Észak-Magyarország, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-28 / 303. szám
Szombat, 1968. december 28. gszakmagyarorszac 5 Borsodi sifecrek a kézilabda MNK-ban Lassan végéhez közeledik a fnajd egy éve tartó küzdelemsorozat, s december 22-én már a legjobb 16—16 csapat vívott nagy harcot a továbbjutásért a kézilabda MNK-ban. A Játékcsarnokban megrendezett, találkozón megyénk két női és két féríicsapat. révén volt érdekelt. A borsodi együttesek ragyogóan helytálltak, s közülük hárman a legjobb nyolc között lépnek majd pályára január 5-én. Meglepetést keltett az Ózdi Kohász férfi együttesének veresége az NB II -es Debreceni Építőktől. Ormosbányai Bányász— blyiregyhází Kinizsi 25:25 (14:12). NB T. B-s ellenfelével szemben a Bányász nagyszerű játékkal harcolta ki a továbbjutás jogát. Különösen szünetig, s a mérkőzés hajrájában volt igen jó az ormosiak csapatjátéka. A Bányász a győzelemhez is közelebb állt. Góldobók: Galambosi I. (8), Czirják (5), Galambosi II. (4), Juhász, Németh (3—3), Bar- nóczki, Misurga II. Jók: A góldobók és Sonkoly. Borsodi Bányász—Debreceni Dózsa 17:7 (9:3). A két NB I. B-s csapat találkozóján minden tekintetben jobb volt a Bányász. Ezúttal elsősorban Védőjátéka volt mintaszerű, s fölényes győzelme jó támadójátékát is dicséri. Góldobók: Sikur (6), Szabó, Petresné (4— 4), Gond (3). Jók: a góldobók és Szlobodáné (a mezőny legjobbja). Debreceni Bpitök—Özdi Kohász 30:26 (16:13). Az ózdi fiúk ezúttal igen gyenge védő- játékot produkáltak, s különösen az első félidőben lepte meg őket a debreceniek lendületes támadó játéka. Szünet titán sem változott a játék képe. Ezúttal még a hajrá sem | sikerült a Kohásznak, és nagy meglepetésre kiesett a küzde- lemsorozatból. Gl.: Marosi (7), Tiba (5), Bellér, Noviczky (4— 4), Hoduly, Fehér, Szombati (2—2). A csapatból senkit nem lehet kiemelni. Ózdi Kohász—Debreceni VSC 26:15 (15:4). Különösen az első félidőben játszottak nagyszerűen az ózdi lányok, és szünet után már nem erőltették a góllövést. A* 19«S. évi klemen í«bajnokság végeredménye: V. MVSC ZS 24 — 2 97:22 48 2. DVTK I. 26 19 3 4 92:26 41 3. Ózdi Kobász 26 17 2 7 65:26 36 4. EdeJény 26 15 3 8 63:39 33 5. Borsodi Bányász 26 12 7 7 49:34 31 6. KMTK 26 14 3 9 64:45 31 7. MEAFC 26 14 2 10 52:43 30 8. Miskolci Bányász 26 9 4 13 32:45 22 9. S.-újhclyi Spartacus Sportműsor tlszás. Fiedler Ottó emlék- verseny, Űzd, 28-án 15 órakor és 29-én 8 órakor. Sakk. Országos egyéni sakk- bajnokság, Budapest. Üttörő-olimpia. Az asztalitenisz, a birkózás és a sakk selejtezői, valamint döntő mérkőzései. December 28, 29, 30. Szombathely. SzuliRVÖlgy AlbertteJcp Ormosbánya Somsály Rudabánya 26 26 26 26 26 26 14 33:52 1?» 15 36:57 17 15 29:61 16 17 35:78 16 19 25:78 13 19 23:89 Az 1968. évi megyei I. oszt. ifi bajnokság végeredménye: 1. Trencsényi SE 30 25 2 3 101: 8 52 2. DVTK n. 30 21 4 5 120: 26 46 3. Tisza szederkény 30 22 1 7 90: 37 45 4. MEMTE 30 19 5 6 92: 32 43 5. Szirmabcsenyö 30 16 4 10 75: 39 36 6. Borsodi Volán SC 30 14 5 11 51: 43 33 7. KJ raid 30 13 6 11 57: 53 32 8. Sárospataki VSC 30 14 3 13 57: 54 31 9. Putnok 30 13 4 13 57: 59 30 10. Ilcjőcsabai Építők 30 10 6 14 65: 54 26 11. Fclsőzsolca 30 10 6 14 51: 72 26 