Észak-Magyarország, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-11 / 34. szám
f Századik születésnap Szombat délután kedves ünnepség színhelye volt a Mező- keresztesi községi Tanács nagyterme. Rokonok, ismerősök, a helyi tanács, a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, óvodások, kisdobosok, úttörők köszöntötték a századik születésnapját ünneplő Munkácsy Emilnét. Gyerekek adtak kis műsort, majd köszöntők hangzottak el. A százéves Juliska nénit virágokkal és ajándékokkal halmozták el. Az ünnepség, amely páratlan a község történetében, sokáig emlékezetes marad az ünnepeltnek, a vendégeknek, az ország minden részéről odautazott Munkácsy- rokonoknak. KilencmVlió a sárospataki Fennállása óta a 438. tanévét j tölti Borsodnak és az ország- ! nak is legrégibb középiskolája, az ősi sárospataki kollégium utóda: a Rákóczi Gimnázium. ! Jelenlegi épületei közül legré- i gibb a 200 éves Berna-sor, | amelyben állandó Comenius- kiállítást és iskolatörténeti múzeumot rendeztek be. Ennek helyreállítását — régi patinájának megóvásával — az Országos Műemléki Felügyelőség nagy gonddal és tetemes költséggel már befejezte. De felújításra szorul maga a kollégiumra széles homlokú főépület is, hiszen díszterme például hosz- szabb idő óta nem használható. Ugyancsak alapos tatarozást kíván a fiú- és a leánykollégium épülete is. Éppen ezért a megyei tanács művelődésügyi osztálya 9 millió forintot irányzott elő ezekre a nagy jelentőségű felújítási munkálatokra. Ebből az összegből átépítik a tetőszerkezetet, korszerűsítik a dísztermet, a tantermeket, előadótermeket, a régi fűtőberendezést olajtüzelésű kazánra cserélik ki, s megoldják a vízvezeték-problémát is. Hasonlóképpen sor kerül a felújítási program második ütemében a gimnáziummal kapcsolatos három kollégium tatarozására, korszerű berendezésére is. A költségvetésbe vett 9 millió forintból 4 milliót már ebben az évben felhasználnak. A tervek elkészültek, s mihelyt sikerül kivitelezőt kapni, megkezdődik az ősi sárospataki kollégium új köntösbe való öltöztetése. Lassú munkásvonat A vetélkedő témája: az energiagazdálkodás Napjainkban a gazdaságos termelés egyik alapvető feltétele a felhasznált energiafajták helyes megválasztása, az ésszerű, takarékos energia- gazdálkodás. Igen fontos tehát, hogy a vállalatok szakemberei kellően jártasak legyenek- a korszerű energia- gazdálkodás tudományában. A vállalatok szakemberei most országos vetélkedő keretében adhatnak számot energia-gazdálkodási ismereteikről. A vetélkedőt az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület rendezi. A nagyszabású vetélkedő észak-magyarországi elődöntőjének megszervezését, lebonyolítását a KGM Tüzelés- technikai Kutatóintézet vállalta magára. Az elődöntőn részt vesznek Észak-Magyar- ország valamennyi számottevő energiatermelő és felhasználó üzemének csapatai. A versenyzőknek elsősorban a korszerű energiahordozók, az olaj és a földgáz gyakorlati felhasználásával kapcsolatos kérdésekre kell majd válaszolniuk. Az elődöntőt a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat kultúrtermében tartják meg, holnap, február 12-én, szerdán délután 2 órai kezdettel. — En többször nem szállók le segíteni a mozdonynak! (Zsoldos Sándor rajza) | Kilenc gyermek névadó ünnepsége Táborozás és sorsjegy A kisdobosok, az úttörők cs a KISZ-es fiatalok néhány hete