Észak-Magyarország, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-23 / 301. szám
SS0 #• •• B SAO&Z&MOSítp hdtfeií Vért adni annyit jelent, mint életet menteni. Ebben az esztendőben nagyon-na- gyon sokan „vizsgáztak” jelesre az életmentés ilyen formájából. Miskolcon csaknem 2500 liter vért adtak az önkéntes véradók — mintegy 0000 ember. A humanitás, az emberszeretet szép példája ez. Sokan közülük — cserébe az életért — köszönő- és emléklapot kaptak azoktól, akik rászorultak önzetlen segítségükre. Most, karácsony és új esztendő előtt üdvözlő kártyát küldött legjobb véradóinak a városi Vöröskereszt. De azokra is nagyon sokan gondolnak majd az ünnepek alatt, akik nem kapnak ilyen lapot. Hiszen névtelenül és önzetlenül olyasmit adtak, aminek nincs, mert nem is lehet pénzbeli értéke. Vért adtak. S ez gvak- ran egyet jelent az élettel. ÜveffdíszeWt is készítenek Miskolcon, a Szentpéteri-kapui kórházban rendkívül sokat törődnek a rehabilitációra szorultakkal. A fiatalok például korszerű műhelyekben különfé'e szakmákat tanulhatnak. Képünk az üvegtechnikai műhelyben készült, ahol most, karácsony előtt szebbnél szebb díszeket készítenek. A díszek a kórházi osztályok karácsonyfáira kerülnek, de jut belőlük eladásra is, a kórház kapujánál levő pavilonba. Foto: Szabados tlvSrsy S/aJíeirWflí és kontárok A szerencsi járásban — a legkülönfélébb szakmákban — 559 kisiparos működik. Tevékenységükkel, munkájukkal nagyban hozzájárulnak, hogy a járás lakosságának igényeit kielégítsék. Csupán ebben az esztendőben 53-mal emelkedett létszámuk. A KIOSZ járási bizottsága ez. év közepén felmérte az idetartozó 32 község igényét: még legalább száz kisiparosra van szükség. Az utánpótlást elsősorban iparitanulóképzéssel kívánják megoldani. Ebben a tanévben 22 szakmában 88 fiatal kezdett ismerkedni a mesterségek fortélyaival. Sajnos — s ez ellen elsősorban maguk a kisiparosok lépnek fel —, még nagyon sok „kontár” rontja hitelüket. A járási tanácson eddig 33 ilyen kontárt adóztattak meg A KIOSZ 12 ellenőrt számláló brigádja azonban sikeresen tevékenykedik: munkájuknak köszönhető, hogy ebben az esztendőben több, titokban dolgozó kisiparos kért működési engedélyt. Az eoés/,sé»üív és a? iskoU«ok A Vöröskereszt III. kongresszusának szellemében Miskolcon több érdekes — s mindenek felett hasznos — ifjúsági megmozdulást terveznek Az általános iskolás tanulók számára egészségügyi rajzpályázatot hirdet a Vöröskereszt miskolci szervezete, s a leg- iobb rajzokból kiállítást rendeznek a városi küldöttértekezlet ideiére. Az ífiúság’ egészségügyi állomások versenyét is megrendezik, tgy a fiatal egészségőrök bizonyságé* adhatnak felkészültségükről. A kfizAr)’skolások pedig vetélkedőket szerveznek az eg^szsóg- véd'U^-emel kapcsolatos témákból. Ernlirnves esztendő Elégedettek lehetnek magukkal a ricsei Oj Esztendő Termelőszövetkezet tagjai: valóban eredményes esztendőt zárnak Sikerült kiegvenlít'uv’ii- az 1967-es mérleghiányt, s jövőre most már tiszta lappa1 indulhatnak. A gépesítés is megfelelő, még ~gy lényegesen naevnbb termo1őszövetkezetnsk is becsületére válna, ahogyan ők mondják. Ha pedig elkészül a lucernaliszt-őrlő üzem, akkor nemcsak maguk, hanem a szomszédos termelőszövetkezetek lucernn'iszt-sz.