Észak-Magyarország, 1969. február (25. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-28 / 49. szám

Holnaptól minden nap 8 oldalon kélszínnyomással jelenik meg az A „vásártéri” telep két csücskében, a Pozsonyi utca környékén és hátul, a vasúthoz közelebb eső részen szerdán este nem pislákoltak a fény­csövek, nem szűrődött ki a la­kások ajtaján a tv-k kékesen vibráló fénye. A házfelügye­lők ajtajain sűrűn kopogtat­tak az értetlen, nyugtalan la­kók: miért nincs villany? Mi­kor lesz áram? Most mit csi­náljak, mikor mosni, porszí­vózni akartám? Szóval nagy zűrzavart okozott a lokális Szóvá tesszük ... Az egyik este elhatároztuk menyasszonyommal, hogy el­megyünk egy kicsit szórakozni. Mivel a közelben volt a Pipacs presszó, és Miskolc egyik legközkedveltebb „mini” szó­rakozóhelye hírében áll, ide mentünk el. Az első benyomás pozitív volt: kellemes légkör, ízléses dekoráció; egy fél gin és egy dupla fekete mellett valóban jól éreztük magunkat, Táncol­tunk és arra gondoltunk, hogy jó lenne ezt a helyiséget egy kicsit kibővíteni, mert sajnos, akik tervezték, nem gondoltak arra, hogy csak három-négy táncoló pár számára van elég hely. Nagyon szeretem a tánc­zenét, táncdalokat, de itt fur­csa szövegre figyeltem fel. A jól ismert „Mi muzsikus lelkek, mi bohém fiúk” dalla­mára kissé érthetetlen és nem egész ízléses szavak jöttek elő a dobos szájából. Remélem, illetékes szervek Ss elolvassák e pár sort, és intézkednek, hogy csak ízlé­ses és jó tánczenét, illetve táncdálokat halljunk a Pipacs presszóban is. j (Almási) A Miskolc cs Vidéke Áru­forgalmi és Értékesítési Szö­vetkezet vendéglátóipari osz­tálya az ügyben máris intéz­kedett és a következőket vá­laszolta az észrevételre: A Pipacs vezetőjét figyel­meztettük a zenekar fokozot­tabb ellenőrzésére, hogy színvonalas és mindenkinek tetsző, közkedvelt számok­kal szórakoztassák a közön­séget és tartózkodjanak az „improvizációktól”. Remél­jük, a jövőben a vendégek szórakozását az otthonosság mellett a jó zene is bizto­sítja. Árvái László kér. főoszt. vcz. áramszünet Panaszkodtak, is sokan. Ezért kérdeztük meg az ÉMÁSZ illetékeseit: miért volt sötét szerdán este a Szentpé- teri-kapui lakótelep néhány utcájában? — Egy bagger két helyen is belemarkolt a kábelbe, és elszakította. Nem tudjuk, hol történt a mulasztás. Mi a föld­munkák megkezdése előtt mindig kimegyünk a területre az építőipari szakemberekkel, és felhívjuk figyelmüket a ká­belek elhelyezkedésére, tehát arra, hol kell vigyázni. A ká­belek fölött 3 méter föld van. A feltárást megkezdtük. A hi­ba elhárítása folyamatban van. Nem ritka eset az ilyesmi az új lakótelepeken. Es sok­szor nemcsak a villanykábelek esnek áldozatul az ilyen vé­letlen baleseteknek, hanem esetenként víz-, vagy gázcsö­vek is. Hiba, figyelmetlenség mindenütt adódik — nem is azért tesszük szóvá ez utóbbi esetet —. de jó, ha csak a szerda estihez hasonló kelle­metlen bosszúságok a követ­kezményei. Mert vajon a ká­belmarkolósokból nem szár­mazhat baleset? Nem tudjuk. Ám lehet, hogy igen. S akkor már sokkal komplyabb a baj! (b—. p—) Melegüzemi próba A diósgyőri és ózdi nagyol­vasztók korszerű, megfelelően előkészített betétanyag-ellátá- sára szolgáló Borsodi Ércelő­készítőmű első lcétszalagos részlege elkészült. A mintegy ezerháromszáz millió forint költséggel létesített modem üzemben megkezdték az úgy­nevezett melegüzemi próbákat. Ez azt jelenti, hogy a hatal­mas üzem termelő- és kiszol­gáló részlegei, berendezései