újabb sorsjeggyel keresik fel szüleiket, ismerőseiket. Táborozási sorsjegyeket árulnak. Sajnos, sokan ezzel utasítják el őket: „Nekem úgysincs szerencsém, úgysem nyerek”. Vajon csupán a szerencse Ilyen, vagy olyan lehetőségéről van itt szó? Nem. Sokkal többről. Egy hasznos kezdeményezés támogatásáról. A KISZ VTI. kongresszusa íontos célként jelölte meg az ifjúság olcsó, törúeges táborojegyböl visszamaradó tiszta bevételt a megye ifjúságának táborozási céljaira használjuk fel. Ez csaknem félmillió forint. Ebből például több mint száz 8 személyes sátrat vásárolhatunk. Nagy segítség ez, és megyénk ifjúságának nagy örömére is válik. Kérjük tehát megyénk lakosait, ne zárkózzanak el a táborozási sorsjeggyel megjelenő fiatalok elől, ne utasítsák el őket, hanem segítsék hasznos céljuk megvalósítását. Nagy Tibor, a KISZ Borsod megyei Bizottságának titkára Sátoruljaújhelyen A 700 éves város történetében első ízben került sor ilyen nagyszabású névadó ünnepségre. A fehérneműgyár szépen díszített kultúrtermében fogadták a gyermekeket, szülőket és névadó szülőket. A Himnusz hangjai után a városi tanács vb nevében dr. Halász István, a vb titkára, meleg szavakkal köszöntötte az ünnepeiteket. Ezt követően a szülők és névadó szülők fogadalmat tettek, hogy gyermekeiket becsületes, szocialista emberré nevelik. A szülőkön és névadó szülőkön kívül részt vett még a bensőséges ünnepségen Mózes András, a városi KISZ-bizottság titkára, Tóth László, a városi tanács osztályvezetője, a fehérneműgyár vezetői, valamint az ünnepeltek közeli hozzátartozói. Az ünnepség szépségét, érzelmi gazdagságát növeite a Petőfi Általános Iskola énekkarának műsora, a nagy átéléssel tolmácsolt versek. A fehérneműgyár vezetői hasznos ajándékokkal kedveskedtek az ünnepeiteknek. Takács Imre ipari fa rm ai er vésés és e&omagolástechnika zási, szórakozási, pihenési lehetőségeinek bővítését. A jelenlegi adottságok ugyanis, például megyénkben sem elégítik ki a fiatalok ilyen irányú igényeit. Pedig a KISZ és az Üttörőszövetség Borsodban is évről évre fokozottabban törődik vele, hogy minél több fiatalnak teremtsen turisztikai és táborozási alkalmat. Tavaly például a megye úttörőinek 7 százaléka táborozott az ország különféle, szép vidékein. Az egyre bővülő csanyiki KISZ- táborban csupán a nyári továbbképzések egymillió forintba kerültek. A járási, városi KISZ-bizottságok, az Üttörőszövetség elnöksége saját erejükből és különböző szervek támogatásával próbálnak megteremteni minél több táborozási lehetőséget. A tanácsok, a Testnevelési és Sportszövetség elnökségei, továbbá más szervek, vállalatok, intézmények is jelentősen hozzájárulnak az ifjúság üdültetéséhez. Mindez mégis kevés. A megyében több mint százezer úttörő, csaknem 150 ezer KISZ- korosztályú dolgozó és tanuló fiatal még több tábort, vízitelepet, vagy például kölesön- zőhelyet szerelne. Kívánságuk teljesítése azonban nem kevés pénzbe kerül. Az anyagi eszközök bővítését most társadalmi összefogással segíthet jük: a táborozási sorsjegyek vásárlásával. Megyénkben 310 ezer sorsjegyet árusítanak. Mód van rá, hogy az összes eladott sorsAz Ipari Művészet című folyóiratnak, az Iparművészeti Tanács tájékoztatójának legNépi iparművészeti kézi hímzéssel készült tavaszi, nyári ruhák a HUNGAROCOOI* export kollekciójából. A kézi hímzések mezőkövesdi (Matyó), gyulai, kalocsai, valamint