ükséeletét is ők látják el. I itö rárán Várható időjárás ma estig: felhős idő. szórványos kisebb havazással A reggeli és esti órákban sokfelé párás, ködös idő. Mérsékelt szél. Várható ’egmagasabh napnali hőmérséklet phisz I—6 fok között. Szí'vés?,'éri vendégvárás Sült malacok — 6000 üveg pezsgő Magyaros mulatság Nemcsak a karácsonyi ünnepekre, hanem már szilveszterre is napokkal ezelőtt megkezdődött a készülődés soksok családban. De a vendéglátóipari vállalatoknál is! Hiszen az éttermek, a szórakozóhelyek a legnagyobb családi társaságnál is több vendéget várnak. Tehát, ha jó házigazdák akarnak lenni, már most megmondhatják- milyen ellátást, szórakozást biztosítanak a szilveszterezőknek? Ezt kérdeztük meg a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat illetékeseitől, akik a Bortanya, a Polónia, a Vadászkürt. az Otthon és a Béke étterem felkészüléséről tájékoztattak — összesen 45 malacot szerzünk be. Ezek közül néhányat kisorsolunk a szilveszteri tombolán, a többit pedig a szakácsokra bízzuk. Éttermeinkben tehát mindenütt kapható lesz ropogós malac- sült, vagy házi disznótoros vacsora. Ezenkívül természetesen még sok más ételkülönlegesség is. Valamennyi éttermünk háromféle alkalmi vacsora-menüt is összeállított. 30, illetve 50 forintos áron. Az ínyencségekre pedig bi- Konyára jólesik majd az innivaló: a vállalat raktárában 6000 üveg pezsgő és habzóbor, 50 féle Különböző bor (szinte vagonszámra) és sok más ital vár a szilveszteri kiszállításra. Olcsó bor- és pezs- gővásárt pedig máns tartanak a Capri cukrászdában, az Expressz étteremben és a villanyrendőrnél levő pavilonban Kell-e még más is a jó hangulat biztosításához? Műsor. Lesz-e valahol valami szenzáció’ — A Bortanyán kezdődik. A vendégek mindig különlegesen hangulatosaknak találják rendezvényeinket itt, az avasi környezetben. Reméljük, most sem csalódnak. Magyaros mulatságot szeretnénk. Meghívtuk a televízió Nyílik a rózsa népdalvetélkedőjének első helyezettjeit' Ármos Amáliát, Győri Mártát és Dombi Istvánt. Orosz András konferálásával a Bortanyán kezdik majd a szilveszteri műsort. Innen mennek a Po- lóniába. áho1 Balogh Gyuszi és népi zenekara kíséri őket. Ezután a Béke és az Otthon étteremben lépnek fel. Körültekintő, nagy tehát a szilveszteri készülődés. Még ajándékkal is akarnak kedveskedni a vendégeknek: elegáns csomagolásban, kellemes filteres cigarettát készíttetett a vállalat, Panoráma elneveÁllategészségügyi vizsgálatok tsz-ekné* A prügyi, a csobaji, a mo-. noki, a mezőzombori és a tak- taszadai tsz-nél az idén igen zéssel. Ez a cigaretta boltban nem kapható. Miskolci különlegesség, ingyen adják a vendéglátóipari vállalat szórakozóhelyein. R. A. Bonyodalmak Télapó körül — Mikulás, azaz Télapó már itt járt és ma ion... Ejnye, no... Itt van a nyelvemen... Megvan! Hát persze, megint jön a Télapó. De melyik? Ugyanezt kérdezte az a kislány is — alig lehetett négyéves —. akivel a minap együtt utaztam a villamoson. Pré- selödött ő is a tömegben, és igen kényelmetlenül érezte magát, rúgdosni kezdte hát a körülötte álló felnőttek lábát, tgy csinált helyet magának Élelmes, nem? No, persze. Csakhogy egyszer elvétette, és eltalálta saját mamája bokáját is. — Kislányom! Ne rosszalkodj, mert nem hoz semmit a Télapó! — rántotta meg idegesen a csöppség kezét a bosszús édesanya. — Melyik? — Hogyhogy? — Melyik Télapó nem hoz semmit? Mikulás? — Dehogy Mikulás! Mikvlás-Télapó az más. Az már régebben hozott neked ajándékot. — Akkor melyik? — makacskodott a kis szöszke. — Melyik .. melyik ... Hát a Fenyőfa-Télapó! — Az. az nem. Egy fenyőfának se keze, se lába. Járni se tud, adni