Észak-Magyarország, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-25 / 69. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZAG Nyékládházának művelődési ház kell Folytatják az iskolákért korszerűsítését Amint már beszámoltunk ró­la, a sárospataki tanács fel­újítja, korszerűsíti a város egyik jellegzetességét, a gim­názium közelében levő iskola­kertet. A munkát már régebben megkezdték, rendbehozták a parkokat, új gyepszőnyegeket telepítettek, járdákat építettek, és megfelelő világításról is gondsokodtak. Az iskolakert korszerűsítését, csinosítását a városi tanács az idén tovább folytatja. Többek között az idén a jelenlegi sportpályát megszüntetik, és helyette a tornaterem mögötti területem építenek pályát. Az idén ké­szítik el a dísztér világító be­rendezéseit. A parkban ebben az évben elhelyeznek négy új szobrot is. Itt állítják fel többek kö­zött Kossuth Lajos szobrát. Értékes jutalmak hasznos hulladékokért Megyénk általános iskolás úttörőcsapatai mindenütt megkezdték a hasznos hulladé­kok tavaszi gyűjtését. A Bor­sod megyei MÉIi Vállalat a tavaszi kampány során mint­egy 70 ezer forint értékű kü- lönjutalmat ad a legjobb gyű j tőknek. Az elkövetkező hetekben főleg textilhulladék­ból várnak nagyobb mennyi­séget az átvevőhelyekre. Az Üttörő Szövetség és a MÉH Tröszt iskolák közötti országos versenyt is hirdetett Eddigi eredményei alapján több borsodi iskola is esélyes a legjobb hasznos hulladék­Töprengések Az Európa Tanács pontokba szedett felhívást inté­zett IS tagállamához, indítsanak háborút a zaj ellen. Ellenőrizzék például (1. pont) az . olyan zajforrást, mint a repülőgép. Mit kell ezen ellenőrizni? En kapásból megmon- j dóm, hogy négymotoros vagy szuperszonikus! n* Az Egyesült Államokban 1030 óta, amióta hivata­losan statisztikát vezetnek, 1968 volt az első esztendő, amikor senkit sem végeztek ki. És dicsőségükre válik ez az Egyesült Államok bí­róságainak akkor is, ha mondjuk elnökgyilkosokra gondol az ember? * s Ez év augusztus 1-től az NSZK-ban hajtási jogo­sítványt személygépkocsikra csak azoknak adnak ki, akik az elsősegélynyújtás alapismereteit elsajátítot­ták. Ettől nyugodtabbak lesznek a gyalogosok? * A svédországi „Maglaset” labdarúgó-csapat kivéte­les helyzetben van: a csapat edzője egy állítólag csi­nos hölgy, a 17 éves Gunna Rosenquist. A hír nem számol be róla, vajon óvodásokból áll-e ez a focicsapat. ifi Egy amerikai folyóirat pályázatot írt ki a legrövi­debb aktuális témára. A díjai a következő szöveg nyerte el: „Az autóbuszban egy fiatalember felaján­lotta a helyét egy idősebb nőnek. Ez elájult a megle­petéstől." Nálunk az ilyen téma annyira aktuális, hogy nem is érdemes szót ejteni róla. & Japánban, 50 ezer taggal, megalakult a Vé­nusz csodálóinak klubja. Ha történetesen Lollobrigida-klub alakult volna, azt nem viselnék el ilyen néma egykedvűséggel a ja­pán feleségek. * Egy matematikus kiszámította, hogy a tizenegyes­ből rúgott labda sebessége meghaladja az óránkénti 100 kilométert. Most már tudom, némelyik óvatos íoitpm ve­tődik balra, a jobbra tartó labda elől! AtestkuBáűra leliet©ség,ei eifwetem ü n k © ai IMMÁR KÉT