karcagi háziipari szövetkezetekben készültek. újabb számában a magyar delegátusok referátumait olvashatjuk a Berlinbpn tartott iparesztétikai konferencián elhangzott előadások közül. Szentes Lajosnak a formatervezés módszertanáról és tudományos alapelveiről, dr. Pogány Frigyesnek a formatervezéssel és a formatervezett tárgyak kivitelezésével kapcsolatos magyarországi képzés helyzetéről és problémáiról, Gergely Istvánnak pedig a tájékoztató propagandatevékenység alapelveiről tartott előadásának szövege található a kiadványban. Kürthy Ödönné a textil tanszék oktatási programját, Bér Andor pedig az ipari formatervezés és az iparművészeti vállalat kapcsolatát ismerteti. Dr. Molnár László tollából a hollóházi és kőbányai porcelánok kiállításáról olvashatunk ismertetést, Berend Olga pedig az I. országos csomagolási konferenciáról számol be. Ehhez kapcsolódik Pényi Sándor■ írása a brnói csomagolástechnikai konferenciáról. Az Otthon '69 című kiállítási-ól Pataki Mária ad közre fényképes beszámolót, majd a lap további részében' a fátyol és hutakész üvegek kiállításáról, a Budapesti Őszi Vásáron látott lámpákról, a növendék üvegtervezök kiállításáról olvashatunk beszámolókat. Több tájékoztatás, hírösszeállítás, kiállítási ismertető és kongresz- szus-naptár, valamint pályázati. hirdetmény egészíti ki a folyóirat most megjelent, új számát. H ■ REs K 1969. február 11. kedd A nap kelte 6.57. nyugta 17.01 érakor. A hold kelte 2.41, nyugta 10.37 órakor. Névnap: Bertold. 140 éve, 1829. február 11-én tragikus körülmények között halt meg Alekszandr Szergejevics Gribojedoü orosz költő és színműíró. Diákkorában, mint önkéntes vett részt a Napóleon elleni hadjáratban. A dekabrista forradalmárokkal való kapcsolata miatt 1826-ban be börtönözték, csak a szerencsés véletlenek összjátéki mentette meg a súlyos büntetéstől. Főműve „Az esi bajjal jár” című vígjáték, az udvari főnemesség, a min* denható bürokrácia, a gőgös katonai körök kíméletle; nül gúnyos szatírája. A halhatatlan komédiát a cái) cenzúra betiltotta, de kéziratos másolatai kézről k&zrl jártak, és rendkívüli társadalmi és irodalmi hatást vál' toltak ki. A darab csak évekkel a szerző halála úti* jelent meg nyomtatásban. 1. Miklós cár meg akarva* szabadulni a veszedelmesnek tartott költőtől — annak akarata ellenére — közvetlenül az orosz—perzsa háborf befejezése után Teheránba küldte köveinek, ahol a kf tűnő írót a fanatikus tömeg, kíséretével együtt nie3‘ ölte. Holnap jelenik meg az Észak-IVlatgyarovszág 8 oldalas, | kétszínnyomásos | ^ mintapéldánya ^ ^//y///////////////////////////////////////y//////7////////,//////////////Á — NYELVHELYESSÉG, fogalmazás, szép magyar beszéd címmel rendezett előadást a Bartók Béla Művelődési Központ vasárnap, február 9-én délelőtt a 116. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben. — tRÖ—OLVASO találkozó lesz február 11-én Sárospatakon Berencsy Sándor, Varga Rudolf és Serföző Simon költők részvételével. — TÜZET fogott a Panam légitársaság egyik sugármeghajtású gépe a nyugat-berlini repülőtéren. A gép 110 utasa a vészkijáraton keresztül 'kimenekült, a tüzet sikerült eloltani. — BOMBA a repülőgépen? Az izraeli El Al légitársaság Tel Avivba közlekedő, menetrendszerű gépe útját megszakítva leszállt Athénban, mert egy névtelen telefonáló bejelentése szerint bombát helyeztek a gépen