rendeltetésüknek megfelelően folyamatosan, együttesen vesz­nek részt a kipróbáláson, il­letve a termelőmunkában. Az érctárolótérről — a beiktatott szállítórendszerek segítségével — az osztályó-, illetve törő­műbe nagyobb mennyiségű anyagot juttattak az úgyneve­zett átlagosító üzemrészbe, ahol mintegy negyvenezer ton­na különféle érc- és mészkő- porkeveréket, elegyet készítet­tek elő, hogy onnan a darabo- sílószalagokra kerüljenek, s késztermék legyen belőlük. A melegüzemi próbák néhány napig tartanak, de az ezek so­rán készített ércdarabosítmá- nyokat már a két borsodi, a diósgyőri és ózdi kohóüzemek­be szállítják, felhasználás cél­jára. A melegüzemi próbák so­rán az egyes berendezéseknél esetleg mutatkozó igazításokat, módosításokat elvégzik, majd rátérnek a próbatermelésre. HÍREK' 1969. február 28, péntek A nap keltő 6.28, nyugta 17.CS órakor. A hold kelte 13.06, nyugta 5.05 órakor. Névnap: Elemér. 125 eve, 1844. február 28-án, Obuda-Ü jlakon születet Frankel Leó, a nemzetközi és a magyarországi forrd' dalmi munkásmozgalom kiemelkedő egyénisége. Mi* ötvösmunkás került külföldre, Párizsban bekapcsoló' dott a munkásság mozgalmaiba, s a munkások körébe* nagy népszerűségnek örvendett. A Párizsi Kommitf* egyik miniszterévé, munkaügyi biztossá választottá* Ekkoriban került szorosabb kapcsolatba Marx K®' rollyal. A történelem első proletárhatalmának vérbrf, fojtása után Londonba ment és az 1. Internacionálr ban Magyarországot képviselte. 1876-ban hazatéri kiemelkedő szerepet játszott a magyar munkásmoZQ lom sorainak rendezésében. Hamarosan megnyerte * munkások bizalmát, a megalkuvó vezetők és a hatósav azonban összefogott eltávolítására. Koholt ürügíHle 1881-ben másfél évi fogházra ítélték. Szabadulása vijj* külföldre távozott, ahol haláláig harcos és tisztelt aln* ja volt a nemzetközi munkásmozgalomnak. Feleséggyilkolá&érí: 12 évi szabadságvesztés Gázolt és tovább hajtott A 3. számú AKÖV egyik te­hergépkocsija haladt Putnok és Sajóvelezd között a késő esti órákban. A Sajó-hídtól mintegy 100 méternyire a te­hergépkocsi előzött egy kerék­párost, de olyan gondatlanul, hogy balesetet okozott. Elütöt­te a kerékpárost. Monták Bar­nabás, 31 éves vájárt, Putnok, bányatelepi lakost. A kocsi vezetője ezután, ahelyett, hogy megállt volna és segítséget nyújtson, tovább hajtott. A rendőrség hamarosan elő­zetes letartóztatásba helyezte a 3. számú AKÖV balesetet okozó kocsijának vezetőjét. Kócz János, újfehértói lakost. Kiderült, hogy Kócz János it­tasan vezette a kocsit, és an­nak ellenére sem állt meg. hogy a mellette ülő férfi fi­gyelmeztette a balesetre. A vájár súlvos. de szerencsére nem életveszélyes sérülést szenvedett. A gondatlan gép­kocsivezető ellen előzetes le­tartóztatás mellett indítottak eljárást. — Galamb Elemér! Bűnös­nek érzi magát? — Igen. — Miért? — Mert agyonütöttem a fe­leségemet. — Miért? — Mert azt mondta, hogy többé nem fekszik le velem. — És ezért agyon kellett ütni?! Féltékenység? — Nagyon szerettem a fele­ségemet ... Nem tudom, hány­szor vágtam fejbe a kalapács­csal, de amikor megláttam, hogy folyik a vére ... — a 42 éves férfi zokogni kezd — kaptam a kést és a hasamba szúrtam. Aztán a mellembe ... Tavaly december 15-én éj­szaka történt az eset Miskol­con. Galamb Elemér megölte feleségét, aki nyolc gyermek anyja volt és akire húszévi házasság után a férj félté- kenykedni kezdett. — Még a templomba is el­vitte az asszonyt, ott eskette meg, hogy soha nem csalta meg