se tud. — Kislányom. Ez egy olyan Télapó, aki kétszer látogatja meg a gyerekeket — vélte lezárni a vitát a szöszke mamája. — Akkor jól gondoltam .. ugyanaz, aki... — Ugyanaz, és mégsem ugyanaz. Érted? — Nem — fejezte be a kislány a vitát. ««»—P) 19óH december °3. hét*« I A osp kelte 7.30, n yugta 15.56 órakor. A hold kelte 10.38, nyugta 20.28 órakor. Névnap: Viktória. Egy elmaradt karácsonyi ajándék ~ Idestova tíz esztendeje, hogy karácsony előtt az apró* — ságok. a kisiskolások valamilyen kedves, vidám mese* ~ játéknak tapsolhattak a Miskolci Nemzeti Színházban, E illetve a Megyei Művelődési Központ színháztermében. A 5 kicsinyek nagyon várták ezt az alkalmat, nagy örömmel 5 ültek be a színház nézőterére. S Az idén megszakadt a nemes tradíció; nem gördült fel S a függöny, nem hangzott el mesejáték, s a gyerekek e — hiányzó élménnyel szegényebbnek érezték a karácsony* E várás örömét. A szülök is szóvá tették: vajon miért nem E mutatta be a Megyei Művelődési Központ és a Miskolci 5 Nemzeti Színház kisgyerekeknek szóló színpadi művet. ~ A válasz és a magyarázat elfogadható: színészeink mind ~ színházi kötelezettségeik, mind pedig az ünnepi évfordu- s lókra való közreműködésük folytán nem győzték idővel = és energiával egv újabb produkció bemutatását. E Az esztendei második szünidő időszakában, húsvét tá* 5 ján szokták bemutatni a nagyobb iskolásoknak szánt da* 5 rabot. Tudjuk jól: a hármas évforduló ünnepségsorozatai = a jövő esztendő márciusában érnek véget. A lekötöttség, az elfoglaltság ismét akadályozhatja az ifjúsági színháS = tavaszi bemutatkozását. Mindezek figyelembevételével E mégis azt javasolnánk, ha csak egy mód van rá, tavasszal E folytassa munkáját az ifjúsági színház Kár lenne a szép E hagyományt megtörni; veszteség is érhet bennünket, hi* 5 szén az évről évre lezajló ifjúsági előadások jelentős sze* ~j revet töltöttek be a nézőnevelésben. Most még van rá js idő, hogy okos organizációval biztosítsuk a gyerekeit E húsvéti örömét. ín—I) — TÖBB mint 200 méter utat köveztek ki az idén Ri- csén. Az egyelőre még kövezetlen utcákat pedig rendszeresen leszórták homokkal, hogy száműzzék a vendégmarasztaló sarat. — ÉRDEKES témát vett programjába a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A jövő év első félévében — többek között — a megye halgazdálkodását is megvizsgálja. Aranyhalak — KÖZPONTI fűtés megvalósítása szerepel a sátoraljaújhelyi tbc-kórház távlati fejlesztési tervében A tervek szerint a központi fűtés bevezetése több mint egymillió forintba kerül. — EGYÜTT Putnokért. A községi tanács és az Özdví déki Szénbányák Vállalat 19G9 első felében 600—700 ezef forintos költséggel kiépítteti a József Attila utca (PutnoS legsűrűbben lakott területe) vízhálózatát. — LESZ ivóvize a bekecs* iskolának. Még az idén megöl' dódik a Bekecsi Általános Is'. kola nagy gondja. Tanács1 költségvetésből bevezetik épületbe az ivóvizet. — SZERENCSEN a különböző vállalatok anyagi hozzájárulásával szennyvízcsatornát építtet a községi tanács. — A VÖRÖSKERESZT mis' kolci szervezetének tanfolya' main 1964-től tízezren vetted részt. Különösen eredménye1 volt az elsősegélynyújtó. A közegészségügyi és az üzen»* egészségügyi ismeretek tanítá' sa. — MÁR nem gond. Abaúj- szántón immár biztosított 3 lakosság egészségügyi ellátása, hiszen készül az új orvosi lakás és rendelő, ami pedig 3 legfontosabb: kinevezték az áj körzet orvosát is. — CSAKNEM háromezre*• vették igénybe a gyermekgon' dozási szabadságot Miskolcot ebben az esztendőben. MISKOLCI GALÉRIA (Déryné u 5.» X MISKOLCI ORSZÁGOS KÉPZŐMŰVÉSZÉT/. KIÁLLÍTÁS Nyitva december 1 -tői 89-ig — hétfő kivételével — II —19 óráig. December 26-án. csütörtökön 11.30-kor zenés tárlatvezetés 23. nettó A •»/.miui/ szakszervezeti bizottságának beat-hangverse nye (5 és 8) 24 kedd Nincs előadás 25. szerda Rigó Fanes] (3) Bér letsztlne Rigó Jancsi (fél 8) Bérletszünet. 