12. Farkaslyuk» 30 8 4 18 40: 65 18 13. Tállya 30 7 4 19 34: 93 18 14. Enes 30 6 5 19 32;111 17 15. Taktnharkány 30 5 4 21 27:106 14 16. Rudolf telep 30 4 1 25 24:121 9 * Két büntetőpont levonva. Jónyer cs Molnár sikere a tízek bajnokságán A napokban bonyolították le Egerben az országos vidéki serdülő és ifjúsági tízek bajnokságát. A rangos versenyen mind a fiúk, mind a lányok mezőnyében borsodi sportolók is indultak és a várakozásnak megfelelően, nagyszerűen szerepeltek. A serdülő lányok versenyében Molnár Anna, a MÉMTE tehetséges fiatal asztaliteniszezője bizonyult a legjobbnak. Az ugyancsak miskolci Földi az 5. lett. Az ifjúsági lányok versonyében Molnár a 2. helyre került, Földi viszont megtartotta a serdülőknél is megszerzett 5. helyet. Az ifjúsági fiúk versenyében a várakozásnak megfelelően a diósgyőri Jónyer bizonyult a legjobbnak. Nagyszerű játékkal, magabiztosan került a ranglista első helyére. Ebben a mezőnyben Szabó az 5., Nevelics pedig a 6. helyei szerezte meg. A verseny végeztével közölték a MÉMTE vezetőivel, hogy Molnár Anna a szűkebb válogatott keretnek is a tagja lett. Tátrai a DVTK új edzője Elkészült a januári program — Függőben Tamás és Szurgent ügye — Folytatódnak a tárgyalások Az NB I-es labdarúgó-bajnokság befejezése óta a DVTK népes szurkolótáborát elsősorban az foglalkoztatja, ki lesz a csapat új edzője, kik távoznak és kiket sikerül megszerezni az egyesületnek. Érthető hát, hogy nagyjából mi is ezekkel a kérdésekkel fordultunk az ünnep utáni első napon a sportkör vezetőihez. Az edző személyét már megnevezhették. Tátrai Sándor, aki korábban Szombathelyen dolgozott eredményesen, kétéves szerződést kötött a DV- TK-val. A hivatalos részt elintézték, nagyjából megbeszélték a legszükségesebb tennivalókat és a januári programot is. A 18-as keret első találkozása január 3-án lesz. Ekkor kerül sor a különböző orvosi és pszichológiai vizsgálatokra. Az alapozás 6-án kezdődik és 18-ig tart Diósgyőrött. Azért döntött így a sportkör és a szakosztályvezetés, mert Tatára a DVTK csak a második turnusban kapott volna helyet, s ez későinek tűnt. Egyébként helyben igyekeztek ideális körülményeket teremteni a zavartalan felkészüléshez. A keret tagjai ez idő alatt Tapolcán laknak, s mindennap két edzésen vesznek részt. Délelőtt általában tornatermi foglalkozások lesznek, délután pedig uszoda és terep következik. Január 20-tól február 1-ig ugyancsak napi két edzéssel készül a csapat, de ekkor már nem edzőtáborban. Februárban lesznek az előkészületi mérkőzések, közöttük egy nemzetközi találkozó is várható. Tamás és Szurgent ügye még mindig nem tekinthető lezártnak. Jóllehet, a két játékos foglalkozik az eltávozás gondolatával, azonban a DVTK vezetői ismételten hangsúlyozták: csak megfelelő minőségi cserék után hajlandók átadni a kapust és a csatárt. Folynak a tárgyalások továbbá a csapat felfrissítéséről. Hafner, Sáfrány és a felépült Gajdos után most a szolnoki Tékessel tárgyalt a Diósgyőr, s a jövő évben minden valószínűség szerint ö is a DVTK játékosa lesz. Újság még a csapatnál, hogy Kiss László bejelentette visszavonulási szándékát. Ezek az ügyek természetesen csak január 15-én záródnak le, s bizony, addig még sok találgatásra