuban várják, hogy beszállhassanak.

A falun túl tengelyig süly- lyed a kocsi a sárban. A mezőn dolgozó emberek mutatják az utat. Tekintetükben bizakodó aggodalommal lesik, vajon sikerül-e átjutniuk a mocsaras terepen. S amikor inegpördül a kerék a sárban, meg-megáll egy pillanatra az életet vető kéz. A dombhaj- lat fölött gomolyog a füst.

— Sajnos, ilyenkor, tavasz- szal elég gyakran kell kivonulnunk — mondja a mellettem ülő tűzoltó. — A jó idővel szinte egyidőben az erdőtüzek is elszaporodnak. Elég egy cigarettavég, a száraz avar azonnal lángra lobban, nem egyszer százezres károkat okozva.

— Nem megy tovább — mondja a verejtékező gépkocsivezető —. teljesen megfeneklettünk.

Gyalog, futva igyekszünk tovább a színhelyre. Mellettem fut egy pufók katona. Ezt lihegi:

— Ha a tűz eléri a fiatal fenyvest, óriási lesz a kár.

A gyorsabbak már elérték a tűz vonalát Most ér oda a parancsnok is és szabályos harr kezdődik a lángokkal.

— Fiúk! A tűznek nem szabad elérnie a csemetéket1 — kiált Margittay őrnagy.

Emberek álljak el a méteres lángok útját.

Ezeknek a 18—20 éves fiataloknak legtöbbje még néhány hónapja ott állt a munkapadok mellett, Igazi tűzkeresztségen esnek most. át. Ásóval. kitépett. bokrokkal csapkodják a tüzet, köhögve, könnyezve a füsttől. A szél, sajnos, szinte repíti a lángot egyik bokorról a másikra. A parancsnok, néhány hónapos határőrök, tűzoltók logcsikor- gató küzdelme kezdődik most. Vállvetve, verejtékben úszó arccal birkóznak a lángokkal.

— Vigyázz, a tűz körülvett! — kiáltják egy szőke fiúnak. Hárman is ugranak segítségére.

— Ki az? — kérdem.

— Bárczi őrvezető, center: fiú — mondja egy gyerekképp határőr.

— Téged honnan ismerlek?

— Népi táncos vagyok Oz~ don — veti oda. s eltűnik a füstben.

Alig telik el húsz perc, már csak füstölgő emléke marad a tűznek. A fenyvest megmentették. A határőrök valamennyien porosán, kormosán gyülekeznek, nevetgélve mesélik egymásnak a történteket.. Kivétel nélkül valamennyien lepörkölt hajjal, szemöldökkel, de jókedvűen állnak sorba: s máris harsan

nevetés, az elmaradhatatlan katonahumor.

Aztán az őrvezető jelentését halljuk: „Őrnagy elvtárs, Bárczi úrvezető jelentem, a tüzet eloltottuk. Sérülés nem történt”.

— Elvtársak! Megdicsérem valamennyiüket helytállásukért. Köszönöm, elvtársak!

— A dolgozó népet .szolgáljuk!

A választ felkapja, felrepíti a friss tavaszi szél a fiatal fenyves fölé

Kép, szöveg: Mizcrák István

EMtrraiíÉBi kísérlet Sárospatakon