Észak-Magyarország, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-03 / 283. szám

Kedd. 1968. december 3. észarmagyarorsz.ág » i in. Mi van az éttermekben? JÖVAL EBÉD ELŐTT érke­zünk a Foirkaslyuki Bánya- üzem éttermébe. A termet ja­vában takarítják. Ám, a kony­hában hiába teszik. A fal, a mennyezet vastagon kormos, piszkos. — Már többször megígérték, hogy kimeszelik — hangzik a bizonytalan válasz. Egy asszony gyúr. A gyúró­táblából a szegőléc levált, or­mótlan szögek „lesnek” egy óvatlan mozdulatra. A konyhai állapot „elégtelen”. Emberfolyam árad ki-be a Kék acél étterem bejáratán. A konyhában két adagot eleme- lünik a pincér elől. A minőség megfelelő. A mérleg szerint a hús mindkettőnél rendben van. A rántott pontynál a kö­rítésből fél krumpli hiányzik, a sertésfletkkennél viszont leg­alább ugyanannyival több a rizs. A Béke-szálló éttermében már csak néhány elkésett ven­dég van. Azt mondják, ízlik az ebéd. Nem is csoda. Csirke­paprikás a menü. Helmeczi István, a szálló igazgatója elmondotta, hogy korábban sok és jogos panasz hangzott el a konyhára, az ét­teremre. A konyhavezelők és alkalmazottak sűrűn cserélőd­tek. Patrik Erzsébet szemé­lyében jó kocnyhavesetőt kap­tak, így az elmúlt év elejé­től nincs különösebb baj. Most építenek itt egy MTH-intéze- tet Ha ezt az épületkomp­lexumhoz kapcsolják, a dol­gozók régi óhaja is teljesül. Ugyanis így aranyi lesz a lét­szám, amennyiéit már vacsorát is érdemes főzni. 30 féldeci és a poros poharak A gyár főkapujának közeié- 5 n sokáig működött a Rózsa­rt vendéglő. Az italkedvelők t,ívesen jártak ide. Ez meg- r űnt, de „felugrott” a Kék ucí-. presszójának forgalma. A pro>szóba:n erre alaposan, a minden műszakvái tűskor fel­készülnek. Hatalmas tálcán 30 —40 kikészített féldeci ital „várja” fogyasztóját. 1 izsgálgatni kezdtük, vajon megvan-e az előírt mennyi-jC só: Két, ott ácsorgó fogyasztók kérés nélkül megnyugtatott. £ — Ezzel nincs baj. Itt nem* csapják be az embert- J — Hanem? -te — Nézzenek csak szét a &-* tubán. 5 igazuk van. Itt már nincs* forrj. A szabvány poharakban *c parányi eltérésekkel vonalig^ van az ital. Farkaslyukban, a kerthelyi­(ségben levő italboltban ezt- .már nehezebben ellenőrizhetik^ a vendégek. Vannak ugyan 4 szabványpoharak, de ezeket^ „műértélcként” kezeibe. Béké-k sen, vastag porréteg alatt* nyugszanak a polcokon. í A főnök megsértődik | A Béke étteremben mégí aránylag kevesen vannak. A* pincérnő többször eltűnik, ésí végül biztat: * — Rögtön jövök. í Három felet, rumot, konya-* kert és szilvát kérünk. Fize-Í tünk. A számlát, s a pincémőt* visszatartva méricskélni kez-£ dünk. Majdnem két cent hi--* ányzik. Üjabb italokat kérünk* és visszamérjük. Ezt meg kell ^ csinálni, mert kiderülhet, hogy* a csapos, a pincér _ ártatlan.^, Ugyanis az ip~r elég pontat-k lanul készíti a szabványpoha-J rakat. Űrtartalmuk 4? milli--* métertől 52 milliméterig ter-+ jed. Minden poharat külön-^. külön kell szabványként elfő-* gadni. Bár jelentősen módosul a súlycsonkítás, így is egy fo­rint érték hiányzik belőle. A pineórnő keserűen ugyan, de elismeri. A többszöri kérésre nagy nehezen előkerülő veze­tő makacskodik, hogy ő nemi látott, nem hallott és nem is-1 mer el semmit. Nem a tényen,! hanem a vizsgálaton van fel­háborodva. Ez csöppet sem változtat a lényegen. Sejteti, hogyan bán­hatnak a reklamálóval, ha az netán nem ötödmagával és megyei hatósági emberekkel van. Amikor a csapos elsírja magát A Rákóczi étterem talpon­állójában néhány ember és aránylag szerényen álldogál. A pénztárgép zakatol, s 