adnak okot. — pá — Ma: rajt az „olimpián“! A fanfárok nem a világ ifjúságát szólítják a sport küzdőtereire, a magyar piros- nyakkendős „olimpiásoknak” mégis örömünnepet hirdetnek e hangok. Mert ma Szombathelyen, a vasi fővárosban újra életre lobbantja a fáklyatűz a kandeláberek olaját, s felkúszik az árbocra az ötkarikás olimpiai lobogó. Tizenkilenc megye és a főváros legjobb kis sportolói mondják ma csengő hangon a IV. téli úttörő-olimpia fogadalmának ünnepélyes szavait, hogy utána összemérjék tudásukat, erejüket kedvenc sportágaikban. Nagy csatákat vívnak majd egymással az asztaliteniszezök, feszülnek az izmok a birkózó szőnyegen, gondolkodva hajlanak a fejek a sakktáblák fölé. És köztük vannak a mieink Is, 22 borsodi versenyző! Asztaliteniszben a negyedik olimpiáján részt vevő Molnáron kívül két miskolci fiú, Hegedűs és Tirpák indul. Birkózásban Dezső (Kazincbarcika), Nagy (Miskolc), Budai (Miskolc), Orosz (Alsózsolca), Dobos (Ózd), Novák (Ózd) és Turóczy (Kazincbarcika) képviselik megyénk színeit a különböző súlycsoportokban. A borsodi sakkcsapatot Pa- rits K. (Hódoscsépány), Mackó I. (Nyékládháza), Sándor K. (Novajidrány), Árnyassy (Vizsoly), Brandies (Sátoraljaújhely), Tóth (Ózd), a miskolci válogatottat pedig Nagy E.. Rácz M., Balogh B., Reviczky, Grostyák, Farkas alkotja. Az eddig megrendezett három téli seregszemlén — a havas sportok kivételével — a borsodi versenyzők nem nagyon kényeztettek el bennünket eredményeikkel. Aranyérmet a három teremsportban ez ideig egyszer sem sikerüli szerezniük! A mostaniaknak erős az elhatározásuk, hogy javítanak a mérlegen és néhá- nyan dobogóra kerülnek. Különösen az asztaliteniszezö Molnár, a birkózó Dezső és Dobos, valamint a sakkozó Árnyassytól remélünk sikeres szereplést, de a többiek becsületes helytállását is elvárjuk, s bízunk jó eredményeikben! Szeretnénk, ha ifjú sportolóink Szombathelyen is bebizonyítanák, hogy megyénkben jó úton halad az utánpótlás nevelése. — Monostori — HIRDETÉSEK ADAS—VETEL i PÜji BUkkalJa Mr. *7 crmelŐRZÖvebkezet kőbányájánál, 10 000 kftbmóter *Pltkez6M alapanyagul wol- fcáló vaőkő riadó. A bá- *>ya kovaoútou incgközollt- tootő. Trabant w&cmííygópkocsl, 3 illu.*4 klcdiiMi, eladó, ttr- «" kJŐdnl: Sárospatak, Arany *3mo*; u. 24. _________ Ó ZONNAL rr.NZUEZ JUT! kelrslegf* könyvelt I '’•vr.pénrért rorgyésárolja m antikvár könyvksJ'OLT. Konyvifényeít I» '•*try Vila «tokból, alacsony Lón elégi! heti Cib ónk: ANTIKVÁR KONY- > CSBOLT, Mlftkole. Dóry- u. ». Te!.: 16-811. Televízió kfTo?óstnlan ál- 1: Dóiban, leértékelt áron «"adó. Feld. Kazinczy u. « Ünnepekre, fiáját termésű t' kaji hor kapható, Ugyan- ®'t olnjofc vashordó riadó. «3 /«lka u. 11. 16» kg - os hízott, sorté« »■••dó. Oyula u. 30. Kiadó 170 kg-os hízott, 'tér-. László Jenő u. 115. Ncamár koúalvaJ eladó. Tatár u. 0. Üveggyárnál. niiott sertés eladó. József Attila u. 42. Orosz. Sport 850-es NSU motorkerékpár oldalkocslval, vagy külön is eladó. Jókai u. 16. Jó karban levő FridiÜn- der vaskályha, Bösendor- fer zongora eladó. Miskolc, I.. Attila u. 11. INGATLAN Kis családi ház. azonnal beköltözhető, eladó, érdeklődni: II., Csaba vezér u. 66. Eladó sózótekiiö, dunna, ’figállvány, festmények. Igiríöld. 