28. csütörtök A lőcsei fehér asz- szony í3' Bérletszünet. A lőcsei fehér asszony (fél 8) Bérletszünet 27. péntek A lőcsei fehér asszony 28. szómba* A lőcsei fehér ász- (7). Vörösmarty bérlet. szony (7) Katona bérlet.. 79. vasárnap Rigó Jancsi (3) Bérletszünet Bcrnarda háza (fél 8V Szigligeti bérlet 30, hétfő A Debreceni Csokonai Színház operaelőadása (7) Le- hotay bérlet. 31, kedd. Rigó Jancsi cn. Bérletszünet. Ügyeletes állatorvos 23-án. (h^ főn) déltől 25-én reggel G óráté dr. Fehér Miklós, M««kolc, **' Tóth u. 35. Tel.: 15-989. 25- én reggel 6 órától 26-án re# gel 0 óráig: dr. Nagy Pál. 1Víi*' kolc, FI.. Vörös Hadsereg u. 1*' Tel.: 16-605. 26- án reggel 6 órától 27-én rc& gélig* dr. Róhián Antal. M1=k^c' III.. Bánki D. u. 2 Tel * 21-6^' Betegbejelentés: 8—9 és 13-"^ óráig. ßSZAKMrtGY ARORS7 AfJ •* Mae.ai iai|.t» Bf rsoo mee\ oá r»* • pP” Sf- ke«2«o-eg Miskolc Bajcsv Zsilinszky ts a3, FA.;u. c . t* 1 rcieff d«?íííD( fit Központ- *ft-l32 »0 <*7S tv 380 81bf9, Pitkároáe ifl «síp }cina«)ei/ titl** r°vat i8 033 Pá'tr vat .8-im D^lttika’ *^»va* 1S-43# *<■» tor* « •«-npi «p ro vnt m-Miir •eveleré« ®k «fl- aaé *<la7la j * Borson meerv^ i*nnnaof vön»1/ Mlskrlr Rni'ív 7?<Vn-**ky O«lAdót Bt re »»Hfi !»»•» r. Széchenv- o 15—17 r. Pratts © neiv o -‘♦AhivBiai .kv»fii ó* • ír &»»>• <»c«»*trr>Ar As elftfbet^ 11 tf -G”» •1 3»dn» end»-* **«•* . Készült o B • Vvorndfib*]! fr*ln>iA«) *.«?«**. f«rcAt» Miskolcon — a kormányha- tározatnak megfelelően — ütemesen térnek rá az alacsonyabb fűtőértékű városi gázról a földgáz-szolgáltatásra. Az idén több kilométer hosszúságú, nagyobb keresztmetszetű vezeték lefektetésével újabb 2900 fogyasztóhoz vezették el a magas kalóriáié földgázt. Ezzel a város gázfogyasztóinak kétharmada — tízezer fogyasztó — használ már földgázt, s 1970-ig a még hátralevő ötezer lakást is földgázzal látják el. Az új gázfogyasztók száma az idén Miskolcon további 1500-zal emelkedett, s ez évben már kétszáz diósgyőri lakást is bekapcsoltak a gázhálózatba. Jövőre, a terv szerint, a város kétezer lakásába vezetik be a gázt. A téli idő beálltával egyéb- • ként a gázfogyasztás az előz.ő hónapok több mint kétszeresére növekedett. A lényegesen megnövekedett szükséglet ellenére a gázművek zavartalan fennakadás nélküli ellátást ígér. Az esetleges hibák gyors elhárítására éjjel-nappali állandó ügye,'*'’t szerveztek, az ünnepek idejére pedig megerősítették a hibaelhárító szolgálatot. Tízezer iakástei használnak már laidnázt Miskolcon magas, 27,8—70,5 százalékot mutatott a szopósborjú-elhul- lás. Az ennek okát vizsgáló ' örzeti állatorvosok és a szerencsi járás állattenyésztési felügyelője megállapították, hogy a szopósborjúk ilyen arányú pusztulását legtöbb esetben vírusos tüdőgyulladás okozta. A járvány zömmel a felvásárolt és korábban rosz- szul táplált borjúkat támadta meg. rAz elhullást okozó vírusos fertőzés az év második felében teljesen megszűnt a tsz- ekben, s a malacokat már szinte veszteség nélkül nevelték fel.