ÉVTIZEDE teljesíti feladatát a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem. Azóta 630 millió forintot ál­doztak felsőoktatási intézmé­nyünk épületeire, kollógiumai­r Van-e hát remény Nyéklád- házán művelődési ház terem­tésére? A községi tanács vég­rehajtó bizottságának elnöke, Szécsényi László, miután a szükségességet ismételten meg­indokolja, a következőket mondja: — Minden nyékládházi la­kos várja a művelődési ház el­készültét. A lakosság jelentős része önkéntes fejlesztési hoz­zájárulást ajánlott fel, hogy abból is épüljön a művelődés otthona. A község a különféle saját fejlesztési alapokból 1070 —71-re körülbelül 2 millió fo­rintot tud erre a célra bizto­sítani, ami az induláshoz min­denképpen elég. és viszonylag kevés pótlás szükséges. Közsé­günk területén van az ÉM Ka­vicsbánya Vállalat egyik leg­jelentősebb üzeme, ígéretet Az „egyenesbe billent“ föld Meghívó a Pamutlonóipaxi Vállalat legújabb, poliészter-pamut alapanyagú textíliáinak fel­használásával készült nyári modelljeinek bemutatójára amelyet március 26-án, szerdán 18 órakor rendezünk v* Avas-szálló termeiben. viir.den érdeklődőt szeretette! várunk. ra, műhelycsarnokaira, szociá­lis intézményeire és felszere­léseire. Az összeg így első lá­tásra is nagyon soknak tűnik. Manapság gyakran emlegetik, hogy a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem hazánk leg­színvonalasabban felszerelt fel­sőoktatási intézménye. Termé­szetesen, mint minden új és szakadatlanul épülő létesít­mény, úgy a miskolci is állan­dó kívánságokat vet fel, ép­pen a korszerű oktatás jegyé­ben. Ezek sorában az egyik legfontosabb és lassan két év­tizedes kívánság a sportléte­sítmények megépítése. Egyetemünk tovább épül, s ahogy azt nemrégen a Ne­hézipari Műszaki Egyetem ta- nácsülési előterjesztésében ol­vashattuk, még mintegy 100 millió forintra lesz szükség ahhoz, hogy hazánk e nagy lét­számú felsőoktatási intézmé­nye minden vonatkozásban megfeleljen a követelmények­nek. Ami a naprakész oktatáshoz szükséges műszaki felszerelé­seket, gépeket és műszereket illeti, ekörül általában nincs vita, ezekre mindig szorítanak pénzt. Ám a sportlétesítmé­nyek megépítése húzódik, ha­lasztódik, s ezen a téren nem tud az egyetem előbbre jutni. Dr. Zarnbó János rektor el­mondotta, hogy a miskolci egyetemen a 18—25 éves kor- osztályúaknak olyan nagy lét­száma van együtt, amely mondjuk Szolnok hasonló ko­rú ifjúságának felel meg. Te­hát ez azt is jelenti egyben, hogy • megközelítőleg annyi sportlétesítménnyel, a testkul­túrát szolgáló lehetőségekkel kellene rendélkeznie a miskol­ci Nehézipari Műszaki Egye­temnek, mint amivel Szolnok büszkélkedik. Persze ez a kí­vánság így önmagában irreá­lis. De az mindenképpen fi­gyelmet érdemel, hogy több mint 3 ezer fiatal sportolni vágyik, fejleszteni kívánja testkultúráját, fizikai teljesítő­képességét. Akárhogy is néz­zük, ez az az időszak, amikor a fiatalok a legtöbbet, adnak a testkultúrára, a sportra. A mérnöki oklevél megszerzése után a munkahelyi gondok és a családi problémák kevesebb lehetőséget biztosítanak a test­edzésre. Ezért is nagyon fon­tos, hogy a Nehézipari Műssss- ki