6. ép., I. lh.. I 2. Hízott sertés eladó. T3á. fc 'nyibéro 6. ilá roma Jtós szekrény, ^'■mblnált. szekrény, kétaj- *"s szekrény, hálószoba- kútor, sodrony, matrac, rln. íollpolc, fotel, Vár. h törött rs.6k és egyéb sznalf. bútorok eladók, ■ska Írógép bérbe adó. •echenyl u. 70 VJ kétszobás, gázfűtéses tanárat lakásért saját házat adnék I. kei., Agnes u. 2., villamosmegállónál. líjxott sertés eladó. Malőr u. 25. 'i db 100—1F>0 kg-os ser- ♦és riadó. Forrásvölgy u. no kg-óé hízott sertés tréazbcn 1« eladó. Lász- Jenő u. 66. bízott sertés eladó, skolc. III., Szarkuhegy ladó oldal koestii Pannó- *';t. gyermekkerókpár. használt rekamlé,, két ágy. ^ ágybetéttel és férfi, női k'vlabát,. Miskolc, Fcsity ■AroM u. 59. ~Mó hálószoba bútor agy. •MáUel, párnázott cbédlö- **ékek, olajkályho. .16161- j^al, Jawa Ideál motor- J^rékpár eladó. I.. Földes Ferenc u. 5. Re resell tanárai, vagy szabod rendelkezésű egyszo- bu-összkomforto.-, lakást, költségmcgtérltésfiel, esetleg lehet szövetkezeti is. Telefon: 33-798. Miskolcon. Jó helyen levő atuójavitó és lakatos- műhelyt kisiparon cl-, vagy bérbe adjn (költözködés miatt,). Érdeklődni: Marsekné mököszórüs. Kazinczy U. 3. Vállalatnak lanuár 1-től, 7 személy részére (ires szoba, vagy dolgozó . férfiaknak bútorozva szoba kiadó. III., Bartók B. u. 30. (Tanácsháznál.) A\nM>n 1050 négyszögöl szőlő, rajta 2 szoba, konyha. veranda, présház. pince, 65 000 Ft-ért eladó. Hunyadi u. 24., bent n közben. Bak, Külön bejáratú, ^bútorozott szoba klR konyhával két dolgozónak Január 1- tői kiadó. I. kér., özent- péterl-kapu 71. (nem bérház). SaJAsientpőtoron. n Batthyány u, 1. fc. alatt, leve kétszobás, összkomfortos családi ház azonnali beköltözéssel eladó. Érdeklődni: Kvaszt* Lajos, Ea- jószcntpéterl üveggyár. Külön bejáratú, bútorozott szoba gyermektelen házaspár részére nzonnul kiadó. Lenke u. 3. Értelmiségi fór fi szobatársat keres Január 1-rc. Konyhabútor, bőrkabát, 12 éves fiúra eladó. Semmelweis u. 30. Kis szoba-konyha gyermektelen házaspárnak kiadó. Martlntelep, Kapo« u. 33. Kiadó 1200 négyszögöl gyümölcsös, megosztva Is, Hejöcsabán. Klsbenodek- dülőben. Egri utcától 600 méterre. Autóbusz közel. Érdeklődni: Győri-kapu 166. nútorozolt szoba, kiadó. Martinlelpp, Zagyva u. 7. Vérmesénél 1 szoba, komfortos, I. em., 3. örök. lakás azonnal, beköltözhetően eladó. Földváron telekrész eladó. Bp., I., Kuny. Domokos u. 4/c. VÉG VÉS Komoly gondolkodású; Jő megjelenésű dolgozó férfi társaság hiányában megismerkedne korban hozzáillő nővel, 18—38 évig, házas- sár; céljából. Leveleket ..őszinte méretet” Jeligére h Hirdetőbe. Tf. 13. Vállalatok. sző vetkezetek, tanácsok figyelem! Útépítéshez, útkarbantartáshoz hidegaszfalt- és impregnált zúzalck- MEG RENDELÉSEKET fogadunk el. Vállalatunk az Északmagyarországi Kőbánya Vállalattal közös vállalkozásban Tárcáiról 1969. évre fenti anyagok szállítását vállalja. Igényeiket a beérkezés sorrendjében elégítjük ki, figyelembe véve az önök kéréseit. Egységár: kötőzúzaléknál 23 Ft/tonna, vagonba rakva, impregnált anyagoknál megrendelés mennyiségétől és szemszerkezeti összetételétől függően, megegyezés szerint. Megrendeléseiket kérjük vállalatunk címére megküldeni. Mindennemű felvilágosítással