a férjét — állította az egyik tanú a bírósági tár­gyaláson tegnap, február 27-én. A féltékenység tehát alap­talan volt. Ugyanakkor: mi­lyen erkölcsi alapja volt Ga­lamb Elemérnek a féltékeny­kedésre ? — Apukám egy nőhöz járt Sajóládra. Vagy négy éve kezdte, amikor a kis Kati hú­gom született —* * mondta az egyik gyerek. És természete­sen nemcsak az ő szavai alap­ján bizonyosodott be: Galamb Elemér négy év óta elhanya­golta családját, egy éve fize­tése egy részét is letiltották a kohászatban, a sajóládi asz- szonynak is két gyereke szü­letett tőle. Közben egyre in­kább rabja lett egy sajnálato­san jól ismert szenvedélynek. Az ital! Olvad a hó — Hogy telt el a december 15-i nap? — Vasárnap volt. Reggel 9 óra felé jött haza az asszony a piacról. Ekkor én azt mond­tam neki, hogy megyek anyá- mékhoz Diósgyőrbe, az Erdő­aljára. De nem oda mentem. A Béke téren, a 7-es italbolt­ban megittam egy féldeci pá­linkát. Aztán elmentem a mo­ziba, onnan meg a meccsre. Ott forralt bort ittam. Aztán hazafelé, megint a hetesben ittam egy pohár bort. Ebéd után is idejöttem másfél li­terért. Meg a 22-esből is hoz­tam másfél litert. Hazavittem. Felforraltuk, fűszeresen. Dél­után a gyerekek moziban vol­tak. Amikor hazajöttek, úgy este 9 felé, mi az asszonnyal elmentünk az Otthon étte­rembe. Megittunk vagy három üveg sört. Haza is hoztunk három üveggel ... Aztán itt­hon veszekedni kezdtünk... Az ítélet A veszekedés tragikus vége már ismert. A részleteket is alaposan feltárták a vizsgála­tok és a miskolci Megyei Bí­róság tegnap, február 27-én délután hozott ítéletében Ga­lamb Elemért 12 évi szabad­ságvesztéssel bünteti. Mint az indoklásban is elhangzott: aki önhibájából ittasodik le, an­nak cselekedeteit úgy kell te­kinteni, mintha józanul kö­vette volna el. Galamb Ele­mér pedig brutális módon, há­zastársát ölte meg. Tettének mentségére kevés a büntetlen előélet, az öngyilkossági kí­sérlet, a mostani megbánó magatartás... Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, a vé­delem enyhítésért fellebbezett. R. A. — STRAND építését kezdik meg az idén Mádon. A közel egymillió forintos beruházás­sal készülő szabadtéri fürdőt jövőre vehetik birtokukba a mádiak. — HARSÁNYBAN ma, pén­teken este tartják a mezőgaz­dasági könyvhónap járási zá- róünnepclyct. A haltenyészté- serői híres községben különö­sen aktuális lesz az ünnepség egyik előadása, amelynek té­mája: A lial, mint élőlény és mint emberi táplálék. — SZEGILONGON még eb­ben az évben új házba költö­zik a községi pásztor. A járá­si tanács több mint 80 000 fo- . rintért építteti az új lakást — MEZŐM Tibornak, a va­sas képzőművész szakkör tag­jának kiállítása március 3-án nyílik meg a Bartók Béla Mű­velődési Központban. — MEGKEZDTÉK az egy­szer használható szifon-patro­nok próbagyártását a veszp­rémi Bakony Művekben. A patron fala biztonságosan tá­rolja a szénsavat. Az egyszer használható patronok iránt különösen külföldön nagy az érdeklődés. A Bakony Művek a mostani próbagyártással ké­szül fel az első 20 millió da­rabos megrendelés teljesítésé­re. Az egyszer használható alumínium patron iránt a bel­kereskedelem is érdeklődik. — C1GANDON és Olasz! kán várhatóan még az i megkezdik járási tanácsi -, ruházásként a vízművek íP‘ tését, melyek elkészültükül” a községek régi gondját old' ják majd meg. — NAGY volt a köd az múlt éjjel az országúton * olaszországi Pinerolo melléj ahol két busz és egy katoo^ tehergépkocsi egymásnak 6**' ladt. Mindkét busz az