14 fo­rint 50-et blokkol nekünk há­rom féldeciért. A csapos, Vár.Mnyi László- né magabiztosan löttyinti az italt a decis poharakba. A bri­gád egyik tagja a fülembe súgja: — No, itt nagy fogás lesz! A csapos kicsit meghökken, amikor az itallal az irodába indulunk. A mérés eredménye szinte elképesztő. A három fél­decinél Várkonyiné 2 forint 39 fillér értékkel kevesebbet mért. Először határozott fellépéssel tiltakozik a „gyanúsítás” ellen, ám mikor önmaga is meggyő­ződik, mennyivel inért keve­sebbet, mi'yen tisztes bünte­téssel számolhat, sírva fakad. — Kérem, én minden fele­lősséget vállalok. Ebben az étteremben nem ez az első eset. Nem, hiszen a sorozatos panaszok révén tér­tünk be ide. És nem ered­ménytelenül. Több árut Ózdra! Ózdi őrjáratunk véget ért. A tapasztalat pozitívabb, mint korábbi sorozatunkon volt. Mi lehet a magyarázata? Talán az, hogy hatékonyabb az el­lenőrzés. Gondolunk Itt többek között a társadalmi aktívákra. Özdot területileg felosztották, egy-egy területen négy-hat el­lenőr működik. Negyedév múl­va váltanak, új ellenőrök lép­nek be, illetve más területet kapnak. Az ózdiak sokszor panasz- ltodnak az áruellátásra. El­lenőrzésünk is azt mutatja, hogy erre — sajnos — okuk is van. Nem egy boltvezető el­mondotta, hogyha hetenként 3 mázsa szalonnát kér, 60—80 kilót kap, illetve igen kevés hentesárut. A húskészítményt hetenként háromszor szállít­ják ki. A harmadik szállítás szombatra esik, és olykor a húskészítménnyel (szafaládé, parizer stb.) nem sokat tud­nak kezdeni, van, amelyik hét­főre tönkre is megy. A városi tanácson elmondot­ták, hogy az üzletekben igen sok a hiányzó cikkek száma. És noha Özdon van FÜSZÉRT- raktár, olykor Salgótarjánba kell menniük ilyen áruért. Pa­naszolják, hogy az ózdi hús­üzem olykor viszont Salgótar­jánt igyekszik jobban kielégí­teni. Ezt a mostohaságot ma­gunk is tapasztaltuk, hiszen húskészítményből kicsi válasz­tékkal találkoztunk és szalon­nával alig. Az üzletek közvet­len kapcsolatba léptek ogy sor tsz-szeL Ez javítja az ellátást, a választékot. A napokban Szegedről jártak itt vendé­gek. A tanács vezetőinek meg­ígérték, hogy otthon körülnéz­nek, milyen áruval segíthetnék a nagy iparvárost. ÓZD KÖRNYÉKE tele van bányával. A szénellátás még­sem kielégítő. Ottjártunk ide­jén csaknem 4 ezer mázsa hi­ányzott. Reméljük, hogyha ismét Özdra vetődünk, még keve­sebb hibát, kifogásolnivalót ta­pasztalunk a kiszolgálásban, az áruellátásban. Csorba Barnabás ( Vége) Nagy teljesítményű hengersorok kozott emberi kéz érintése nélkül haladnak a kihengc- relt koracélok az Ózdi Kohászati Üzemek finomhengerdéjeben. Foto: Mizcrák Értékes előadások az íij gazdasági mechanizmus témáiból Ötvenezer karácsonyfa Hétfőn az ország két legna­gyobb „karácsonyfa-termelő” vidékén: a Bükkben és a Vas megyei fenyvesekben meg­kezdték az ünnepre szánt örök­zöld fácskák vágását A Ke­letbükki Állami Erdőgazdaság lucfenyővel beültetett telepei­ről az idén több mint 50 ezer karácsonyfát szállítanak a borsodi városokba, községek­be, továbbá az alföldi me­gyékbe. A Vas megyei fenyve­sekből a tervek szerint 170 ezer fácskát szállítanak a piacokra. A Miskolci városi Tanács szakszervezeti bizottsága a di­ósgyőri Ady Endre Művelő­dési Házzal kooperálva de­cember 6-ra és 7-re rendkívül értékesnek ígérkező előadáso­kat szervezett az űj gazdasági mechanizmus témáiból. Elő­adóknak a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem ál­lami és jogtudományi karának három neves személyiségét hívták meg. December 6-án délelőtt 10 órakor az Ady Endre