Egyetem sportolási leheafi- ségekkel rendelkezzék. A hogyan megkeresése wsW1 is olyan egyszerű. Sokan egye­temi sportkombinát megépíté­séről álmodoznak, míg mások, a realisták, beérnék egy kor­szerű tornacsarnokkal is. A véglegességben természetesei» a népgazdaság teherbíró ké­pességre o perdöntő. De addig is, amíg előkerülnek a forin­tok, érdemes gondolkodni azon miként lehetne az egyetemi hallgatók régi-régi kívánságát valamiképpen teljesíteni. NEMRÉGEN VÁROSUNK­BAN'járt dr. Polinszki KárolV művelődésügyi miniszterhe­lyettes, a magyar felsőoktatás specialistája és elmondotta hogy a Veszprémi Nehézipari Egyetem sportlétesítménye» igen tiszteletre méltó társadat mi munka révén létesültek Maguk a hallgatók és az ok; tatók is közösen fogtak hozz»» teniszpályák és labdarúgó- valamint kosárlabdapályáfc megépítéséhez. A veszprémiek nem vártak külön beruházás» terv elkészítésére, hanem a*5 igényeknek megfelelően mun­kához láttak. Ha figyelembe vesszük azt' hogy Miskolcon megépül égi korszerű sportcsarnok, amel}' feltehetően az egyetemi hall­gatónak is a rendelkezéséi® áll majd. érdemes elgondol­kozni azon: az egyetem milyet» sportlétesítményeket építsél» állami erőből. Nyilván e gon­dolatkörhöz az egyetemisták­nak is lesz néhány tanácsuk' Pontosnak tartanánk, ha vala­milyen úton-módon vélemény* nyilváníthatnának. BÁRMI LÉGYEN AZ EGYE­TEMI sportlétesítmények sor­sa, hisszük azt, hogy a társií- dalmi készség és összefogás egy ilyen nagy létszámú egye­temen úgyszólván nélkülözhe­tetlen. Ez utóbbihoz leteheti»1' a maga volcsát az egyetek» KISZ-bizottsága. Párkány Lász.l* kiindulóhelyzettel szembe ke­rült a föld. A különbség csu­pán az, bogy most az északi sarka fordul a nap felé. A napsugarak június 21-én, a nyár kezdete pillanatában a Ráktérítőre esnek merőlege­sen. A déli féltekén a tél veszi kezdetét, hiszen a déli sarok elfordult a naptól. Haladjunk ismét gondolatban 3 hónapot, vagyis a pálya harmadik ne­gyedét. A ferdén álló tengely­nek ismét mindkét képzelt vé­gét érintik a napsugarak, de merőlegesen az eg3renlííőre es­nek az évszakváltozás pillana­tában. Szeptember 23-án ná­lunk az ősz. a délin a tavasz kezdődik. Még egy negyedév és a kiiüdülőhelyünkön vagyunk. Megérthető tehát: a keringő földnek nem kell negyedéven­ként billentenie a tengelyét ahhoz, hogy az évszakok vál­takozzanak. Ehhez éppen a tengelyferdeség a legfontosabb feltétel. A fentiekből az is követke­zik, hogy az Északi-sarkon a mi nyarunknak megfelelő fél év alatt folytonosan nappal, az év második felében pedig éj­szaka van. De ez szigorúan a sarkpontokra értendő. A Déli­sarkon ugyanez játszódik le el­lenkező időszakban. Mas a helyzet a sarkkörökön belül, az északi és déli szélesség 66 és fél fokán túl. Az északin június 21-én nem nyugszik le a nap. Éjfélkor is a látóhatár fölött van E körtől észak felé fokozatosan gyarapodik azon napok száma, amikor látszik az éjféli nap. December 21-én ennek az ellentéte játszódik le, amikor 24 órán át nem kel fel a nap. nem látják a sarkkör lakói. Érthető az a rend, tör­vényszerűség. ami a föld for­gását és keringését szabályoz­za. Dr. Zéiényi Endre- tartózkodik (kos, bika, ikrek , stb.). A váltakozás második- feltétele a föld tengelyének 1 ferdesége. A forgástengely az ■ ekliptikával 66 és fél fokos ■ szöget zár be. Vagyis a merő- : legestől 23 és fél fokkal haj­lik el. Mert mi történne, ha a » föld tengelye merőleges lenne • a pályasíkra? Akkor a nap- i sugarak az egyenlítő környé­• két sütnék erősen, állandóan- az egyenlítőre esnének merő- 1 legesen. A mérsékelt égöv alatt i sohasem lenne érlelő meleg • nyár, vagy pihentető tél. Hogy ■ az északi félgömbön tavasz, i vagy nyár legyen, nem szük- > séges a tengely merőlegesre i billenése. Az évszakok válta- , kozásának harmadik feltétele, hogy a föld ferdén álló ten­gelye önmagával párhuzamos maradjon keringése közben is. Tessék kísérletezni. Helyez­zünk középre egy lámpát, az legyen a nap. Nevezzünk ki egy labdát földnek. Jelöljük meg rajta az egyenlítőt és a két pólust. Induljunk ki abból a helyzetből, hogy a déli sa­rok forduljon a nap felé. A napsugarak a déli féltekét sü­tik nagyobb szög alatt. Ott van nyár. nálunk tél. Keringjünk a nap körül az óramutató já­rásával ellenkező irányban, vi­gyázva rá. hogy a tengely ön­magával párhuzamos marad­jon. Tegyük meg a föld ke­ringésének egy negyedét. A ta­vasz kezdete pillanatában a napsugarak érintik mind az Északi-, mind a Déli-sarkot. Nem volt szükség rá, hogy a föld tengelye billenjen. Ugyan­akkor azt is észrevehetjük, hogy a napsugarak merőlege­sen esnek az egyenlítőre. Ná­lunk a tavasz, a déli féltekén az ősz kezdődik. Folytassuk a keringést. Maradjon a tengely önmagával párhuzamosan. Ha­ladjunk egy negyed pályát. A Március 20-án reggel közöl lék a napilapok és a radír hogy „ ... este 8 óra 8 perc kor billen egyenesbe a föli forgástengelye, ekkor lesz pon tosan merőleges a nap pálya síkjára...” Ez a'megállapítás nagy tévedés. A föld forog saját tengely körül, ebből származnak a nap palok és éjszakák. Kering nap körül, ennek a követkéz ménye az évszakok váltakozá sa. Az a sík, melyben a föli mozog, az ekliptika, egyben ; nap évi látszólagos keringő sének síkja. A föld keringő sének egyik bizonyítéka éppei az, hogy az év folyamán a na] más-más csillagkép irányába) gyűjtök részére kitűzött, ősz- J szesen 90 ezer forint értékű > díjak elnyerésére. j < ■ 1 ■" —— 4 ra a tanács előteremti a Szé­csényi László vb-elnök által említett fejlesztési alapokból a 2 millió forintos összeget, mi is tudunk majd effektiv kész­pénztámogatást is biztosítaná T VAN HÁT IGÉNY, VAN HÁT LEHETŐSÉG a nyéklád­házi művelődési otthon megte­remtéséhez. A művelődési ház tervei már készen állnak, és a korszerű népművelési munká­hoz szükséges objektum kör­vonalait tárják elénk. Hisszük, hogy a ma még pauzpapíron levő művelődési ház néhány éven belül pezsgő életnek ke­retet adó otthon lesz, amely kitárja kapuit a vendégül hí­vott művészeti produkciók, a művelődni vágyó helybeliek előtt, és serkentője lesz a köz­ségben folyó önművelésnek, a műveltségi szint emelkedésé­nek. (benedek) kaptunk onnan is igen komoly támogatásra. Részben anya­giakban jelentkezne ez a tá­mogatás, részben építőanyag­ban és szállítókapacitásban. Pápai Márton, a