árok ba borult és munkába sie’ utasaik közül 4()-en szén ve® tek el csonttöréseket, de eg)' sebesült sincs súlyos állapi ban. Halak a réten Hiénáit az idő Hallottam hajdan egy bi­zonyos Józsua nevű iilető- rrtl, aki — ha hinni lehet a történetnek —, megállította az Időt. Mégpedig úgy, hogy botját felemelte, merthogy szüksége volt egy kis hosz- szabbftásra, s azt mondta» hogy „áUJ meg, te nap» Gibcon felett”. Állítólag si­keres volt akciója, az W® megállt, fíchéz ma már utánanézni: , A minap egy sportközvetítés közben a t* sportriportere megirigyelte a bibliai hős híres cseleke­detét, b ő Is megállította »* időt, pedig nekünk akkor már éppen az lett volna jé» ha az idő mind gvorsabhaO rohan, s a játékvezető le­fújja a játékot, mielőtt ki­kaphatnánk. Riporter bará­tunk ugyanis nagy izgalmá­ban ezt mondta: „A hátra­levő idő változatlanul há­rom pere . . Ha a hátra­levő idő valóban változat­lan lett volna, igazolást nyert volna a bibliai ese­mény. Bár amikor a ma­gyar csapat éppen siettet­ni szeretné az óramutató» nem Ildomos a magyar ri­porternek megállítani ‘yí idő múlását. (bl A mult net végén a hirtelen olvadás és eső­zés annyira megduz- zasztotta a Rakacai-tó vízszintjét, hogy meg kellett nyitni a zsilipe­ket. A zsilipen keresztül azonban a becslések sze­rint 20—30 mázsa hal került a Rakaca-patak- ba, és a rétekre. A kör­nyék lakói napokig kéz­zel. vagy villákkal és hálókkal fogták a 4-r5 kilós pontyokat. — A HONVÉDELMI Minisz­tériumban elkészült az ösz- szesítés arról, hogy a néphad­sereg katonái a múlt esztendő­ben milyen segítséget nyújtot­tak a népgazdaság különböző feladatainak megoldásához. Az adatokból kitűnik, hogy 13 000 katona vett részt külön­féle akciókban, s építkezése­ken, állami gazdaságokban, termelőszövetkezetekben össze­sen egymillió munkanapot dol­goztak. Időiárás Várható időjárás ma estig: borult, párás, helyenként kö­dös idő, sok helyen további esővel, havascsővel, li3-~»zás- sal. Mérsékelt északi, észak­keleti szel. A hőmérséklet alakulásában lényeges válto­zás nem lesz. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 0 —plusz 5 fok között. l^RBH BT A' 28. péntek Éjféli randevú (7). Bér- ! letszüneí. 1 Megkérdeztük: Miért vő it sötét szerdán este a Szentpéteri-kapui lakótelepen? r Észak­Magyarország — a vöröskereszt rencsi járási szervezetei szép eredményeket értek f’ egészségügyi felvilágosító oktatómunkában. A kűiőP® ző rendezvényeken, tanf mokon az elmúlt évben mint 1250-en vettek rCS" rendszeresen. — Érettségi találkozó. A kolci volt református főá1^, náziumban 1919 szeplenibcr,, ben érettségizetteket kér®”, hogy a találkozó megbeszél,, céljából közöljék velem neV^ két és címüket. Dr. PutA0* Gyula, Budapest, YH., P® binszki u. 16. sz., II/2. ESZAKMAGYARORSZAPj a Magyar Szocialista MunKásP« Borsod megyei Bizottcácának Főszerkesztő: FODOR LÁSZLÓ Szerkesztősig' Miskolc. Bajcsy-Zsilin^zky w Központ: 3G-132 t0-672 35-380 30',t{f ritkórság 16-886 GnzdasáGPfVf Kai rovat 16-035 Pártrovat 3c?lpo]jttkai rovat; 16-450 KiJ/y *ovat: 16-067 Sportrovat • , Munkásleveiezés oanaszüi?ye> 16-046 Kiadja: í Borsod megyei Lapkiadó Miskolc. Bnlf’cvZciUnsT’ky Felelő« kiadó: BIRO PETER Telefon 36-lSt Hirdetésfelvétel: Széchenyi u 15—17. Telefon 16-213 Terjeszti a Ma sva r Posta Előfizethető a helyi pc.stahivataloknáJ és a kézbesítőknél Az előfizető dlia egy hóna!7 10 forint Index 2505? Készült a Borsodi Nyomdák^ Felelő« vezetői SZEMES ISTVÁN i

Next

/
Thumbnails
Contents