Művelő­dési Házban kezdődik az az előadás, amelyet a személyi földtulajdon és használat idő­szerű kérdéseiről tart dr. Se­res Imre professzor, az egye­tem mezőgazdasági és földjogi tanszékének vezető tanára. Ugyanebben az időpontban a Miskolci III. kerületi Ta­nács Herczeg Ferenc utcai ta­nácstermében dr. Bodgál Zol­tán, az egyetem büntetőjogi tanszékének docense ismerteti a hivatalos személyek bünte­tőjogi felelősségének és védel­mének problémáit. A harmadik előadást dr. Sárándi Imre professzor, az állami és jogtudományi kar dékánja tartja. Erre december 7-én délelőtt 10 órától a Mis­kolc városi Tanács \b-termé- ben kerül sor. Az előadás az új gazdasági mechanizmus át­meneti jogszabályait ismerteti. Az előadásokra tanácsi dol­gozókat, tanácsi vállalatok ve­zetőit, munkaügyi döntőbizott­ságok elnökeit, járásbírósági dolgozókat hívtak meg, azon­ban szívesen várnak minden érdeklődőt, mert a rendezvé­nyek nem zártkörűek. Ami jövőre marad Közeledik az év vége, s a tanácsoknál is számvetést ké­szítenek: mi készült el a ter­vezettből, mik azok, amikre már nem futotta az erőből, a pénzből. A miskolci járásban az ösz- szes beruházás összege 11 mil­lió 137 ezer forint volt erre az évre, s ebből 9 millió 580 ezer forint értéket tudtak teljesí­teni. Néhány építkezés áthúzó­dik a következő évre. A gesz- telyi 4 tantermes iskola, ne­velői ikerlakás, a sajószentpé- teri tanterem és nevelői lakás, a sajóbábonyi vízhálózatbőví­tés például már csak lí)69-ben fejeződik be. A helyi tanácsok úgy tervez­ték, hogy ebben az évben 215 ezer forint értékű helyi anya­got használnak fel az építke­zéseknél. Az áthúzódások mi­att ezt a tervüket is csak 82 százalékra tudták teljesíteni. Nem maradt adósság a tár­sadalmi munkák teljesítésé­ben. A tanácsüléseken 8 millió 41 ezer forint értékű társadal­mi munkát szavaztak meg a járásban, s október 31-ig Í04 százalékra teljesítették, ami 8 378 000 forintnak felel meg. Avasi rapszódia (Emlékeim 1944-ből) röplapot A mozdulattól összecsendültek kitün­tetései. Olvasni kezdett. Nyakán kidagadtak az erek. Arca vörös lett. Felüvöltött. — Kóródit hozzák ide! Az istenit a fajtájá­nak! Kóródi testvér a polgármesteri hivatalban osz­tozkodott. Hű emberei fogták körüt Karsai, Fi- czek, Papp Kálmán, meg a többiek. A gettóból szerzett aranyneműn osztozkodtak. De megszó­lalt a telefon, és Kóródi a többieket faképnél hagyva kirohant. — Hová? — kiáltották utána társai, — Az altábornagy úrhoz! Hívat! Unrnrlinaif éjjel különös álmai voltak. A nUl UUIIiUn Führerrel kezelt. Ó, aki élet és halál ura volt Miskolcon, most megállt egy pil­lanatra a falitükör előtt. Kihúzta magát. Kép­zeletben feltüzte mellére a vaskeresztet. Hiú volt a végtelenségig. Hatalomra áhítozott Diktátor- ságra. Kielégíthetetlen vággyal gondolt a tiszti egyenruha harmadik és negyedik gombja között szerényen meghúzódó vaskeresztre, ölni, gyil­kolni tudott volna álmaiért. A bilgeri, az Árpád­sávos karszalag, a fényesre szidolozott derékszíj még nem elégítette ki vágyait. — Biztos... Most egész biztos megkapom ... Egyenesen Berlinből hozták... — mormogta fél­hangosan. Lerohant a lépcsőn. Karját félig felemelve — úgy, ahogyan azt a filmhíradókban Hitlertől lát­ta — köszöntötte az őrséget. Kocsiba ült. — Az Ortskommandóra! — kiáltotta a sofőr­nek. A parancsnokságon már várta a segédtiszt. Nyomban Otto Klatthoz kísérte. — Heil Hitler! — Heil! — Altábornagy úr, alázatosan jelentem, pa­rancsára ... — Elég! — orditott Klatt. — Igenis. . — Tessék! Fogja és olvassa... Vá-ros-ve ze tc