Rómában. A rendőrség nem talált bombát, ennek ellenére a gép nem repült tovább. Az utasokat szállodában helyezték cl, mert a repülőgépet újabb vizsgálatnak vetik alá. — FÖLDRENGÉS Ghánában. Három másodpercig tartó, rendkívül heves földrengés rázta meg az afrikai főváros környékét. A természeti katasztrófa miatt tizenöten szenvedtek kisebb-nagyobb sérülést. — A KÖZVÉLEMÉNY hangja címmel előadássorozatot rendez a diósgyőri Ady Endre Művelődési Ház. Ezen belül szerdán, február 12-cn 18 órá-' tói kerekasztal-beszélgetésre kerül sor, amelyen a gazdasági mechanizmusról és az életszínvonalról tart vitaindító bevezetőt Kádár László, a Beruházási Bank megyei igazgatója. — UTAK ÉS HIDAK fej' újítására 200 ezer forintot ír3' nyoztak elő az idén a sátoi* aljaújhelyi járásban. Elsősof' ban a belterületen javíf’ali majd az utakat. Egyél 1970-ben is 200 ezer foriú fordítanak erre a célra. Visszalaszííó passzió Váratlan hóesésben, ^j, kor a szorgos takarítás ■ lenére is lucskosak a* ;jí cák, tócsák keletkeznek ,t aszfalt mélyedéseiben, áj,, kor a gyalogosok félve rálnak félre a frÖcsK^ ^ elöl, a gépkoesivezetőkn j| még figyelmesebben p vezetniük. Még ha siet%l is. yosámap sietős lc,1,.gj* az útja egy rurgon-ko1 ^ nak, mert délután fél J*, romkor szédületes tetújji ban száguldott a Széchenyi utcán. A. _ * szánni ház előtt jónébáflS^ vártak a járdaszélen ^ autóbuszra. Az üres ntc , ez a gépkocsi nagy seggel belehajtott a tócs3 , a várakozókat ember1^ gasságon felül fröcskölt®,, latyakkal, majd bekaflj^ rodoit a Széniére utcába* y öt perc múlva ugyané'7'j, gépkocsi a Széchenyi í*!-' 84. előtt ismételte előbbi bravúrját, ahol fröcskölés elöl a kapualj,, menekülő egyik járók®1.! öntötte le a koszos hóié'.j; Furcsa passziója van cö jjí a gépkocsivezetőnek. u(,' nagyon visszataszító. A esi rendszáma egyébfc® YC 4»—42. Vajon vasárig délután hová kellett úgJ'” etnie? <W — két üj Óvodát kar1 idén Miskolc. Az egyik a gárföldi lakótelepen épül Kit) férőhelyes lesz, a. mási* Szentpéteri-kapuban ISO ^!j gyereknek biztosít majd • második otthont. időjárás Várható időjárás ma estig: kisebb felhőátvonulások, néhány helyen hószál(ingázással. Mérsékelt szél. Reggel többféle párásság, köd. Hideg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz 1—6 fok közölt. 11, kedd. A térképen nem található (fél 5). Gárdonyi ifjúsági bérlet. 12. ezerda. Éjféli randevú (7). Bór- letszünet. 18. csütörtök. A lőcsei fehér asz- szony (7). Huszka bérlet. 14, pénteí* A térképen nem található (fél 4). Bérletszünet.. A térképen nem' található (7). Vörösmarty bérlet. 15, szombat Ejféli randevú (3). Petőfi ifjúsági bérlet. Ejféli randevú (fél 8). Csiky bérlet. ES/AKMAGYARORSZáí a Magyar Szocialista MunKájí Borsod meEry^t Bízottcápának Főszerkesztő: FODOB LÁSZLÓ Szerkesztőséé! Miskolc. Bajcsv-Zsthn^zky 0- Központ- SG'.”? I fi - «T75* <!5-S8Ü rhkársác IS-WC Gazdaság kai rovat- 16-0“«? Pár-írt-vat Belpolitikai rovat- rovat- IG-069 Spcrtrrvat- l6'. Munkásieveiezé«* oanaszOgy6* 16-040 Kiadja: .„í a Borsod megyei Lapkiadó Miskolc. Ralrcv-J?clHn«7ky n* Felelő« (eladó: BIRO PFTEK Telefon *6-131 Hl'-deiéstetvétel: Széch^ny- » 15—17. felet -w- 16-ni Terjes?v « Mnevar post® Elflfizetbető e helyi o.na hivataloknál é*» a (C(é»’he«4töioiél A& elöfi?.eié< ina sérv nónáP* IP forint Készüli h Bor or di Nyoffü Felelő« vezető: SZEMES ISTVÁN \