Közúti Üze­mi Vállalat igázgatója is ha­sonló segítséget, támogatást helyezett kilátásba, azonkívül várható más szervek segítése, és talán a kezdeti példa is ma­gával ragad eddig tartózkodó szerveket és intézményeket A saját erőnkből jutó 2 millió forinthoz így szeretnénk a külső támogatási biztosítani. Y Beszélgetésünknél jelen vol­tak a Miskolci járási Tanács képviselői, akik ez idő szerint művelődési ház építésére tá­mogatást biztosítani, vagy arra ígéretet tenni nem tudtak, is­mételten a tanteremhiány pót­lásának elsődlegességére hivat­koztak, s ezt az érvelést el kell fogadni. 13 Találkoztunk Nyékládházán Csala Kálmánnal, az EM Ka­vicsbánya Vállalat igazgatójá­val, aki véletlenül éppen ak­kor járt lent az országos vál­lalat nyékládházi üzeménél. Vele is beszélgettünk a műve­lődési ház szükségességéről. Csala Kálmán többek között a következőket mondta: — Az ÉM Kavicsbánya Vál­lalatnak legnagyobb üzeme a nyékládházi. Legnagyobb a dolgozók létszámát, termelési volumenét tekintve egyaránt Foi.tosnak tartjuk hát mi is, hogy Nyékládházának olyan művelődési intézménye legyen, amely a helyben lakóknak, köztük a mi dolgozóinknak — a lehetőségen belül — bizto­sítja a művelődést és a kultu­rált szórakozást. Annak bizo­nyítására hogy mennyire fon­tosnak tartjuk, már most tu­dunk segíteni igen jelentős ér­tékű építőanyaggal, és amikor­NYÉKLÁDHÁZA HÁROM ES FÉL EZER LAKOSÚ KÖZ­SÉG, Miskolctól 13 kilométer­re. E városközelségnek min­den jó és rossz következmé­nyét magán viseli. Jó többek között azért ez a közelség, mert viszonylag közel van a mun­kalehetőség, egy-egy nagyobb bevásárlás sem jelent gondot, be lehet járni Miskolcra még szórakozni is. De hátrányos ez a közelség többek között azért, mert sok az eljáró a község­ből, és nagyon sokan gondol­koznak úgy, hogy talán ilyen városközeli községben nem is érdemes fejleszteni nagyobb tempóban a kereskedelmi há­lózatot, vagy éppen megterem­teni a művelődés iskolán kí­vüli helyi lehetőségeinek kul­turáltabb fórumait. A község­ben művelődési terem, mozi nincs, a helyi könyvtár a párt- láz KISZ-helyiségében műkö­dik. Van pedig igény a köz­ségben helyi mozira, különfé­le művelődési alkalmakra, és minden bizonnyal növekedne ez az igény ha ez a lehetőség a községben jelentkezne. Ipar­telep kapcsolódik Nyékládhá- zához, a közeljövőben újabb ipartelepítés is várható, éppen ez évben mintegy 100 újabb házhelyet képeznek ki, s nem lebecsülendő az idekapcsolódó üdülőtelep sem a homokos ta­vak partján. (Bár ennek el­lenvetik, hogy az üdülők nem vágynak a nyékládházi mozi­ra. De bizonyára ők is szíve­sen vennék, ha egy-egy hű­vösebb estén lenne a község­ben valamilyen nem-vendég- látőipari szórakozási alkalom.) A faluban nem ez az egyet­len művelődési gond. Tante­remhiánnyal is küzdenek, az iskola öt különböző helyen van szétszórtan elhelyezve, s bár a művelődési házra vo­natkozó igényt a község felet­tes igazgatási szervei is elis­merik, joggal hangsúlyozzák, hogy első az oktatás, a rendel­kezésre álló, és a későbbiek­ben rendelkezésre álló anyagi erőkből is elsősorban az isko­lát kívánják fejleszteni.

Next

/
Thumbnails
Contents