test-vér... „Katonák, munkások, polgárok! Csak közős összefogással, erőnk közös harcbavetésével ve­hetjük fel a sikeres harcot a nácizmus ellen. A háborús áldozatok nevében hívunk minden jó magyar érzésű katonát, munkást, polgárt! Vegyétek fel a harcot a rabló, megszálló csa­patokkal! Minden becsületes magyar férfi és magyar nó csatlakozzék a MÓKÁN KOMITÉ- hez, hogy szervezetten vehessük fel a harcot a fasiszta gyilkosok és nyilas bérenceik ellen...” Kóródi lassan, tagoltan olvasott. A tarkóján izzadtságcsepp gördült lefelé A szomszéd helyi­ségből két géppisztolyos SS lépett a terembe. Fegyverüket Kóródi mellének szegezték. Az meg­akadt az amúgy is lassú, nehézkes olvasásban. Hangja elcsuklott. Homlokát verejték lepte eL Tekintete mágnesként tapadt a géppisztolyokra. — Olvassa tovább! — ordított Klatt. Olvasott. Testén nyirkossá vált a ruha. A se­gédtiszt a pállott testszagtól undorodva, fintorgó arccal odábblépett. — Tessék. Csendőrségük tehetetlen! Ezrével osztják a kommunista röplapokat. A maga em­berei — legyintett egyet — semmit sem érnek. Mi viszont képtelenek vagyunk akár egyetlen nyomtatványt is kinyomatni — dühöngött Klatt. — Mert... mert nincs nyomda — dadogta Kó­ródi. — Kuss! Nincs? Hát ez mi az öreg isten? Eze­ket talán Berlinben nyomtatták?.. Mi? Jelen­tést kérek! — Altábornagy úr, a le|talázatosabban jelen­tem, tízezer pengő jutalmat tűzök ki a nyomra­vezetőnek' Három napon belül jelentem az el­ért eredménvt. — Távozhat' Kóródi megvert kutyaként lépett ki a parancs­nokság épületéből. Álma ismét szertefoszlott, örült, hogv a bőrét menthette. — No. majd három nap múlva! Olyan ered­ményt mutatok nektek ... hogy meeemteeetitók — biztatta önmagát. FmíPflPttPfc C Amíg ő Klatt tábornoknál ll'vpUE 11*" S, volt, három miskolci közép- iskolás diák sarló-kalapácsot rajzolt a „városve­zető testvér” gépkocsijára. Katona Lóránt (Folytatjuk) A „városvezető* fiiig U [olt altábornagy, a 3. német hadpsz­Ullll moll tály parancsnoka révedező szemmel tekintett a térképre. A piros nyilacs- kák táncoltak a szeme előtt. Látomásai voltak. Sztálingrád... Kijev... Kolozsvár... Debre­cen ... És most a nyilacskák Miskolc irányába mutatnak átkarolóan ... Milyen volt Klatt? Kire hasonlított? Elég ne­héz leírni. Simára borotvált, fakó, petyhüdt arc, erősen őszülő halánték. Villogó monoklival kissé Göringre, ha viszont marsallbotját felemelte, Keitolhez, összességében mégis Klatthoz, vagyis önmagához hasonlított. Bármikor kész volt éle­tét áldozni a Führerért, a germán faj új ideoló­giájáért. Tudta, hogy a háború elveszett, és Né­metországra összeomlás vár, de ő az olyan náci­vezérek közé tartozott, akik mindent egy lapra tesznek fel. Merengését a telefon csengetése szakította fél­be. — Herr Gott... ezakrement... — mormolta fogai között Azt hitte ismét valamelyik magyar nyilas keresi. Gyűlölte, egyenesen undorodott a Führert utánzó magyar nyilasoktól. Hiába ... po­rosz szellemű tiszti iskolában nevelkedett. Még a gondolattal sem tudott megbarátkozni, hogy emberszámba vegye a hungaristákat. — Klatt! Igen ... Igen ... Hozza be őket! Nyílt az ajtó. Segédtisztje. Braun Oberleutnant lépett be. — Altábornagy úr jelentem, ismét röpcédulák lepték el a várost. — Gyors mozdulattal az asz­talra helyezte a hófehér, még nyomdaszagú la­pocskákat. Otto Klatt szarvasbőr kesztyűt viselt. Talán még éjszaka sem vált meg tőle. Felemelte arisz­tokratikusan hosszúkás, jól ápolt, manikűrözött kezeit. Monokliját megigazította, majd lassú mozdulattal, szinte undorodva fogta meg az egyik

Next

/
Thumbnails
Contents