szolgál vállalatunk anyag- és szállítási osztálya, Debrecen, Barna h. 3. Telefon: 26-63. Debrecent Közúti Építő Vállala! Két dolgozó nőnek, vagy gyermektelen házaspárnak bútorozott, vagy ürra pzaba klndó. Feszty A. u. 73/». Külön bejáratú, bútorozott szoba kiadó. Kun Béla U. 153. Kiadó kói szoba, konyha. epájzo« Inkái, kis udvarral, nagy pincével. Bábo- njrlterc 81. SiŐlÖ-gyümölcMia Jól tor. inö gyümölcsfákkal Ernőd kúzfégl nngyhegyen eladó. Jókai u. 16. Mérlegek JA VITÁSÁT, kovácsoltvas dísztárgyak KÉSZÍTÉSÉT vállalja SZLAVKOVSZKT BÉLA Sitnyei M. Tál n. 5. ac. Telefon: 42-257 Lukác» szűcs modern gallérok, bundák készítőié. Szemere u. 5. Elveszett a Borsodi Vendéglátóipar! Vállalni 37/70.607—70.700. kz. el- lenörzőbélyeg szelvényei. A szelvényeket ezúton érvénytelenítjük. Elveszett fehér púm!, hullámom wórű kölyök kan kutya. Megtalálóját maga.s jutalomban részesítem. Zsíros Lajos. Kolozsvári u. Ifi. Telefon: 34-600, Hatni fiú .szállást kaphat. Széchenyi n. 15., II/3. Felhívást Felkérem a7t n doktornőt, »ld nálam felemás barns antllopcslzmát. vásárolt., legyen szives felkeresni. Arany J. u. P. Pataki. Az Északmagyarországi Kőbánya Vállalat Tárcái. Ügyintéző: Kiss György. Telefon: 7. Megvételre felajánlja az alábbi állóeszközöket: Tehergépkocsi Típus Kategória Menny. (billenő plató) ZIL 130 B 2 db Kisvasúti vontató MD—40 A 1 db Szállítószalag 10 fm-es RH—15 B 1 db Tárolóbunker klf. hegesztő! ( vaslemez A-B fi db üzemanyagtartály klf. nyitott és zárt 2—8 köbm. B 6 db Felhívjuk í. megrendelőink és ügyfeleink figyelmét arra, hogy dolgozóinkat 1969. január Ltől vállalati igazolvánnyal látjuk cl. Kérjük t. megrendelőinket és ügyfeleinket, hogy a fenti időpontot, követően a vállalat nevében történő munkavégzést, szolgáltatást csak vállalati — negyedévenként érvényesített — igazolvánnyal rendelkező dolgozóinktól fogadjanak el. .VIMELUX Miskolci Finommechanikai Javító Vállalat i Mely fájdalommal tudatjuk. hogy bzerctelt édesanyánk ÖZV. ARNÓTII IMR ÉNÉ életének 76. évében, hosz- szü szenvedés után elhunyt. Temetése december 29-én, vasárnap fél 4 órakor, a diósgyőri ref. temetőben. A gyászoló család Fajdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy jóságos férjem, drága apánk, nagyapa, após ós rokon dr. DAÉOTTI TIÉLA tiy. kér. orvos 77 éves korában elhunyt. Temetése december 28-án. szombaton fé] 1 órakor, a Deszka-temetőben. A gyászoló család Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen. drága jó férj, édesapa, nagyapa, testvér és rokon ifj. DUDÁS FERENC életének 54. évében, hosz- szú szenvedés utón elhunyt. Temetése december 28-án délután 3 órakor, a Szent. Anna temető ravatalozójából. \ gyászoló csalid Fájdalommal tudatjuk, hogy TARTAN GUSZTÁV ny. bányatechnlkus. 8-t éves korában, hirtelen elhunyt. Temetése december 29-én, vasárnap du. 3 órakor, a diósgyőri katolikus temető halottasházából. Barátai Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy a legdrágább édesanya, nagymama, dédanya, testvér, anyós, rokon özv. CZÉKUS GYÖRGYNÉ Rozgonyi Hona december 25-én, 84 éves korában csendesen elhunyt. Temetése december 28-án du. S órakor, az evangélikus temető ravatalozójából. Ilosvay család Hirdessen a; Északmagyarorszáo!>an